Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-13 / 36. szám

1979. február IS. • PETŐFI NÍPE • I Képzés és társadalmi szükséglet A TANÍTOK példája közismert. Náluk találták meg először a megoldás módját. A kiutat, hogy elegendően legyenek az általános iskolák alsó tagozatain nevelő pe­dagógusok. Kiötlötték a képesítés­nélküliséget, mint a hiányzó dip­lomásokat pótló vagy átmeneti­leg helyettesítő intézményt, s máris megszűnt a munkaerő- hiány. Legalábbis papíron, a szá­mok, a tények világában. A tanítókat említettem, ám szót ejthettem volna egyéb foglalko­zásokról is, ahol a vágyak és az igények igencsak eltérnek a való­ságtól. Hivataloskodva: ahol a képzés nem fedi a társadalom igé­nyeit. Vagy legalábbis nem tel­jesen illeszthető egymásra a két jelenség, eltérnek egymástól nagyságban, alakban. Elméletben pedig igencsak egy­szerű az egész. Létezik egyszer a képzés. Az oktatás, a felkészítés rendje, s adottak a munkahelyek is, ahol megfelelő számban vár­ják a szakmát, diplomát szerzet­teket. Ha úgy tetszik, az után­pótlást. Aztán — szakmája válo­gatja — vagy jönnek az újak, vagy nem. Aligha szükséges külön szólani róla, hogy minden társadalom­ban létezik egyfajta munkameg­osztás. Adott egy séma rá, hogy adott időben, adott helyen hány mérnökre, orvosra, jogászra, szakmunkásra, betanított mun­kásra és így tovább, van szükség, a társadalmi feladatok teljesítésé­hez. A képzésnek többé-kevésbé követnie kell a sémát, törekednie szükséges rá, hogy a munkameg­osztás egyes posztjairól eltávozók pótolhatók legyenek. Megfelelő felkészültségű, hozzáértő, munká­ra kész szakemberekkel. A kiindulópontot figyelembe véve, a tanítóknál a képzés nem követi az igényeket. A főváros­ban — a tanács nemrégiben köz­zétett megállapításai szerint — néhány esztendő alatt szinte meg­háromszorozódott a képesítésnél­küliek száma. A lelkes ama­tőröké, akik tulajdonképpeni szakmunkájuk mellett utólag szerzik meg a képesítést. AZ ORVOSOKNÁL más a gond. Számukra a vidék fehér folt, még lakással (ami pedig igencsak nagy érték nálunk) is alig tud­ják lecsalogatni őket egy-egy fő­várostól távoli körzetbe. A mér­nökök viszont többen vannak, mint amennyit a felkészültségük­nek megfelelően foglalkoztathat­nak a gyárak, az üzemek. Nincs hiány jogászból sem, a hatvanas esztendők vége óta a szükségle­tekhez igazodott számuk. A szakmunkásoknál már tar­kább a kép. Olyan foglalkozáscjk számítanak manapság hiányszak­mának, amelyeknek igencsak nagy hagyományuk van. Csak egyetlen példa. A. gépi forgácsolóké, azaz az esztergályosoké. Kis túlzással élve lámpással keresik a szakma elsajátítására kész fiatalokat szer­te az országban. Persze az igaz­sághoz az is hozzátartozik, hogy mindig voltak és lesznek hiány­szakmák, valamint divatos foglal­kozások. Mór csak azért sem lelhető fel tökéletes megoldás, mert a kép­zés nem mentes a kockázattól. Nincs oktatási intézmény, ahol ne létezne lemorzsolódás, s ezzel számolniuk kell a felvételnél köz­reműködőknek is. A pontos szám, az igényeknek megfelelő mennyi­ség sem számítható ki 15—30 év­re előre. Valaki nem megy el nyugdíjba a korhatár elérésekor, egy másik megbetegszik és ott­hagyja a rajzasztalt, a gépet, s máris keresztülhúzza a számítá­sokat. Azokban a szakmákban viszont, ahol esztendők óta nagy a szakemberhiány, még akad mód a cselekvésre. EGYRÉSZT propagandával (nem mennyiségi, inkább minősé­gi reklámmal), másrészt pedig az érdekeltség megteremtésével. Vonzóvá kell tennie egy-egy hiányszakmát a pályaválasztás előtt állóknak. A helyes orientá­lás az érdekekre épít. Az anya­giakra és az erkölcsiekre egy­aránt. Elsősorban ott, ahol a hosszú távú tervezés során fény derül rá: a szakmának élnie kell, a társadalomnak a munkamegosz­tás adott posztján szüksége van az utánpótlásra. M. P. Egy SZMT-pályázati felhívás kapcsán A pályázati felhívást nézegetve — amelynek célja: „Az SZMT ré­széről az 1979-es évre megjelölt feladatok eredményes megoldásá­nak ösztönzése, a munkahelyi mű­velődésben tapasztalható jó mód­szerek feltárása és népszerűsítése” —, felidéződik emlékezetemben a párt művelődési határozatának né­hány évvel korábbi figyelmezte­tése. Ennek lényege: nem elég egy kicsit jobban csinálni, hanem egé­szen másként kell dolgoznia a közművelődés gépezetének! Igen ám, de hogyan „másként”? A párthatározatba foglalt alapel­vek gyakorlati, megvalósításán az­óta is töprengenek a közművelő- déSf'Szakemberek. S erre ösztönzi most a. szóban forgó pályázati fel­hívás mindazokat, akik Bács- Kiskun megyében a munkahelyi művelődés területén dolgoznak: a függetlenített közművelődési elő­adókat, a szakszervezeti kulturális intézményben dolgozókat és társa­dalmi aktívákat, beleértve olyan alkotó kollektívákat is, mint a szocialista brigádok és a művelő­dési bizottságok. A "felhívás több témát ajánl a pályázók figyelmébe; így a szo­cialista brigádok művelődésének és a felnőttoktatásnak a segítését — az utóbbi esetben különös te­kintettel az alapműveltség meg­szerzésére. Érdeklődésemet mégis egy harmadik pont ragadta meg leginkább. Ez a termelési célkitű­zések segítését szorgalmazza, a munkahelyi művelődés eszközei­vel. Hogy érdeklődésem bogáncsai éppen ebbe a témába kapaszkod­nak, abban alighanem döntő sze­repe van annak, hogy néhány nappal ezelőtt egy régi iskolatár­sammal kerültem vitába, aki ma fontos beosztású gazdasági vezető. Nem kevesebbet állított ugyanis, minthogy megítélése szerint a munkások tanulása, művelődése nem segíti, hanem ellenkezőleg: hátráltatja a termelést. El kell ismernem: életszerű, s ugyancsak elgondolkoztató pél­dákkal érvelt. Megemlítette pél­dául az egyik közös ismerősünket, aki karbantartó lakatosként dol­gozott a vállalatuknál. Mint szak­munkás, bizony elég gyengén áll­ta meg a helyét, de mert sikere­sen elvégezte az esti techniku­mot, ma mégis mint művezető dolgozik, s azoknak a munkáját irányítja, akikkel bizony nem bír­ta a versenyt a javításra váró gé­pek mellett'annak idején. Lehet, hogy többeknek is isme­rős ez a példa. Hiszen tény, hogy sok üzemben lehet találkozni olyanokkal, akik ügyes, ráter­mett, a munkaterületüket tökéle­tesen ismerő szakmunkásokból let­tek — az esti iskola elvégzése után — botcsinálta1 üzemmérnök­ké, s akiknek aztán már ilyen minőségben szinte semmi értékes munka nem került ki a kezük alól. Bizony nehéz — és felesleges is — lenne tagadni, hogy reális gondjaink ezek manapság; a ta­nulási kedvnek sok helyen előfor­dulnak ma még olyan értelmű torzulásai is, amikor ez a buzga­lom csupán a „praktikumra” irá­nyul; amikor a szüntelen tanulás nem egyéb, mint kisszerű „diplo­maszerző hadjárat”. Mit lehetne tenni, hogy véletle­nül se züllhessen idáig a nemes tanulási szándék? Gondolom, hogy akad majd az SZMT kultu­rális osztályára — november else­jéig — befutó pályázatok között olyan munka, amely tartalmaz idevágó javaslatot is. Szakmai vonatkozású részletek­be most nem bocsátkozva, ám csupán néhány mondat erejéig azért meg kell jegyeznünk: lehet­nek az e témával kapcsolatos ja­vaslatok bármilyen kiválók, keve­set érnek, ha nem sikerül végre elérni egy általános szemléletvál­tozást a munkahelyi vezetők kö­rében. Ha nem sikerül megértetni valamennyiőj ükkel, hogy a tech­nika fejlődésének mai fokán az ember fejlődése, kiművelése válik a termelés fejlesztésének optimá­lis formájává. A legfontosabb be­ruházássá és felhalmozássá, s hogy az embernek, mint minden- oldalú személyiségnek a „terme­lése” válik a termelés központi területévé. • Nem lesznek'-tehát ablakon ki­dobott összegek azok a két-két- ezer forintok, amivel a beérkező jó javaslatokat jutalmazzák majd a pályázat kiírói. Káposztás János PÓR BERTALAN, UITZ BÉLA, EGRY JÓZSEF A Magyar Tanácsköztársaság művészete • Faragó Géza—Székely Andor: Anya gyermeké­vel — Vörös Proletár — Magvető. (A „szocialista szecesszió” jellegzetes alkotása volt a Munka Há­za díszítése, két oldalán Faragó—Székely nagy­méretű, „Dicsőség a munkának” című pannóival.) A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata a közel­múltban értékes reprodukciógyűjteményt jelen­tetett meg a Tanácsköztársaság 60. évfordulójának tiszteletére. Az Arady Nóra bevezető tanulmányá­val, valamint képismertetőkkel ellátott festmény­éé grafikaválogatás a Magyar Munkásmozgalmi Mú­zeum, a Nemzeti Galéria, és a Janus Pannonius Múzeum képzőművészeti gyűjteményének legszebb darabjait adja színhelyes nyomaton az érdeklődők kezébe. □ □ □ A harminckét lapos összeállítás az Őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 133 napjának eseménytörténeti, gazdaságpolitikai, hadügyi és kul­túrpolitikai vonatkozású korabeli képzőművészeti dokumentációját tartalmazza. A szép reprodukciók alatt számos neves baloldali elkötelezettségű festő neve olvasható. Uitz Béla, Kmetty János, Pór Ber­talan, 1Vértes Marcell, Egry József és mások új­ságrajzai, plakátnyomatai, olajfestményei és gra­fikái a kor lüktető szenvedélyességéről tanúskod­nak. □ □ □. „A Magyar Tanácsköztársaság százharminchárom napja, ez a különös feszültségű történelmi pillanat az alkotómunka töredék-volta ellenére is művészet- történeti csomóponttá lett. Igen nagy volt az aktív, az eseményekre hatni akaró művészeknek a köre, munkájuk sokféle követést, stiláris előzményt jel­zett ...” — írja Aradi Nóra, a kötetet bevezető előszóban. Megállapításának igazsága jól érződik a kamarakiállítások céljaira is hasznosítható kötet­ben. •»»»»» mm Jerzy Edigey MocAreck FORDÍTOTTA: tjAfVOjaO^i BÁBA MIHÁLY 4 % (26.) Egy észrevételemért, ame­lyet az egyik, nagy New York-i áruházban tettem, húsz­ezer dollárt kaptam. — Észrevételért? — Egyszer ajándékot vettem az ismerősömnek. Valamilyen eredeti parfümöt kerestem. A pult előtt állva észrevettem, hogy a vásár­lók között mi, férfiak, óriási több­ségben vagyunk. Az amerikai nő, ebben biztos vagyok, ugyanúgy, mint a lengyel, ritkán vásárol il­latszert. Sokkal gyakrabban kap­ja ajándékba, a férfitól. Érdekel­ni kezdett ez az észrevételem. El­lenőriztem más áruházakban, sőt a szaküzletekben is. Egyedül a Rubinstein Helena Intézetben vol­tak többségben női vásárlók. Eb­ben persze, semmi különös nincs — kezelés után az orvos és a kozmetikusnő tanácsára koz­metikai szereket vásároltak az in­tézetben. Más üzletekben óriási többségben férfiak voltak. — Mégsem értem, hogyan tud­tad a te, különben érdekes észre­vételedet dollárra váltani. — Nagyon egyszerűen. Az illat­szer reklámösszegének négyötödét női lapokban közölt reklámokra költötték, a televízióban is csak a kimondottan nők részére szánt előadás közben hirdettek. Jelent­keztem tehát a legnagyobb illat­szer-konszernéi azzal az ötlettel, hogy növelem az eladást és a reklámra fordított összeget sok­kal hasznosabban használom fel. Ezért a tanácsért húszezer dol­lárt kértem. — És mit javasoltál nekik? — Csökkenteni a női sajtóban a hirdetést, és növelni az általános lapokban, ezenkívül megkezdeni a reklámot a férfiak által olvasott hetilapokban, például a különféle szaklapokban. Mint bizonyítékot, átnyújtottam neki a megfigyelé­sem alatt szerzett kimutatásokat. Száz illatszert vásárló közül 72 férfi, és alig huszonnyolc nő. Így tehát a nőknek szóló lappkba fel­adott hirdetések összege ablakon kidobott pénz. — Mit szólt ehhez a konszern vezetősége? — Ellenőrizték és szemrebbe­nés nélkül fizettek. Ezenkívül megváltoztatták a reklámhadjára­tukat is. A nőknek szóló lapok­ban csak a festékek, púderek és inás kozmetikai szerek reklámját hagyták meg, a parfümök, kölnik reklámját áttették a „férfi sajtó­ba” és az általánosba. A csekkel együtt egy köszönő levelet is kap­tam a jó tanácsért. A mai napig dühös vagyok magámra, mert túl keveset kértem. Legalább kétszer annyit ki lehetett volna belőlük préselni. — De így sem dolgoztál meg a keresett összegért, — Az ötlet gyakran fontosabb, mint a munka. Az ötletért fizet­nek. Mondok még egy példát: az ügyesen alkalmazott „ellenrek­lám” gyilkos szer lehet a konkur- rencia számára. — És az előírások a „nem be­csületes konkurrenciá”-ról? Hi­szen magad mondtad, hogy ezt az USA-ban nagyon szigorúan bün­tetik. — El kell tudni kerülni. Még olyan módon is, ahogy én a „fehér lazac”-cal csináltam. Mint ahogy Fordék csinálták, amikor néhány évvel ezelőtt kibocsátották a híres „Falcon”-jukait. — Nem hallottam étről. Hogy történt? — A „Falcon” szenzáció akart lenni az amerikai piacon. Ez volt az első, az amerikaíi feltételeknek megfelelően, kis köbtartalmú autó. Rendkívül keveset fogyasz­tott, olcsó volt, és luxus kivitelű. Ford, viszonylag korábban kezdett ehhez a munkához, mint a legko­molyabb konkurrense, a General Motors, és reménye volt arra, hogy megelőzi. A „Falcon”-on végzett munka a legnagyobb ti­tokban folyt. A próbákat is éjsza­ka végezték, a Ford-cég próba­pályáján. Ilyenkor a közeli gyár­épületekből is eltávolítottak min­denkit. Végre minden elkészült, beindult a szalagtermelés, ugyan­akkor megindult az új típusú autó reklámozása. Elhatározták, hogy 1959. január elsején dobják piac­ra az USA minden államában egyszerre. — Ugyanakkor a konkurrencia megelőzte Fordot és korábban piacra dobta a hasonló kiskocsit? — Nem! A titok titok maradt. Az első hír, hogy Ford új típusú kocsit fejezett be, meglepte a Ge­neral Motors céget, amely hasonló autót egy esztendő múlva szán­dékozott piacra dobni, mert el volt foglalva az európai piaccal: megvásárolta az Opelt, és a híres Opel-Rekord gyártására készült. — Hogyajn lehetett akkor árta­ni a Fordnak az új típusú autó piacra dobásával? — Ártani nem lehetett, de ne­vetségessé tenni igen. Mint emlí­tettem, a „Falcon”-t 1959. január elsején akarták piacra dobni. Er­ről az egész amerikai sajtó óriási hirdetései adtak hírt: „Mától kezdve a Ford cég minden üzle­tében vásárolhatsz „Falcon”-t; Másnap az egyik Amerikai lapban megjelent egy hirdetés: „Hasz­nált „Ford-Falcon”-t féláron el­adok.” A sajtó megismételte és magyarázta a hirdetést. 180 millió amerikai jót nevetett a nagyszerű viccen. Henry Ford őrjöngött. Különleges nyomozást folytatott, hogy megtudja, ki adta fel az „átkozott hirdetést”. Semmit sem jelentett. A konkurrencia is tu­dott titkot tartani, az új típusú autót nevetségessé tették. Milyen lehet annak a kocsinak az érté­ke, a'npelyet már másnap, az első eladási nap után, féláron lehet venni ? 22. — Ezzel az ötlettel is jó össze­get kereshetett valaki. — ö, biztosan többet, mint az illatszeren. Különben nemcsak a reklámon lehet pénzt keresni. — Például? — Például a hordón, az egysze­rű tölgyfahordón, amit á bor, a pácolt, vagy sózott húsfélék táro­lására használnák. Óriási a keres­lete Dél-Arperlkában, Különösen Argentínában és Brazíliában. Az Egyesült Államokban és' Kana­dában van ugyan egy kevés tölgy, de az alig elegendő a saját szük­ségletükre. — Miért nem csinálják a hor­dókat másféle fából? Sem Brazí­liában, sem Argentínában nincse­nek szűkében az erdőnek. — A melegégövi fák nem alkal­masak erre. Vagy puhák, vagy gyantásak. A tölgy előnye, hogy hallatlanul kemény. Ennek kö­szönhető, hogy a hordó tartalma nem változtatja meg a színét és az ízét. — De mi közöd volt peked a hordókhoz? — Ez az! Egyik brazíliai keres­kedő ismerősömnek nagy mennyi­ségű tölgyfa hordóra volt szüksége. Elment New Yorkba, de ott sem talált. Azután hozzám fordult se­gítségért. Nagyon magas árat ígért. Jól lehet rajta keresni. Tud­tam, hogy ai világon a legjobb tölgyfa hordókat az egyik európai államban készítik, s ennek az államnak kereskedelmi külkép­viselete van Angliában, Tehát hozzájuk fordultam és megkérdez­tem lehetséges-e a hordók beszer­zése náluk. Sokáig vártam a vá­laszra. Végül telefonon megkap­tam az elutasító választ. Ebben az államban tilos a tölgyfa kivitele. Tehát ^ hordókat nem adhatjuk el. — Aztán1 ml történt? —kérdez­tem. \ — Más legyintett volna és kész — mondta Henio —, de nem én.' Elhatároztam, már a sport ked­véért is, hogy megszerzem a hor-' dókat. És megszereztem. — Megkaptad az engedélyt a megfelelő hatóságtól a tölgyfa ki­vitelére? (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents