Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 3.

A tanyás nagyközség sajátos gondjaiból

• Villamosított tanya a lajosmlzsei határban. (Archív felvétel.)

Nincs két egyforma falugyűlés

— hasonlóképpen részfalugyülés

sem. Nem mintha ezzel újat mondanánk, de mégis érdemes figyelemmel lenni arra, hogy a közös napirendi témák, mint például az elnök beszámolója a tanács 1978. évi munkájáról és az 1979. évi tervekről; a mezőgazdasági kis- árutermelés helyzete, illetve szolgáltatások — is az adott helyre jellemző sajátos oldalról és súly- lyal kerülnek szőnyegre. Ez tükröződik a hozzászólásokban is, jóllehet azokat és a javaslatokat általában ilyen kategóriák szerint csoportosíthatjuk: kommunális

jellegűek, kereskedelmi, egészségügyi és szociális ellátásra vonatkozóak, művelődési tárgyúak, kisárutermeléssel, szolgáltatással kapcsolatosak.

Ezen belül viszont — ahány helység, annyi arány és változat.

Itt van példának egyik legnagyobb tanyás nagyközségünk, La- josmizse. Már a gyűlések „szóródásában” is megnyilvánult ez a jellege, öt tanyagyűlésen és a művelődési házban tartott falugyűlésen összesen 675 lakos találkozott a tanácsi és pártvezetőkkel, a különböző helyi szervek

— tsz, áfész, népfront, iskola — képviselőivel.

Nem véletlen, hogy az elhangzott 33 hozzászólás, közérdekű javaslat — a nagyközség fejlesztésével, általában a kommunális igények magasabb színvonalú kielégítésével, a kereskedelmi ellátással összefüggő felvetéseken kívül — a tanyai lakosságot foglalkoztató problémákra vonatkozott.

Szinte minden taréyagyülésen felvetődött a tanyavillamosítás kezdetén létesített hálózatok jelenleg már nem megfelelő műszaki állapota. Ugyancsak ehhez kapcsolódik a hármashatári iskola körzetében levő kis kapacitású transzformátorok cseréjére tett javaslat.

Az utóbbi években született párthatározatok a szocializmus teljes felépítésének egyik fő feltételeként említik a magas eszmei és erkölcsi színvonalú, szocialista közgondolkodás, valamint a szocialista embertípus kialakulását. S ezen belül az egyéniség kibontakozásának, a szocialista demokrácia erősödésének, a termelési kultúra emelkedésének elengedhetetlen eszközeként jelölik meg a közművelődést.

Nem véletlen tehát, hogy a munkahelyeken is egyre nagyobb gondot, s egyre jelentősebb anyagi eszközöket fordítanak a tanulás, a művelődés feltételeinek biztosítására. A Dél- Bács-Kiskun megyei »Vízmű Vállalatnál például mintegy száz- húszezer forintot költöttek erre a célra az elmúlt esztendőben.

Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a vállalat — amely több mint hatvan vízmüvet üze— Milyen választ kaptak ezekre — mindjárt a helyszínen — a legilletékesebbektől ?

A magánkisiparosok által készített első hálózatokat a DÉMÁSZ nem vette át, így ezek javítása sem az ő feladata. Ezeket az üzemeltető mezőgazdasági szövetkezetnek kell elvégeznie.

Üj fogyasztók rákapcsolása a ma üzemelő transzformátorokra már nem lehetséges. Üj trafókat kell a régiek helyére beállítani.

meltet, s amelynek működési területe a megye északi részén fekvő Kumszentmiklóstól egészen a déli határvidéken levő községekig terjed — negyvenezer forintot fordít a szocialista brigádok kirándulásainak támogatására, elősegítve ezzel, hogy a távol eső munkahelyek dolgozói egymást is, az egész országot is jobban megismerhessék. Folyóiratokra ezer, TIT-rendezvényekre és a könyvtár fejlesztésére háromezer, fdlmkölcsönzésre négyezer, a továbbtanulók anyagi ösztönzésére pedig hétezer (1) forintot fordított a vállalat 1978-ban.

Nyilvánvalóan ennek a megkülönböztetett figyelemnek is része van abban, hogy a dolgozók jelentős százaléka tanul a napi munkájának elvégzése mellett; főiskolán, illetve egyetemen hatan, középiskolában hanmincha- tan, az általános iskola különböző osztályaiba pedig kilencen járnak jelenleg.

Ezek költségfedezetét a nagyközségi tanács és a területileg illetékes mezőgazdasági üzem vállalná.

Más felvetések. — A tanyai körzetekben kevés a sertés apaállat. Sok gazdának nincs már szállítóeszköze, hogy a fedeztető helyre elvigye állatait.

Sertések neveléséhez és hizlalásához használt táp nem mindig kapható, és a minősége sem minden esetben kielégítő.

Az állami oktatási formák mellett igen népszerűek a vállalat által szervezett tanfolyamok, amelyeknek szerepe és jelentősége, hogy megfelelő képesítést ad a különböző munkakörök betöltéséhez — ezen túlmenően — hozzásegíti a dolgozókat az adott szakmában való elmélyülésre. A hegesztői tanfolyamon huszonnégyen, a gépkezelői, kútfúrói, kalkulátort tanfolyamokon összesen huszonötén, a vízműkezelői szakmát adó tanfolyamokon pedig negyvenen szereztek bizonyítványt!

De népszerűek a különféle politikai jellegű tanfolyamok is: a szakszervezeti oktatásban több, mint hatvanan, pártoktatásban ugyancsak ennyien, a KISZ-ok- tatásban pedig csaknem százötvenen vettek részt az elmúlt esztendőben! Ez gyakorlatilag any- nyit jelent, hogy a vállalat dolgozói közül minden harmadik tanult.

A válasz. — Több apaállat kihelyezésére van mód, csak legyen, aki ezek gondozását vállalja. Az igényeket az alsólajosi tanyarészen, a Béke Szakszövetkezetben, a mizsei részen pedig a Kossuth Tsz-ben kell bejelenteni.

Amennyiben a téeszben vagy szakszövetkezetben leszerződik az állattartó, úgy a tápot az illetékes szövetkezet házhoz szállítja.

A múlt évben a korai fagyok miatt nem ért be sok kukorica, s az ilyenekből készült táp minősége nem megfelelő.

Egyéb kérések, észrevételek közül. — A község központjától 13 km-re van a szarkási iskola. A környékbelieknek sok esetben lenne szükségük orvosra, állatorvosra, de nincs módjuk gyors intézkedésre, Ezért telefon létesítését kérik az iskolába.

A szarkási tanyarészen — idős téesz-tagoknak több száz méterre kell tanyájuktól elszállítani — hordani a tejet, mert a tejbegyűjtő gépkocsi vezetője nem hajlandó minden dűlőre bemenni.

Válaszok. — A műszaki és pénzügyi lehetőségek felmérése után a tanács írásban értesíti a körzet tanácstagjait a telefon létesítésére vonatkozólag.

A Kossuth Tsz jelen volt elnök- helyettese ígéretet tett, hogy az ő tulajdonukat képező tejszállító a felszólalásban jelzett helyeken is rendszeresen fogja begyűjteni a tejet.

Természetesen — a fentieken kívül még sok más kérdésre is kitértek a felszólalók. A tanyavilágban élők legfontosabb bejelentéseinek, javaslatainak ismertetésével azt is szemléltetni kívántuk, hogy a falu-, illetve tanyagyűlések nemcsak hasznos tapasztalatokkal, hanem tanulságokkal is jártak. Fényt vetettek problémákra, melyek részint nagyobb odafigyelést, részint további elemző munkát igényelnek, s megfelelő intézkedéseket.

T. L

A dolgozók művelődése természetesen nem rekedt meg a közvetlenül, a gyakorlati szempontból is hasznosítható tanulásnál: a vállalat illetékesei nagy gondot fordítanak arra is, hogy embereik minél tartalmasabban, minél kulturáltabban töltsék a szabad idejüket. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett, hogy a vidéki munkahelyeken dolgozók részére televíziókat vásároltak.

A szocialista brigádok tagjai — akák az összlétszámnak 66 százalékát teszik ki — egyre gyakrabban keresik fel a könyvtárat, s közülük harminckettőnek van mozibérlete. A TIT-előadásokat, s a különböző, ismereteket gyarapító rendezvényeket (vetélkedőket) számos szórakoztató esemény tarkította, amelyek közül különösen a hagyományos medencebál sikerült jól az elmúlt esztendőben.

K. J.

A közvélemény szerint — mert sikerült ezt az emberekbe táplálni, s nemcsak a laikusokba — nagy értékű termelőeszközök, drágán vásárolt, nagy termelékenységű gépek százai állnak kihasználatlanul, csak azért, mert a munkaerőhiány átka sújtja az ország gazdaságát, csak azért, mert nincs kit e gépek mellé állítani, csak azért, mert a munkavállalók olyannyira elkényelmesedtek, hogy nem szívesen vállalják a több műszakos munkarendet. Következésképpen ezek a gépek egy, jó esetben másfél műszakban dolgoznak csak, az elvárhatónál jóval lassabban „keresik” meg saját árukat, s még lassabban hozzák — az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb — hasznot.

Nem akadályozza munkaerőhiány

— Valóban: a gépkihasználás körül koránt sincs minden rendben, ám nem biztos, hogy ennek oka csak a sokat emlegetett — s lassan-lassan már minden gazdasági gondunk-bajunk egyedüli forrásaként megjelölt — munkaerőhiány.

A Munkaügyi Minisztérium, nemrégiben kifejezetten ebből a szempontból vizsgál ta a gépki - használást, s a szokásosnál alaposabb oknyomozás után egyértelműért állapította meg: a nagy • termelékenységű, korszerű kapacitások kihasználását egyáltalán nem akadályozza a munkaerő- hiány. Már csak azért sem, mert ahol valamicskét is törődnek a vállalatszervezéssel, ott — éppen a meglevő tartalékok hasznosításával — nem lehetnek kihasználatlan kapacitások. S ha mégis vannak, akkor ez egészen más jellegű bajokat jelez: a kooperációs fegyelmezetlenséget, az import rugalmatlanságát, az anyagszállítók rossz minőségű munkáját, az exporfszállítások ütemte- lenségét, vagy éppen a termék- szerkezettel, a versenyképességgel kapcsolatos problémákat, sőt: bizonyos fejlesztések megalapozatlanságát... esetleg mindezt együttvéve.

Vásárolni egyszerűbb

Ilyen és ehhez hasonló, más vizsgálatokból lényegében az derül ki, hogy gépet vásárolni — legyen bármilyen drága, s beszerzése bármilyen körülményes — sokkal egyszerűbb, mint megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között ez a gép a lehető legjobb hatásfokkal dolgozhat. Persze: a termelőkapacitások teljes kihasználására nem lehet és nem is célszerű törekedni, mert a változó gazdasági feltételekhez való rugalmas alkalmazkodás eleve bizonyos szabad kapacitásokat feltételez. Továbbá: semmi értelme a kapacitások maximális kihasználására törekedni akkor, ha a gépek elavultak, működtetésük gazdaságtalan, (vagyis amikor többe kerül a leves, mint a hús ...), vagy olyan esetekben, amikor a korszerű gépeken a piac szempontjából hasznavehetetlen termékeket gyártanak, illetve, amikor e berendezések kapacitása nem konvertálható.

Ezek olyan alapigazságok, amit persze másutt, mások is felismertek, ahol a gazdasági tevékenység egyetlen, és minden vitát, méticskélést megfellebbezhetetlenül eldöntő mércéje a nyereség, a profit. Nos, ilyen szempontból, különösebb kommentálás nélkül is tanulságosak a következő adatok: a tőkésországokban, a fellendülés idején, a feldolgozóipari ka-, paritásokat általában 85 százalékig használják ki; ez a mutató a dekonjunktúra idején 80 százalék körül alakul. Magyarországon .— igaz: három évvel ezelőtti jelentés számol be erről — az állami ipar gépparkjának — azaz: gépi kapacitásának — kihasználtsága mindössze 60 százalék. Ugye nem kell mondani, hogy nálunk ez nem a mindennél súlyosabb, nem a mindennél általánosabb dekonjunktúra jelzőszáma?... Nem! Ez egy meglehetősen korszerűtlen gépparkkal, ijesztő szervezetlenséggel dolgozó és meglehetősen rosszul értékesíthető termékeket gyártó ipar sok mindenről árulkodó névjegye.

Az egyik helyen hiányzik...

A gondok már a gépek beszerzésénél kezdődnek. Sőt, már annak gyakran nagyvonalú mérlegelésénél, hogy egyáltalán kell-e gépet vásárolni? S ha igen, milyet? És honnan, kitől? És akitől vásárolunk, az igényeink és főleg lehetőségeink szerint szállíthatja-e a szükséges alkatrészeket is? Az építőipar például kereken 5000 különböző géptípussal dolgozik, s ha egy vállalat az elromlott gép javításához alkatrészt rendel, akkor csak egy-másfél év múlva juthat hozzá. S mert nincs jólszervezett alkatrész-nyilvántartás, előfordul, hogy amíg az egyik vállalat másfél évig vár valamire, ugyanez az alkatrész egy másik vállalatnál a szükségesnél nagyobb számban hever a raktárban. S ez nemcsak az építőiparra jellemző példa, különben is okkal- joggal mondhatja bárki, hogy a gépek és berendezések sokfélesége egy nagy kiterjedésű iparágnál lényegében természetes. (Valamiféle racionális tipizálás persze még ez esetben is megkövetelhető.) De itt van például a központilag szorgalmazott, ám mindenféle központi irányítás nélkül hagyott számítógépprogram, közelmúltunk és napjaink gazdasági jelensége; nehezen található olyan ország, ahol olyan sokféle — s éppen ezért működésük gyakorlatilag összehangolhatatlan, javításuk és karbantartásuk csak nehezen megoldható — számítógép működne, mint Magyarországon.

A példákkal illusztrált gondok sorát hosszan lehetne folytatni, a végkövetkeztetés pedig csak az, hogy vállalatainknál — igaz, ami igaz — kezdik megérteni a kor szavát: teljesítménynövelés, kapacitásbővítés nemcsak az újabb és újabb munkavállalók foglalkoztatásával képzelhető el, hanem az intenzív műszaki fejlesztéssel, az erőteljes gépesítéssel. Csakhogy: a munkaerő-gazdálkodás nagyvonalúsága, átgondolatlansága, esetenkénti felelőtlensége a gépekkel való gazdálkodásnál is kísért. Miből is az következik, hogy nemcsak az emberek, hanem a gépek teljesítőképességével való gazdálkodást is meg kell tanulni. S a tanulást, sajnos —, jelek sokasága utal erre — alapfokon kell kezdeni.

V. Cs.

FELNŐTTEK AZ ISKOLAPADBAN

Egy művelődési bizottság „zárszámadása”

Jerzy Edigey

MacAreck

FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY

(18.) — Éppen Vancouverben?

— Igen. Nagy kikötő, nagy kereskedelmi központ Az én két tisztelt „tanító mesterem” elhatározta, hogy bankot alapít.

— Bankpt?

— Igen. Volt elég összekupor- gatott pénzük, így hát bankot alapítottak, amely arra specializálta magát, hogy a Kínába és a Távol- Keletre szállítandó kanadai gabonaexportot finanszírozza. Állítólag belemártották ujjacskáikat a titkos fegyverkereskedelembe is, de ezt már nem ellenőriztem. Nekem elegendő volt az, hogy ezek az urak élnek és egészségesek, a bankjuk szépen fejlődik. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kötök velük egy üzletet.

— Mint leendő társ jelentkeztél náluk?

— Ne szakíts félbe, mert sohasem fejezem be — Henio ismét a pohár után nyúlt. — Ti, európaiak. általában nem ismeritek

Észak-Amerika földrajzát. Megengedem magamnak, hogy megmagyarázzam: Vancouver város, mert van egy ilyen nevű sziget is, körülbelül 800 ezer lakosú, a Puget Sound öbölben fekszik, tízegynéhány kilométernyire az Egyesült Államok határától. Ugyanennek az öbölnek a partján, úgy 250 kilométernyire Vancouvertől, de már az USA-ban, fekszik a hatszázezer lakosú Seattle kikötő.

Kissé furcsa volt számomra ez a földrajzi előadás, de nem szakítottam félbe Henoit, aki folytatta tovább:

— Egy napon Seattle-ben egy rendkívüli „racket” történt. Ismét meg kell magyaráznom, hogy a „racket” pénzszállítmány elleni banditatámadás. Az effajta bűntény kezdetben az amerikai gengszterek specialistása volt, de ma már egyre népszerűbb lesz Nyugat-Eurdpa nagyobb városaiban is. Akkor még a „racket” az

Egyesült Államokban is újdonság volt. Egy nagy építőipari cég pénztárosára, ki a bérfizetéshez vette fel az összeget, a szó legszorosabb értelmében a bank épületének lépcsőjén támadtak rá. A bűnöző elnémította áldozatát, elvette tőle a nagy, barna táskát, és a közelben rá várakozó fehér Forddal eltűnt.

— Nem próbálták meg elkapni?

— A bank bejáratánál álló őr még csak meg sem rebbent. Mindez legfeljebb tizenöt másodpedeig tartott. Mielőtt ráeszmélt volna, hogy ez támadás, a banditáknak mái nyoma veszett. A délutáni lap közölte, hogy százhúszezer dollárt raboltak el. Rövid személyleírást is adtak a támadóról: magas, szőke hajú. Fehér Ford kocsin szökött meg. A kocsinak Oregon állambeli jele volt, de a számát senki sem jegyezte fel. A támadás áldozatának állapota súlyos. A pénz jellegzetes pénzszállító bőrtáskában volt. A bankjegyek egy részének számát feljegyezték a bankban. Amint látod, a támadás majdnem százszázalékosan sikerült, és kevés remény volt arra, hogy a banditát elkapják. Éppen ezért a biztosító társaság, mely kénytelen volt a cég veszteségét kifizetni, rögtön hirdetést tett közzé, és jelentős ösz- szeget, húszezer dollárt ígért a nyomravezetőnek, a kézrekerítés segítőjének.

Nem dicsekedtem azzal, hogy Varsóban két merész „racket” is volt, amelynek a tetteseit a mai napig nem találták meg.

— A támadást követő napon, korán reggel, Vancouverben a

Nyugat-kanadai Bank előtt — így nevezték el az én régi „tanítóim” — megállt egy fehér, elég piszkos Ford, Oregon állami rendszámmal. Kiszállt belőle egy magas, szőke hajú férfi, kezében a barna színű kopott táska. Gyors léptekkel bement a bankba. Nagyon ideges volt. Kérte a pénztárost, hogy 120 ezer USA dollárt váltson át neki kanadaira. Az ügyfél megjegyezte, hogy nagyon siet, ezért kész a pari alapon való beváltásra, bár így dolláronként néhány centet veszít.

— A pénztáros biztosan rögtön tudta, hogy azzal a banditával van dolga, aki tegnap Seattle-ben végrehajtotta a támadást — szakítottam félbe Henio elbeszélését.

MacAreck szánakozva nézett rám és folytatta elbeszélését:

— A pénztáros elnézést kért az ügyféltől, hogy nincs ilyen nagy összegű pénz a kézi kasszában, kénytelen felvenni a pincében levő páncélteremből, aztán becsukta a kisablakot és bement a bank igazgatójához. Eközben az ügyfél idegesen várakozott a bank kényelmesen berendezett várótermében. Egy pillanat múlva odalépett hozzá a portás és megkérte, fáradjon be az igazgató szobájába. A férfi nem akart menni. Közölte, hogy nincs ideje. Felállt és el akart menni. Ám a portás, és az őr visszatartotta és erőszakkal betuszkolták egy szobába. A férfi ellenállt, ahogy tudott, és segítségért kiáltott.

— A bank tele volt ügyfelekkel ?

— Igen, de senki nem avatkozott közbe, mert azt mondták, hogy a Seattle-ben elkövetett támadás tettesét fogták el. Az ügyet

természetesen jól ismerték Vancouverben. Minden helyi lap az első oldalon írt róla.

— És mi történt azután?

— A férfi, akit erőszakkal bevonszoltak az igazgató szobájába, könyörgött, hogy engedjék szabadon. Húszezer dollárt ígért, ha elengedik.

— Éppen annyit, mint ameny- nyit a biztosító társaság?

— Igen. A körülmények furcsa közrejátszása volt ez. Elvették tőle a táskát és kinyitották. Százdolláros bankjegykötegek voltak benne. Együtt százhúszezer USA- dollár. E látványra a feltartóztatott szívéhez kapott és elhaló hangon orvosságot kért, mert szívrohamot kapott. Természetesen senki nem törődött ezzel a kérésével és senki sem sietett segítségére. A szegény ember elvesztette eszméletét, és a szőnyegre zuhant. Még ekkor sem segítettek rajta, így találták a rendőrök, akiket a bank igazgatósága hívott ki. Szerencsére elég gyorsan megérkeztek. Az egyik rendőr felemelte a férfit, kért egy pohár vizet és eszméletre térítette.

— Meg kell mondanom, hogy ez a bandita nagyon naivan járt el — jegyeztem meg. Le kellett buknia, mert nem rejtőzött el arra az időre, amíg a nyomozás nagy erővel folyt.

— Kezdetben így gondolta ezt n rendőrtiszt is, aki embereivel megérkezett a bankba. De hamar észbekapott, hogy hibát követett el. Lehordta a bank alkalmazottait, hogy hamisan riasztották, majd nagyon udvariasan elnézést kért az eszméletre tért férfitól és gyorsan távozott.

— Nem tartóztatta le a banditát? Lehetetlenség!

— Nem bandita volt.

— De hiszen — magyaráztam —, ez az ember Oregon állami rendszámos fehér Fordon jelent meg a bank előtt, szőke volt, kopott, barna bőrtáska volt a kezében és abban százhúszezer dollár.

— Ez az! — kiáltott fel Henio hamiskásan kacsintva. — Minden egyezett. Ilyen szerencsétlen véletlen. Egyben azonban lényegesen különbözött a bank ügyfele a banditától. Az ügyfél táskájában valóban százhúszezer dollár volt, de százdollárosokban. Szerencséje volt, mert a pénztárostól elrabolt hasonló összeg ötvenes és még kisebb címletekben volt. Erről a jelentéktelen részletről vagy nem tudtak a támadásról írt újságírók, vagy szándékosan nem írtak. A kanadai rendőrség tisztjének éppen ezért is volt könnyű megmagyarázni a nevet* séges félreértést.-T És mi történt azután?

— Mi történt volna? A bank nagyon kellemetlen helyzetbe került.* Munkatársai erőszakkal lefogtak egy ártatlan embert. Erővel bevonszolták az igazgató szobájába, ott elvették a táskáját a pénzével és személyi motozásnak vetették alá. Ehhez nincs joguk a bank dolgozóinak, sem egyetlen kanadai állampolgárnak, természetesen a rendőrséget kivéve. Ami még ennél is rosszabb, annak az embernek, amikor szívrohamot kapott, nem siettek a segítségére. Ellenkezőleg, hagyták, hogy ájulton heverjen a heverőn.

(Folytatása következik.)

Gazdálkodjunk a gépekkel