Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-28 / 98. szám
4 • Petőfi népe • im április 28. Elismerés a jó munkáért E héten Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára adta át a könnyűipari miniszter és az OKISZ elnökének elismerő oklevelét a kiskunmajsai művelődési házban, a helybeli Cipőipari Szövetkezet tagságának. Ugyancsak az ünnepi közgyűlésen nyújtotta át Bari István elnöknek és Csontos Lászlónénak, a szövetkezet dolgozójának a kiváló dolgozó kitüntetést... — Nagyon nehéz, de eredményes év után kaptuk meg ezt az elismerést — mondta Bari István elnök, aki a múlt év február 23-a óta tölti be ezt a tisztet. — A vezetésben történt változások nem okoztak megtorpanást, a tagság változatlan szorgalommal és lelkiismeretesen végezte munkáját. Elsősorban nekik köszönhetően november 30-ra sikerült befejeznünk az éves tervet, s decemberben 5 ezer pár magas minőségi követelményeknek megfelelő importpótló női csizmát gyártottunk. Az összefogásnak köszönhetően az árbevételi tervünk 2,7 millió forinttal, a nyereségünk pedig 800 ezer forinttal lett magasabb a tervezettnél. A múlt esztendő egyik nagy eredménye volt szövetkezetünk termékeinek sikere az I. Magyar Bőr- és Cipőipari Kiállításon. Az új női szandálokat és női csizmákat mutattuk be ezen a seregszemlén. Csizmáinkkal első, szandáljainkkal pedig második díjat szereztük meg. Ugyancsak megkaptuk a kiállítás különdí- ját, egy gyönyörű vázát, a bemutatott termékeink színvonaláért. Külön elismerés illeti vállalásaik teljesítéséért a szocialista brigádokat. A nyolc kollektíva 116 tagja nemcsak a termelő, hanem a társadalmi munkában is élenjár, s öregbíti a szövetkezet hírnevét. Köszönet azoknak á nyugdíjasoknak is, akik nem tudják itthagyni a kollektívát, és rendszeresen bejárnak, részt vállalnak közös tevékenységünkből. Az elődöm, Hegyes Feri bácsi, aki 27 éven keresztül volt elnök, most is képviseli a szövetkezetei a KISZÖV elnökségében. Az idei feladatokat a tavalyinál is eredményesebben igyekszünk megoldani. Ebben a szocialista brigádokon kívül számítunk arra a tizenöt nődolgozóra is, akik tavaly megkezdett tanulmányaikat befejezve az idén kapnak szakmunkás-bizonyítványt. • Csontos Lászlónk betanított munkás öt éve dolgozik a szövetkezetben, levelező úton, tavaly érettségizett. Az ünnepi közgyűlésen kapott kiváló dolgozó kitüntetést. • Börcsök Imréné, akinek irányításával a Kiss Gyula nevét viselő szocialista brigád elnyerte a mozgalom arany fokozatát vállalásai teljesítéséért. (Opauszky László felvételei) Kecskemét: kiváló vasúti csomópont — Immár negyedszer ér bennünket az a megtiszteltetés, hogy átvehetjük a kiváló vasúti csomópont kitüntetést — mondta Lőrincz Antal, a kecskeméti vasútállomás főnöke. — Nagyon sok és nehéz munka előzte meg ezt az elismerést. Az állomás-, a vontatási és a szertárfőnökség együttes jól szervezett tevékenysége, valamint a különböző szolgálati ágak — a pályafenntartás a biztosítási és távközlési szakszolgálat — segítsége meghozta a várt eredményt, az éves tervek teljesítését. Mielőtt néhány számmal érzékeltetném közös munkánkat, feltétlenül szólnom kell — a legnagyobb elismerés hangján — a három főnökségen dolgozó húsz szocialista brigádról. Ezek az önkéntes kollektívák a létszámnak mintegy felét alkotják, s vállalásaik teljesítésével nagyon sok — főleg a létszámhiány okozta nehézséget — sikerült leküzdeni. Május elsejei ünnepségünkön mind ők, mind a brigádon kívüli dolgozók megkapják a megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést. Nem utolsósorban a brigádoknak köszönhető, hogy például az 1977. évi 610 ezer tonna elszállított áru után a csomópontról l!!78-ban 632 ezer tonna árut továbbítottunk. A jó szervezésnek köszönhető, hogy tavaly az előző évihez viszonyítva 1 tized százalékkal kevesebb lett a kocsitartózkodás ideje. Látszólag ez nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy több mint 100 ezer kocsiról van szó, akkor jelentős eredménynek számít. A csomópont dolgozói büszkék a kitüntetésre, s felkészültek az idei, megnövekedett feladat elvégzésére. Mindnyájan nagyon örülünk annak, hogy állomásunkon megkezdődött a régen hiányzó szociális létesítmény építése. Bízunk abban, hogy a jövő év végére az orvosi . és fogorvosi rendelővel, hideg, meleg vizes főidővel, öltözővel, kényelmes két- és háromágyas szobákkal ellátott épület megfelelő „második otthont" nyújt az utazó személyzetnek. Ugyancsak megkezdődött a térvilágítás korszerűsítése, a mostani — a munkát is akadályozó — 72 oszlop helyett mindössze ötről kap szinte nappali fényt az állomás. Még ebben az évben korszerű burkolattal látjuk el a rakodóteret mintegy 1300 négyzetméteren. És ami a legnagyobb újság, május első napjaiban megkezdődik Cegléd— Kiskunfélegyáza között a villamos vontatáshoz szükséges felsővezeték építése, s a villamos- mozdony-vezetők és a kiszolgáló személyzet kiképzése. A tervek szerint e két állomás között a jövő év elején kel útra az első villanymozdonnyal vontatott szerelvény, olcsóbbá és gyorsabbá téve a vasúti szállítást. O. L. Óriás teherautók A szovjet gépkocsigyártók egyik feladata a X. ötéves tervben a nagy teljesítményű teherautók gyártásának növelése. Ennek központja a Minszk közelében levő Zsogyino városban működő Belorusz Autógyár. Több mint húsz esztendeje itt készült el az első nagy teljesítményű „Relaz”. Az üzem 27, 40 és 75 tonnás gépkocsikat gyárt. A 110 tonna teherbírású, legújabb óriás gépkocsi kísérleti példánya is elkészült. E rendkívül tekintélyes méretű, önkiürítő tehergépkocsi igen mozgékony és óránkénti 50 kilométeres sebességgel szállítja a különböző kőzeteket. Már folyik egy még nagyobb teljesítményű teherautó gyártásának előkészítése — ez egyetlen út alkalmával 180 tonna rakományt szállíthat majd. (BUDA- TRESS — APN) Elektrotechnikai ki mit tud Továbbra is nagy figyelem kíséri a KISZ megyei bizottsága, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportja és a Petőfi Népe szerkesztősége által indított hatfordulós Elektrotechnikai ki mit tud vetélkedőt, amelynek díjai a többi között egyhetes külföldi utazás, hordozható tévékészülék, magnetofon, stb. Az első fordulóban tíz pontot értek el: Paksi Dénes, Kronauer László, Lajkó Flórián, Körösi István, Molnár József, Gergelyfi József, Bogár Ferenc, Nyúl József. Részükre a könyvjutalmat postán küldjük el. A verseny azonban még nyílt, az eddig pontokat szerzők, sőt az újonnan bekapcsolódók is eséllyel indulnak a további fordulókban a döntőbe jutásért. Az első forduló helyes megfejtései: 1. Általában vezetékes érintésvédelem, illetve amit a kezelési utasítás megad. 2. Előszobában, régebben a fogyasztásmérő mellett. 3. Műszakilag minden helyes rajzot elfogadtunk. 4. A hatásfok közel 100 százalékos. 5. Elektrométer, Volta-oszlop. Harmadik forduló 1. Szobai függesztett lámpatestnél az egysarkú kapcsolónak a fázis, vagy a nullavezetéket kell megszakítani? Miért? 2. ...Rádió vagy tévé. javításakor kih'úzölt' konnektor mellett i s áramütést kaphat. Miért? 3. Transzformátort készítünk. A szekunder oldalon 1—15 V- ig kívánunk egy voltonként feszültség-kimeneteket előállítani. Mennyi az a legkisebb kivezetésszám, amellyel még gazdaságosan megoldható? 4. Mit gondol, hányszorosa a fénycső élettartama áz izzóénak? 5. Kik az első, a gyakorlatban is használható akkumulátor feltalálói? A megfejtések postára adásának határideje 1979. május 5. déli 12 óra. Cím: KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága, 6000 Kecskemét, Május 1. tér 5. Kérjük, a borítékra ráírni: „Elektrotechnikai ki mit tud." Mit álmodjon a tervező? Nézegeti az ember a kirakatokat, s közben rácsodálkozik egy ruhakölteményre, egy funkciója betöltésére alkalmatlan virágvázára, sallangokkal dúsan fölci- comázott falitükörre. Meg persze a sokkal egyszerűbb, hétköznapibb rendeltetésű használati tárgyak seregére. Ujjnyi vastag, de csak két drótot magába záró kábelre, ökölnyi nagyságú csatlakozódugóra, gyalulatlan deszkából szabott ruhafogasra. Mondom, rájuk csodálkozik az ember, s közben eszébe jut: lehet, hogy ezeket is iparművészek, okleveles tervezők kreálták? S mert bizonyosra vehető, hogy legalább egy részükhöz okvetlenül ők adták a modellt, el is gondolkodik a szemlélődő. Ugyan miért, mitől van, hogy a többnyire valóságos társadalmi igények kielégítésére készülő ipari termékek serege oly népes a torzóktól, a semmire sem alkalmas daraboktól, a drága anyagokat pazarló módon herdáló tákolmányoktól ? Ennyi bevezetés után talán nem is meglepő, hogy egészen más válaszokat kap az ember, ha gyártásirányító műszaki embereknek, ha a vállalati jövedelmezőségre már csak-csak érzékeny igazgatóknak, vagy ha maguknak a tervezőknek teszi föl a kérdést: mit álmodjon a tervező? A főmérnökök tisztükhöz illő precizitással, tömörséggel mondják: olyan mintadarabot, ami szériában is gyártható. Az igazgatók ehhez még hozzáteszik azt is, hogy a tervezői álom lehetőleg kevés anyagból, minimális kézi munka ráfordításával alakulhasson késztermékké. A tervezők meg? Magától értetődő természetességgel vágják rá: lehetőleg szépet, minden hasonlótól különbözőt álmodjék, valahányszor egy új termék megrajzolásán fáradozik. Bárhogy is nézzük, konfliktus ez a javából. Különösebb magyarázatot sem igényel, hogy belássuk: a háromféle követelmény kielégítése igen széles körű tudást, ismeretanyagot föltételez. Olyan széles körűt, amelynek elsajátítására ma aligha van egyetlen iskolánk. Sőt, hihetőleg nem is lesz sem nálunk, sem a nálunk nagyobb, gazdagabb országokban. Az élet, és főként az áruval rakott kirakatok azt látszanak azonban igazolni, hogy sok országban mégis nagyobb az összhang tervezői álmok és gazdasági realitások között, mint nálunk. S ha valaki ezt kétségbe vonja, ám vizsgálja meg néhány példán ez állítás igazságát. A sort talán nem tanulság nélküli az elektromos csatlakozódugókon kezdeni. Miközben nézegeti, és méregeti az ember a hazai gyártmányút, elég nehezen birkózik meg a kérdéssel: miért készítik ezt sokkal több anyagból, mint Svájcban, ahonnan az előállításhoz szükséges bakelitport drága pénzen importáljuk? Ennyivel szerényebb lenne tervezőink fantáziája? Hajlok rá, hogy inkább azt higgyem: ennyivel több előírás, elavult szabvány köti meg a formatervező iparművészek kezét-gondolkodá- sát. És nem lehet más oka az említett kábelek túlméretezettsé- gének, túlbiztosítottságának sem.' Elképzelhetetlen ugyanis, hogy tervezők, műszakiak és gazdaságvezetők együttesen se jutnának el a fölismerésig: a mai szigetelőanyagokból már kevesebb is teljes biztonságot ad, mint azokból, amelyek a szabványkészítés idején álltak rendelkezésre. Lám, a műszaki cikkeknél a szabványdzsungel is ott szerepel az okok között, amelyek magyarázzák a tervezői fantázia látszólagos hiányát. Nem könnyebb azonban a formákra legérzékenyebb divatcikkeket gyártó ágazatokban dolgozók helyzete sem. Kötöttárugyárainkban például egy-egy kollekció összeállításakor korántsem az a legfontosabb szempont, hogy mely vonalak uralják a világ pillanatnyi, vagy majdani divatját. Sokkal lényegesebb ennél, hogy vajon van-e fonal az elképzelt pulóver megkötéséhez? Mert a kötődéi kapacitás növelésére soksok milliót áldoztunk ugyan az elmúlt években, ám a fonalgyártás feltételeinek javítására már csak a maradékot fordítottuk. Mintha bizony nem lenne természetes az összefüggés alapanyag és késztermék között. S hogy még bonyolítsuk a helyzetet: a meglepően új vonalú, az igazán modern, és hazai alápanyagokból megtervezett pulóver sem lesz okvetlen siker a vásárlók körében. Hiszen ahhoz, hogy az legyen, még meg is kellene rendelnie a gyártól a kereskedelem illetékeseinek. Űk azonban, kevés kivételtől eltekintve, már ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely kevésbé keresi a divatosat, sokkal inkább a tartós, a megszokott holmit. Mit álmodjon hát a tervező? — ismételhetjük meg a kérdést. Nagyot mindenesetre nem tévedhetünk, ha kimondjuk: álmodjon reálisat, megvalósíthatót. Olyan ipari termékeket, amelyektől har- monikusabbá válik környezetünk, ízlésesebbé megjelenésünk, kényelmesebbé, lakhatóbbá az otthonunk. S mert ezért a célért olykor kis ütközeteket kell vívni. az sem baj, ha á tervező azt is megálmodja, miként kerülhet ki győztesen a konzervativizmussal folytatott harcából. • B. N. Molnár Zoltán: A VERESÉG (5.) 'Már majdnem elérték a falu szélét, amikor egyszer csak látják, hogy jön elébük a kopasz kisfiú egy katonával. — Ott jönnek! — ragadta meg a kezét a kicsi Aranka. — Igen, már én is látom, Aranka. — Talán nem ő az? — Nem, ez nem ő. — Hanem? Csak egy katona? — Csak. Csak egy katona. A kislány elhallgatott. Tele voltak balsejtelemmel. Szorosabban fogták egymás kezét. Mindig lassabban és lassabban lépegetve értek oda a katonához. Az megállt, tisztelgett. — Jó napot! Maga keresi Kis Andrást? Csak bólogatni tudott rá, s vert a szíve. — Kint van járőrben. — Kint van, igen? . — Kint. A kopasz kisfiú is bólintott, ő is tudta, hogy kint. — És mikor jön meg? — Ide a faluba? — Hát ha a faluban vannak ... — Este. De lehet, hogy csak sötéttel. — De hiszen akkor nincsen semmi baja...?! — Baja nincs. Mi baja lenne? — Hát, mert ahogy maga itt elkezdte... Hallja-e, már úgy rám ijesztett...! — Nem akartam — mondta még mindig komoran a katona. — De nem fog magának örülni. — Miért ne örülne? A felesége vagyok. — Idehozza a gyerekét, a születendő gyerekét, bele a tűzbe ... — Tűzbe? — S szinte valódi csodálkozással nézett körül a zsongó, békés, nyári határban. S valóban, most éppen még csak egy, egyetlen árva kis puskalövés sem hallatszott. — Várjon csak. Most éppen, igaza van, most csend van. De azért ez... mit meséljek itt magának...? Az biztos, hogy ha az én féleségem volna, én azonnal visszazavarnám. — Ő nem fog. — Nem-e? — S vállat vont. — Nem is tudom, hová vigyem magát? Aranka erre csak széttárta a karját a gyékényszatyorral. Ezt bizony ő sem tudhatta. Hogy hová. — Sehova — mondta akkor a kicsi Aranka. — Eljön hozzánk. — Hozzátok? — nézett rá fürkészve a katona. — S mit szól apád-anyád? — Majd én elmondom édesanyámnak. Valahol csak lenni kell. — Valahol igen — mondta mogorva képpel a katona. — Valahol. Otthon Pesten. Az volna igencsak a legjobb. Ott kórház is van, orvos is van. Rokonság ... Szeretett volna kérdezni. Hogy mondjon már róla vagy két szót. De félt ettől a morcostól. Tüskebajusza volt, fekete, de mintha a rozsda már kimarta volna. Kicsi Aranka nyújtotta a kezét, megfogta. — Na, menjünk! — És hol laktok ti? — kérdezte a katona. — Hogy ha majd, ugye. megjön ... — Majd én odavezetem — nyugtatta meg a kopasz kisfiú. — Nekem csak átkopognak a kerítésen, és már jövök is. És ezzel el is váltak, s elindultak kétfelé. Már mentek vagy hat-nyolc lépést, amikor a katonának eszébe jutott, hogy megálljon és visszaszóljon: — Különben megvan ... András. Jól megvan; egészséges. Jól van na, gondolta Aranka, s igyekezett ő is barátságosabb képpel visszatekinteni. — Köszönöm. — De más nem jutott eszébe, s csak azt mondta még másodszor is: — Köszönöm. — S indult tovább a kislány után. Itt az utcán már csak egymás nyomában mehettek, a kerítés tövén, mert a szekerek félkerék mélyen felhasogatták az utat. a mélyebb részeken meg sok helyt még sár is volt. Csend ült a falun. Csak egy- egy álmos kutya vakkantott néhányat. Egyszer meg húrom fiatal liba jött szembe- velük; megálltak, gágogtak,' nekik kellett kikerülni őket, s akkor csendesen továbbmentek. Emberrel, végig, egy lélekkel sem találkoztak. 7. Eközben Kis András jó pár kilométerrel arrább még mindig távolodott Tiszafüredtől. S Csó'ti Aranka meg éppen nem is igen járt most az eszében. Bár ugyan az sem volna hazugság, erről szólván, hogy minden gondolata távol levő hitvese és születendő gyermeke körül forgott. Hiszen szokott rájuk gondolni. De most mással volt elfoglajva. Mostanában. Azzal, hogy mi lesz. Mi lesz a forradalommal, meg az emberiséggel. Ezekben persze valamiképpen az is benne volt. hogy mi lesz majd ővele magával meg Arankával is. De kétségtelen, hogy mióta ez a különös támadás megindult, azóta valahogy mindig a világ proletárjainak a sorsán kellett gondolkoznia. A világforradalmon ... Vagy talán még előbb keletkezett benne ez a lappangó, szüntelen aggodalom. Amikor ide kezdtek gyülekezni. Poroszlóra. Vagy talán még akkor, júniusban, amikor elrendelték az érthetetlen visszavonulást; amikor csüggedten gyalogoltak valahol Zólyom és Losonc között. Akkor a győzelmek egyszerre mintha vereséggé változtak volna bennük. Bár most, éppen most, még ilyesmiken sem gondolkozott. A felderítő felderít. Katona volt; a hosszú esztendők alatt minden ízében katonává vált. Most meg, ha lehet, még komolyabban vette ezt a felderítő feladatot, mert erre önként jelentkezett. Olyannyira önként, hogy addig talán nem is jutott eszükbe senkit sem kiküldeni. Ám Kis András, éppen mert ő oly sokat töprengett a világforradalom ügyén meg a hadihelyzeten, s különösen ezen a mostani támadáson — és főképp, mióta a támadás szemlátomást ..lyukra szaladt”, az ellenség elfutott —, szóval igen: Kis András nem várta, hogy lesz-e hát ilyen parancs, vagy sem, hanem önként jelentkezett, hogy ő kimenne járőrbe, felderíteni. A századparancsnok, Stammler Frici — dicséretére legyen mondva — nem tartotta vissza. Hanem parancsot adott, hogy jó, menjen. S menjen akkor vele még ketito, önként jelentkező. S jelentkezett is Czauner József temesvári géplakatos és Dvorcsák János rozsnyói kőműves. Mert ez az ő szakaszuk csak úgy volt nemzetközi ebben a nemzetközi dandárban, hogy a megszállt nemzetiségi vidékekről valók szolgáltak benne, nemzetiségre való tekintet nélkül. így tehát az idő tájt, amikor a két Aranka elvált a rozsdásbaju- szútól, ez a felderítő járőr, ez a három katona éppen izzadtan, kigombolt zubbonynyakkal baktatott egv széles dűlőúton. Jól látták már akkor a tisza- igari tornyot. Mert toronyiránt mentek, nagyjából toronyiránt. Annyira közeledett is akkor már az a torony, hogy Dvorcsák János megkérdezte: — Meddig megyünk még, András? — Meddig menjünk? — Hát azért a világból ne menjünk ki! — Nemigen hiszem, hogy ők már a világból kimentek volna. — Meg akarod találni őket? — Hát miért jöttünk? Hanem azért, akkor miért? Hát jó, ezért jöttek, mentek. Mentek még egy darabig szótlanul. Később Kis András még megjegyezte: — Egyek felől is. Szőlős felől is lehet néha valami lövöldözést hallani. Akkor meg erre is csak vannak valahol. — Mit tudjuk mi, kik lőnek? Éppen pukkanthatunk mi is vagy egypárat, s akkor arra majd azt hiszi valahol egy járőr, hogy mi meg itt találkoztunk az ellenséggel. Pukkantsak? S le is vette a válláról a puskát. s elszánt képpel birizgálni kezdte a závárzatot. — Nyughass, Dvorcsák! — szólt rá akkor Czauner. Ügy mentek, egy előre figyelt, a másik kettő meg jobbra meg balra. (Folytatása következik.)
