Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-31 / 25. szám

1979. január 31. • PETŐFI NÉPE #

A MAGYAR TUDOMÁNY ARCKÉPCSARNOKÁBÓL:

Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus

A közelmúltban — 75. születésnapja alkalmával — Szádeczky- Kardoss Elemér akadémikust a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki; több évtizedes, eredményes tudományos munkásságáért és békemozgalmi, közéleti tevékenységéért.

Szinte hihetetlen, hogy az életerős, fizikailag és szellemileg egyaránt friss, fáradhatatlan, nagyszerű tudós már 75 éves! Szádeczky-Kardoss Elemér a magyar tudományok (geológia, geokémia, geonómia) nemzetközileg is elismert vezető egyénisége.

1903-ban született Kolozsvárott. Édesapja maga is neves geológus, a kolozsvári egyetem ásvány- és földtan professzora volt. Fia tőle örökölte széles körű természet- tudományos érdeklődését, a Föld geológiai megismerésének vágyát. („Sokat jártunk kirándulni, mindig magyarázott, beszélgettünk, s ér. azon törtem a fejem: lényegében csak a Föld legfelső szintjéről tudunk valamit. De mi van le- jebb?”) Fiatalon azonban még nem volt egyértelmű, hogy ő is geológus lesz. Zenével is foglalkozott, kitűnő csellista volt. („Sokáig haboztam, de a tudomány nagyobb izgalmat jelentett számomra Például hogyan fejlődött ki egy egy kőzettömeg? Vagy a klímaváltozások biológiai problémái. Ezekben rengeteg földerítet- len ös zefüggés van, a miértek tömege. Ügy éreztem: csak a földtudománnyal lehet és kell foglalkoznom. Itt nagy és sok probléma vár megoldásra.”)

Budapesti egyetemi évei után — kémia—vermészetrajz szakos tanár lett — tudományos tevékenysége egy »térni doktori értekezésével ;r d: lt, melyet Eötvös-díjjal jutalmaztak. 1926-ban kinevezték a soproni Bánya-, Kohó- és Er- dőmérnö' i Kar ásvány—földtani tanszékére tanársegédnek, majd néháiv * v múlva kimagasló tudornál yos eredményei alapján professzori rangot kapott. („Első komo’. rabb tudományos megállapítást n sóképződés intenzitásának változásaival kapcsolatos: minél intenzívebb a hegységképződés, annál több kősó keletkezik.”) 1948—49-ben ő lett a kar dékánja. Szervezője és irányítója volt a földtani, bányamérnöki és kohómérnöki oktatás újjáalakításának és a miskolci új műszaki egyetem fölépítésének. Aztán ő lett az új egyetem első rektora 1949—50-ben. Miután ezt a nehéz feladatot sikerrel megoldotta, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem meghívásának eleget téve átvette az Ásvány—Kőzettani Intézet vezetését. Egyetemi tanári munkája mellett egyre behatóbb geokémiai kutatásokba kezdett Ennek előmozdítására szervezte meg 1955-ben az MTA Geokérr ai Kutató Laboratóriumát, melynek 1975-ig — nyugdíjba vonulásáig — igazgatója volt.

Hazánkban ő ismerte fel elsőként a földtudományok mélyreható összefüggéseit; és a közös, ösz- szehangolt kutatás szükségességét. Ezért szervezte meg 1965-ben az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályát, melynek tizenegy éven keresztül elnöke volt. Az ő szerkesztése alatt a négy világnyelven megjelenő „Acta Geologica” folyóirat nemzetközi tekintélyre tett szert. Megindítója volt a „Geonómia és Bányászat” című folyóiratnak is.

Sokoldalú alkotó tevékenysége a földtan szinte minden tudományágára kiterjed. Alapvetően új távlatokat nyitott a magmatiz- mus és a kőzetmetamorfózis folyamatainak megismeréséhez. („1949-ben, tisztán elméleti úton, már meg tudtam határozni az egyes kőzetátalakulási fokokhoz tartozó nyomás- és hőmérsékletértékeket. Azt láttam: minden összefügg. így jutottam el a geokémiától a különböző tudományok közötti összefüggésekig; az idő függvényében oldottam föl az ellentétekben való mozgást.”) Mintegy tíz könyve, s legalább háromszáz tanulmánya jelenít meg — a világ legkülönbözőbb nyelvein és tudományos folyóirataiban.

Angolul, franciául, németül beszél és ír, de olvas más nyelveken is. Két alkalommal kapta meg a Kossuth-díj első fokozatát; 1949-ben és 1952-ben. 1950 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953-ban a Munkaérdemrend arany fokozatának egyik első tulajdonosa lett.

Tudományos ars poeticájáról mondotta: — A tudomány összefüggéseket kutat. Ezek annál fontosabbak, minél távolabbi, minél szélesebb területeket képes ösz- szekapcsolni. Én mindig is erre törekedtem. Meg'egy dologra hívnám fel a figyelmet": a kutató a saját eredményeit igyékezzén "állandóan modernizálni, ne féljen a módosításoktól, a változtatásoktól. Hajlékonyság kell a kutatásban. A mai természettudományt a nagy műszerekkel való munka jellemzi. Ezek gyorsan és pontosan adják az adatokat. Ügy, hogy ma már ott tartunk: több adatot produkálnák, mint amennyit föl tudunk dolgozni. Ügy tűnik, mintha az adatgyártás lenne a cél. Erre szükség van, de az adatokat mindig be kell kapcsolni az általános összefüggésekbe, minél szélesebb körű kapcsolatokban kell feldolgozni, mert enélkül csak a zűrzavart növeljük. A hatalmas, feldolgozatlan információtömeg a tudományt sem viszi előre, s az emberek agyában is káoszt teremthet.

E. É.

J ogpropaganda-előadások az iskolában

A SAJTÓ, A KÖZVÉLEMÉNY ÉS A HELYI HAGYOMÁNYOK

A jogi fejvilágosítást, az alapvető, mindenkit érintő jogi ismeretek megszerzését szinte nem lehet elég korán elkezdeni. Ebből az elvből kiindulva kötött a Kecskeméti Járásbíróság és" a városi ügyészség KISZ-alapszervezete a Kecskeméti Ügyvédi Kamara pártalapszervezetável közösen megállapodást a városi tanács vb művelődésügyi osztályával. A szerződés értelmében a jogászok vállalták, hogy társadalmi munkában előadásokat tartanak az általános iskolák nyolcadik osztályaiban, megismertetik és elmagyarázzák a gyerekeknek az igazságszolgáltatás menetét, szervezetét, valamint az egyes jogágaknak a tanulókat is közvetlenül érintő szabályait.

Az eddigi előadások visszhangja igen kedvező. Bizonyítja ezt az is, hogy mind több általános iskola igényli a jogi tájékoztatást. Az általános iskolákon kívül a bírósági KISZ-tagok a 623. sz. Szakmunkásképző Intézetben és a Bányai Júlia Gimnáziumban tartottak előadásokat az ifjúsági törvényről és a szocialista törvényességről.

A KISZ-esek elmondták, hogy jogpropaganda-tevékenységüket a jövőben is folytatják, és azt az általános iskolákon kívül a szakmunkásképző intézetekben is rendszeressé teszik.

A majsai könyvtáros

— Fut mint a nyúl — állapítottam meg, s alig győzöm hozzáigazítani lépteimet az anyám- korabeli asszonyához.

— Ne féljen, lesz valami jármű — biztat, s megy, furakodik, kérdez a presszóban, a vendéglőben, a ködülte községi főutcán. Azt mondják: egyszer sikerült neki a majsai kocsma alkalmi közösségét is egy irodalmi est hallgatóivá agitálnia ...

□ □ □

Ugyanolyan akarással és energiával lát hozzá a természetbarát klub gombászati sorozatának megszervezéséhez, mint az általa külön feladatként vállalt földrajzi návgyűjtáshez, vagy a kígyóspusztai parasztbácsi kifaggatásához a „szabadtűzi ételek készítése” kapcsán. Dr. Vedres Fe- rencné, a kiskunmajsai községi könyvtár dolgozója — kiváló könyvterjesztő és társadalmi munkás —, a közelmúltban érdemelte ki dolgozatával a megyei tanács népművelői pályázatának nívódíját. Amit leírt: megvalósult gyakorlat.

A kiskunmajsai községi könyvtárban 1977 februárja óta működik Vedresné vezetésével a Természetjáró Könyvbarátok Klubja. Kezdetben húsz taggal, a múlt év végen már csaknem kétszázzal. Talán első hallásra furcsának tűnik e területek összekapcsolása, t ám az Országos Közművelődési Tanács Elnöksége már 1976-ban megvalósulandó"” ceTkérir’tűzté KT" a közművelődés, a tömegsport és a turizmus együttes fejlesztését. Mégis: kezdetben nehéz volt elfogadtatnia tervét...

— A kiskunmajsai természetjáró könyvbarátok a túrázások, a szabad idő egészséges eltöltése mellett politikai, képzőművészeti, irodalmi, földrajzi ismereteik gyarapítására is törekszenek — mondja Vedresné. — A klub népszerűsége azonban a közösség erejében is rejlik. A foglalkozásokra, s a kirándulásokra nemcsak az egyedülállók — fiatalok, vagy nyugdíjasok — járnak, hanem családok is együtt, és ez a lényeg. Régi népművelői tapasztalatból tudom, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberi összetartozásokat. A közös programok tavaly több száz kiskunmajsait mozgattak meg. Kiket hívunk előadói programjainkra? Például dr. Czeizel Endrét, Kosa László néprajztudóst, Czine Mihály irodalomtörténészt. Áprilisban és májusban várjuk őket.

A régiek mellé azonban új feladatok is sorakoznak.

— Kihasználjuk majd útjainkon a fotózás, az amatőrfilmezés lehetőségét. Ha tavaly például filmeztünk volna Karlovy-Vary- ban, vagy Szász-Svájcban, most . bemutathatnánk ismeretterjesztő anyagként a napközis csoportjainknak. Egyébként: a klub megalakulása óta sokkal többen kölcsönöznek útikalauzokat, turista- könyveket, világjáró sorozatokat. Gyakrabban lapozgatják mostanában a sportlapokat is ... Üj feladatunk még, hogy áttérünk a havonta kétszeri klubfoglalkozásra ... Ez ugyan nagyobb és bonyolultabb szervezést igényel, de hát nem vagyunk egyedül. A kollégáimra mindig számíthatok. A klub ügyében is. Ezt feltétlenül írja bele! — hívja fel a figyelmemet.

Valóban, a kiskunmajsai könyvtár jó munkája valamennyiükön múlik. A komplex közművelődési formák alkotó alkalmazásában pedig reméljük, másoknak is követésre méltó példát nyújtanak a közeljövőben.

P. E.

Üröm az örömben

Jó ügyek szolgálata, támogatása az újságírói hivatás legelső parancsolata. Ezért is szorgalmaztuk, képességeinkhez mérten segítettük haladó hagyományaink feltárását, megbecsülését, hasznosítását.

A kecskeméti naiv múzeum csodáiéi aligha gondolnak arra, hogy létrehozását újságcikkek is sürgették, lapunk közleményei nélkül aligha jelezné ma márványtábla Latabár Kálmán szülőházát, méltatná emlékmű Molnár Erik munkásságát. A Liszt Ferenc kalocsai hangversenyeit megörökítő, átmenetileg egy raktárban porosodó emléktáblára is sikerrel hívtuk fel az illetékesek figyelmét. Sorolhatnák a példákat, ha ez irányú tevékenységünket akarnánk reklámozni. Szó sincs erről, hiszen végtére az eredmény a fontos, az, hogy valamivel többet, igczabbat tudunk a múltról, értékeket mentettünk a feledéstől, eleget tettünk kötelességünknek.

Friss örömeink idézték föl a régi példákat, gondolatokat. Aligha véletlenül; egy évtizede szorgalmazott kezdeményezések találtak megértésre. 1968. április 11-én javasoltuk, hogy végre Kecskeméten is mutassák be az itt született Moór Emánuel legszebb alkotásait. Idéztük a híres gordonkaversenyét dicsérő Pablo Casals-nyi- latkozatót, amely végre — Peré- nyi Miklós és a kecskeméti szimfonikusok előadásában — itt is szerepel a koncertprogramban. Reméljük, hogy a jövőben más Moór-műveket is műsorra tűznek.

A honismereti mozgalomban mutatkozó provincializmusnak tulajdonítottuk, hogy Ács Károlyról, Mohoiy-Nagyról, Hollós Józsefről és több más, nemzetközileg is elismert tudósról, politikusról, művészről szülőhelyükön szinte tudomást sem vesznek.

„Most lenne 75 esztendős a bácsborsódi születésű Moholy- Nagy László”, így kezdődik az 1970. augusztus 11-én megjelent, munkásságát bemutató cikkünk. Comenius alapvető könyvéhez hasonlított könyvének 1973-as magyar kiadásakor közölt hosszú cikkben ismét szóltunk arról, hogy ki volt ez a bácsborsódi illetőségű európai jelentőségű művész. Azóta is szót emeltünk „érdekében”, sokáig úgy látszott, hogy hiába.

Végre — és ez az öröm az ürömben —, Bácsborsód is lépett. Moholy-Nagy László-emlék- kiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galéria közreműködésével. Persze jobb későn, mint soha, de azért hamarabb is megmozdulhatott volna a honismereti bizottság, a helyi tanács.

Szívesen tudatnánk a másutt még meglevő, magunkat szegény',tő adósságok törlesztéséről.

H. N.

Á „Béke csendje”

• Kevés faluban van köztéri szobor. A Csongrád megyei Székkutas község azonban most már „szobros falu”. Tóth Valéria szobrászmű. vész a „Béke csendje” című új alkotását a székkutasi művelődési ház melletti parkban helyezték el. (MTI-fotó — Tóth Béla felvétele — KS.)

Jerzy Edigey

MacAreck

FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY

(15.) — Hogyhogy? — kérdezte Pierce úr. Arcán már megköny- nyebbülés, de ugyanakkor szégyenkezés is látszott, örült, hogy a könnyelműen aláírt csekkek «oha nem jutnak el a bankba, mégis ostobán érezte magát, hogy ebben a társaságban úgy kezelték, mint egy taknyost. Elég volt mister Brownra tekinteni, hogy megállapítsák: ő is hasonló érzéseket él át.

— Egyszerű ez — válaszolt MacAreck úr —, úgy játszottam, hogy ujjamon volt a talizmán. Vesztesen nem állhattam fel az asztaltól.

— Bocsánatot kérek, uram, és köszönöm a leckét — mister Pierce felállt és a győztes felé nyújtotta kezét. — Nem hiszek az ön talizmánjában, de meg kell állapítanom, hogy ön igazi gentleman.

Brown úr követte példáját.

— Kérem, uram, semmiség. Nincs miről beszélni. Idősebb vagyok, tehát semmi csodálatos nincs abban, hogy jobban uralkodom idegeimen. Minden rendben. Meghívom önöket a bárba. Vacsora előtt megiszunk egy pohár igazi polish vodkát. Ki kell használni az alkalmat, amíg van a bárban.

Másnap, amikor MacAreck úr találkozott a fedélzeten sétáló Dufay úrral, Dufay beszélgetésre hívta.

— Tudja, uram — mondta, amikor mindketten leültek az egyik fülkébe —, nem vagyok babonás, de valóban nem tudom, mit gondoljak az ön talizmánjáról. Ha nem lennék a dolog tanúja, amelyet nehéz elhinni, még ha a legjobb barátom mesélné is, az Egyesült Államok legnagyobb hazudozójának vélném.

— Igaza van, uram — egyezett bele mister MacAreck. — Sokszor én magam sem értem, de már oly sokszor kipróbáltam ezt a talizmánt — és sohasem csalódtam benne —, hogy ma már hiszek a zöld üvegben rejtőző bűvös erőben.

— Tulajdonképpen erről van szó. Egy nagy kéréssel fordulok önhöz. Nagyon fontos ügy megoldása előtt állok. A döntésemtől függ, hogy keresek-e, vagy nagyon komoly összeget veszítek. Tudom, hogy ostobaság, de nem tudná nekem kölcsönözni a gyűrűt néhány órára? Ügy szeretnék állást foglalni, amikor kezemen a talizmán.

— Szíves örömest szolgálatára állok. Akár holnap is önnél lehet. Ma nincs szándékomban pókerezni. És nem adok semmiféle diszpozíciót az ügynökömnek, így hát e néhány óráig nyugodtan élhetek a talizmán nélkül is. Nagyon örülnék, ha a gyűrű ereje segítene önnek a helyes döntésben.

Levette a gyűrűt ujjáról és átnyújtotta Dufay úrnak, aki azonnal ujjára húzta és megköszönte a baráti szolgálatot.

Amikor Dufay úr elköszönt, mister MacAreck visszament kabinjába és a hajósinasért csöngetett, aki rögtön megjelent.

— Egy kérésem lenne —mondta a kabin tulajdonosa egy százdolláros bankjeggyel játszadozva.

— Szolgálatára, méltóságos uram — a hajóinas tekintete rátapadt a bankjegyre.

— Az ügy kissé kényes és szigorúan diszkréten kell kezelni.

— Ez természetes. — A hajóinas majdnem biztos volt már benne, hogy nem véletlenül került az ír úr kezébe a százdolláros.

— A 63-as kabinban bizonyos Dufay úr lakik.

— Tudom, ismerem Dufay urat

— mondta.

— Szóval, csak egy apróságról van szó, ami hallatlanul fontos számomra. Feltételezem, hogy Dufay úr ma meglátogatja a hajó ékszerészét, és megmutat neki egy tárgyat. Egy ékszert. Szeretnék biztos lenni abban, hogy Dufay úr volt-e az ékszerésznél. Semmi többet.

— Ez valóban semmiség. Természetesen vendégeink titka számunkra szent, de az, amit ön szeretne tudni, egyáltalán nem titok. Hiszen véletlenül is észreve- hetem, hogy az az úr éppen az ékszerészhez megy.

— Fontos, hogy észrevegye. A többi nem érdekel. A költségekre.

— A bankjegy villámgyorsan eltűnt a hajóinas kezében, aki megígérte, hogy élintézi az ügyet, és azonnal eltűnt a kabinból.

Délután a hajóinas diszkréten közeledett MacAreck úrhoz. Egy pohár ital felszolgálásának leple alatt súgta:

— Dufay úr két órával ezelőtt meglátogatta az ékszerészt. Megmutatta neki a zöldköves gyűrűt. Az ékszerész biztosította, hogy soha életében nem látott még olyan szép, zöld gyémántot. Csiszolás után kétszázötvenezer dollárt ér, ha nem többet.

— Nagyon köszönöm — mister MacAreck láthatóan örült a hírnek és egy másik százas is eltűnt a hajóinas markában.

Ezen az estén minden hölgy el- bűvölőnek találta MacArecket. Nagyszerűen táncolt, soha nem részegedett le, úgy anekdotázott, mint senki a világon, és nagyszerű humora volt. Ez a férfi sokkal érdekesebb az amerikai férjeknél, akik csak az autókról tudnak beszélni, és arról, ki mennyit keresett. Esténként rendszerint fáradtak, s csak a tőzsde utolsó híreire várnak.

13.

Másnap Dufay úr sugárzó arccal látogatta meg mister MacArecket és visszaadta neki a gyűrűt.

— Ez valóban fenomenális — mondta. — Amikor az ujjamon volt, éreztem, hogy gondolataim világosak. Ingadozás nélkül tudtam, hogyan döntsék. A döntésem helyes volt. Most már megmondhatom önnek, hogy miről volt szó. Javasolták, hogy az egyik gazdag lelőhelyű bányát vegyem meg. Választanom kellett a javasolt ár mellett, vagy alkudoznom. Tudtam, hogy a konkurrencia is meg akarja venni ezt az objektumot, de nem voltam biztos benne, hogy menhyit áldoz rá. Döntöttem, hogy a kért árból elveszek másfél milliót. Kiderült, hogy én még mindig százezerrel többet ígértem. Így tehát megvettem a bányát, és szép összeget kerestem, bár már kész voltam annyit adni érte. mint amennyit kértek.

— Nagyon örülök, hogy segíthettem önnek. Számomra ez semmiség. — mondta MacAreck, és nyugodt mozdulattal húzta bal keze ujjára a gyűrűt.

— Olyannyira meghatott ez az esemény, hogy elhatároztam, meg- szerzem öntől ezt a talizmánt. Kérem, adja el nekem.

— Nincs szándékomban. A világon mindent meg lehet vásárolni és eladni. De hogy adjak el egy ilyen gyűrűt? Mennyi lehet ennek az értéke? öt dollár? Más oldalról viszont hiszem, hogy ennek az üvegnek és rézfoglalatnak különös ereje vari. Ezért ennek az ékszernek, ha egyáltalán ékszernek lehet nevezni, nincs értéke a számomra.

— Engem sem a gyűrű valódi értéke érdekel, hanem egyedül a csodálatos tulajdonsága. így nem is javaslok önnek öt dollárt, hanem sokkal, de sokkal többet.

— Mennyit? — Mr. MacAreck hangja ugyanolyan kimért volt, mint mikor kártyázott.

Dufay úr sokáig töprengett, végül azt monldta:

— Kész vagyok önnek ezért a kőért ötvenezer dollárt fizetni.

Mister MacAreck vidáman felnevetett.

— Óriási összeg egy darabka rézért és egy kissé csiszolt zöld üvegdarabért. De ön is, meg én is hisszük a talizmán különös erejét. Így hát nem fizetődik ki nekem erényiért eladni. Ha az ujja- men van, többet keresek vele.

— Mennyit akar érte?

(Folytatása következik.)