Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

I MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET „Piros zászlónak a reményt” • Juhász Gyula (jobb oldalt) a Délmagyaror- szág szerkesztőségében. 1918. február 1-én újabb csapás érte a betegségektől gyötört, ku­darcoktól sújtott Juhász Gyulát: a Vallás- és Közoktatási Miniszté­rium beszüntette tanári fizetésé­nek folyósítását. A költő, ki az előző évben hosszú ideig kezeltet­te magát az idegklinikán, s most épp hogy csak lábadozik, arra kényszerül, hogy íróként, újságíró­ként keresse meg kenyerét. Még­sem az anyagi szorítás magyarázza elsősorban Juhász verstermő ked­vének és publicisztikájának föl­ívelését. Az Októberi Forradalom győzelme, a legutóbbi hónapok hí­rei mind jobban éltetik a reményt: most már hamarosan vége kell legyen a négy éve öldöklő hábo­rúnak; s a forradalom-várás is egyre tüzesebb a lelkekben. Juhász Gyula hittel és váratlan energiá­val veti magát a küzdelmekbe, s a temérdek munka szinte többet ér az orvosságoknál: betegségéről el­feledkezve írja verseit, új világot áhító-sürgető cikkeit a szegedi la­pokba. Forradalmi reménykedé­sének legszebb és legismertebb dokumentuma a Magyar nyár 1918. című költemény, amelyhez cikkek sora csatlakozik. 1918 ta­vaszától 1919 nyaráig — a várako­zástól a bukásig — tart a lázas forradalmi tevékenység időszaka 'Juhász Gyulánál; munkásságával ekkor előtte jár a haladó magyar irodalom legjobbjainak is. Az életmű egészében is oly je­lentős időszakot Péter László., Szeged irodalomtörténetének tu­dós kutatója önálló kötetben dol­gozta föl Juhász Gyula a forra­dalmakban címmel. Az 1965-ben megjelent monográfia bizonyság arra is, hogy a költő gondolkodás- módja, világlátása hónapról hó­napra fejlődött, gazdagodott, ár- nyalódott, s a Tanácsköztársaság idején — nem tévedések és fenn­tartások nélkül ugyan — eljutott a forradalmi gondolat, a proletár­hatalom igenléséig. Ezúttal csupán néhány mozza­natot emelünk ki Juhász fáradha­tatlan munkásságából, jelezve az utat és irányt, ahogyan A mun­kásotthon homlokára című — szintén a legkiemelkedőbbek közé tartozó — verséig érkezett. Juhász Gyula 1918 novemberé­nek végén, a Szabad Lyceum meg­nyitó előadásán Petőfi és a for­radalom címmel tartott előadást; 1919 újév napján tartott újabb előadásának pedig már ezt adta címül: Petőfi és a kommunizmus. Ez utóbbi a nem sokkal ko­rábban indult politikai, társadal­mi és irodalmi folyóirat, a szege­di Tűz második irodalmi estjének műsorába illeszkedett. Juhász — többek között Oláh Gábor, Schöpflin Aladár, Bibó Lajos mel­lett — a lap szorgalmas cikkírói közé tartozott. Petőfi öröksége és költészete természetes módon igen fontos része volt a polgári demok­ratikus és különösen a proletár­forradalom időszakában. Számos verse jelent meg falragaszokon, versek és cikkek sora idézte szellemét, sorait, .példa-érvénnyel idézték a forradalmak fiatal, ala­kuló irodalmának lelkes poétái. Juhász Gyula már a 48-as hagyo­mányt lankadatlanul ápoló csa­ládban, gyerekként lett Petőfi-ra- jongó — s nyilvánvaló, hogy a Petőfi iránti elmélyült szeretete, a költő verseinek átélése is jelenté­kenyen segítette a forradalomhoz való közeledésében. Cikkel, emlékbeszéddel búcsú­zott 1919 januárjában és február­jában Juhász az alig pár napja elhunyt költőtársától, Ady Endré­től. Az egykori piarista diák, ki vi­lági tanárként oktatott is piarista gimnáziumban, a kegyesrendiek szegedi iskolájának önképzőköré­ben is tartott előadást Adyról. Ady és Juhász viszonya, kapcsolata nem volt ellentmondásoktól, vi­szályoktól mentes, de a költő nagy­ságát Juhász az elsők közt látta, értette meg, s Ady forradalmisága is hozzájárulhatott világképének alakulásához. A Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak híre március 22-én jutott el Szegedre, s három nappal később Juhász Gyula már közzé is teszi egyik legfontosabb publicisztikai írását a Forradalmi Kis Kátét. A Káté 15 pontja aláírás nélkül jelent meg a Délmagyarország el­ső oldalán — Péter László tar­talmi és stilisztikai jegyek alapján valószínűsítette Juhász szerzősé­gét. „Milyen a magyarországi pro­letárdiktatúra?” — teszi fel a kérdést az 5. pont. „A magyaror­szági proletárdiktatúra békés, vér- telen és végső győzelme minden lehetőségével biztató önvédelmi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükségszerű következménye és logikusan kapcsolódik bele abba a diadalmas világforradalomba, amely Európa keletéről 1917 ta­vaszán elindult és amelyhez fog­ható eseménye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta” — hangzik a fe­lelet. Valóban jellemző itt Juhászra a kereszténység és kommunizmus összevetése, a békeszeretet és — féltés, a világforradalom üdvözlé­se. A Káté utolsó pontja a forra­dalom jelszavát adja meg: „Rend, munka, fegyelem és kitartás a végső győzelemig, amely az em­beriség legnagyobb szabadsághar­cát befejezi, s ezzel megszüntet minden külső és belső szolgasá­got és elnyomatást. Éljen a pro­letárok világforradalma!” A forradalmi proletariátus meg­mozdulása lehetett volna Szege­den a május 1-i felvonulás, erre azonban a francia katonaság meg­szállta városban már nem kerül­hetett sor. A Tanácsköztársaság az országban hősiesen tartotta magát, Szegeden azonban májustól már az ellenforradalom az úr. A fel­vonulás helyett a Berlini körúton épített, egyemeletes Munkásotthon avatásával ünnepel május 1-én a proletariátus. A munka és a mun­kások otthonát, „a jövő nagy me­nedékét” július 15-én újra, új ün? népséggel nyitják meg, s itt már elhangzik az ugyanazon a napon újságban is kinyomtatott Juhász Gyula-vers, A munkásotthon homlokára. „A munka, a rend és a béke” — írja a költő, s szavai mintha csak a Káté utolsó pontját ismételnék: a forradalom jelszavát a forradalom bukása után is. „Ki itt belépsz, hozd el magaddal Pi­ros zászlónak a reményt” — ez annak a poétának a hitvallása, aki a munkásosztály érdekeivel és vi­lágtörténelmi hivatásával végkép­pen azonosult, s aki — noha az elkövetkező esztendőkben mind sötétebb pesszimizmusba zuhant — soha nem tagadta meg a forra­dalmak alatti tetteit és nézeteit. Aki — törvényszerűen és jelképe­sen — a legnagyobb magyar pro­letárköltőnek, az induló fiatal Jó­zsef Attilának nyújt kezet. —n — s JUHÁSZ GYULA: A munkásotthon homlokára Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy nemzedéke, Embert egekbe emelő, A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke ő. Csak az bitang és az hazátlan, Ki here módra él magában! Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! Hogy a gyalázott Ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt kimégysz, vidd diadallal Á mély hitet, vidd szerteszét! Dolgozni föl mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás! Száz éve született Garbai Sándor A budapesti munkástanács tag­jai 1919. március 21-én érezték, hogy történelmi esemény részesei. A beavatottak körében gyorsan el­terjedt a hír, hogy délután meg­egyezett a szociáldemokrata párt vezetősége a gyűjtőfogházban őr­zött kommunistákkal, állást fog­laltak a tervezett forradalmi in­tézkedések mellett. Este hét óra után néhány perc­cel Garbai Sándor, a Magyar Nem­zeti Tanács húsztagú intéző bi­zottságának a tagja állt a mun­kásság képviselői elé. Határozott hangon bejelentette, hogy „a vál­ság megoldására nincs más, mint bevezetni a diktatúrának egy má­sik fajtáját, a proletárdiktatúrát”, mivel a Berinkey-kormány a bur- zsoá diktatúra szerve volt. A to­vábbiakban — a jelenlevők nagy tapsaitól helyeselve — méltatta az esemény nemzetközi jelentőségét, összegezte a legsürgősebb tenni­valókat és kíméletlen harcot hir­detett az ellenforradalom letöré­sére. Még aznap este Garbai Sándor elnökletével összeült a két párt vezetősége, kijelölték a népbizto­sokat, a Forradalmi Kormányzóta­nácsot. Elnökévé a kiskunhalasi származású, akkor negyven éves építőmunkást választották. Garbai Sándor mindvégig betöltötte ezt a tisztséget. Még egészen fiatalon, kiskunha­lasi diák korában feltűnt sokirá­nyú érdeklődésével, fogékonysá­gával, kiváló előadói készségével. A nincstelen, munkát hol ennél a gazdánál, hol annál vállaló szülők 1879. március 27-én (és nem hato­dikén vagy huszonhatodikén, mint különféle lexikonokban tévesen szerepel) született gyermeküket anyagiak hiányában mégsem ta­níttathatták. Sorsa azonban lehe­tővé tette látóköre gyors tágulását. Feltehetően a halasi Munkásegy­letben- is bővítette tudását a ta­nulást proletárkötelességnek te­kintő kőművesinas. Az egylet kap­csolatban állt a pesti szervezett munkássággal, rendszeresen kap­tak röplapokat, brossúrákat, Nép- szava-példányokat. A nehéz munkaviszonyok, az ifjú igazságérzetét bántó attroci- tások egyaránt hozzájárulhattak ahhoz, hogy tizennyolc évesen Bu­dapestre utazott, és kőfaragóként kereste meg a mindennapit. Abból is következtethetünk szuggesztív egyéniségére, aktivitá­sára, hogy nem sokkal ezután ő volt az egyik szószólója az építő­munkások bér- és sztrájkharcai­nak. Még a századforduló előtt megbízták a Budapesti Kőműves Szakegylet titkári teendőinek az ellátásával. Hamarosan a Magyar Építőmunkások Országos Szövet­sége (a MÉMOSZ) elnöke lett. Hallatlan munkabírását mutatja, hogy miközben nagy szerepet vál­lalt a szociáldemokrata párt veze­tésében, szerkesztette és részben írta az Építőmunkás című szak­lapot. Betöltöte egy ideig a Mun­kásbiztosító Intézet elnöki tisztét. A vidéki bérmozgalmaknál, fő­ként az építők sztrájkjainál, majd mindig találkozunk az ő nevével. Szívesen és gyakran vett részt munkásgyűléseken, még ellenfelei, ellenségei is kiváló szónoknak mondták. Vorák József múzeumigazgató jóvoltából került a kezembe a Kiskun-Halas helyi értesítője 1903. május 20-i számában meg­jelent cikk. Eszerint a gabonapiac­téren megtartott szocialista gyűlé­sen „ezrek hallgatták Szabó Gar­bai Sándor halasi születésű fiatal budapesti iparos fejtegetését. Har­madfélórás beszédében vázolni iparkodott a munkásnép mai hely­zetét ... és hogy ez a mai tartha­tatlan társadalmi és politikai hely­zet megváltozzék, arra első és fő követelmény gyanánt hangoztatta, hogy minden húsz évet betöltött egyén (még nő is) választójoggal ruháztassék fel...” Persze, a kon­zervatív beállítottságú helyi új­ság sok állításával vitatkozott, de nem tagadhatta, hogy „voltak a beszédben ötletes részek is”. Garbai Sándor vitte kétszázezer tüntető nevében 1907. október 11-én, a vörös csütörtökön a mun­kások követeléseit tartalmazó fel­hívást a képviselőház elnökéhez. Mint szociáldemokrata, már 1917 novemberében felhívta a figyelmet arra, hogy „a forradalom befűtött lokomotívja Pétervárról elindult, nem tudjuk, mikor érkezik meg, de minden szociáldemokrata párt­nak feladata, sőt kötelessége lesz ehhez a lokomotívhoz odakapcsol­ni... a maga lokomotívját.” A Tanácsköztársaság utáni ma­gatartásával, téveszméivel magya­rázható elsősorban, hogy a fel­szabadult Magyarországon eddig keveset emlegették a kiskunhala­si Kard utca 11—13. számú ház­ban született politikus nevét. A proletárdiktatúra leverése után emigrációba kényszerült Garbai előbb Ausztriában, később Csehszlovákiában, végül Francia- országban telepedett le. Távol ha­zájától az ausztromarximus hívé­vé vált, reformista, centrista né­zeteket vallott, eltávolodott a munkásmozgalom forradalmisá- gától. A második világháború után Párizsban ismét be akart kap­csolódni az ott létrehozott Vilá­gosság nevű csoport munkájába, de a forradalmi munkásmozgalom nem fogadta őt vissza. 1947. július 8-án hunyt el. Teljesen egyetért­hetünk egyik méltatójával, Vida Sándorral: „Garbai Sándor életé­nek első szakaszában, mint követ­kezetes szociáldemokrata, úttörő­munkát végzett a munkáspárt szervezésében, a munkások felvi­lágosításában, a szocialista tanok terjesztésében, ő is hozzájárult ahhoz, hogy a század elején Ma­gyarországon teret nyert a marxiz­mus eszméje, kialakult a munkás- osztály öntudata.” Garbai Sándor emléktábláját március 27-én avatják fel Kis­kunhalason. Heltal Nándor I:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::*:::*:::::::::*:::::;:::::::;:*:-:; Hej, regö, rejtem A közelmúltban rendezte meg a Pannónia Filmstúdió az 1978- ban készült egyéni alkotások be- rnulató vetítését. A fővárosi Tol­di Moziban ez alkalommal tizen­három rövid, animációs filmet ismerhetett meg a szakmai közön­ség. Az itt látott művek többsé­gét fiatal művészek készítették, változatos kifejezési eszközök, animációs technikák, ábrázolási módszerek, azaz termékeny sok­színűség jellemezte a közel egy­órás filmösszeállítást. A nemzetközi rajzfilmes köz­életben rangos helyet elfoglaló „nagy” pannóniás műhelyen belül több, sajátos arculatú és munka- módszerű műterem alkotóközössé­ge él és dolgozik. Közülük az egyik a kecskeméti, amely az idén első alkalommal szerepelt a há­zai bemutatón önálló művel: He­gyi Füstös László: Regölés című rövidfilmjével. A televízió Ki mit tud vetélke­dő sorozatán feltűnt és sikerrel szerepelt fiatalember, aki külön­ben matematika—rajzszakos ta­nár, három éve dolgozik a kecs­keméti rajzfilmesek közösségé­ben. Első önálló alkotásával, amelynek rendezője, forgató­könyv-készítője és animátora is maga volt, szép szakmai sikert aratott. A Regölés megvalósításá­nak színvonalával, részint pedig saiátos témaválasztásával kelthet­te fel a közönség figyelmét. A téli regölés hagyománya a kereszténység felvételét megelőző pogány magyar termékenységi szertartásokban gyökerezik. Subá­ba, jelmezbe öltözött fiatal férfiak karácsony és újév táján végig­járták a falu portáit, és sajátos mozdulatok, dobogások kíséreté­ben monoton kántálással, rímekbe szedve sorolták fel az új eszten­dőre vonatkozó jókívánságaikat. Port, búzát, békességet, gyer­mekáldást, esőt, szaporaságot, egyszóval mindazt, amit az adott környéken szükségesnek ítéltek a paraszti gazdaságok eredményes esztendejéhez ... Igaz, a kívánsá­gok hosszú sora nem öncélú volt. hiszen a felsorolás fejében meg kellett ajándékozni a regölősöket. de ki merte volna ezt a kötelező hagyományt lábbal tiporni? Biz­tosan megbosszulták volna az égiek. Hegyi Füstös László filmjében elvonatkoztat a rítus konkrét cselekményétől, s inkább a lé­nyeg ábrázolására törekszik. A rö­vidfilm „kerete” a három fősze­replő regölős figura egymásba fo­nódott sziluettje. Az alakok üte­mes, hullámzó mozgása jeleníti meg a kívánságok sorát. A kísérő­zenét, illetve a szöveges informá­ciót a Muzsikás Együttes adja az általa készített regölős ének fel­dolgozásával. A film képi világa (operatőr Pólyák Sándor) pedig e kettő egymásrahatásának ered­ményeként születik meg a fantá­zia szabad csapongását követve: részben -illusztrálva a mesebeli kívánságok sorát, részben pedig természetfelettivé nagyítva, az ősi hitvilág egyetemes távlataira tá- giva a szöveg mondanivalóját. A még mindig fiatalnak mond­ható kecskeméti műterem, amely­nek közössége keresi saját, első­sorban a magyar folklórkincsre alapuló stílusvilágát, ígéretes mó­don mutatkozott be első önálló szerzői alkotásával, Hegyi Füstöt László filmjével. r. ni. • Képkockák Hegyi Füstös László: Regölés című rövidfilmjéből.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents