Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-18 / 14. szám

Lengyel vendégek a színházban Tegnap délután lengyel szín­házi szakembereket láttak ven­dégül a kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban. Janus Pavvluk, az opolei színház igazgatója a két művészeti intézmény közötti kapcsolatfelvétel céljából érke­zett a megyeszékhelyre, ahol megismerkedett a társulat veze­tőivel, a színház épületével és működésével. A közös beszélge­tés során elmondta, hogy sze­retnék vendégül látni Beke Sán­dor főrendezőt. Az opolei szín­házban a tavaszi hónapokban Sütő András: Csillag a máglyán című drámáját kívánják színpad­ra állítani és a próbák irányítá­sára kérték fel a kecskeméti fő­rendezőt. PÁLYÁZAT Üzemi ifjúmunkás énekkarok alapítására Üzemi ifjúmunkás énekkarok alapítására hirdetett pályázatot a SZOT és a KÓTA a nagy múltú munkás énekkari mozgalom után­pótlásának elősegítésére. A pályázaton minden olyan iparvállalat részt vehet, amely munkásfiatalokból álló amatőr énekkar létrehozásával is szol­gálni kívánja közművelődési cél­jainkat. A részvétel feltétele, hogy a megalakult énekkar tag­jainak többsége 25 éven aluli, lehetőleg fizikai dolgozó, vala­mint szakmunkástanuló legyen. A felhívás nyomán megalaku­ló és működő ifjúmunkás ének­karokat jelentős anyagi támoga­tásban részesítik és a kiemelke­dő művészeti és közösségi mun­kát végző énekkarok további 20 ezer forintos támogatást is kap­nak. Az énekkarok művészi tel­jesítményét és közösségi tevé­kenységüket szakemberekből ál­ló zsűri bírálja felül. Eredményt 1980 nyarán, a Szombathelyen megrendezésre kerülő munkás dalostalálkozón • hirdetnek. A szemlére a legjobbnak ítélt ének­karok kapnak meghívást. A felhívás nyomán megalakuló és a pályázaton részt vevő ifjú­munkás énekkarok szeptember 30-ig írásban jelentkezhetnek a KÓTA titkárságánál (1051, Bp., Vörösmarty tér 1.). Lőrincz Andrásné csángó asszony, a Népművészet mestere, tájegy­ségek hímzésmotívumait gyűj­tötte össze. Az anyagból holnap délután bemutatót tart Kecske­méten a Megyei Művelődési Központ előcsarnokában délután 4-től 7 óráig, amely időben szúrt sablonokat is árusít. A megye- székhely hímző asszonyainak szakmai tanácsadással szolgál Lőrincz Andrásné. Burgonya külföldre Tavaly mintegy 340 vagon bur­gonyát szállítottak Bács-Kiskun megyéből exportra. A legnagyobb mennyiséget a dunavecsei Béke Termelőszövetkezet desire-faj- tájú burgonyájából adták el. A Szovjetunió és Bulgária fogadta a hazai igényeken fölüli termést. I Tizenöt és fél millió forint a megyeszékhely útjainak korszerűsítésére Az elmúlt esztendőben igen je­lentős összeget költött Kecskemét város Tanácsa az utak korszerű­sítésére, illetve javítására — tud­tuk meg Irsa Ernőtől, a városi tanács csoportvezető mérnökétől. Az 1978-as évben korszerűsítet­ték a Liszt Ferenc, a homokbá­nyái, a Néphadsereg, a Béke téri, a Tél, Tűzoltó, a Benke. a Szol­noki, az Egyetértés, a Dobó Ist­ván, a Bíró, a Kertész, a Botond, a Puskin és a Művész utcákat, valamint a Tatár sort, összesen 11 millió 860 ezer forint értékben. Űj aszfaltszőnyeget kapott a Bocskai, a Mező Imre és az Iri­nyi utca, amelynek összege meg­haladta az egymillió 300 ezer fo­rintot. A Csukáséri híd rendbe­hozatalára a tanács három és fél millió forintot költött. 1978-ban kapott új forgalomirányító fény­jelző készüléket a Május 1. tér torkolata egymillió 200 ezer fo­rintért. Járdaépítésre is elég jelentős összeget költött a tanács, hiszen a Béke fasor és a Molnár Erik utca járdáinak elkészítésére 626 ezer forintot költöttek. Köztudo­mású, hogy a megyeszékhelyen még elég sok a földút, amelyek­nek kijavítása, rendbehozása szintén a tanács dolga. A Mária- városban, a Rendőrfaluban, a Műkertvárosban és az Alsószék- tóban végezték el a földutak ja­vítását 500 ezer forintért. A nagy forgalom, valamint az időjárás viszontagságai megkövetelik a burkolatok helyreállítását, kátyú­zásának elvégzését, amely gya­korlatilag az utak minőségét van hivatott szolgálni. Az úthálózat bővítésével egyre több pénz kell erre, s a múlt esztendőben csu­pán erre az egy feladatra négy­millió forintot fordítottak. Ebben az esztendőben tovább korszerűsödik a megyeszékhely úthálózata. Korszerűsítik a Kis­fái iskolához vézető utat, a Bú- zakalász, a Bodzái, az Ugocsa, a Balassi, a Nagyenyed, a Szilágyi Erzsébet, az Eszperantó, a Tisza, a Száva, a Szabó Lőrinc és a Bajcsy-Zsilinszky utcákat. ’A mű­kertvárosi alkotóházhoz elkészül a bekötőút, s korszerűsítik a Víz­mű utcai csomópontot közösen a KPM-mel. Ez mintegy 7,3 millió forintba kerül. Űj aszfaltszőnye­get kap a Bercsényi, a Felszaba­dulás és a Budai utca, s végre for­galomba állítják a Vízmű úti cso­mópontban a forgalomirányító jelzőlámpát. Ez összesen négymillió forin­tos költséggel kerül megvalósí­tásra. Az Akadémia körúton — a Nyíri út és a Sport utca közötti szakaszon — a bal oldalon járda épül. A földútjavításokra és a burkolatok helyreállítására eb­ben az évben mintegy négymillió forint áll rendelkezésre. Ebben az esztendőben tehát a megyeszék­hely útjainak koszerűsítésére, ja­vítására 15 és fél millió forintot fordítanak. G. G. Kerámiakiállítás Félegyházán • Molnár Elek (középen) kerámiáiból nyílt kiállítás hétfőn délután a kiskun­félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. A vendégeket Csőszi Sándor igazgató (jobbra) köszön­tötte, a művész munkássá­gát Losonczi Miklós művé­szeti szakíró méltatta. • Egy szép tál a bemuta­tott alkotások közül. (Rádi József felvételei.) Azonos mennyiség - jobb minőség A Magyar Pamutipar halasi gyáregységének dolgozói 1977- ben — részben rajtuk kívül ál­ló okok miatt — nem tudták tel­jesíteni tervüket. Ezel szemben tavaly már december 22-én meg­szőtték az utolsó méter szövetet is, amelyet előirányoztak. Az el­múlt évben csaknem 4 millió fo­lyóméter nyers szövetet készített, és mintegy 350 tonna fonál csé- vélését és tisztítását is elvégezte a gyáregység kollektívája. Ván József gyáregységvezető arról tájékoztatott, hogy 1979- ben a profiljuk nem változik, s nem növelik a kibocsátott ter­mékek mennyiségét. A feladat a minőség javítása. Az idén az el­ső osztályú áru arányát 12 szá­zalékkal kell növelni az előállí­tott szövetmennyiségen belül. Ta­valy ez az arány 91,8 százalék volt. Ezt hogyan lehet még ti­zenkettővel növelni? Ügy, hogy a vállalat új mi­nőségi normákat léptetett életbe az év kezdetén. Szigorítottak az első osztályú áru iránti követel­ményeken. Erre azért került sor, mert a Magyar Pamutipar piac­képesebbé akarja tenni termé­keit. SÍKOSAK AZ UTAK, EROS A FAGY A közlekedők figyelmébe ft • Baja térségében hóekével tisztítják meg az utat a latyaktól. (Pász­tor Zoltán felvétele.) Kedden éjszaka a hirtelen be­köszöntött erős fagy síkossá tette az utakat. Szerencsére csapadék nem hullott, így a megyében va­lamennyi út két nyomon járható. Kedden a délelőtti órákban a fő­útvonalak nedvesek voltak, he­lyenként már felszáradtak. Kis­kunhalas térségében a zúzmara­hullások az utakat helyenként sí­kossá tették, s ezért ide négy (sószóró és három homokszóró gépkocsit irányítottak a KPM üzemmérnökségétől. Az alsóbb rendű utak a letaposott hó miatt síkosak. Szerdán általában derült idő volt — leszámítva a kora reggeli ködösödést — a hőmérséklet az éjszakai mínusz 10—13 Celsius- fokra mínusz 4—7 fokra emelke­dett. A megye déli része sokkal melegebb volt, hiszen ott szerdán délben plusz 4 Celsius-fokot mér­tek. A KPM Közúti Igazgatósá­gát óvatossá tette az idei tél, s ezért harminc őrjáratos és négy szórógép készenlétben állt. Négy hóeke Baja térségében a latya­kot tolja le az utakról. Mint a megyei főkapitányságtól megtudtuk, a síkos, csúszós uta­kon nagyon sok koccanásos bal­eset történik. A gépjárművezetők figyelmét ismételten felhívják a következőkre: A síkos úton csak olyan sebességgel közlekedjenek, hogy biztonságosan meg tudjanak állni, figyelembe véve a gépkocsi megcsúszásának lehetőségét. Csakis olyankor előzzenek, ha ez nem jár veszéllyel, nem jön szem­be jármű. A fékezésre különösen a kora reggeli és a késő esti órák­ban ne számoljanak, hiszen az utakra fagyott víz a fékezés ha­tása következtében megdobhatja a gépjárművet, vagy csúszása miatt kormányozhatatlanná vá­lik és ilyen módon bekövetkezhet a szerencsétlenség. A gépjármű- vezetők mindig tartsák szem előtt az adott forgalmi és útviszonyo- nyokat, s ha szükséges, még nap­pal is gyújtsák meg a tompított fényszórót. A tapasztalatok szerint főleg a nagyobb városokban még mindig síkosak, jegesek a járdák, ame­lyeknek felszórása, eltakarítása a háztulajdonosok, vagy a ház- felügyelők feladata. A jegesen, csúszósán hagyott járda szabály- sértést képez, amelyért a háztu­lajdonosokat mlegbüntetik. VÁRJÁK A TOVÁBBI JELENTKEZŐKET Felnőttek az iskolapadban Kettős halálos baleset Soltvadkert határában Kecskeméten, a dolgozók isko­lájában befejeződtek a tanév ele­jén indított, százhatvan órás ál­talános iskolai tanfolyamok. Az Ötödik—hatodik—hetedikes osz­tályokban több mint másfél szá­zan tettek vizsgát, a nyolcadik osztályba beiratkozottak közül pedig negyvenen szereztek álta­lános iskolai végbizonyítványt. Az új tanfolyamok február első napján kezdődnek, az- oktatási centrumokba kihelyezett, üzemi osztályok keretében. Továbbtanu­lásra mindenki jelentkezhet, aki nem rendelkezik még általános iskolai végzettséggel, függetlenül az életkorától és a munkaviszo­nyától. Jelentkezni lehet az. üze­mek oktatási felelőseinél, vagy pedig a dolgozók iskolájának Komszomol tér 5. szám alatti épületében. Idevágó felvilágosítá­sokat — délelőtt nyolc órától ti­zenkettőig, illetve délután tizen­négytől tizenhat óráig, — a 11-359-es telefonon kaphatnak az érdeklődők, január 27-ig. Tragikus szerencsétlenség tör­tént kedden a reggeli órákban Soltvadkert határában, az 54-es számú úton, Bócsa és Soltvad­kert között. Makai Lajos 54 éves, Kecskemét, Árpád körút 17. szám alatti lakos Trabant személygép­kocsijával előzte az előtte hala­dó, az ÉPSZER Vállalat tulaj­donát képező és Kovács Zoltán 35 éves, Kecskeméti, Tinódi ut­ca 14. szám alatti lakosra bízott Nysa gépkocsit. Makai Lajos sze­mélygépkocsija előzéskor a ha­vas, síkos úton megcsúszott, és frontálisan ütközött a vele szem­ben szabályosan érkező Dobrán Sándor 25 éves, Soltszentimre, Szabadság út 57. szám alatti la­kos vezette, a Kiskőrösi Állami Gazdaság tulajdonát képező ZIL tehergépkocsival. A baleset következtében Ma­kai Lajos és utasa: Dánfy Lász- lóné 25 éves, Kecskemét, Szé­chenyi tér 16. szám alatti lakos a kórházba szállítás után meg­halt. Az ütközés nagyságára jel­lemző, hogy a személygépkocsi­ban 30, a tehergépkocsiban pe­dig 10 ezer forint anyagi kár keletkezett. SOKA LESZ MÉG KARÁCSONY Megint rám jár a rúd az üzletekben. Pedig egyszerű, hétköznapi dolgok után talpalok — iparcikk-áruház, édességbolt, sport-játékosztály ... Az el­adók modora kifogástalan: — Nincsen kérem, karácsony óta nem kaptunk. Karácsony előtt? ö, akkor minden volt. De el Is fogyott. Kiürültek a fió­kok, polcok, raktárak, még a nagykereskedelmi vállalatoknál is. Valóságos nagytakarítást rendeztünk, ml. ajándékozási lázban égő, kötelességtudó vá­sárlók. Sőt, nemcsak ml. Egyik üzletünkbe, az ünnepeket megelőzően, hüss darab új típusú olcsó, japán rádiómagnó érkezett. Az alkalmazottak nyom­ban megvették a harmadrészét. Nehogy a nyakukon maradjon. Mert kész­letgazdálkodás Is van a világon, és év vége lévén ügyelni kell az ilyesmire. Magánszámitások szerint azóta több mint három, az új esztendőből két és fél hét telt el. Es elmúlik lassan a leltárszezon is. Szeretnénk továbbra Is hozzájutni minden apró cikkhez. A megszokott választékban, természete­sen. Mert. karácsony legközelebb csak 1979. decemberében lesz ... K. F. NAFTAR 1979. január 18., csütörtök Névnap: Piroska Napkelte: 7 óra 26 perc. Napnyugta: 16 óra 23 perc. Holdkelte: 21 óra 43 perc. Holdnyugta: 9 óra 43 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő, többfelé, első­sorban nyugaton havazás, haj­nalban főként keleten sok he­lyen köd, mérsékelt, időnként kis­sé élénkebb, változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet a Dunántúlon mínusz 7— mínusz 12, keleten mínusz 13—, mínusz 18. A legmagasabb náp- pali hőmérséklet mínusz 8—mí­nusz 13 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 16-án a középhőmérséklet mínusz 3,9 (az S0 éves átlag mínusz 1,8), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,6 Celsius-fok volt. 3 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 14,6, 13 órakor mínusz 7,5 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 14,6 Celsius-fok volt. — SIKERÜK VAN a magyar filmeknek az Ibériai-félszigeten. A madridi Federation Espana de Cine Clubs 4 alkotást vásárolt meg spanyolországi forgalmazás­ra. A portugál fővárosban január 20-ig tart a magyar filmnapok rendezvénysorozata. Az esemé­nyen részt vesz Kovács András filmrendező, akinek két alkotá­sát is levetítik. — Megyei szövetkezeti küldött­ség utazik holnap Bács-Kiskun- ból Lengyelországba, a Poznan megyei szövetkezetek szövetségé­nek meghívására, hogy aláírják a két szervezet közötti együtt­működési megállapodást. — Több mint 220 millió forint értékű egészségügyi berendezé­sekkel szerelik fel 1980. augusz­tus 20-ig az épülő Dél-pesti Kór­házat a Medicor Művek. Az első műszereket már a helyszínre szállították. A következő másfél évben szerelik fel egyebek kö­zött a műtőasztalokat, röntgen- berendezéseket, diagnosztikai betegfigyelő- és őrzőkészülékeket. A Medicor eddig 22 hazai kór­ház építésében vett részt ily módon. — Egyelőre nincs veszély. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság kérésünkre közölte, hogy a kezelésükbe tartozó Bács-Kis­kun megyei folyószakaszon, azaz Tiszakécske—Lakitelek térségé­ben megszüntették az elsőfokú, árvízvédelmi készültséget. A Ti­sza a jelzések szerint végig apad. Újabb árhullám kialakulásáról egyelőre nem kaptak értesítést a meteorológiai előrejelzésekben. 110 évvel ezelőtt született Hódme­zővásárhelyen Tornyai János, a nagy alföldi rea­lista festő. Első díját a Juss c. képével nyerte (1904), mellyel a feszülő indulato­kat és a szegény­ség fojtogató, le- , alázó légkörét áb­rázolta. Alföldi tájképeinek sötét tónu­sával (Tanya, Kútágás) is a parasztság nehéz sorsát jelenítette meg. Szülővá­rosában múzeum és szobor, Kiskunha­lason múzeum hirdeti emlékét. Kö­pünk önarcképéről készült. — Nívódíjat kapott az elmúlt esztendőben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a Kalocsai Népi Együttes. Ugyancsak szép sikert ért el a népi táncosak gyermek- csoportja is, amely a Népműve­lési Intézet döntése alapján má­jusban külföldi vendégszereplés­re utazik Isztambulba, a gyermek néptáncfesztiválra. — Tavaly 939 ezer, az idén már 1 millió 700 ezer pecsenye­baromfit értékesít a császártöl­tési Kossuth Tsz. A majd’ két­szeres növekedés magyarázata, hogy nemrégiben elkészült a kö­zös gazdaság szakosított barom­fitelepe, ahol jó körülmények között nevelik a szárnyasokat. — Védetté nyilvánították az ország egyik legszebb fekvésű botanikus kertjét, amely a sop­roni Erdészeti és Faipari Egye­tem épületeit övezi. A 14,5 hek­táros kertben ezerféle fa és cser­je díszük. Itt található Európa egyik leggazdagabb fenyőfagyűj­teménye, amely csaknem 300 válto­zatot tartalmaz. A fa- és cserje- féléken kívül több száz fajta lágyszárú növény fejlődik a kert­ben. Ez utóbbiak számbavételét megkezdték, és még az idén be is fejezik. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. január 18. csütörtök du. 3 óra: RETTENETES SZÜLÖK Ifjúsági C-bérlet este 7 óra: VARSÖI MELÖDIA MOZI 1979. január 18.: évforduló — GARAl GÁBOR Kossuth- díjas költőnek, az Írószövetség fő­titkárának müveiből szerzői es­tet rendezett szerdán a .csehszlo­vák fővárosban a prágai magyar kulturális központ és a Csehszlo­vák Írószövetség. Prágai látoga­tása alkalmából Garai Gábor az Írószövetség főtitkáraként szer­dán délelőtt felkereste a cseh­szlovák• testvérszervezetet. (MTI) — Az utóbbi napokban a Mura folyó völgyében nem volt ritka a mínusz 20 fokos hideg sem. Ennek hatására befagyott a gyors folyású, nagy víztömeget szállító Mura. A folyót ezt meg­előzően 15 évvel ezelőtt borítot­ta utoljára jégpáncél. Jelenleg tizenöt-húsz centiméter vastag a jégtakarója. A vízügyi szakem­berek nem tartanak attól, hogy jégzajlás, vagy gyors olvadás kö­vetkeztében árvízveszély állna elő, mert az elmúlt években megerősítették a folyó gátjait. KOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK Trabant Hycomat Lim. (Bp.) Trabant Lim. (Győr) Trabant Lim. (Bp.) Trabant Lim. Speciál (Bp.) Trabant Lim. Speciál (Gyór) Trabant Combi (Bp.) Trabant Combi (Győr) Wartburg de Luxe (Bp.) Wartburg Lim. (Bp.) Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) Wartburg Tourist (Bp.) Skoda 105 S (Bp.) Skoda 105 S (Győr) Skoda 105 S (Debrecen) Skoda 120 L (Győr) Skoda 120 L (Bp.) Skoda 120 L (Debrecen) Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (Debrecenn) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Bp.) Lada Combi (Bp.) Polski Fiat 126 (Bp.) Dacia (Bp.) Polski Fiat 1500 (Bp.) Zaporozsec (Bp.) Moszkvics 2140 (Bp.) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (Debrecen) 7614 7090 15245 23184 15785 4006 1063 14350 11270 4515 2546 3949 2565 291 842 1902 4338 1792 98005 49538 11035 6253 19103 12800 14649 11844 13835 27936 4200 2622 930 KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KEOMA 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesekl Színes olasz westemíilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor FERDY HANGYA KALANDJAI Színes, magyarul beszélő csehszlovák mesefilm-összeállítás PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj február 1-től: egy hónapra 30.— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárássaL Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 2$ 065 HU ISSN 0133—ZS5X

Next

/
Thumbnails
Contents