Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-03 / 101. szám
r 1979. május 3. • PETŐFI NÉPE • 3 A bujdosó mozgalmaktól a szabadságharcig „A régi hős idők alatt élet s halál peremín jártunk.” (Ady Endre) Egyre gyorsabb ritmusúvá váló életünk egyik sajnálatos jelensége, hogy a múltról általában csak a „kerek” évfordulók kapcsán emlékezünk. Pedig a történelem akkor lehet csak az „élet tanítómestere", ha az évforduló-központúság helyett folyamatosan ható tényezője lenne mindennapjainknak. Thököly szabadságharcának az emlékéről is csak az idei 300 éves évforduló rázza le a port; pedig kezdete nehezen is köthető egyetlen évszámhoz, hiszen a korai kuruc mozgalmakból fokozatosan nőtt európai jelentőségű szabadságharccá, s mint ilyen, méltán tarthatna igényt az utókor előtt: ne csak a csaknem önkényesen megállapított évforduló alkalmából emlékezzünk! A XVII. század utolsó harmada a három részre szakadt Magyarország történetének talán egyik legválságosabb időszaka. Jellemzői: külső hatalmak ellen vívott önvédelmi harcok, a belső viszályok, s a területi és a politikai széttagoltság. Az 1664. augusztus 10-én megkötött és „szégyenteljesnek” nevezett vasvári békeszerződés Európában is felháborodást keltett. A szerződést a_ Habsburgok kötötték, s általa lefietővé vált a török martalócok állandó portyázása, a falvak hódoltatása, biztosította a török összes korábbi hódítását. (Ekkor érte el a hódoltság a legnagyobb kiterjedését.) Ugyanakkor a magyarországi végvárak katonaságának zsoldjáról nem gondoskodtak, így azok csupán a környező területek sarcolásával tudták fenntartani magukat. Ezek a körülmények növelték az ország elégedetlenségét olyannyira, hogy még a Habsburg- párti főurak egy része is szembe fordult a császárral. A Wesselé- nyi-féle főúri összeesküvés bukása után a rokonszenvező kisne- mesek és végvári katonák a Par- tiumba (Erdély menti megyék) és Erdélybe menekültek. Az uralkodó abszolutista törekvései megvalósításához jó ürügyként szolgált a felkelés. Számos nemes vagyonát lefoglalták, és felfüggesztették az ország rendi alkotmányát. Habsburg-királyi Magyarországot jelentős idegen haderő szállta meg. A költségeket az ország lakosságával fizettették meg. Fogyasztási adót vetettek ki —■ törvénytelenül — sí sörre, borra, a pálinkára és húsra. 1671 végén a magyar végvári katonaság jelentős részét elbo- Sátötták. Ar^éázerelt katonák többsége is a Partiumba és Er- Öélybe mértékűit. Ilyen körülmények váltották ki a Habsburg-ház uralma elleni kuruc mozgalmakat. A felkelések kibontakozását elősegítette, hogy a Habsburg-ház 1673-tól háborúba bonyolódott Franciaországgal. XIV. Lajos francia király keleten keresett magának felhasználható erőket, s szerepet szánt a lengyel királynak: Sobieskinek és a kurucok- nak. 1677 májusában jött létre a varsói szerződés a franciák, a bújdosók és Erdély között. A francia támogatás azonban nem tartott sokáig, mert 1679-ben megkötik a nymwegeni békét, és XIV. Lajos már a tárgyalások során kivonatja a francia segédcsapatokat Magyalrországról. A „fejetlen lábság” — ahogy a kurucok nevezték vezértelensé- güket, akkor ért véget, amikor a fiatal Thököly Imre állott a felkelők élére, akinek a dédapja még jobbágy származású marhakereskedő, de apja már Árva megye grófja, a Felvidék egyik leggazdagabb főnemese. Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született. Apja részt vett a Wesselényi-féle főúri összeesküvésben, ezért a császári csapatok 1670-ben ostrom alá vették Árva várát. Az ekkor 13 éves fiú Erdélybe menekült, Apafy fejedelem udvarába, ahol tehetsége hamar kibontakozott. Hadviseletét gyors helyzetfelismerés, lendület jellemezta, és tudott bánni embereivel. A kuruc tábor 1678-ban egyhangúlag fővezérré nevezte ki. 1678 őszén elfoglalta a Felvidéket a Garam folyó vonaláig. A sikeres hadjárat Európa-szerte visszhangot keltett, és az addig csak helyi csatározások Thököly tevékenysége révén szabadságharccá bővültek. A szabadságharc lendületét nem törte meg, hogy az 1679-ben létrejött francia—német békeszerződés megfosztotta Thökölyt a francia támogatástól. Ellenkezőleg; a sorozatos győzelmek hatá- tására, 19 évi szünet után, a bécsi udvar 1681-re Sopronba ösz- szehívta az országgyűlést. Ennek törvényei biztosították az ország rendi alkotmányát a magyar hatóságokat, a nádori méltóság betöltését, a szabad kereskedelmet, a német seregek kivonását, a vallásszabadságot, és a fogyasztási adó eltörlését. A kiadott törvények nem kápráztatták el Thökölyt, aki hívei- vel együtt a további harc mellett döntött. ^Az 1682. évi hadi sikerek nyomán a török szultán áthnamet (megerősítő iratot) ps fejedelmi hatalmi jelvényeit: Zászlót, "francát és kalapot küldött Thököly számára. A királyi címet nem fogadta el. Nemesfémből veretett pénzének felírásáról olvasható: „Késmárki Thököli Magyarország fejedelme”, a másik oldalon: „Istenért és a Hazáért”. A török szövetség, ha nem is legjobb, de valamilyen külső támaszt nyújtott, ha már a francia megszűnt. A pápához írott levelében „üllő és kalapács közé jutott”-nak nevezte hazáját, és bizonyította a törökkel való szövetség szükség- szerűségét. Az 1682. évi fegyverszünet értelmében az erdélyi határszéltől a Grtram és a Vág folyó közötti sávig terjedt a fejedelemség. A 13 felvidéki vármegye a rajta levő királyi városokkal együtt képezték Thököly kuruc államának a magvát. Thököly államszervező tevékenységét egységes szemlélet jellemzi. Erdélyhez hasonló viszonylag függetlenséggel rendelkező vazallusállamot akart létrehozni. Kortársai, akik támogatták, tudták mit akar, és abban az időben az volt az egyetlen politikai realitás. Szabadságharcát nem a magyarok vesztették el, hanem Kara Musztafa nagyvezér, Bécs ostrománál, 1683 szeptemberében. Thököly hadi sikerei széles tömegbázist teremtettek. A császári zsoldtartás terhe alatt nyögő megyék szabadítójukként üdvözölték. A jobbágyok, az üldözött kisnemesek napról napra növelték seregének erejét. Ez a csúcsponton kb. 17 000 főnyi sereg, és Thököly roppant kiterjedésű birtokai képezték a kuruc állam hatalmának az alapját. Saját jövedelmét teljes egészében a szabadságharc ügyének áldozta. A közel másfél évszázados harcok következtében keletkezett gazdasági helyzeten ez azonban csak átmenetileg segíthetett. Áz 1683. évi kassát és a tályai gyűlésen már egyre erősebben jelentkeztek különböző társadalmi erők eltérő célkitűzései. A török sikertelen bécsi ostroma után Thököly magára maradt és az ország északkeleti részébe szorult vissza. Bécs felmentése után pedig 1684-ben létrejött a Szent Liga, amelynek célja a magyarországi török uralom megtörése. Miutáu»yThökö4y •ku«?ue-államának *gyetlém külső támasza, ^ a török-Atótaíom sirohamöáan uÁt vesztette magyarországi pozícióit, a felvidéki fejedelemség is fokozatosan összezsugorodott. míg 1638 januárjában a Zrínyi Ilona által három évig hősiesen védett Munkács vára is — megegyezéssel — a császári csapatok birtokába jutott. 1690-ben még átmenetileg hatalmába kerül Erdély fejedelemsége, de ezt nem tudta tartóssá tenni; 1697-ben a zentai vereség után végleg Törökországba menekült. Élete utolsó időszakát 1705. szeptember 13-i haláláig Nikome- diában (Izmid) töltötte. Thököly szabadságharcának jelentősége évszázadok múltán is nemzeti történetünk fényes lapjait alkotja. Békés József LÁTÓHATÁR Világrészek utazója zenepedagógiánk szolgálatában Műfajilag nehezen besorolható könyv a Szőnyi Erzsébeté. Napló és útijegyzet, riport és Vallomás, tudósítás és lírai karcolat: mindez együtt egy olvasmányos, mindvégig érdekes kötetté áll össze. A címe: öt kontinensen a zene szolgálatában. A szerzője: ismert zeneszerző, tankönyvírő és zene- pedagógus, aki eddigi életének jórészét arra áldozta, hogy a zene- és énekkultúránknak-^, mindenekelőtt a Kodály-mó^iteÉrnek újabb és újabb híveket szlrvéz- zen, szerte a nagyvilágba^» És természetesen idehaza is. Aki tréfásan és találóan úgy jellemezte önmagát, hogy „mesterségem címere z. p.” — zenepedagógia —, az az utóbbi két évtizedben bejárta hivatalos küldetésben csaknem az egész világot, öt földrészen húsz országban tartott sok-sok előadást, vezetett ankétot, vitát, bemutató foglalkozást, szervezett konferenciát, találkozókat stb. Ezeknek az utazásoknak a naplója, tükre, dokumentuma a most megjelent kötet, mely a Gondolat Kiadónál látott napvilágot. A könyv stílusát, szerkezetét egyaránt az egyszerűség jellemzi talán legjobban. A szerző mindvégig rokonszenvesen szerény és visszafogottan kitárulkozó. Amikor a számára kedves élményekről olvasunk, mégis elfog bennünket is az utazás vágya, ma- gávalrágad a szerző mérsékelten is hatni tudó szenvedélye. A könyv bevezetőjéül leírja Szőnyi Erzsébet legszebb diákéveinek fő eseményeit, érdekes történéseit, vall a mestereiről, szeretett tanárairól; érzékletesen, szemléletesen tárja elénk zeneszerzői és pedagógusi indíttatását. A továbbiakban pedig naplószerű pontossággal számol be világkörüli utazásairól. Moszkvától New York-ig és Tokiótól Mel- bourne-ig sok-sok városban, országban igyekezett nemzetközi közkinccsé tenni zenekultúránk, zenepedagógiánk értékeit. Az külön értéke * a kötetnek, hogy a világvárosokban szerzett benyomások mellett leírja a legkülönfélébb, sokszor egzotikus, nagyon izgalmas tájakon megrögződött élményeket is. Így, ezáltal elevenednek meg előttünk á -szerzőnek. ,a havasi {^kaukázusi hegyekben, a thüringiai erdőkben,' az amerikai 'sivatagokban, a dobrudzsai síkságon és másutt megtett útjai, élvezetes utazásai. Hol a világhíres Golden Gate híd, hol a moszkvai metró, hol pedig Karthágó romja jelenik meg előttünk olvasás közben. A mű lapjain a feltétlen Ko- dály-szeretet, Bartók-rajongás van jelen, szinte mindvégig. Közben olvashatunk a kecskeméti zenei élet kiválóságairól is — Nemesszeghy Mártáról, Erdei Péterről, Kemény Endréről, Rozgo- nyi Éváról —, méghozzá szeretettel és elismeréssel leírt sorokat. Ám talán az a leginkább figyelmet érdemlő ebben a kötetben, hogy az egész világon mekkora rangja, tekintélye van a magyar zenepedagógiának. V. M. GYÓGYPEDAGÓGIA Képesek az önálló életre Hazánkban az értelmi fogyatékosok oktatása* nevelése már a századforduló táján elkezdődött. A felszabdulásig a gyógypedagógusok a súlyosabb fogyatékosokhoz igazítva a követelményeket, csupán az önkiszolgálásra, az olvasás, írás, számolás alapjaira igyekeztek megtanítani a gyerekeket. Továbbtanulásra, szakmai képzettség megszerzésére, munkába állításra aligha gondolhattak, hiszen az idő tájit még áz egészséges emberek is nehezen találtak maguknak munkát. Szerencsés esetben alkalmi vagy „senki sem vállalta” munkát kerestek nekik szüleik. Kisegítő iskolák A társadalmi változást követően differenciáltabbá vált az értelmi fogyatékosok képzése, az enyhe fogyatékosok számára kisegítő iskolák nyíltak. Itt a gyerekek a nyolc esztendeig tartó képzési idő alatt elsajátítják az általános iskola csökkentett és felépítésében is egyszerűbb tananyagát. A korábbi évekhez viszonyítva annyival lett kedvezőbb a helyzetük, hogy szüleik, tanáraik, ismerőseik segítségével előbb-utóbb bejutottak valamelyik üzembe, intézménybe, ahol egészen egyszerű feladatokat bíztak rájuk. Munkába állásuk kezdetén, többnyire már az első feladatok elvégzésekor kiderült csökkent értelmi képességük, esetlenségük, nehezen alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz. Világossá vált, hogy ezeknek a gyermekeknek védett munkahegyeket kell nyitni, ahol nincsenek kitéve sérelmeknek, vagy mágasabb szakmai képzettséghez kell juttatni őket Az utóbbi három évtizedben mindkét elképzelés megvalósult,' ezzel lehetővé vált az enyhe értelmi fogyatékosok társadalmi beilleszkedése, rehabilitációja. Nem kölöncök többé Nem így a súlyosabb állapotúa- ké, akik a kisegítő iskolákból fokozatosan kiszorulva, az úgynevezett foglalkoztató intézetekben szerezhetik meg azokat az alapismereteket, amelyekkel képesek önmaguk kiszolgálására, és az egyszerűbb munkák elvégzésére. Csakhogy ilyen típusú intézet ma még kevés van. Amelyik gyerek otthon nevelkedik, annak nincs módja megtanulni azt, ami a későbbiekben is javára válna, még akkor sem, ha heti hat órában korrepetálják a kisegítő iskola tanárai. A fővárosban és egy-két vidéki városban van néhány védett munkahely, ahol a fogyatékos gyerekek dolgoznak. Társadalmilag hasznos munkát végeznék, tehát nem érheti őket az évtizedekkel ezelőtt oly sokak által emlegetett vád, hogy kölöncök a társadalom nyakán. Húsz szakmából választhatnak Magyarországon harmincháromezer értelmi fogyatékos gyerek él. Közülük mintegy háromezren súlyos, a többiek enyhe értelmi fogyatékosok. Ez utóbbiak számára csaknem két évtizeddel ezelőtt nyílt meg az ország első továbbképző tagozatos iskolája Csepelen. Itt azok tanulhatnak tovább, akik elvégezték a kisegítő iskola nyolc osztályát. A továbbképző tagozaton két esztendei tanulmányi idő alatt egyrészt betanított munkások lehetnek valamilyen szakmáiban, másrészt elvégezhetik az általános iskola 7—8. osztályát. Csepelen az első években csupán négy-öt szakma közül választhattak a fiatalok, ma már húsznál is többől keresi hetik ki a legmegfelelőbbet. Néhány évvel azután, hogy a csepeli továbbképző iskolát megnyitották — amikor már bebizonyosodott a vállalkozás sikere — a kisegítő iskolák és a gyárak összefogásával újabb, az elsőhöz hasonló jellegű iskolákat létesítettek másutt is. Ma már továbbképző tagozat működik Komlón, Nyíregyházán, Várpalotán, a fővárosban pedig Csepelen kívül a XI. és a XV. kerületben. Az újabb iskolák között van olyan is, amelyikben védett munkahelyen dolgoznak a fiatalok, . de egészséges munkásokkal együtt. Ezekben az iskolákban évente körülbelül ötszázan készülnek a munkáséletre. 'Remélhető, hogy ez az iskola- hálózat a következő években tovább bővül, mivel a tapasztalatok szerint ezek a gyerekek szak- képzettségiének javulásával és az általános iskolai végzettség megszerzésével képesek jó munkát végezni) Ügyesen kezelik a gépeket,, jól bánnak a szerszámokkal, nem szorulnak szüleik vagy a társadalom segítségére. Megállják a helyüket, képesek az önálló életre. N. G. Amatőr művészegyüttesek Az elmúlt tíz év folyamán megnégyszereződött — több mint 2000-re emelkedett — az öntevékeny művészegyüttesek száma Mongóliában. Különösen népszerűek az arbajhéri színjátszók és az altáji dálosok, a diákegyüttesek közül pedig a 100 tagú Ulánbátort ifjúsági művészegyüttes. Az új tehetségek kibontakozását segítik a klubok, a kultúrott- honok, a múzeumok, a könyvtárak szerte az országban. Ezek fenntartására, bővítésére 47 millió tugrikot fordít a mongol állam a most folyó ötéves tervidőszakban. (BUDAPRESS — MON- CAME) Molnár Zoltán: A VERESÉG (8.) Ketten Czaunerral sebtében bekaparták a román katona puskáját, meg a pikáját a bokor alá, az avarba. A fogoly állt, nézte őket; elég közönyösen,' csak mint akinek éppen nem akad más néznivalója; de az is lehet, hogy a helyet akarta megjegyezni. — Ne bámulj! — szólt rá Dvor- csák. — Neked ezt nem kell bámulni. — Helyes! Légy szigorú az ellenséghez! — mondta Czauner. Vissza akart rá mordulni, de András éppen elindult a lóval. A fogoly már tudta a kötelességét, indult utána. 11. így mentek aztán; elöl a járőr parancsnoka a lóval. Utána a román. Hátul meg a két vöröskato- na. Előbb arra indultak, amerről jöttek, vissza a kukoricás felé. De aztán András nem a dűlőúton ment tovább, hanem hogy valamit rövidítsen, nekivágott a búzatarlóknak. Szótlanul haladtak egy darabig; csak a tors recsegett a bakancsuk alatt. Szaporán ugráltak fel előlük a szöcskék. Egyszer András hátraszólt, megkérdezte: — Milyen alakulathoz tartozol? — Második lovashadosztály. Gondolkozott, megkérdezze-e azt is, hogy mióta vannak itt? Vajon nem mostanában jöttek-e a Dnyeper mellől? — Második, azt mondod? Ti ugye, most érkeztetek Debrecenből? — Nem Debrecenből. Érmihály- fal várói. Érmihályfalváról. Ez érdekes. Ez bizony érdekes. Na persze, ha igazat mond a fickó. Mert Érmihályfalváról, akárhogy számoljuk is, el kellett indulniok még a rhagyar támadás1 megkezdése előtt... Na jó, hiszen majdcsak kihallgatják szabályszerűen. A mi kötelességünk csupán az, hogy ha már találtuk, vigyük el nekik az ántántkatonát. Hanem, persze, eszerint jó volna minél hamarabb. Hiszen ezt tudni kellene nemcsak a zászlóaljnál, hanem a dandárnál is. Sőt, még feljebb is. Érmihályfalva. Második lovashadosztály. * Bár ami a kötelességünket illeti ... morfondírozott aztán tovább. Mert erre ugyan még parancsot sem kaptunk. Mintha a hadvezetést egyáltalán nem is érdekelné, hogy kik állnak velünk szemben, milyen erők...? De közben elégedetlen volt a saját növekvő elégedetlensége miatt is. Nem szólt többet a románhoz, s a saját gondolatait is elhallgattatta. A felderítő felderít. A nyelvet beveszi. Jelenti. A nap süt, meleg van. Július a nagy magyar alföldön igen meleg hónap. Jó kis lovacska, jó járású. És értelmes. — Figyelitek?! — mondta Dvorcsák. — Lovashadosztály! Lejjebb nem is adják: lovashadosztály. Aztán körülbelül hány van tinektek flyen, te pikás? — Van elég — mondta a román, de hetvenkedés nélkül. — Amennyi csak kell. Dvorcsákot ez nagyon bosz- szantotta, ez az öntudatos hang. Szólnia kellett rá valamit: — Nagy a szád, hallod! A katona csak vállat vont, még azt is alig. Egykedvűen baktatott a ló fara után. Egy darabig megint csendben mentek, megszokott katonameneteléssel, mint akik egyetértésben Igyekeznek közös cél felé. Mígnem Dvorcsák egy idő múlva megint nem bírta tovább szó nélkül. — Ennek van a legjobb dolga, halljátok! Még csak egy puskát sem kell cipelnie. — Add oda neki a magadét! — mondta Czauner. — Nézzük, el bírja-e sütni?! — Jól van na, jól van, nem kell neked sem mindig olyan okosnak lenned! — Na! — nézett hátra András. — Ne mutassátok az ellenségnek, hogy egyenetlenség van a sorainkban! Tekintete véletlenül találkozott a román katona tekintetével, önkéntelenül összemosolyogtak. Meg kellett kérdeznie: — Hova való vagy? Jól tudsz magyarul. — Kolozs megyei vagyok. Voltam az olasz fronton, magyar ezredben szolgáltam. De hát már otthon is tudtam. Mert vegyes a falunk, Jkétnyelvű. — Titeket ide most... soroztak? —. Engem nem — mondta öntudatosan a román —, én első perctől harcolok a magyarok ellen. András elhallgatott. — Na lám, ez nem egy véletlen elem — szólalt meg most Czauner. — Nem, barátom, ez egy öntudatos kis nacionalista. Csak így tovább, Kleinbruder! Még sokra viheted a királyod zászlaja alatt! A román nem szólt rá semmit. Lehet, hogy nem is értette. Csak lépegetett a ló fara mögött, köte- lességszerűen. Hanem Dvorcsák nem bírta ezt annyiban hagyni. — Aztán mitől vagy te ilyen nagy román, hékás? Te talán nem éppen olyan nyamvadt proli vagy, mint mi itt, mi?! Mivel főzött meg téged az a te királyod? — Román vagyok — mondta a román. — Román... ő román! Halljátok ezt?... Hát ide figyelj, te román! Én meg, ha szigorúan veszem, én tót vagyok, vagyis hogy szlovák. Mehetnék én is a Masaryk Csehszlovákiájáért harcolni. A magyar urakat meg, vedd tudomásul, úgy gyűlölöm, hogy gulyást tudnék aprítani valamennyiből! Azt hiszem, hogy nincsenek is sehol gyalázatosabb urak, mint a magyar urak! S, na mit szólsz, mégis itt vagyok...! 12. A román hátrapillantott. Nem csodálkozással, nem is megütközéssel. Csak éppen megnézte magának azt a tótot, aki azt mondja, hogy gyűlöli a magyar urakat, s lám, mégis a magyarok oldalán harcol. — Bámulsz, ugye?! — értette félre némiképp Dvorcsák János. — Hát te azt hiszed, hogy a tót urak, meg az oláh urak különbek lesznek? Azért kell harcolni, barátom, hogy soha sehol ne legyenek többé urak! Se gróf, se burzsuj, se király! Még hogy király...! Na, nézd a bugrisát, király kell neki! Semmiféle kizsákmányoló ... érted-e ezt? Érted a fenét! — jött egészen tűzbe. — Buta paraszt vagy, nem értesz semmit... különben nem het- venkednél itt azzal a századik lovashadosztállyal! — Csitulj csak egy kicsit, agitátor! — szólt rá higgadtan Czaú- ner. Állát felszegte a levegőbe, s nagyon kezdte kutatni az eget. A csendben aztán ők is meghallottak valami halk, távoli zúgást. Repülő lenne? Egy pillanatig még a ló is nyugtalankodott, de mikor András morgott neki valamit, és megveregette a nyakát, nyugodtan baktatott tovább. Hallgattak, figyeltek. De a zúgást már nem hallották. Nagy kék ég volt felettük, még bárányfelhők is alig; néhány pacsirtánál egyebet nem láthattak. Szép nyári ég; szép nyári táj. Valahogy nem volt most olyan tikkadt, mint sok esztendőben ezen a tájon; a tarlók sárga, meg rozsdás tábláit sok dús zöld enyhítette; a kukoricák zöld foltjai, á fák más és más színű zöldje. Mint a béke. Nesz se, semmi. Nem az iménti zúgás, de még egy távoli árva puskalövés se hallatszott semer- ről. Ebben a nagy csendben aztán a nap is megindult lefele. Csak mentek. Jól eljöttünk, most látszik, gondolta András. De azért jobb, mintha nem jöttünk volna. Egyszer észrevette, hogy régóta figyeli a lovat. A ló ment magától; egyetlen szóval, egy szár- moccantással sem kellett vezetni, tétovázás nélkül haladt előre, mintha csak őrá lett volna bízva, hogy válassza meg és tartsa az irányt. (Folytatása következik.)
