Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-11 / 84. szám

\ Mezőgazdasági kisgépbemutató és -vásár Kecskeméten • Az RK—01-os rotációs kapa működéséről kér felvilágosítást az egyik vásárló a mezőgazdasági áruházban. (Straszer András felvétele.) A népi ellenőrzés mérlege, teendői Tavaly csaknem 24 ezer szak­értő, társadalmi munkatárs bevo­násával 29 központi, 131 megyei, továbbá 519 járási-kerületi témá­ban indított vizsgálatot a népi el­lenőrzés. Közérdekű bejelentések nyomán, valamint más szervek kérésére 1848 célvizsgálatra kerí­tettek sort, együttvéve csaknem 14 ezer helyszínen — tájékoztatta tegnap Molnár Imre, a KNEB el­nökhelyettese az elmúlt esztendő mérlegéről a sajtó munkatársait. A jelenlegi feladatokról szólva el­mondta, hogy ismételten vizsgál­ják a konvertálható export áru­alapok bővítésére szolgáló fejlesz­tési célhitel fölhasználását, most készítik elő a termelési szerkezet átalakításának tapasztalataival foglalkozó vizsgálatot. Ugyancsak most készülnek a népi ellenőrök a mezőgazdasági termelési rend­szerek szervezésének, működésé­nek és eredményeinek fölmérésé­re, ezenkívül a közművelődésről szóló 1976-ban alkotott törvény egyes rendelkezései végrehajtásá­nak vizsgálatára. (MTI) Készül a Csontváry-film Apajpuszta helyett a bi- kali vagy a seregélyesi kas­télyban veszik fel a MA- FILM készülő „Csontváry” produkciójának egyik, még hátralevő jelenetét, mivel az eredeti elképzelés sze­rinti részletet a minimáli­san szükséges 15 cm-es hó­takaró hiányában nem si­került Apajpusztán rögzí­teni. A „Csontváry” forgató- könyvét egyébként az Apaj- pusztára tervezett jeleneten kívül is több helyen átírta a szerző, Dobai Péter. Rész­ben ezért utaztak ismét Olaszországba, a Szicíliához közeli Lipari-szigetekre, ahol a nagy művész és a vulkánok találkozását fil- mesítették meg. A következő hetekben még egy külföldi forgatási helyszínt keresnek fel. A „Magányos cédrus”-sal kap­csolatos képsor felvételeinek elkészítéséhez néhány na­pos törökországi tartózko­dásra lesz szükség, s ott a főszereplők közül már csak Holl István áll a kamerák elé. Itthon a pécsi Csont- /áry Múzeumban, a Nem­zeti Galériában, és a mis­kolci galéria termeiben for­gatnak. (MTI) A fővárosban megnyílt nemzet­közi mezőgazdasági, élelmiszer- ipari gép- és műszerkiállítással csaknem egyidőben az UNIVER ÁFÉSZ mezőgazdasági vásárt és. kisgépbemutatót rendez Kecske­méten, az Izsáki úti mezőgazda- sági áruházban. A fogyasztási szövetkezet az AGROKER és Ví- dia kereskedelmi vállalatokkal együttműködve, kétmillió forint értékű műszaki berendezést, és a kisgazdaságban jól hasznosítható munkaeszközt szerzett be az áp­rilis 14-ig tartó árubemutatóra. A szaktanácsadással egybekö­tött kiállítás iránt már az első nap rendkívül nagy volt az ér­deklődés, Harta, Tompa és a me­gyeszékhely kistermelőin kívül Szeged, Kistelek, Táborfalva gaz­dái is felkeresték a bemutatót. A reggel 7 órai nyitás után rövid idő alatt 300 ezer forintos forgal­mat bonyolított le a szaküzlet. A raktáron levő motoros kapálógé­pekből egyetlen óra alatt 38-at vásároltak meg. A japán, olasz, dán, az NSZK- és hazai gyártmá­nyú munkaeszközök sorában leg­keresettebb volt a magyar—olasz együttműködéssel, a Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezetben gyár­tott, RK—01-es típusú rotációs kapa, amelynek munkaszélessége leginkább igazodik a hagyomá­nyos művelésű, alföldi szőlőültet­vények tőkesoraihoz. Több kisgép érkezett a kecs­keméti árubemutatóra azokból a Tegnap délelőtt a megyeszék­helyen, a Sajtóház első emeleti tanácstermében került sor a „Tiszta, virágos Kecskemét” moz­galom 1978. évi eredményeinek értékelésére, illetve az emlékla­pok, kitüntetések, egyéb elisme­rések átadására. Mint már arról a maga idejében hírt adtunk, a tanácstagok, népfrontaktivisták, lakóterületi pártszervezeti tagok — a szervező bizottság által kö­zösen készített értékelést a városi tanács múlt évi decemberi ülése is megtárgyalta és jóváhagyta. Az értékelés reális, tárgyilagos voltát garantálja az a többrétű vizsgá­lódás, amivel menetközben is le­mérték a tisztasági, virágosítási mozgalom városszerte felmutatott eredményeit. Maga a tíztagú szervező bizottság három ízben tett „tisztasági őrjáratot” az el­telt év folyamán. A tanácstagok az úgynevezett értékelő lapok lel­kiismeretes és a közreműködők véleményére is alapozott kitöl­tésével adtak sok támpontot ah­hoz, hogy a közös értékelés a le­hető legtárgyilagosabb legyen. Ezek összesítése után még egy ellenőrző körutat tett a városban a szervező bizottság. Ezúttal is azt állapította meg, hogy az érté­kelő lapokra korrekt megállapí­tások kerültek, elfogultsággal nem találkoztak. A tegnapi összegezés szerint — 1976—77-hez viszonyítva — elő­relépés történt 1978-ban a „Tisz­ta, virágos Kecskemét” mozgalom eredményességét tekintve. Rögtön hozzá kell tenni azonban, hogy — mint mondani szoktuk — igen típusokból is, amelyeket Buda­pesten az AGROMASEXPO—79- en a háztáji és kistermelők szá­mára a nemzetközi kiállításon a hazai és a külföldi gyártók, ke­reskedelmi vállalatok felvonultat­tak. Kár, hogy ennek ellenére a kecskeméti bemutató árukínálata egyes cikkekből alatta marad a keresletnek. Végre kapható ismét a hazai és külföldi gyártású ásó, kapa, ge­reblye, saraboló, s több más mun­kaeszköz, amelyet régóta hiába sok „tartalék”, lehetőség kihasz­nálatlan még. A tiszta, virágos mozgalom erejét, hatásosságát még bőven lehet fokozni például a lakótelepeken, főleg a bérhá­zak környékén. Nem egy helyütt már az is a felzárkózás kezdetét jelentené, ha arra vigyáznának, annak tönkretételét akadályoznák meg, amit eddig tettek, körzetük­ben akár parkosítással, fásítással, akár virágok ültetésével. Nagyon szép utcák mellett bizony jócs­kán fellelhetők még elhanyagol­tak, szemetesek is. Gyakran ront­ja még a városképet az itt is. ott is dísztelenkedő építkezési törme­lék. Nem beszélve az illegális szemétlerakodókról. Igaz az is, hogy az adottságok nem mindenütt egyformák a vá­rosban. De azt se lehet tagadni, hogy ahol például összefüggő szép szalagparkokat t,udnak kialakíta­ni az utca egyik felén, vagy egy részében, igencsak képesek len­nének erre a többi szakaszokon is. Ezért lehetett egyes utcák ér­tékelésénél csak „részkiemelést” végezni. örvendetes, hogy a „Tiszta, vi­rágos Kecskemét” mozgalom él­vonalába kerültek az iskolák, óvodák, s a vállalatok zömének környéke, belterülete is rendezett. A tegnap délelőtt ünnepélyes keretek közt sorra került értéke­lés alkalmával a tanács, párt, népfront, s a Vöröskereszt veze­tőinek, képviselőinek jelenlété­ben, a meghirdető szervek a kö­vetkezők szerint jutalmazták a „Tiszta, virágos Kecskemét” moz­galom múlt évi zászlóvivőit: kerestek a száküzletekben a vá­sárlók. Nagy készletet tartalékolt erre az alkalomra, valamint az egész tavaszi idényre a különböző vegyszerekből a mezőgazdasági áruház. Újból beszerezhető a ház­táji fejőgép, a motoros fűnyíró, s a japán kiskerti permetezőgé­pek legújabb • típusa, amelyet Bács-Kiskun szőlő-, gyümölcster­mesztő kisgazdaságai évek óta jó eredménnyel használnak az ültet­vények növényvédelménél. A Fémmunkás, SZIM, MEZŐ­GÉP, Vízmű és Baromfifeldolgozó Vállalat, továbbá 3 szocialista brigád rézkarcos emléklapot ka­pott. A Bányai Júlia Gimnázium, a 623-as Szakmunkásképző Intézet, a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakiskola, a 697-es Szak­munkásképző Intézet, a Berkes Ferenc Szakközépiskola, a Hunya­divárosi és Béke téri Általános Iskola, valamint a Hosszú utcai, műkertvárosi és szeleifalui óvo­da emléklapot mondhat magáé1 nak olyan köszönőlevél kíséreté­ben, amely szerint 1090—1000 fo­rint értékű növényanyagot vehet­nek át a kommunális üzemtől. „Érdemes társadalmi munkás” kitüntetést és „A környezet vé­delméért” kitüntető jelvényt — emléklappal együtt —, harminc­egyen kaptak. A legitevékenyebb tanácstagok, népfrontaktívák, vá­rosszépítő polgárok valamennyi­en, akik mind szervezésben, mind tevékeny közreműködésben a mozgalom sikeréért 1978-ban leg­többet tettek. „Tiszta udvar, rendes ház” táb­la — a tavalyi értékelés alapján — 71 lakóházra kerül. Ezek egy része a Máriavárosban, Széche- nylvárosban áll, jelentősebb rész­ben Hunyadivárosban, Műkertvá­rosban és Katonatelepen. Kecskemét lakóházainak meny- nyiségéhez képest a 71 nem te­kinthető túlzottan nagy számnak, De erre való tekintettel is legyen ösztönző a mozgalom április 15- ével induló új szakaszának még nagyobb sikereihez. K. A. A Rí EGY ESZ Élv HELY TISZTASÁGÁÉRT A „Tiszta, virágos Kecskemét” mozgalom értékelése *• * Nemhiába mondjak időtlen idők óta, hogy a kutya az ember legősibb, s talán ebből követke­zően is — leghűségesebb barátja, háziállata. Jöhet bármilyen ku­tyavilág a gazdára, a kutya a bajban is kitart mellette. Hát még jobb napokon! Ki ne tapasztalta volna már, hogy ez a ragaszkodás a szó szo­ros értelmében „nem ismer ha­tárokat". Számtalanszor előfor­dul, hogy az eb hetedhét-orszá­gon át eltartója sarkában marad. Nem akadály az sem, ha a ku­tyatulajdonos vonatra száll, gép­kocsiba vágja magát, avagy — más határba utazva — munka­gépre ül. A kutyus, bármennyire is ráparancsoltak, hogy maradjon, sőt gorombán ráordítottak — „Nem takarodsz vissza!” —, egy- szercsak vidám csaholás közepet­te bejelentkezik gazdájánál: „Itt vagyok, ragyogok.” Persze, embere válogatja, ki hogyan ítéli meg ezt a kitartó kötődést. Van, aki épp ezt a tán­toríthatatlan hívséget becsüli ál­latában, és nemcsak útjaira, ha­nem mindennapi munkájához is hozzákalkulálja a kutya jelenlé­tét. Meglettebb korosztálybeliek emlékezetébe könnyen visszaidé- ződik az egykori szántóföldi idill, amikor is a lóvontatta eke mellől el nem maradhatott a kuvasz sem. Mégmeg nemcsak amúgy hátulkullogóként, hanem egyene­• A dózeros — és „Csoki” gazdája — Gál Ferenc, az Április 4. kétszeres szocialista brigád vezetője. „CSOKI” IRÁNYT MUTAT sen „barázdasor-vezetőként". Szed­te szaporán lábait, s nem számí­tott, ha ki-kibillent egyensúlyá­ból a még durva rögökön; farka vidám lengetésével mindig „egye­nesbe” lendítette járását. S még arra is volt ideje, hogy ha a mö­götte fújtató ló horkantott, visz- szafordult, és erélyesen rendre- utasította. Mit ijesztgeti őt? Arra legyen gondja, hogy tartsa az irányt, s ne cikkcakkba rángas­sa az ekét, amitől a barázda gir­begurba lenne. A kutya szinte emberi mérté­kű alkalmazkodókészségére, vall, hogy eme „munkavezető” képes­ségét a modern talajmegmunkáló gépek korában is érvényesíteni tudja. Itt van a felvételünkön látható „Csoki” kutya, „aki” most éppen a Dunántúli Meliorációs Vállalat tereprendezési munkála­taiba „kapcsolódott be”. Tabdi határában telepítés alá rendezi a talajt az a lánctalpas monstrum, amelynek pilótája a „Csoki” gaz­dája. A kutyus egész álló nap a gép előtt jár, s olyan „öntudato­san” térül-fordul a masinériával, mintha csakugyan ő vezetné azt az idomtalan morgó, csörömpölő „izét”. Ezután Apostagra — útépítés­hez — kíséri majd gazdáját és a gépet. Es „Csoki” eddigi sikeres segítsége garancia arra, hogy „közreműködésével” az az út is feltétlenül „egyenes” lesz. Aztán ha ott végeznek — még az idén —, visszatérnek errefelé, hogy Csengőd táján folytassák a tele­pítés előkészítését. (T. I. — P. Z.) GYORSAN FOGYÓ FOGYÓESZKÖZ Vásároltam gyermekeimnek egy csomag színes ceruzát. Nem drágát, nem is olcsót: egy doboz tizenkét színű, KREDEK elnvezésü irónt. A ceruzák­kal hatalmas sikert arattam. A gyerekek vacsora helyett azonnal rajzolni akartak, olyannyira megtetszett nekik a szivárvány minden színében pom­pázó sok-sok ceruza. A színeseknek azonban nem volt hegyük sebaj! Azért kell az iskolásoknak )ó néhány ceruzahegyező, hogy kihegyezhessék a ceru­zákat. Kiválasztottam az általam legjobbnak tartott hegyezőt — pompásan simult a tenyerembe, szemmel láthatóan borotvaéles volt a pengéje — és kiemeltem a dobozból a legszebb, a világoskék színű irónt. A hegyező si­mán siklott a rában. Sorra hullottak le a kis faforgácsok, a hegy kezdett alakulni. Alakult, alakult egészen addig, míg egyszerre csak kitörött. Meg­próbáltam újra. Most sem sikerült. Cj hegyező: a második, a harmadik az ötödik; új ceruza: a második, az ötödik, a tizenkettedik... A forgácsok gyűltek, a hegyek kitörtek, a ceruzák meg szép lassan elfogytak Rajzolni Ugyan nem lehetett velük, de húsz perc alatt „elhegyeztünk" tizenkét ce­ruzát. és ez sem akármilyen eredmény... > —s -gy NAPTAR 1979. április il„ szerda Névnap: Leó Napkelte: .> óra 05 perc. Napnyugta: la óra 27 perc. Holdkelte: 17 óra 21 perc. Holdnyugta: 4 óra 47 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 9-én a középhömérséklet .’>,8 (az 30 éves átlag 9.3), a legmagasabb hőmérséklet 12,3 Célsíus-fok volt, a nap 7 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 6,4, 13 órakor 12,1 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 3,6 Cel- sius-fok volt. Elhunyt Várkonyi Zoltán Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy hosszú, súlyos betegség után 67. életévében elhunyt Várkonyi Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektora,' a Vígszínház igazgatója. Halálával súlyos veszteség ér­te a magyar művészeti életet. Te­metéséről később intézkednek. Kulturális Minisztérium / Budapest főváros Tanácsa Színházművészeti Szövetség A KŐVETKEZŐ NAPOKBAN NAPOS IDŐ VARHATÓ Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és tiszántúli megyéknek. A 7. elmúlt hét elején a Kárpát­medence két csa­padékos időjárási zóna között he­lyezkedett el. Na­pos. száraz idő volt. Az All öld területén 8—12 órán át sütött a nap. a levegő hő­mérséklete foko­zatosan emelke­dett. a hét köze­pén már 16. 18 fok között alakult a nappali legmaga­sabb hőmérséklet. A derült éjszaká­kon az erős ki­sugárzás követ­keztében —2. 4-ti fokig csökkent a hőmérséklet. A hét második felében hűvösebb, nedve­sebb levegő érte el hazánkat. Megnö­vekedett a felhőzet, a hőmérséklet csökkent, a hét végén napközben már csak 10 fok közelében volt, hajnalban pedig 0, -f5 fok közötti értékeket mér­tek. A csapadék mennyisége a Tiszán­túlon 10—20 mm között. .Jászapáti kör­nyékén pedig 25 mm volt. Az elkövetkezendő időszakban elein­te napos, száraz idő lesz. később időn­ként megnövekszik a felhőzet, kisebb eső lehetséges. A nappali legmagasabb hőmérséklet általában 15—20 fok kö­zött alakul. Hajnalban eleinte +2, +7, később +4, +9 fok várhatő. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt hét második felében hideg légtömegek árasztották el a Kárpát- medence területét. A heti középhőmér- séklet 6.5—8.5 fok között alakult, ami egy fokkal alacsonyabb a sokéves át­lagnál. 30 20 10 •IS max. éü ■ ■ HP min. 31 m. SZELES nr' DERÜLT Mwfe; szAraz Hff ZIVATAR “ködös i PARAS r sz cs H A hét folyamán lehullott csapadék nagymértékben nehezítette a földeken folyó munkákat. A sok eső miatt fel­ázott a talaj és a nedvesség, valamint a hideg légtömegek hatására a talaj felső 10 cm-es rétegének hőmérséklete is 3—4 fokkal csökkent. A hét végén a talajhőmérséklet napi középértéke általában 7—8 fok volt. Az elmúlt hét hőmérsékleti viszonyai csak a burgonya ültetéséhez kedvez­tek. A következő napokban fokozatosan emelkedik a hőmérséklet, sok napsü­tés várható. A napsütés hatására a múlt héten felázott talajok nedvesség- tartalma várhatóan csökken és így is­mét rámehetnek a gépek a megmun­kálandó területekre. A talajhőmérsék­let is emelkedik, fokozatosan eléri a 10—11 fokot. Bács-Kiskun megyében a talajned­vesség 0—50 cm között 70—75 százalék, eev méterig 85—90 százalék. — Irakból és Nigériából érkez­ek haza a tatai Hűtőtechnika pari Szövetkezet szerelőbrigád- ai, akik mindkét országban a Jagyarországról szállított vágó- lidak építésén dolgoztak. Az ira- ;i és nigériai létesítményben 45 nillió forint értékű hűtőberende- ést szereltek fel a tataiak; pon- os határidőre, s a megrendelők eljes megelégedésére. — CS1NOSODNAK GARA UT­CÁI. A garai községi tanács ró­zsatöveket bocsájt a lakosság ren­delkezésére, hogy az utakat min­denütt virágokkal díszítsék. A legszebbek: a Partizán, a Szabad­ság, a Petőfi, a Dózsa és a Bu- nyevác utca virágoskertjei, de a község egész látképe arról ta­núskodik, hogy a garaiak nagy gondot fordítanak a községszépí­tésre. — Bronzérmét kapott az AG­ROMASEXPO 79-en a KXT-tí- pusú különböző (négy-öt méter) munkaszélességű talajporhanyító „tárcsacsalád”, melyet a kecske­méti MEZŐGÉP Vállalat gyárt. MŰSOR KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. április 11. szerda: NINCS ELŐADÁS! MOZI 1979. április 11.: KECSKEMET VÁROSI: lél 4 órakor A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA Színes magyar film háromnegyed 6 és 8 órakor A trombitás Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar film KECSKEMÉT ÁRPÁD; fél 4, háromnegyed 6 ős 8 órakor A DELFIN NAPJA Színes amerikai tudományos-fantasztikus film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor OTTO, A VILÁGHÍRŰ VADÁSZ Színes magyar mesefilm-összeállítás — SAJTÓTÖRTÉNETI DOKU­MENTUM. A felszabadulás utáni demokratikus sajtó érdekes ter­méke került elő Pécsett a levél­tárban. Megtalálták az Irány cí­mű folyóirat első és eddig egyet­len ismert példányát, melyet a szakszervezet adott ki. Erre utal az alcíme is: Szakszervezeti mű­vészeti kultúrszemle. A 16 oldalas folyóiratot Kő Kálmán szerkesz­tette és a Szabadság Nyomdában készítették. Súlyos bűntény Súlyos bűntény történt április 9-én délután a II. kerületben, az úttörővasút hárshegyi állomásá­nak épülete mögött. Molnár Hen­rik 32 éves díszletező, többszörö­sen büntetett budapesti lakos it­tas állapotban tőrkéssel több he­lyen megszúrta Preszmayer Ka­talin 13 éves és Oláh György 15 éves budapesti tanulókat. A kis­lány a helyszínen meghalt. Oláh Györgyöt életveszélyes állapotban szállították a mentők kórházba. Molnár Henriket a rendőrség elő­zetes letartóztatásba helyezte, s ellene az eljárást megindította, (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadia: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-5H (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út «. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X I

Next

/
Thumbnails
Contents