Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
MŰVELŐDÉS IRODALOM MŰVÉSZÉT Közművelődésünk EGY VITATKOZÓ társaságban felvetődött a kérdés: mit jelent napjainkban népművelőnek lenni? A választ erre nagyjából így fogalmazta meg valaki: egyre jobb, és egyre nehezebb. Jó, mert van mát tenni, örömet okozó eredményeket is el lehet érni a megváltozott, jobb körülmények között; és nehéz, mert a sokféle új és új igény kielégítése meglehetősen sok gondot okoz. Akár mottónak is beillene a fenti néhány mondat. Azt jelzi ugyanis, hogy a régebbi népművelés helyébe lépő, tartalmilag és formájában gazdagabb és sok- arcúbb közművelődés ma már nem intézhető el egy kézlegyintéssel, és aligha képzelhető el valamennyi ágának, útjának, vonatkozásának a megértése, és sok-sok körültekintés nélkül. Az a tanácskozás, amelyre a hét közepén a megyeszékhelyen került sor, a Tudomány és Technika Házában, s amelyen a megye minden részéből összesereg- lett, mintegy kétszázötven köz- művelődéssel foglalkozó szakember vett részt, ékesen bizonyítja, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában a tudatot, világnézetet és ízlést befolyásoló tényezőknek rendkívül nagy szerep jut. A megyei pártbizottság által szervezett közművelődési kommunista aktíva felszínre hozta mindazokat a tényeket — eredményeket, gondokat és problémákat —, amelyek nélkül lehetetlen lenne megérteni a Bács-Kiskunban élő emberek művelődési viszonyait, kulturálódási törekvéseit. AZ 1974-ES közművelődési határozatot, illetve annak végrehajtását a megyei pártbizottság megvitatta, mérlegre tette; és ezt egészítette ki a nemrégiben lezajlott minisztériumi felügyeleti vizsgálat is, mely megyénk egész területére kiterjedt. Majd ezekhez csatlakozott, mintegy kiegészítésül Pozsgay Imre kulturális miniszter legutóbbi kecskeméti látogatása. Ennek során is — részletesen, és a való helyzetet feltáró igénynyel — szóba került minden olyan lényeges kérdés és feladat, amely elősegítheti és törvényszerűen elő is segíti Báes-Kískun megye szellemi életének a gazdagítását.,, A,..mostani, közművelődési kommunista aktíva Kata- nics Sándornak, a megyei párt- bizottság titkárának bevezetőértékelő előadásával és a hozzászólásokkal együtt egyértelműen bizonyította: ebben a többnemzetiségű és sajátos történetű, sajátos jelenű megyében egyrészt rendkívül sok új lehetőség nyílik a művelődésügy fejlesztésére, másrészt viszont a sürgetően megoldásra váró feladatok tornyosulnak az irányítók, a szakemberek elé. AKINEK ALKALMA VOLT a sok szempontból érdekes és tanulságos tanácskozáson részt vennie, az világosan láthatta, hogy a régebben bizony sokféle és sokak által lebecsült közművelődés ma már a társadalmi életJ tekintélyes, rangos területe. Olyasvalami, ami nem hagy és nem is hagyhat senkit közömbösen, aki a haza, a nép sorsa-és jövője iránt kicsit is fogékony. Méginkább világossá vált, hogy miivel a társadalom minden rétege átalakulóban, mozgásban van, vagyis mivel az életmódváltozás felgyorsult, a műveltség, a tudásanyag, az ismeretek terjesztése egyre fontosabb és egyre nehezebb. Ugyanakkon az is nyilvánvalóvá lett, hogy a nyers 'fizikai munka csökkenése jócskán befolyásolja a művelődési folyamatokat, törekvéseket. Ugyanakkor * az életszínvonal emelkedése; a szabad idő növekedése is gyorsítja a kulturáló- dást. Ezeknek a tényeknek az ismerete, illetve felismerése viszont sietteti az egyébként nagyon szükséges szemléletváltozást. Az említett kommunista aktíva — még akkor is, ha a hozzászólók jó része szinte kizárólag a saját szűkebb munkaterületének eredményeit és gondjait részletezte — mindenképpen és egyértelműen azt sugallta a jelenlevőknek. hogy az egész megyére kiterjedő közművelődési hálózatunkat tárgyilagosan kell szemlélni. EZ ALATT elsősorban azt értjük, hogy a kétségtelenül szép eredmények mellett, a megjavult lehetőségek közepette, van még tennivaló éppen elegendő, ami a jövőt illeti. Sőt, vannak még kifejezetten súlyos gondok, aggasztó jelek is megyénk közművelődésében, , ........ , V. M. • Nagy Lajos földi vonulása Élvonalbeli képzőmű- vélz, az alföldi hagyományokat ma is vállaló Orosz János gyűjteményes kiállítása látható Budapesten, a Műcsarnokban. A majd két évtizedes pálya fejlődésében, kibontakozásában tárul a néző elé. Mesterségbeli tudás, lényegre törő festői látásmód. kísérletező kedv ötvöződik Orosz János művészetében. Képei a témák széles körét ölelik fel, de mindig kapcsolatban marad a valósággal, életünkkel, ha különös képzettársításaival olykor meglepőek is. Érdekes, gondolatébresztő kiállítás Orosz Jánosé. • Jobbra: nap, homok, tenger (Hauer Lajos felvételei—RS) • Jobb oldali kcp: Ady Endre GOÓR IMRE Vica ölét a víz lefogja szemét a víz lezárja hollóhaját befonja sötét öböl hínárja keblei fénylő halmán hideg halak suhannak homályba hajló alján a kétágú folyamnak hová lehúzta szíve vérrel szakadt virág aludni mindörökre súgószavú Vicát Madarak kék csapatja tépázott part karéja láttátok botladozva bánatban elalélva láttatok ősz halászt a víztükrön kelni át pandúrtól megalázva láttátok a leányt láttátok dobva fattyú tébolynak étekül amint a szédült hattyú a mélybe elmerül... Olykor ha sárga hold száll s a vízmély égre réved a hajdan vízbeholt lány sugara lesz az éjnek orcáján keble halmán csillagködök suhannak — tótágas hűvös alján űrnek fanyar folyamnak. látóhatár /V ron szeretett kerthelyisé- ** gekben üldögélni: ott nyíltan figyelhette az emberek arcát. De legjobban az utcára kinyúló teraszos kávézókat szerette. Pár könnyű műanyag asztal, szék, egy formás combú pincérlány, jelkép- nyi kerítés a forgalmas járdán, enyhe délutáni napsütés, friss, habos sör, mégiscsak egy csöppnyi szabadosság. Az a nap nyugodt, sokatígérő nap volt. Áron szinte bódultán iszogatta a sörét, elmerült a forgatag szemlélésében: annyi érdekes és szép ember jött-ment a kávézó előtt. Nyári ruhában lányok sétáltak a Duna-part felé. (Nagyszemű katonasrácok kísérték őket, illő távolságból.) A szomszéd asztalnál pedig negyvenévesek konyakoztak. Keményen ittak. Nem engedték elvinni a kiürült poharakat a pincérlánynak, inkább halomba rakták maguk előtt az asztalon. Mind a négy férfinak vastag, arany pecsétgyűrű fénylett a kezén, Áron elgondolta, valószínűleg osztály- vezetők vagy üzletkötők lehetnek valami igen elegáns helyen. A járókelők kavargásából kivált egy középkorú házaspár, tízévesforma, nagyfülű gyerekükkel, és beléptek a teraszra. A bejárat melletti legelső asztalhoz ültek le. Öltözékükben, vonulásukban volt valami kifejezetten szegényemberes és megindító. Miután leültek. a mama észrevette, hogy beljebb, egy jobb helyen is lehetne, és szaporán próbálta rábeszélni párját, hogy üljenek át oda. De a pincérlány már elindult feléjük. Így a férfi pár dühös pillantással elhallgattatta a nőt, és rideg, felelős arccal két kávét és egy jaffát rendelt. Áron hátradőlt a széken, és mint aki finom csemegét kapott, várta, hogy a nagyfülű kisfiú mikor kapja meg az első pofonját. Nem kellett sokáig várnia. Mire a pin- cérlgny kihozta a rendelést, a csemete már megdorgáltatott. A pofont természetesen a mamától kapta. A papa egyelőre a tekintetével fegyelmezett. De érezhető volt, hogy a komolyabb veréseket ő szokta adni. A kisfiú itta a jaffáját, rugdosta sebhelyes lábával az asztalt, és szemlátomást készen állt bármi, korához illő rosszaság elkövetésére. Arcra nagyon hasonlított az apjára. Wérni fogja az öreget. Pár ” év múlva ipari tanulónak adják, elkezd annyit enni, mint MÓZES LAJOS Hétvégi történet H1 egy fuvarosló, verébfej nagyságú pattanásai nőnek, és kisebb lelki válság után elveri az öreget, úgy tizenhat éves korában ...” Áron hitt abban, hogy ki-ki a maga neveltetése szerint törleszt később. Hiszen ha úgy tanulta ... irtelen az ütemes jövés-menés elakadt az utcán. Odafordult. Fehér kisautóban szőke kisfiú zakatolt elő. A járókelők ■ utat engedtek neki, és megcsodálták. Ügyesen bepedálozott a teraszra, kiszállt az autójából, alaposan körülnézett, és nem messze Áron asztalától, helyet foglalt. A hozzá tartozó két szülő is megérkezett. Mindhárman egyforma színű és szabású farmeröltönyt viseltek. Talán ezért is gondolta Áron a papáról, hogy olyan, mint egy nagyranőtt kiscserkész. Nyílt, és mindig üde. A kisfiú (Valószínűleg a szerencsés választásért) puszit kapott. A cigarettát a mama vette elő az övébe tűzött marlborós dobozból, a kisfiú pedig tüzet adott mindkettőjüknek a gázöngyújtójával. Áron elgondolkodott azon, vajon van-e olyan dolog a világon, amiért ez a kisfiú nyaklevest kaphat. Vagy hát- bavágást, mint a nagytülű az imént, amit azzal érdemelt ki, hogy nyilvánvalóan és egészen megfordulva bámulta a kisautót, valamint az újonnan jöttek minden mozdulatát. A kisautó a maga nemében tökéletes volt. Ezt Áron is kénytelen volt elismerni. Minden volt rajta, ami a felnőtt kocsikon megtalálható. Duda, volán, fényszórók, lökhárító. Az oldala és a hátulja tele volt ragasztva szebbnél szebb matricákkal. CASCO, SZIA, a Fiinstone-família teljes létszámban, valamint piros-fehér- zöld alapon nagy H-betű jelezte, hogy gazdája magyar ember. Egyébként vakítóan fehér volt, látszott rajta, gyakran mossák." Biztosan, amikor a papa is a sajátját. A szépcombú pincérlány' hamar kihozta a három dzsuzt nekik, és iszogatták. Áron is kortyolgatta a sörét. Jól érezte magát. Figyelhette az embereket, sütött rá a kora délutáni nap. Egy idő után a kisfiú (jó egyetértésben a szüleivel) kipedálozott a kávézó elé. Ügyesen vezetett. A járókelők kitértek előle, pedig nem is dudált sokat. Megnézték, és némelyek nyájasan megmosolyogták. Körbe-körbe pedálozott, időnként összenevetett a szüleivel. A nagyfülű kisfiú is izgatott lett. — Nem mész sehova! — hallatszott fojtottan, szenvedélyesen. A kávézó minden vendége az autózó kisfiút figyelte. A negyvenévesek jóindulatúan mosolyogtak, a kávéfőzőnő is kiszaladt egy percre — olyan cuki! — mondta érzéssel, nyújtottan, aztán erőt vett magán, és visszament a félhomályba. A magányos, Turf lapot böngésző öregember, az addig összeborult és hevesen csókolódzó fiatal párocska, a pincérlány, szóval mindenki csak őt nézte. A közös jókedv és jóakarat kiült az arcukra. „Ha most vetődne erre egy kolduló cigány- gyerek. milyen jó fogást csinálhatna” — tűnődött Áron. De nero jött senki, aki a szép alkalmat leszüretelte volnrf^ P s a tragédia bekövetkezett. L A nagyfülű megszökött. Édesanyja sem tudta megakadályozni, pedig utánakapott. Az apa csak dermedten ült. A kisfiú kirohant a kávézóból, ott termett a járdán, szaladt a kiskocsi mellett, körbe-körbe, ahogy az haladt. Nevetett és ugrándozott. Áron mély részvétet érzett a döbbenten és vörösen kuporgó szülők irápt. Igazolva látta előbbi sejtését: ez a kisfiú tényleg verni fogja az apját. A mamán látszott, hogy majd elsüllyed a szégyentől, de legalábbis jó néven venné, ha ez bekövetkezhetne. A másik papa azonban igazi kiscserkész volt. Felállt (és mint aki éppen arra sétál) azt mondta: hadd játsszanak a gyerekek, ugye? Kedvesen mosolygott, ellenállhatatlanul. Mosolyváltás következett és bólogatás, de szerencsére nem fajult a kézfogásig. Az anyák is egymásra mosolyogtak, ameny- nyire tőlük tellett. A fiatal apuka kisétált a kávézó elé. A kisautó megállt előtte. — Add át egy kicsit, kisfiam — mondta szelíden. Megsimogatta a fejét. A kisfiú kiszállt. Egy cseppet sem látszott irigynek. Megmutatta, hogyan működnek a szerkezetek. A másik izgatottan figyelte, minduntalan be akart szállni, de várnia kellett a szakszerű előadás végéig. Amikor végre beülhetett, azonnal pedálozni kezdett. A járókelők előle is kitértek. A papa, kézenfogva kisfiát, visszaindult az asztalukhoz. Közben még egyet mosolyogtak a másik papával. Aztán leültek, és nem is figyelték különösebben a boldogan autózót. Körbe-körbe pedálozott, néha dudált is. De nem nézett senkire sem, magányos öröme teljesen lefoglalta. l'j gy öt perc múlva, amikor ^ már megitta a dzsuzt, a szőke gyerek felállt, és nyugodtan kisétált a kávézó elé. A másik fiú szemlátomást önként megállt, átadta a kocsit. A szőke nem ült be azonnal, még megvizsgálta a hátsó matricákat, hátha valami bajuk esett, míg nem ő használta a kocsit. Miután elindult, akkor látszott, mennyire ért a vezetéshez. Nyolcasokat csinált, és kis kerülőket. Pedig néha csak félkézzel fogta a volánt. Arcát nézve Áron megértette: ez hasznos dolog. Hiszen ha most jól megtanul vezetni, akkor később kevesebb esélye lesz annak, hogy tapasztalatlanságból elüsse Áront valahol, valamikor tíz év múlva. A mutatványok nagyon jól sikerültek. Ismét mindenki őket nézte. Mert a nagyfülű nem ment vissza a szüleihez, ott maradt, sőt ismét futott a kocsi mellett, lelkesedve, nevetve, gesztikulálva. Aztán a kocsi elé került hirtelen, és az összeütközés erejétől a járdára zuhant. Nagyot koppant a feje az aszfalton. Az autó azonnal megállt. A két apa felugrott a helyéről. Az autós kisfiú is kinn termett a kocsiból. Lehajolt hozzá. Az megmozdult, nehezen bár, de felált. Nézték egymást. És hirtelén mindketten bőgni kezdtek. Hangosan, keservesen, igazán. Visszarohantak, ki-ki a maga asztalához. Áron felállt és kifelé indult. ’M" em baj, majd megszokjá- tok, majd tíz év múlva nem lesz ekkora tragédia — gondolta. míg elsétált az elárvult fehér kiskocsi mellett. — Pedig milyen jó reklámfilm lehetett volna, ha nem rontják el a végét... ízlés és kultúra A mindennapi életben, az emberek tevékenységében a környezet formálása, alakítása, elrontása és bírálata egyre gyakoribb jelenség. A környezetesztétikának min'd nagyobb szerep jut. Különösen korunkban válhat az esztétikának ez az ágazata egyik központi témává, amikor az egyes emberről a társadalmi emberre terelődik á hangsúly. Az ember alkotta környezet ugyanis nem annyira elemeiben, tárgyaiban, hanem, főleg azok együttesében, mondhatnánk azt is, hogy „társadalmában” válik egyre jelentősebbé, mert így tükrözi az életet, az emberi társadalom valóságát. De ehhez a részeket, alkotóelemeket egységbe is kapcsoló szemléletre, ítélőképességre, ízlésre van szükség. Többek között ezért sem lehet ,,magánügynek” tekinteni a társadalom ízlésszintjének alakulását, mert az ízlés bizony- tanúsága, mely ma eléggé gyakori jelenség, az ítélőerő gyengüléséről, bizonytalanná válásáról árulkodik.'' Könyvkiadásunk az elmúlt években többet foglalkozott az esztétikával, művelődéssel, a kultúra kérdéseivel. Ebben a sorban az egyik munka Sz. Szabó Lászlóé, aki vállaltit a részösszefoglalást, az ízlésfelfogások különbözőségének felvázolását is. Az természetes, hogy a teljességet nem kérhetjük számon a szerzőtől, hiszen a hazai és nemzetközi marxista ízléskutatás nem régi keletű, a könyv terjedelme és ismeretterjesztő jellege sem engedi meg a mélyebb elemzést, ezért meg kell elégednünk a vázlattal, helyenként pedig a figyelmeztető jelzéssel. A tanulmány visszatérő gondolata az ízlésnevelés. Az esztétikai nevelés szélesebb a művészetinél. Az ízlés nevelésének pedig — a nagyon fontos művészeti nevelésen túl — az egész esztétika nevelésre kell alapozódnia — bizonyítja a szerző. Az intézményi nevelés mellett a természetet, a munkahelyet, a lakást, az ember alkotta környezetet, városrészeket nem mellőzhetjük. Ezek ízlé sformáló vagy romboló hatásával számolni kell. A gyermekek, az ifjúság nevelése különösen fontos már csak azért is, mert az egyén ízlése viszonylag korán kialakul, és további gondozás, ápolás nélkül később megmerevedhet. Az is téhy, hogy az egyén ízlése sokszor konzervatívabb, mint maga az ember. Ezért tarthatjuk fontosnak a szerzővel együtt, hogy a művelődési igény felkeltése, az . ízlés formálása — életkortól függetlenül — a közművelődés fontos feladata. A műveltség, a jó ízlés megszerzése időt, energiát, komoly szellemi küzdelmet követel a kulturális javak befogadására hajlandóktól és a műveltséget közvetítőktől is. Nevetni, vidámnak lenni nem szabad? Ez az erőfeszítés természetesen nem jelenti azt, hogy a szocialista ízléstől idegen a kellemes kikapcsolódás, de * a társadalmi feladatokat feledtető, egészségtelen idegen kinövéseket is utánzó szórakozásnak nem adhatunk teret. Nem a szórakozási igényt kell korlátozni, hanem azt nem szabad megengedni, hogy a társadalom tagjai ízlésének sokféleségét, elmaradottságát egyesek ügyesen és gátlástalanul kihasználják. Giccsveszély van! — figyelmeztet a szerző. S igazat adhatunk neki, mert a butikok, ajándékboltok „csecsebecséi”, művészinek álcázott tárgyai a lakásokba is bevonultak. A kulturális forradalom nagy erőfeszítést igénylő mennyiségi szakaszán túljutottunk. A többé- kevésbé kiépített intézményhálózat, könyvkiadásunk sokrétűsége, a rádió, a televízió széles körű elterjedése és egy sor más lehetőség megteremtése után — Sz. Szabó László szavaival élve — napjainkban a művelődési igények felkeltése és permanenssé tétele mellett a ,.mit”-en és a „hogyan”-on van a hangsúly. A megoldás nemcsak a köz- művelődés szakembereinek feladata, hanem a környezetet alakítóké, a közönségnevelés érdekében dolgozó művészeké, pedagógusoké, és mindazoké, akik az ízlés-nevelés bonyolult munkáját közvetlenül, vagy áttételeken keresztül segíthetik. Az ízlés fogalma és sajátosságainak vázolása, az egyéni ízlés természete és a közízlés jellemzői, a polgári és szocialista ízlés összehasonlítása, a viták és különböző felfogások összefoglalása megannyi ismeretet ad. Ezért is ajánlható mindenkinek a tanulmány, amely a Kossuth Könyvkiadó hasznos sorozatában, az Esztétikai Kiskönyvtárban jelent meg. Komáromi Attila Orosz János kiállítása
