Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-14 / 37. szám
1979. február 14. • PETŐFI NÉPE • 5 Bejáró középiskolások TRUFFALDINO A SZÍNPADON: Hunyadkürti István Hunyadkürti Istvánt jól ismeri a kaposvári és a miskolci színház közönsége; s arca gyakorta feltűnik a mozivásznon, s a tévé képernyőjén is. Kecskemétre tavaly ősszel szerződött, ám első szerepét csupán az idén, a Két úr szolgája című Goldoni- víg játék ban kapta. Truffaldinót, a csetlő-botló, ostoba és ravasz szolgát játszotta nagy kedvvel, felszabadultsággal, sok-sok egyéni, színpadi ötlettel fűszerezve a komikus jeleneteket. Bizonyára még sokáig emlékezetes marad a nézők számára magánszáma, az illetékitelenU'l felbontott levéllel, amelyet megrágott kenyérdarabkával igyekszik visszaragasztani. Előbb a falatokkal „küzd meg”, éhes gyomra ugyanis ellenállhatatlanul vonzza a kenyérbelet, s az utolsó morzsák pusztulását csak úgy tudja elkerülni, hogy madzagot köt a galacsinra, hogy le ne csússzon gyomrába. Utána viszont az összeragasztott levélpapír jár körülötte, boszorkánytáncot, hol az ülepére, hol pedig a könyökére tapadva válik a számára bosszantó módon láthatatlanná. — A tavalyi évben azért nem vállalhattam szerepet Kecskeméten, mert Csehszlovákiában, a kassai Thália Színházban játszottam vendégként — magyarázza. — Halasi Imre rendezésében Csehov .nevezetes darabját, a Sirályt mutattuk be. Én elsősorban karakterszínésznek tartom magamat, őszintén szeretem a kisebb-nagyobb epizódszerepeket. Ezúttal viszont hallatlanul izgalmas feladatot kaptam, Kassán a dráma egyik bonyolult, központi figuráját, Trepljonovot kellett alakítanom. Jellemét természetszerűen nem lehetett külső eszközökkel, jó vagy kevéssé jó szituációs ötletekkel megformálni, a szerep belső ívének megrajzolása, a fiatalember egyéniségének összetettsége és drámai fejlődése a szokottnál sokkal bonyolultabb elemző munkát kívánt. Persze nem először alakítottam ilyen figurákat, hiszen a Kaposváron bemutatott Mesél a bécsi erdő című Ödön von Horváth- színdarabban Erichet játszottam, amely ugyancsak nem kis szerep és nem karakterfigura. Ha viszont ez utóbbi jellegű szerepeimről kell szólnom, hadd említsem meg az egyik, számomra igen emlékezeteset; a Kaposváron bemutatott Mágnás Miskában. Ebben egy mindössze négymondatos epizódfeladatot kaptam, amelyet Szőke István rendezővel addig- addig formáltunk, amíg végül egy majd negyedórás jelenet született belőle. — Hogyan kerültem Kecske-- métre?... Hát úgy, hogy játszotAlbert Schweitzer, a nagy német polihisztor, orvos, zenetudós, korunk kiváló humanistája születésének 105. évfordulóját 1980. január 14-én ünneplik. Az NDK• Hunyadkürti István „civilben” (Tóth Sándor (elvétele). tam Miskolcon a Beke Sándor által rendezett Monna Vannában és megtetszett a munkamódszere. Ezt a Maeterlinck-drámát nagyon határozott elképzelésekkel dolgozta ki, már a próbák kezdetén tudta, mit vár el a színészektől. így tehát szívesen engedtem és lettem a jó hírű kecskeméti társulat tagja. Na most, ami Truffaldinót illeti, egyszer már játszottam hasonló figurát egy olasz komédiában, amelyben egy ravasz, józan paraszti ésszel megáldott tiszti szolgát kellett életre keltenem. Lényegében most is hasonló eszközökkel dolgoztam ki a szerepet, a színpadi mozgást és az ötleteket. Úgy gondolom, hogy ez a két urat egyszerre szolgáló ostoba, de vagány legény nem egy Arleccino- féle alkat, nem egy stilizált figura, hanem sokkal inkább tenyeres-talpas, gondolkodásmódjában a földhöz tapadt paraszt. És nagyon örültem, hogy a kecskeméti közönség jól megértette a szándékomat és jókedvűen derült a poéneken. — A terveimről szólva? Néhány filmes feladat vár rám, Makk Károly és Dömölky Jáno$ tévé- játékaiban kaptam szerepeket. Kecskeméten pedig a következő két bemutatón, a Félkegyelműben és a Sztrogof Mihályban is színpadra lépek. Mindkettőben kisebb jelentőségű, de számomra érdekes karaktereket formálok meg, mégpedig szívesen, hiszen mint mondtam, úgy érzem, hogy ez az igazi szerepköröm. P. M. lan bizottság alakult, amelynek kezdeményezésére a Schweitzer alapította lambarenei dzsungelkórházat korszerűsítik. Nem mindig válnak be a demográfiai előrejelzésekből levont következtetések. A tanyákról és az apró falvakból a városokba vagy a nagyobb lélekszámú községekbe irányuló modern nép- vándorlás például ritkán vezet a régi település teljes elnéptelenedéséhez; csökkentheti, de nem szünteti meg az ott maradók urbanizációs igényeit. Vagy itt van a bejáró középiskolai tanulók esete: a hatvanas évek elején, amikorra befejeződött a mező- gazdaság szocialista átszervezése, a falusi népesség nagymérvű elköltözéséből, valamint a kollégiumok ez idő tájt kibontakozó fejlesztéséből egyebek közt arra következtettünk, hogy öt-tíz év múlva negyedére-ötödére csökken a faluról városi iskolába járó középiskolások száma. Minden negyedik S mit mutatnak az adatok? Azt, hogy 1980 táján volt ugyan némi visszaesés, de nagyon gyorsan, az első népességmozgási hullám elülte után megállt a létszámváltozást jelző- mutató. Az 1088-as minisztériumi statisztika 49 ezer bejáró gimnáziumi és szakközépiskolai tanulót tartott nyilván, és tíz év múlva is még mindig 48 ezer a számuk. Az is figyelemre méltó, hogy a demográfiai hullámzás, s ennek következtében a középiskolás diákság számának némi megfogyatkozása miatt arányuk 21 százalékról 24-re emelkedett. Ez azt jel'enti, hogy az idei tanévben is voltaképpen minden negyedik középiskolás bejáró. Igen nagy szám ez, éppen ezért a bejárók sorsának, életének alakulására az egész társadalomnak is oda kell figyelnie, nemcsak az iskolák nevelőinek. Kikből verbuválódik a bejáró tanulók népes tábora? Leginkább a falvakban élő kétkezi dolgozók, munkások és parasztok gyerekeiből. Számos iskolában a bejáróknak 85—90 százaléka tartozik az F-es kategóriába. Ezek a fiatalok a bejárás miatt kétszeresen is hátrányos helyzetűek. GondolA 39 szovjet filmgyár között vezető szerepet tölt be a „Mosz- film”, ahol évente több mint 50 filmet készítenek. A most folyó rekonstrukció befejezése után ez a szám 70-re emelkedik. A szovjet történelemben már hagyománnyá vált, hogy az állam különös gondot fordít a filmgyártás fejlesztésére. így 1927- ben, amikor a kis moszkvai filmüzem átalakítása elkezdődött, a kormány az építkezést felvette a szovjet népgazdaság első ötéves terve legfontosabb létesítményeinek jegyzékébe. A „Moszfilm” újabb rekonstrukciója 1946-ban zajlott le, közvetlenül a Nagy Honvédő Háború után. A „Moszfilm” stúdiódban gyártott filmeket az egész világon megismerték. A filmgyár emblémája — Vera Muhina „A munkás és kolhozparasztnő” című lendületes szoborkompozíciója — juk csak el: az iskola székhelyén lakó diákok reggel még alszanak, amikor a bejárók már vonaton, vagy autóbuszon ülnek, s délután még várja őket a visszautazás. Ily módon kevesebb idejük marad a tanulásra, a szórakozásra, az iskolai közösségi életre, mint a helybelieknek vagy a kollégistáiknak. Átlagosan 10—30 kilométerre laknak az iskolától, de csaknem 10 százalékuk — mintegy ötezer gyerek! — 30 kilométernél messzebbről indul naponta az iskola székhelyére. Elveszett idő Naponta átlagosan két óra hasznos idejük vész kárba ezeknek a diákoknak a hosszú utazás miatt, arról nem is szólva, hogy közülük sokan nem tudják hasznosan eltölteni az időt a tanítás és a délutáni iskolai foglakozás között, sőt újabb időveszteség ári őket, ha a délutáni elfoglaltság után még várniuk kell a hazaszállító járműre. Ilyenkor már fáradtak és éhesek, ezért úgy vélekednek, nincs értelme elnyűtten hozzáfogni a tanuláshoz. Majd otthon. Egyébként nemcsak a nagy „időfelhasználás” okozza hátrányos helyzetüket: a gyerekek egy részénél a kétlaki életmódot élő család, a maga viszonylag inger- szegény környezetével, élén az ingázó apával, aki a gyerek számára is természetesnek, sőt köny- nyűnek tekinti a bejárást. Sok ingázó felnőtt saját példája alapján úgy véli, hogy a vonaton, hazafelé döcögve ki lehet pihenni a munkahelyi, az iskolai fáradalmakat. Nem veszi figyelembe, hogy más a testi, más a szellemi fáradtság. Csoda-e, ha ezekután a bejáró tanulók egy részének még a háztáji munkából is ki kell vennie a részét, és csak este ülhet le a könyvei mellé, ha még van erre testi-lelki ereje. Pedagógusok mondják, hogy a bejárók állandó idegfeszültségben élnek az időhöz kötöttség miatt. Rendszertelenül étkeznek, emiatt életritmusuk megbomlik. Mindolyan kitűnő filmalkotásokat fémjelez, mint Grigorij Csuhraj: Ballada a katonáról, Mihail Kalatozov: Szállnak a darvak, Szer- gej Bondarcsuk: Háború és béke, Andrej Tarkovszkij: Andrej Rubljov, Jurij Ozerov: Felszabadulás című műve. A filmgyár alkotásai különböző filmfesztiválok több mint 250 díját nyerték el. A mai „Moszfilm” monumentális filmváros, Moszkva déli részén, 13 filmstúdióval. A hatalmas komplexumban 5000 ember dolgozik. Az új „Moszfilm” büszkesége a szuperpavilon, amely olyan hosz- szú, hogy akár egy kisebb sportrepülőgép is leszállhatna rá. Ebben fel lehet építeni például egy erőmű géptermének, vagy a moszkvai Bolsoj Színház nézőterének mását. A szuperpavilon hatalmas tere „úszó” vasbeton falakkal variálható. emellett mégiscsak pedagógiai szempontból vannak leginkább hátrányban: egyrészt a tanulásra fordítható idő rövidsége miatt, másrészt azért, mert kevés szál fűzi őket az Iskolához, gyakran elesnek a tanórán kívüli nevelés lehetőségeitől. Jobb volna a kollégiumban Látva-hallva ezeket a gondokat, önkéntelenül felötlik a kérdés: Miért nem mennek kollégiumba a bejárók? Nincs tán hely számukra? Hely még akadna, ha nem is ezerszám, de általában nem veszik igénybe. Az Oktatási Minisztérium tavaly több, mint száz középfokú oktatási intézményben vizsgálta meg a bejáró növendékek helyzetét; a felmérésnek arra a kérdésére, hogy „Ha kapnál kollégiumi elhelyezést, igénybe vennéd-e?", a megkérdezettek 95 százaléka tagadó- an válaszolt. Az elutasítás mögött nem is annyira a kollégiumi életrendtől való idegenkedés áll, hanem elsősorban az otthon megtartó ereje. Ezek a gyerekek nagyon ragaszkodnak családjukhoz, miként a csalód sem engedi — több ok miatt —, hogy kiszakadjanak a vonzásából. Jobban oda kell figyelniük a bejáró tanulókra az iskoláknak is, bár e téren ők tesznek legtöbbet, hiszen foglakoznak az útiköltség-térítéssel, biztosítják a menzát, a tanulószobát, gyakran a korrepetálást is; külön termet, várakozó helyet adnak; az utazási nehézségek miatt körültekintően szervezik meg a kirándulásokat, a tanórán kívüli programokat. Az iskolák feladatai között a mostaninál hatékonyabb pedagógiai gondozás áll az első helyen. A társadalomban, a bejárók családjában pedig mindenekelőtt szemléletváltozásra van szükség, hogy mind kevesebb fiatal legyen hátrányos helyzetben. P. K. I. Az általános terv szerint mérnökrészleg épül majd, ahol a szakemberek .tudományos kutatólaboratóriumokban, konstruktőr- irodákban, számítóközpontokban tevékenykedhetnek. A „Moszfilm” területén speciális gépko- csiraiktárt építenek, amelyben a század elején készült típusoktól kezdve a legújabbakig mindenféle jármű megtalálható lesz. A filmelőhívó műhelyt termelékeny gépekkel, másolókészülékekkel és televíziós irányító- rendszerrel látják el. Egészében véve az általános terv egyik legfontosabb részét az elektromos berendezések rekonstrukciója képezi. A rekonstruikoiós munkálatok legvégső, de semmiképpen sem elhanyagolható következménye: jelentősen csökken a filmek gyártási ideje, olcsóbbá válik a forgatás. (BUDAPRESS - APN) Schweitzer-emlékbizottság az NDK-ban A szovjet filmgyártás nagy beruházása: a Moszfilm újjászületése film* zenes filmzene? zeneműkiadó Ez a meglepő cím, kérdőjellel végződő összeadást művelet látható a Zeneműkiadó által a közelmúltban megjelent kötet borítólapján. A Kenedi János szerkesztésében napvilágot látott, több mint 450 oldalas könyv szerzői azzal a bonyolult esztétikai kérdéssel foglalkoznak, hogy miként kap új, többlettartalmat a zenei hangzás a mozgóképek kíséretében, avagy fordítva; a zene milyen plusz jelentést, tartalmi, vagy érzelmi árnyalatokat képes a filmjeleneteknek kölcsönözni. Néhány ismert filmzene klasz- szikus művé vált önmagában, a képi látványok hiányában is. Prokofjev kísérőzenéje Eizenstein Rettegett Iván című filmjéhez, vagy Bernstein West side story- ja jó példa: a legjobb képességű zeneszerzők úgy és olyan színvonalon készítik el partitúrájukat, hogy a dallamok nemcsak az egyes jeleneteket festik alá, töltik meg drámai feszültséggel, lírával, 'vagy humorral, hanem egymáshoz illesztve is szerves egységet képesek alkotni. Természetesen az emlékezetes filmzenék nem szükségképpen élvezhetők önmagukban. A filmről és a zenéről írott tanulmánykötetben olyan neves alkotóművészek, rendezők, szerzők, publicisták és kritikusok Írásai találhatók, mint Peter Weis, Szergej Eizenstein, Henri Colpi, Leopold Stokowski, Arnold Schönberg, Dimitrij Sosztakovics és mások. A szerkesztő tematikus témaegységekbe csoportosította az írásokat. Zene a moziban; a filmzene története; a zene és a kép összekapcsolása; a film hatása a zeneszerzőre; a komponisták és a rendezők együttműködése; magyar zeneszerzők a filmzenéről — ezek azok a nagyobb fejezetek, témakörök, amelyek a hatvan tanulmányszerző gondolatait tartalmazzák. Végezetül szólnunk kell még a kitűnő illusztrációkról is. Eizenstein: A jégmezők lovagjának egyes jelenetei, úgy, ahogy az alkotó elgondolla, és úgy, ahogy az operatőr végezetül rögzítette, illetve az alattuk felhangzó zene kottáinak egybevetése jó lehetőségeket kínálnak az elemzésre. Francia, angol \ és amerikai filmek képi és zenei világának közös elemei is jól szemléltetik azokat a rendezői és zeneszerzői erőfeszítéseket, amelyek a művészi feszültség és a bonyolult jelentés- tartalmak létrehozását célozzák a hangosfilm szerkezetében. $ á Jerzy Edigey MacAreck FORDÍTOTTA: BABA MIHÁLY (27.) — Nem. Senkihez nem fordultam ilyen kéréssel. Egyszerűen ugyanennek az államnak egy másik kereskedelmi kirendeltségéhez fordultam egy nagyobb meny- nyiségű szállítmány ügyében. Tudni kell, hogy ennek az államnak óriási mennyiségű sója, és régi, híres, több száz éves sóbányája van. Sokkal többet termelnek, mint ^mennyi a belső szükségletre elegendő. Szóval, az az állam nagyon megörült, hogy akadt valaki, aki sót vásárol. Én csak egyetlen feltételt szabtam — vásárolok sót. De csak tölgyfa hordóban. Beleegyeztek, csak a csomagolás árát kellett megfizetni. — És hogyan végződött az ügy? — Az árut az egyik brazíliai kikötőbe irányítottam. Ott kiraktuk a hordókat, megsóztuk a tengert! Az így megüresedett hordókat visszaraktuk és a helyszínre szállítottam. Ami a legnevetségesebb, hogy a hordó, sóval együtt sokkal olcsóbb volt, mint ameny- nyit én ajánlottam á hordókért, só nélkül. Két hónapig szállították a hajók a sót Brazíliába. — Képzeld el, mondtam bizonyos gondolattól vezérelve —, tudom, melyik országról beszélsz! Le ...! Eltaláltam? — Túl sokat akarsz tudni — válaszolt a barátom. — A kereskedelmi titkot senkinek sem áruljuk el. De ... már alkonyodik. El kell hagynunk ezt a kellemes kis zugot és a teniszpályát. Vissza kell térni á szállodába, vacsorázni. Különben ez az eset a hordóval már nagyon régen történt. — Megígérted, hogy elmeséled a szürkéskék Mercedesed történetét — emlékeztettem Henry MacArecket, amikor másnap találkoztunk. — A Mercedesem egy kis ártatlan tréfa volt. Egyszerűen rögtönöztem, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból, meg aztán hogy megtérítsem magamnak az európai tartózkodásom költségét. Miért fizessek szabadságért, ha mások is fizetnek érte? Az az elvem, hogy bárhova elutazom, meg kell keresnem az ott-tartózkodásom költségeit. Franciaországban voltam, tehát néhány francia kénytelen volt ezért egy keveset fizetni. — Lengyelországban is gondolsz a keresetre? — Természetesen. Itt biztosan valamilyen jobb üzletet csinálok. Talán veszek valdmit exportra? Talán valamit eladok? Még nem tudom, de meg vagyok győződve arról, hogy adódik alkalom. " — Csak nehogy hosszabb időre kapj ingyen szállást, ellátást — jegyeztem meg gúnyos^. — Ö, ne félj. Semmi ilyesmi nem fordulhat elő. Soha nem ütköztem össze a törvénnyel. Hogy néha kihasználtam valakinek a kapzsiságát, amikor engem akart becsapni! Mindent úgy csináltam, hogy a jog az én oldalamon legyen, és az, aki ki akar zsákmányolni, drágán fizetett azért, és soha egyetlen szót nem beszélt erről. — De térjünk vissza a Mercedesed történetéhez. — A nizzai rendőrkapitányságon megcsörrent a telefon. Az ügyeletes rendőr felemelte a kagylót. Gyorsan feljegyzett valamit. „Távirat Párizsból. Franciaországban megjelent az ismert an\p- rikai szélhámos. A neve Mac. Személyleírása: magtfs, csinos, barna hajú. Speciális területe: fedezetlen csekkel szélhámoskodik. A hírek szerint a szélhámos a Riviérára szándékozik utazni”. A rendőr igazolta a vételét és átvitte a felettesének, Ez elolvasta és hangosan felnevetett: — Kezdődik a szezon. A kék madárkák a világ minden tájáról kezdenek hozzánk repülni. De súlyosan tévednek. Kék manna helyett szolid kalitkára találnak. Különben figyelemmel kell kísérnem ezt a fickót, amint megjelenik. Ugyanebben az időben a rendkívül elegáns Ambasador Szálloda recepcióján az igazgató tájékoztatta a portást az utolsó foglalásokról. Az angoloknak és az ame- riakaiaknak az volt a szokásuk, hogy az egész szezonra lefoglalják a szobákat. — Csak arra kell figyelni, hogy a szálloda megteljen. A szezon már megkezdődött. Két, három nap múlva megjelennek az első vendégek. — Minden elő van készítve. A szobákat felfrissítettük. Az étterem várja őket. Akár ma is megjelenhetnek. Ó! Az első megérkezett — megjegyezte a portás, amikor észrevette a bejárat előtt megálló kocsit. Odaküldte kisegítőjét, hogy köszöntse a vendéget és foglalkozzon a csomagjával. A jövevény amerikai volt. Magas, csinos, barna hajú. Elegánsan öltözködött, de rögtön látni lehetett, hogy az Atlanti-óceán túlsó oldalán szabta öltönyét a szabó. A vendég franciául beszélt, ldegenes kiejtéssel, néha keresgélte a szavakat, s összekeverte az időket. — • Szeretnék valamilyen szobát kapni. — A tisztelt vendég hosszabb időre? — kérdezte a portás. — Néhány napra. Amíg másképpen nem rendezkedem be. — Értem — bólintott a főportás. Sok külföldi szállt meg a szállodában, aztán később keresett magánlakást, vagy villát a városban. Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy az Am- basadorban lakjanak, ahol 15 dollár volt egy szoba egy éjszakára, de voltak olyan apartmanok is, amelyek 30, vagy 40 dollárba kerültek. — A szolgálatára, tisztelt uram. A 142-es szoba. Első emelet, kilátás a tengerre. Az ára 80 új francia frank. — Nagyszerű. Egy hétre előre fizetek. Kérem, vigyék fel a csomagomat. 23. A portás mindenre figyelő tekintete észrevette, hogy az egyik bőröndön egy kis diszkréten rajzolt kereszt volt. Nemzetközi jel. A szállodák portásai kölcsönösen tájékoztatják egymást a vendégeikről. Ez a kereszt azt jelenti, hogy az érkező vendég nem fösvény, nem takarékoskodik a borravalóval és nincs vele sok baj. Valószínűen londoni szállodában tették rá a keresztet, mert a bőröndre teljesen új szállodai címke volt ragasztva. — Kérem, írja be a nevét a vendégkönyvbe. Kérem az útlevelét a rendőrségi bejelentés miatt. Az új vendég kivette a zsebéből az elegáns tollát és nagy olvasható betűkkel beírta nevét a vendégkönyvbe: „Henry MacAreck, New York”. Aztán a pi- kolófiú kíséretében felment a szobájába. Egy jó óra múlva ismét megjelent a hallban. Ezúttal könnyű, szürkéskék öltönyben volt. — Tessék az útlevelem — az amerikai letette a főportás elé az útlevelét. — Szeretnék beszélni a szálloda igazgatójával. — Kérem, balra az első ajtó — tájékoztatta a portás. A vendég arra indult, kinyitotta az ajtót és bement. — Miben állhatok szolgálatára? Nem elégedett a szobájával? — kérdezte az igazgató, amikor üdvözölte vendégét. — De kérem! A szoba nagyszerű, pompás kilátás van a tengerre. Teljesen meg vagyok vele elégedve. New Yorkban az ismerőseim el vannak ragadtatva az önök szállodájától és látom, hogy egyáltalán nem túloznak. Ha lenne a számomra egy perce, szeretném tanácsát kérni. — Örömmel állok szolgálatára. Kérem, foglaljon helyet. Cigaretta vagy szivar? Bor vagy egy pohárka konyak? — Köszönöm. Alkoholt nagyon keveset fogyasztok, az önök cigarettája pedig egy kissé erős a számomra. Inkább én kínálom meg magát szivarral. Igazi havannai. — Hallgatom, uram — mondta az igazgató, amikor szivarra gyújtott. (Folytatása következik.)