Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
i • PETŐFI NÉPE • 1979. május 12. Elektrotechnikai ki mit tud HÁROMEZER KILOMÉTER, 800 TONNA ÁRU Egy nap a kunszentmiklósi V olán-kirendeltségen Éltető barátaink, a fák Van ilyen, hogy fásítási közérzet? Van. Sőt több is: mert ennek érlelödése fásítási köztudathoz vezet. Ezt azóta tapasztalom, amióta a televíziód — mintegy felriasztó mementóként, figyelmeztetésként — bemutatta azt a falut, ahol a tanács „úgy döntött”, hogy kivágja a „mindenféle" fákat. Ültet- tet helyükre szép egyformákat, engedelmes természetűeket, amelyek nem bontják meg korunk településépítkezéseire néha elrettentőén jellemző sar- kos rendet. Igazodnak a sok esetben tikkasztóan sablonos kockaházak glédáihoz. Költséget nem kiméivé telepit a lekopárított utcákba „vigyázz!"-ba igazítható fákat, amelyek nem lesznek olyan renitensek, mint a rendelkezésére kiirtott vén diófák. Amelyek ugye nem átallották girbe-gurba ágbogaikon akkora koronát viselni, hogy azok széles árnyékot vetettek az alattuk éllépdelt generációkra. Vesszenek az ilyen „rendetlen” fák! — mondta ki 02 ítéletet néhány vezető. • Sasfalvi Ferenc lakóbizottsági elnök, Teleki Fc- rencné és dr. Kárpáti Antal tanácstag — a Szabadság úti új kis parkban. Aki a 9. számú Volán kunszentmiklósi kirendeltségének tárva-nyitva álló kapuján betekint, hosszú, keskeny, gödrösre koptatott udvart láthat, s odabent — a napszaktól függően — többkevesebb különféle típusú tehergépkocsit, autóbuszt, pótkocsit. A bentlevők, ha kifelé indulnak, pirosra és feketére mázolt táblával találják szemközt magukat a kapu jobb oldalán: „Melegfrontra erősen érzékeny gép- járművezetők ma különös óvatossággal vezessenek! Látótávolság: 200 méter felett.” Első a biztonság A tábla szövege természetesen naponta változik, mégpedig aszerint — tájékoztat F. Nagy Zsig- rnond kirendeltségvezető —, hogy milyen prognózist közöl a meteorológiai előjelző szolgálat. Mindez nyilvánvalóan a balesetek megelőzését szolgálja, de honnan tudja a gépkocsivezető, hogy ő hideg-, vagy melegfrontra érzékeny-e? — A Volán Munkalélektani Központ e célra szerkesztett, speciális kérdőíveket juttatott el a gépkocsivezetőkhöz, és a kérdés- csoportokra adott válaszok alapján szakemberek állapítják meg, lei mennyire és milyen módon „időjárás-érzékeny” — közli a ki- rendeltségvezető, s hozzáteszi, hogy a gépjárművezetők és a rakodómunkások negyedévenként ismétlődő munkavédelmi oktatásban is részesülnek. A kirendeltségnek az év első három hónapjában sem üzemi, sem közúti balesete nem volt. Ha sok a vagon... Forró László menetirányító munkanapja reggel hatkor kezdődik. Első teendőként a vasútállomást hívja telefonon, és az érkezett — kirakásra váró — vagonok iránt érdeklődik. — Három község, Kunszent- miklós, Szabadszállás és Tass TÜZÉP-telepeire szállítjuk a vasúton érkező tüzelőt és építőanyagot — mondja —. s mert a feladó vállalatok szombaton és vasárnap nem indítanak szállítmányt, a hét első fele csendesebb. Hét végére azután bezúdul a temérdek áru. — Mi történik, ha nem sikerül idejében kirakni a vagonokat? — Természetesen arra törekszünk, hogy ez ne forduljon elő, ám ha mégis megtörténik, akkor kocsiálláspénzt kell fizetnünk. A járműparknak (25 gépkocsi, 12 pótkocsi és 2 rakodógép) azonban csak egy része foglalkozik szállítmányozással. Tizenkét gépkocsi ugyanis nap, mint nap ugyanazon vállalat telephelyén jelentkezik reggelenként, éves szerződések alapján. E járművek fuvarfeladatát az illető vállalat határozza meg. A legjelentősebb szerződő partnerek Kunszentmik- lóson a VÁV és az Akkumulátor- gyár üzemei és az ÉPSZER-ki- rendeltség. Mi van a borítékban? A kirendeltségvezető irodájában térülnek-fordulnak az emberek, az imént érkezett fizetési listát böngészik. — Mennyit keres egy gépjárművezető? F. Nagy Zsigmond mutatja a terjedelmes lajstromot (hetvenkét dolgozója van a kirendeltségnek): — 3000—5500 forintot, az alapbérétől és az elért teljesítményétől függően. — És a rakodómunkások? — Háromezer—hatezer-ötszáz forintot. — Eszerint többet, mint a gépkocsivezetők ... — Általábán nem, esetenként igen. Rakodóink teljesítménybérben dolgoznak, és nehéz fizikai munkát végeznek. A rakodómunkások tevékenységének megkönnyítésére természetesen vannak törekvések. Gépesítés — van már svéd gyártmányú önrakodós TlCO-daru, raklapkiemelő villa, markológép és autódaru —, s akadnak már raklapos szállítmányok is (például tégla), de az egységrakományként feladott küldemény még ritka. Lakossági igények Személyszállítással a kirendeltség nem foglalkozik, a buszok és az autóbuszvezetők beosztása, irányítása a kecskeméti üzemegység dolga. Áruszállításra azonban elfogadnak lakossági megrendelést is. — Elsősorban építőanyag, tüzelő- és bútorszállításokat teljesítünk a kunszentmiklósi és a környékbeli lakosoknak — mondja F. Nagy Zsigmond. — Jelentős részben ugyancsak lakossági igényeket elégít ki a vasútállomás területén levő darabárus körzeti irodánk is, amely kisebb szállítmányokat, darabárukat továbbít olcsó áron, rövid idő alatt a címzettekhez, az ország egész területére. Egyebek között a darabáru- iroda látja el a környéket a ti- szakécskei kólaüzem üdítő italaival is. A kunszentmiklósi Volán-kirendeltségen a végéhez közeledik a munkanap, a gépjárművezetők egy része már a holnapi feladatokkal ismerkedik. A kirendeltség, amelynek járművei háromezer kilométert futottak és 800 tonna árut szállítottak csak ezen az egy napon, áz elmúlt évet közel tízmillió forintos árbevétellel zárta. Idei tervük hasonló. Sitkéi Béla S bár a lakosság ellenkezett, — azon a címen, hogy az „átlag- dolgozók” nem látnak túl saját kerítésükön —, ők mint „perspektívában” gondolkodók túltették magukat holmi hétköznap^ demokratizmuson. A tévében látott riport alaposan fölserkentette a fásítási közérzetet. — Ha nem lesz fa, megfulladunk! Hányszor hangzott el szinte ugyanezekkel a szavakkal megyénkben is sokfelé a tévéhíradás óta. A városi emberek a- reggeli, műszak végi gépjármű- csúcsforgalom idején, partra dobott halként tátogva a szennylevegőben, sóváran emlékeztek kivágott fákra, fasorokra, -csoportokra. Itt a korszerű építkezés kedvéért, hogy tudniillik az épülettömbök „elvágólag” essenek, — amott az ostornyeles lámpasor vezetékeinek szabad nyújtózkodását elősegítendő. Megint másutt, hogy a gépkocsik vezetőinek jobb rálátásáról gondoskodjanak. De ki merné tiszta szívvel állítani, hogy mindez elkerülhető lett volna. Tagadni, hogy az urbanizáció jórészt szükségszerűvé tette zöld földfelületek lekopa- szítását. Hogy a millió új lakásnak, a gyárak százainak, autók százezreinek kellett a hely, hogy egész hétköznapiasan szóljunk. Jórészt. Ezt beismerjük. Ugyanakkor nehéz lélekkel, mondhatni össztársadalmi lelkifurdalással valljuk be azt is. hogy időnként túl tékozlóan vetettük oda — és dobjuk még napjainkban is — a modern életkeretek megteremtéséért járó zöld-áldozatot. Jólesik tehát mind többször olyan helyzetekbe csöppenni, amikor — akár egy tanácstagi körzet viszonylag szűk hatósugarán belül is — az ellenkező előjelű folyamatnak vagyunk tanúi. Például. Amikor Földvári Imrétől, a bajai városi népfronttitkártól afelől érdeklődtem, van-e már valami jele annak, hogy működésbe léptek az újjáválasztott lakóbizottságok — több más példát megelőzve mindjárt ezzel kezdte. — A hatvan-hatvanegyes tanácstagi körzetben megválasztott lakóbizottság, Sasfalvi Ferenc elnök meg dr. Kárpáti Antal tanácstag „vezérletével” máris harminc-harmincöt fát ültetett a Szabadság út egy szakaszán. A helyszínen bomlott igazán eleven színűvé ez a hír. Nemcsak azzal, hogy az említetteken kívül újabb névvel. a Teleki Ferencével bővült a parkfásításban szorgoskodó ottani lakosok sora. — Milyen fákat ültettek? — kérdeztem, mert a köztérnyi széles út „felén" első rápillantásra a „különbözőség” tűnt fel. — Fenyő, boróka. aranyeső. spirálfűz, orgona, nyír, bíbor ... — vették számba gyorsan és felváltva a féltő vigyázástól. gondozástól üdén viruló fiatal ültetvényeket. Oly sebesen alakult a lista, hogy a ,.bíbor”-ral induló fácskanév megjegyzésére már nem futotta toliam idejéből. — Ez a legkedvesebb fám — állt meg hol egyikük, hol másikuk a jobbára még „kiscsoportos” korú facsemetéknél. Kinek a nyír a kedvence, kinek a spirálfűz, vagy az aranyeső. Ez nemcsak azt rejti magában, hogy itt nem ragaszkodtak az uniformizáltsághoz, hanem több másra utal még. Másként szemlélik ezt a parkot az itt lakók, mint ahol például típusházsorhoz tipizált, kifeszített spárga mentén glédába vezényelt haszonfacsemetékre nyílik a sok egyforma ablak. Egyforma ablakok — egyforma fákra tekintenek ... Természetesen ez is üdvös, hiszen a fásítási jószándék megvalósulása a fontos elsősorban. Csak — arról se mondjunk le. hogy a változatosságra szintén nagy szükség van új és még meglehetősen tipizálódó lakókörnyezeteinkben. Hogy a sarkosan egymáshoz igazodó betonházak ,.pinór”-szempontú geometriájában jólesik a szemnek a rideg szabályosságot feloldó spirálfüzek, s más ágbogas fák „rendetlen”, ám természetes „szabálytalansága”. S mennyire kell idővel ezeknek az új jövevényeknek terebélyesedő árnyéka, légtisztító le- hellete is ezen a szintén egyre forgalmasabb úton. Ahol bár eddig is volt széles gyepsáv mindkét oldalon, a zöldfelület nemigen volt képes betölteni oxigéndúsító szerepét. Hiszen a fényes bácskai nap közvetlenül zúdította tikkasztó forróságát a fűre. Most már — legalább az egyik oldalon (bizonyára eddig) kezd hátrálni az eddigi aszály. Tóth István A KISZ megyei bizottsága, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportja, és a Petőfi Népe szerkesztősége által indított elektrotechnikai ki mit tud vetélkedő elérkezett 5. fordulójához. Bz egyben azt is jelenti, hogy ez az utolsó forduló, amit lapunkban közlünk. Ezután a döntő következik. amelyen a 25 legjobb eredményt elérő versenyző vesz részt Kecskeméten, a megyei Művelődési Házban. Ötödik, forduló: 1. Mit kell használni villanyvasalóval történő vasaláskor másodlagos érintésvédelemként? 2. Mikor kell az energiaforrásokat sorosan. párhuzamosan, illetve vegyesen kapcsolni? 3. Izzólámpában a fénnyé és hővé alakult energia megközelítőleg hogyan aránylik egymáshoz? 4. A fogyasztásmérőn olvasható a következő adat: 1 kWh= 300 fordulat. A rádió bekapcsolása után a fogyasztásmérő alumínium korongja 1 perc alatt 3 egész fordulatot tett., Mekkora a rádió teljesítménye? 5. Mit nevezünk villamos energiaforrásoknak és fogyasztóknak? Mi a legegyszerűbb áramkör? □ □ □ A 2. forduló helyes megfejtései: 1. A sorrend: kávéfőző, du- gaszolóaljazat; dugaszolóaljazat, kávéfőző. 2. A melegpadlós szobák kivételével mindenütt. 3. 1=0,1818 A; R=1210 ohm; W=0,12 kWh. 4. Magyarország a 4. Megelőzi: Szovjetunió, Kanada, USA. 5. Graham Bell és Elisha Gray: az elsőbbség Bell-é. A második fordulóban könyv- jutalmat nyertek: Rimái Imre, Zana László, Molnár Pál, Hevesi István, Vankó Lajos, Molnár József, Lajkó Flórián, Paksi Dénes. □ □ □ A 3. forduló helyes megfejtései: 1. A fázisvezetéket, érintésvédelmi okok miatt. 2. A feltöltött kondenzátor okozza. J 3. Hét. á. Négyszerese. 5. Plante, 1859-(magyar) Sche- nek István és Farbaky István. A 3. fordulóban könyvjutalmat nyertek: Ponyeczki Géza, Kro- nauer László, Lajkó Flórián, Körösi István, Molnár József, Vankó Lajos, Beke József, Hegedűs László, Rédei István, Sikala János, Paksi Dénes, Hajdú - Károly. □ □ □ A megfejtések postára adásának határideje: 1979. május 19-én déli 12 óra. Cím: KISZ Bács-Kis- kun megyei Bizottsága, 6000. Kecskemét, Május 1 tér. 5. Kérjük a borítékra ráírni: „Elektrotechnikai ki mit tud". • Mennyire kell majd a fa az átépítés alatt álló Szamuely utcába is!... Közel 3 esztendei felbontottság után most már végleg lebitume- nozzák. (Szabó Ferenc felvételei.) Molnár Zoltán: A VERESÉG (16.) Várt erre valami választ. De Stammler hallgatott. Mindenki hallgatott. A vezérkari emberre hárult a feladat, hogy mozdítson ezen a csenden, mielőtt kínossá válik. A térképre pillantott, s ajka körül alig észrevehető fintor rebbent. — Foglalkozott a ... helyzettel? Stammler nem válaszolt. Elhatározta, hogy gúnyos hangra egyáltalán nem fog válaszolni. — Mit tenne? — kérdezte akkor váratlanul nagyon szelíden, s látszatra igen emberien Upor- niczky. Mintha csak valóban tanácsot próbálna kérni. — Mit tartana helyesnek? — Kérem, én csak egy századparancsnok vagyok. — Mondja csak bátran! — Nem a bátorságom hiányzik — mondta megint elég szúrósan Stammler. — Hanem az áttekintésem. — Na, mégis... — nógatta a magas vezérkar. — Ásnék. A tisztek meglepetve néztek rá. De még Czauner is. András ismerte őt a legrégebben; ez őt nem érte váratlanul. — Arra gondolok, hogy ha már sikerült átjönnünk, ki kellene építeni ezt a hídfőállást. Hogy képesek legyünk tartani. És hogy amikor majd elég erőnk lesz ahhoz, hogy támadjunk, ne kelljen mindent elölről kezdeni... az átkelésnél. — Ember, maga meg van őrülve! Hát nem tudja, hogy végig az egész tiszai fronton támadunk?! Hogy a Tiszántúlt akarjuk visszafoglalni? Hogy erre a támadásra van feltéve minden?! Tudja, mi árad magából? Defe- tizmus! —„ Kérem! — mondta most Stammler, s nemcsak teljesen kiengedett eddigi feszes tartásából, hanem maga is leült egy padra. — Adják át szerencsekívánatai- mat a vezérkarnak! Az optimizmusuk miatt! — S elővette a dózniját, s alig remegő ujjakkal egy cigarettát Ikezdett sodorni magának. Uporniczky felugrott. — Ez lázadás! A frontvonalban a vezérkarral gúnyolódik! Lázadás, érti? Keresztül kellene lőjem! S rá is csapott a pisztolytáskájára, idegesen kapirgálta; de mielőtt feltépte volna, Czauner megérintette a karját. Odakapta a fejét. — Ne tessék lövöldözni! Nem kell túlzásba vinni azt a forradalmi radikalizmust. Tekintete tiszta volt, ártatlan; nyugodt és határozott. Egy pillanatra meg is bénította a vezérkar küldöttjét. — De elvtársak ...! — Hammer igyekezett kikászálódni a pádból. Valami békítő célzatú karmozdu- laitot tett. Stammler őhozzá fordult, és neki mondta: — A huszonhatodik és a hu- szonhetedik nemzetközi zászlóalj és benne a mi századunk is, tenni fogja a kötelességét. Mi a parancsokat végre szoktuk hajtani. A vezérkar azt parancsolta, hogy keljünk át a Tiszán. Átkelőeszközökről viszont elfelejtett gondoskodni. Akkor még erős volt az ellenállás... egy ilyen támadás semmiféle más hadseregnek nem sikerült volna. De mi a forradalom katonái vagyunk. Átkeltünk, itt vagyunk. És ha most azt parancsolják, hogy menjünk Debrecenig, talán még» arra is képesek vagyunk. Vagy ... Nem fejezte be. Legyintett. Végre megcsinálta valahogy a nagyon furcsa alakúra sikerült cigarettáját, de csak tartotta az ujjai között. 23. A két tiszt mereven, sután állt egymás mellett. Czauner egyelőre nem tágított Uporniczky mellől. — Megható a pátosza, parancsnok — szólalt ez meg végre, megint hűvösen, fegyelmezetten. — Arra kérem, számoljon mégis azzal, hogy hamarosan előnyomu- lási parancsot kap. Jól tenné, ha nem hagyná szertecsászkálni az embereit. Különösen fegyver nélkül nem. Kérem... — S széttekintett, mintha kint a terepen keresne valamit. — Hol van a zászlóaljuk parancsnoksága? — Adok kísérőt! — közölte Stammler is ismét katonásan. Az ajtóhoz sietett. — Hé, valaki! Gyere csak, Dvorcsák! Vezesd el a vezérkari elvtársaks<tl a zászlóaljhoz! — Talán kihallgatják a foglyunkat? — érdeklődött Dvorcsák a század megszokott, némileg patriarchális stílusában. De Stammler nem válaszolt. — Foglyot ejtettek? — érdeklődött Hammer. — Igen, ejtettünk. — És? — Odaát van a zászlóaljnál. De Uporniczky határozott léptekkel kiment közöttük az ajtón, s meg sem állt az udvar közepéig. Ott mereven, szigorú tekintettel várta Hammert, és várta, hogy elővezessék a lovakat. Czauner csukta be utánuk az ajtót. Visszamentek, leültek. Egy darabig csak nézték egymást. hallgattak. Stammler végre rágyújtott görbe cigarettájára. — Micsoda forradalmárok, mi...? Odakínáltal nekik is a bá- dogdóznit; nem kértek, eltette. Előregörnyedt, a padlóra fújta a füstöt. — Most aztán még inkább nem tetszik nekem az egész of- fenzíva. Mi, ennyi emberrel... az is szép lett volna, ha egyáltalán tartjuk a Tisza vonalát. Nem vagyok képes felfogni, hogy mi lehet a fejükben, egyszerűen nem vagyok képes felfogni!... Földhöz vágta a cigarettát, leugrott a pádról, eltaposta, járkálni kezdett. — Na, mindegy — mondta csüggedten. — Foglaljuk el Debrecent ... aztán majd esetleg Bukarestet, Párizst, Londont. — Küldd már el Andrást! — szólt rá Czauner. Egy pillanatra megtorpant András előtt, és rámordult: — Te meg" menj, mit állsz itt?! András tétován nézte a feldúlt embert; barátját, parancsnokát. — Menj hát, az isten áldjon meg! Legalább tudott volna neki va>- lamit mondani, de nem tudott. Odament a sarokba a puskájáért, meg p tölténytáskákért. — Azért elviszem. Nem szóltak rá. Felszerelt; levette a derékszíját, felhúzta rá a négy tölténytáskát, visszacsatolta. Vállára dobta a puskát, és elindult. Az ajtóból visszapillantva látta, hogy Czauner még mindig egy pad tetején gubbaszt, Stammler pedig lehajtott fejjel gyalogol a padsorok között. Az udvar most majdnem üres volt, csak néhány lézengőt látott, akikre mintha máris átszivárgott volna századparancsnokuk zilált lelkiállapota. Mielőtt elérte volna a kiskaput, valaki kintről felszakította. Az egyik osztrák fiú volt, a szomszéd századtól; bekiabált: — Die Kanonen! — Az ördög vigyen el, megállt bennem az ütő! Még ketten dugták be a fejüket az udvarra. Az egyik a sapkáját is meglengette: — Hurrá, Genossen! Ágyúk megvan! Áthozták van! — Ach, sehr gut! — mondta nekik András, és kifurakodott közöttük az utcára. Helyet adtak neki, s közben barátságosan, boldogan hátba veregették. Csak nem kaptak közben valami erősítést? — villant fel Andrásban. Még megkérdezte: — Wieviel Kanonen? — Zwei — mondta a bécsi fiú természetesen. Na persze, morgott magában, és elindult a kerítések mentén. Hát akkor ezekkel már aztán igazán meg sem állunk a Dnyeszterig. 24. Megrázkódott, mintha lerázná magáról az egészet. Igyekeznem kell, gondolta, hiszen Aranka már mióta vár. De azért mintha mégsem igyekezett volna eléggé. Valami hiányérzete volt, s néhány házzal arrább meg is állt. Aztán visszafordult, bár még nem is tudta egész pontosan, hogy miért is fordul vissza. (Folytatása következik.)
