Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

1979. március 4. • PETŐFI NÉPE 6 3 • Száraz József Birkapörkölt, gyermekrajzokkal • Jászfalvi Alajos Száraz József népnevelő: — Három-négy kiló birkahús volt az alap. Jó csípős pörköltet főztem belőle; aztán összekürtöl- tem a többieket, mivelhogy a bir­kahúst igazán csakis a férfiak szeretik. Ahogy ott eszegettünk, borozgattunk, arra terelődött a szó, hogy milyen jó is így együtt... Jászfalvi Alajos közös képvi­selő: — A beköltözés utáni első köz­gyűlések eléggé elhúzódtak. Sok volt a garanciális hiba, mindent meg kellett tárgyalni. Hová me­hettünk volna? A folyosón, a lépcsőházban álldogáltunk. Gye­rekkel a kézben, mit mondjak, nem üdülés ... Aztán egyszer ki­pucoltuk a szárítót — két tévés meg egy hűtőszekrényes doboz volt benne — s mindenkit ide­hívtunk. Ahogy telt az idő, egy­re többször morfondíroztunk azon, hogy kellene „valami”, míg végül kimondtuk: lesz. Méghoz­zá a szárítóból. Ügy spekuláltam, fölírom egy papírra, ki mit vál­lal az átalakításból. De nem volt rá szükség. Mindenki jött, akár a melegpadló-lerakás, akár a ta­pétaragasztás volt az aznapi föl­adat. S ha hiszi, ha nem, ez a közös munka hozta össze igazán a társaságot. A kecskeméti Széchenyiváros 1— pontosan körülhatárolva, a Lánchíd utca „nagysárkányos há­za” — új kezdeményezés színhe­lye. A lakók afféle klubot hoztak létre, ha a „klub” titulus nem is a legprecízebb meghatározása a közösségnek. Szájról szájra terjed a hír, hogy van egy hely, ahol együtt nézik a férfiak a meccset; ahol összegyűlnek délelőttönként az asszonyok, és ételreceptekről, a gyerek fejlődéséről váltanak eszmét; ahol ha valaki kóstolót kap, mindenkit vendégül lát. Mi­tagadás, majdhogynem hihetet­len a hír. Eleddig csak arról szólt a fáma, hogy ki ki miatt bosz- szankodik — az egyik magnót üvöltet, a másik naphosszat fa­papucsban kopog —, de hogy kö­zösség alakult volna ki, az új­donság. Hiszen az csak a Szov­jetunióban meg az NDK-ban meg­szokott, hogy klub (közös célú idő- eltöltő-helyiség) tartozzék egy- egy lakótelepi épülethez. — Senki sem akadékoskodott? Elnéző mosoly a válasz. — Itt jó a gárda, mindent meg lehet csinálni — ad indoklást Szerdahelyi József. — Egyetlen embert sem kel­lett győzködni — bólogat Nagy Endre. — A harminclakásos ház­hoz négy közös használatú helyi­ség tartozik. Célszerűsítést haj­tottunk végre: két bicikligarázs helyett csak egyet hagytunk. El­végre a kerékpárok tán csak nem vesznek össze? Van televíziójuk. Fülöp Bálint szerezte a SZIM-ből. A kiselejte­zett, s a ház lakói számára ki­utalt készüléket Lovas István tette üzemképessé. A székek meg az asztalok az SZMT-szék- ház egykori berendezését alkot­ták. Ez persze nem sok. Sőt, ahhoz, hogy a negyedik emeleti fűtött lakásból a lakó levonuljon a hű­vös alagsorba, kevés. De a klub szinte mindig foglalt... Össze­jöttek Mikulást ünnepelni.. Óévet búcsúztatni. Kártyázni, sörözni, birkapörköltezni. Üti élményt meghallgatni, diákat nézegetni. Most gyerekrajzokat állítottak ki. S azt sem lehet kihagyni, hogy e házból röppent útjára a Nagysár­kány, a széchenyivárosi gyer­mekfoglalkozások szimbóluma. — Csak olyat csinálunk, ami érdekli a lakókat. Egyfajta sza­badidő-klub a miénk. Megtörtén­hetik, hogy csak egy cigarettát elszívni ugrik le az ember, s ha olyasmi van, ami érdekli, itt ma­rad — mondja Száraz József. — Vannak itt egyszerű embe­rek, meg persze diplomások is. Egyik a másiktól tanul. A napok­ban például megvitattuk a gye­rekrajzokat. Tudja, én szobafes­tő vagyok, és ehhez nem sokat értek. De rengeteget megtudtam! ® Szerdahelyi József 9 Nagy Endre Fordított eset is előfordult. Ami­kor tapétáztunk, olyanok is el­lesték a forszát, akik azelőtt ilyet sohase láttak, s most mi van? Maguk tapétázzák a lakásukat. Egymástól tanul itt az ember. Meg aztán jobban megismerjük egymást. S ez — nem tudok jobb szót mondani rá — megnyug­tató érzés. Ha valakit nagyon bánt valami, kikívánkozik belőle — megbeszéljük, tanácsokat adunk, együttérzőnk. Majdnem biztos, hogy a két­ezres évek szociológusai a husza­dik századi ősöket a lakótelepi ember címkével látják el. Meg­adják jellemző tulajdonságait, életformájának általános képle­tét; s valószínűleg sokszor hasz­nálják majd az „elidegenedett” kifejezést. Nem biztos, hogy iga­zuk lesz, mert fenti példánk iga­zolja, hogy a lakótelepeken is ki­alakulhat jó, emberi közösség. Efféle „klubot” másutt is lehetne szervezni. Nem véletlen, tehát, hogy a területi pártalapszerve- zet és a Hazafias Népfront elter­jeszthető példának tartja a nagy- sárkányos-háziak kezdeményezé­sét. B. J. A tromf A míg Kiss úr a napon­ta ingázók respektált mesélője, addig Jo- zsót — még úgy szemtől- szembe is — a kupé bohó­cának nevezik. Pedig igen­csak kinőtt már a kalótyáskodás korából, hiszen jó ötvenes em­ber. Mikor — éjszakai műszakról hazatérőben — lehuppan a mű- bőrhuzatú ülésre, jobb marka már egy szemelt rizlinges literes flaska nyakát szorongatja. Ügy kél deci formán híja van az italnak, pedig még ki se indult a vonat a megyeszékhelyről. Ezért is van tán, hogy nem­csak a kedve virágos — hanem a szava is kötözködő. Némelykor olyan éles, hogy szinte hasítja az útitársak dobhártyáját. Ehol — most is. Ilyenkor aztán kushad, akit kipécéz a macerájának. Nem mintha adósa maradna bárki a heccelődésnek, hanem mert Jozsó alig ismer határt. Neki mindegy, hogy nők, gyerekek is ülnek a kocsiban, nemcsak a nyers huza­kodáshoz szokott szaktársak, mondja, mondja a magáét. Üt — mint a bolond óra. Olyasmikre el­jár a szája, amitől még ezek a keméhy férfiak is kínos vigyor- ral feszengenék. Akárhogy lehü- Ivézik ilyenkor, Jozsó fel se veszi. Megsértődni egyébként se illő, hiszen pró és kontra szabad a vagdalkozás. De mondom, ha bír­ja valaki türelemmel. Azt mond­ja most is mára kiválasztott' part­nerjának, az ábrázatára és tartá­sára egyformán bambácska Lu­kácsnak. _— Üdvözöllek kedves úri ba­rátom. Na, hány gyengeborjút mű- töttél meg az éjszaka? — Eriggy már — hisz’ te vagy a főorvos. — Még szép. Ládd, ez jólesik, hogy nők, gyerekek is ülnek a « Na, húzd meg! — nyújtja oda a literes üveget. Lukács nem kéreti magát, iszik. Jó cúgja van, hosszú másodper­cekbe telik, míg ugrik egyet-egyet •duzzadt ádámcsutkája. Kezefe- jével oda-vissza töröl a száján. — Köszönöm. — Visszaadja az üveget, aminek a szoppantyúját amaz simogatja le rágörbített te­nyérrel, és szintén iszik. — Néztél-e mostanában tükör­be? — Repíti a következő pány- vát áldozatára, aki csak höhhen- teni tud a kérdésre. — Na csak azért mondom — igazítja el Jozsó — mert ha nem érted volna fel eddig is ész­szel —, neked igazi divatlap fe­jed van. — A tiéd meg olyan, mint a sütőtök, Hmí a tarlóra hullott a szekérről, oszt széthasadt. Olyan sárgán röhögsz, meg még a dér se hiányzik a kopasz homlokod­ról. — Nini, ez zokon vette a di­cséretet! — Emel a hangján Jo­zsó, és körülles, ki mer Lukács védelmére kelni. Mivel csak su­nyit a többi, lustaságból, vagy mert inkább szunyókálni sze­relne, végképp Lukácsra száll rá. — Nem arra tanítottalak, hogy . magunkfajta úriembereknek nem szabad érzékenykedni?... Per­sze, neked beszélhetek. Sose he­vered ki, hogy koraszülött voltál. Emlékszem, anyád merő e^y so- pánkodás volt reggelente, mikor még csecsszopó voltál. Hogy hát sivalkodtál egész álltó éjjel, sen­kit se hagytál aludni. Meg, hogy megverte a jóisten vélled, és hát mi lesz az ő koraszülött magzat­jából. Alig győztem megvigasz­talni: „Sose eméssze magát, Lidi. Nem vész kárba a maga koraszü­lött fia. Ha többre nem is viszi, elszórakozik vele az ország ...” — El ám avval a te üres agyad­dal! — Üres? Üresen is megadná­nak ezért legkevesebb ötezer fo­rintot —, koppintgat a kobakjára Jozsó. És már is „továbfejleszti” a visszavágást. — Jó, jó, az a te zsenge fejed nem üres. De csak annyit ér, mint a falióra. A te agyad is aklcor jár, ha lánccal meg avval a két vaskörtével fel­húzzák. Amíg le nem jár az eszed kereke ... De hisz’ magos ez ne­ked, mint tyúknak a zongora. Lukács csak belekapar kusza, ritkás hajába, és csak kahol vagy kettőt mérgében. Ezt is kihasznál­ja huzakodó komája. — Ládd-e, milyen szerencse, hogy főorvos vagyok. Holnap éj­félkor jelentkezel nálam az istál­lóban. Kiveszem azt a kehes fél­tüdődet, oszt rakok helyébe egy marhapejslit. Hű, micsoda sike­red lesz a feleségednél is, mi­kor szerelmetesen rábődülsz: buuu! Csak — sajnos —, ha meggyógyítalak is, normális már sose leszel. Azt a koraszülöttsé- get nem növöd ki... Az a tok- mány orrod is megmarad már örökre ... Pedig hogy óvott, istá- polt a jó édesanyád, szegény megboldogult Cidike... Hányszor rajtakaptam, mikor veled a kar­ján mászott a kemence sutjába. „Mit csinál avval a küsdeddel, Lidi?” — kajátottam rá, de csak belecsápolt a búbos oldalába. Aszongya: „Szita alá teszem ezt a pulyát. El ne vigye a macska, míg a boltban odaleszek.” Na — ezt már a „kívülálló” utasok se állják vihorászás nél­kül. Lukács — mulya kinézetét HATVAN ÉVE TÖRTÉNT Az imperialista világháború kitörésekor egyértel­műen bebizonyosodott a korabeli munkásmozgalom nemzetközi szervezetének, a II. Intemacionálénak a csődje: az orosz bolsevik képviselők kivételével va­lamennyi ország szociáldemokratái behódoltak nem­zeti burzsoáziájuknak, és megszavazták a hadihite­leket. A nemzetközi munkásmozgalom, úgy tűnt — végleges vereséget szenvedett. Egymással torzsal- kodó, nemzeti irányzatokra szakadt szét, és az ideológiai színskálán is elhatárolódot egymástól a szociálsoviniszta, a centrista és a forradalmi inter­nacionalista irányzat. A háború folyamán azonban, a szenvedésekkel és nehézségekkel párhuzamosan nőtt a forradalmi irányzat súlya, és cselekvési le­hetősége. A háborúellenes centrista és baloldali irányzatok kompromisszumaként 1915-től fellépett az úgyne­vezett zimmerwaldi mozgalom, amely annak elle­nére, hogy vezetésében végig a centrista túlsúly ér­vényesült, sokat tett a háborúellenes közvélemény kialakításáért. Egymás után következő konferenciái pedig az októberi forradalomig lehetőséget nyújtott a forradalmi (bolsevik) irányzatnak is arra, hogy felhívja a nemzetközi figyelmet elképzeléseire. Az októberi forradalom minőségileg új helyzetet teremtett. Hatása, majd a központi hatalmak össze­omlásának és a német forradalom lehetőségeinek ér­tékelése kibontakoztatta a forradalmi világmozgal- • mat. Lenin már nevezetes áprilisi téziseiben is sürgette az új, kommunista internacionálé megalakítását. Az 1918 folyamán alakuló bolsevik jellegű, kommunista pártok és csoportok elfogadták ezt a lenini igényt és állandóan keresték az alkalmat a közös szerve­zet, és közös irányvonal kialakítására. Különösen jelentős szerepük volt ebben az útkeresésben az oroszországi bolsevik párt mellett működő külföldi csoportoknak (a volt hadifoglyoknak és a cári biro­dalom egyes nemzetei, nemzetiségei forradalmárai­nak). Az oroszországi párt 1918. december 24-i fel­hívására tartották meg 1919 januárjában azt az elő­készítő tanácskozást, amelyen a magyar kommunis­ták képviselői is részt vettek. A kongresszus — egyelőre még mint nemzetközi kommunista konferencia — 1919. március 2-án ült össze a Kremlben. 21 ország 35 szervezetének kép­viseletében 52 küldött volt jelen. A konferencia ki­dolgozta a közös platformot a proletárdiktatúra, a szocialista tulajdonviszonyok megteremtésének alap­ján. Hangsúlyozta a teljes szakítást a szociáldemok­ráciával, az éppen megalakult berni internacionálé- val. Meghallgatta Lenin előadását a proletár és bur- zsoá demokráciáról, éles kritikával illette az úgy­nevezett tiszta demokráciát, s helyébe a szovjetha-- talom osztálylogikáját állította. Heves és eredmé­nyes vita után, amelyen az időszerűség az elegendő erő és az egység kérdései is felvetődtek, március 4-én a küldöttek az internacionálé megalakítása mellett döntöttek. Vagyis a nemzetközi kommunista konferencia átalakult a Kommunista Internacionálé alapító (I.) kongresszusává. A következő ülések további fontos határozatokat hoztak a szociáldemokráciához való viszonyról, a nemzetközi helyzetről, a munkásnő-kérdésről, a fe­hérterrorról, s kiáltványokat fogalmaztak meg a világ proletárjaihoz, munkásaihoz. Lenin írta a III. Kommunista Internacionálé történelmi jelentőségét méltatva: „Az I. Internacionálé lerakta a szocializ­musért vívott nemzetközi proletárharc alapját. A II. Internacionálé korszaka előkészítette a talajt a mozgalom széles, tömegméretekben való elterje­désére számos országban. A III. Internacionálé ma­gáévá tette a II. Internacionálé munkájának ered­ményeit, megtisztította az opportunista, szociálso­viniszta polgári és kispolgári salaktól, és megkezdte a proletárdiktatúra megvalósítását”. (dérer) Mezőgazdasági kiállítás a Skálában Arányosabban • Már hagyományossá vált a Ská­la Áruház tavaszi mezőgazdasági kiállítása. Az itt bemutatott me­zőgazdasági kisgépek, permete­zőgépek, szivattyúk, öntözőberen­dezések, állattartási gépek, kerti szerszámok, vetőmagvak és rózsa­tövek között válogathatnak a né­zők és a vásárlók. (MTI-fotó — Fehérváry Ferenc felvétele — KS.) meghazudtoló elszántsággal megy ellentámadásba. — Na most már eleget böfögtél. Beszéljünk komolyan.. .Sikerült-e már megtanítani beszélni a néma kacsádat? Az ismerős kör nagy ricsajjal csatlakozik, örülnek, hogy ki­játszhatják ellene azt az egyetlen tromfot, amivel torkára forraszt­hatják a szót. Nevetnek, hahotáz- nak, s abba nem hagyják a cuk- kolást. — Azám, mutat-e már beszédre hajlamot a néma kacsád? — Ki tudja-e már mondani, hogy — „apa”? — Vagy csak úgy, hogy — „ap- ap”? Ekkor aztán valamennyien rá­zendítenek. — Háp, háp, háp! Ügy harsog bele a nagy fül­ke, hogy azt már Jozsó se bírja cérnával. Felragadja a szinte fe­nékig kiürüft bütyköst, és sűrű fenézgetések közben szökik át a másik kocsiba. A mögötte maradt vidám zse- nyegés alatt mondják el társai a beavatatlanoknak. — Egyszer olyan részegen ment haza hogy felesége a kacsaólban talált rá. Arra lett figyelmes, hogy Jozsó szinte hízelkedőn no- szogtat valakit: „Na, mondjad szépen: háp!... Hallgatsz mi? Hadd hallom, hogy mondod kis­gazdádnak: háp, háp!... Na, míg szépen vagy, mert ha kihozol a béketűrésből, kitekerem a nya­kad.” — Erre már benézett az asszony. Hát ott döglik kedves párja a kacsafröccsös töreken, ölében egy ártatlan madárral! Mit dímatlankodsz te átokfajzat? — förmedt az urára. Az meg csak löki elébe a kacsát: „Néma ez, az isfent benne. Pedig mióta taníta­nám hápogni. Vágd le!” Tóth István a felelős beosztású szakember beszélgetésünk közben zsebéből kék szélű gyógyszeres dobozkát vett elő, s a tartalmából gya­korlottan szájába dobta a pirulát. Mindezt olyan ösztönösen tette, hogy kérdésemre, mint akit rajtakaptak, restelkedve felelte: igen; nyugtató, sajnos régóta szedem. Aztán váratlanul megjegyezte: „Félre ne értsen, nem panaszképpen, hisz’ az ember vállalta, hát csinálja, de úgy magunk között szólva, a szakmai munka mellett sok a plusz feladat, a négy-ötféle társadalmi, közéleti megbízatás. És né­ha úgy összefutnak a dolgok, hogy nem megy kapkodás nélkül, a nap huszonnégy óráját is kevésnek érzi az ember. Kivált, ha úgy akarja csinálni, ahogyan azt a tisztesség, s ne vegye közhelynek, a kommu­nista becsület megkívánja ...” Vajon alkalomadtán hányán tárulkoznának ki hasonló őszinteség­gel azok közül, akik ugyancsak túlterheltek társadalmi, közéleti fel­adatokkal? — tűnődtem el a 45 év körüli szakember szavain. S bár a nyelvemen volt, mégsem mondtam kii, hogy nem lenne szabad eny- nyit vállalnia. Hiszen a megbízatás bizalmat fejez ki, megtiszteltetést jelent. Erre elhárítón, nemmel felelni nem is olyan egyszerű. 'I^'emrégiben a kerekegyházi Kossuth Szakszövetkezet — múlt évi munkájáért a felsőbb pártszerv által igen elismerőn minősí­tett — pártalapszervezete beszámoló taggyűlésén is elhangzott a meg­állapítás: egyes elvtársak a növekvő gazdasági feladatok, munkaköri kötelezettségek mellett, felelősségteljes társadalmi tisztségeket, kü­lönböző pártfeladatokat látnak el, esetenként jelentős túlterhelés mel­lett. A pártmegbízatások teljesítését értékelve, az alapszervezet tizenöt tagját név szerint is dicséretben részesítette beszámolójában a veze­tőség. Többüknél két-három testületben végzett munka mellett, még további három-négy társadalmi feladat ellátásáról is említés történt. A közös gazdaságban többnyire vezető, irányító beosztású személyek megannyi megbízatásán, többletfeladatán elgondolkozva, ugyancsak felvetődik a kérdés: meddig lehet győzni erővel, egészséggel? És az is: lehetséges-e kellő elmélyültséggel, azonos hatékonysággal valamennyi feladatnak eleget tenni? Ráadásul, amikor a vezetőség beszámolója után a járási párt-végre­hajtóbizottság képviseletében dr. Kiss Margit titkár a pártbizottság különböző munkabizottságaiban kifejtett tevékenységért mondott kö­szönetét, ismét a legtöbb megbízatást ellátó gazdasági vezetők nevét említette. Bár a szóban forgó negyvenkét tagú alapszervezetben a kommunis­ták 80 százalékának van személyre szóló pártmegbízatása, amely a párttagsággal járó általános kötelezettségen túl komoly feladatot je­lent, a beszámoló taggyűlést megelőző pártcsoport-értekezleteken ok­kal vetődött fel a javaslat: arányosabban kellene elosztani a felada­tokat, nagyobb mértékben lehetne számolni a fiatal párttagokkal.’ A taggyűlés egyetértett a javaslattal, állásfoglalása szerint ismét felül­vizsgálják a megbízatások elosztását, az egyes elvtársak túlterhelése csökkentésének érdekében, élnek a pártcsoport kezdeményezte lehe­tőségekkel. Visszatérve arra a gondolatra, hogy olykor a sokadik megbízatást * elhárítani nem is olyan könnyű, érdemes felidézni a szóban , forgó pártalapszervezet vezetőségének ezzel kapcsolatos okfejtését.' Megítélése szerint ugyanis: „A felsőbb pártszervek, így a megyei, já­rási és községi pártbizottságok a mi alapszervezetünk tagjaitól is jogo­san elvárják a saját alapszervezeten kívüli tevékenységet. Jóleső, hogy számítanak rá, nekünk pedig kötelességünk a kapott feladatokat túl­teljesíteni ...” Annak megállapításával pedig, hogy a teljesen egyenlő megterhelés nem reális lehetőség, de a jelenlegi aránytalanságon lehet módosítani, lényegében a megoldás kulcsát jelölte meg a vezetőség. Hiszen az aránytalanságok, a túlterhelés elkerülésére elsősorban az alapszervezetekben lehet és szükséges is ügyelni. Túl az eddigieken, alighanem hasznos utalni még egy jelenségre. Nevezetesen, az egyes személyek többféle társadalmi feladatából adó­dóan itt-ott még mindig tapasztalható átfedésekre. Szinte elkerülhe­tetlen például a párt és a tanács munkájának összemosódása abban a községben — mert van ilyen! —, ahol két személy kivételével, azonos összetételű a helyi pártvezetőség és a tanácsi végrehajtó bizottság. Nyilvánvaló, hogy ezt vagy a helyi pártirányítás, vagy a tanácsi mun­ka (vagy mind a kettő) hatékonysága sínyli meg. A társadalmi, közéleti feladatok elosztásában visszatérően jelent­kező aránytalanságok, egyesek — és ilyenek sokan vannak —, meg­terhelése annál is inkább figyelmet érdemel, mert a pártban csakúgy, mint az államhatalom helyi szerveiben, a tanácsoknál közeleg a tiszt­újításra való előkészületek időszaka. Erre pedig a mindennapi munka során már most érdemes gondolni. Az elmúlt évek folyamán a nagy tapasztalaté, kipróbált és gyakran túlterhelt párt-, társadalmi, közéleti aktivisták mellett, tehetséges és tettrekész fiatal nemzedékek sora nőtt fel. És ezer, meg ezer azoknak a száma, akik belekóstoltak a közéletbe, különböző társadalmi .fel­adatokból való önzetlen és lelkes részvállalással elvégezték a közéleti előiskolát. Tapasztalatokat, ismereteket, bizonyos jártasságot is szerez­tek. p’rdemes már most figyelemmel kísérni, számontartani őket, hogy majdan a közügyekért tenni készek seregéből a legjobbak, a legrátermettebbek jussanak megbízatáshoz, méghozzá a jelenleginél jóval arányosabb feladatelosztás mellett. Nem utolsósorban azért is, hogy a bevezetőül említett felelős beosztású szakember és sok-sok társa ne nyugtatók szedésével próbáljon könnyíteni terhein. Perny Irén HÁZKLUB - KLVBHÁZ "%s A Komintern alakuló kongresszusa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents