Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-13 / 293. szám

1978. december 13. • PETŐFI NÉPE • S „... Mindent ismertetni, ami a mai társadalommal kapcsolatos” ötven évvel ezelőtt jelent meg a Társadalmi Lexikon 1928. december elején jelent meg Budapesten a Szociáldemok­rata Párt kiadásában a szociálde­mokratából kommunistává lett Madzsar József orvos, kultúrpoli­­tikus, tudományos író szerkeszté­sében a Társadalmi Lexikon. Ez a mű a Magyarországon kiadott el­ső olyan lexikon, amely a társa­dalomtudományokat és a mun­kásmozgalomhoz szorosan kapcso­lódó témaköröket enciklopédikus igénnyel ismerteti. Üttörő kísérlet volt ez a több ezer szócikket felölelő hatalmas — 703 oldal terjedelmű — mun­ka az 1820-as évek második felé­ben, hisz a témában gazdagabb külföldi irodalmakban sem volt ekkor hozzá hasonló kézikönyv. Éppen ebből következik, hogy szó­cikkeinek megválasztásában, ezek feldolgozásában, tehát megírásá­ban is, de még inkább a szerkesz­tői munka tekintetében különbö­zött minden addig kiadott lexi­kontól. A Társadalmi Lexikon szerkesz­tőjének az volt a célja, hogy most egy kötetbe összegyűjtve nyújtsa át a társadalom égető kérdéseire választ kereső olvasók székes tá­borának mindazt, amiről eddig — a forradalmak időszakát leszámít­va — csak igen hiányos ismerte­téseket kaphattak. A lexikon hasz­nálói jól tömörített szócikkekből megismerhették az egyes országok gazdasági, politikai, munkásmoz­galmi, művelődéstörténeti helyze­tét, a/ marxizmus legfontosabb fo­galmainak magyarázatát, a nem­zetközi munkásmozgalom igazi történetét, a tudományos szocializ­mus elméletét, az elmélet kidolgo­zóinak életrajzát, Marx, Engels. Lenin, Bebel és mások munkássá­gát. Marxot és a marxizmust nem­csak igen terjedelmes szócikkben ismerteti, hanem képekkel is il­lusztrálja. Közli a lexikon Marx szülőházának, sírjának és felesé­gének fénykénét. Maeas színvona­lon készített színes mellékletei és képei, raizai a Viláeossáo nyom­da munkásainak odaadó lelkes hozzájárulásáról is tanúskodnak. Tizenhat színes tábla, számos kép, ábra és grafikon teszi szemléle­tessé a lexikon szövegét. A Társadalmi Lexikon munka­társa volt többek között Ágoston Péterné, Bárd Imre, Braun Ró­bert, Braun Soma, Fodor József, Gergely Győző, Gyagyovszky Emil, Hébelt Ede, Jemnitz Sán­dor, Keleti Márton, Molnár Erik, Mónus Illés, Ries István, Révész Mihály, Szakasits Antal, Szaka­­sits Árpád, Szerdahelyi Sándor, Szimonidesz Lajos, Vámbéry Rusztem, Weither Jakab stb. A lexikon szerkesztője Madzsar József volt, aki a századforduló után orvosegyetemi tanársegéd­ként kezdett társadalmi kérdé­sekkel foglalkozni. Tagja volt a haladó értelmiségi mozgalmak­nak, így a Társadalomtudományi Társaságnak és a Huszadik Szá­zad című folyóirat szerzői gárdá­jának, de előadásokat tartott a Galilei Körben is. Nevéhez fű­ződik a magyarországi alkohol­­ellenes mozgalom megszervezése. Szabó Ervin baráti köréhez tar­tozott. Részt vett Marx és Engels válogatott műveinek sajtó alá rendezésében. A forradalmak alatt különböző vezető tisztsége­ket töltött be. 1924-től a szociál­demokrata párt baloldali ellenzé­kének egyik vezetője, 1927-től az illegális Kommunisták Magyar­­országi Pártjának tagja. A Madzsar József szerkesztet­te Társadalmi Lexikon fontos szerepet játszott a magyar mun­kásmozgalom korabeli harcosai­nak ideológiai, marxista képzésé­ben és műveltségük gyarapításá­ban. Szócikkeinek adatai — mint fentebb is írtuk — többségükben megbízhatóak. Tartalmuk pedig esetenként nem a hivatalos szo­ciáldemokrata álláspontot, ha­nem szerkesztőjük radikálisabb szemléletmódját is képviselik. Nem véletlenül: a szerkesztő cél­ja volt: „ ... olyan közel hozni ezt a művet a mai olvasóhoz, ameny­­nyire csak lehetett és lehetőleg mindent ismertetni, ami a mai társadalommal kapcsolatos”. V. S. 'í,:Ä'fö éb‘és‘ T?ubai Leo BrbÚwer 'koncertsorozata — „Bachiól a Bea. tlesig” — fiatalok tömegét vonzza estéről estére. A neves karmester, zeneszerző, gitármű­vész, aki iskolát teremtett a mai zenei életben, Havannában született. Előbb egy ottani gi­táriskolában, majd az észak-ame­rikai Juillard zeneiskolában és a Hartford Egyetem zenei tagoza­tán tanult. Szerzeményeiben Brouwer fel­használja a kubai népzene motí­vumait, dallamkincsének elemeit is. Egyik közülük, az „örök lé­legzet” rumba ritmusú, gitárra irt, dobkísérettel előadott mű, igen népszerű a fiatalok és idő­sebbek körében egyaránt. Több gitárra és nagyzenekarra írt müve ismert. A gitárművészeinek nagy ha­gyományai vannak a szigetor­%■* A* 4I1UII ■■A**.»'» r w r rr szágban. Egyéni stílusának ki­alakító sóhoz, a -kubai gitáriskxAa megteremtéséhez nagyban hozzá­járult Leo Brouwer. Az iskolára jellemző a szigorú stílusegység, a romantikus játékmód. Ami pe­dig a leg fontosa bb, a gitárművé­szek legtöbbje maga is zeneszer­ző. így alakult ki az elmúlt évek­ben a sajátosan kubai gitáriskola. Brouwer művei nemcsak hazá­jában ismertek, népszerűek: szer­zeményeit olasz, francia, belga, kanadai konzervatóriumok gi­tártanszakain játsszák, felhang­­zanak latin-amerikai országokban ugyanúgy, mint az NSZK rádió­adásaiban, a torontói gitárhang­versenyeken. ö maga az idén az USA-ban, majd Franciaor­szágban vendégszerepei, s elláto­gat több európai szocialista or­szágba is. (BUDAPRESS — PRENSA LATINA) kezdődött. Jelenleg szocialista brigádban dolgozom. Nagyon igyekszem, de észre is veszik. L. Erzsébet: — Én a vállalat­nál aranyos Erzsiké vagyok. De miért? Mert én tűrök, hallga­tok. De a Jakab Eszti nem tű­ri az igazságtalanságot! És azt szóvá is teszi. Arra mór rászáll­nak ... Meglátja, hogy ki&zekál­­ják! „Szunda”: — Postán dolgozom. Kezdetiben jó darabig ellenőriz­ték, mert pénzizel bántam. Most már nem teszik. Szeretnek, úgy érzem, nem néznek le azért, mert cigány vagyok. bíztak helyettem valakit a klub vezetésével. Visszajövök: sehol sen'kj. Elküldte őket, mert nem jöttek pontosan: „Az én időm drága, ha szükségük van rám akikor keressenek fel!” Sztfmte megdermedtem ... Hát nem ér­ti? Ezeket nekünk kell megkeres­ni! Rémülten gondoltam arra, hogy most szétszóródnak, a ta­nulmány ailkat abbahagyják... Kezdhetek mindent elölről! (Ta­valy a klubtagok közül tizenhe­ten fejezték be az általános is­kolát.) Levélmásolatok Villány iné alá­írásával. Sztojka • Gábornak: „Elégedett vagyok a viselkedé­seddel, komoly, értékes fiatalnak tartanak. Nagyon bízom benned!” Jakab Tenéznék: „örülök, hogy eljöttél a foglalkozásra. Ruhád csinos, rendezett volt. Megnőt­tél, amióta nem láttalak. Jó vol­na, ha munkát is vállalnál. Az EK-A -szívesen fogad rendes • ci­gánylányokat.” Kolompár Józsefnek; „ ... Szeretném még, ha a kis&zobá­­tok is ki lenne meszelve hiszen te ehhez még értesz is. Ne elé­gedj meg ilyen körülményekkel. Akarni kell, Józsikám, még ha megszakadtok, akkor is!” □ □ □ — Egy kicsit már fáradok — mondja végezetül Villány iné. — Most talán nem olyan jó a klub, új tagok jöttek. A régiek meg­nősültek, férjhezmentek... A módszereimet most át kell transzponálnom egy új, primití­vebb közösségre... A múltkor panaszkodtam' valakinek. Azt mondja erre: „Mindenki a ma­ga problémáját tudja!” Hát kér­dem én: a cigánykérdés csak az én problémám? ... „Akarni kell - ha megszakadtok is...!” • Nyári Borbála — a klub egyik legrégebbi tagja — és Villányi Antainé klubvezető. sokan vagyunk. Az apám viszont iszik, de rajta én nem segíthe­tek. K. Erzsiké: — A portán be sem engedtek, mikor munkát ke­restem. András Lacii bácsi telefo­nált, beengedtek. Bizonyítottam, hogy tudók dolgozni. Azt mond­ták, örülhetek, hogy engem befo­gadtak. Ez rosszul esett. Miért csak én örüljek, ők miért nem örülnek, hogy ón rendes munkás vagyok? „Néger”: — Mikor az ÉPSZER Vállalathoz kerültem, a munka­társaim egyike azt mondta: ki volt az a hülye, aki felvett? így Sorsok, mindennapok Lapozgatom a klubvezető mun­kanaplóját, a leveleket, doku­mentumokat. — „Tetyúnék” újra szabálysér­tési ügye van. A hírek szerint orgazdaság miatt ül Nagyfán... Emberi sorsokról, családi tra­gédiákról árulkodnak a sörök: — „Baby” nem dolgozik. Gye­reket vár, nem tudja, kitől... — „Szundáók” bevezették a vizet, az ő pénzén . .. — „Néger” beszámolt arról, hogy ikrei születtek, de idő előtt s mind a kettő meghalt. — liléknél baj van. Az apját bevitték az elvonóra. A család­ban egyedül Ilike keres... Feljegyzés Villányiné naplójá­ból: „Szabadságon voltam, meg­— Gyere Bori táncolni! — rántja magához a kedves arcú cigány lányit Jákab Jóska. Feldü­börög a disco — mint mindig — a foglalkozás után. A sarokban két fekete srác makacsul pengeti a gitárját. Nyerluc Eszti lecsap­ja a kézimunkáját, az ajtóhoz szalad. — Itt a fiája — súgja nekem valaki. — Magyar. Azt mondják: agronómus... □ □ □ Négy éve működik a városi művelődési ház épületében a ka­locsai eigányklub. Tagjai: tizen­öt—.huszonhárom éves fiatalok. Egy részük utógondozóit: próbá­ra bocsátott, vagy javító-nevelő murikára ítélt. A belépés pilla­natában azonban eleget kell ten­niük a klub szigorú szabályai­nak. E kis közösség tagjai — ez az; alapfeltétel — csak munkavi­szonyban álló fiatalok lehetnek, akik vállalják egy többre, jobb­ra törékvő, emberibb élet pró­báját. Vezetőjük, Villányi Antal­­né nyugdíjas pedagógus — túl­zás nélkül — heroikus nevelő­­munlkát végez. 1978-ban méltán kapta meg a „Szocialista Kultú­ráért" kitüntetést. „Táltosfiú” nem. válaszol... Négy évvel ezelőtt be sem akarták engedni őket a művelő­dési házba. Azt mondták: „Nem mennek be mások, ha a cigá­nyok ott vannak.” Villányiné — hivatásos pártfogó — utógondo­zottjai között pedig egyre több lett a cigányfiatal. Érezte, vala­mit tennie kell: „Adjanak lehe­tőséget ... Én majd megpróbá­lom ... Majd ők bizonyítanak.” És talpalt, tárgyalt, levelet írt, Nem volt könnyű a kezdet Ezt a maroknyi kis közösséget vala­mi módon össze kellett tartani. És ekkor kezébe került az inter­jú a Magyar Ifjúságból, a „Mer­re tartasz, táltosfiú?” című írás. Ügy tűnt Bari Károly cigány­költő személyében megtalálta a megfelelő embereszményt. Leve­let írt 1974-ben a költőnek: „Ci'gányíiátalokat közös klub­foglalkozásra a maga nevével, a maga versével csalogattam. Fel­olvastunk néhányat... Megálla­pították, hogy igen, nekik is másnak kell lenniük. Gyatra szavakkal', de megfogalmazta ez a kis közösség a saját élethely­zetét ... Ezért kapaszkodom ma­gáiba, a verseibe! Vagy amit írt, csak kiáltotta; mint a rossz gye­rek, aki utána elfut? A kérdő­jeleket el kell fogadnia tőlem, mert én> a 33 éves pedagógiai munkám után is úgy érzem, hogy az embereket meg kell nyerni. És ezzel a levéllel hátha nem­csak egy költőt, hanem egy em­bert is nyerők... Én a nagyon szeretett tanítói munkámat cse­réltem fel a fiatalkorúak neve­lésére, mert elhitették velem, hogy itt rám nagy .szükség van. De én ezt látom és tudom is. Maga is higgye el.. Egy pár héttel későbbi levél, kusza, gyerekes írással a költő­nek: „Azt mondod a cikkben: ki akarod vezetni ezt a népet az évszázados átok nyomása alól. Hogy akarsz te bennünket kive­zetni, ha még csak egy sorra se méltatsz bennünket?” (Alá­írás: „Néger", Kolompár József.) „Ők miért nem örülnek ? ” Vannak, akik önkényesen hagyják ott a keservesen meg­szerzett munkahelyet Ezzel na­gyon megnehezítik az utánuk következő, munkába állni kívá­nó cigányifiatalók helyzetét. — Te miért hagytad ott a munkaihelyedet? Valaki azt mondta, szégyellted a söpröge­­tést — kérdezem egyiküket. — Kevés volt a fizetésem. Ed­digi pénzemből csak ezt a nad­rágot és kabátot vettem, a töb­bit hazaadtam anyámnak, mert • Pillanatkép a kalocsai cigányklubban. (Bahget Iskander felvételei) Posváncz Etelka HMM (2.) — Tudhatnád, hogy erre a le­mezre soha nem voltam kíváncsi! — Sebaj, fiam — emelte meg békét kérő szelídséggel a kezét az öreg. — Teljesen haszontalan ez a mérgelődés. Hiszen palotánk van! Mindenki a Burján családot irígyli. Valóságos villát építet­tünk. Eltátja a száját, aki ránéz a mi gyönyörű házunkra. Hogy kéz­ben kifogytunk a pénzből? Hát aztán. Ne legyetek telhetetlenek. Durcásan, bár jóhiszemű ellen­kezéssel szúrta bele horgolótűjét Paula a pamutgombolyagba. — Igenis azok vagyunk, papa. Telhetetlenek az adósságban. Ösz­­szesen háromszázhúszezerrel tar­tozunk az államnak. Ebből magá­ra Is jut nyolcvanezer, papa! —.Csekélység — mókázott vi­dám nagyvonalúsággal az öreg. — Csak egyharmadát viszi el a nyug­díjamnak. Gond nélkül fizetem, amíg élek. A lakás meg úgyis Mártlkáé lesz. Ettől szelídebbre enyhült Paula és Dezső an», Edit viszont a rajz­táblához koppantottá ceruzája vé­gét. — Már megint számolunk. Mi­kor lesz ennek vége? — Soha — adta meg rögtön a bátyja a kézenfekvő választ. Finom türelemmel szólt hozzá a mérnöknő: — Köziben azért élni is jó len­ne. Hogy ne fájdítsák örökké az ember fejét az úgynevezett pisz­kos anyagiak. Némi irigykedéssel nézett föl rá Paula a vén fotel öbléből. — Neked legalább még van re­ményed. Fiatalok vagytok. De én?... Kész felnőtt a lányunk, mi meg jóformán egy napig sem voltunk fiatalok. — Ö, a szegény rabnő! — jaj­­dult fel színészi panasszal Dezső. — Mindjárt éjfél után kiveri a kötelesség az ágyból, hajnalban kenyeret dagaszt, reggelig elvégzi a nagymosást, déliig bekapál egy hold kukoricáit, estig kicsépel há­­rpm szekér babot, utána éjfélig stoppal gyertyafénynél. Micsoda középkori sora! Paulát lehetett ugratni. Külö­nösen art vette a szívére, ha vi­szonylag kényelmes életmódjára emlékeztették. — Csak ne gúnyolódj, őszintén megmondva, messze állsz attól a mesebeli hercegtől, akinek valaha hittelek. Dezső soha nem. képzelte magát mesebeli hercegnek, de minden­féle kisebbítés kihozta a sodrából. — Meresztetted volna tágabbra a szemed. Akkor megláttad vol­na a kőfaragó legényt, aki apád műhelyében csiszolja a gránitot, és betűket vés a sírkövekre napi negyedkiló parizeren. Egy betű itíz fillér. Igen, igen! Jobban kinyithattad volna azt a béka­szemed. — Viszont, azt a műhelyt te örökölted, és most vagyonokat kereshetnél. De te mindenáron üzemi dolgozó akarsz maradni. Mert félsz a komoly embereknek váló önállóságtól. Megriadtál az üzleti felelősségtől]. Dezső hatalmas markába szorí­totta pipáját, mintha össze akar­ná Toppantani. Apjára nézett. — Ehhez meg mit szól, papa? A fehér hajú Burján gyűrött arcán tétova ijedelem látszott. — Nem szólok semmit. Inkább szerzek farkaskutyát. 3. IV^ihelyt eszébe jutott Paulának, hogy mekkora veszteség érte ap­ja kőfaragó műhelyének felszá­molása miatt, indulatba jött. — Mert az én férjem minden­áron szocialista brtgádvezető akar lenni — lépett rá az öngerjesztés veszélyes útjára. — Nem akarja megérteni, hogy ma már az adó­fizető kisiparosnak legalább ak­kora jelentősége van. mint az ál­lam alkalmazót talnalk. Persze, tu­dom én, honnan ez a vaskalapos­­ság. Sajnos, tudom. Dezső sokatmondó kitartással nézegette apját. — Ez magának szól, papa. Külön figyelmeztetés nélkül is tudta ezt az öreg Burján. Húzó­dozva ment hátrább a szobában, nehezen cipelte súlyos csontjait. — Mindegy. Ha nekem szól, ha nem, rögeszmékkel lehetetlen vi­tatkozni — felelt Dezsőnek érez­hető kedvetlenséggel. — Méghogy nekem vannak rög­eszméim — csapta ölébe a horgol­­nivaiót Paula. — Eleget szenve­dek tőlük, de nem az enyéimtől! Burján Péter, a hajdan heves és irgalmatlan vitatkozó most 'csak a nyaka mozdulásaival, meg arca bocsánatkérő rángásaival jelezte, hogy békét kíván és békét ajánl, de azért, a hangjában ott bujkált a tekiintélytartás némi maradvá­nya. — Úgy. Szóval szenvedsz, de nem a magadétól. Sajnálom. De lássad be, kislányom, egy öregem­bernek már lehetnek rögeszméi, Ha az ellenségeim nem bocsátják meg, legalább a családtagjaim le­gyenek elnézőbbek. Editben is kialakították már az ismétlődő családi indulatritmusok a megfelelő feltételes reflexeket. Unta a vitát, unta Dezsőt és Pau­lát, inkább dolgozott volna ma­gányában, ezért szándékosan tar­tózkodott a beszélgetéstől. De mi­vel a szokásos beszédtémák ama sávjához közeledtek, amelyben vi­harfelhők szoktak keletkezni, fel­adatának érezte, hogy megaka­dályozza a vita elfajulását. — Hagyjuk a politikát — aján­lotta, mintegy bajt megelőző köz­vetítőiként. — Mégiscsak abszur­dum, hogy beszélhetnénk akármi­ről, a Duna vízállásáról, vagy az iraki feketehimlőról, de mindig ide lyukadunk ki. Csalánkiütést kaprok az örökös politizálástól. Hagyják abba maguk is. A szinte rendre utasító hang visszatetszést keltett az öregben. Különösen amiatt, hogy sokkal inkább neki szólt, mint Paulának, holott a menye kezdte a piszkáló­­dást. — Hát hagyjuk a politikát. Okos mérnöknő mondja, jólesik hallanom. Igazad van, kislányom, semmi kétség. Védekezzünk az egyoldalúság ellen. A változatos­ság kedvéért beszéljünk inkább a pénzről. Mennyi kellene belőle a boldogságodhoz, kislányom? Belátta Edit, apja méltán vette észre, hogy reá nézve sértő volt az iménti hangsúlyeltolódás. En­gesztelő szándékkal kérlelte: — Ne gúnyolódjunk a saját szegénységünkön, édesapám. Ti­zenöt éven át nyögni fogjuk az adósságot. — Érdekes — vált tréfásabbra az öreg szomorú kedve. — Éppen most, esel kétségbe, amikor kész a ház? Sírtál az örömtől, össze­­maszatoltál a könnyeiddel, ami­kor megkaptuk a kölcsönt. Akkor bizony nem sopánkodtál a tizenöt év miatt! Akkor éjjel-nappal azért sóhajtoztál, hogy bárcsak lenne már kész az otthonod! Itt van: te tervezted, a férjed, az apád, a testvéreid, meg a bará­taink felépítették. Luxus lakásod van nyolcvanezer forintos köl­csönből. A törlesztés annyi, mint­ha lakbért fizetnél egy tanácsi lakásért. Nem kell? Nem tudsz hozzászokni az örömhöz? Válj meg tőle. Egészen egyszerű. Csak egy apróhirdetésedbe kerül, és még aznap annyian állnak itt sorba, mint, Siófokon a sült keszegért. — Jó viccei vannak a papá­nak — szólt Dezső, hovatovább komoran. Jelentőségteljesen nézett báty­jára a mérnökinő. — Legalábbis, ami a sült ke­szeget illeti. Paula nem szólt semmit. Azt sem tudhatták, mit gondolhat, mert lehajtotta a fejét. Legjobban az öreg szeppent meg. Némi zavarral küzdve úgy akart kilábolni belőle, hogy me­gint beszédbe lendült. — Én találjam ki helyettetek, hogy miféle élet illene ebbe a házba? A magamét nagyjából már leéltem. Nem is értem, mi keresnivalóm van itt még anyá­tok nélkül. Vele nagyon jól eliga­zítottuk volna a sorsunkat, ha ilyen szép otthonná® jutalmaz bennün­ket az élet. Emlékszel még a kö­­lyökkorodra, fiám? Rossz rá em­lékezni? Dezsőtől mi sem állt távolabb, mint az elérzékenyülés. Utálta a gyermekkorát. Engedve bosszúsá­ga gonoszkodó sugallatának, nem fékezte nagyszájúságát. — Ellenkezőleg! Csillogó szem­mel gondolok a múltra! Mondha­tom, ideális volt. A millió gyö­nyörűség közül elsősorban a ká­posztásrétes jut eszembe. Állan­dóan káposztásrétest ettünk. Meg a plafonra kötöttük a karácsony­fát. Messziről egészen szép. Bol­dog család a mosókonyhában, A büszke proletár apa ül a szalma­zsákon. és eszi a káposztásrétest. (Folytatása következik.) Bachtól a Beatlesig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents