Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-21 / 67. szám

r

1979. március 21. • PETŐFI NÉPE S

Fehérre meszelt, kedves, barátságos családi ház Kalocsán, a város szélén. Az asztal mellett félkönyökre támaszkodva, a 79 éves Fónagy Gyula bácsi, a munkásőrség Csupó Imre nevét viselő egységének ma is aktív tagja. Nem mesél, emlékezik, a hatvan évvel ezelőtt történt, a magyar nép történelmét formáló eseményekről.

Az idős ember életének útja szorosan összefonódott a magyar munkásmozgalommal, hiszen

1914-ben, amikor Debrecenben asztalosinas volt, részt vett az ifjúmunkások Tisza-ellenes tüntetésén. A rendőrségre vitték, s két napig őrizetben, tartották. Tizenhétéves korában szabadult, amikor már tombolt az első világháború. Csupán egy évig dolgozhatott, mert 1918 tavaszán a 39-es közös gyalogezred katonájaként Olaszországban, Doberdónál harcolt, s akkor még ő sem tudta, miért. Megsebesült, s Budapesten a Zita kórházban ápolták, ősz volt már, s a sebesült katonák ki- kiszökdöstek, hogy részt vehessenek az igazságtalan háború, az imperialistaellenes tüntetéseken. Fónagy Gyula érezte, nem lehet máshol a helye, mint munkástestvérei között. Büszkén viselte az őszirózsás forradalom jelképét, a vörös színű rózsát, s mellette a vörös szalagot.

Ez év decemberében már a Merkur Faárugyár asztalosaként dolgozott, hiszen leszerelték. 1919. máicius 21-én végre megértette, eljött a munkások társadalma, a proletárdiktatúra. Tudta, érezte, most már magának dolgozik. Ez az időszak nem sokáig tartott, ugyanis egy nyáreleji napon a famunkások szakszervezetétől egy elvtárs jött ki, s munkásgyűlést tartott a gyárban. A beszéd rövid volt és egyértelmű: meg kell védeni a proletárállamot. Fónagy Gyula elsőként jelentkezett, s alig két nap múlva már az első vörös zászlóalj katonájaként Molnár Adorján százados zászlóaljparancsnoksága alatt megkezdte a kiképzést. Két hét telt el csupán, s már a zászlóalj Salgótarjánba indult, hogy találkozzék a szovjet Vöi'ös Hadsereg csapataival.

Emlékezetes volt a csehekkel való ütközet Mészpesnél, ahol erőteljes támadással szorították visz- sza őket egy folyón túlra. A front megmerevedett, s a zászlóalj katonáit visszarendelték Salgótarjánba, ahonnan Budapestre szállították őket. Az ellenforradalom erői Dunántúlon, Pesten mozgolódtak. A zászlóalj Tolnamözsön íakodott ki, s két század a Sió torkolatánál a Dunához került, ahol megütköztek a monitorokkal. Fónagy Gyula, a Vörös Hadsereg rajparancsnoka Gerjenbe került rendfenntartónak, míg egy napon parancsot nem kapott, hogy létesítsen kapcsolatot Kalocsán tartózkodó vöröskatonákkal. Akkor látta, amikor biztosított menetben közelítették meg a várost, Szamuely Tibort, sőt, tőle vette át az összeköttetés létesítését igazoló parancsot.

Tombolt a júliusi nyár. Fónagy Gyula ekkor már Tokajnál vett részt a tiszai átkelésen. Július 20-án hajnalban még a hídon keltek át a folyón, elfoglalták Itakamazt, sőt, a falun túl egy vasúti töltés védelmében foglaltak tüzelőállást. A románok közel voltak. Ágyú- és géppuskatűz- zel próbálták megakadályozni a további előnyomulást. A túlerő késztette arra a zászlóalj parancsnokát, hogy az embereket visszavonja a falu alá, a töltéstől két kilométerre. Az elképzelés nem volt rossz. Ahogy átjönnek a töltésen a románok, tűz alá veszik őket. A Vörös Hadsereg I. hadtestének éle, amellyel szemben háromszoros túlerő állt, várta a támadást, amely nem is késlekedett.

— Alig derengett a hajnal — emlékezett az idős veterán — iszonyú tüzérségi tűz zúdúlt állásainkra. Tisztában voltunk vele, hogy a románok vissza akarnak szorítani bennünket a Tisza másik oldalára, s ezért elkeseredetten harcoltunk. Hajnaltól késő délutánig folyt az ütközet. A szárnyakon a románoknak sikerült előre nyomulniuk, de Rakamazt képtelenek voltak bevenni, bár a lőszerünk, tüzérségi lövedékeink fogytán voltak. Nagyon jól emlékszem.

Sokan haltak meg, s még ennél is több volt a sebesült, de tartottuk állásainkat. Szinte megsüketítünk az ágyúdörgésben, a lövedékek sivításában, de tudtuk, meghátrálni nem lehet. Ma sem tudom, hogy történt, de esteledett már, amikor az egész napi fáradtságtól ott, a lövészárok szélén elbóbiskoltam. A csend riasztott fel. Kerestem társaimat, de csak halottakat találtam. A falu felé kúsztam, s ezt a románok észrevették. Fergeteges tüzet zúdítottak rám, de szerencsém volt, s a falu első házai már védelmet nvújtottak. Hajnalban kaptuk a parancsot a visszavonulásra. Reggel még állt a Tisza hídja, de a románok már azt is tűz alá vették. Átkeltünk a folyón, s nem sokkal később, amikor az állásokba akartunk vonulni, mellénk csapott egy gránát...

Fónagy Gyula Budapesten tért magához a Zita kórházban. Az ellenforradalom rémségeit, győzelmét, a Tanácsköztársaság leverését csak hetek múlva értette meg, amikor a tüzérségi gránáttól kapott légnyomása már gyó- gyulóban volt. Hetek teltek el, amikor elbocsátották a kórházból, s a Kalocsa melletti Bátyára, rokonaihoz utazott. A Horthy-fa- sizmus 25 esztendeje alatt alkalma volt megismerni az üldöztetés, a megaláztatás szinte valamennyi módszerét. A felszabadulás Kalocsán érte, ahol mozdonyfűtőként dolgozott, s elsőként lépett be a pártba. Különböző pártfunkciókat és szakszervezeti tisztségeket töltött be, s 1957-ben alapító tagja lett a munkásőrségnek. Azóta egy pillanatra sem tette le a fegyvert, s mint mondta: amíg egészsége, kora engedi, nem válik meg az acélkék egyenruhától.

Gémes Gábor

• Az öreg haliLíz és a nagy hal. (Fényképezte: harmati János)

téma bensőségéíj átélése jellemzi. Portréi embbjr- és anyagismeretről tanúskodnak, az olyan művek pedig, jrhint a tévé elé lecövekelt csalná, a kövér énekesnő vagy a (ijúltáplált kisgyerek — humorról. Beat-énekese egy stílus és efcy magatartás találó megjelenítse. Ezek szerint nemcsak a kifejezetten komoly, nagy horderejű,jtémák érdeklik?

— Magamnak' is be akartam bizonyítani, hogy a mai jelenségek is kifejezheitők, a naturalizmus veszélye pjélkül. Nézze ezt a szobromat -j-;, mutat egy régi felvételt —, arató nő. Tiszta szocreál. Ezzel: kezdődött a pályám és nem szégyellem. Akkor szégyellném, hát ma is ott tartanék. De miéift kellene megbékélnem azzal aj gondolattal, hogy egy bizonyos if|ő után, egy teljes életművel jaj hátam mögött már semmi újjá} sem próbálkozhatnék? Semmi elől nem zárkózom el és abban sem hiszek, hogy külön Elhivatottság vagy alkat kell a nagy szobrokhoz és megint külön aj kisplasztikákhoz. Vagy szobrász . valaki és akkor kicsiben, nagybán egyformán képes jelentősei iajlkotni, ha meg hiányzik belőle'’ a rátermettség, akkor kisplasztikában sem mond semmit.

— Melyik szobrát szereti a legjobban?

fi

— Mindig azt, amit csinálok. A nagyok közöl vitathatatlanul a kecskeméti emlékmű a legjobb, legerősebb műttem. Nagyon kedves a pápai tanúlófiú, a gödöllői faültetőm, a kpisós kislány Bor- sodivánkán és (ezek itt körülöttem: az Orfeusz; az öreg halász, a - halhatatlan (szerelmeseket ábrázoló plakettsoirlozat.

| i Vadas Zsuzsa

• Birkózás az anyaggal. A régi felvétel, az emlékmű születésének egy nehéz pillanatát örökíti meg.

megkaptam ‘érte.- Lendületben tartott engem is, egymás után négy pályázatomat fogadták el. Mellém szegődött a siker és repített a pályámon.

És most? Csöndesen lapozgatja a fényképeket, újságcikkeket. Nem panaszkodik, nincs is rá oka. Az országban 27 szobra áll, iskolák, művelődési házak előtt, lakótelepeken. Kisplasztikái, portréi minden múzeumban megtalálhatók. Ha többet nem mintázna, akkor is gazdag lenne az életműve, de ma is termékeny alkotóművész, aki fáradhatatlanul keresi a kifejezésmódját megújító, gazdagító lehetőségeket. Makón most avatják fel József Attiláról készített domborművét, műtermében Mikszáth Kálmán szobrát mintázza Mohorára, és közben József Attila Mamájának szoborterve foglalkoztatja.

— Nem azt mondom, hogy nincs dolgom, de úgy érzem, hogy többre is képes lennék.

Sokoldalú, színes egyéniség. Plakettjeit finom kidogozás, a

tettem egy-, majd kétméteres változatban. Felnagyítását egy brigád vállalta, 4 méteresre. Erre a célra kibéreltem egy ócskavastelepet, az emberek nekifogtak a gipsz kifaragásának. Amikor először láttam készen, megdermedtem: annak a merev bábunak semmi köze nem volt az eredeti szoborhoz. Nekiestem egy szekercével és addig faragtam a felhordott anyagot, amíg életre kapott. Hat hétig kínlódtam vele, esőben, szélben. Rettenetesen nehéz munka volt. Azért sem tartottam pihenőt, mert volt egy beteg testvérem és azt akartam, hogy még életében megláthassa. El is jött az átadásra.

Húsz éve tartották a szoboravató ünnepséget. A szobrász ma is meghatottan emlékezik a nagy pillanatra, amikor a fehér lepel alól kibontakozott a forradalom erejét, elszántságát jelképező nőalak, amely azóta is törhetetlen hittel mutat előre.

— Sokat köszönhetek neki. A Munkácsy-díj I. fokozatát is

mm

hoz, festéshez, rajzoljon keménypapírra sarlót meg kalapácsot, azt vágja ki, és fesse a városban a házak falára, s csak ennyit írjon alá: „Vagyunk”.

Így is történt. Dömény olyan festéket használt, amit semmi nem oldott. Minél jobban lemeszelték, annál jobban előjött a falon. Csak a vakolattal együtt lehetett lekaparni. /

A lebukásukra így emlékezik vissza.

— Egy alkalommal — 1933-ban — Peágityék írtak Bajáról egy levelet a központnak, amit Budapesten a Horthy-pribékek elfogtak. A párt nevében Horthy emberei válaszoltak a levélre, amely így szólt: Kedves elvtárs, leveleteket megkaptuk. Megértettük, hogy milyen szép és jó munkát végeztek. Néhány nap múlva egy elvtárs fog lemenni hozzátok, a jelszó ez lesz: Kalapos. Fogadjátok bizalommal, minden segítséget megkaptok.

Három nap múlva megjelent civilben az egyik csendőr. Másnap Peágityot kivitték Vaskútra, s ott a talpát úgy összeverték, hogy rá se tudott állni. Következő nap Dömény is hasonló sorsra jutott. Utána Pécsre vitték tárgyalásra, ahol egy év fogházat töltött. Amikor hazajött Bajára, első dolga volt,

hogy | felkereste a régi elvtársait, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta.

Rozsdamentes emlékek

Kommunista tízparancsolat és még néhány.

A Tanácsköztársaság leverése után jött Bajára, de nemsokára már gyalogosok, páncélosok szállták meg Baját, és megkezdték a bevonultatást a Horthy hadseregbe. Az antant tisztek között volt egy német alezredes is, aki buzdította a fiatalokat, köztük Dömény Józsefet, hogy önként álljanak be katonának. Dömény erre nem volt hajlandó. Ekkor megkérdezte tőle az alezredes: — Mi vagy te, fiam, kommunista?

— Nem — felelte, mert tudta, ha megmondja az igazat, nyomban letartóztatják.

— Hát akkor mi?

—■ Pacifista.

Ekkor került fel a feketelistára, s ezután munkát sehol nem kaphatott, s így falvakba járt szobát festeni.

Ki tudná megmondani, hányadszor indult útnak a fiatalok meghívására, hogy beszéljen a küzdelmes, sokszor halált megvető bátorságot sugárzó életéről. A bajai |fiatalok ma már „csak” úgy ismerik Dömény Józsefet, minit veteránt.

Naponta kora reggel — amikor mások munkába indulnak — ő már tele szatyorral tér haza a szokásos napi bevásárlásból. Az út a piacig, vagy a boltig nem több tíz percnél, de neki sokszor másfél óráig is eltart, mert mindig akad ismerős, jóbarát, aki megállítja égy kis beszélgetésre. Ilyenkor gyakran esik szó a régi időkről, na meg a mai politikai helyzetről.

Józsi bácsi, aki már a 80. évét .tapossa, többszörösen kijárta az 'élet iskoláját, amelyben soha nem bukott meg. Tizennyolc éves volt, gmikor édesapja hazajött az első világháború orosz fogságából. A kintről hozott jótanácsok, félig- meddig már ismerősek voltak neki, hiszen 1916—17-ben az építőmunkások szakszervezetében sokat hallott a munkásosztály elhivatottságáról.

Mint szobafestő, sokfelé megfordult. Pesten, a Dohány utcában az Építőmunkások Szakszervezetében ismerkedett meg közelebbről a munkásmozgalommal, mint a szociáldemokrata párt tagja.

Az igazság kimondásáért másodszor is börtönbe került. Ezúttal Szegedre, a Csillag börtönbe. Felesége mindkét börtönbüntetése idején rendkívüli nélkülözések közepette élt. Lánya varrásból tartotta fent édesanyját.

Amikor Szegeden ült a börtönben, a bajai elvtársak segítették a feleségét közadakozásból húsz pengővel. Hideg szoba, silány élelem, bizonytalanság jutott a családnak osztályrészül. A felszabadulás is internálótáborban érte őt.

1947-ben a Bajai Finomposztó Vállalathoz szólította a párt, mint üzemi párttitkárt. A legnehezebb időkben öt évig állt ezen a poszton, és szervezte a pártot. A kezdet igen nehéz volt. Sok meg nem értés, ellenállás, harc a meggyőzés fegyverével. 1948-ban már háromszáz kommunistát számláltak a Finomposztó Vállalatnál.

Jó néhány kitüntetése köz"ött a legmagasabb a Szocialista Hazáért Érdemérem. Jelenleg mint veterán a bajai 1-es körzet pártalapszerve- zetének vezetőségi tagja.

Szabó Ferenc

Első, nagy — talán egész életét meghatározó — tömegmegmozduláson való részvétele a Parlament előtti emlékezetes nagygyűlés volt 1919. március 21-én, ahol Kun Béla beszélt. Innen a Visegrádi utcába ment a tömeg, és megvárta, míg a párt vezetői kimondták a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülését.

A párt ezekben a napokban bízta meg őt azzal, ho^y vállalja el Baján a kommunista párt szervezését. Itt Poch Nándorral, a munkásotthon elnökével vette fel a kapcsolatot, aki a pártszervezés egyik kimagasló egyénisége volt. Dömény József rendszeresen hozta Bajára a pártkiadványokat, olyat, mint a Társadalmi Szemle, Mi a bedó?, Kommunista ABC,

Közben belépett az illegális kommunista pártba 1931-ben, ahol sajtótermék terjesztésével bízták meg. Egy alkalommal áz illegális

párt vezetői a következő feladatot adták neki: mivel ért a rajzolás*

iHúsz évvel a szoboravatás után

v Még nagyon kevés ideje éltem Kecskeméten, amikor azzal bíztak meg, hogy kísérjem el városnéző sétájukra az akkor éppen ott tartózkodó olasz polgármestereket. írjam meg, hogy mi a véleményük a látottakról? Az olasz városatyáknak minden nagyon tetszeti, de lelkesedésük a Tanácsköz- "társasági Emlékmű láttán csapott a legmagasabbra. Áradozva dicsérték az erejét, a lendületét, a szépségét. „Belissima" — nagyon szép, csodálatos hajtogatták és kérték, hogy a szoborral együtt -örökítsük meg őket. Kiváncsiak voltak a készítődére is és meglepődve vették tudomásul, hogy a ',iszobrász nem férfi, hanem nő: Herczeg Klára.-v Ezen mindenki * csodálkozik. Az emlékmű láttán Ugyan senkinek 'sem jutna eszébe, hogy asszony! alkotást lát, de ha •mégis tudomást !lszerez róla, fur- tsának tartja.

í'Nem szoktuk meg, hogy a nők a monumentális, politikai szobrászatban is szóhoz jussanak. Tudomásom szerint Herczeg Klára az egyetlen, aki ■'ebben a műfajban is bizonyíthatta rátermettségét.

x, — Ez így nagyon szépen hangjaik és igaz is — ismeri el, de mindjárt azt is hozzáteszi, hogy "ez volt az első és utolsó négy- "fnéteres, tehát monumentális köztéri alkotása. — Olyan sikerem volt vele, hogy több feladatot nem is bíztak rám. Nincs ebben semmi ellentmondás, még gsak nem is a sértett nő beszél belőlem. Tudomásul kell venni,

"hogy a szobrászok zömmel férfiak, és az ilyen jellegű, nagy .munkákat maguknak tartják 'fenn. Mondván, hogy a nőkhöz jsözelebb áll a portré, vagy a kisplasztika.

rl — A kecskeméti emlékmű en- rriek az ellenkezőjéről győz meg.

Elmondaná, hogyan született?

— Nagyon szívesen, hiszen a .^legkedvesebb művem. Azért is szeretem, mert nem megrendelésbe készült, hanem belülről jött.

Már akkor megszületett bennem, gmikor még fel sem kértek’ rá.

„Vannak ilyen telepatikus dolgok.

Í

.z ember sürgető kényszert érez, ogy kifejezze a benne feszülő érzéseket és akkor megbízzák egy pályázattal, s megvalósíthatja elképzeléseit.

' — Ritkán találkozik össze az alkotói elgondolás a hivatalos jóváhagyással. Látszik is a szobron, hogy nem erőltetett,

/nem verejtékezve gyúrták- össze a formát a témával: súlyosságában is szárnyal, friss, forradalmi lendület repíti.

i — Mindenki ezt mondja, aki szereti a szobromat. Váci Mihálynak is ez tetszett legjobban.

<3, aki olyan csodálatosan fejezte ki versben a gondolatait, a formában is az erőt, a tétlenségéből kimozdító rohanás megtestesülését kedvelte. Volt persze olyan észrevétel is, hogy túl vaskos a figura, nem elég nőies.

Négy méteres alaknak nem csinálhattam pipaszár lábakat, karokat, akkor nincs ereje. Megeszi a levegő. Ráadásul ez nem egy térdísz, hanem emlékmű. Arra hivatott, hogy kifejezze annak a 133 napnak a súlyát, értékét, ami legdinamikusabb fejezete történelmünknek.

Régi fényképeket mutat, a nagy munka lázas pillanataiban ábrázolják. A hiányzó láncszemeket szavakkal egészíti ki.

*• — A kivitelezés volt a legnehezebb. Az első minta 40 centiméteres volt, később elkészí■í.

Beszélgetés Herczeg Klárával, a kecskeméti Tanácsköztársasági Emlékmű alkotójával

A helytállás példája