Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-28 / 305. szám
1978. december 28. • PETŐFI NÉPE • S VERES PÉTER: A szocialista műveltségről Pedagógusjelöltek Házak, sok fának és sok embernek • Bábel tornya, függőkertekkel. (Jánosi Ferenc felvétele) Notesz, golyóstoll és érdeklődő kíváncsiság — ezek voltak munkaeszközeink, amikor a múlt héten Bajára érkezve beültem a központi filmszínház földszinti nézőterére, hogy a tanítóképző főiskola ifjúsági parlamentjének tanúja legyek. Érdékelt az ülés hangulata, a fiatalok gondolatai, aktivitásuk. A hozzászólóik szavait elsősorban abból a szempontból figyeltem: hogyan mutatkozik meg a diákokban a holnapi pedagógus? A katedra két oldalát — korszerű, hatékony módszerek, iskolai demokratizmus ide vagy oda — szükségszerűen mégis bizonyos távolság választja el egymától. S ha valahol különösen kényes a távolságnak ez az egyensúlya, akkor ez a pedagógusképzés. Hiszen a tanító, vagy tanárképző főiskolákon azokat oktatják, akik egykét év múlva átkerülnek a katedra másik oldalára. A diákokból, neveltekből nevelőkké válnak; s egy kicsit olyanokká, mint akik foglalkoznak velük. Ebben az értelemben az egyetemi tanárok által — különösen régebben — használt „fiatal kollégám” megszólítás nagyon is találó és kifejező volt, s a vizsgák, beszámolók bizonyos értelemben beszélgetések (kollokvium = közös tanácskozás) alakját öltötték fel. Persze azt is hozzá kell tenni; elsősorban azokkal a hallgatókkal, akik felkészülésükkel és érdeklődésükkel kiérdemelték ezt a megtiszteltetést. Legutóbb a bajai tanítóképző főiskola ifjúsági parlamentjének ülése érzékeltette számomra ezt a kollegális hangulatot. Részben azért, mert az főigazgató írásbeli és szóbeli beszámolója „nagykorúnak” tekintette a hallgatóságot, részben pedig azért, mert a közös beszélgetés folytatása ugyanebben a hangnemben történt. Dr. Gaszner István úgy szólt a pedagógusképzés mindennapjairól az intézmény, az oktató-nevelő munka fejlődéséről, a gondokról, s az eredményekről, hogy nem különítette el az előadói kart a diákságtól. Testnevelés és diákotthoni élet, jegyzetellátás és speciális kollégiumok, létszámnövekedés és az oktatás színvonala — mindez a diák—tanári munka szoros összefüggésében, sőt egymásrautaltságában fogalmazódott meg. Azután a hallgatói hozzászólások témáit jegyezgettem be füzetembe: 4 elsősorban azokét, ákík olyan témákat, javaslatokat vetettek fel, amelyek mindenekelőtt A több mint 150 éves hírneves berlini felsőoktatási intézmény, a Humboldt Egyetem nép. szerűbb, látogatottabb, mint valaha,. Az egyetemi polgárok száma ez év őszén újabb 2700-zal nőtt. Jelenleg 28 tudományágban 2760 előadó és kutató oktatja az egyetem több mint 12 ezer diákját. 1810-ben, az alapítás évében négy fakultáson folyt itt az oktatás: jogászokat, teológusokat, az oktatás hatékonyságát célozták. Ezek voltak többen. A felszólalókat az a cél vezette, hogy minél gazdagabb szakmai—pedagógiai tudással kezdhessék meg pályájukat az iskolákban. Az életpálya és az elhivatottság között pedig többnyire ott érződött az egyenlőség jele is. Egy harmadéves diák ésszerűbben szervezett tantárgy-pedagógiai oktatást kért, sőt javaslatát azzal egészítette ki, hogy az előadások látogatásának ellenőrzése — diáknyelven a katalógusok rendszere — legyen a jelenleginél hatásosabb (!) ... Mások hiányolták a gyerekek közelségét; mint jövendő tanítók még tötobet szeretnének az iskolákban, a tanulók között tölteni. Felmerült annak igénye is, hogy a választó szakokat — mert már ilyen is van a tanítókat képző főiskolákon —, ne „zsákbamacskaként”, hanem előzetes és közelebbi ismeretség után jelölhessék meg a fiatalok. Így jobban kötődnek majd választásukhoz. Szót kérték az úttörővezető-képzés gyakorlati idejének növelése érdekében és kritika érte a nyelvoktatás módszereit. Joggal mondták el a hallgatók: miért nehéz nyelvi szövegeket gyakorolnak, amikor fő feladatuk a negyedik osztályos gyermekek orosz nyelvi ismereteinek megalapozása lesz. Inkább a nyelvtani alapokat kellene súlykolni — vélekedtek. A katedra két oldalát a bajai tanítóképző főiskolán nem választják el nagy távolságok. Ezt a tényt külön is bizonyította számomra az a hozzászóló, aki életkorában, szemre nem is különbözött, a hallgatóktól. Pedig a dolgozói KISZ-alapszervezet képviseletében kért szót. Az ifjúsági szövetség életkori „keretei” természetessé teszik, hogy egyazon szervezetben tevékenykedjenek fiatal tanárok és főiskolai hallgatók. Így Baján tizenhat tagú, dolgozókat és oktatókat egyesítő alapszervezet alakult. A „felnőtt” és a diák KISZ-esek most keresik egymással a közös munka lehetőségeit, módszereit. S hogy e téren még nem minden kimunkált és rendezett? Azt hiszem, hogy ez teljesen érthető. De abban is biztos-vagyok,, hogy a tanár és hallgató KISZ-tagok még barátságosabb,' 1 bensőségesebb ’megszólítást is használhatnak a kollégánál... Pavlovits Miklós orvosokat, és bölcsészeket képeztek. Az egyetem első rektora a neves filozófus, Johann Gottlieb Fichte volt. Az egyetem élén — többek között — olyan hírességek álltak, mint Georg Wilhelm, Friedrich Hegel, Rudolf Virchov, Max Planck. A professzorok közül 27 Nobel-díjas volt — közöttűk Albert Einstein. 1836 és 1841 között az egyetemen tanult jogot és filozófiát Marx Károly. (BUDAPRESS — PANORAMA) — Változtassuk meg életünket! — hirdeti, követeli Hundertwasser, az osztrákok! világhírű festőművésze. Alkotásai, életmódja, filozófiája — nyers, őszinte és tehetséges lázadás a polgári elpuhultság, az elgépiesedő, beszürkülő gondolkodás ellen. Hozzánk eddig csak különcködéseinek híre jutott el, most a Műcsarnokban rendezett kiállítás áttekintést ad az életműről is. A hazai közönség is meggyőződhet róla, hogy Hundertwasser szenvedélyes, egyénien gondolkodó és látó festő, aki a maga teremtette szimbólumok világában él és szokatlanul erőteljes kifejezésmóddal szinte agresszíven kényszeríti a közönségét, hogy fogadja el ezt a világképet. A névválasztása is szimbólikus. Eredetileg ugyanis Friedrich Stowassernek hívták. A később felvett Hundertwasser név, — hangzásában — százvíz — is utal művészetének és szemléletének egyik alapszimbólumára, a vízre, amely nagy szerepet játszik életében. A víz, a gyűrűző tenger nemcsak festészetének alapmotívuma, hanem a szüntelen mozgás, a természet jelkép>e is. Vonzódása a vízhez abban is megnyilvánult, hogv vásárolt egy öreg szicíliai bárkát, abból alakította ki úszó műtermét. E hajót Regentag-nak esőnapnak nevezte el, szintén jelképes értelemmel. A közönség nyomon követheti művészetének kibontakozását és szembe találja magát a meghökkentő rejtéllyel. Hogyan lett, a múlt századi osztrák akvarellfestészet, iskolás unalmat árasztó művelőjéből hirtelen váltással egy új formai világkép megteremtője, úgy is mondhatnánk, egy eljövendő festői látásmód előhírnöke? Vagy ahogyan sokan nevezik, a „vegetáció mágusa?” Képein ugyanis mindenütt jelen van a vegetáció növekedésére utaló spirál. Ehhez társul az élet másik kifejezője, a szín, a gazdag kolorit, hiszen a szürkeség maga a halál, az élet elvesztése. Színekkel kápráztat, a képzelet merész látomásaival tiltakozik a funkcionális, steril építészet ellen. Az a legmeglepőbb, hogy bizonyos túlzásoktól eltekintve nagyon is elfogadható, ésszerű érvekkel, mintákkal támasztja alá a saját elgondolásait. Nem mosolygunk a kiállított maketteken. Vágyódva nézzük a természetbe beleolvadó szemrésházat, amelynek pázsitos tetején állatok legelészhetnek, kirándulók sétálhatnak. Az ember és a természet szorosabb kapcsolatának vágya ölt testet a függőkertek között pompázó Bábel tornyában. A házak a mezők alatt függnek, az ablakokon át mindenütt a természet látványa tárulna a szem elé. A Hundertwasser-építészet lényege az ember és a növényzet viszonyának összehangolása. Házait sok fának és sok embernek tervezi, azt szeretné, ha a ház többé nem ütne el a környezetétől. „Az ember és a növényzet viszonyának szinte vallásossá kell válnia, csak akkor marad fenn az ember, ha úgy szereti a fát, mint önmagát” — vallja elképzeléseiről. Fantaszta lenne Hundertwasser, vagy a jövő előhírnöke? Elképzelhető, hogy a valóságban is felépülnek majd Babilon függőkertjei és függőházai. Az emberek pázsittetejű házakban fognak lakni, az autók láthatatlan pályákon suhannak, a föléjük simuló mez'ők alatt. Szebb lenne a világ, de hogy jobb, boldogabb-e? Erre nehéz válaszolni. I?e tagadhatatlan, hogy Hundertwasser, amikor a civilizáció életellenes jelenségeit bírálja, az emberi lét jövőjének lényeges kérdéseit feszegeti. Gonddlkodásra serkent, önvizsgálatra buzdít. Megajándékoz bennünket a színek örömével és azzal a vággyal, hogy valamilyen módon magunk is tehetséges szerzőjévé váljunk a saját környezetünknek. V. Zs. Igaz, íróról szólva, gyakran ismételt közhely, hogy azonos a műveivel, aminthogy úgy is van; minden jelentős, eredeti író azonos vele. Veres Péter esetében az azonosságot nem kell elemzéssel föltárni, szinte látható, mint valami fizikai tulajdonság. A most megjelent válogatás tovább erősíti ezt az igazságot. Mondják róla, hogy népben, nemzetben gondolkozott. A kötet szerzője azok közé tartozott, aki a magyarság-probléma felvetése, a magyar kultúra kérdéseinek kutatása, elmélyítése során az előtte járó nagy nemzedék vágta csapásokon járt. Írásaiban, politikai pályafutása alkalmával aktív szereplője volt a kialakuló antifasiszta egységfrontnak. Kultúráról szólva megkülönbözteti a magyart minden más kultúrától, a nemzeti sajátosságok pontos, hétköznapi lényegekre is odafigyelő fejtegetései a ma olvasójának is iránytűje lehet a nemzeti jelleg pontos megértésében. Arra figyelmeztet, hogy helyesen csak úgy tudunk tájékozódni e 'bonyolult kérdésben, ha az osztályszempontokat, a proletár internacionalizmus elveit érvényesítjük. A rosszindulatú megjegyzések szerint Veres Péter, az autodidakta mindenbe beleszólt. Valószínű, hogy életében is többször megkapta ezt a vádat. Legalább is erre utal, hogy többször így mentegetőzik: „Én már megszoktam, hogy félreértenek.” Vagy másutt így: „Ne tekintse ezt senki túlzott fontoskodásnak”. Pedig —, s ez ma már világosan látható — soha nem fontoskodott. A valóság érdekelte. A nyugtalan, a mindig az előrehaladás útját-módját kutató írói, emberi arcéle rajzolódik ki ebben a gyűjteményben is. Megdöbbentő az a sokoldalúság, a művészetek és az élet ismerete, amelyről e kötet olvasásakor is meggyőződhet az olvasó. Az természetes, hogy az irodalomhoz mindig visszatér, írjon a szocialista népkultúráról, vagy a szórakoztató iparról, a népművelésről vagy a népfőiskolákról. Kijelentéseivel. miszerint „a tényleges szellemi művelődés: elsősorban az olvasás, a jó könyv” —ma sem vitatkozhatunk. A parasztház és a lakáseszmény — életeszmény írásaival a mai építészeti vitákba is beleszólhatna. A népművészetről írt gondolataira napjainkban is hivatkoznak. Gyakran idézik, hogy „a nép nem nézője, nem élvezője, hanem alkotója és résztvevője volt a népi művészetnek”. Sokan hiányolhatják bölcs megállapításait a népművészet különböző ágairól. Jogosan, szenvedélyesen pártolta a zenei élet alapiát, a tömegek társas éneklését, a maga módján bírálta a zenei előadóművészetet, mert „még nem jutott el a magyar népi muzsika hiteles és egyben magas rendűén művészi zenei interpretációjához, sem a hangszeres zenében, sem az egyéni vagy társas éneklésben, sem a pódiumokon, sem az énekkarokban”. Érdekelte a nyelv ápolása, a filmkritika állapota, a népművelés helyzete. Foglalkozott sorstársai, a parasztok szakmai és általános műveltségének kérdéseivel. Puritán emberként kifogásolta a filmekben elszaporodott ágyjeleneteket. Érvelt a népitánc. a népzene fejlesztése, terjesztése érdekében. Vitázott a kispolgárisággal szólt a közoktatás helyzetéről. Harmincöt évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy „az egészséges társadalomban az igazi értelmiségi nem felül áll, hanem legelői, s ehhez neki nem kell kaszt, és nem kell úri társaság” A hatvanas évek végén pedig így fogalmazza meg az értelmiség feladatát. „Jelen lenni a történelemben !” — alkotó módon, azért, hogy igazi alkotó-teremtő emberek legyenek. Mint ahogy az volt Veres Péter. Olyan író, olyan ember, akinek hangját, igazságkereső indulatát, a köznapi forradalmiság egyik példáját, tévedéseit bevalló bölcsességét napjaink publicisztikája, irodalma is igényli, követheti. Ismét jó ügyet szolgált a Kossuth Könyvkiadó, s tiszteletre méltó munkát végzett Kristó Nagy István szerkesztő, akinek előszava méltó a kötet szerzőjéhez. „Ha egy-két szóval akarjuk jellemezni Veres Péter ezen írásait, először az őszinteség szó ötlik föl bennünk, aztán versenyre kél vele a bölcsesség, de máris az emberség jut eszünkbe, jelzőjéül pedig a paraszti éppúgy odakívánkozik, mint a szocialista”. A négy és félszáz oldalas könyvet olvasva, egyetérthetünk a szerkesztő jellemzésével. A „könyvészetileg” is szép válogatás borítójáról a mindenkori Péter bácsi bölcs nagyapafeje tekint az olvasóra: a begombolt nyári ing, a visszanéző fej, a mindig érvelésre, vitára kész és a jó ügy érdekében sohasem pihenő nyitott száj — mintha ma is élne. Veres Pétert lehet szeretni vagy nem szeretni, de közömbösen kezelni nem. Gondolatait, üzenetét a mának és a jövőnek méltón őrzi ez a könyv is. Komáromi Attila Az orosz irodalom eredeti nyelvid terjesztésében és fordításában a Bolgár Népköztársaság első helyen áll a világon, — 33 év alatt több mint 200 ezer művel. Az országban 47 szovjet könyvesbolt van; forgalmuk igen nagy. Tavaly bolgár nyelven több mint száz tudományos művet és 220 szépirodalmi alkotást adtak ki orosz és szovjet szerzőktől. Első helyen Lenin munkái állnak: eddig 97 mű, 240 kiadásban és 3 168 620 példányban jelent meg Utána következnek Gorkij, Solohov, Tolsztoj könyvei. Gorkij „Anya” című regénye eddig 22 kiadást ért meg 450 ezer példányban. (BUDAPRESS — APN — SOFIAPRESS) A Humboldt Egyetem híres hallgatói Gerencsér Miklós FERDEHÁZ — Átkozott pénz? Amit becsü(13.) Egy cseppet sem vagy féltékeny rá? ... Pompás, karcsú lány volt. És megesküszom előtted, hogy nem hazudott. Édiit csak állt legyőzötten, és folytak a könnyei. — Nem ... nem hazudott.., Attól kezdve, hogy kirobbant köztük a viita, először merte érinteni Danka. Rejtőn ölelte magához, hálásan kérlelte: — Másképp legyünk büszkék, mint a pénzimádók... Gyorsan tisztázni kívánta a mérnöiknő, hogy egyáltalán nincs kedvére a meghaitódás. A bakonyi kirándulás felidézése óta a közös gyengédség ár amikörébe kerültek vissza. Edit ebből most egyszerűen kisétált, az erkélyajtóhoz állt, háttal a férjének. Ez a közönséges helyváltoztatás egy csapásra lehűtötte közöttük a klímát. — Ha nem vágysz többre, hát nem. Én viszont igen. Márpedig, aki engem szeret, az a vágyaimmal együtt szeressen. — Milyen rideg tudsz lenni — panaszolta a megdöbbent férj. — Mintha attól az átkozott pénztől függne a boldogságunk ... letes munkával és egy kis leleménnyel», keresnénk meg?! Hát hol élsz te? ... Minek nézel engem...? Nézz a szekrényembe! Három-négy éves göncök lógnak benne! Nézd meg a cipőmet! A többi nő már rég elfelejtette, hogy ilyen divat is volt valamikor. Évdk óta nem merek kiadni szorongás nélkül egy koszos százast. Mire legyek büszke?! Arra, hogy a szomszédunk milliomos lett az övcsatoklból, meg az ócska bizsukból? Arra legyek büszke, hogy a város legbutább pincére Ford Mustangóm hurcolja a szeretőit?! Vagy arra, hogy a tizennyolc éves fodrásznőmnek Párizsból hordják a fehérneműt? Egyiknek sincs diplomája. Nekem van! Együk sem tervez tizenöt emeletes házakat. Én igen! Milyen Jogon merészelsz előttem büszkeségről beszélni?!... Milyen jogon?! 18. 'Ajtók csapódtak, döngött a lépcsőház: Edit kiabálására összefutott a család. Tettrekészen rontott Dezső a Danka házaspárra. — Ez meg miféle kilengés? — kérdezte lihegve. — Már azt hittem, hogy operát énekeltek. Nyomában Paula, Zoltán felesége, meg Márti rohant a nagy emeleti szobába. Edit segélykérőén kapaszkodott beléjük a tekintetével, majd a kopott fotelbe rostaadt. — Tönkretesz... Megöl a földhözragadtságáva!... — sírta el magát kislányosan. Paula és Rózsi azonnal hozzá szaladtak. Gyámolították, simogatták. A trombitáló hangú Paula nemcsak gyengéd rokonként, de harcos szövetségesként is vigasztalta: — Itt vagyunk, ne félj. A többi meg nem számít. Engedni fog. Felért hadüzenettel, ahogy végigmérte Danka Károlyt. A félénk tekintetű Rózsi ide-oda téblábolt kövérséglével. Márti számára egyre nőtt a reljtély. Idegesítette, hogy semmit sem ért az egészből. — De hát miről van sző?... — Majd k ibarkochbázzuk a kedvedért — próbálta elütni a kérdést Dezső. — Tudná szeretném ..; Minden átmenet nélkül durván förmedt rá az apja: — Semmi közöd hozzá! Döbbenten hőkölt hátra a lány a kemény hangtól. Zavarában mentegetőzött. — Én csak... Megsajnálta az anyja. Kérlelőén trombitálta: — Kislányom, ne Idegesítsd az apádat. A hangulati felfordulásban éppen csak tudomásul vette Edit iá Danka is, 'hogy a lány megérkezett. Látva tájékozatlanságát a tanár, közölte vele: — FII akarják adni a házat. Azért lettem fekete bárány, mert őrültségnek tartom az ötletüket Látnia kellett a lánynak, hogy távollétében nagy tétről vitatkozott a család, s döntésre érett a helyzet. Most rémült meg igazán. Editben bízott, hozzá futott könyörögni. i— Ne hallgass rájuk. Károly - nak igaza van. Mit szólnának az emberek?... Legalább százan segítettek, hogy otthoniunk legyen!... Nem adhatjuk el a munkájukat! Nem adhatjuk el a család becsületét!... Erős félhomály borult közben a szobára. Arról vették észre az öreg Burjánt, hogy felkapcsolta a villanyt Az 6 arcán is felragyogott a fény, amikor meglátta unokáját. — Kislányom!... Mártinak elkerülte a figyelmét hogy mily hangsúlyos tartózkodás fogadta nagyapját. Csakis a maga örömével törődött, és nagy szer etetőben csaknem ledöntötte lábáról az öreget. — Nagypapa .,. drága nagypapa ... úgy hiányoztál... — Te is, kedves kém — ölelte át az öreg dorong karjával unokája derekát — Jól vagy, nagypapa? — Na hallod, remekül. Állandóan íütyőrészek. Mindenféle mókás dolgokon jár az eszem. Képzeld, ma például azt mondtam Félix úrnak, hogy függőleges kőműves vagyok. Várja meg, amíg vízszintes kőműves leszek. Jól érezte a lány, hogy ebben a mókás h etve n kedésbe n egy szikrányii móka sincs. — Félix?... Mi dolgunk vele? Csak közölni akart az öreg, nem panaszkodni, mégis megbicsaklott a hangja: — Szeretné az egyik lakást Vagy talán az egész házat — Értem... érték mindent. Dezső felhördült — Na tessék! Mindent ért! A feihérhajú Burján Péter a falak tüzetes vizsgálatába kezdett Latolgatta az éleket, a sarkokat, hunyorítva ellenőrizte az ajtók, ablakok helyzetét. Viselkedése több volt, mint különös. Menye, Rózsi csaknem iszonyodva kérdezte: — Mi történt papa?... — Semmi, semmi... csak beszélgessetek. Dezső kitöréssel akarta lerázni az ijedtségét. — Hogyan beszélgessünk, amikor csinálja itt a szellemidézést?l Meg sem hallotta az öreg a feddő kiabálást Elkerülve tekintetével kőfaragó flát, szeme egyenesen Mártit hívta, ragaszkodón, bizalmasan: — Gyere csak ide, kislányom. Észrevettem vaQiamit. Szeppenten osont Burjánhoz a lány. — Mit nagypapa?... — A tévedésemet — súgta feléje titkot ismerőn az öreg. — Azt hittem, hogy szabályos házban lakunk. De nem ... — Nem értem — hátrált tétován a lány. — Figyelj csak — unszolta bátorító« a nagyapja. — itt semmi sem szabályos. Ma vettem észre. Kis híján vacogni kezdett a százkilós 'Zoltán. — Értitek ezt? — Én érteim — biztosította higgadtan Danka. Burján Péter egyikükre sem figyelt. Csak azzal törődött, amibe egészen mélyen beleélte magát. Egyre szívósabban puhatolta a falakat. — Igen, most már egészen biztos. Az egyik erre dől, a másik meg arra ... Ferde a mennyezet... ferde a padló. Délutántól minden megváltozott. Pedig délutánig minden rendben volt. Most meg lejit a parkett. Megbillentek az ajtók. Erőlködnöm kell, hogy megőrizhessem az egyensúlyom. TI nem érzltek ? ... Lehet, hogy nem érzltek? ... Hiszen az egész ház ferde!... Mintha szellemet látott volna Rózsi, könyörgűn rebegte: — Istenem... — Bolondokat beszéli — kiáltott dühösen Dezső. Békés mél ázással bólintott rá az apja. — Talán igaz. Mégis a bolond öreg vette észre, hogy süllyedünk Elég gyorsan süllyedünk. Gyorsabban a Tltamlcnól. Ha nem találjuk meg az egyensúlyunkat, ránk szakad ez a ferde ház. (Folytatása következik.) Szovjet könyvek sikere
