Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

1979. április 4. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT* SPORT .SPORT KOSÁRLABDA Eredményhirdetés és díjkiosztás Ilyen sem volt még a kosárlab­dában. Hétfőn délben, a Kecske­mét városi kosárlabda-szövetség által rendezett úttörő és mini ko­sárlabda-bajnokság ünnepélyes eredményhirdetése alkalmával, amit a megyei művelődési köz­pontban tartottak meg, csaknem teljesen megtelt a hatalmas szín­házterem. Mindez persze nem volt váratlan, hiszen nemcsak a baj­nokságban részt vevő 28 csapat jött el teljes számban, hanem igen sok nevelő és szülő is elkí­sérte a gyerekeket. Az elnökségben ott volt Haris Ferenc, a Magyar Kosárlabda Szövetség szakfelügyelője, Felföldi Kálmán, a megyei kosárlabda­szövetség elnöke, Terhe Dezsöné, a Hunyadivárosi Általános Iskola igazgatója. A városi bajnokságot, amelyen a kecskeméti csapatokon kívül Tiszakécske, Kiskunfélegyháza és Nagykőrös iskolái és egyesületei is részt vettek, Tóth József, a vá­rosi kosárlabda-szövetség elnöke értékelte, majd sor került a díjak átadására. Az eredményhirdetést és díj­kiosztást követő kosárlabdafilmek vetítése előtt Haris Ferenc, az MKSZ szakfelügyelője a kosár­labdasportról, annak népszerűsí­téséről beszélt a fiataloknak. El­mondta, hogy hazánkban a mini kosárlabda még „gyerekcipőben” jár. hiszen az elmúlt évben mind­össze 51 csapatot tudtak megszám­lálni az egész ország területén, s példaként megemlítette, hogy Olaszországban 450 ezer hasonló korú gyerek űzi a kosárlabdát, vagy Spanyolországban a Real Madrid seregszemléjén 20 ezer gyerek vett részt. Nálunk mindez csaík most van kialakulóban, s ezért is értékeli nagyra a sportág országos vezetése a kecskeméti példát és kezdeményezést. A díjkiosztást követő filmvetí­tés — ahol a világ legjobb pro- fjjátékosainak bravúros játékát csodálhatták meg a gyerekek —, nagy sikert aratott. Az eredményhirdetéssel lezárult a városi kosárlabda úttörő és mi­ni bajnokság. A folytatása április 9-én, hétfőn lesz, amikor a Vá­rosi Sportcsarnokban és a Hu­nyadivárosi Általános Iskolában a megyei döntőket rendezik. • A mini fiúk bajnokságában győztes Tiszakécske csapatának edzője veszi át a díjat. • Az úttörő ieánybajnokságban első Hunyadivárosi Általános Iskola csapata a dobogón. (Tóth Sándor felvételei) Ünnepi sportműsor április 4-én LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: Honvéd Sza­muely SE—Császártöltés, Kalo­csa 15.30, Jv.. Franciskovics. Érsekcsanád—Honvéd Gábor A. SE 15.30. Jv.: Karácsony, Kecs­keméti TE—Lajosmizse, Kecske­mét, Városi pálya 15.30. Jv.: Hor­váth I. Előtte 13.45-kor Honvéd Mezőfi SE—Harta. Jv.: Zsigó. Fájsz—Izsák 15.30, Kiskunhalasi MEDOSZ—Jánoshalma 15.30. Jv.: Dömény, Soltvadkert—Kalocsai SE 15.30. Jv.: Pongrácz, Honvéd Kun B. SE—Kiskőrös, Kiskunfél­egyháza 15.30.; Jv.: ifj. Molnár, Tiszakécske—Honvéd Radnóti SE 15.30. Jv.: Szabó J. A KTE—La­josmizse megyei ifj. mérkőzés a Matkói úti pályán lesz 13.45-kor. Országos ifjúsági és serdülő bajnokság: Kecskeméti SC—Bé­késcsabai TASK, Kecskemét, Széktói pálya, 10 óra. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Zala­egerszegi TE—Kecskeméti SC, Zalaegerszeg. TEKE Április 4. Kupa párosverseny: Kecskemét, MÁV-pálya, 8 óra. TÖMEGSPORT Az Építő-, Fa- és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszervezetének Bács-Kiskun megyei Bizottsága ez évben is megrendezte a már hagyományos szocialista brigá­dok tekeversenyét. Az üzemi ve­télkedőkön tizenhat alapszerv mintegy háromszáz dolgozója indult. Az első helyezettek ju­tottak a megyei döntőbe, amelyet a MÁV automata tekepályáján rendeztek Kecskeméten. A csa­patversenyben: 1. Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára 1314 fával, 2. Építési és Szerelőipari Vállalat 1165, 3. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat 1159 fával. Az egyéni versenyben: 1. Fück Tibor (Kernét Fémmunkás) 339, 2. Mikus Mihály (Kernét Fémmunkás) 328, 3. Kangyalics József (Kernét Fémmunkás) 325 fával. A csapatverseny első he­lyezettje képviseli majd me­gyénket az április 14-én, Buda­pesten megrendezésre kerülő or­szágos döntőben. ATLÉTIKA Több értékes helyezést szerez­tek a megye versenyzői az or­szágos mezei bajnokságon Duna­BÁCSÉP Fémipar, 8.40. K. MÁV— ZIM, 9,20, K. MÁV nők—K. Vö­rös Meteor, 10 óra. OTP—Kecske­méti TE, 10.40. Bácsmobil—K. MÁV női ifj. TÖMEGVERSENYEK A MEGYÉBEN KECSKEMÉTEN: Kézilabda: Méheslaposi Kupa. Kecskemét, Méheslaposi Ált. Iskola, 8.30. Kecskemét járás: Felszabadulá­si asztalitenisz-emlékverseny: Kunszentmiklós, ált. iskola, 9 óra. Felszabadulási sakk-villámver- seny: Kerekegyháza, műv.; ház., 9 óra. Felszabadulási női kézi­labdatorna: Kecskemét, Városi pálya, 9 óra. Jubileumi Kupa. Kispályás labdarúgótorna. Kecs­kemét, Széktói pálya, 8.30. BÁCSAMÁSON: A Baja járási KISZ-bizottsága sportnapot ren­dez. Kispályás labdarúgás a sport­pályán 8 órától, „Legerősebb, legügyesebb” vetélkedő a sportpá­lyán 8 órától, „Felszabadulási 'Váltó” Bácsalmás, művelődési ház előtt parkolótól a sportpályára, FIN-vetélkedő: Bácsalmás, műve­lődési ház, 10 órától. SZEREMLÉN: Edzett ifjúságért sportnap a sportpályán, 15 órától. keszin. Eredményeik, ifjúsági fiúk (7 km): 6. Dancsa Bálint (BSK) 23.53.1. Serdülők, „B” ka­tegória, 14 évesek (4,5 km), baj­nok : Szűcs Csaba (Kun Béla SE, edzője: Kerék Csaba) 16:15.1. Csapatban: 3. Kun Béla SE 98 ponttal. Nők, ifjúságiak (3,5 km): 5. Gyenes Klára (KSC) 14.10.7. Serdülő 13 évesek (2,2 km); baj­nok: Szelei Éva (KSC, edzője: Grosán Pál, Losonczi Lászlóné) 8:42.8. ASZTALITENISZ Országos II. osztályú verse­nyen vettek részt a Kecskeméti Spartacus asztaliteniszezői. A mintegy százhatvan fős férfi és kilencvenfős női mezőnyben re­mekül megál'lták a helyüket. Pa- taky Ilona a női egyéniben bi­zonyult legjobbnak, a Nagy II., Patáky páros pedig , harmadik lett. Vegyespárosban: 1. Nagy II. (Kecskeméti Spartacus), Juhász (Szegedi Volán). Megyei bajnokság, férfiak: Kiskőrösi Spartacus II.—Kecske­méti Spartacus 10:8. Győztesek: Várszegi 4. Atkári 3, Kelemen 2, Matusik illetve Ackel 3, Vad, Tőzsér, Bízó. SAKK Gyenge teljesítménnyel: Kecskeméti Tipográfia— Bp. Vasas Láng 5:9 Az országos csapatbajnokság V. for­dulójában az OB II. Nyugati csoport­jában szereplő Kecskeméti Tipográfia. TE otthonában fogadta a sereghajtók között tanyázó Láng Gépgyár együt­tesét. A kecskeméti nyomdászcsapatot kissé elbizakodottá tették a korábbi — újonc létükre elért — sikeres mér? kozések. mert egy könnyűnek látszó mérkőzésen lélek és akarat nélkül játszva, hazai környezetben súlyod vereséget szenvedtek. Igaz, hogy a csapat nélkülözte két állandó . ver­senyzőjét, Soós és Zsíros L. mesterje­lölteket. de ez még nem indokoljál egyes versenyzők könnyelmüsködését', Többen — még a biztos pontszerzők közül is — mélyen tudásuk alatt ját•% szottak. A mérkőzésen csak Tőzsér és Horváth J. dicsérhetők maradéktala­nul egyenletes, jó teljesítményükért, A többi versenyzőnek és a csapatnak pedig — még időben! — intő példa á, vasárnapi mérkőzés! Részletes eredmények: Körösi J—dr. Nagy 0:1. Tesinszky— Fábrt 0:1. Kalmár—Lendvai 0:1, Bar logh—Ságodi 0,5:0,5, Somod!—Hegedűs, 0,5:0.5, dr. Korom—Marton 0,5:0,5, dr, Körösi—Márkus 0,5:0,5, Borsos—Mihók 0:1, Horváth P—Hochberg 0:1, Németh Z—Szabadkai 0,5:0,5. Papp—Csillag 0,5:0.5, Gyarmati—Papp 0:1, Tőzsér-^ Kanderer 1:0, Horváth J—Béres 1:0. A forduló további mérkőzéseiről eredmény nem érkezett. Értékelések a III. fordulóból: Kecskeméti Tipográfia—Kaposvár 0:1 (9:5). Törekvés—Vasas Láng 0,5:0,5 (6,5:7,5). OB I. Az V. forduló mérkőzéseiről, vala­mint az MTK-VM—BACSÉP Se mér­kőzésről eredményt nem kaptunk. Értékelések a III. fordulóból: MTK-VM—Bp. Spartacus 1:0 (6,5:7,5), Mereszjev SE—Miskolc 0,5:0,5 <7,5:6,5>. Későn érkezett eredmény: Pécsi MSC—Zalaegerszegi TE 6,5:7,5. Az OB. I. IV. fordulójának eredmé­nyei: Miskolc—BVSC 5,5:8,5, Vasas—MTK- VM 5:9. DEAC—Mereszjev 8.5:5,5. KGM Vasas—ZTE 9,5:4,5, Statisztika—Pécs 10:4. Spartacus—Volán 9:5, BACSÉP SC—Honvéd 4,5:9,5. HÍREK: — Jól sikerült, 12 résztvevős egyéni versenyt rendezett a Kecskeméti Tö- VALL, a következő végeredménnyel: Szabó I. 11. Fekete 8.5. Szuromi 8, Vágvölgyi 7.5, Nagy I. II. 7, Meráko- vícs 6, Molnár és Ferkó 5.5—5.5, Tóth J. 4. Kovács 2, Hajagos A. és Varga 0,5—0.5 ponttal. A következőkben egy jó játszmát közlünk az OB Il-s csapatmérközés- ről: Dr. Mérő Endre Dr. Körösi Imre (BKV Előre) (Kecsk. Tipográfia) Budapest, 1979. III. 18. 1. e4 HC6 2. d4 d5 3. C4 Hf8 4. g4 Fel 5. 13 Fg6 6. h4 h5 7. e5 e6 8. Fe3 Hge7 9. a3 HI5 10. FI2 16 11. f4 Fe7 12. Fe2 Ha5 13. Hd2 le: 14. Hf3 Fd6 15. He5S Fe5: 16. le: Vd7 17. h4 Hc6 18. Hb3 bS 19. 0—0 Hd8 20. Hel FI7 21. Hd3 g6 22. HI4 a6 23. FI3 c6 24. Kh2 Ve7 25. Bgl Bc8 26. Kh3 c5 27. be: be: 28. Hh5: cd: 29. H16+ Ke7 30. Vei Hc6 31. Fg4 Ve5: 32. FI5: VI5:+ 33. Ba4 e5 34. Ke3 Feí 35. Ve2 el 36. Fd4: Hd4: 37. Va6: Vf3+ 38. Kh2 Bh4:+ 39. Bh4: Bc2:f és 0:1. Gímes György SOROKBAN RÖPLABDA Kupagyőztes a magyar ifjúsági női válogatott Kecskeméten, a Városi Sport- csarnokban tíz csapat részvételé­vel három napon át tartott az V. Hírős Kupa női röplabdatorna. A rendezők alaposan előkészítették a versenyt, s így a lejátszott 25 mérkőzés zavartalanul, rendben folyt le, s időben be is fejező­dött. A pontosságra azért is volt szükség, mert szombaton például délelőtt 12 órától NB I-es junior férfi röplabdamérkőzéseket is rendeztek a sportcsarnokban. A részt vevő csapatok már ele­ve meghatározták az idei Hírős Kupa magas színvonalát, bár a csapatok játékereje közt a cso­portokon belül olykor elég nagy volt a különbség, különösen az A-csoportban, ahol a magyar if­júsági női válogatott a mezőny fölé emelkedett, s a csoportmér­kőzéseken játszmaveszteség nél­kül jutott túl, de mögötte a má­sodik helyezett Építők SC is csak az ifjúsági válogatottunk ellen vesztett játszmát. A B-csoportban ennél sokkal szorosabb volt a küzdelem, hiszen a csoportgyőztes és NB I-es MTK- VM a BACSÉP és a Kalocsai SE ellen is csak 2—1 arányban tudott nyerni. Az A-csoport eredményei: Dunaújvárosi Építők—Székes­fehérvári Volán 3—0, Magyar ifj. válogatott—Építők SC 3—0, Duna­újváros—Szegedi Építők 2—1, Építők SC—Székesfehérvár 3—0, Ifj. válogatott—Szegedi Építők 3— 0, Építők SC—Dunaújváros 3—0, Ifj. válogatott—Székesfehérvár 3—0, Építők SC—Szegedi Építők 3—0, Ifj. válogatott—Dunaújváros 3—0, Szegedi Építők—Székesfe­hérvár 3—0. Az A-csoport végeredménye: 1. Ifjúsági válogatott 4 4 — 12:0 2. Építők SC 4 3 i 9:3 3. Dunaújváros 4 2 2 5:7 4. Szegedi Építők 4 l 3 4:8 5. Szfv. VOián 4 — 4 0:12 8 7 6 5 4 A B-csoport eredményei: MTK-VM—Kalocsai SE 2—1, BACSÉP—Békéscsaba 3—0, MTK- .VM—Debreceni MTE 3—0, BACSÉP—Kalocsai SE 2—1, Deb­receni MTE—Békéscsaba 3—0, MTK-VM—Békéscsaba 3—0, Ka­locsai SE—Békéscsaba 3—0, BACSÉP—Debreceni MTE 3—0, MTK-VM—BACSÉP 2—1, Debre­ceni MTE—Kalocsai SE 3—0. A B-csoport végeredménye: 1. MTK-VM 2. BACSÉP 3. Debrecen 4. Kalocsai SE 5. Békéscsaba 4 4 —10:2 8 4 3 1 9:3 7 4 2 2 6:6 6 4 1 3 5:7 5 4 — 4 0:12 4 Vasárnap délelőtt került sor a két csoport azonos helyezettjei­nek döntő mérkőzéseire. Ered­mények : 9—10. helyért: Székesfehérvár —Békéscsaba 2—1. 7—8. helyért: Szegedi Építők— Kalocsai SE 2—1. 5—6. helyért: Dunaújváros— Debreceni MTE 2—1. 3—4. helyért: Építők SC— BACSÉP 3—0. 1—2. helyért: Ifjúsági válogatott —MTK-VM 2—1. A torna végeredménye: 1. Ma­gyar ifjúsági válogatott, 2. MTK- VM, 3. Építők SC. 4. BACSÉP SC, 5. Dunaújvárosi Építők, 6. Debre­ceni MTE, 7. Szegedi Építők, 8. Kalocsai SE, 9. Székesfehérvári Volán, 10. Békéscsabai Előre Spar­tacus. A versenybíróság különdíjai kö­zül a legjobb előkészítő játékos díját S. Tóth Margit (Dunaújvá­ros), a legtechnikásabb játékos díját Szabó Mária (Kalocsai SE), a legjobb támadójátékos díját Gál Zsuzsa (MTK-VM) kapta. A leg- sportszerűbb csapat a Kalocsai SE lett. A díjakat Kollár Gyula, a me­gyei röplabdaszövetség elnöke, valamint Fekete Béla, a városi testnevelési és sportfelügyelős.ég vezetője adta át. NB I-ES MÉRKŐZÉSEK AZ 1—6. HELYÉRT Bp. Honvéd—Kecskeméti SG 3—1 (13, 9, —8, 6) Bp., Dózsa Gy. út. Vezette: Sze­le, Bíró. Honvéd: Urbán, Lukács, Sza­bó K., Zoufal, Sudár, Huszár. Csere: Hoboth, Ruffing, Szabó J. Edző: Botos Ferenc. KSC: Kocsis, Demeter, Szabó Z., Konyári, Újhidi, Járosi. Csere: Nusser, Lantos, A. Szabó. Edző: Beregszászi Szabolcs. A két csapat közül a Honvéd volt a frissebb, hiszen ők az első két fordulóban könnyű mérkőzé­seket játszottak, a KSC viszont két kemény csapat után állt ki. Jók: Huszár, Urbán, Sudár, illet­ve Járosi, Konyári. Kecskeméti SC—Bp. Spartacus 3—0 (5, 12, 10) Kecskemét, 100 néző, vezette: dr. Tőkészki, Máté. KSC: Járosi, Kocsis, Demeter, Lantos, Konyári, Űjhidi. Csere: Szabó Z., Nusser, A. Szabó. Edző: Beregszászi Szabolcs. Bp. Spartacus: Havas, Szabó, Kiss, Kovács, Czanek, Bánfai. Csere: Bíró, Polányi. Edző: •Ta­kács Benjamin. A délelőtt 11 órai kezdés miatt kevés néző előtt folyt a játék, s a kecskemétieknek nem kellett különösen erőlködniük a győze­lemért. Jók: Járosi, Kocsis, De­meter, illetve Kovács, Bánfai. • A Hírős Kupa győztese, a magyar ifjúsági válogatott. • Jelenet a BACSÉP—Építők SC döntő mérkőzésről. (Banczik István felvételei) A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója Érdekes mérkőzések rangadókkal A totó 14. heti, április 8-i szelvé­nyén változatlanul nyolc magyar (a pótmérkőzésekkel együtt) és nyolc olasz A- és B-osztályü mérkőzés ta­lálható. Az NB -Il-ből az első há­rom helyen a Középcsoport csapatai szerepelnek. A Nyugati csoportot is három mérkőzés képviseli. Az olasz A-osztály négy mérkőzé­se közül véleményünk szerint az Avellino—Roma mérkőzés áll az ér­deklődés középpontjában. A két együttes eddig gyengén szerepelt. A B-osztály is négy mérkőzéssel vesz részt a szelvényen. A legkellemesebb helyzetben az Udinese együttese van, mivel öt ponttal vezeti a tabellát, még azután is, hogy vasárnap vere­séget szenvedett. Tippjeink: 1. Ganz-MAVAG—Szegedi EOL AK. NB II. Középcsoport. A tavaszi idény elején a szegediek még versenyben voltak az első helyért, de gyenge szereplésük után nagyon visszaestek és ezáltal kiestek a versenyből. A MAVAG is rosszul kezdte tavasszal és még nyeretlen. Tippünk: x. 2. Dunakeszi VSE—Kossuth KFSE. NB II. Középesoport. A hazai együt­tes valószínűleg osztályozó játszás­ra kényszerül, eddigi 'gyenge szerep­lése alapján, de kis szerencsével még megszerezheti a bentmaradást jelentő 15. helyet is. A vendégek vi­szont esélyesek lettek az első hely­re újabb győzelmük után. Tippünk: x, 1. 3. Szegedi Dózsa—Volán SC. NB II. Középcsoport. Rangadó jellegű mérkőzés. Az élcsoporthoz tartozó két együttes küzdelméből a hazai pálya előnyét élvező szegediek kerülhetnek ki győztesen, de a pontosztozkodás sem kizárt. Tippünk: I, x. 4. KOMEP (Tatabánya)—Dorogi AC. NB II. Nyugati csoport. Mindketten a bentmaradásért harcolnak, vagy az osztályozó elkerüléséért. A dorogi csapat mérsékelt szereplése feltűnő, mivel valaha jobb napokat is megér­tek. és a labdarúgásunk első vonalá­ban Is játszottak. Tippünk: x. 5. NIKE Fűzfői AK—Kaposvári Rá­kóczi. NB II. Nyugati csoport. A fűzfőiek a kiesőhelyen állnak a ta­bellán és céljuk ennek elkerülése. A Kaposvár változatlanul esélyes az első helyre s. így idegenben Is a ki­tűzött célért lép pályára. Tippünk: x, 2. 6. Rákóczi SE—Komlói Bányász. NB II. Nyugati csoport. A sereghajtó megkeserítheti a feljutásért küzdő komlóiak helyzetét, ha el akarja ke­rülni a kiesést, amire egyre keve­sebb reménye marad. Tippünk: x, 2. 7. Avellino—AS Roma. Olasz A- osztály. A két együttes közel egyen­lően áll a bajnokságban, és mind­kettőjüket fenyegeti a kiesés veszé­lye. A Roma az elmúlt fordulóban javított helyzetén (nyert a Lanerossi ellen), de még nem érezheti bizton-, Ságban magát. Tippünk: x. 8. Lanerossi Vicenza—Fiorentina. Olasz A-osztály. A vicenzai együttes súlyos vereséget szenvedett vasárnap a Rómától és maradt a középmezőny­ben, míg a Fiorentina nyert és egy hellyel előbbre lépett. A nagyobb esélyt a hazaiaknak adjuk. Tippünk: 1, x. 9. Lazio—Catanzaro. olasz A-osz­tály. A Lazio veresége az utolsó he­lyezett Veronától érzésünk szeriní meglepetés. Az újonc Catanzaro úton halad ahhoz, hogy jövőre is tagja maradjon az A-osztálynak. Tippünk X, I. 10. Napoli—Torino. Olasz A-osztály. A nápolyi együttes szolgáltatta a forduló legnagyobb meglepetését az­zal, hogy Milánóban nyerni tudott az éllovas Milan ellen. A Torino ne­héz mérkőzés előtt áll és elképzelhe­tő a veresége is. Tippünk: 1, x. 11. Cagliari—Udinese. Olasz B-osz­tály. Mindkét együttes a feljutásért küzd. ők vezetik a tabellát is. Az Udinese előnye újonc létére nagyön meggyőző akkor is, ha vasárnap ve­reséget szenvedett Leccében. Rang­adó mérkőzés, ahol bármelyik ered­mény lehetséges. Tippünk: x. 12. Cesena—Pescara. Olasz B-osz­tály. A Cesena a kiesés elkerüléséért küzd, példa erre a Varese elleni idegenbeli fölényes győzelme is. Az idegenben megszerzett két pont so­kat segíthet a továbbiakban. A Pes­cara célja a feljutás, amelyre vál­tozatlanul esélyes. Tippünk: x, 2. 13. Taranto—Lecce. Olasz B-osztály. A Taranto válságos helyzetben van és csak a győzelem segíthet az együttesen. A Lecce ismét esélyes lett a feljutásra (rangadót nyert az Udinese ellen) és céljuk az idegen­beli jó szereplés, amely lehetővé te­heti számukra a feljutást. Tippünk: 1, 2. +1 mérkőzés: 14. Spal—Pistoiese. Olasz B-osztály. A vendégek Is tagjai annak a tö­mör élbolynak, akik eséllyel har­colnak a feljutásért. A Spal együt­tese a középcsoportban tanyázik, amelyet szeretne megtartani továbbra is. Tippünk: X. A további mérkőzésekre tippjeink: X, x. D. I. 6

Next

/
Thumbnails
Contents