Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-29 / 99. szám
1979. április 29. • PETŐFI NÉPE • 5 RAJZFILMEK ADY, ÖRKÉNY, WEÖRES ÉS BABITS TÉMÁIRA KÜLFÖLDI NÉPMŰVELŐK VÉLEMÉNYE KECSKEMÉTRŐL Orosz István művészete '„Ah! Amerikába! Csak ott túl a tengeren, ott van az élet, Ah! Amerikába, miért nem utazhatom én soha véled... Ott van az élet, a pénz, az öröm, s a kaland tere, küzdeni tér: tengve a drága kenyéren, unalmasan, itt nyavalyogni mit ér?’’ E sorokat Babits Mihály vetette papírra, Mozgófénykép című versében. Költeményének mottója : „Amerikai leányszöktetés, szenzációs szerelmi tragédia, mozgófényiben előadva.” A verssorok klasszikus lejtésű ritmikája, szigorú formarendje egy meglehetősen banális történet megjelenítését szolgálja. A milliomoslány bárgyú sztoriját megjelenítő emelkedett verselési mód érzékelteti Babits finom gúnyolódását részint a kezdetleges némafilm technika, részint pedig a tízes években divatossá váló „amerikai álom” iránt. Orosz István azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a valóságban is cellulóz szalagra vigye a költő ötletét. Igaz, nem akarja lefényképezni a haragvó apát, a lányt szöktető titkárt és az autós üldözési jeleneteket, hanem megrajzolja azokat. De csak ez az alkotói módszer teszi lehetővé, hogy egyben érzékeltetni tudja a vers eredeti, gúnyos hangvételét és iróniáját. • • • A Kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett Orosz István első önálló rajzfilmje tavaly elnyerte a III. Zágrábi Animációs Világfesztivál „legjobb első film” díját. Az alkotás Ady szellemét idézte és a költő évfordulójára készült. A címe: Csönd volt. — Nem Ady-film lett, hanem inkább a koráról szól — vélekedik a fiatal rendező. — Arról, amit Ady úgy jellemzett: Csönd jván, mintha nem is rezzennénk, és rohanunk a forradalomba... Az első világháború előtti Magyarországot igyekeztem megjeleníteni a grafika, a rajz eszközeivel a rövidnek és hosszúnak egyaránt tűnő öt pereiben. • • • A főiskolát 1975-ben végezted. A Pannónia Filmstúdióban kapott állást, mint rajzoló gyakornok. Eleinte kisebb munkához jutott; filmek főcím grafikáit készítette el. Három hónapig dolgozott a Ludas Matyi háttereinek megtervezésével, végül azonban rajzaira nem lett szükség. For- gatókönyvterveket adott be és kapott vissza, mígnem az Ady- film ötlete, majd elkészülése után nemzetközi elismerésre talált. Második filmje egy ismert ör- kény-egyperces novella: A sótartó felé témájából készült. A hétperces rajzfilm a Kisemberről szól, aki vándorútra indul saját ebédlőasztalán, hogy megkaparinthassa a vágyott sótartót. Ez azonban végül reménytelen vállalkozás lesz számára. iE furcsa, tragikus groteszk történettel szinte egyidőben egy költői játékot is készített feleségével, Keresztes Dórával közösen. A Holdasfilm Weöres Sándor és Pásztor Béla verseinek, mondókéinak népi szürrealista képi vízióit keltette életre rendkívüli rajzi ötletgazdagsággal. — Ez a film adta a nagyobb feladatot — mondta Orosz István. A Sótartó felé-t egy hét alatt leforgattuk, az csak néhány technikai problémát vetett fel. A Holdasfilmhez viszont grafikáról grafikára kellett kitalálni a rajzokat ... i • • A grafikus Orosz Istvánt nem kell bemutatni szülővárosában. A Katona József Színház éves műsorfüzetein látható drámaíró portréját ő készítette. Ugyancsak ő tervezte a Bereniké, a Csendes Don, és a Stuart Mária emlékezetes előadásainak díszleteit. Kiállítást is rendezett a Megyei Művelődési Központban. A színházművészethez továbbra is sok szál köti; legutóbb Pécsett, a Déry Tibor Óriáscsecsemő című, országos figyelmet kel• Orosz István dolgozószobájában. tett bemutatójának játéktere is az ő fantáziáját dicséri. A közelmúltban a ferencvárosi pincetárlaton mutatta be grafikai munkált, elsősorban színházi plakátterveit. A látogatók számára néhány mű ismerősen köszönt vissza — a kecskeméti hirdetőoszlopokon voltak láthatók — mások pedig úgymond kínálkoztak: kár lenne, ha csak tervek , maradnának ... — A rajzfilmkészítés egész embert kíván, de ugyancsak egész embert követel a színház — mondja Orosz István. — Persze, ha izgalmas feladatra kérnének fel, minden bizonnyal megpróbálnék „két egész ember lenni”. Azt hiszem futna még erőimből. P. M. • Plakátterve saját filmjéhez. • Holdasfilm. Különösen a városközpont tetszett — Nagyon megfogott a művelődési házban reggeltől- estig látható nyüzsgés, a sok fiatal. Otthonosan szórakoztak. Az volt a benyomásom, hogy szívesen járnak ide. Arra sem gondoltam őszintén szólva, hogy ennyi szakkör működik ebben a szép épületben, örülök, hogy láthattam a rádióamatőrök foglalkozását és a folklórműsort. Igen kedvezően mutatkozott be a Megyei Művelődési Központ együttese. A magyarországi demokratikus körülményeknek tulajdonítható a nemzetiségi együttesek színvonalas fellépése. Érezhető, hogy sokat törődnek, törődhetnek hagyományaik ápolásával. Dr. Miroslav Bukovsky válaszolt így arra a kérdésemre, hogy a nemzetközi tanácskozás során milyen benyomásokat szerzett Bács-Kiskun megye székhelyéről, az itteni kulturális intézmtnyek- ről. A prágai népművelési intézet igazgatójához hasonlóan pozsonyi kollégája, dr. Viliam Fábry is sajnálta, hogy a módszertani igazgatók értekezletén kevés idő jutott a szemlélődésre, mert olyan zsúfolt és olyan érdekes volt a program. — Futólagos benyomások alapján nehezen mondható vélemény Kecskemétről. A tanácskozásunkkal egyidejűleg tartott ének-zenei találkozón azt tapasztalhattam, hogy a műkedvelés elsősorban a fiatalság mozgalma. Az is lehet, hogy a rendezvény jellege miatt álltak ifjúsági kórusók a pódiumon (így van, szerk.). Abban viszont biztos vagyok, hogy itt erősen élnek, hatnak a kodályi tanítások. Hallhattam ugyanis a kecskeméti énekes iskola kórusát, csak ezzel magyarázhatom kiemelkedő teljesítményüket. amelyekben e látszólag kétféle igény ötvöződik. A körülöttem ülők élénken helyeselték az NDK központi módszertani intézete osztályvezetőjének, a beszélgetésbe bekapcsolódó Herbert Hellbergnek imént idézett megállapítását. ,Dr. Viliam Fábry szerint különösen a más kulturális rendezvényektől elzárkozók bevonására is alkalmasak a kirándulások, amikor tanulmányozhatják egy-egy városa vidék történelmá emlékeit, szórakozhatnak, felifrissülhetnek. A prágai igazgató szerint az ilyen akciók is segítik a formalizmus leküzdését, a brigádmozgalom személyiségfejlesztő lehetőségeinek jobb kihasználását. Máris módszertani fórummá alakult rögtönzött beszélgetésünk. Ezt az alkalmat is kihasználják a véleménycserére, a tapasztalatok átadására. Kiderül, hogy a Csehszlovákiából és az NDK-iból érkezett vendégeink számára egyforma gond az elnéptelenedő kis falvak kulturális ellátásának a megszervezése. Itt is, ott is, nálunk is keresik, hogy miként lehetne a gazdasági egységeket hatékonyabban bevonni a népművelésbe. Egyaránt érdeklődnek a napi tapasztalatok elvi általánosításának módszertani problémád iránt is. Kilencet kongatta a közeli Nagytemplom órája. Véget kellett vetni a rögtönzött sajtókonferenciának, mert folytatódott a szocialista országok módszertani igazgatóinak kilencedik, kecskeméti tanácskozása. H. N/ Nagy hatással volt rám a város nyugalma, rendje és ez a modern küllemű művelődési intézmény. Beosztását, berendezését nagyon célszerűnek vélem. Beszámolómban is említettem, hogy ez az előtér, ahol mi is beszélgetünk, semmire sem kényszeríti az egyént. Nyilván valaki előkészítette — nézze, ott szemben — a tévénézést. A társasjátékok sem véletlenül kerültek az úttörők elé, de mégis közvetlennek, spontánnak hat az egész. Az utolsó napi megbeszélésre érkezők közül sikerült asztalunkhoz hívnom a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett két tekintélyes közművelődési szakembert is. Dr. Horst Oeser, a lipcsei' intézet igazgatója is Kecs- *• komét dicséretével kezdi. — Az a benyomásom, hogy példamutatóan ápolják a nemzeti, történelmi emlékhelyeket, ezert is gyönyörű ez a városközpont. Kitűnően megoldották és hasznosítják ennek az intézménynek az előterét. __ Szívesen ismerkedtem volna a laposabban a környező tájjal, tájékozódtam volna, hogy _ mit tesz a kecskeméti művelődési központ a szabad idő szabadban való eltöltéséért, a turisztikáért, mert meggyőződésem, hogy az emberek mindenütt a természetbe vágynak. A népművelésben csak az dolgozhat eredményesen, aki a képzéstől, a neveléstől nem választja el az üdülést, aki olyan ajánlatokat, formákat dolgoz ki, • Dr. Miroslav Bukovsky és dr. Viliam Fábry, középen a tolmács. • Dr. Horst Oeser, a tolmács és Herbert Hellberg. (Tóth Sándor felvételei) Molnár Zoltán: A VERESÉG (6 ) — Mondom, hogy nyughass, Dvorcsák! — Czauner balra előremutatott. Igen nagy álla volt, s mintha az áliával mutatott volna. Porfelhő gomolygott fel egy párhuzamos dűlőúton; gyorsan gürdülő porfelhő, Igar felől. Lekushadtak. — Szekér? — kérdezte Dvorcsák János. A porfelhő begördült egy kis akácerdőcskébé. \ — Szekér volt, Jóska? Ám Cznauer Jóska nemigen szólalt meg feleslegesen. — Tudjátok mit? — mondta András. — Érjük csak el azt a kukoricást, mire kijönnek emerről! De azzal már szökellt is előre. Egy futtukban érték el a tengeritábla szélét, bár Dvorcsák János egy kicsit kocogósan. — Mozogj már, te! Megláthatnak. Az erdőcske innenső oldalán már éppen meg is csillantak a napban a pikák. András úgy találta, hogy lehetnek vagy húszán. — Lovasok, az anyjuk istenit! — csóválta a fejét Dvorcsák. — Van vagy egy szakasz. Akkora náluk egy felderítő járőr, mint minálunk egy önálló harcászati egység. 8. A lovasok könnyedén ügettek, a felvert por hosszan nyúlt utánuk, felszállt magasra, mint a füst, s csak lassacskán ült el, valahol messze mögöttük. Az er- dőcskét is 'mintha köd lepte volna be, egy darabig nem is látszott a porfelhő alatt. A lovasok fényes pikái le-fel ringtak, ahogy mind közelebb, s oldalról látták őket hosszú vonulatban. — Lőjünk közibük?! — kérdezte Dvorcsák. A keze már megint ott birizgált a závárzaton. — Ne bomolj csak! — intette András. — Leszedhetnénk belőlük. Talán még mindet is. Nem, Jóska?! Hallod-e, Jóska?! — Ne agitáld! — szólt rá higgadtan András. Megedzette már magát arra, hogy még ekkora ostobaságra is ingerültség nélkül tudjon szólni. Nem döntjük el szavazással. — Középkor...' — mondta Czauner. — Tiszta középkor. Dvorcsák már készült is megsértődni. Azt hitte, hogy Czauner az ő szellemi képességeire tesz megjegyzést; mert szokott néha. De mikor látta, hogy nagy áliával a lovasok felé mutat, rájött, hogy a pikákról van szó. — Barátom! — mondta megenyhülve. — Egy ilyennel átszűr, s másfél rőfnyi kijön a hátadon! — Hát ezek hamarabb visznek hírt rólunk, mint mi őróluk — jegyezte meg András tárgyilagosan: — Az. Csak szállnak, mint a szél. Amilyen a mi vonalunk, akár be is mehetnek Füredre, gondolta András. De csak a következő gondolatát mondta ki hangosan. — Hanem, ha ezek visszafelé jönnek... S jöhetnek akárhol, akár erre is. Vagy lehet, hogy eszükbe jut valami, szétnyílnak, úgy jönnek, fésülnek egyet... — Gondolod, fennakadhatunk? — Ezen a síkon? — Maradjunk itt a kukoricában? — Inkább talán oda kellene menni, abba a kis erdőbe... hátha nem mennek ugyanarra visz- sza... — Na, mégiscsak szavazunk?! — kérdezte kedélyesen Dvorcsák. — Ki tudhatja, hogy merre jönnek vissza? — Menjünk oda! — mondta akkor Czauner, bár talán csak azért, hogy Dvorcsákkal ellenkezzék. Aztán, már menet közben, sejtelmesen megjegyezte: — Még az is előfordulhat, ha mégis arra jönnek vissza, hogy esetleg meghalljuk, mit beszélnek. — Ez igaz, ez meglehet! — helyeselte Dvorcsák. Mikor Zólyom körül harcolt a dandár, június elején, ő egy éjjel kihallgatta egy cseh járőr beszélgetését, s amit akkor megtudott, annak, úgy hírlett, vették is valami hasznát. Bár ezt azóta már sokan tagadták is, mert ahányszor Dvorcsák elmesélte, mindig fontosabbá nőtt az eset. — Tudjuk, János, tudjuk — veregette meg most is a vállát Czauner. — A te információidnak köszönhető, hogy ilyen szépen összehozta Stromfeld ezt az északi hadjáratot! Hát, szóval, éppen itt volna az ideje, hogy én is produkáljak már valamit! Czauner, temesvári lévén, anyanyelvi tökéllyel beszélt németül, románul és magyarul, de állítása szerint valamit még franciául is. — Ezért az egyért szeretnék egyszer egy francia foglyot — szokta mondani Dvorcsák —, hogy kiderüljön, tud is ez valamit, vagy csak a szája jár? Átkerültek a kukoricatábla túlsó oldalára, s lapulva igyekeztek tovább az erdőcske felé. Ahogy közelebb értek az erdőhöz, elveszítették szemük elől a lovascsa- paitot; csak a széthúzódó, nagy porfelleg maradt belőle. Megálltak az erdőszélen, hogy körülnézzenek. 'Hitvány kis erdő volt, vékony törzsű fiatal fákkal; inkább a bodzabokrok adták a sűrűjét. Dvorcsák már vette is elő a kenyérzsákját, hogy egy kis kenyér-szalonna maradékot keressen benne. Lehuppant törökülésbe, és felcsattintotta a bicskáját. — A bene a béled! — morgotf Czauner. — Nem tudsz egy kicsit várni?! — Mire? Hogy visszajöjjenek? Talán kínáljam meg őket is? — Egyél csak, János! — biztatta András. Mozdulatlanul figyelte a szertelapuló porfelleget. — Ti nem vagytok éhesek?! — Jobb szeretünk nyugodtan. — Nyugodtan! — háborgott. — Ak; nyugodtan szeret enni, az ne csináljon forradalmat, az ne menjen a háborúba, maradjon a fenekén! Nyugodtan... Még hogy nyugodtan. Bicskájával nagy falat szalonnát tett a szájába, de még rágás közben sem hagyta abba a méltatlankodást: — Valóságos grófok, biz’ isten! — Ach, du bist ein ganzer Kerl! — mosolygott rá Czauner. — András hat jetzt seinen Mann gefunden! — Mit mond ez? — pillantott Andrásra bizalmatlanul. — Tőlem kérdezheted. Niksz- dájcs. De jót biztosan nem, ha a saját ronda nyelvén beszél... — Gúnyolódik, ugye? — Hallod, kitelik tőle..'. Megálltak ! — Micsoda? — erre Dvorcsák is felitápászkodott. — Megálltak, mondom. Ahogy a por lassan elült, egy enyhe emelkedőn már jól kive- hetiték a pikákat, a lovasokat, még a lovak gömbölyű farát is. Talán távcsővel fürkészik Füredet, a vörös vonalakat. Ha közben eszébe jutna egy távcsövesnek, hogy egy kicsit visszatekintsen arra is, amerről jött, jól láthatná őket itt az erdőszélen; még talán azt is láthatná, hogy Dvorcsák János kezében megállt a bicska, s bal markában a kenyéren hiába ágaskodik az újabb falat szalonna, mindjárt el is unja magát, és lefordul a poros fűre.1 9. Mert megállt az állkapcsa is, nem rágott. Csak lesték szótlanul mind a hárman, hogy mozdulnak-e hát azok a lovasok, s ha igen, merre? Szellő nem rezdült; állt az idő is. — Mikor mondtam már én, hogy forduljunk vissza! — sóhajtott fel egyszerre Dvorcsák. — Igaz. Azóta már rég páka- hegyen lehetnénk. Ha, mondjuk, például arra lejjebb érnek utol, a búzatarlón. — Nem úgy értettem, hanem úgy, hogyha még addig se jöttünk volna. Miinek? Hiszen így most még az is lehet, hogy ebben az átkozott erdőben fog ránk esteledni ... Végre, mint ahogy a szél megborzolja a nádat, végigborzolód- tak a pikák. A lovascsajpat megfordult; a középen lévők széthúzódtak, s visszaengedték maguk között előbb a parancsnokokat. Azután a por egy pillanat alatt felcsapott; rögtön úgy megindultak, majdhogynem vágtában. (Folytatása következik.)
