Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET KIÁLLÍTÁSI JEGYZET Diószegi Balázs négy évtizede Járok-kelek a kiállítási termekben. Körülöttem fiatalok: olyan gimnazista korú fiúk, lányok. Meg-megállnak a képek előtt, majd újabbak előtt csoportosulnak. Nem sokat beszélgetnek; nézelődnek inkább. Ebben a korban még nem könnyű szép, simu- lékony mondatokra lefordítani a bonyolult benyomásokat. Egyszer csak feltűnik a festő. A diákcsoportot kalauzoló tanár megragadja a felkínálkozó alkalmat és bemutatja Diószegi Balázst a fiataloknak. Elhangzik a szokásos felkérés: szóljon magáról valamit az ifjúságnak ... . ,.Tőletek tanultam meg festeni” — mondja bemutatkozás helyett egyszerűen, és nem kis meglepetést keltve Diószegi Balázs. És aki tudja, hogy negyven éve. a Képzőművészeti Főiskola elvégzése óta rendszeresen tanít is, nem csodálkozik el kijelentése hallatán. Debrecen, Szentendre, Miskolc, Újvidék, Nyíregyháza — olvasom a katalógusban élete korai állomásainak felsorolását. És még hosszabb az eltelt négy évtizedes alkotói korszak alatt maguknak már rangot és nevet szerzett tanítványainak listája. □ □ □ Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállítás abból az apropóból készült, hogy Diószegi Balázs 65 éves. Az ötven olajképet és feleannyi grafikát felvonultató tárlat rendezője átfogó képet kívánt adni válogatásával erről a különös és makacs festőről... Aki úgy maradt otthon az alföldi emberek, tanyák és állatok között, hogy ecsetje sikerrel győzte le a puszta látványt, ,és felemelte képeit a huszadik század áttételes, mögöttes jelentéstartalmakat is kifejező stílusába. Azt írtam: makacs. Ám az is meglehet, tévedek: a valóság a mnkacsabb és Diószegi csak enged a vonzás kényszerű törvényeinek. De ez az engedékenység ugyanakkor hűség is saját látomásaihoz. És így válik igazzá, amit Bánszky Pál ír róla a katalógusban: festészetének külső jegyei alapján Diószegi Balázst az alföldi iskolához sorolhatnánk, de ő valójában nem követ sem iskolát, sem mestereket. □ □ □ * így igaz... Bizonyítja ezt a negyvenes években festett vásznaknak a legutóbb készítettekkel való összevetése is. A Fekete tehén. vagy a Tejes asszonyok (1943) valóságvilága könnyen kimutathatóan jelen van például az Kimenők csüggedt szárnyú madarakra. és fejkendős öregasszonyokra egyszerre emlékeztető képében. Vagy azokban a. művekben, ahová önmagát is „belopja” a festő. Az Anyám és én, vagy a Megemlékezés a festőről című képek a belső gondolat és a látható világ szintézisére törekszenek. És ez a szintézis nem valami békés állapotot tükröz. A formák, amelyek súlyosan szinte mozdíthatatlan bizonyossággal uralják vásznait másutt, itt lelepleződnek. Csendjük, hallgatásuk nem béke. sőt, valamiféle időtlen drámák kifejezése is. □ □ □ A festő azt nyilatkozza magáról: boldog és kiegyensúlyozott ember. Megnyugvás ezt hallani attól, aki ilyen „sötéten” fest. Azért, mert képeinek drámai feszültsége így feltehetően a valóságból, nem egyéni életérzéséből fakad. Hogy az alkotás szempontjából lényegtelen ez a különbség? ... Meglehet. Én azonban azt hiszem, minden értékes műben jelen van a világ. Legalább egy picinyke valami, amiből kivetítődik a nagy egész., A Diószegi-képek rideg, statikus, elidegenített magános alakjai, zömök állatai, fehér házfalai, sötét madarai az Alföldről származnak. Nem a képzelet ötletei szülték őket, nem a stílus ön- célúsága játszik velük. Festőjük tudja, milyen valóságos, a korunkban érzékelhető feszültségeket tükröz általuk. Pavlovits Miklós • Anyáin és én. • Felső képünk: a fekete tehén. • A jobb oldali kép: elmenők. A NEMZETI TANÁCS JAVASOLTA! Kecskeméti egyetem? Bács-Kiskun megye székhelyén egyetem? Sohasem volt, aligha lesz a közeljövőben. Az egyetemes oktatás feltételeinek megteremtésén, az itt működő felsőfokú intézetek tudományos kutatóműhelyek céltudatosabb összedolgozásán azonban érdemes lenne töprengeni. Erre ösztönöz egy hatvan esztendeje tárgyalt javaslat. Az újakra készülő forradalomban fogadta el a tervezetet és továbbította illetékes kormányhivatalokhoz a helyi Nemzeti Tanács. A művelt, távlatosan gondolkodó dr. Lőwy Ödöntől származik az eszme. 1919 januárjában elküldött javaslatát — mint ezt a Romsics Ignác gondos szerkesztésében megjelent Dokumentumok az 1918—19-es forradalmak Duna—Tisza közi történetéhez című összeállításból tudjuk — február negyedikén fogadták el, döntöttek a megvalósítását szorgalmazó bizottság összetételéről. Bu- day Dezső kapta azt a feladatot, hogy a Nemzeti Tanács elnöke és a polgármester aláírásával hitelesített beadványról tárgyaljon Budapesten. Újabb javaslat félévszázad múltán A Közoktatási Minisztériumban kedvezően fogadták az indítványt, de megvalósítására nem került sor. A nyilván Tóth László közvetítésével a népiesekhez eljutó gondolatok kitapinthatok Móricz Zsigmond és még inkább Németh László pedagógiai törekvéseiben, a vidéki vezetők képzéséről kialakított felfogásukban. Ezek az eszmék csíráznak az egykori Tanú-szerkesztőnek a Kecskeméti Lapok számára írt, 1940. március 24-én megjelent Népkollégiumok vidéken című cikkben, vagy Móricz Zsigmondnak a gyakorlatias, a helyi sajátosságokra is ügyelő elméletet követelő oktatáspolitikai írásaiban. Hét esztendeje Szépe György tanakodott a Valóság hasábjain, hogy miként lehetne Kecskemét „egyetemi város” nem utolsósorban a szellemi urbanizáció meggyorsítására. Véleménye szerint a felsőoktatás irányítói egyaránt háttérbe szorították a területi egységek igényeit és az egyetem univerzális jellegét. Számba veszi a megyeszékhelyen található felső- oktatási intézeteket, kutatóintézeteket. Az egyetemes oktatás fokozatai A polgári demokratikus forradalom oktatási reformjait méltatta bevezetőjében A Nemzeti Tanács felirata a közoktatásügyi miniszterhez a református jogakadémia egyetemi fakultássá fejlesztése tárgyában beadvány, mert az eddigi kormányok közgazda- sági és tanítási politikája egy országrészt sem sújtott annyira, mint az Alföldet és annak egy jelentékeny városát, Kecskemétet, amely... csupán demokratikus birtok- és köztulajdont szerző földpolitikájának köszönheti, hogy mezőgazdaságát a mai nívóra emelte... Hivatott arra, hogy innét induljon ki az a kulturális átalakulás, amely: 1. Az Alföldet bekapcsolja a modern mezőgazda- sági kultúra meggyökereztetésével a többtermelés szolgálatába; 2. A lakosság ideológiáját is megváltoztassa. 3. Az Alföld számára olyan vezetőket neveljen, akik Kecskeméten a jogtudományban való jártasságot, a modern város- politika elveit, s a mezőgazdasági tudományokat egyaránt elsajátítsák ... A föld és kultúra sze- retetében nevelkedett polgárok és munkások készítik elő a talajt az új társadalmi rend megteremtésére! Vagyis Kecskemét programja: egyetemi színvonalon álló jogi és gazdasági együttképzéssel egy új intelligenciát nevelni a magyar Alföld számára.” Kerek perec kimondja következtetéseit: „Kecskemét mint város — és jelenleg mint Bács-Kiskun megye székhelye — rhéltó egyetemre. Az egyetemen én a szó második, mostanában háttérbe szoruló jelentését értem: az egyetemességet. ... szerencsésnek tartanám, ha az új típusú egyetem mentes volna a régebbi egyetemeknek a középkortól magukkal cipelt vagy azok mintájára fölvett számos szervezeti és ce- remónális jellegzetességétől. Ügy kellene befolyásolni a felsőoktatási intézmények Kecskemétre telepítését, fejlesztését (átminősítését). és új intézmények alapítását, hogy azok egy univerzitás felé konvergáljanak.” A nagykőrösi származású nyelvész óvakodik az illúzióktól, számít az országos (nak látszó) és a helyi (nek látszó) érdekek ütközésére, a korlátozott lehetőségekre. Az 1919-es tervhez hasonlóan ő is a fokozatosságot ajánlja. „Már a jelenlegi stádiumban is létre lehetne hozni egy felsőoktatási (és kutatási) koordináló bizottságot városi vagy megyei szinten.” Azt tartja a legfontosabbnak, hogy „valamennyi lényeges területnek legyen legalább egy méltó képviselője”. (Tehát ne több kisebb életképtelen egység végezzen párhuzamos tevékenységet egy-egy erősen specializált intézmény keretében.) Szociológiai, mezőgazdasági fakultást! Az univerzitás mint kultúraszervező Részletesen kifejtették a megvalósítás módozatait. A jogaka- démión három új tanszéket szerveznének, a szociológiát (!), a város- és szociálpolitikát és az ösz- szehasonlító jogtudományt. A mezőgazdasági fakultást a város a legmesszebbmenően támogatná, elsősorban mintagazdaság — „mely a kivitel újabb hatalmas forrása lehetne” — megszervezésével, gyakorlati gazdaképző intézet létrehozásával. „Az itteni egyetem feladata a következő lenne: lehetőséget nyújtani arra, hogy a magyar Alföld speciális viszonyait szem előtt tartó jogi, társadalomtudományi és mezőgazdasági tudományos kiképzést szerezhessen meg a jövő intelligencia...” Végezetül azt a reményüket fejezik ki, hogy a liberális és radikális fölfogású jogakadémiai tanárok éleslátású, gyakorlatias jogászokat képeznek az átszervezett intézetben. A „keskenyvágányú egyetem” nem minden területen adna azonos szintű képzést, de óva int attól, hogy a középfokú technikumok oktatási kereteit próbálják magasabbra emelni, általánosabb és rugalmasabb szakemberképzést sürget. Alaposan elemzi, hogy az új típusú egyetemeken a közgyűjtemények, tudományos szervezetek miként hasznosíthatnák a felgyülemlett (vagy a remélhetően felhalmozódó) szellemi energiákat. A főváros nyomasztó szellemi túlsúlyának csökkentéséhez, a szellemi urbanizáció gyorsításához szükség lenne a mostani helyzet változtatására. Ehhez a Szépe György cikkében található érvek jó ösztönzést adhatnak. Nyilvánvaló, hogy még ilyen közvetett formában sem jöhet létre napjainkban a „kecskeméti egyetem”. Mégis sajnálnám, ha az 1919-es kezdeményezést visszhangzó gondolatok végleg elsikkadnának. Heltai Nándor TÖRTÉNELMI SZEREPJÁTSZÁSRÓL— MAI SZEMMEL A színpadon magyar katonatisztek mozognak egy zárt, de sorsdöntő fontosságú körben. A környezet egzotikus: a japán katonai attasé elhagyott szalonja Moszkvában, 1944 utolsó hónapjaiban. A helyszín és az időpont mintegy súlyos történelmi hátteréül szolgál a szalonban zajló és mindeddig meglehetősen homályba burkolt eseményeknek. Kevesen tudják, hogy ezt a szalont. s a hozzá tartozó lakószobákat bocsátották az egyre népesebb magyar delegáció rendelkezésére. Itt esett szó először arról, hogy a minőségileg új Magyarországnak — ha nem akar végleg eltöröltetni Európa térképéről — hogyan és merre kellene tapogatóznia? A szerző: Simonffy András Fiatal író és ez az első drámája. Miért éppen ezt a kort választotta témának? — A mi korosztályunk keveset tud ennek az időszaknak a részleteiről. Estókh Endre vezérkari őrnagy, aki az ellenállási mozgalom küldötteként érkezik Moszkvába, az apám. Én őt már csak gimnáziumi tanárként ismertem, és egy bizonyos idő után. mint író. óhatatlanul érdekelni kezdett korábbi sorsa. Elindultam hát szüleim múltba vezető csapásain. Egyrészt, hogy megértsem azt a világot, amelybe beleszülettem. másrészt, hogy megtudjam, rejtőzik-e ott még számunkra üzenet? így jutottam el a japán szalonba. — A személyes családi élmények mennyire befolyásolták a történelmi játék hitelességéi? — Csak elindítottak a kutatásban. Hónapokat töltöttem levéltárakban. dokumentumokat, könyveket gyűjtöttem, és közben minden, amit addig leegyszerűsítve láttam, színeződött és bonyolódott. Annyira, hogy „Komp- ország katonái” címmel — megírtam a katonai ellénállási mozgalom történetét is, amelynek megjelentetéséről most tárgyalok a kiadóval. A téma tehát régen több az édesapám elbeszélésénél. minden sora dokumentumokkal is hitelesített történelem. öt éve dolgozom rajta. Megkerestem a korszak összes élő szereplőjét, igyekeztem valamennyi figurát olyannak ábrázolni. amilyen -a valóságban volt, vagy lehetett. Sem bántani, sem megdicsőíteni nem akartam sen - kit. — A darab láttán mégis felvetődik a kérdés, hogy vajon a történet szereplői méltó képviselői voltalc-e a leendő Magyar- országnak? A történelmi szín- változást a japán szalonban is jól lehetett érzékelni és mégis, ezekben a sorsdöntő hetekben szinte csak á saját pozíciójuk mentésével voltak elfoglalva? — Szerintem minden figurának megvan a maga sorsa, ami bizonyos módon befolyásolja az események menetét. Hogy itt ezek az emberek, ha mások — mit tehettek volna? — nem tudom. Részemről, legalább olyan történelmi korszakváltásnak érzem az 1944—45-ös éveket, mint amilyen annakidején a kereszténységre való áttérés volt, a magyarság számára. Egy több száz éve nyugati orientációjú kultúrának, amelyik ki akarta nőni keleti eredetét, most irányt kellet változtatnia. Ehhez még egy emberöltőnyi idő is ikevés, nem néhány hónap. Két világ határán élünk, területileg és szellemileg, és a hovatartozás vállalása nemcsak akkor, 35 éve volt aktuális téma, ma is az. Faraghó Gábor: Mécs Károly A darab szerepeit 35 éve osztotta ki a történelem. Az egyik főszereplő Faraghó Gábor vezér- ezredes, aki 1944 őszén mint a fegyverszünetről tárgyaló magyar kormányküldöttség vezetője érkezett Moszkvába. Az őt megszemélyesítő Mécs Károly alig várja, hogy az öltözőben megszabaduljon az egyenruhától. — Kényelmetlen viselet — mondja őszintén. — Igaz, nem is színpadra tervezték. Sok katonát játszottam már, de az uniformissal nem tudtam megbarátkozni. Talán mert igazán sosem voltam katona. — Mit tud Faraghóról? — Mindent tudok, még a lányát, Borbálát is megismertem, feljött Kecskemétről megnézni a darabot. Tetszéssel nyilatkozott • A két vezérezredes: Mécs Károly és Kautzky József civilben, a Thália Színház bejárata előtt. (Fényképezte: Radó Gyula) róla, engem is dicsért, pedig külsőleg nem hasonlítok az édesapjára. Piknikus, kedélyes alkat volt, egy cseppet sem katonás, de élő személyt egy az egyben nem lehet színpadra állítani. Az élet apró részletei a színpadon csak felnagyítva érvényesülnek. Én sem a külsejéből indultam ki, arra gondoltam, hogy egy ilyen gazdálkodó ember, akinek mindene a juhtenyésztés, menynyire lehet alkalmas, vagy alkalmatlan egy olyan szerep eljátszására, amilyen végül is az övé .volt? Miért éppen őt bízták meg a tárgyalások vezetésével? Mert megbízható, józan ítélőképességű embernek számított, aki mentes minden szélsőségtől. Ezért is vették elő a süllyesztőből és nevezték ki á csendőrség főfelügyelőjének. Díszhivatal volt ez. lehetőség a vezérezredesi előléptetésre, mert enélkül nem bízhatták volna meg a tárgyalások vezetésével. Botcsinálta politikus ő. de azt tisztán látta, hogy abból a harapófogóból, amibe az ország szorult, nem lehet önként kimenekülni. A szalonban három tábornok igyekszik menteni a menthetőt. Faraghó Gábor. Dálnoki Miklós Béla és Vörös János. — Hármójuk közül Vörös volt a legvitatottabb — jellemzi szerepfiguráját” Kautzky József. — Kihasználta a Vörös—Veres név összecserélhetőségét. így surrant át az oroszokhoz. Nagy színész vészéit el benne, minden szerepét beleéléssel játszotta. A többiek is tudták róla, hogy köpönyegforgató, mégis elfogadták, átadták neki a hatalmat. Nyilván lőhetett valami az egyéniségében, amivel leszerelte az ellenálllást. Meggyőzően tudott játszani. Milyen érzés a színészeknek belebújni a történelmi szerepjátszók tábornok-bőrébe? Érdekes, izgalmas. Szeretik a szerepüket és a darabot is, mert úgy érzik, hogy új megvilágításban tárja a nyilvánosság elé ennek az időszaknak az egyik leghomályosabb, de sorsdöntő fejezetét; A legapróbb rezdülésük is hiteles, ■mintha a színpadon nem játékot, hanem egy darab történelmet látnánk. „Ebben a drámában — a szerző megállapítása szerint — mindenkinek igaza van — és nincs igaza senkinek sem. Olyanokról szól ez a darab, akik alkalmas helyzetben alkalmatlanná váltak küldetésük betöltésére. Bennük van a hiba, vagy a körülményeik alakították így a sorsukat?” A darab nem menti fel, de nem is vádolja őket. Ilyenek voltak — mutat rájuk és a néző miközben hálásan tapsol a Kőváry Katalin rendezte előadás nagyszerű színészeinek, elgondolkodhat arról is, amit a múlt üzen nekünk. És arról is, amivel mi tartozunk az utánunk jövőknek. Vadas Zsuzsa A mellőzött mezőváros a kulturális átalakulás élén? A japán szalon Üj bemutató a Thália Színházban • Az clsödrámás szerző: Simon- fíy András.
