Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-08 / 56. szám

1979. március 8. • PETŐFI NÉPE • 5

Feleselő

vendégkönyv

Hetven éve született Rajk László

Eddigi egyetlen rövidke életrajzának írói — benyomásokra, személyes közlésekre és visszaemlékezésekre támaszkodva — nyurga, egyenes derekú, higgadt és komoly embernek írják le, akinek mongolosan széles arccsontjai, kreolos bőre, mélyen ülő nagy barna szeme és nyílt mosolya már az első látásra megmaradt az emlékezetben. Munkabírása, kötelességtudása és többszörösen, legvégül tragikus körülmények között bizonyított hűsége pedig a rokonszenves külsőt hasonló értékkel párosította.

Rajk László Székelyudvarhelyen született egy szegény cipészmester tizenegyedik gyermekeként. Iskoláit szülővárosában, majd Budapesten és Nyíregyházán végezte. Testvérei támogatásával tanult tovább. A budapesti egyetem bölcsészeti karának francia—magyar szakára iratkozott be, majd közel egy évig Francia- országban tökéletesíthette nyelvtudását. Itt kerültek kezébe marxista könyvek és fordult figyelme a munkásmozgalom felé.

Hazatérése után kapcsolódott be tevékenyen a kommunista mozgalomba. Részt vett az egyetemi hallgatók baloldali mozgalmának szervezésében, majd a KIMSZ tagja lett, és 1931-ben felvették az illegális kommunista pártba.

„Nem azért vagyok forradalmár, mert a párthoz tartozom, hanem azért vagyok párttag, mert forradalmár vagyok” f— írta ebben az időben, utalva arra, hogy az igazi forradalmárt önként vállalt belső kötelék fűzi a mozgalomhoz. A 30-as évek elején több ízben letartóztatták, és 1935-ben — mint román állampolgárt — az országból is kiutasították, de nem hagyta el hazáját, hanem — az egyetemet elhagyva — építőmunkásként dolgozott tovább. Sztrájkot szervezett a MEMOSZ-ban, előadásokat tartott, illegális értelmiségi összejöveteleken „Mór" fedőnéven agitált. (Az ismertebb Kirgiz fedőnév 1944-es ellenállási tevékenysége idején volt használatos.)

Az 1935-ös nyári nagy építő- munkás sztrájk megszervezésében Rajk L ászlónak is jelentős szerepe volt, így a rendőri üldözés elől illegalitásba ment. Sőt 1936- ban az országot is elhagyta. Legismertebb spanyolországi tevékenysége, ahol a magyar század politikai biztosa lett.

Illegális úton tért haza, ám itthon is az internálótábor várta. 1944 szeptemberében került szabadlábra és azonnal bekapcsolódott az illegális kommunista pártmunkába. A párt titkára lett. Mint a Magyar Front egyik vezetője, közvetlenül is irányította az ellenállási mozgalmat. Egyik előkészítője volt a kommunista és szociáldemokrata párt 1944. október 10-i megállapodásának.

December közepén ismét rendőrkézre került és Sopronkőhidára, innét Németországba,

Münchenig hurcolták. 1945. május 13-án tért haza. A Szabad Nép május 14-i száma így üdvözölte: „A Magyar Kommunista Párt szeretettel és büszkén üdvözli azt a férfit, akit sem terror, sem üldöztetés megingatni nem tudott, aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig makulátlanul megőrizte.”

A párt májusi „pünkösdi” konferenciáján a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és az öttagú Titkárság egyik tagjává választották, és egyben nemzet- gyűlési képviselő is lett. A kormányban is a talán legfontosabb poszton, a belügyminiszterin találjuk. Hatalmas volt munkabírása. Járta az üzemeket, gyárakat, szónokolt, pártszervezeti gyűléseken agitált és helytállt a koalíciós idők választási harcaiban. Tekintélye nagy támaszt jelentett a bontakozó ifjúsági mozgalmaknak is.

Forradalmár értelmiségiként sokat segítette a népi kollégistákat, akik példaképüknek tekintették. 1948 augusztusában Farkas Mihály és Péter Gábor intrikái nyomán eltávolították a belügyből, és külügyminiszterré nevezték ki. Az 1949. május 15-i választások alkalmátal neve még az országos lista negyedik helyén állt. Május 31-én azonban letartóztatták. Szeptemberben koholt vádak alapján bíróság elé állították egy kirakatperben, elítélték és október 15-én kivégezték.

Rehabilitálására 1955-ben került sor. Hamvait 1956. október

6-án helyezték örök nyugalomra a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi pantheonjában. „Azok, akiknek nevében fájdalommal búcsúztatom Rajk László elvtársat, harcolni akarnak azért, hogy pártunkban a legmélyebben érvényesüljön a lenini demokrácia, országunkban ... erős legyen a szocialista demokrácia, a szocialista humanizmus és a törvényesség ... Azt akarjuk, hogy soha többé ne legyenek Rajk-perek” — mondotta búcsúztatójában Münnich Ferenc.

Mindezekre pártunk több mint kétt évtizedes, következetes és elvi politikája a biztosíték.

V. S.

Gyakorta emlegetjük: „ízlések és pofonok — különbözőek”. Napról napra megannyi példa Bizonyítja a csibészes kiszólás igazságát. Most újabban a Nemzeti Galéria egyik kiállításának vendégkönyve a legkiválóbb példa erre.

A tárlat, amelyen a fiatal művészek stúdiója mutatta be tagjainak alkotásait, alaposan felpaprikázta a látogatók egy részét. Ebből adnak ízelítőt az egymással feleselő bejegyzések.

Az első kaligrafikus betűkkel írt sorok még a méltatás szavait szedték csokorba: „Nagy szeretettel gratulálok Ifjú Alkotóinknak és a rendezőknek a kimagasló tartalmi-formai gazdagság, sokszínűség láttán ...” De csakhamar ilyen véleményekkel találkozhatunk: „Az ember itt szép lehet ..majd: „szomorú hagyaték az utókor számára". Volt, aki így összegezte ber\yómásait: „Sok érdekes dolog van a kiállításon, amely századunk zűrzavarát jelképezi, de sok az ellentmondásos ökörség.” Míg a íélig-meddig gyermekírás tanúsága szerint az ifjú nemzedék egyik képviselője ezt vetette papírra: „Furcsa, de érdekes kiállítás ez, még sosem láttam ilyet.” Mottó: egy újszülöttnek minden vicc új.

Még szerencse, hogy elmaradt az így vélekedők szembesítése: „Ha ez művészet, sose lássak művészetet. Ez legfeljebb egy hibbant kor művészete lehet.” „Mielőtt leírta volna ezeket az ostoba sorokat, nézett volna szét a művészeti szakkönyvekben. 1978-ban már nem alkothatnak úgy, mint száz évvel ezelőtt.” Aligha kétséges, hogy ebből épp úgy lovagias ügy támadhatott volna, mint az „Ez a kiállítás rémes!!!” és a replikázó „Hülye” minősítés leírójának találkozásából.

Egy tárgyilagos szemlélő: „Ha valami nem tetszik, nem kell mindjárt az egész kiállítást leszólni.” Egy tűnődő: „Többször gondoltam, hogy valamelyik elmegyógyintézet betegeinek munkáját látom, bár meg lehetne érteni, hogy mi ez.” És egy kioktató: „TESSÉK MEGPRÓBÁLKOZNI GONDOLKODNI!” Az egyik oldalt két szó foglalja el: „Csodálatos !!!” — írta gótikus betűkkel valamelyik fellelkesült látogató, akinek véleményét ugyanilyen nagyságban a legnagyobb afrikai sivatag nevével cáfolta valaki az utolsó „A” elhagyásával.

Akadnak, akik önbizalmat merítettek a látottakból: „Mindig úgy tudtam, hogy tehetségtelen vagyok, de az itt látottak alapján át kell alakítanom véleményemet.” „Köszönöm önöknek, hogy meggyőztek arról, sokkal tehetségesebb vagyok, mint hazánk ifjú művészei.” Mennyivel értőbb és bölcsebb szemmel nézte a helyenként csakugyan extrém gyűjteményt az az idős hölgy, aki így búcsúzott: „Bravó fiatalok! 65 éves asszony vagyok, és mégis nagyon élveztem a kiállítás gazdagságát.”

F. T.

# Hogyan kell balra kanyarodni, ezt mutatja be a táblán a gépjárműbarát szakkör egyik hallgatója.

A gépjárművezetés mint tantárgy

Korunk motorizációs fejlődése robbanásként hatott, s ez nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok körében is egyre sürgetőbben követeli az oktatás, a gyakorlás színvonalának növelését. Ma már nem hat az újdonság erejével, hogy a középiskolákban a diákok nemcsak matematikát, történelmet és más tantárgyakat tanulnak, hanem megismerkednek a közlekedésrendészeti szabályokkal, a robbanómotorok működésével. Az elmélet

azonban kevés ahhoz, hogy a fiatalok megtanulják a járművek kezelésének, vezetésének ismereteit, a gyakorlati munkához motorkerékpárok, segédmotor-kerékpárok és autók szükségesek. Ezzel pedig egyetlen középiskola sem rendelkezik. Mégis megoldották ezt a gondot, ugyanis a középiskolák segítségére sietett az MHSZ, s a megyében több mint 15 helyen megalakították a gépjárműbarát szakköröket.

Bácsalmáson a Hunyadi János Gimnáziumba éppen akkor értünk, amikor Slackta István igazgató és Varga Sándor, az MHSZ megyei gépjárművezető iskola vezetője egy hosszúlejáratú megállapodásról tárgyalt.

— A gépjárműbarát szakkört

1977-beri alakítottuk meg — mondta az iskola igazgatója —, amely kettős haszonnal jár. A diákok megismerkednek a közlekedéssel, de követelmény, hogy az általános tanulmányi eredményeiket is javítsák. Évente mintegy ötven tanuló részesül segéd- motorkerékpár-vezetői képzésben, s tesz sikeres vizsgát. Az első és második osztályban tanulók számára indítjuk ezeket a tanfolyamokat, míg a harmadik és negyedik osztályosok már motorkerékpár-, illetve személygépkocsivezetésből vizsgáznak. Ehhez rendkívül nagy segítséget kapunk az MHSZ bácsalmási gépjárműkirendeltségétől, de magától a megyei iskolától is.

— Éppen ezért vagyok itt — vette át a szót Varga Sándor. — Ügy döntöttünk, hogy 1980-ig meghatározzuk a tennivalókat, s ezt megállapodásban rögzítjük!: Elégedettek vagyunk a szakkör vezetőjével, Honti György tanárral, aki jól felkészíti a fiatalokat.

Az elmúlt évben sikereket ért el a Hunyadi János Gimnázium

gépjárműbarát szakköre, ugyanis a megyei közlekedésbiztonsági tanács által szervezett nemzetközi ifjúsági kupa versenyén a szakkör tagjaiból kiállított csapat igen eredményesen szerepelt. Nem idegen az iskola igazgatójától sem a gépjárművezető-képzés, hiszen az MHSZ gépjárműkiképzési társadalmi szakbizottság tagja, aki szervezi és irányítja a gimnázium és az MHSZ közötti együttműködést. Talán ennek is köszönhető, hogy a gépjárműbarát szakkör tagjai jelentős értékű társadalmi munkát végeztek a

községi közlekedési rutinpálya elkészítésében.

— A honvédelmi nevelés alapvető eszköze a szakkör — mondta a gimnázium igazgatója —, s ezért ebben az évben tovább folytatjuk a munkát. Szeptembertől szeretnénk bevezetni fakultatív oktatás keretében a gépjárművezető-képzést, mint tantárgyat. Ennek megvalósítása az MHSZ segítségével történik, s úgy véljük, hogy ehhez a gépjárműbarát szakkör sikeres tevékenysége is hozzájárul.

Gémes Gábor

Új módszerek a modern pedagógiában

Interjú Milclósvári Sándorral, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatójával

Két és fél esztendővel ezelőtt a Minisztertanács határozatot hozott az akkor másfél évtizedes múltra visszatekintő Országos Pedagógiai Intézet átszervezésére. Azért került eure sor, hogy az iskolareform kapcsán felmerült módszertani feladatok megoldására alkalmasabb legyen. Milyen kutatási témák foglalkoztatják napjainkban az intézet kétszáznegyven munkatársát? Erről beszélgettünk Miklósvári Sándorral, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatójával.

— Arra kérem, mutassa be dióhéjban az átalakított, átszervezett intézet tevékenységét.

— Intézetünkben sokrétű munka folyik, hiszen feladataink is szerteágazóak. Egyebek között az alsó- és középfokú nevelési intézetek számára a tantervek elkészítése, a szakfelügyelők munkájának szakmai módszertani irányítása, valamint a pedagógusok továbbképzésének tervezése és szervezése tartozik teendőink sorába. Ezen kívül természetesen részt veszünk az aktuális módszertani kísérletekben és tudományos kutatásokban. Tudományos tevékenységünket a kormány anyagilag is jelentős mértékben támogatja.

— Melyek a pedagógiai módszertan legfontosabb kérdései napjainkban?

— A sok közül elsőként az újságolvasó korosztályt érimtő témát, a felnőttoktatást említeném. Ma is széles tömegek vesznek részt a munka mellett alsó- vagy középszinten iskolarendszerű oktatásban. Az üzemek, a vállalatok, intézmények minden áldozatra hajlandók, hogy megteremtsék dolgozóiknak a továbbtanulás lehetőségét. A kérdés csak az, miként kell a felnőtteket tanítani? Milyen módszerekkel lehet elérni, hogy a tanítás a lehető leghatékonyabb és a legkevésbé fárasztó legyen? Nyilvánvaló, ■hogy a felnőttoktatásban speciális tantervvel kell dolgoznunk, hiszen a felnőttek élettapasztalata és általános műveltsége lényegesen nagyobb, mint az iskoláskorú gyermekeké. Ezekre az előzetes ismeretekre kellene az oktatás egész rendszerét felépítenünk.

— Világszerte foglalkoztatja a szakembereket az oktatási eszközök korszerűsítése. Az Országos Pedagógiai Intézet milyen eredményeket mondhat magáénak?

— Fő kutatási területünk — és ez elsősorban a felnőtteket érinti — a távoktatási rendszer kidolgozása. Sajnos hazánkban e téren még gyerekcipőben járunk, jóllehet senki sem tagadja, hogy a jövő a távoktatásé. Csakhogy

ez az oktatási forma meglehetősen költséges. Munkatársaink tehát azon fáradoznak, hogy kidolgozzanak egy olyan módszert, amely bizonyos ritmusra kényszeríti a távoktatás résztvevőit. S fontos az is, hogy a segédanyagok és dokumentumok költségei a jelenleginél sokkal alacsonyabbak legyenek. Hangsúlyozni szeretném, hogy a felnőttek oktatása igen fontos feladatok elé állít bennünket. Változó világunkban ugyanis egyre többen képezik magukat az iskoláskoron túl is.

— Az utóbbi években a legtöbb vitát az új matematika bevezetése váltotta ki. Jelenleg milyen stádiumban van a matematikaoktatás reformja?

— Csaknem egy évtizede folynak a kutatások és a kísérletek. Több országgal vettük fel á kapcsolatot és tapasztalatokat gyűjtöttünk a világ különböző tájain, mielőtt elkészítettük a tantervmódosítást és az új matematikaoktatásnak feltételeit. Az új módszer lényege, hogy a tanulókba nem belesúlykolni kell ezt a tudományt, hanem megkedvel- tetni velük úgy, hogy közben logikus gondolkodásra neveljünk. Egyszóval ma a matematika nem csak a született tehetségek, az úgynevezett „matematikai zsenik” számára lehet elérhető, különleges képességek nélkül is bárki elsajátíthatja. Évszázados hiedelmek dőltek meg az új matematika bevezetésével. Kiderült például, hogy hét-nyolc évesek éppúgy megértik — az egykori egyetemi tananyagot — a halmazelméletet, mint az egyszeregyet.

— Tudomásom szerint ma már az ország valamennyi iskolájában új módszerekkel oktatják a matematikát. Bizonyára ez nem jelenti azt, hogy az önök tevékenysége ezzel befejeződött.

— Valóban nem. Márcsak azért sem, mert a technika fejlődésével újabb nagy kérdések kerültek előtérbe. A számológép napjainkban nem ritkaság és a pedagógusok egyre gyakrabban teszik fel önmaguknak és nekünk a kérdést: mikor szabad a gyerek kezébe számológépet adni? Meggyőződésem, hogy a számológépnek helyet kell kapni az iskolai oktatásban. Nemcsak egyetemi és középszinten, hanem már az általános iskola első—második osztályában. A gyerekeket ugyanis a számoláson kívül sok egyébre meg kell tanítanunk. Ahogy az élet minden területén, itt is az idő a legfőbb érték. Felesleges tehát azzal gyötörni a tanulókat, hogy többjegyű számokkal végezzenek fejben vagy írásban számtani műveleteket, mikor ott a segédeszköz, a számológép. A géphasználat azonban veszélyeket hordoz magában. Azt is meg kell tanítanunk, hogy a legügyesebb számológép sem helyettesítheti az emberi agy működését, a logikus gondolkodást, csupán segítheti. A számológépek alkalmazásának didaktikai kérdéseivel intenzíven foglalkozunk. Néhány általános iskolát hamarosan felszerelünk gépekkel, hogy megkezdhessük a konkrét kísérleteket.

— A pedagógia új módszerei általában azt a célt szolgálják, hogy az ember egyre többet és egyre gyorsabban legyen képes tanulni. Érthető ez a törekvés, hiszen az elsajátítandó ismeret- anyag rohamosan nő. Az intézetben folyó kísérletek mennyiben érintik a tanulás gyorsítását?

— Világszerte megfigyelhető, hogy az iskoláskor kitolódik: mind több országban folyik az alapfokú oktatás 10—12 éven keresztül. Valószínű ezt mi sem kerülhetjük el, de hazánkban ez csak a 90-es évek körül várható. Addig is elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy az oktatás gyors ütemét zavaró tényezőket kiszűrjük. A gyakorló pedagógusok régi panasza, hogy a tanítást főként a tanulók ismereteinek hiányossága lassítja. Azok az alapvető ismeretek hiányoznak, amelyekre az új tananyag épülhetne. Célunk, hogy megtaláljuk minden tantárgynál azt az optimális időpontot, amikor a tanuló bizonyos ismeretanyagot már képes befogadni. Egy példát is említenék. Régen azt vallották a pedagógusok, hogy a helyesírást csak a középiskolában lehet megtanulni. Kísérleteink egyértelműen bizonyítják, hogy sokkal ésszerűbb, ha a helyesírás szabályait a tanulók tízéves korukig megismerik. A gyerekek képesek erre ebben a korban is, és csak a helyzetüket

könnyítjük meg, ha nem kell a rossz beidegződéseket, nyelvtani hibákat idősebb korukban nyesegetni.

— Mi a legfrissebb téma az intézet kutatási tervében?

— A legújabb és talán az egyik .legizgalmasabb a tanulók személyiségalakulását befolyásoló tényezők feltárása. Nemrég készítettük el — s azóta három megye iskoláiban ki is próbálták — azt a tudományos igénnyel összeállított kérdőívet, amely megkönnyíti a személyiségvizsgálatot. Azért van erre szükség, hogy a pedagógusoknak lehetőségük legyen tanítványaikat alaposabban megismérni, képességeiket feltárni, kifejleszteni és ne csupán egy régi séma szerint kategorizálják őket. Nem hallgathatjuk el a nevelést nehezítő körülményeket sem. A pedagógusoknak általában nincs idejük a tanulók személyiségével foglalkozni, sokszor örülnek, ha a tananyagot időben leadják. A nagylétszámú osztályokban nem nevelés, hanem tömegoktatás folyik. Hiba lenne, ha beletörődnénk. Ami az osztályok létszámát illeti, aligha számíthatunk kedvező fordulatra. Sőt, napjainkban csak 1 millió általános iskolás van, hamarosan újabb demográfiai csúcs várható, s 1985-ben 1 millió 300 ezerre nő ennek a korosztálynak a száma.' Ez a tény arra indít bennünket, hogy a személyiségfejlesztést elősegítő módszereket dolgozzunk ki, méghozzá olyan módszereket, amelyek a nagy és még nagyobb létszámú osztályokban is hatékonyak.

A. E.

• Slackta István igazgató és Varga Sándor iskolavezető aláírja az együttműködési megállapodást.