Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-07 / 81. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1979. április 7.

SOK ÉLÉNKSÉGÉT visz egy- egy testületi tanácskozás vitájába, hogy esetenként — látszólag mellékesen, szinte a napirendből „ki- lógóan” — felvetnek kényes kérdéseket is. Ha ez napjainkban egyre kevésbé újság már, mégis mindjárt megtaláljuk benne az „érdekességet”, mihelyt konkrét esettel kapcsolatban gondolkodunk el rajta.

Hadd ne jelöljünk most meg helyet, időpontot és személyeket. Már csak azért se, mivel áz a bizonyos „furcsán hangzó” kérdés ugyanúgy sok más helyen felvetődhetett volna. Annyit azért mégis célirányos megmondani, hogy megyei népfronttestület üléséről van szó, amikor is az egyik nagyközségi népfrontbizottság munkáját elemezték.

Az előterjesztés egyik részlete azzal foglalkozott, hogy a lakossággal való szoros kapcsolat és a közéletiség szempontjából nagy jelentősége van a népfront és a tanács együttműködésének. Hiszen mind a tanács, mind a mozgalom tisztségviselői, választott képviselői, aktivistái nap mint nap életközeibe kerülnek az állampolgárokkal. Elsődleges népfronttevékenység tehát a tanácsi munka társadalmi bázisának erősítése — a sajátos mozgalmi módszerekkel, és a tanácstagok területi munkájának élénkítése. „Ezt szolgálja — szólt a tájékoztató jelentés egyik kitétele — a népfrontaktívák és a tanácstagok kölcsönös együttműködése az 1974-ben megkötött, tanács—népfront együttműködési megállapodás alapján”.

Nyilvánvalóan ez az utalás indította a megyei testület tagjainak egyikét — több más közt — ennek a kérdésnek a feltevésére.

— Mondjátok meg őszintén, elvtársak: szükség van erre az együttműködési megállapodásra ?

Nem vitás, hogy a sok egyéb témával összefüggésben zajló eszmecsere közben — ha ezt nem is mondta ki senki — kíváncsian várták a helyiek reagálását a résztvevők.

Először a nagyközségi népfrontelnök tért ki rá különböző tárgyköröket felölelő fejtegetései során.

— őszintén szólva — sok pontja fölött elszaladt már az idő. Azt mondhatom, hogy egyelőre él, megvan, — vallotta diplomatikusan.

MAJD A TANÁCSELNÖK következett, ezzel kapcsolatos véleményével.

— Az együttműködési szerződésre szükség van ... De az tény, hogy nem betűről-betűre tartjuk be; ez nem is lehetséges.

További szavaiból kiérződött, miért „nem volt szíve” egyből pálcát törni a megállapodás netán idejétmúlt létjogosultsága fölött. Hogy például az abban lefektetett elvek megvalósulásának köszönhető, hogy a népfront-tisztségviselőket éppúgy ismerik, jó ismerősökként köszöntik, állítják meg beszélgetésre a helység lakói, mint akár a párt- vagy tanácsi vezetőket. Az együttműködés szellemének meggyőző kifejezése volt az is, hogy kétkezi társadalmi munkán a település népével egy sorban forgatták a szerszámot párt-, tanácsi, s népfrontvezetők egyaránt.

Régebben nem voltak ilyen közismert emberek a népfrontosok.

Aztán meg a falugyűlések légköre is olyan, hogy maga a lakosság, a felszólalók méltányolják, mennyi előny származik az együttműködésből. Nagyra értékelik a vezetők őszinteségét. Hogy évről évre ragaszkodnak a lakosság előtti számadáshoz, az adott ígéret teljesítéséhez. Van a községnek olyan része, ahol a választópolgárok — ahogy mondani szokták —, mindig harcosan, keményen szoktak kiállni kis körzetük érdekében. Már csak azért is, mert a terület fekvése, adottságai folytán kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Pár éve náluk hangoztatták a falugyűlést megelőzően: „Nem létezik, hogy a tanácselnök személyesen ki .mer” jönni hozzánk...” — Nekik tetszett aztán a legjobban, .hogy a község vezetője nemhogy megjelent körükben, hanem derekasan állta a sarat a legrázósabb problémák feszegetésekor is.

AZ ELNÖK TEHÁT ilyen „háttérrel" gondolkodott az együttműködési megállapodás további időszerűségéről. Ámbár, mint ő is jelezte, nem kell azt betű szerinti szentírásként kezelni.

Később tette le a maga garasát a kérdésben a nagyközségi párt- bizottság titkára. Ö — mielőtt más tárgyban kezdett volna hozzá nézete kifejtéséhez —, mindjárt erre válaszolt.

— Ügy vélem, nincs már szükség arra az együttműködési szerződésre. Anélkül is mindennapos és szoros a három szerv közötti kapcsolat. A lakosság már nemcsak elvárja, ezt tartja természetesnek részünkről ...

Ha átgondoljuk a tömörre fogott vélelmeket, az az érzésünk, hogy némileg még nyitva maradt a kérdés: szükség van-e az együttműködési megállapodásra?

S valamiképpen ekörül van még az igazság. Máról holnapra csak- ugvan nehéz hátat fordítani egy

— esetünkben — 1974-ben érvényesíteni kezdett, írásba foglalt szerződésnek, ami egyben a munkamódszer bizonyos sajátosságait is magába foglalta. Kézzelfogható eredményei tagadhatatlanok.

Másfelől azonban úgy is közelíthetünk a válaszhoz, hogy ahol és amikor hasonló kezdeményezés

— úgymond — kifutotta magát, másképpen fogalmazva, gyakorlattá érlelte az aláírásokkal szentesített kötelezettségvállalásokat —, nem „pipálta-e ki”, legalább is túlnyomó részben — önmagát?

Tehát nem lesz-e jórészt merő formalitás, ha újabb együttműködési megállapodást kötnek olyan miheztartásokra, amelyek a „szerződő felek” részéről már, mint az az egyik idézett véleményben is megfogalmazódott — természetesek. mindennaposak?

Pontokba szedett, írásos szerződés nélkül is.

A FEJLŐDÉSBEN nyomon követhető, bizonyítható változás e téren is új utak-módok keresésére sarkall. ^

Ma*>a a kérdésfelvetés — szük- séges-e még? — ilyesmit sejttet. Pláne, ha tanácsról, népfrontról van szó, amelyeknek lételeme az együttműködés.

Tóth István

A SZOVJET VASŰT

• A Szovjetunió vasúti közlekedését bemutató kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban. A május 6-ig megtekinthető bemutatón a Szovjet Vasutak életével ismerkedhetnek meg a látogatók. A képen: a szovjet és magyar vasúti közlekedés vezetői a kiállításon. Középen F. I. Suleskó, a Szovjetunió vasútiigyi miniszterének első helyettese, jobbról a harmadik Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgatója. (MTI-fotó E. Várkonyi Péter felvétele — KS)

Félegyházi újítók

A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet 1. számú gépjavító üzemében tapasztalt, jól képzett szakmunkásuk dolgoznak. Evek során át számos újítást dolgoztak ki és alkalmaznak a mindennapi gyakorlatban. Műszaki megoldásaikkal rendkívül hasznos segítséget nyújtanak a mezőgazdasági üzem valamennyi termelési ágazatának.

A szálastakarmány-termeszlősnek megyeszerte a lassú es kevésbé hathatós betakarítás okoz sok gondot. A lucerna-, a silókukorica-, vagy a fütermés összegyűjtésénél a késedelem tápanyagveszteséggel, minőségromlással jár. A félegyházi szövetkezet szakmunkásai a takarmányrendfelszedő kocsik emelőszerkezetét alakították át hidraulikus működésűre. Ezzel a műszaki megoldással az eredetileg mechanikus rendszerű emelőszerkezet

munkája gyorsabbá, biztonságosabbá vált. Jó példa ez arra, hogy a mezőgazdasági üzemek gyakorlott szakemberei a gyártmányszerkesztőknél is előnyösebb megoldást találhatnak egy-egy gép hatásfokának a javítására, a kezelő személyzet munkájának a könnyítésére. És ez az utóbbi eredmény sem lebecsülendő dolog.

Az iparszerű termelés térhódításával egyre korszerűbb munkaeszközökhöz jutnak a mezőga/.ila• Ketten a félegyházi Lenin Tsz 1. számú javítóüzemének szakmunkásai közül: Rigó Imre és Juhász László, akik az IHC traktor motorjának kuplungtárcsáját szerelik fel.

sági üzemek. De a legjobb gép, berendezés is tönkremegy egyszer, és ha nincs hozza alkatrész, törhetik a fejüket a műszakiak.

ugyan mivel helyettesítsék a hibás szerkezetet. A kiskunfélegyházi Lenin Tsz gépjavító szakmunkásai az IFA-tehergépkocsl alvázárá szerelt műtrágyaszóró tönkrement hidraulika-szivattyúját pótolták egy újabb műszaki megoldással. A kereskedelemben kapható, más géptípus megfelelő berendezését alakították át. s szerelték fel a munkagépre, amely azóta is kifogástalanul működig. A tavaszi idényben több mint ezer hektár őszi vetésű növényt fej trágyáztak a félegyházi határban a Lenin Tsz szakmunkásai.

Értékes fehérjetakarmány a borsóhüvely és -szár. Az idén 701) hektáron termeszt zöldborsót a tartósítóipar számára a kiskunfélegyházi Lenin Tsz. A kicséplés után visszamaradó zöldtömeg gyors silózáshoz is készítettele megfelelő eszközöket a szövetkezel szakmunkásai olcsó és ötletes megoldással. Nagy hasznát látja mindennek a közös gazdaság.

K. A.

• Balra: indulásra kész munkagépek a Lenin Tsz gépjavító üzemének udvarán.

Vélemények az ápolónőképzésről

Hetek, hónapok múltán is újabb leveleket kapunk az ápolónőképzésről, a kórházakban mind nagyobb gondot okozó nővérhiányról rendezett kerekasztal-beszélgetésünkhöz, az itt elhangzottakhoz kapcsolódó hozzászólásokhoz. Az .érdeklődés a felvetődött ügyek társadalmi "fóhfósáái^t jelzik'“ Abban a reményben zárjuk le egyél'őí'é"^vitát,’hogy a lapunkban közölt javaslatok révén is tovább javul megyénkben az egészségügyi ellátás.

„Nem érmekkel rakott pálya”

Sokszor megkísértett az egy- műszakos, jobban fizetett, kevésbé strapás foglalkozások csábítása, mégis maradtam e „nem érmekkel rakott pályán”? Miért? Egy verssel próbáltam erre válaszolni. A kórház egyik ünnepségén szavaltam el. Mondanivalójával egyetértettek a megjelent orvosok, ápolónők, talán egyetértenek a nagyobb nyilvánosságnak szánt soraival az újságolvasók is. különösen akik valamelyik kórházban naponta láthatták áldozatos munkánkat. „Mint rég nem látott testvér, köszönsz rám az utcán —

s visszakérdezel, mint én egykoron: — 'Nővérke, hogy van? Sokan vannak-e odabent?’ — S bizalmad zálogául sorolod életed:

— Fölépült házad, unokád született... — mert ott voltam mindég, ahol kellett — Nekem elmondhattad, mi nyomja a lelked

— S Te, kiről azelőtt semmit sem tudtam — Naponta élsz otthoni gondjaimban.”

Luspay Lászlón«

ápolónő, (kalocsai kórház, sebészeti osztály)

• Szakközépiskolás tanuló a gyerekkórteremben. (Straszer András felvétele)

A gyakorlatvezetők felelősségéről

Közvetlenül a képesítés megszerzése előtt lenne szükség több gyakorlásra. A pályakezdésükhöz hasonló feltételek között kellene dolgozniok. A képzett szakoktatók beállítása mindenesetre sokat javíthat a felkészítésben. A felsőfokú képesítésű gyakorlatvezetők gondoskodnának arról, hogy minden lényeges munkafolyamattal megismerkedjenek a hozzájuk beosztottak.

Legalább ennyire fontos, hogy munkába állása első percétől egy

érte is felelős közösség tagjának érezze magát a kezdő ápolónő. Ezért a megyei kórházban kis ünnepséggel köszöntjük a pályakezdőket. Természetesen másként is segítjük az átállást. Tapasztalt nővérek vezetik be őket a helyi szokásokba, ismertetik a helyi körülményeket, kívánalmakat.

Lakatos Mária

helyettes kórházvezető főnővér, Kecskemét

Az ápolónői pályával kapcsolatos előítéletek, tévhiedelmek eloszlatására szükségesnek tartom a szülők tájékoztatását is. Reálisabb fogalmaik lesznek az ápolónői hivatásról, ha munkában is látták gyermeküket.

Melyek a legsürgetőbb feladatok? Mielőbb be kell vezetni az egészségügyi szakközépiskolánkban a levelező oktatást. Még hatékonyabb formákat kell kidolgozni a gyógyító intézmények és az iskolák együttműködésére.

Vas Lajosné,

Szilády Áron Gimnázium Egészségügyi Szakközépiskola gyakorlati oktatásvezető. Kiskunhalas

Munkaszeretők a szakiskolások

Együttműködés a szülőkkel, kórházakkal

A Van-e elég, lesz-e elég? című cikk arra keresett választ, hogy milyen az ápolónő-ellátottság napjainkban, mi várható. A beszélgetésről készült beszámoló fókuszába, természetesen az ápolónőképzés került. A kiskunhalasi tapasztalatok közreadásával én is ehhez kapcsolódom.

A szakközépiskolai egészség- ügyi képzés 1970 szeptemberében kezdődött városunkban. Az eddigi 149 érettségizettből 107-en helyezkedtek el egészségügyi pályán.

Néhányan szegedi, kecskeméti, bajai, budapesti, kiskunfélegyházi kórházakban találtak munkát. Találkozhatunk volt növendékeinkkel kiskunhalasi és a környező községekben működő bölcsődékben is. Nem véletlen, hogy a munkába állók fele a kiskun- halasi kórházban dolgozik. Mindkét intézmény felismerte, hogy együtt kell működniük a képzésben.

A kórház egyaránt segíti a beiskolázást és az oktatást. Vezető egészségügyi dolgozók tájékoztatják a végzős általános iskolásokat, így is könnyítve a pályaválasztást. Sokat írhatnék az együttműködés bevált formáiról, módszereiről, de hely hiányában csak a hivatástudat erősítését szolgáló törekvésekre szorítkozom. Az ifjúsági Vöröskereszt szervezet tagjaként tanulják meg a diákok, hogy a bajba jutptt emberek megsegítésére kell felhasználni tudásukat.

A mindennapi élettel az évközi és a nyári gyakorlatokon kerülnek szorosabb kapcsolatba. Itteni tapasztalataiktól függ, hogy mit választanak. Nagy hatással van valamennyiükre a harmonikus munkát lehetővé tevő légkör, az idősebbeknél megfigyelhető hivatástudat. A számukra már ismerősökből álló közösség átsegíti őket a kezdeti nehézségeken, nem beszélve arról az előnyről, amelyet a helyi viszonyok, emberek és szokások ismerete jelent.

A kereseti lehetőségek mellett a továbbtanulási lehetőségek is fontos szerepet játszanak az első állás megválasztásában. Szívesebben dolgoznak önképzésre, szakmai előrejutásra módot adó munkakörben.

Az egészségügyi szakiskolák újabb oktatási rendszere több változást hozótt az ápolónőképzésben. Ez egyrészt az általános iskola utáni folyamatos tanulást jelenti (korábban ugyanis csak a 17. életévüket betöltött fiatalok jelentkezhetnek ápolónő-tanulónak), másrészt egyVe inkább e nagyon fontos terület is az egységes szakmunkásképzés részévé válik.

Az oktató- és nevelőmunka színvonalának javítása érdekében folyamatos kutatómunkát végzünk az egészségügyi szakiskolai tanulók munkára való beállítódásánál. A felmérések és vizsgálatok adatainak első értékelései rendkívül tanulságosak az iskola- vezetés, az osztályfőnökök, a tanárok és a szakoktatók számára.

Vizsgálati adataink tükrében összességében megfelelő az egészségügyi szakiskolai tanulók munkához való viszonyulása. Ugyanakkor — egyéb iskolák (gimnázium, - szakközépiskola) hasonló korú tanulóinak munkára való beállítódásához viszonyítva — e tekintetben több sajátos, az iskola jellegének megfelelő elem is kimutatható.

Munkánk során figyelmünket elsősorban a tanulók hasznos, termelő (esetünkben ápoló és gyógyító) munkához való viszonyulásának mérésére és értékelésére fordítottuk. Tapasztalataink szerint a befektetett energia a hathatós gyakorlati képzés során, azaz a munkával való tényleges találkozás meghozza a kívánt eredményeket. A tanulók többségénél ezen a téren a fejlődés igen lendületes és egyértelműen pozitív.

Elégedettek lehetünk továbbá a szakiskolai tanulók munkára való beállítódásának politikai összetevőivel is, mivel az ifjúság meggyőződésének szintje megfelel a követelményeknek. Talán a tanuláshoz való viszonyulás igényelné leginkább a tartalmi fejlesztést, amely egyben az egész szakiskolai képzés további gazdagítását is jelenthetné.

A munkára való beállítódás fontos területének tekintettük kutatásaink során az úgynevezett „nevelési feltételeket”. Ezen elsősorban a tanulók és munkájuk ellenőrzését, a házi munkában és önkiszolgálásban való részvételük mértékét és jellegét értjük.

Megállapítható, hogy valameny- nyi iskolatípus között egyértelműen az egészségügyi szakiskolai tanulók „nevelési feltételei” a legjobbak. /Ügy véljük, hogy e ponton nagy lehetőségek adódnak a hallgatóink szocialista munkához való viszonyulásának kialakításához és a szakmai (ápolónői) hivatástudat elmélyítéséhez.

Dr. Zakar Andrásné Helembai Kornélia szakoktató, Egészségügyi Szakiskola, Kecskemét

Szükséges-e

*• - i k *** "* „ ^ miii*!!** ' -■■"." ** ***

megállapodni