Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
1979. március 21. • PETŐFI NÉPE 1 SPORT - SPORT TEKE Ötödik győzelem az NB I-ben SAKK Váratlanul nagy arányú vereség az OB I-ben Külföldi csapatok a Szilády Kupán A Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium március 24—25-én megrendezi a már hagyományossá vált Szilády Kupa kézilabdatornát. Ez a verseny valójában főpróbája a júniusban Kiskunhalason rendezendő országos közép- iskolás kézilabdakupának. Miután középiskolások részére ilyen rendszerben csak Kiskunhalason rendeznek tornát, ez évben is igen sok volt a jelentkező, s a szervező bizottság végül 8 fiú- és 8 lánycsapat nevezését fogadta el, s a résztvevők között lengyel és NDK-s csapat is található. A csapatok a következők: Fiúk: Szarvasi Vajda P. Gimnázium, Szegedi Rózsa F. Gimnázium. Békéscsabai Lékai J. Vízügyi Szakközépiskola, Budapesti Landler J. Gimnázium, Kiskunhalasi II. Rákóczi F. Mg. Szakközépiskola, Kiskunhalasi Szilády A. Gimnázium, Krakkó (lengyel) és Leine- féld (NDK). Lányok: Győri Szamuely Szak- középiskola, Fóti Gyermekváros, Szekszárdi Garai J. Gimnázium Kiskunmajsai Dózsa Gy. Gimnázium, Kiskunhalasi Szilády Á. Gimnázium, Krakkó és Nord- hausen. A résztvevők közül a tavalyi országos bajnokságban a szarvasi fiúk első, a győri lányok második helyezést szereztek. A krakkóiak viszont az előző években többször nyerték már el a Szi- lúdy Kupát, és most is esélyesként indulnak. □ □ □ A megyei kézilabda-szövetség az 1979. évben működő játékvezetők részére március 24-én egész napos tanácskozást rendez az MHSZ-székházban. A reggel 8 órakor kezdődő tanácskozás kötelező jellegű, amelyen az évi feladatok megvitatásán kívül a szabályok alkalmazásának egységesítése lesz a cél. Schóber Ottó Bács-Kiskun megyei sikerek a területi mezei bajnokságon Napos, kissé szeles időben került lebonyolításra Kecskeméten a területi mezei futóverseny, ahol 582 versenyző érkezett a célba. A versenyt megtekintette dr. Szabó Miklós, a MASZ szakfelügyelője. A 72 éremből a KSC és Sí atlétái szereztek 22-t, a Békéscsabai Előre Spartacus 10-et, a Szegedi VSE 8-at, a Kun Béla SE és Sí 7-et szerzett. A többi érmen 15 szakosztály osztozott. Eredmények: LÁNYOK: 1967-es szül. (54 befutó), 800 m: 1. Szabó Andrea (Szegedi VSE), 2. Bakos Ildikó (KSC Sí), 3. Hóin Tímea (KSC Sí). Csapatban: 1. KSC Sí 17 ponttal, 2. Orosháza 82, 3. Kun B. Sí 85 ponttal. 1966-os szül. (67 befutó), 2200 m: 1. Szelei Éva (KSC Sí), 2. Lauri- nyecz Mária (Békéscsabai Előre), 3. Szelei Erzsébet (KSC Sí). Csapatban: 1. KSC Sí 18, 2. Békéscsaba „A” 20, 3. Békéscsaba „B” 58 ponttal. 1965-os szül. (59 befutó), 2200 m: 1. Szász Mária (KSC Sí), 2. Pór Erzsébet (KSC Sí), 3. Kiss Judit (HVSE). Csapatban: 1. KSC Sí 25, 2. Kun Béla 31, 3. Békéscsabai Előre 59 ponttal. 1964-es szül. (45 befutó), 3000 m: 1. Pusztai Ágnes (Szentes), 2. Knyihár Judit (B-csaba Előre), 3. Bari Ilona (KSC Sí). Csapatban: 1. B-csaba Előre 30, 2. KSC Sí 41, 3. Varga J. DSK 111 ponttal. 1961—62-es szül. (32 befutó), 3500 m: 1. Visnyei Márta (Szegedi VSE,) 2. Gyenes Klára (KSC), 3. Dobó Erika (Szegedi VSE). Csapatban: 1. SZVSE 46, 2. KSC 61, 3. Varga J. DSK 63 ponttal. Felnőtt nők (14 befutó), 4000 m: 1. Fedorné (Szolnoki MÁV), 2. Patyi Erzsébet (B-csabai Előre), 3. Kocsis Márta (Szegedi VSE). Csapatban: 1. Mezőtúr 23, 2. Varga J. DSK 28 ponttal. FIÜK: 1967-es szül. (60 befutó), 2000 m: 1. Tóth Tibor (KAC Sí), 2. Juhász Csaba (Hetényegyháza), 3. Hurguj Mihály (Gyulai SE). Csapatban: 1. KAC Sí 41, 2. Kun B. Sí 44, 3. KSC Sí 60 ponttal. 1966-os szül. (65 befutó), 4500 m: 1. Békési Ferenc (Törökszentmiklósi, 2. Váczi Mihály (KSC Sí), 3. Mihály László (B-csáb,a). Csapatban: 1. B-csaba 48. 2. Szolnoki Sí 55. *3. KSC Sí 69 ponttal. 1965-os szül. (54 befutó), 4500 m: 1. Szűcs Csaba (Kun B.), 2. Károly József (HVSE), 3. Szabó József (KSC Sí). Csapatban: 1. Kun B. Sí 19, 2. KSC Sí 60, 3. Orosháza 64 ponttal. 1963—64,-gS,^ szül. (54 befutó), 6000 m: 4: -Vágó Béla (KSC Sí), 2. Szabó Zoltán (KSC Sí), 3. Sárga? Zoltán (KSC Sí). Csapatban: 1. KSC Sí 28, 2. Szegedi VSE 83, 3. B-csaba Előre 98 ponttal. 1961—62-es szül. (40 befutó), 7000 m: 1. Dancsa Bálint (BSK), 2. Salkai Pál (Szóin. MÁV), 3. Grok András (Gyulai SE). Csapatban: 1. BSK 52, 2. Szegedi VSE 93. 3. 608. ITSK 98 ponttal. Felnőtt férfi (38 befutó), 90000 m: 1. Kiskirály Ernő (Kun Béla SE), 2. Bácsházi József (SZEOL), 3. Gyulai János (Csongrádi. Csapatban: 1. SZEOL 19, 2. Szegedi VSE 24. 3. Kun B. 28 ponttal. Az országos bajnokság április 1-én Dunakeszin lesz, nevezni március 20-ig a MASZ címére lehet. Mindenki indulhat, kivétel az 1965—66-os korosztály, ahol az 1—6. egyéni és 1—3. helyezett csapat indulhat csak. Kecskeméti MÁV—Győri Richard 6:2 (2390—2317) NB I. női. Kecskemét. K. MÁV: Medgyesiné 412, Tóth K. 411. Túri A. 404. Török M. 394. Horváth A. 389. Tóthné 380. Győri R.: Tömöri I. 429, Vajdáné 421. Kapocs I. 375, Horák- né 371, Szalai M. 365, Aignerné 356. IFJÚSÁGIAK Győri Richard—Kecskeméti MÁV 3:1 (789—747) NB I. ifjúsági. Kecskemét. Győri R.: Lakos E. 412, Borcsné 377. K. MÁV: Határ I. 379, Fekete J. 368. A K. MÁV női csapatának sikersorozata tehát változatlanul tart. Eddig öt mérkőzésből 10 ponttal az NB I. 2. helyén állnak, de most komoly erőpróba előtt áll a csapat. Március 27-én ugyanis Szegeden, a SZEOL AK ellen, vívják az elmaradt mérkőzésüket. NB III-AS EREDMÉNYEK Kecskeméti MÁV—BÁCSÉP 6:2 (2541—2352) Kecskemét, MÁV pálya. (A BÁCSÉP volt a rendező csapat). K. MÁV: Orosz 437, Halász F. 404, Szunyogh 440, Hiczpán 429, Bauer 428. Mozsár 403. BÁCSÉP: Munkácsi 368, Vá- radi 394. Kiss J. 365, Kunos 397, Orbán 410, Kecskés 418. Kecskeméti TE—ZIM Vasas 5:3 (2453—2412) Kecskemét, ZIM-pálya. KTE: Mák 405. Vata 397, Faragó 444. Nagy K. 422, Csibrany P. '415. Kecskés S. 367. ZIM Vasas: Kardos 415, Kovács L. 404, Körösi 387, Turbucz 410. Tanai 438, Lénárt 385. • Túri Andrea, a K. MÁV ifjúsági játékosa ebben a fordulóban a felnőtt csapatban szerepelt, s a harmadik legjobb eredményt érte el. Szentesi VSC—Kiskunhalasi MEDOSZ 5:3 (2402—2343) Szentes. Szentes: Mihók 375, Szabó 366, Bakonyi 420, Kávássy 370, Vajda 429, Kardos 442. Kh. MEDÖSZ: János P. 385, Takács 350, Jakus 375. Lovas 377, Tóth' P. 353, Hidegh 403. A MEGYEI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI OTP—ZIM Vasas B. 7:1 (2200—1042), Fémipari Szöv.—BÄCSMOBIL 3:5 (2297 —2327). KTE B—K. MÁV C. 0:2 (2158— 1032). K. Vörös Meteor—K. MÁV B. 6:2 (2254—2130) BACSMOBIL—LAMPART KISZ 6 :2 (2227—2113) LAMPART KISZ —BACSEP B. 6:2 (2286—1873). ELŐZETES Rekordnevezés a Jelky Kupa okolvivo- versenyre lmmár^-föbb éves hagyománya van -fl bajaink qHa,l.évről évre megrendezésre kerülő Jelky Kupa ökölvívóversenynek, gépszerűségére jellemző, hogy a március 23—25. között lebonyolításra kerülő versenyre húsz egyesület százötven öklözője nevezett az ország különböző részeiből. Amint Berwinkl Mihály, a Bajai SK ügyvezető elnöke tájékoztatott bennünket a serdülő korosztály legjobbjait ideális körülmények várják Baján, hegy tudásuk legjavát nyújthassák, s ezáltal. színvonalas küzdelemmé tegyék a vetélkedőt. A mérkőzésekre a Vasvári Pál utcai sportcsarnokban kerül majd sor mindhárom napon. A selejtezők pénteken 16, az elődöntők szombaton ugyancsak 16 órakor kezdődnek, míg a döntőkre vasárnap délelőtt 9 órától kerül majd sor. Az egyéni győztesek és helyezettek érmeket kapnak, míg a csapatverseny legjobbja elnyeri a Jelky Kupa vándorserleget. A díszes trófeát eddig három egyesületnek sikerült megszereznie. A torna első évében a BSK diadalmaskodott, 1975-ben, egy évvel később a Bp. Honvéd volt a legeredményesebb, 1977-ben elmaradt, míg legutóbb, 1978-ban a KS1 szerezte meg. MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: KSC—Szolnoki MÁV, Kecskemét, városi pálya, 15 óra. Soltvadkeilti TE— 22-es számú Volán, Solt- vadkert, 15.30. TÖMEGSPORT Főiskolai sporttalálko- i zók: kispályás labdarúgó- y mérkőzések a Széktói Stadionban. 10 órától. Lövész- ,versenyek, Czollner téri lőtér, 10 órától. SOROKBAN RÖPLABDA A rendező BÁCSÉP SC elkészítette a március 30-tól április 1-ig Kecskeméten. a Városi Sportcsarnokban sorra kerülő 5. Hírős Kupa női röplabdatorna csoportbeosztását és sorsolását. A tornán 10 csapat vesz részt, köztük a magyar női ifjúsági válogatott, valamint két NB I-es csapat (MTK-VM és a Dunaújvárosi Építők), végül pedig 7 NB Il-es együttes. CSELGÁNCS Baján 17 egyesület 292 cselgáncso- zója vett részt a Pajtás Kupa úttörő- és kisdobosversenyen. A BSK cselgáncsozói közül az úttörő korosztályban 41 kg-ban 2. Regős. Kisdobos korosztályban 25 kg 2. Szabó A., 35 kg 5. Balia Zs.. 1. Nagy L., 38 kg 2. Eleki Z.. 3. Brassói G. 41 kg 1. Szlavikovics R. Pontversenyben 1. Bp. Honvéd 2. TFSE 3. Ajka 4. Bajai SK. VÍZILABDA Április 1-én kezdődik az OB II. A- osztályban a küzdelem. A KSC első ellenfele az Eger SE lesz. Kecskeméten először április 8-án játszik a KSC a MAFC ellen. Öt magyar a legjobbak között Véget ért a fedettpályás atlétikai versenyidény, s mint mindig, ilyenkor, elkészült a szezonzáró világranglista, amely minden számban a legjobb tíz versenyzőt sorakoztatja fel. A legjobbak közé ezúttal öt magya* atléta került, a női magasugrás fedettpályás világcsúcstartója, Mátay Andrea elsőként. Előkelőnek mondható Pa- róczai András helye is: a szolnoki futó 800-on az idén ötödik legjobb idejét érte el, 400-on pedig a tizediket. ,,Jegyezték” továbbá a magasugró Jámbor József, a távolugró Szalma László és a hármasugró Katona Gábor nevét is. (MTI) CSALÁDI HÍR MINSZKBÖL Ljudmilla Turiscseva után az 1972^ rs müncheni olimpia egy másik felejthetetlen szovjet tornász szereplője, Olga Korbut is gyermeket hozott a világra, egy 3.20 kg-os fiúcskát. Olga Korbut jelenleg Minszkben, a bjelorusz tornászszövetség szövetségi edzője. Most persze rövidebb időre nélkülözni kénytelenek . . . Ez aztán a tömegsport! • Az 1967-cs születésű fiúk versenyének ünnepélyes eredményhirdetése. A díjakat Gyöngyösi Imre, a megyei atlétikai szövetség elnöke adta át. (Banczik István felvétele.) Óriási a büszkeség üj-Zélandon. Az aucklandi tömegfutóversenyen 32 ooo-en vállalkoztak a 12 km-es táv megtételére, s ezzel a méreteket tekintve ..világcsúcs” dőlt meg! A hatalmas mezőnyben az első helyet egy 23 esztendős főiskolás, Gary Palmer szerezte meg, 33:55 perces idővel. Az OB I negyedik fordulójában a BÁCSÉP a Bp. Honvéd csapatát fogadta. A többszörös magyar bajnokcsapat most a legjobb összeállításában állt lel, nyilván vissza akartak vágni a tavalyi vereségért. A BÁCSÉP együttese a vártnál sokkal gyengébben játszott, s alig tanúsítptt némi ellenállást, pedig a játékosai győzelmi reményekkel ültek, asztalhoz, a kezdeti elbizakodottságból végül görcsös erőlködés lett s a kecskemétieknek semmi sem sikerült. Csak Grószpéter tudta megismételni tavalyi teljesítményét, s az első táblán sötéttel is nyert Petrán nk. mester ellen. Az első hat táblán nem is sikerült több pontot szerezni. A hetediken Kormányos bonyolult állásban kerekedett felül Siskov mester ellen. Czeglédit, 'Erdélyit és Fábiánt túlját- szották. csala nyert állást rontott vesztésre. A mezőny második felében a sötéttel játszó kecskemétiek korán kerültek hátrányos állásba. Az OB I során a BÁCSÉP számára kritikus időszak következik, mert sorban erős budapesti csapatokkal játszik, s sok függ attól, hogy ezt hogyan tudják átvészelni. A következő ellenfél április 1-én, Budapesten az MTK-VM vagyis Portisch nagymester csapata lesz. BÁCSÉP—Bp. Honvéd 3,5:8,5 (2) Grószpéter—Petrán 1:0. Czeglédi—Hazai 0:1. Lovass I—Perényi függő (Lo- vass vesztésre áll), Csala—dr. Nagy 0:1, dr. Erdélyi—Ozsváth 0:1 Fábián— Piri- si 0:1. Kormányos—Siskov 1:0, Salánki —Halász döntetlen, Brandies—Lajos 0:1, Abel—Kende döntetlen,1 Molnár—Murin 0:1, Lovas D—Hernádi döntetlen, Centgráf—Borsi 0:1. Madi—Poór függő (Ma- di győzelmi esélyével). A forduló eredményei: KGM Vasas— f tTE 9.5:4,5. Statisztika—Pécs 10:4. Bp. partacus—Volán 9:5, Vasas—MTK-VM 5:7 (2). DEAC—Mereszjev SE 6,5:4,5, (3). A bajnokság állása: 1. KGM Vasas 36. 2. Bp. Spartacus 33,5. 3. MTK-VM 32,2 (2). 4. Volán 29,5. 5. Mereszjev SE 27,5 (3). 6. Statisztika 27, 7. Bp. Honvéd 26 (2). 8. BÁCSÉP 24.5 (2) 9. Pécs 24. 10. Vasas 23 (2), 11. ZTE 23, 12. BVSC 22.5 (14). 13. DEAC 22 (3). 14. Miskolc 20 (14). A BVSC—Miskolc mérkőzés eredménye nem ismeretes. OB II Nyugati csoport: BKV Előre—K. Tipográfia 5:8 (1) Tornai—Körösi döntetlen Tanai—Te- sinszky l :0. Apáti—Kalmár függő (döntetlen színezetű állás). Zilizi—Balogh döntetlen, Jókai—Somodi döntetlen, Hegede—dr. Korom 1:0. Pintér—Zsíros 0:1 dr. Mérő—dr. Körösi 0:1. Fiiszár— Borsos 0:1. Emrich—Horváth P. 0:1. N. Budea—Németh 0:1. Kiss—Papp döntetlen. Egervári—Tőzsér 1:0, Pongyor— Horváth J. 0:1. A négy döntetlen a mérkőzés korai időszakában alakult ki. a további 10 táblán akkor még csak Tesinszky állt vesztésre. Végül a kilenc nyert állásból csak hatot sikerült győzelemmel befejezni. Kalmár jobb állásból vesztett, s Tőzsér is nyerésre állt. ám helyzetét túl gyorsan és rosszul értékelte, s el is vesztette a játszmát. A csapat közepe jól hozta az eredményt. A sakkszövetség vezetőinek látogatása A Magyar Sakkszövetség vezetői látogatást tettek a BÁCSÉP sakkszakosztályánál. Gábor Zoltán alelnököt. Flórián Tibor főtitkárt. és Haág Ervin szakfelügyelőt dr. Acs László gazdasági igazgató, a sakkszakosztály vezetője fogadta. A megbeszélésen az együttműködés lehetőségeiről, valamint nemzetközi találkozók szervezéséről tárgyaltak. Haág Ervin nemzetközi mester. a női válogatott edzője mintaedzést tartott a BÁCSÉP csapatának, majd Makai Zsuzsa nemzetközi mester, az ezüstérmes női olimpiai csapat tagja tartott élménybeszámolót a sakkolimpiáról. Végül szimultánra került sor. Haág Ervin a férfiak ellen játszott, s Bense József győzött ellene, a nők és az ifjúsági versenyzők Makai Zsuzsával játszottak. Ferró Anikó, Widmann Zoltán és Bauer Tamás döntetlent ért el. Megyei ifjúsági bajnokság A férfi ifjúsági megyei bajnokságot Kecskeméten tartották 36 résztvevővel. 1. Horváth J. (Tipográfia). 2. Barta S. (Madaras). 3. Zseni B. (Kiskunhalas), 4. Szendrei I.. (Madaras), 5. Zsiros M. (Tipográfia). A női versenyt 15 résztvevővel Kalocsán tartották meg. 1. Kurucsai Margit (BÁCSÉP). 2. Ferró Anikó (BACS- ÉP), 3. Csupor Katalin (Kalocsai SE). Az 1—2. helyezettek az országos ifjúsági döntőbe jutottak a kiskunhalasi Zseni pedig az országos serdülő döntőbe. Szakmunkástanulók bajnoksága Kiskunfélegyházán. A 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet rendezte meg a megye szakmunkástanulóinak egyéni versenyét. A verseny zökkenőmentes megrendezéséhez László Jenő testnevelő tanár nyújtott értékes segítséget. Leányok versenye: l. Györgyi Emma (Kkfházi 608. sz.' ITSK), 2. Veres Erzsébet (Kkth. 608. sz. ITSK). 3. Kecső Anna (Kkfh. 608. sz. ITSK), 4. Seres Ilona (Kecsk. Mg. Szalcm.képző Intézet DSK), 5. Czelányi Mária (Kecsk. Keresk. ,és Vendéglátó Szakm.képző), 6. Renge Rózsa (Kecsk. Keresk. és vendéglátó Szakm.képző). Fiúk versenye: 1. Jávor Sándor (609. sz. ITSK. Baja) , 2. Gyovai Dezső (Kecsk. Keresk. és Vv. Szakm.képző Int.) 3. Kardos Csaba (Mg. Szakm.képző Int. Kecskemét), 4. Retkes Sándor (608. sz. ITSKl Kkíháza). 5. Juhász János (618. sz. ITSK Kkhalas), 6. Varga György (Mg. Szakm.képző Int. Kecskemét). Mind a leányok, mind a fiúk közül az első két-két helyezett jutott az országos döntőbe! Megyei középfokú iskolai bajnokság Kiskunfélegyházán Ugyancsak a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet rendezte meg, László Jenő testnevelő tanár segítségével a középfokú Iskolák megyei csapatbajnokságának döntőit. A versenyen összesen 19 csapat 95 versenyzője mérkőzött egymással a győzelemért. A nagy számú induló is bizonyította, hogy megyénkben igen népszerű a sakkjáték és nincs baj az utánpótlással. Leányok: K Bajai III. Béla Gimn. 15.5 2. Kecsk. Katona Gimn. 14,5 3. Kkfházi Móra Gimn. U 4. Kkfházi 608. sz. ITSK 10.5 5. Kecsk. Kőzg. Szakközépisk. 10,5 6. Kecsk. Keresk. és Vendégl. I. 10 7. Kecsk. Mg. Szakm.képző Int. 8 Fiúk: 1. Kecsk. Katona Gimn. 18 2. Kkhalasi Szilády Gimn. 15 3. Kkfházi Móra Gimn. 10,5 4. Kkfházi 608. sz. ITSK • 10 5. Bajai Türr I. Techn. 10 6. Kkmajsai Dózsa Gimn. 9,5 7. Kkfházi Mg. Szakm.képzö Int. 9 8. Kecsk. Keresk. és Vv. Szakm. 9 9. Kkhalasi 618. sz. ITSK 8,5 10. Jánoshalmi Radnóti Gimn. 8 11. Szabadszállási 650. sz, ITSK 7 12. Kecsk. 607. sz. ITSK 5,5 A leányoknál és fiúknál egyaránt az első két-két helyezett került az országos döntőbe! Befejeződött Kecskemét város 1979. évi egyéni bajnoksága! A megyeszékhely idei egyéni bajnoksága elmaradt a várakozástól, hiszen a versenyzők és az élmezőny tagjai közül többen távolmaradtak a küzdelmektől. A mezőny körmérkőzéses formában döntötte el a helyezéseket. A végeredmény: 1. Molnár - Zoltán (BÁCSÉP SC) 9 2. Abel Lajos (BÁCSÉP SC) 8.5 3. Lovas Dániel (BÁCSÉP SC) 7 4. Donkó Mátyás (BÁCSÉP SC) 6.5 5. Papp József (Tipográfia) 6 6. Borsos Dániel (Tipográfia) 5.5 7. Németh Zoltán (Tipográfia) 5.5 8. Centgráí József (BÁCSÉP SC) 5 9. Kurucsai Istvánná (BÁCSÉP SC) 3,5 10. Krizsány László (MFSC) 3.5 11. Nagy Sándor (Nagykőrös) 3 12. Kökény Zoltán (Tipográfia) 3 A városbajnok egyik miniatűr, jó teljesítménye: Molnár Zoltán Papp József (BÁCSÉP SC) (Tipográfia) Városbajnokság, 1979. 1. e4 é5 2. Hf3 c6 3. d4 cd: 4. Hd4: HfC 5. Hc3 Fb4 6. e5 Hdö 7. Vg4 Bg8 8. Fd2 Fc3: 9. be: U6 10. Fb5+ Kf8 11. ed; Vd6: 12. 0—0 Fd7 13. Vh4 HC6 14. Fc6: be: 15. c4 Hf6 Ili. Babl c5 17. HI3 e5 18. Fc3 Be8 19. Bfdl Vc7 20. He5: Ff5 21. Vf4 Vc8 22. Hd7+ Fd7: 23. VdG+ és sötét feladta. (1:0) A végállás: m $ m i 1 1 I k * i ä 1 W fÉ «ff- j ■ l ib mÁmm f Gímes György A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója A hét mérkőzései; a pécsi és a torinói rangadó A totó 12. heti. március 25-i szelvényén magyar NB Il-es, valamint olasz A és B osztályú csapatok mérkőzéseit találjuk. Mindhárom NB Il-es csoportból két-két mérkn/cs szerepel a íőmérkőzések között. Első helyen a Nyugati csoport rangadó mérkőzése található. A Középcsoport két mérkőzése szintén nehéznek ígérkezik, de a Keleti csoport két mérkőzésére sem könnyű tippelni. Az olasz A osztály négy mérkőzése közül kiemelkedik a római és a torinói rangadó. A B osztályt is négy mérkőzés képviseli. Tippjeink: 1. Pécsi VSK—Kaposvári Rákóczi. NB II. Nyugati csoport. A két éllovas közül bármelyik nyerhet, de pontosztozkodás látszik a legvalószínűbbnek. Tippünk: x. 2. Péti MTE—Komlói Bányász. NB II. Nyugati csoport. A komlói együttes a bajnoki címért küzd. Hátrányuk a pécsiekkel szemben három pont. A Bányász idegenben is esélyesként lép pályára. Tippünk: 2. x. 3. Balassagyarmati SE—Szegedi *EOL AK. NB II. Középcsoport. Egyik csapat sincs jó formában és ez a szegedieknél a meglepőbb. A tavaszi szezonban még nyeretlenek és elvesztették esélyüket a feljutásra. Tippünk: x. 1. 4. Bp. Spartacus—Kossuth KFSE. NB II. Küzépcsoport. A Spartacus lassan, a veszélyes zónába kerül. A vendégek az élbolyhoz tartoznak és a dobogós helyért küzdenek. Tippünk: x. 1. 5. Lehel SC (Jászberény)—Debreceni MTE. NB II. Keleti csoport. A DMTE vasárnap nehezen tartotta otthon a két pontot, a Lehel SC pedig Gyulán vesztesként hagyta el a pályát. Szoros mérkőzésen pontosztozkodás várható. Tippünk: x. 6. Nyíregyházi Vasutas Spartacus— Eger SE. NB II. Keleti csoport. Rangadó jellegű találkozó. A hazaiak még reménykednek a bajnoki cím megszerzésében, de az esélyük erre mind kevesebb. Tippünk: 1, x. 7. Bologna—Atalanta. Olasz A. osztály. Még egyik csapat sem adta fel a reményt, hogy jövőre is tagjai legyenek az A osztálynak. A nehezebb helyzetben a Bologna van és számukra sorsdöntő lehet a két pont megszerzésé. Tippünk: x. 1. 8. Lazio—Internazionale. Olasz A« osztály. A két jól szereplő együttes összecsapásán döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: x. 9. Torino—Juventus. Olasz A osztály. A közel egyforma teljesítményt nyújtó két torinói együttes rangadóján a legvalószínűbb eredménynek a pontosztozkodás látszik. Tippünk: x. 10. Verona—Fiorentina. Olasz A osztály. A Verona már menthetetlenül kiesik az A osztályból. A Fio- rentinát nem fenyegeti semmi veszély. Tippünk: x. 2. 11. Foggia—Pistoiese. Olasz B osztály. A vendégek állnak jobban a bajnokságban és még esélyük van a feljutásra. Tippünk: x. 1. 12. Nocerina—Genoa. Olasz B osztály. A Genoa hazai veresége meglepetés és ezzel a veszélyes zóna közelébe kerültek. A hazaiak a kiesés ellen küzdenek. Tippünk: x. 13. Spal—Lecce. Olasz B osztály. Mindketten javítottak helyzetükön az elmúlt fordulóban elért győzelmükkel. A Lecce így esélyes maradt a feljutásra is. Tippünk: 1. x. 4- 1 mérkőzés: 14. Taranto—Varese. Olasz B osztály. Kiesési rangadó. A két együttes eddigi szereplése nagyon gyenge. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: X, x. D. I.