Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-21 / 92. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxiv. évi. 92. szám Ára: 1,20 Ft 1979. április 21. szombat Kádár János fogadta Kurt Hagert • Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának első titkára, pénteken a Központi Bizottság székházában fo­gadta Kurt Hagert, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizott­ságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. Kurt Hager tegnap elutazott Budapestről. (MTI) KÁRT OKOZOTT AZ ÉJSZAKAI FAGY Elvetették a kukoricát A vetőmagtermesztők szocialista brigádvezetőinek országos tanácskozása A Duna-Tisza közi központ második helyezést ért el A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat tegnap Kecs­kemétre hívta össze a szocialista brigádvezetők X. országos tanácskozását. A Tudomány és Technika Házában tartott összejövetelen a vállalat mintegy 160 szocialista brigádveze­tőjén kívül megjelentek a területi központok párt-, szakszer­vezeti és gazdasági vezetői. Megbeszélték az elmúlt évi ta­pasztalatokat, meghatározták az idei tennivalókat. Jelen volt a tanácskozáson a vállalat vezérigazgatója, dr. Szabó József, valamint dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese. Az állami gazdasági és szövet­kezeti dolgozók szorgos munká­jukkal az elmúlt hetekben nagyon sokat helyre hoztak abból a kár­ból, amit a mezőgazdaságnak oko­zott a kemény tél és a szeszélyes tavasz. A talajerőpótlás után terv­szerűen folyik a kalászosok vegy­szerezése, hogy a növényzet mi­előbb erőre kapjon, s a kártevő gyomokkal ne kelljen a tápanya­got, a nedvességet megosztania. A megyei tanács vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának értékelése szerint az előirányzott gabonáterületnek több mint a fe­lén befejezték a gyomirtást. Április 22-ig 30,4 ezer hektár kukorica-vetőmag is földbe ke­rült, és a terület 85 százalékán a fűszerpaprika helyrevetését is el­végezték a közös gazdaságok. Öt­száz hektár kivételével megye- szerte elültették a burgonyát, a szójának 16,7, a napraforgónak 31,5 százalékát tették a földbe. A váratlanul hidegre fordult időjárás azonban jelentős fagy­károkat okozott, főként a Homok­hátságon és kisebb mértékben a Bácskában, valamint a Duna mel­lékén. A Kecskeméti Agrometeo­rológiai Obszervatórium mérései szerint április 18-ról 19-re virra­dóra a talaj felszínén mínusz 7,6 Celsius-fokos lehűlés volt. A fák • Egyes gyümölcsfajokat teljes virágzásban ért az április 18-i, 20-1 fagy. (Pásztor Zoltán felvéte­le.) koronájának magasságában pedig mínusz 1,6 fokot mértek. Egy nappal később szintén jóval a fagypont alá süllyedt az éjszakai hőmérséklet. A mélykúti Lenin Tsz-ből az a hír érkezett, hogy április 20-án hajnalban a talajközelben mínusz 5 fokra süllyedt a hőmérő higany­szála. A 300 hektár lucerna és más szántóföldi növény, közöttük a 118 hektár cukorrépa károso­dásának mértékét ilyen rövid idő alatt megállapítani pontosan nem lehetett, az viszont látható, hogy megsínylették a hideget. A mély­kúti . szövetkezet 87 hektár meggyesében, 40 hektár kajszi­ban az előzetes szemlén 50 szá­zalékos, a szőlőültetvényben pe­dig 30 százalékos fagykárt ál­lapítottak meg a szakemberek. Felismerve a veszélyt, a Lenin Tsz-ben az ültetvényeket füstölés­sel is igyekeztek megóvni a to­vábbi károsodástól. Szükség ese­tén folytatják ezt a módszert. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet szakemberei­nek a fagyveszélyes éjszaka után a cukorrépavetés miatt van leg­nagyobb gondjuk, mert szántó­földjükön ezt a növényt károsí­totta a hirtelen jött, bár a gazda­ság területén elég mérsékeltnek számító hideg. A Helvéciái Álla­mi Gazdaságban csütörtökre vir- adóan tapasztaltak erős lehűlést. Mérhető kárt szenvedett a csont­héjas gyümölcsös, az őszi- és kaj­szibarack mintegy 30 hektáron. A károsodás mértéke 10 és 30 szá­zalék közötti, és az, hogy csupán ennyi, az a füstölésnek köszön­hető. amelyet ebben a gazdaság­ban is végeztek. Bács-Kiskun három termelési körzetének ültetvényein a fagy­kár 10—50 százalék között inga­dozik. Megérezte a lehűlést a sza­móca. a dió is. A kifakadó szőlők fagykárát 15—25 százalékra be­csülik. Helyenként elfagyott a ki­ültetett paradicsompalánta, sőt a fűtetlen fóliasátrak alatt a virág­zó vetemények is megsínylették a hirtelen jött hideget. A valóságos kép azonban pár nap múlva ala­kulhat ki a szeszélyes április okoz­ta veszteségekről, a részletes vizs­gálat után. A megjelenteket Pálinkó Ist­ván, a vállalat Duna—Tisza közi központjának igazgatója köszön­tötte. Elmondta, hogy több, mint 21 ezer hektárnyi területen ter­meltek az elmúlt esztendőben vetőmagot. A felvásárlás meg­haladta a 28 ezer tonnát, 262 millió forint értékben. Sikerült a nagyüzemek és kisgazdaságok zavartalan vetőmagellátását meg­oldani. Bővült a fajtaválaszték, a tervezettnél több búzavetőmag felújítását valósították meg, si­került a hibridkukorica-vetőmag- igényeket kielégíteni. A háztáji és a kisegítő gazdaságok tavaly az előző évhez képest több ve­tőmaghoz jutottak a 232 boltban. A termelési rendszerekkel, vala­mint a Kalocsai Agráripari Egye­Lenin születésének 109. évfor­dulója alkalmából pénteken az MSZMP Központi Bizottságának székházában ünnepséget tartot­tak. Ennek keretében kitüntetése­ket adtak át a lenini eszmék ter­jesztésében kiemelkedő ered­ményt elért pártpropagandisták­nak. Az ünnepséget — amelyen a kiváló propagandisták mellett részt vettek a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai, a központi pártintézmé­nyek vezetői — Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára nyitotta meg. Benke Valé­ria, a Politikai Bizottság tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bi­zottságának elnöke ünnepi be­szédében hangsúlyozta: — A marxizmus—leninizmus, mint élő elmélet állandóan fej­lődik, és éppen a hatására létre­jött változások közepette képes süléssel történt megállapodás során a búzavetőmag 61, a hib­ridkukorica-vetőmag 67 százalé­kát ezeknek az együttműködé­seknek juttatták. A dolgozók 82 százaléka részt vett a szocialista munkaversenyben, nyolc szocia­lista brigádban tevékenykedik. Az V. ötéves terv célkitűzéseit, a termeltetésben 3,5 százalékkal túlteljesítették. További feladat­nak tartják a hatékonyság, a /minőség javítását, az exportará­nyok növelését, a korszerű faj­ták elterjesztését. A vállalat vezérigazgatója el­mondta, hogy teljesítették — a központi elképzeléseknek megfe­lelően — a vetőmag-forgalmazás­sal kapcsolatos konkrét feladato­kat, amelyet bizonyít az, hogy arra, hogy további változtatások kiindulópontja legyen. Kitért arra is, hogy a leniniz- musról ma viták folynak a nem­zetközi kommunista mozgalom­ban. Egyes kommunista pártok­ban vitatják a kifejezés haszná­latát, illetve megkérdőjelezik, mint elméletnek a létjogosultsá­gát is. Pártunk Központi Bizott­sága nemzetközi téren is válto­zattanul és határozotton képvise­li a leninizmussal kapcsolatos ál­láspontunkat, és ennek propagan­dánkban is tükröződnie kell. A propagandamunkával kap­csolatban Benke Valéria kiemel­te: — akárcsak a tudományos megismerésében, a marxizmus— leninizmus eszméinek terjeszté­sében sem tudunk előrehaladni becsületes, nyílt viták nélkül. Eszméink térhódítása! azon mú­lik: mennyire válik az emberek gondolkodásmódjává. Ez pedig a régi eszmékkel vagy más ideoló­a mezőgazdasági nagyüzemekben és a/ háztáji kertekben egyaránt egész évben elegendő vetőmaggal rendelkeztek. Tavaly lehetőség volt arra is, hogy egyes tájkör­zetekben eddig még nem ismert, de kiváló tulajdonságú különbö­ző fajtákat és hibrideket próbál­hattak ki. Sajnos, az időjárás sok kárt okozott a vetőmagter­mesztésben is. A kedvezőtlen kö­rülmények ellenére a vetőmag­előkészítés és a -forgalmazás fel­adatait teljesítették, amelyben nagy szerepük volt a szocialista brigádoknak. A szocialista munkaversenynek is köszönhető, hogy a vállalat 7 milliárd 300 millió forint ter­melési értéket ért el. Csaknem félmillió tonna vetőmagot for­galmazott, melyből mintegy 140 ezer tonnát saját tisztítóüzemei­ben készített elő. Külön kiemelte az exportterv teljesítését. A tőkés országokba irányuló kivitel mintegy 20 szá­zalékkal haladta meg az előző évi szintet, és a dollár árbevétel az elmúlt három év átlagánál 32 százalékkal volt magasabb. A tőkés árbevétel ilyen mértékű növekedését a dolgozók szorgal­mas munkája mellett a termelő gazdaságokkal és a külkereske­delmi vállalattal kialakult állan­dó és bővülő kapcsolat segítet­te elő. Ezenkívül a tőkés cégek­kel is kötöttek külön megállapo­dásokat hosszú távra tudomá­nyos és gyakorlati együttműkö­désre. Az elmúlt évben végzett munkájáért a vállalat ismét el­nyerte a kiváló címet, ami első­sorban a szocialista brigádok lelkesedésének köszönhető. A vezérigazgató a továbbiakban értékelte a szocialista munka­verseny helyzetét. Elmondta, hogy a helyezések alapján tizen­három brigád kapott arany, 29 ezüst, hatvankettő pedig bronz jelvényt. Két vállalati kiváló brigád kitüntetést is megemlített. A szocialista munkaversenyben kimagasló eredményt elért dolgo­zóknak a vállalat gazdasági, párt­ós társadalmi vezetése a Vállalat Kiváló Ifjúsági Dolgozója, a Vál­giai forrásból táplálkozó nézetek­kel szemben mélyreható és ér­velő polémiát követel. Szövet­ségeseinkhez való viszonyunk, sőt egész társadalmunk szellemi, er­kölcsi fejlődésének folyamata is viták közben megy végbe, ily módon juthat előre. Erről a vi­lágnézeti nevelő munka sem mondhat le. Ezt követően a Politikai Bizott­ság tagja átadta az állami kitün­tetéseket és a Központi Bizottság emlékplakettjeit. A Munka Ér­demrend arany fokozata kitünte­tést ketten 'kapták. Tizennyolcán a Munka Érdem­rend ezüst, négyen pedig bronz fokozatát vették át. A Központi Bizottság 123 propagandistát Le­nin-emlékplakettel jutalmazott. Az ünnepséget követően az MSZMP Központi Bizottsága fo­gadást adott a résztvevők tiszte­letére. (MTI) 4* Dr. Szabó József vezérigazgató értékelte a vállalat és a szocia­lista versenymozgalom eredmé­nyeit. lalat Kiváló Dolgozója, vala­mint egyéb kitüntetést adott, összesen több mint százötven brigádtagnak. A vállalati versenybizottság értékelése szerint első helyezést ért el a szombathelyi, második helyezést pedig a kecskeméti te­rületi központ. Harmadik lett a győri, negyedik pedig az oros­házi. Az első négy helyezést elért területi központ dolgozói számára oklevelet és jutalmat ítélt oda a bizottság. Végezetül utalt arra, hogy az idén a vállalatnak mintegy 3—4 százalékkal kell emelni a gazda­sági eredményét. Jelenleg a legfontosabb feladat, hogy a me­zőgazdasági nagyüzemek a ház­táji földek és a kiskertek tulaj­donosai számára gyors intézke­désekkel kiszállítsák a vetőmagot, ott, ahol pótigények jelentkeznek. Az idén az ár- és a belvízkárok, valamint a szokásosnál nagyobb téli kipusztulások, fagyok miatt rendkívül nagy szükség van a pótlásra. Az egyik legfontosabb növényünk, a kukorica vetéste­rületének növelésére még van lehetőség, az újabb igényeket sürgősen ki kell elégíteni. Már most fel kell készülni a másod- és tarlóvetésekhez szükséges ve­tőmag-forgalmazási program szakszerű lebonyolítására. A beszámolókat hozzászólások követték. A szocialista brigádve­zetők fóruma elfogadta a mozga­lom fejlesztésére vonatkozó ha­tározati javaslatot. Ezt követően dr. Szabó József vezérigazgató átnyújtotta a helyezések alapján odaítélt kitüntetéseket, jutalma­kat. K. S. Napirenden az ifjúságpolitika A Hazafias Népfront Országos Elnöksége — Kállai Gyula elnök­letével — pénteken ülést tartott a népfront székhazában. Szentistványi Gyulánénak, a HNF OT titkárának előterjeszté­sében a testület meghallgatta a Hazafias Népfront ifjúságpolitikai tevékenységéről szóló jelentést. Az előterjesztés rámutatott: a népfronttestületek az 1970-es párthatározat szellemében dol­gozták ki a mozgalom ifjúságpo­litikai feladatait, majd 1975-ben értékelték és 1978-ban összegez­ték a végrehajtás tapasztalatait. Az előterjesztő javasolta, hogy a HNF Országos Elnöksége „Fia­talok az idősekért” címmel hir­dessen széles körű akciót az idős korú állampolgárok életkörülmé­nyeinek javításáért a róluk való sokoldalú gondoskodás erősíté­séért. (MTI) Szomszédom hivatásos pat­rióta. Tanácstag. Míg elődje valóságos elefántcsonttorony­ban élt, addig tőle alig jutnak lélegzethez választói. Fáradt­ságot nem ismerve szondázza a közvéleményt, búvárkodik, kutat, beadványok százait in­dítja útjukra, három tanácsi bizottságban tevékenykedik, a tanácsüléseken meg ő az örö­kös felszólaló. Mesélik, hogy az elnök egy ízben akkor is megadta neki megszokásból a szót, mikor nem is jelentke­zett szólásra ... A példa persze csak óvato­san általánosítható, hiszen ahány körzet, Annyiféle ta­nácstag, legfeljebb abban, ro­konítható legtöbbjük, hogy hű­séggel szolgálják azt a tisztet, amelyet választóik bizalmából betöltenek. Vagy közönyé­ből . .. mert bizony jó néhány olyan választókörzet akad az országban, ahol tisztújításról tisztújításra a jelölögyűlésen csak úgy kong a terem az ürességtől. A választáson a népfront nyilván bölcsen ki­szemelt jelöltjére látatlanba adják a voksuk'at. Ám erről a megválasztott mit sem tehet. Ahogy arról sem, ha szolgála­ta alatt egyetlen csoda nem fűződik a nevéhez. Dehát nem is csodatevésre való a tanács­tag, hanem arra, hogy talpal­ja ki, ami a körzetét megille­ti. Szem előtt tartva termé­szetesen az egész település ér­dekeit. így van ez akkor is — kivált év elején a költségve­tés és a fejlesztési alap fel­osztásánál —, ha gyakran olyan érzésünk van, hogy ke­vesebb jut abból a bizonyos nagykalapból a falu végére, mint mondjuk a korzó kör­nyékére ... Tehet róla a tanácstag, meg nem is. Azt persze nem vita­tom, hogy a fellépés ma is sokat nyom a latba, s bizony akinek több összeköttetése van — s ezt nem kell feltétlenül elmarasztalóan értelmezni —, azt a választói jobban értéke­lik. Mégha dzelőtt nem is tud­ták róla, hogy kiféle-miféle ember. Csalhatatlan recept persze nincs. Legfeljebb annyi, hogy c , megtisztelő hivatal viselő­jének benne kell élnie abban a közegben, amelyet képvisel. Folyamatosan és intenziven. Ezért fura az, hogy jó né­hány körzetben ingázó a ta­nácstag .,. Ott kell laknia, ahol a választók, és ha lehet, nem kell mereven ragaszkod- nUi a fogadóórákhoz. Tanácsiagbetegség persze akad nem is egy. Van, akit például beválasztottak egy, vagy több bizottságba, s az­után már csak azzal törődik, hogy a körzetében megtartsa a beszámolókat, s azzal kész. Persze tehgti, ha hagyják. Márpedig hagyják, főleg ott. ahol már d választásnál érde­keltség mutatkozott. Másik kóreset á passzivitás: „aki nem kockáztat, az nem hibáz”. Lényegében az ilyen tanácsta­gok ludasok abban, hogy a testületi ülések sok helyütt, mint azt nemrég a Miniszter- tanács is szóvá telte, túlságo­san csendesek, mentesek az él­tető vitától. Vannak, akik ak­kor sem emelkednek szólásra, hn valami nyomja a szívüket, azt gondolván, hogy „akik az anyagot előterjesztették, náluk úgyis okosabbak”. Ami persze nem jelentheti azt, hogy akár a legbölcsebb előterjesztés is mellőzni tudná a kollektív bölcsesség értő, újra alkotó visszaigazolását. így aztán — nagy hiba lenne elhallgatni — még manapság is születnek,• főleg kisebb településeken, de olykor városban is, mérlege­lés nélküli, formális döntések. A tanácsi munkában, csak úgy, mint az élet megannyi te­rületén, jócskán vannak tar­talékok. Ezek feltárásából na­gyobb részt vállalhatnának magukra a tanácstagok, s ugyanakkor fokozottabban le­hetne támaszkodni rájuk. Ez markánsabban minősítené munkájukat, s egyszersmind megméretésül is szolgálna. Jóllehet olyat nem hallottam, hogy valakit két választás kö­zött alkalmatlannak találtak volna e valóban megtisztelő, meglehet nem túlságosa hálás tisztség gyakorlására. Rendha­gyó tisztújításra legfeljebb ak­kor kerül sor, ha valaki meg­hal, messzire költözik, vagy uram bocsá’ mindenkinek sze­met szúró dolgot követett el. A jónál is keresni kell a jobb megoldást, hát még a felüle­tes, társadalmi küldetését csak úgy tessék-lássék elvégző, a választó közösséget ezzel ká­rosító tanácstagnál. K. P. • A tanácskozás résztvevői. (Tóth Sándor felvételei) Kiváló propagandisták kitüntetése G. E.—K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents