Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-05 / 3. szám

1579. január 5. *» FETCFI NÉPE • 5

Ő meg Ó

Színházavatáskor színpadon játszani majdnem olyan, mint az országos nagy ünnepeken a műsor kiegészítőjeként szavalni vagy énekelni. A hangsúly akaratlanul is az ünnepen és nem a játékon van. Mégis, a színész, akinek ilyen feladat jutott, örülhet az alkalomnak. Hiszen maga is részese az ünnepnek, s joggal hiheti, hogy általa lett még szebb, fényesebb az a nap.

A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház megújulását köszöntő bemutató előadás két színésze: Soproni Ági és Blaskó Balázs is biztosan átérezték ezt a kettősséget, s az első percekben mintha küszködtek volna egy kis elfogódottsággal. Mentségükre szolgáljon, hogy a százhúsz főnyi közönség is ugyancsak megilletődötten foglalta el a kényelmes székeket, melyeken ezúttal egy-egy szál szegfű várta a remekbeszabott kis színház első nézőit.

Ne tagadjuk, megilletődöttek voltunk mindannyian, akik még emlékeztek a kisszínpad hajdani indulására, a Zrínyi iskola pincéjében ácsolt dobogóra, ahol az első kamaraelőadások lezajlottak. S emlékszünk a régi tanácsteremre is, ami sokáig szintén csak ideiglenes megoldásként szolgálta a színházművészet magasztos ügyét. S most ez a valódi — bár parányi, de mégis tökéletes — kis színház... Ne haragudjon tehát a két tehetséges fiatal színész, ha az előadást méltató írásunkba is belevegyülnek ezek a nem mindennapi körülmények, melyektől értelmetlen dolog volna elvonatkoztatni a színpadi produkciót.

Már maga az a lehetőség figyelmet érdemel, hogy a színpadon mélységében is folyhat a játék, s a vasúti kocsit ábrázoló színpadi tér elég tágas keretet ad két ember számára, hogy eljátsszák életük kulcshelyzeteit, konfliktusait, eleinte vidámnak

tűnő, majd egyre komorabb epizódjait. Megy a vonat Varsóból Krakkóba, s a százpercnyi menetidő elegendőnek látszik arra, hogy a lengyel szerző,, Agnieszka Osiecka, a rendező: Herényi G. Miklós segítségével gyorsan pergő képekben — ahogyan azt a vonatkattogás ritmusa is megköveteli — elénk vetítse két ember sorsát az ismerkedés kedves, derűs perceitől a talán soha helyre nem hozható válásig.

Soproni Áginak és Blaskó Balázsnak nem könnyű feladat jutott. A „játék a játékban” ismert színpadi képlete ezúttal szinte filmszerű váltásokat kíván, figyelve a hang- és fényeffektusokra, és — zenés játékról lévén szó — az énekszámok természetességére, jó zenei megoldására is. Nehezíti játékukat a sok kellék, eszköz, a különböző helyekről, dobozokból, bőröndökből „elővarázsolt” öltözék, történést hitelesítő tárgy, melynek egy része — a sok ötletes megoldás ellenére — a végén fölösleges kacatként borítja a színpadot és botladoztatja, zavarja a szereplőket. Talán többet lehetett volna bízni a nézők képzeletére, hiszen azok úgyis kénytelenek belemenni a játékba. Ismétlem, mindez inkább nehezítette, semmint könnyítette a színészek dolgát. Dicséretükre mondva, végül is összeállt a néző fantáziájában is a kép erről a szétfeslett házasságról, bár a darab széttöredezettségén még a kedves, hangulatos, helyenként drámaivá felfokozott játék folytonossága sem tudott segíteni.

Soproni Ági sokat fejlődött a kecskeméti pályakezdő évek óta, különösen a színészi csend és némajáték, az arc, a kezek mozgása, a járás ritmusa adja a beszéden túli színészi többletet, a kifejezőkészség gazdagodását. Énektudásával nem él vissza, bár a szerep csábít a túljátszott megoldásokra.

Blaskó Balázs rokonszenves színészegyéniség, aki kedvező lehetőséget kapott arra, hogy a debreceni, miskolci évek után a kecskeméti színházban is felhívja magára a figyelmet. Mint kiderült, énekelni is tud, s jó partnerre találtak mind a ketten egymásban a sokoldalúságot kívánó szerepekhez.

A vonatfülke mellé „telepített”, főleg fúvósokból álló kis zenekar, bár zeneileg kifogástalan volt, nem mindig játszott együtt a színészekkel. Egy kicsit önállósították magukat, kísérés, zenei aláfestés helyett lendületesen muzsikáltak, s olykor harsányabbak voltak a szükségesnél. Hiába, ezt a színházat azért mégsem a zenés darabokhoz méretezték.

A közönség az ünnep várakozásteli légköréből a Színházi este hangulatába lépve át, jól érezte magát. Az előadás végén újra és újra vastapssal hívta a színpadra a két színészt, akik segítőtársaikkal együtt megérdemelték az elismerést. Sikeres színházi est tanúi, részesei lehettünk tehát az újjáépült Kelemen László Kamaraszínházban, melynek folytatását joggal remélheti a közönség.

F. Tóth Pál

KÖNYVESPOLC

„Indul a ceruza, nyílik a vázlatkönyv, tessék beszállni!”

Utazni jó — mondjuk egyre többen, és az különösen jós, hogy már készülünk is rá. Szellemiekben.. Ismeretlenek levélben, ismerősök szóban tudakolják, hogy milyen, könyveket érdemes elolvasniuk utazás előtt? Sokasodik azoknak a száma, akik nemcsak az áltattuk felkeresett ország üzleteire kíváncsiak, hanem az irodalmára, .történelmére, művészeti értékeire is. Felkészülten kívánnak nekivágni az útnak, hogy maradandó legyen az élményük. Az útikönyvek mellé más, tartalmasabb, sokrétűbben, útbaigazító műveket is keresnek. Sajnos,

részletes irodalmi jegyzéket még nem mellékelnék az útiprogra- míok mellé. Pedig igény már lenne rá. És a tájékozatlan olvasó néha nem is gondol rá, hogy nem mindig az útleírások között kell keresnie az ismereteit gazdagító olvasmányt.

Az olaszországi reneszánsz művészet alapos ismeretéhez szinte nélkülözíhetetlen a Képzőművészeti Zsebkönyvitár sorozat legújabb kötete. Jacob Burckhardt: A reneszánsz Itáliában című műve, magyar nyelven utoljára 1945-ben jelent meg. A múlt század, s egyben a művészettörténet-írás egyik legnagyobb hatású tudósának máig Is alapvető munkája, szinte teljes mélységében mutatja be az olasz késő-közép- ikor művelődéstörténetét. Könyve egy korszak műveltségének pontos és szellemesen megrajzolt képe. Segítségével még teljesebb lesz az élvezet, amelyét a reneszánsz műalkotások szerezhetnek csodáiéi knak.

Ugyancsak a Képzőművészeti Kiadó gondozásában jelent meg Rjuziicslkay György: Fantasztikus utazása. A szarvasi születésű festőművész fiatal- korában szerelmese volt az országútoknak. Ment vonaton, hajón, gyalogszerrel, fel- kéredzkedett parasztszekerekre. Eljutott Velencébe, Rómába, Firenzébe,! .és> Milánóba, -megnézte,- önökre - magába - .véste „u-Tosaanay. Römagna és Dél-Itália minden szépségét. A Fantasztikus utazás mintegy 80 rajzát tartalmazza, melyek a világ és az emberiség történetének részben közismert, részben kitalált eseményeit keltik életre.

Ez a szép album, felidézi és köztiünkbe hozza Hannibált, és Johann Sebastian Baéhot, Attilát, Verdit, Hódító Vilmost. A „halottaikat és mégis örökkön élőket. Olyan ez a rajzsorozat, mint egy varázslatos útikönyv. Alkotója nem véletlenül fűzte hozzá a következő ajánlást: „Jöjjön velünk mindenki, aki a könyvet kezébe veszi. Jöjjön velünk időn és téren át, a történelem végtelenségébe. Indul a ceruza, nyílik a vázlatkönyv, tessék beszállni!”

V. Zs.

Híradás Bajáról

Baján nagyszerű úttörőélet zajlik. A pajtások szívesen adnak hírt a soron következő mozgalmi eseményekről, örömeikről — és gondjaikról is, mert mostohák a technikai feltételeik, szűkösen férnek el rendezvényeiken, ünnepélyeiken. Ezek a híradások azonban minden esetben egy minden gondot feledtető, reményteli mondattal zárulnak: a Petőfi-szigeten épül már az új úttörőház!

így igaz! A falak már állnak, jövőre minden bizonnyal kényelmesen, az eseményekhez méltó környezetben ünnepelhetnek a bajai kék- és vörösnyakkendősök. Ennek boldog tudatában tehát szívesen vállalják a jelenlegi mostoha elhelyezésüket.

Mindezek a gondok egy pillanatig sem gátolják a pajtások és vezetőik lelkesedését, tenniaka- rását. Munkakészségükkel, a mozgalom iránti odaadással teszik feledhetetlenné úttörőéletüket. Az elmúlt napokban a város hét csapata kiváló úttörőinek az Állami Zeneiskola kamaratermében rendezték meg a fenyőünnepet, hogy közösen hallgassák meg a növendékek számukra készített — névre szóló! — bemutatóját, illetve társaik szavalatait. Ezen az ünnepélyen részt venni, nagy megtiszteltetés volt, a meghívókat jutalomként kapták a pajtások. Azért írjuk le nevüket, mert szívből köszöntjük őket a megye valamennyi úttörője nevében!

A 11. Rákóczi Ferenc úttörőcsapatnál Sugár Eszter, Karkecz Ket- ti, Nagy Erzsi és Székely Judit végzett kiváló rajmunkát. Dere- kas László hegedűn Jones: Angol dal című művét szólaltatta meg tiszteletükre. Kitűnt jó munkájával ennél a csapatnál Heintz Gabriella, Lovasi Csilla és Kiss Aranka is. Számukra Tubákos Zsuzsa játszotta el zongorán Makapar Két variációját. Szili Zsuzsa, Vida Gábor, Tipszics András, Hnász Gyöngyi és Bauer Aranka jó munkájukért verset kaptak ajándékba társaiktól.

A József Attila úttörőcsapat énekkarában szerepelnek kitűnő eredménnyel Pólyák Ilona, Csáti Gizella, Mayer Anikó, Pataki Ildikó és Csillés Éva. Mozart-mű- vet szólaltatott meg zongorán számukra Antal Zsuzsa kisdobos! A csapat irodalmi színpadának legjobbjai: Majer Anikó, Kékesi Gyöngyi és Schoblecher Helga. Vers hangzott el tiszteletükre.

Kropp Ádám, Marosovity Ibolya és Kovács Kati érkezett a Türr István úttörőcsapattól az ünnepségre. Jó magatartásukkal, pontos napló vezetésükkel érdemelték ki a részvételt. Tubákos Zsuzsa és Egyed Tünde Haydn: Tánc című művének bemutatásával hármukat köszöntötte. Sóki Julika és Kolompát Julianna jó tanulmányi eredménye, sok társadalmi munkája jutalmaként jöhetett a fenyőünnepre. Köszöntésükre Zorn Mária két dalt játszott nekik hegedűn. Verset Kovács Katalin, Horváth Erzsi és Ronga István kapott.

A Tinódi Lantos Sebestyén úttörőcsapattól érkezett Laki Enikő, Buda Csaba, Csötönyi Gábor, Nyári Gyöngyi, Bakacsi Zita, Sárközi Andrea és Kuritár Gábor jó tanulmányi eredményük és kiváló úttörőmunkájuk jutalmaként hallgathatták meg Sugár Eszter szavalatát. Burány Edit és Weidin- ger Yvett rajkrónikásokat jó közösségi munkájukért Fekete Kovács Kornél hegedűjátéka jutalmazta.

Zagyva Natália és Zsidercsity Zita őrsvezetők a Kállai Éva úttörő- csapatnál. Velük érkezett Szombathelyi Anita, Komáromi Andrea ugyancsak, jól dolgozó — kisdobosoknál tevékenykedő — úttörők. Mozart-művet adott elő köszöntésükre Lelkes Agnes fuvolán és Tóba Panna hegedűn. A csapat négy nyolcadikosát, Molnárfi Csillát, Francz Magdolnát, Kovács Gabriellát és Páncsics Zsuzsát rajtitkári, szakköri, gazdaságfelelősi munkájáért köszöntötte Puskás Ede, aki klarinétján Bach, Parasztkantátájának egy részletét mutatta be. A csapatból Tubákos Zsuzsa, Egyed Tünde, Horváth Erika, Petz Krisztina és Hazadi Hedvig kapott ajándékverset, őrsi, rajbeli és társadalmi munkáért.

Kiváló szakköri, énekkari és tanulmányi munkájáért köszöntötték a Tóth Kálmán úttörőcsapatból érkezett Mándics Ilonát, Klein Gabriellát, Bohos Editet, Horváth Ferencet és Stróbán Róbertét. Tiszteletükre szólaltatta meg Francz Magdi hegedűn Dancla, H-moll concertinóját. Verset kapott Alföldi Anikó, Fock László, Hegedűs Margit, Csallóközi Csilla és Kiss Helga.

A Jelky András úttörőcsapatnál többen érdemelték ki a fenyőünnepen való részvételt. Varga Ildikó Schumann-művet mutatott be zongorán Kiss Szabó Annamária, Nemes Olga, Noszkó Attila és Varga Ildikó köszöntésére. Kulturális tevékenység, haszongyűjtésben való jeleskedés, faliújságszerkesztés volt az érdeme Urbán Erikának, Walter Erikának, Kovács Juditnak, Somogyi Csillának, Baráth Magdinak, Himpelmann Jánosnak, Pécsi Györgyinek és Nagy Endrének. Verseket kaptak munkájuk köszönetéül!

A tartalmas ünnepség befejezéseként R. Kiss Adrienn Bach- művet játszott tiszteletükre.

«

Pajtások! íme, egy jól sikerült hangulatosan megrendezett fenyőünnep rövid leírása. Bizonyára sokáig nem felejtik el azok apaj- tásck, akik részt vehettek rajta, és azok sem, akik már most úgy kezdtek munkához, hogy jövőre ők is ott lehessenek!

Várjuk további beszámolóitokat, a jövő héten közöljük a rejtvényfej tők közül a szerencsések nevét is.

Selmeci Katalin

(19.) — Hajléktalan remélhetőleg mégsem leszek. Protekcióm van, talán kapók albérletet. Kinéztem egy szép sarokszobát az Ópiac tér sarkán. Boltíves és tele van tizennyolcadik századi stukkóval. Bűbájos rokokó ház zárt sarokerkéllyel. öreg gyógyszerészné a főbérlő. Kakukkfű-, meg levendulaillattal van tele a lakása.

— Mert sok lehet a bolhája — vágta rá Zoltán, és röhögött a saját mondásán.

Dezső most nem méltányolta az építkezésekről származó humort. Vezérlő szeretjénél maradva, komolyan folytatta.

— Mit számít az. Velünk együtt Edit is megtanult vakarózni gyerekkorában. Itt az ideje, hogy a kivakarózást is megtanulja. Tehát a telek. Ügy tudom, ennek az ügynek diplomás testvérünk a felelőse.

— Láttam, tájékozódtam — nyugtatta meg Edit. összesen háromszáznyolcvan négyszögöl, százhúsz forint négyszögölenként, állami áron. Villany van. víz és csatorna még nincs.

Ruganyossá tette Dezsőt a cselekvési vágy. Tervező kedve oly nagy volt, mintha intézkedett volna. Beszéd közben még a sarkát is emelgette.

— Szóval még nincsen közmű- vesítve. Annyi baj legyen. Arra terjeszkedik a város. Fő, hogy a fekvése megfeleljen. Az pedig festői. És olcsó. Az illetékkel együtt bőven megússzuk hatvanezerből. Két éven belül az ötszörösét fogja érni. Ez a telkünk is, meg a másik is.

— Miféle másik? — kérdezte Paula, és meglepettségében nyitva felejtette a száját.

Hozzáhajolt, közelről beszélt arcába a kőfaragó:

— Amit majd Csopakon veszünk a fölösleges pénzünkön!

Paula még jobban elképedt.

— Micsoda ?...

— Igen, igen. Kocsi kell, meg telek Csopakon egy galambház- nyaralóval. Lehetőleg a Szeredás- villa közelében.

Bambára konyult Zoltán szalmasárga bajusza.

— Én sem értem, hogy miről beszélsz ...

Válaszul a levendula illatú stuk- kós albérleti szobára, Dezső megmutatta, hogy milyen is az életképes képzelőerő.

— Arról a maszek Szeredásról beszélek. A szaktársamról. Egymás mellett ültünk az inasiskolában. Butább volt, mint egy választási malac. Most. meg villája van Csopakon. Mert ugye önálló kisiparos. Ügy viselkedik a piszok, mintha ő építette volna a Halász- bástyát. Hát majd adok én ennek az adócsaló pojácának. Olyan nyaralót építek Csopakon, de olyan mosolyszépet, hogy Szeredás úr agyvérzést kap az irigységtől.

Kipirult, felhevült Paula. Rajongás volt a hangjában.

— Igazad van, Dezső!

Edit óvatos hallgatással mondott véleményt. Ez feltűnt a kőfaragónak.

— Mi az? Nincs kedved családi nyaralót tervezni?

Rajzasztalán babrált a mérnöknő, kiválasztott néhány öles papírt, a rajzlapok tömegéből.

— Tartsuk be a sorrendet. Addig a csopaki nyaralóig egyet-mást még el kell intéznünk. Csináltam néhány vázlatot.

Rózsi állt leghátrább, de így is kibetűzte, kinek a neve áll a tervezett lakások keresztmetszeti rajzán. Bátortalanul kérdezte:

— A mi lakásunk megint a földszinten lenne?

Rossznak vélte Dezső a kérdést. Ennek megfelelően válaszolt, méghozzá epésen.

— Igen, a földszinten. Tekintve, hogy Zoli néha ezentúl is részegen fog hazajönni. Kissé nehezen találna fel a lépcsőn.

Az ilyen nyílt ócsárlás nem fért össze Zoltán egyenjogúsági elképzeléseivel. Bátyjára támadt:

— Semmi közöd a magánéletemhez! Ha tudni akarjátok, az új házban csak emeleti lakást vagyok hajlandó elfogadni!

A majdnem rikácsoló Paula, akinek érdesen trombitált a hangja, most gyógyító finomsággal próbált beszélni.

— Ezen nem szabad összevesznünk. Ugye te sem látod aggasztónak, Dezsőkém?

Mintha jobban szerette volna a kőfaragó a megszokott trombitáló hangot, dühösen intette le feleségét.

— Te csak ne nagylelkűsködj. Miért éppen mi ássuk be magunkat az ürgelyukba? Ügy igazságos, hogy marad a régi beosztás.

Zoltánban már egészen megizmosodott az önbizalom. Annál is inkább, mert előrelátón fölismerte, hogy az új építkezésnél sokkal jobban rá lesznek utalva, mint a korábbinál. Különben is, Dezső csak hét évvel volt idősebb. Merészen szembe ágaskodott vele.

— Milyen jogon viselkedsz úgy, mintha te lennél a parancsnok?!

Piszok önző vagy. Nem engedek. Inkább kilépek a buliból.

Ekkora bátorodás láttán Dezsőnek magasabbra kellett emelkednie. és a hangját is muszáj volt bömbölőbbre ereszteni.

— De nagyon megijesztettél! Öcsikém, inkább csókolj kezet, hogy ilyen testvéreid vannak! Csupa ész és csupa jó szándék vesz körül. De úgy látszik, kezded semmibe venni, hogy így kényeztet a sors!

Szuszogva húzta feljebb a nadrágját Zoltán.

— Én legyek a balek, mert egyedül én vagyok a melós közöttetek? — Megmondtam. Emeleten akarok lakni.

— Hát legyen — szólt közbe elnyújtott, békülékenv hangon Paula.

Mint a feldühített bika, Dezső teljesen elvesztette a fejét. Karnagyi hevülettel hadonászott felesége előtt.

— Te meg szavald inkább a Talpra magyart, ha már végképp megbolondultál!

Edit meg akart bizonyosodni, Paula miért olyan nagylelkű. Próbát tett.

— Rendben van. Vállalom a földszintet. De csak bizonyos feltételekkel.

— Nem hagyják szóhoz jutni az embert — panaszolta türelmetlenül Paula.

— Parancsolj — mondta a mérnöknő.

összeszedte magát Paula, s ártatlanul pislogott békaszemével.

— Azt akartam mondani, hogy jó lesz nekünk a földszint is, ha egy szobával többet kapunk. És külön garázs tartozik a lakásunkhoz.

Cseppet sem tette boldoggá Editet, hogy próbája sikerrel járt. Valódi kedvénél sokkal derűsebben szólt sógornőjéhez.

— Látod édesem, ilyenek a férfiak. Még azt. meri rád mondani a bátyám, hogy megbolondultál.

Elege volt belőlük. Vigyázott, hogy egyikükre se nézzen. Élő rokonait ugyanolyan egykedvűen kerülte meg, mint a holt bútorokat, és átment a másik szobába. Becsukta maga mögött az ajtót, ledőlt a domború heverőre. A hátán feküdt, vízszintesen, s türelemmel várta, hogy enyhüljön a fejfájása.

ét

26.

Edit sóvárgott a férjéért. Fájón hiányzott neki az engedelmes Károly, aki megalázottságát titkolva emelt fővel ment el hazulról, a vásár elől. Csakugyan, miért ne élhetnének úgy, ahogy a férje kívánja? Hol lehet most? Mire gondolhat? Bizonyára hurcolja valahol a fájdalmát, próbál hozzászokni az újabb otthontalansághoz.

(Folytatása következik.)

• Két ember utazik a vonaton... (Tóth Sándor felvétele.)

BEMUTATÓ

A MEGÚJULT KISSZlNPADON