Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1919. májat 19. JÁNOSHALMA-KISERDŐ KIVÁLÓ TANULÓ, KIVÁLÓ EMBER Egy siker és ami mögötte van A sok ezer tanyájú Bács-Kis- kun megyében Keceltől, Kunfe- hértótól délre már elég ritka a külterületi település. Jánoshalma kivétel. A hajdani járási székhely, a nevezetes szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztő nagyközség széles határában napjainkban is számosán élnek. Kiserdő a legnépesebb tanyacsoport, négyszáz lakója van. Gyékényesen viszont csak ötvenen élnek. Hergyevica- Parcelok és Kecskés az ottlakók számát tekintve a két tanyaközpont közé sorolható. Jánoshalma külterületi lakóinak többsége a termelőszövetkezetekben, az erdészetben és a szövetkezeti közös vállalatnál dolgozik, de számosán bejárnak a nagyközség üzemeibe. E tekintetben a legelőnyösebb helyzetben a kiserdeiek vannak, hiszen a tanyacsoport a főútvonal mentén helyezkedik el. A Kéleshalmával közös jánoshalmi nagyközségi tanács anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni a tanyán élőket, akiit az otthonukat övező kertekben szőlőt,- gyümölcsöt és zöldségféléket termesztenek. Jánoshalma, Mélykút, Kisszállás., Tompa az ország egyik legjelentősebb pritaminpaprika-termesztő körzete, s a kényes kerti növények ápolásában főként a kiskertek művelői jeleskednek. Jánoshalma-Kiserdőn eddig 150 lakásba jutott el a villanyfény, s harmincöt tanya villamosítása kezdődött el, az érdekelt lakosság hozzájárulásával, valamint megyei támogatássá.!. Ugyanitt az üzlethálózatot. a jánoshalmi áfész gyarapította. A külterületen élő, ezer jánoshalmi lakos a helyi áfész-üzletben általában megvásárolhatja a naponta szükséges cikkeket, kivétel Gyékényes és Hergyevica. E két tanyaközpont* ban hiányzik a kereskedelmi létesítmény. Ahol a külterületi posta- szekrényeket felszerelték, a tanyán lakók rendszeresen hozzájuthatnak a sajtótermékekhez, s az egyéb postai küldeményekhez. Sajnos, nem mindegyik külső település van ilyen szerencsés helyzetben, mert a jánoshalmi posta- hivatalnak sincs eléglcezbesítője. Jánoshalmán — mint a megyében ngisutt is — a körzetesített és elnéptelenedett tanyai iskolákat általában a mezőgazdasági szövetkezetek vették gondjaikba. Klubot, üzemi konyhát nyitottak bennük. Jánoshalmán a tanyai kulturális létesítmények közül a kiserdei a leglátogatottabb, amelyet a Haladás Tsz alakított át ifjúsági klubbá. Könyvtár, televízió, lemezjátszó teremt szórakozási lehetőséget, emellett kiállítást is rendeznek a helyiségben. A Haladás Tsz Kilián György KISZ- alapszervezete a kiserdei klubban mutatta be az Alkotó ifjúság pályázatra érkezett kézimunkákat, dísztárgyakat, használati eszközöket. Népeseié a discoestek, amikor ötven-hatvanan is szórakoznak a szövetkezet fiataljai az ízlésesen berendezett tanyai klubban. K. A. • Részlet az Alkotó Ifjúság pályázatra beküldött kézimunkákból, dísztárgyakból. Szili Antal és Mészáros Ferenc szövetkezeti dolgozók megtekintik a kiállítást. (Straszer András felvétele) EMLÉKPÉNZEK A Német Demokratikus Köztársaságban 1966 óta bocsátanak ki pénzemlékérméket. Az Állami Bank által forgalomba hozott első érmék között szerepelt a neves építész és festő,' Karl-Friedrich Schinkel halálának ISO. évfordulójára, 1966-ban kiadott tiz- márkás érme, majd ezt követte a Küthe Kollwitz grafikus és szobrász születésének 100. évfordulójára 1967-ben kibocsátott emlékérme. Pénzérme őrzi Leibnitz, a filozófus, Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg, a német és nemzetközi munkásmozgalom vezetőinek emlékét is. Legutóbb a közös szovjet—NDK űrutazásról készült művészi érme. (BUDA- PRESS — PANORAMA) CJfáfhír: „A Kecskeméti Mezfigazdaságl Szaknunkás- képzfi Intézet egyik tanulója, a harmadéves Szálkái László a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos dóntöjén — a növénytermesztő szakmában — első helyezést ért el. Az ötvenéves Jubileumára készülő Intézmény tanulói kis ünnepségen köszöntötték n szakmunkássá előlépett diáktársukat...” Szálkái Lászlót az egyik tanára, Kecskeméti János így jellemzi: Mintaszerű diák, akit elsősorban az igyekezet és a szerénység jellemez. A verseny után is az volt az első dolga, hogy nekünk, a tanárainak köszönetét mondjon. Őszintén szólva jólesett, hogy nem feledkezett meg rólunk. De általában: soha nem feledkezik meg semmiről és mindig lehet rá számítani. Régebbi anyagrészek visszakérdezésekor gyakran előfordul, hogy valamire nem emlékszik az osztály, s ilyenkor általában hozzá fordulok. 0 felcsapja egy kicsit a fejét, nézi a mennyezetet egy darabig, és már mondja is a helyes választ. De nemcsak a tananyagban — a szakirodalomban is roppant tájékozott. Néha még engem is zavarba hoz, amikor megkérdezi: Tanár bácsi, ezt tetszett olvasni? Jellemző, hogy nemrégiben, amikor az egyik háziversenyen nyújtott teljesítményéért egy több mint száz forintba kerülő lexikonnal akartuk jutalmazni, kiderült, hogy azt már megvette korábban, a zsebpénzéből. És amit én a legdicséren- dőbbnek tartok: nemcsak az elméleti dolgok érdeklik — a gyakorlat talán még erősebb oldala. A munkában nem válogat soha. Néhány nappal ezelőtt egy szegfűcsokor összeállítása volt a feladat, ami a fiúknak bizony nem nagyon tetszett, mondván, hogy minek kell azzal kínlódni, amikor úgysem fognak soha virágüzletben dolgozni. Egyedül a Szálkái Laci látott szó nélkül munkához. □ □ □ Szálkái László olyan ember, amilyennek a dísznövénytermesztőt — a kertészt — általában elképzeljük: csendes szavú, megállást nem ismerő, az apróságokra is odafigyelő ember, akinek vérében van a másokkal való törődés, a gondoskodás. Ügy tűnhet, hogy ezzel kész is a portré, hiszen amit Kecskeméti János elmondott, az minden lényeges momentumot tartalmaz — mit lehet még hozzátenni ehhez? Természetesen nagyon sok mindent, legfeljebb érdektelennek bizonyulna, hiszen a legfontosabbakat valóban tudjuk már erről a fiatalemberről. Legfeljebb azt fedi még homály, hogy vajon hogyan vált ilyenné? A vele való találkozáskor erre igyekeztem fényt deríteni... □ □ □ — Látom, jól megizzadt a munkában — mondom, szinte a köszönés helyett — Az édesapját látta már így? A munkában elfáradva? — Egyszer bevitt engem is a nyomdába, ahol mint raktáros dolgozik. Éppen nagy volt a hajtás. targoncás pedigunem .«olt,j»ert .előzőleg, fősz.-, szül lett Apám pattant az egyik masina nyergébe, ő vitte be az épületbe a hatalmas ládákat Emlékezetem szerint akkor ő is leizzadt, alaposan. Egyébként otthon is mindig tesz-vesz a ház körül: vannak galambjai, ny.ulai, vagy harminc méhcsaládja, amelyeknek ő készít kaptárát, keretet, mindent. Később kiderült hogy a mezőgazdasági munka, közelebbről pedig a növények iránti vonzalma mégsem egészen otthoni eredetű. — A szüleim itt laknak Kecskeméten, de óvodás koromtól jártam ki a nagyapámhoz is, Matkó- pusztára. Ok még igazi parasztok voltak: lóval, tehénnel, sok disznóval és nagy gyümölcsössel. Legszívesebben a fák között töltöttem a* időt. Nagyon szerettem szüretelni a szőlőt, szedni a szilvát, a barackot az almát. Hogy a „szakértelem” milyen fokán, azt most utólag, néhány kérdéssel próbálom tisztázni. Szakszerű előadást tart az álmaszedésről. Megtudom például, hogy az almát nem szakítják: alulról kissé megemelik, majd egy gyöngéd csavarással vá• Szálkái László, mánk* közben. lasztják el a kocsányi az ágtól. Sok egyéb mellett azért is, hogy ne szakadjon le annyi rügy, hogy a fa bő termést adjon a következő évben is. — Ezt ki magyarázta el magának? — A nagyapám. — Mire tanította még? — Nagyon haragudott érte, ha almát ettünk, és a csutkáját néhány harapás után — tehát csak félig lerágva — eldobtuk. Azt mondta, valaki nagyon megdolgozott ezért a gyümölcsért... — Dolgozott már úgy, mint a felnőttek? Pénzért tehát? — Igen. Még általános iskolás voltam, amikor a nyári szünetben felvettek idénymunkásnak a konzervgyárba. Zöldborsót és egyéb, üveges konzervet raktunk nagy kartondobozokba. Teljesítményben dolgoztunk és átlagosan ezerötszáz forintot kerestem. — Mindig dísznövénytermesztőnek készült? — Nem. Először szobafestő szerettem volna lenni, mert azt hallottam mindenkitől, hogy az egy borravalós szakma, amelyikkel annyit keres az ember, amennyit nem szégyell. Csak azután az édesapám lebeszélt róla. Azt mondta, sokat kell 19ÍE&KÚ9«, egy szobafestőnek, és hogy tisztességes ember ném építheti ‘ a jövőjét borravalóra, ö ja>hogy legyek ■■'inkább dísznövénytermesztő. Ez nekem is megtetszett, mert a növényeket mindig szerettem. Otthon is ültettem babot, öntözget- tem, karóztam. Nem sokat termett, mégis jó érzés volt nézegetni, hogy miként nő. miként gyarapszik amit én gondoztam ... □ □ □ Hosszan beszélgetünk még. Beszámol a verseny lefolyásáról, sorolja az ott kapott kérdéseket és ismerteti a rá adott válaszokat. Ph-értékekről beszél, latin 'kifejezéseket sorol. Hírneves szakemberekre hivatkozik és idézi őket. Aztán azt mondja: semmiképpen nem szeretne irodában dolgozni, az életét csak kint a földön, a növények között tudja elképzelni. Nézem a tizenhét esztendős fiút, hallgatom a csöndes, de határozott szavait. Azután még egyszer gratulálok neki a szép sikerhez — s rajta keresztül a tanárjainak is, az édesapjának is, a nagypapájának is. Mert a siker mögött az ő láthatatlan teljesítményük is ott húzódik — szinte lehetetlen nem észrevenni. Káposztái János Elektrotechnikai ki mit tud A KISZ megyei bizottsága, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportja és a Petőfi Népe szerkesztősége által indított elektrotechnikai Ki mit tud vetélkedő öt fordulóját közöltük eddig lapunkban. Mint ismeretes, a nyilvános döntő 1979. június 2-án délelőtt 10 órakor lesz Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Az alábbiakban közöljük a 4. forduló megfejtéseit. 1. Villanyborotvát. 2. Védekezés az „áramütés” ellen; 65 V, ill. 42 V; ill. 5 mp, ill. 2 mp. 3. 7,5 perc. 4. Edison, 1879. 5. 1942. Fermi (első ipari alkalmazás a Szovjetunióban 1954.). A negyedik fordulóban könyv- jutalmat nyertek: Paksi Dénes., Kronauer László, Ponyeczky Géza, Hajdú Károly, Lajkó Flórián, Vincze Zoltán, Nyúl József, Be- ke József, Hegedűs László, Czin- kóczi József. Az 5. forduló megfejtéseit, a könyvjutalomban részesülőket, valamint a döntőbe jutottak névsorát lapunk 1979. május 26ú számában közöljük. A vetélkedő befejezése nyilvános lesz, vendégeket, szurkolókat szívesen fogadunk. A nézők is bekapcsolódhatnak a vetélkedőbe, részükre további száz értékes könyvjutalmat osztunk szét. A döntőbe jutottak külön meghívót kapnak. A hajózás fejlődése A második világháború után Lengyelország visszakapta tengeri területeit, így tengerpartja az akkori 140 kilométerről 694 kilométerre nőtt. A tengerhajózás előtt tehát új, nagy távlatok nyíltak meg. Eltüntették a háborús károk nyomait, megkezdték a tengeri kikötők bővítését, korszerűsítését, a hajóállomány gyarapítását. Az ötvenes évek elején már 52 lengyel hajó járt a tengeren, 16 ezer utast és 2,5 millió tonna árut szállított. 1960-ig 138-ra nőtt a hajók száma, 6 millió tonnára a szállított áru mennyisége. A legközelebbi múlt adatai ennél is jóval nagyobb fejlődésről adnak számot: 1976-ban már 320 tengerjáró hajó szállított 253 ezer utast és 35,5 millió tonna árut. A tengeri kikötők — Gdansk, Gdynia, Szczecin és Swinoujscie — átrakóképessége az elmúlt ötéves tervidőszakban meghaladta a 22 millió tonnát. A szczecini a Keleti-tenger legnagyobb kikötőjévé fejlődött. Lengyel kereskedelmi hajók 40 állandó útvonalon közlekednek, érintve Európa, a Földközi-tenger, a Közel- és a Távol-Kelet, Afrika, Észak- és Dél-Amerika legfontosabb kikötőit. A halászflotta nagyságát tekintve a Szovjetunió, Japán, Spanyolország és az USA után az ötödik helyen áll Lengyelország. (BUDAPRESS — 1NTERPRESS) Molnár Zoltán: A VERESÉG (22) A természetes lökések, úgy látszott, meg is szűntek. Az iménti ijedség talán egészen meg is szakította a megindult vajúdást. András még sohasem gondolkozott ezen, nem is képzelte el, hogy milyen lehet egy szülés. Most mégis mindent meg kellett értenie. S megértette, hogy egy asszony akarata, az ő asszonyának az akarata küzd most itt az ágyon, szinte már a természet ereje ellen is. A megbénult izmokat, melyeket a félelem sokkja er- nyesztett tehetetlenné, most az ezen a félelmen felül kerekedő tudatos akarat, szenvedélyes, dühös elszántság kergeti új munkára. András felfogta ezt. Ügy érezte, hogy valami olyasmi megy végbe ebben az előtte reszkető, hánykódó testben, mint... mintha egy demoralizált, riadtan megfutó sereget parancsnokai új rohamra kergetnének. S mert jól tudta, hogy milyen kevés reménye van a sikerre aa ilyen rohamoknak, megértette, mekkora küzdelmet vívhat itt ez a fiatai test és lélek. £s András maga is, mintha csak átadhatná a maga erejét, feszülő izmokkal, vibráló idegekkel állt az ágy fejénél!... Ot is elöntötte a verejték... ő is lázban volt... ő is kitépte magát a világból, hogy egyetlen ügynek, egy születendő élet világrahozásának rendelje alá minden figyelmét és akaratát. S tudta közben, tudta, persze, hogy ha őneki ilyen nehéz, ha ő is így kínlódik, milyen lehet az Aranka kínja, mennyire más, s mennyire, ó végül is mennyire felfoghatatlan... Önkéntelenül ráhajolt Aranka görcsös ujjaira ... látva erőlködéstől eltorzult arcát, csatakos haját, a párnáján terjedő veríték- foltokat ... rányomta ajkát ezekre az erőlködéstől fehérre feszülő ujjakra, akárha" a világ valamennyi, gyermeket szülő asszonyának a kezét csókolná meg... Sírt is talán? Mintha könnyei hullottak volna a párnára, r, A puskaropogás, ágyúlövések, a közelebb-közelebb hallatszó Ideges gépfegyverkattogás-soro- zatok' csak egy láthatatlan burkon át értek el hozzá, tompán, már alig felfoghatóan, szinte már értelmük nélkül, a tudatára való közvetlen hatás nélkül. Aztán valami volt, amit eddig nem tapasztalt. Próbált figyelni, de mintha megszakadt volna minden összeköttetés, érzékszerveinek észleletei sehogyan sem jutottak el a tudatáig. 32. Próbálta kiszakítani magát ebből a félájult állapotából, a szemét húzta össze, orrával szippantotta be a mindenen felülkerekedd csípős verejtékszagot, s csak amikor tudata már sorra-rendre mindent visszautasított, akkor fogta végre fel, hogy az a valami: hang. S akkor rögtön úgy érezte, hogy ez a különös hang súrolva, feszegetve kínozza, sanyargatja a dobhártyáját. Nem is sírás volt, nem is nyögés, nyöszörgés, ami Aranka torkán így kierőlködött, hanem valami távoli far- knsüvöltéshez hasonló, makacs, fáradhatatlan, kínok kikínlódta hang. S András úgy érezte, hogy ez az, amit már nem lehet elviselni. De el kellett. Hiszen őneki kellett kifeszítenie puszta létei jelenléte vékony védőfüggönyét a fegyverropogásos világ és a kis parasztszoba emberi kínjai közé. ö, a pillanatokat gyötrelmek duzzasztották, az idő megsűrűsödött. S egyszer meglátott valami feketét, kis, gömbölyű feketét, ahogy lassan nyomul előre... Annyira nem volt felkészülve a látványra, hogy nem is fogta fel rögtön... Ez volna? Hát így nyomakodik a világra az anya testéből a gyermek? Ez egy gyer- "mekfej, az ő gyermekének a feje? Nem is tudta, hogy mit várt, talán valami misztikusabbat, a csodát, amiért minden történik. Mert hiszen várta, mióta várta, s most mégis olyan váratlanul érte, hogy mire rémülten felfogta, megértette. már nem is látta, mert a bába ráhajolt, mind a két kezével dolgozott; hiszen a bába nem volt elkábulva, a bába nem érzett rettenetét, ő nem feszítette izmait tárgytalanul a semmibe, nem sírt... nem. a bába a munkáját végezte, dolgozott, megfontolt, határozott mozdulatokkal. Hüvelykujja ügyes fordulatával feltépte a burkot; már ott volt a parasztasszony is, valamit nyújtott neki, talán ollót, olló csattanhatott ilyen tompán, röviden, határozottan. Nem tudott, de nem is próbált összefüggéseket találni a látottak és meglevő fogalmai között. Burok. köldökzsinór... Nem is látta a köldökzsinórt. A méhlepényt sem látta. Azt vette csak észre, hogy Aranka szorítása enged, hogy elernyed. Most engedte-e ki ujjaiból az erőt. vagy már előbb? S nem tudta, hogy fogja-e hát most ő meg Aranka elernyedt kezét. vagy jaj, mit csináljon? A bába pofozta a gyereket. András megrémült. Csak nincs tán valami baj? fliszen mi minden történhetett ezzel a szegény poronttyal ilyen rettenetes kínok, ilyen kínzó szorítások, erőlködések közepette? Olyan rémületet érzett, mint talán soha életében. Élőbb csak megfoghatatlan, állati rémületet; de azután mái; az apa. rémületét, hogy van-e hát gyereke? S végül a legnagyobb rémületet, hogy mi lenne Arankával, hogyan viselné el Aranka, ha a gyerek, akit a világra hozott, nem élne? De a gyerek felsírt. Egyik lavórból a másikba emelte a bába az asztalon. Igen, sírt. Keservesen; előbb csak panaszos miáko- lássál, mint egy kismacska, de aztán hangosabban. Semmi mást nem is lehetett hallani, csak ezt a sírást. — Fiú!... Fiú! Mondta a bába többször is. de András ebből még nem értette. Csak azt értette, hogy él. Külön oda kellett menni hozzá. A bába megfogta az inge gallérját, megrázta: — Fia van. érti?! — Értem — szólalt meg akkor báván. Ügy érezte, hogy egy kicsit hülye mosollyal elmosolyodik. — Na jó. ha érti. Hát akkor most már húzódjon, jó. valamivel küljebb! — Anyásán a lapockájára paskolt, mint egy gyereknek, és kituszkolta a konyhába. Leült ott csendesen, s csak nézett maga elé. A jövésmenés fazékkal, lavórral, törülközővel még nem szűnt meg körülötte. Csak őt már ebből" valahogy kikapcsolták. A parasztasszony is úgy szólt hozzá, mellette elmentében vagy két szót — fel sem fogta, mit —, valami olyan részvétfélével, mintha sajnálni kellene őt azért, amit az imént végigszenvedett. Ami nem férfinak való ... Hát nem. Az maradt még meg benne .leginkább, ahogy a fiú, a kis fekete fejével, kezd kinyomakodni az anyjából... Meg persze az Aranka szorítása a csuklóján. Meg is nézte a csuklóját. Akárha kötélen csüngött volna; vagy ló farkához kötve húzták volna egy darabig. Bár némely helyen egészen világosan, félreismerhetetlenül vésődött bele a véres körömnyom. Hát melletted voltam, Aranka, veled voltam, segítettem. Egyszer tányért, kanalat tettek elé. Meg is fogta a kanalat, mert rászóltak, de csak tartotta a kezében. bámult, s nem mártotta bele az ételbe. j£özben újra hallotta a lövöldözést. Igen. amolyan lövöldözés volt ez, nem szabályos ütközet. Minden irányból, összevissza le- hetett_hallani lövéseket, sorosatokat, dördüléseket. Egyszer egy szekér is elnyikor- gott a ház előtt az utcán. Lassan ment, talán óvatosságból, bizonyára sebesülteket vihetett. Ahogy ezt elképzelte, hogy sebesülteket nyöszörögtet itt kint az utcán a szekér, önkéntelenül tápászkodni kezdett. Hanem az asszony éppen kijött a szobából, fogta, s visszanyomta a székre. — Egyen hát! Miért nem eszik? — Azt hiszem, visszajön a barátom. — Ezt mondta, s csak később jött rá, hogy nem arra válaszolt. amit kérdeztek. (Folytatása következik.) Külterületi hétköznapok
