Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-24 / 46. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 24. MUNKÁT KÖNNYÍTŐ MŰSZAKI FEJLESZTÉS Makktermő tölgyállomány Gemencen A tölgy egyik legértékesebb fa- fajjta a magyar erdőkben. Telepítésének előfeltétele az, hogy legyen megfelelő számú csemete. A csemeteneveléshez viszont tölgymakkra van szükség. Ha- •zánk tölgyeseiben a makktermés évek óta elmaradt. Ezért 1978- ban Jugoszláviából vásárolt makkból fedezte az erdészeti ágazat szükségleteinek jelentős részét. Mivel az ország szórványos tölgymakktermő állományainak egyik legértékesebb része a Ge- menci Állami Erdő- és Vadgazdaság területén található, a fagazdaság szakemberei céltudatos beavatkozással igyekeznek elősegíteni az évek óta elmaradt makktermést. V Egyrészt a vágási korhatár felemelésével, másrészt a hektáronkénti törzsszám célszerű kialakításával lehet makktermésre késztetni az idős tölgyeseket. Nyolc- van-százhúsz éves korban, két jó makktermés esetén egy törzs a faanyag teljes értékét is meghozhatja, csupán makktermésből, mert 1 kilogramm egészséges tölgymakk 12 kg májusi morzsolt kukoricával egyenértékű. A szaporítóanyag-termelést műszaki fejlesztéssel is előmozdítja a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság: 3 darab új, Dröppel- mann típusú, nyugatnémet gyártmányú csemetekiemelő gépet állít munkába ez év tavaszán. A gép abban különbözik az eddig használt csemetekiemelő gépektől, hogy rázóvillája is van, tehát nem kell nehéz fizikai munkával eltávolítani a földet a kiemelt csemeték, suhángok gyökeréről. Megteszi ezt az új gép. Termelékenységnövekedéssel együttjáró munkaerőlétszám- megtakarítást vár az erdő- és vadgazdaság az új kiemelő géptől, amely darabonként kerekítve 100 ezer forintba került. G. J. Zsoldos Ambrus rtv-műszerész, mindketten a 623. számú kecskeméti intézet tanulói. A szakmai tantárgyak versenyén elektrotechnikából Czinkóczi József (608.) és Bolvári István nyert jogot az országos döntőben való részvételre. A munkásvédelem megyei első helyezettje Sándor Sándor, a második Ivicz József lett, a félegyházi szakmunkásképző tanulói mindketten. Villamosipari szakrajzból Gedai Zoltán (608.) és Szeleczki Sándor (608.), vasipari szakrajzból Molnár Károly (618.) és Bánóczki Zoltán (618.), üzemggzdaságtanból Csizmadia Ferenc (650.) és Botra Ilona (608.) jutott tovább. A közismereti tantárgyak közül matematikából Botka Balázs (623.) és Hajnal Béla (623.), fizikából Leitert András (619.) és Czibolya Imre (608.), magyar irodalomból Varsandán .Noémi (623.) és Szatmári Erzsébet (608.), magyar nyelvtanból Szabó Mária (Kecskeméti Egészségügyi Szakiskola), és Kocsis Franciska (608.), történelemből pedig Szilágyi Irén (607.) és Csernus Jenő (623.) vesz részt az országos dön- dőben. A. T. S. Hagyomány, hogy a szakmunkásképző intézetek harmadéves növendékei a tanulóidejük vége felé közeledve az egész országban összemérik erejüket gyakorlati jártasságban, szakmai, elméleti ismeretekben és a közismereti órákon gyűjtött tudományuk terén. A szakmai és a tantárgyi erőpróbák az egyes intézetek háziversenyeivel kezdődnek, a megyei döntőkkel folytatódnak és az ország legjobbjainak seregszemléjével érnek véget. Ettől az általános szervezési formától eltérnek a vendéglátóipari és a mező- gazdasági szakmák. Az előbbiek esetében országos elődöntőket is beiktatnak a versenysorozatba, az utóbbiaknál pedig a megyei döntők kihagyásával az iskolai győzteseket egyenesen az országos döntőbe lehet benevezni. Bács-Kiskunban február közepéig megrendezték a szakmai és tantárgyi versenyeket. Mint Am- rein Jánostól, a megyei tanács művelődési osztályának előadójától megtudtuk, már postára adták az országos döntőre szóló nevezéseket is. Megyénket mintegy nyolcvan fiú és leány képviseli majd a tavasz- első hónapjában, márciusban sorra kerülő országos döntőkben. Az eddigi versenyekkel kapcsolatosan megtudtuk, hogy az Oktatási Minisztérium az idei versenyekhez másodízben bocsátott ki központi tételeket a közisme- •reti tantárgyakhoz. A Munkaügyi Minisztérium ’ a Szakma Kiváló Tanulója címért küzdők részére a szakmai és tantárgyi versenyekhez csak ez alkalommal adott ki először központi feladatlapokat. A Szakma Kiváló Tanulója versenyek feladatait a zsűri elnökökkel a művelődési osztály előzetesen átnézette és jóváhagyatta. A megyei versenyek megszervezésében évek óta a két kecskeméti, a 623-as és a 607-es, a 608. számú félegyházi és a 609-es bajai szakmunkásképző intézet fejt ki kiemelkedő tevékenységet. A Belkereskedelmi Minisztérium kiírása alapján a vendéglátóipari és kereskedelmi tanulók versenyét a Kecskeméti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző rendezte meg januárban. A legjobb eredményeket fölmutató leendő szakmunkások is többségükben ezekből a nagy Iskolákból kerülnek ki. Az idén a 623-as ipari, valamint a kecskeméti kereskedelmi szakmunkásképző megbízatást kapott országos döntők megrendezésére is. Az országos döntőre azok jutnak el, akik egy meghatározott pontszámot elérnek a megyei versenyeken, egyes szakmákból csak egy, mások esetében két tanuló. Tőlük várható leginkább, hogy majd korszerűen képzett szak- • munkásokként kiválóan megállják a helyüket. A Szakma Kiváló Tanulója versenyben a szobafestő, mázoló és tapétázók közül Szabó Tibort és Retkes Sándort — a megyei döntő első és második helyezettjét, a 608. számú’ 1SZI tanulóit — nevezték be az országos döntőbe. A legjobbak közt bizonyíthatja rátermettségét szakmájában Szűcs Ferenc (623.) és Schulcz Gábor (608.) esztergályos, Kiss Katalin és Fekete Ildikó (mindkettő a 608. Számú ISZI tanulója) cipőfelsőrész-készítő, Szécsi Ildikó fénfiszabó (608.); Szűcs József és Kisgergely Zoltán autószerelő (a 650. sz. szabadszállási intézet tanulói), Keviczkei Sándor vas- és fémszerkezetlakatos (607.), Farkas Gyula és Túri Gábor ács- állványozó páros <607.), Harczi Kálmán víz- és gázszerelő (607.), Keserű János központifűtés-szerelő (608.), Grohoczki Mária és Cs. Tóth Ildikó női fodrász (608., illetve 623.), Bíró Ferenc és Beer István bútorasztalos (623., illetve 619., Kalocsa), Kovács József és Terenyi Gellért villanyszerelő (mindkettő 623.), Sánta Gábor szerszámkészítő (623.), Szabó Gábor és Kiss Mihály gépjárművillamossági műszerész (609., illetve 623.), Bársony József és Jónás Mihály géplakatos (608., illetve 618., Halas), Matos István €s Sári László mezőgalzdasági gépszerelő (609., illetve 620., Kun- szentmiklós), Sípos László és Re- bek János, kőműves'páros (607.), Gaján Mátyás és Serdült Gyula, második helyezett kőműves -páros (609.), Kovács László karosszéria-lakatos (607.), Fául Béla dízelmozdony-szerelő (607.), Ud- vardi Julianna és Kullai Éva női szabó (608., illetve 623.), Antal János épületasztalos (623.), Kerekes Ágnes hegesztő (623.), Fehér István elektronikai műszerész (623.) és Fekete Attila, valamint • Hazánk madarainak kitömött példányaiból kiállítás nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert most felújított madártelelő épületében. (MTI-fotó — Kovács Gyula felvétele — KS) • AZ ELZETT berettyóújfalui gyárában gyártják a kézi tűzoltó- készülékeket. Az idén tizenkét különböző fajtából 180 ezer darabot állítottak elő. (MTI-fotó: Oláh Tibor — KS) MADÁRKIÁLLÍTÁS Diplomatatáska Az igénytelenség kezdetei Végre megvan a villanyvasút. Huszonöt éve vártam rá. Fiaim kerekre nyílt szemmel nézik, ahogy a parányi mozdony, két kis kocsit húzva maga után, a jelzők, sorompók között ide-oda kanyarog. Le nem veszik a szemüket róla. Én meg irányítok, váltok, indítok, megállítok. Még sípolok is. Akkor ocsúdok, amikor a feleségem rámszól: most már hagyjam a gyerekeket is játszani. Elröstellem magam. Átengedem nekik a terepet. Bevallom, fájó szívvel. Huszonöt esztendő az én életemben nagyon nagy idő. Más. A buszmegállóban öt-hat fiú viháncol. Lehetnek vagy 13— 14 évesek. Farmernadrágban, farmerdzsekiben. Eredetiben. De nem ez az érdekes, hanem a diplomatatáska. Valamennyiük kezében ez lóg. A keserűség csak nagyon lassan kúszik föl a torkom felé. De fölkúszik. Nyugtatom magam: én sem szeretem, ha az én igényeimet apámék, nagyapá- mék lehetőségeivel vetik össze. Ostobaság lenne ugyanis az emberek többségét komfort nélküli lakásokba zsúfolni azzal, hogy szüleik valamikor petróleumlámpával világítottak. • És mégis. Hiába küzdők ellene: bosszantanak ezek a diplomata- táskák. Pedig örülnöm kellene, hogy egyre többen járathatják farmerben apróságaikat (hiszen éppen most kezdik meg országunkban e régóta keresett cikk tömeggyártását), örülhetnék, hogy mind többen megvehetik csemetéiknek az olcsóságnak éppen nem nevezhető diplomatatáskát. Örülnöm kellene, mert ez is azt jelzi — mondhatnánk joggal —, hogy egyre igényesebbek az emberek. Bosszúságomról egyébként nem is szívesen beszélek, mert még könnyen megkapom, hogy túl vagyunk már a „Kék-Vörös” korszakon: ma már több tízféle szappan közül válogathat, aki igazán tudja, hogy mi a módi. És még ez sem minden. Aki Igazán ügyes, igazán igényes, az még Rexonát is szerezhet, s talán nincs messze az Idő, amidőn a Fa-szappant, meg a Fa-desodort úgy dobálják majd az ember után... Tudom, mindezt úgy kellene fölfognom, mint életszínvonalpolitikánk nagyszerű vívmányait. Meg is kísérelem úgy fölfogni, de nem megy. Nem megy, holott a politikai gazdaságtanból is tudnom kellene, hogy a szükségletek fejlődése ösztönzi fejlesztésre a termelést. Márpedig erre, tudniillik ^ termelés fejlesztésére, nálunk most égetően nagy szükség lenne. Már csak azért is, hogy ne kellene azt a kevéske kis devizánkat, ami még van, Rexonára, meg társaira költeni, hogy állítanánk elő itthon, olcsón, amit tudunk, amire szükségünk van. Azt mondják: ez nehéz ügy, mert annál igényesebbek vagyunk, hogysem a jő minőségű külföldi árut gyengébb minőségű hazaira cseréljük. Gyengébb minőségű hazai?! Ezek szerint mégsem vagyunk mindenben olyan nagyon igényesek? Elegendő, ha illatozunk, ha eredeti farmerben járunk, ha diplomatatáskával küldjük szép reménységeinket az iskolába, ha költekezésben, életmódban, fényűzésben nem maradunk el a szomszédainktól? Mert hovatovább az a legény a gáton, aki fél kenyeret dobál a szemétbe, mondván: jól is nézne ki, ha pár fillérért gyűjtögetném valami állattartónak. így kerülnek alig használt gyerekcipők a kukába, hiszen ki az a „bolond”, aki hatvan-hetven forint miatt „szégyenszemre” elviszi a cipészhez átfesteni azt a kis lábbelit, amit a gyerek egy-két hónap múlva úgyis kinő? Igényesek vagyunk? Igen, amikor kérkedni lehet vele: a fogyasztásban. Arra viszont már sokkal kevesebben vagyunk kényesek, hogy milyen munka kerül ki a kezünk alól. Miért mondom ezt? Tulajdonképpen nem is én mondom, hanem az a külföld, amelynek termékeit oly hőn áhítjuk mindenekfölött. Ez a külföld, amely fogyasztásával példát mutat nekünk, nem kapkod két kézzel az általunk fölkínált áruk után. Más minőséghez szokott. Más minőséghez szoktatta vásárlóit, köztük bennünket is — a fogyasztásban. Ám fogyasztani — elemi dolog — csak ott lehet, ahol termelnek is. Továbbmenve: tartósan, igény szerint fogyasztani — külkereskedelem ide, deviza oda — csak ott lehet, ahol tartósan, igény szerint termelnek. Tudnak-e erről diplomatatáskás fiaink és lányaink? Nem hiszem, hogy túl sokat. Nem is őket hibáztatom. Végül is, valóban jó dolog, hogy farmerben járhatnak, s hogy nem kell negyed- századot várniuk egy villanyvonatra. Jó dolog, hogy nekik az építőtábor is játék, és nem kell nyári munkával összekuporgat- niuk egy-egy, a családi költségvetésbe be nem férő divatos ruhadarab árát. Jó dolog — mondom —, s közben félek : hibát követünk el. Megvesszük nekik a villanyvas- utat, amit mi nem kaphattunk meg, velünk egyszerre jutnak el a tengerhez — szép lassan így válik teljesen természetessé, hogy semmit nem tagadunk meg tőlük. Ebbéli igyekezetünkben egyetlenegy dologról feledkezünk meg csupán: megismertetni velük a munka, a teljesítmény eredményezte örömöt. Vagy másképp fogalmazva; azt, hogy vágyaink teljesülése nem lehet más, mint munkánk jutalma — értékét Is ez adja. Nem a módszerek célirányosságát firtatom. Lehet ugyan vitatkozni azon, hogy kapjon-e minden ötösért egy tízest családunk büszkesége, kerékpárt a kitűnő bizonyítványért, és így tovább. Ám válogasson ki-ki legjobb megítélése és pénztárcája szerint a teljesítményt kiváltó eszközökben, a lényeg a produktumon, a munkán van. Azon, hogy ne ruházzuk álmainkat — céljaink helyett — utódainkra. Majomszeretettel ne ringassuk olyan tévhitben őket, hogy csak kérniük kell. És ez nem csupán családi kérdés! Közkeletű, jő tréfának szánt szólások erősítik meg ugyanis kis diplomatáskásaink korábbi tapasztalásait az ÉLET-ben. Ilyenek hogy: aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni, a munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen. Nem folytatom. Sajnos, ezek a viccek többnyire igazak. Ha nem így lenne, talán megértenék az általános iskolából alig kinőve már Babetta robogót követelő serdülőink azt is, amit csak szajkózunk szerintük, hogy nem a ruha teszi az embert. S úgy lehet, Igazuk van. Mi adtuk tenyerükbe a diplomatatáskát. K. P. Az idősebb Tupoljevről, a híres TU jelzésű gépek szerkesztőjéről maradt fenn az a hír, hogy megszállottja volt a rendnek és tisztaságnak. Az üzemben árgus szemmel figyelte és üldözte a rendetlenséget, s egyetlen eldobott papírfecnd vagy cigarettavég képes volt kihozni a sodrából. És nem azért, mintha lett volna ideje kicsinyes dolgokkal foglalkozni, hanem azért, mert az ő szemében a pontos és igényes munka csak pontos és igényes környezetben volt elképzelhető. „Azok, akik rendetlen környezetben dolgoznak, rendetlen munkát is végeznek — s az a repülőgépgyártásban megengedhetetlen” — mondotta. Az ellomposodás ma sajnos olyan tünet, amely nemcsak régi, nehezen rendben 'tartható üzemeinkben tapasztalható, hanem gyakran az újakban is terjed, mint a penészfolt a nedves falon. Pedig ugyancsak kimutatható, hogy szinte korrelációs kapcsolat van a piszkos mosdók, öltözők, folyosók, üzemudvarok és a műhelyekben eldobált alkatrészek, tisztítatlan szerszámok, gondozatlan gépek és a silány munka között. Sőt, még tovább mehetünk: oksági kapcsolat van a takarítatlan vonatok, a szemetes élelmiszerboltok, az elhanyagolt kapualjak, a foltos vendéglői asztalok, az úton elcsurgatott olaj és elhullatott göngyöleganyagok és aközött az igénytelenség között, amely a termelés során annyi helyen megmutatkozik. A pontatlanság és rendetlenség hullámhatása nyilvánvaló jelenség, s következményei is azok. Nemrégen új lakáshoz jutott ismerőseimet látogattam meg. A házigazda az erkélyre is kihívott: „Hadd mutassak valamit, amit még aligha látott.” A valami, egy jókora konzervdoboz volt — betonba ágyazva. A házgyárban, ahol az elemek készültek, valaki egy könnyed mozdulattal a már sablonba öntött betonba dobta az üres konzervdobozt. Amikor a „mű” elkészült, átvették, kocsira rakták, kiszállították, anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutott volna félretenni az elcsúfított darabot. A szerelők beszerelték, a műszaki átvevők átvették. A lakás gazdája örült, hogy akár egy konzervdobozzal ékesített erkélyű lakáshoz is —, de hozzájutott. Ezek után már nem is békét- lenkedik, hogy a bútorok lába égy kicsit sántít, hogy az ablakok és a fal között félujjnyi hézag van, s hogy a liftek már a harmadik héten felmondták a szolgálatot. Nem békétlenkedik, mert változtatni a dolgokon nem tud és elfogadja normál körülményeknek, hogy a szemet szúró lomposság, a nemtörődömség mindenütt otthagyja a nyomait környezetében. Nem békétlenkedik a szomszédja sem, aki hasonló hanyagságoktól szenved, nem békétlenkedik a közértes sem, mert a szállítók földre huűlajitják a kenyeret, nem békétlenkedik a vevő sem, hogy félig töltött gyu- fásdobozt kap, vagy olyan szén- saivpatronos dobozt, amiből patronok hiányoznak. Ahogyan az óramutató körbejár, úgy ér el mindenkit a rendetlenség, igénytelenség és hanyagság következménye. Azaz, hogy minden munka- és tisztaságszerető ember töpreng rajta: hol és hogyan lehetne megszakítani ezt a körforgást? Hol és hogyan lehetne elindítani egy ellenkező hullámot; az igényes, rendes, pontos munka ellenhullámait. Mert idáig ugyan éreztük a rendetlenségek és hanyagságok következményeit, de most eljött az idő, hogy létfontosságú megszabadulni tőlük. Emelni exportunk arányát? Külkedeskedők a megmondhatói, hogy a lehetőségeink még a jelenlegi világgazdasági helyzetben is számottevők. Ha emeljük áruink minőségi színvonalát is! Ez igen sok esetben valóban a termékek korszerűsítését, új termékek kibocsátását követeli. Tehát erők és eszközök átcsoportosítását, fejlesztő és szervező munkát, esetleg költséges fejlesztést és beruházást. De nagyon sokszor ezt sem feltétlenül. Csak jó, megbízható, pontos munkát! Azt azonban senki sem gondolhatja komolyan, hogy ilyen megbízható, pontos munka lehetséges az exportra termelő üzemrészekben, ha nem ugyanilyen igényes a munka mindenütt. Ha egyébként ahol lakunk, ahol bevásárolunk, ahol élünk, ahol szórakozunk vagy pihenünk, egy lomposodó környezet vesz körül bennünket. Ha a harcot a rendért, az igényességért nem széles, mindenre kiterjedő fronton indítjuk el. Mostanában — nagyon helyesen — mind több licenszet és gyártási eljárást veszünk meg, ne kelljen mindent magunknak feltalálni, hanem amit már mások tudnak, azt szerezzük meg mi is. Ügyes gépeket, felszereléseket — még mindig nem eleget — veszünk meg, hogy tökéletesítsük a gyártási technológiákat. És a várt eredmény olykor nemcsak azért marad el. mert még kevés a gyakorlat, hanem azért is, mert a legújabb technika és technológia még nagyobb fegyelmet, pontosságot követel —, amit viszont nem lehet a gépekkel és műszerekkel együtt importálni. Óriási értékű gépesített sertéstelepeket, baromfigyárakat, üvegházakat építenek nálunk, amelyek ontják az árut, mint az iparüzemek. De egyetlen gondatlanság a tápanyag összeállításában, egyetlen hanyagságból bekövetkezett fertőzés, egy légkondicionáló rendszer meghibásodása akár milliós károkat okozhat. Az egyik középiskolában mostanában rengeteg gyerek bukásra állt matematikából. Hozzáláttak, hogy megvizsgálják az okokat és kiderült, hogy a gyerekek, akiknek felsőfokú egyenleteket kellett megoldaniuk, annak idején nem tanulták meg az olyan alapvető ismereteket sem, mint a tizedestörtek, vegyestörtek osztása, szorzása, a százalékszámítás, az aránypárok felállítása sfcb. Vagyis magas fokú matematikára kellett áttérniük anélkül, hogy az általános iskolában az alapokait megtanulták volna. Vajon nem derülne-e ki valami hasonló, amikor azt vizsgáljuk, hogy miért sok a kárbaveszett munka, az elrontott anyag, a silány termék? Vajon nem kell-e jobban megtanulnunk olyan alapvető dolgot, mint a rend? Amikor a konzervdoboz a hulladékvödörbe és nem az erkélybetonba kerül? R. L. Versenyező szakmunkástanulók Tűzoltókészülékek Berettyóújfaluból
