Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-24 / 119. szám
/ 1979. május 24. • PETŐFI NÉPE • 5 A TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁRÓL Nem igazsággyűjtemény Elismerve és továbbra is hangoztatva a régi mondást: —,*A történelem az élet tanítómestere — úgy érzem, mintha újabb mondás kívánkoznék megszületni, egyelőre még formátlan, csattanó néküli alakban, valami ilyesféle értelemmel.: ha az élet minden területén megkívánjuk az úgynevezett történeti gondolkodásmódot, mennyivel inkább meg kell kívánnunk ezt a történelem oktatásánál. Történelemtanításunk szemlélete, szelleme és módszere nagyon sokat változott az elmúlt tíz-tizenöt évben, s e változásnak köszönhetjük, hogy már nem a lélektelen leckefelmondás, a mindent elszürkítő magoltatás ellen kell hadakozni; ezek az ősrégi, konzervatív bástyák már csaknem mindenhol végképpen leomlottak. S megjelentek az iskolákban a nagyon szükséges taneszköz-garnitúrák, sok helyen a múzeum és a levéltár is bekapcsolódott a történelem oktatásába, azaz a történelemoktatás rálépett az élménynyújtás és az elemzés útjára. Miről s mennyit? Régi és örökké létező gondja a történelemoktatásnak, hogy miről beszéljen, s hogy mennyit arról, ami szóba kerülhet a szűkresza- bott időben. Válogatásra persze nemcsak az idő szűk volta késztethet. Az 1962-es tanterveket megelőző időben például becsületét veszítette a történelemoktatás a tendenciózus, torzító válogatás következtében: az ötvenes években az élő valóságot nagymértékben szociológiai sémákkal helyettesítették, s a töméntelen heroizá- lás és deheroizálás nagyon ártott a történelem tudományos hitelének. Persze az oktatás tartalmilag sohasem lépheti át a tudomány árnyékát, az oktatás tartalmi, szemléleti hibáiért a tudomány is mindig felelős. Napjainkban a történelemoktatás a szilárd történelmi tények és folyamatok, a múlt idők történeti valósága alapján járatja végig a tanulókat a megismerés útján, kicsiben és egyszerűbben — de sohasem vulgarizálva — láttatva azt, amit a tudomány nagyban és összetettebben lát. S szerencsére a történelemoktatás anyaga nálunk ma már az igazságok gyűjteményéből az igazságok megismerési lehetőségeinek gyűjteményévé kezd válni. Tanára válogatja, hogy a tanteremben rögzített, s a tankönyvek által kodifikált anyagot hogyan teszi élményszerűvé, s a maga ismeretanyagával, élettapasztalatával dúsítva hogyan képes egy-két percet ellopni a szűkre mért időből, hogy — akár anekdotikus jelleggel is — lehetőséget adjon a marxista történelemfilozófia megérzésére. Játékosan, * „villámtréfákkal” Az előbbi gondolat többféleképpen megvalósítható, de talán legvonzóbb, ha a gyerek játékos kedvére játszik rá a tanár, s ahogyan egy — engedelmet kérek a profán hasonlatért — kabaré műsorát felpezsdíti egy sor villámtréfa, bizonyára így van ez egy végigdrukkolt történelemórával is. Ha a tanár, mondjuk, ezt a nevet dobja be az osztályba: „Johanna”, máris kés? a játék. Két nevezetes Johanna: Jeanne d’Arc és örült Johanna — a százéves háború és Amerika felfedezése. Johanna a máglyán; hallottatok már Honegger óratóriumáról? Hát Shaw drámájáról? Mennyi idő is telt el a roueni boszorkányégetéstől örült Johanna szüleinek és Kolumbusz- nak megállapodásáig? Hogyan is állt ez időben Franciaország és az új spanyol királyság? Katolikus Ferdinánd és Izabella uralkodása hogyan is kapcsolódik a Habsburgokhoz és így Magyarország sorsához? Van összefüggés? Már hogyne volna. Lássuk az összefüggéseket! Vagy nézzünk még távolabb- esőknek látszó dolgokat. A kínai nagy falat a pun háborúk idején építették; Nagy Károly kortársa volt Harun al Rasidnak; amikor Erdélyben Bethlen Gábor uralkodott, akkor kötött ki Amerikában a híres Mayflower az „alapító atyákkal”; s Rákóczi szabadság- harcának idején indult útnak Tyi- mofejevics Jermák, hogy a cár számára meghódítsa Szibériát. Van összefüggés? Már hogyne volna. Lássuk az összefüggéseket! Nem hiszem, hogy akadna épeszű, egészséges gyerek, aki ne örüne az ilyesfajta játéknak, az ismereteken és azok összefüggésein való zongorázásnak, amely játékból egymással szorosan kapcsolódó hangok akkordjai hangzanak fel. Az új könyvek is elavulnak egyszer Az új történelem-tankönyvek, s az új és új tantervek természetesen idővel elavulnak, méghozzá olyan ütemben, amilyen ütemben a történettudomány fejlődik. Csakhogy évente nem lehet új tanterveket készíteni, új tankönyveket kiadni (az új felfogású történelemkönyvek kiadása tavaly kezdődött meg, s kiadásuk a nyolcvanas évek elején fejeződik be.) Azt mondhatjuk, hogy kereken tízévenként adódik mód az intézményes váltásra. A tanárnak azonban ezt nem szabad, nem lehet megvárnia, a tanárnak nem szabad szakaszosan átvennie a tudomány új és új eredményeit, a tanárnak nem az új tankönyvből kell ér tesülnie..valamely új törtéi nettudományi álláspontról — folyamatosan kell 'ezt' tennie. >'ru>vnr! Magától értetődik persze, hogy a tudomány és az oktatás között bizonyos fáziseltolódás mindig van, s mint ahogyan a technika sem tudja azonnal átvenni a tudomány eredményeit, a tanártól sem lehet megkövetelni, hogy fárasztó és nagy szellemi koncentrációt igénylő oktató-nevelőmunkája mellett naprakészen ismerje mindazt, ami a történettudományban történt és történik. De az újratanulás kötelezettsége nemcsak a műszaki, hanem a humán szakmákra is vonatkozik, s éppen a történelemtanítás az a terület, ahol a nyomtatott anyag, a könyv „tehetetlenségét” az emberi szellem mozgékonyságának és frisse- ségének kell kiegészítenie. (kemény) MŰEMLÉK PARASZTHÁZ A Heves megyei Átány községben a közelmúltban helyreállítottak egy 1857-ben épült — ma már műemlék— parasztházat. A „Kakasház” nevét egykori gazdájától, a Kakas családtól örökölte.. A korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett parasztház híven tükrözi a hajdanán itt lakó család életét. (MTI-fotó. Perl Márton felvétele — KS.) KIRŐL NEVEZTÉK EL A PEPITA RUHÁT? Mi van egy különös könyv lapjain? Csaknem két évtizeddel ezelőtt jelent meg az Akadémia Kiadó jóvoltából a hétkötetes nagy vállalkozás: A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Ezt követte tíz esztendővel később az immár nagyobb tömegekhez is eljutó „kisebb társa”: a Magyar Értelmező Kéziszótár. A nagy érdeklődés okozta, hogy a kiadó nemrégiben ismételten megkezdte az újrakia- adást. Ennek eredményeképpen máris napvilágot látott a harmadik kiadás első két kötete. Kezdettől fogva elsősorban a nyelvi műveltség terjesztése volt a cél, s a nyelv tudatos használatának az elősegítése. A kötetek hatvanezer címszava, s azok elemző magyarázata hozzásegít bennünket a nyelvi ismeretterjesztés gazdagításához, az ízlés fejlesztéséhez. Hogy mi -mindent tud meg az olvasó e hatalmas műnek az egyes köteteiből, annak még csak a halvány jelzésére sem mernénk vállalkozni. Legfeljebb ízelítőül lehet csak megemlíteni néhány olyan — szerintünk — érdekességet, mely talán kedvet adhat a lapozgatáshoz, a közelebbi megismerkedéshez. Megtudjuk, melyek szókincsünkben a bizonyítottan finnugor eredetű szavak: (harkály, him, szaru, szem, vad, víz stb.). Hogy milyen jelentésváltozáson mentek át egyes szavak az évek, évszázadok során. A nőm szót egykor még a tiszteletet parancsoló feleségem értelemben használták. S ma már? Egészen mást jelent; valami olyasmit, hogy szeretőm. Vagy pedig: a szecska vágott takarmány egykor azt is jelentette: elsős tanuló a gimnáziumban valaki. És a szapul? Régen: fehérneműt áztat, mos. Ma: valakit az illető a háta mögött ócsárol. Sokszor egészen meglepő furcsasággal találkozunk A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában. Például amikor megtudjuk, hogy a pepita (fehér-fekete kockás) ruhát egy ilyen nevű spanyol táncosnőről nevezték el. Vagy hogy' a mokka — cukor, kávé — szó egy jemeni város nevét viseli. Érdekes azt is megfigyelni ebben a sok mindenre kiterjedő szótárban, hogy az egyes — ma már magyarnak számító szavak honnan erednek. Sokszor többszörös áttétellel. Az arab hazár- diroz így lett a francián és németen keresztül magyarrá; a kakadu madár név a maláj nyelvből került hozzánk, holland, majd portugál közvetítéssel; a kémény viszont a görög—latin- német—szláv—magyar utat tette meg. S ha már itt tartunk, megemlítjük, hogy többek között van szavunk (nem is kevés) á német nyelvből (fukar például), és a franciából (garázs), továbbá a törökből (joghurt)., az olaszból (kazetta), a románból (mokány), sőt az indiánból is (mokasszin). És sokáig sorolhatnánk még. Találunk bőven ma már kevésbé vagy alig használt, régies szavakat is. Ilyeneket például: abaj- gat (kerget, hajszol, óbégat); híves (hűvös); napa (anyós); lotyó (feslett erkölcsű nő); pereputtya (háznépe); penna (írótoll) stb. És kimondottan tájszavakat: gara- boly (füles kosár), leptika (taliga); fuszulyka (bab). V. M. DÉLELŐTTI, ÉJSZAKAI VETÍTÉSEK Filmmúzeum gyerekeknek, felnőtteknek A Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat a közelmúltban'; összeállította nyári közművelődési és műsbttér^St, athety 'a1' nagyközönség érdeklődéséhez alkalmazkodva színes és változatos rendezvényeket tartalmaz. Buster Keaton némafilmjei, Robert Yves aranyos gyermekfilmje, a Gombháború, két western: a Billy a kölyök és a Névadai hajtóvadászat, a Beatles-fiúk vidám kalandjairól beszámoló: Egy nehéz nap éjszakája, és egy mulatságos francia rajzfilm, valamint a vadnyugati álromantikát kigúnyoló Szerencsés Luke szerepelnek az általános iskolások számára szervezett nyári filmmúzeum programjában. Az Országos Pedagógiai Intézet és a Filmtudományi Intézet által közösen szervezett rendezvénysorozat kettős célt szolgál. Részben értékes és szórakoztató alkotásokkal kívánják lekötni az iskolások vasárnap délelőtti szabad*:: idejét, részben pedig filmszocio- ldgtai ' felmérést - készítenek a' tíz-tizenhárom éves tanulók érdeklődéséről és fogékonyságáról. A városi moziban ezért a vetítések előtt rövid bevezető előadást hallgatnak a fiatalok, majd a filmek megtekintése után minden alkalommal kérdőíveket töltenek ki. Ezek anyagát egy tanulmány céljából később feldolgozzák. Négy oktatási intézmény: a Leninvárosi, a Petőfi, a Hunyadivárosi és a Jókai Mór Általános Iskola ötödik, hatodik, hetedik osztályos tanulói kapcsolódnak be a filmmúzeum rendezvényeibe. Ölt azok a szerencsések, akik megvásárolhatják a Városi Mozi vasárnap délelőtti vetítéseire Jogosító belépőket. Ugyancsak a gyerekek számára készült az a „13 -f- l"-es filmtotó• Gérard Philipe főszereplésével mutatják be a Vörös és fekete című filmalkotást. szelvény is. amelynek hibátlan kitöltői közül sorsolással döntik majd el, hogy ki lesz az a három szerencsés gyerek, aki részt vehet a június végén megrendezésre kerülő kéthetes zánkai gyermekfilmszemlén. \ A felnőttek számára az éjjeli órákban rendeznek vetítéseket a három nyári hónapban. A Városi Moziban a csütörtöki, pénteki és szombati napokon este tíz órakor regi sikereket és új filmalkotásokat vetítenek le. Júniusban jegyet válthatnak az érdeklődők a kétrészes Vörös és fekete, a Lepke- gyűjtő, az Angyalarc, a Tristana és az 1939-ben készült, „régi” Notre Dame-i toronyör című alkotásokra. A moziüzemi vállalat tervezett közművelődési programjainak sorából kiemelkedik az a háromnapos bajai tanácskozás, júliusban, amelyen mozi üzem-vezetők, művelődési otthonok szakelőadói, filmfelelős pedagógusok, és a megyében dolgozó filmklubvezetők vesznek részt. A „Film szerepe a közművelődésben” című rendezvénysorozaton előadásokra, konzultációkra, és filmvetítésekre kerül sor. P. M. MMMMMMI Molnár Zoltán: A VERESÉG (26.) Elég csúnyán fel volt tépve a hús, még friss vér szivárgott. — Hát valahogy el kellene jutni a Tiszához — mondta András. — Hátha át tudják még hordani a sebesülteket. — De így sem volt egészen világos, hogy kiről beszél; hiszen látták, hogy ő maga is hordágyat cipel. Gondolkozott. Közben körülnézett, mintha a fűben, a gazban, vagy talán kerítésre akasztva találhatna egy kis gézt, vattát, fertőtlenítőt. Az asszony levette a fejéről a kendőt. — Ez nem lenne jó? — Arra esetleg — mondta a kis fekete katona —, hogy lássa szegény, Iám, mégis bekötöztük. Elvette a kendőt, s elég ügyesen bekötözte vele a lengyel katona combját. Jó szorosan, hátha megfogná valahogy a vért. A bajusza hegye igen élénken ugrált közben; vajon hogy tudja ilyen szép hegyesen megőrizni a bajuszát? De nem a bajuszát kérdezte meg tőle András. — Hol a puskátok? — azt kérdezte. — Én támogattam eddig — vo- nogatta a vállát a katona egy kis rostéi kedéssel. — Valahol elhagytuk. I — Messze? — S arra fürkészett András, amerről jöttek, a körtefa mögötti kertbe. — Hát bizony ... — Szóval nem tudsz már érte visszamenni? — Ott már ők vannak. András szigorúan ragta a szája szélét. Odafordult az asszonyhoz, meg a lányához: — Ne jöjjenek tovább!... Majd mi most már... Fejmozdulattal jelezte, hogy a kis fekete fog tovább cipelni. Ebben az is benne volt, hogy mi, meg az is, hogy köszönje meg, hogy cipelhet, nem így kellene vele bánni. S az asszony ezt meg is értette. S helyeselte is; nem tiltakozott; bólintott, nem nézett a fekete katonára. — Hát akkor... a jó isten őrizze meg magukat! Leguggoltak Arankához, ő Is meg a lánya is, megcsókolták egyik egyik, másik másik felől. Aranka még egyszer rájuk nyitotta a szemét. De csak a szempillájával intett búcsút. András kezet nyújtott nekik. Ez bizony egy kicsit furcsa volt, kezet fogni. De odaadták a kezüket, hagyták megszorítani. — Hát Julis néném... — mondta. — ... és Julis húgom ... Ezen egy picit el is mosolyod- tak. — Isten megáldja ... 1 Jó, gondolta András, mondta ő is úgy: — Isten áldja magukat is! Megvárta, míg elindulnak, s nézett utánuk még néhány pillanatig. Aztán visszafordult a két ka- tonához. — A puskátokat, halljátok, azt azért nem kellett volna elhagyni. Ezt a lengyel is megértette; mutatta a sebesült karját-lábát, aztán sóhajtott, s az égen tekintett szét, mintha az mutatná meg, mi van, mintha onnan verődne vissza mindenfelől az a sok ki- sebb-nagyobb ropogás, dörrenés. A kis fekete azonban nyilván nem szerette, ha kötekednek vele, vállát s bajuszát megvonva megjegyezte:-^.Nem olyan sokat számít már az itt, hogy egy puskával több vagy kevesebb. Andrásnak esze ágában sem volt vitát kezdeni; hiszen tudta, hogy mit számít most az idő; de ezt szó nélkül nem hagyhatta. — Nem szégyellsz ilyet mondani9 — Én szégyelljek? — pattant a katona. — Miért éppen én szégyelljek? Nem lehetett világosan érteni, hogy mire gondol, s hogy vajon ki is szégyellje magát őhelyette? De András semmiképpen sem folytathatta az érdeklődést. A körtefa levélrácsán át egy embert látott meg aki szemből, menetirányukkal ellentétesen. osonva közeledett a kertek aljai szegélybokrok árnyékában. Csak a szeme villanásával intett hallgatást a kis mérges bajuszú katonának, s ahogy tudott. még egy kicsit lejjebb is húzódott. Ingujjban, rossz cájgnadrágban, parasztszandálban, de pisztollyal a kezében közeledett az ember. András bízott abban, hogy csak akkor látja majd meg őket, ha egyenlő távolságra lesznek a körtefától. Az ingujj meg a nadrág már majdnem megnyugtatta, de szerencsére időben meglátta a pisztolyt Is. Paraszt pisztollyal. Nesztelenül levette a puskát a válláról. és mindenesetre kibiztosf- tott. Lógatta a puskát csövével lefelé. úgy. hogy minden pillanatban felkaphatta. 38. A fickó hátra-hátratekintett. Talán éppen mert ébersége ilyen egyirányú volt. csak akkor vette észre őket, mikor már szinte beléjük botlott, nem is megkerülve a fát. hanem inkább átbújva a lehajtó ága alatt. Megtorpant, és maga elé kapta a pisztolyát. Csak most ismerte meg András. Uporniczky volt; hajdani K. u. K. főhadnagy, s ma reggel még a harcoló magyar vörös hadsereg vezérkarának különmeg- bízottja. aki a támadás előkészületeit ellenőrizte. Ügy látszik, nem szerzett eléggé biztató tapasztalatokat. — Lám. a vezérkari elvtárs...! Ugyan hol jár itt, ahol a madár se jár?! Uporniczky kihúzta magát, s igyekezett magabiztosnak mutatkozni. A pisztolyt nem engedte lejjebb. — Maguk mit csinálnak itt? — S megszokott szigorúságával tekintett végig a furcsa társaságon. — Hát egészen pontosan mi sem tudjuk, jelentem. Azt hiszem, megpróbálunk visszajutni Poroszlóra. — Aztán egyenesen a szemébe nézett: — Nem tart velünk? — Nem! — jelentette ki határozottan Uporniczky, s nyilvánvaló volt. hogy sürgősen tovább óhajt haladni. — Kár. többen talán többre mennénk. Uporniczky látta a gyereket, az anyát, a sebesültet meg a fegyvertelen katonát, s engedett valamit a szigorúságából: — Nem hiszem, hogy maguknak 'is sikerülni fog. Én a magam részéről befejeztem. Tett is egy oldalazó lépést, hogy kikerülje őket. Ébersége azonban nem engedett. Sőt, összpontosult Andrásra, az egyetlen fegyveresre. — Akkor legalább a pisztolyát itt hagyhatná... Nekünk még szükségünk lehet rá. — Miért gondolja, hogy nekem már nem? Soha nem tudhatja az ember. Még mindig csak igen óvatosan sasszézott tovább. S a pisztoly csövét el nem mozdította volna; András mellének szegezve igyekezett átkerülni a másik oldalra. — Hát igen — hagyta rá András. — Az ember sohasem tudhatja. Uporniczky elhatározta, hogy a maga részéről most már befejezi ezt a hasznosnak úgy sem ígérkező csevegést. Az elválás megkönnyítése céljából jóindulatú gesztusra szánta el magát: — Felhívom a figyelmüket egy fontos körülményre... aki megadja magát az ántántcsapatoknak, az a genfi konvenció kedvezményeiben részesül. Határozottabban fordult. Most már hátrálnia kellett. De pisztolyát még most sem engedte le; még most is András esetleges ellenmozdulatait figyelte. De András nem mozdult. Ügy látszott, meggondolkoztatja ez a genfi konvenció. — Hát akkor... — mondta Uporniczky. S indult. Indult volna. De éles fájdalom hasított a bokájába, s lába kirepült alóla. A lengyel, látva a helyzet alakulását, jól megkapaszkodott a tönkőben, amin ült, s mielőtt a parasztruhás tiszt eltávolodhatott volna tőle, a legutolsó pillanatban, épen maradt lábával, minden erejét összeszedve, bokán rúgta. _ (folytatása következik.)
