Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-20 / 299. szám
1978. december 20. • PETŐFI NÉPE • 3 • Tárgyalófülkék. Az ügyfél pontosan tájékozódik, ki, milyen ügyben illetékes. KULTURÁLTABB KÖZSZOLGÁLATÉRT Bizonyára sokan érezték mór a szorongást, egy-egy hivatali ajtó előtt: mennyit kell még várni, mi hiányzik még az ügy lezárásához, meddig duzzad a már így is vaskos papírköteg, hányszor kell még emeletről emeletre, irodából irodába zarándokolni? iBár a tanácsok az utóbbi időben részleges átszervezésekkel, ésszerűbb munkaszervezéssel igyekeztek házon belül lerövidíteni egy-egy akta útját, kímélve ezzel az ügyfelet, az ügyintézőt, még mindig hosszadalmas egy aránylag egyszerű ügy lezárása is. Pedig van megoldás, példa erre a törökszentmiklósi Városi Tanács, aihol a szakigazgatási apparátus 73 dolgozója 1978. július elsejétől szervezetében megújulva várja az ügyfeleket. Semmiben sem hasonlít .ji’odához, még kevésbé a tanácsházától megszokott hivatali helyiséghez az L-alakú épület belső elrendezése, kialakítása. Zöld posztóval borított fal, süppedés szőnyeg, kényelmes székek. A terem egyik végében négy kis tárgyalófülke, hosszan egymás mellé illesztett íróasztalok, mindenhol feltüntetve az ügyintéző neve és azok az ügyek, amelyekkel foglalkozik. A két sarokban sínen csúszó szekrények, szabályozható polcokkal, mellette fotocellás, automata adattároló. A helyiség másik végében kisméretű iroda a vezetőnek és a gépi könyvelőknek. (Mindent egy helyen, ebben a földszinti irodateremben megtalálhatnak a tanácsot, ügyükre orvoslást kereső emberek.) Az ország első olyan ügyfélfogadási irodája, ahol nemcsak felvilágosítást adnak és a legegyszerűbb ügyeket intézik — lakcímbejelentés, tejjegy és hatósági bizonyítvány kiadása —, hanem valamennyi, az állampolgárokat érintő ügyben eljárnak. A „szabálytalan” ügyfélszolgálati irodában új. egyszerű intézési módot alakítottak ki. Dr. Papp János wb-titkár szavaival élve: „nem eget-földet rengető felfedezés, nem világra szóló ötlet az övék, csupán ésszerű munkaszervezés a korszerű technika párosításával”. Az előzményekről: két évvel ezelőtt megvizsgálták az ügyfélforgalmat, kiderült, hogy hetenként körülbelül ezer ember fordul meg náluk. Harminc-harmincöt százalékuknak a kétszemélyes ügyfélszolgálati irodánál nem kellett tovább mennie, a többség azonban különböző osztályokon kilincselt. Több mint 550, a lakossággal kapcsolatos ügyfajtával foglalkoznak. Mi lenne, ha az ügyintézők egy helyen lennének? Ez adta az alapötletet. Mint minden újnak, a török• Ügyirattároló ... Két év valamennyi aktáját pontos sorrendben őrzi. szentmiklósiak elképzeléseinek is akadtak ellenzői. Voltak, akik az „elgépiesített” emberi szolgálat miatt replikáztak, utalva a magnetofonra. Nos, a gép igen hasznos szolgálatot tesz, ugyanis kilenc_ ügyintézőre „jut” egy gépírónő, akinél esetenként napokig kellett várni egy irat, feljegyzés lediktálásához. Most? Az ügyintéző magnóra mondja leírandó szövegét, ezzel általában öt-hat nappal rövidebb idő alatt megszületik az intézkedés. Ugyancsak jó szolgálatot tett az apparátus tagjainak is a magnetofon, sok túlórától kíméli meg őket. A beszámolók. tervezések idején a testületi ülés anyagát is magnóra veszik. Időmegtakarítás és kizárnak minden hibalehetőséget. A központi iktatóirodán valamennyi ügyirat keresztülmegy, így naprakészen megmondják, melyik osztályon van az akta, intézkedtek-e már az illetékesek. A már működő automata doszszié segítségével két évre visszamenőleg valamennyi akta tárolását megoldották. Létramászás nélkül, gombnyomásra (amely a páternoszter elvén alapul) — máris az ügyintéző kezében van a keresett dosszié. Segít a lyukkártyás ügyiratkísérő lap is, melyről bármikor megállapíthatják, hogy az ügy milyen elintézési fázisban, van. Azt is „tudja” a lap, fe'llebbezett-e jogorvoslásért az ügyfél, s mi lett az eredmény. A tapasztalatok Summázása még korai lenne. Egy azonban bizonyos: a törökszentmiklósi tanács munkájának korszerűsítése elismerést érdemel, hiszen az állampolgárok érdekében született, és növeli a közszolgálat kulturáltságát. T. Sz. E. Fiatalok a közös célokért OKTÓBER 15-TÖL december 15-ig tartott atz ifjúsági (parlament „ülésszaka”; országszerte megvitatták az ifjúsági törvény végrehajtásának vállalati, intézményi, hivatali eredményeit, Határoztak az elkövetkező időszak célkitűzéseiről. Alig egy-két nappal a tanácskozások után — ha wem is teljes egészében —, levonhatók a főbb következtetések, s felvázolhatok azok a kérdések, amelyek a legtöbb fiatalt érdekelték; s szóba kerülhetnek a megoldásra váró szervezési ügyek is. Az első ami szembeötlő: az idei parlamentek középpontjában mindenhol a mindennapi munka áll. Más szóval: a vártnál jóval kevesebb szó esett az ifjúsági törvény helyi végrehajtásáról, annál több a munka- és életkörülményekről. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy termelési tanácskozás jellege volt a fórumoknak. Ez tulajdonképpen nem baj, hiszen azt fejezi ki, hogy az ifjúság tevékeny részt kér és vállal közös céljaink eléréséből. Másrészt viszont annak a jele is, hogy a termelési tanácskozások vagy nem töltik be szerepüket, vagy pedig ott nincs elég lehetőségük a fiataloknak véleményük, javaslatuk elmondására. Sok ellentétes vélekedés hangzott el az ifjúsági parlamentek előtt, akadt olyan vezető, aki nem látta át jelentőségét, és semmitmondó, tartalmatlan beszámolót terjesztett elő. Nem mindenhol sikerült megoldani a fiatalok előzetes tájékoztatását sem, így némely helyen alig tudta érvényesíteni érdekképviseleti, érdekvédelmi jogát a KISZ. Hírt kaptunk arról is, hogy egyes üzemekben, hivatalokban ki sem kérték az ifjúsági szövetség helyi vezetőinek véleményét.. Természetesen a legtöbb vállalatnál, intézménynél a szabályoknak, rendelkezéseknek megfelelően jártak el, ez azonban tényleg természetes ! Ha rétegenként vizsgáljuk az elhangzottakat, kiderül, hogy másmás kérdések foglalkoztatják a munkás-, a paraszt- és az értelmiségi fiatalokat. E sörök íifója is volt olyan gyári tanácskozáson, ahol olyan munkaszervezési hiányosságokat tettek szóvá a küldöttek, igen éles hangon, amelyeket a gazdasági vezetésnek régesrég ki kellett volna küszöbölnie. A türelmetlen véleménynyilvánítás egyben annak a „tulajdonosi szemléletnek” tanújele is, amely egyre nagyobb .teret nyer a mmjkás^li tujdat|-_ ban. SAJNOS, TÖBB HELYEN ezt valamiféle „támadásnak”, „ellenzékieskedésnek” minősítik, ami semmiképpen sem segíti elő a munkahelyi demokrácia fejlesztését; nyilvánvaló ugyanis, hogy nem nagyon fog szót kérni a jövőben az, akinek most — úgymond — az orrára koppintottak. Szerencsére ez esetben is elenyésző kisebbségről van szó, de mivel fölöttébb káros szemléletet tükröz, föltétlenül meg kell említeni. Különösen az értelmiségi fiatalok hangulatára jellemző a lehangoltság, és ez már többé-kevesbé általános következtetés. Az ok igen, egyszerű: a diploma megszerzése után nem zökkenőmentes az átállás a tanulás után a munkába. Bár az utóbbi időben jelentős fizetésemelések voltak, még így sem elégedettek tizenöttizenhét évi tanulás utáni kezdő jövedelmükkel; hiszen épp a pályakezdés állapotában még kevés lehetőségük van „mellékes” szerzésére. A fiatal pedagógusok a megtanult és a megtapasztalt lehetőségek közti különbségekre hívták fel a figyelmet; a mérnökök nagyobb feladatok megoldására vélik hivatottnak-felkészítettnek magukat. Bizonyos hogy a jelenleginél több figyelmet érdemel munkába állításuk, nagyobb segítséget kell adni nekik a pályakezdéshez. ÓHATATLANUL szóba került mindenhol a lakáskérdés, hiszen az Országos Takarékpénztár megyénkben fiataljain, s egy-két intézmény 35 éven. aluli korosztályén- kívül mindenütt gondot jelent az otthonhoz jutás körülményessége. Eltérő mértékben tudnak segítséget adni a vállalatok, üzemék, szövetkezetek, ez önmagában is okoz bizonyos feszültségeket: „Ha másutt lehet, nálunk miért nem?” — hangzott eb jónéhányszor a kérdés. Ez azt bizonyítja, hogy a fiatalok (és persze a nem parlamenti korba tartozók) tájékoztatása a helyi lehetőségekről, tervekről még mindig nem kielégítő, azaz: a munkahelyi demokrácia fejlesztésre vár! A végtelenségig lehetne sorolni a parlamentek egyéb tapasztalatait, ám a legfontosabb következtetés akkor sem lenne más, mint az: a munkahelyi demokrácia fontos fórumának kell tartanunk a tanácskozásokat.. Nem korosztálynyi, nemzedéknyi, de seregnyi fiatal gondjáról esett szó — a megye lakosságának több mint egyharmadát érintette a parlament — épp ezért nem lebecsülendő eredményként értékelendő, hogy — a kritikus hang ellenére — mindenütt középpontban állt az a szándék, hogy közös célért közösen munkálkodnak az eredmények elérésén a fiatalok és az idősebbek. A fiatalok is — Aczél György meghatározását idézve — alkalmanként alkotó elégedetlenséggeL Ballai József Jó ünnepi ellátást ígér a ZÖLDÉRT A ZÖLDKER központjából kapott tájékoztatás szerint á karácsonyi étlap különösen kedvelt fogásainak elkészítését áruhiány nem zavarja. Sárgarépa, gyökér, zeller, vöröshagyma, kelkáposzta a tavalyi ünnepi kínálatnak megfelelően elegendő áll rendelkezésre. A szép és jó minőségű árut a szokottnál nagyobb mennyiségben szállítják ki az üzletekbe. A sültekhez többféle burgonyából válogathatják a körítésnek valót, s készíthetnek mellé párolt vörös, illetve fehér káposztát is. A szövetkezeti tartósító üzemékben az idei jó termésből nagy mennyiségű káposztát savanyítottak, s kínálják a ZÖLDÉRT-boltökban a tölteni való leveles káposztát is. Feldolgozott és nyers (ormát egyaránt kínálnak majd a szilveszte-, ri lőtt virslihez, a borkorcsolvaként szolgáló főtt, illetve sült, füstölt húsokhoz. Az elmaradhatatlan bejglihez a mákot most korlátlan mennyiségben kínálják. Ebből ugyanis igazán jó volt a termés az idén. Éppen ezért a legmagasabb ára országszerte 38 forint, de vannak vidékok, ahol még ennél is olcsóbb. A dió ára azonban 100—150 forint, aminek a rossz termés az oka. Az év utolsó citrom- és banánszállítmányai meglehetősen zölden érkeztek, és ezért ezeknek a gyümölcsöknek nagy részét még érlelik a raktáraikban, de a meglévő készletet; időben kiszállítják majd a boltokba. Nem hiányzik majd az ünnepi asztalról a narancs és a grapefruit sem. Javában tart a karácsonyfavásár, a kínálat bőséges, A ZÖLDÉRT-vállalatok összesen több mint 500 ezer fenyőt szereztek be, de a téaszeik és a magánkiskereskedelem is számottevően bővítette a kínálatot. (MTI) BARÁTAINK ÉLETÉBŐL A kultúra számokban A kultúra iránti érdeklődés mértékéről Lengyelországban már néhány statisztikai adat alapján képet alkothatunk magunknak. Az évi több mint 7 millió színházi látogató, a filharmonikus zenekarok és kamaraegyüttesek 4 milliónyi hallgatósága, a 145 millió mozinéző és a 21 millió múzeumlátogató mind-mind olyan szám, mely nem kíván külön magyarázatot. Tegyük még hozzá ehhez a könyvolvasók állandóan növekvő számát is. Évente több mint 150 millió példányban adnak ki könyveket, ebből több mint 53 millió a szépirodalom. A könyvtárak 17 milliós olvasótábora pedig évente körülbelül 280 millió kölcsönzést bonyolít le. Az átlag lengyel különben nemcsak fogyasztója a kulturális javaknak — aktív, alkotó módon részt is vesz annak létrehozásában a kulturális társaságok tagjai között, vitaklubokban, művészegyüttesekben. Nincs tehát semmi túlzás abban, hogy ma mór a kultúra a legfontosabb szükségletek listáján szerepel Lengyelországban. A nagyszerű eredmény mögött azonban évek megfeszített munkája és hatalmas anyagi .befektetések húzódnak meg. A lengyel társadalom kulturális igénye különböző volt a fejlődés egyes szakaszaiban, ebből következően különbözőek voltak a kultúra terjesztésének feladatai, de a cél mindvégig azonos: a kultúrál, az egyetemes javak sorába emelni. így azután, mindenekelőtt olyan közösségeken belül fejtettek ki fokozott kultúraterjesztő tevékenységet, ahol a kapitalista Lengyelországban a kultúránák még csak a közelébe sem kerülhettek az emberek — a munkásság és parasztság körében. Kultúrházakat, klubokat, amatőr együtteseket létesítettek, író-olvasó találkozókat szerveztek az üzemekben ismert lengyel írók és alkotóművészek részvételével, rendszeresek a színház- és múzeumlátogatások. Lengyelországban már több éve folyik egy figyelemreméltó program megvalósítása, „A dolgozók és a kultúra szövetsége” címmel. Célja a művészettel foglalkozó emberek és a dolgozók közötti viszony szorosabbá tétele.' A nagyüzemek közvetlen kapcsolatokat tartanak fenn a színházakkal, operákkal és filharmóniákkal, valamint egyes alkotói műhelyekkel, szervezetekkel. Az üzemek dolgozói tömegesen látogatják az opera- és színházi előadásokat, és nemegyszer alkalmuk nyílik olyan filmbemutatók megtekintésére, melyeken a film rendezője és szereplői is részt vesznek, a vetítés után pedig vitaesten fejtik ki véleményüket. Lengyelországban még a kisvárosokban is állandó színházak működnek (a színházak száma az országban 73), míg a 18 filharmónia és 2 szimfonikus zenekar tevékenysége majd az egész országot behálózza. A 394 múzeumban a művészeti alkotások állandó kiállításán kívül művészeti ismeretek terjesztésével is foglalkoznak, nemegyszer művészettörténeti témákban rendeznek előadás-sorozatot. Az országban több mint ezer kultúrházban folyik különböző profilú tevékenység, amelyben mintegy 22 ezer kultúrcsoport és klub is részt vesz. A kultúra terjesztésében igen fontos szerepet játszanak még a „Ruch” vállalat klubjai, a nemzetközi sajtó és könyvklubok. Könyvök, újdonságok árusítása mellett olvasótermeket is fenntartanak, ahol a sajtókiadványok tanulmányozásán kívül az érdeklődők érdékes emberekkel találkozhatnak, nemegyszer grafikai és festészeti művek kiskiállítását tekinthetik meg. A lengyeleknek művészeti téren jelentkező aktuális igényei tehát igen változatosak, s figyelemreméltó tény, hogy egyre több azoknak a száma, aki]^ a művészetben nem csupán a pihenést vagy szórakozást keresik. (Interpress — KS) Az országutak veteránjai Csehszlovákia egyik legkülönösebb sportegyesüilete a prágai Veterán Car Club. Az egyesületet műszaki főiskolások alapították, s mint azt a klub neve elárulja, fő céljuk a történelmi értékű gépkocsik megőrzése. A klub tagjai jelenleg több mint 80 nyilvántartott értékes veterán autóval és nyolc motorkerékpárral rendelkeznek, amelyekkel hosszú túrákat tesznek meg, s versenyeket is rendeznek. Legnagyobb teljesítményeik közé tartozott az a túra, amelyre egy 1929-ben gyártott Tatra 12 és 1933-as Praga Alfa indult, s 10 ezer kilométert tettek meg a Prága—Moszkva—Kaukázus— Odessza—Prága útvonalon. Képünkön: Egy 1908-ban gyártott Daraq a Zbraslav—Jilovista között rendezett versenyen. (Orbis — KS) wmmmmm&mmm V Segítsenek kinyomozni! A jó emlékezetű Duna—Tisza közi „nemzethez” volna egy kérésem. Segítsenek végére jutni egy folklorisztikus, népi-hagyományos talány megfejtésének. Lesz idejük a töprengésre, hiszen alaposan feléverfünk olyan nagy munkáknak, minit mondjuk a betakarítás, szüret. A hátralevő kis disznótorokkal meg, azt hiszem, mindenki úgy van, hogy akár féllábon is kibírjuk. Azért mondom hát, semmi akadálya egy kis fejtörésnek. Mindjárt meg is mondom, miről van szó. De mivel ráérünk, az előzményekről is szólnék egy keveset. Olyan tudományos kérdés hajszolt bele a makacs utánajárásba, mint ama örök probléma, hogy — mi is okozza az őszülést? Azt olvastam a múltkoriban, hogy eddig nem ismerték annak okát, ennélfogva a gyógyszerét sem. Na még ilyet! — szaladt fel a szemöldököm. — Még ezt se tudják? Ma, amikor már a hajnövesztő találmányok garmadája kecsegteti az örök bánatba merült kopaszokat is! Aztán — a továbbolvasásnál kiderült, hogy végre pedzegetik máraz őszülés okát is. Kísérletek útvesztőin át eljutottak annak erős feltételezéséig, hogy az őszülés összefügg a szervezet rézfeldolgozási folyamatának zavaraival. Persze, vagyunk már olyan rafináltak, hogy állatokon próbáljuk ki gyanúinkat, majd vélelmeinket. Ez ügyben is 'csóró jószágok viselkedése vezette rá a kutatókat, hogy amelyeknek ételébe jelentéktelen mennyiségű rezet adagoltak, azok szürkülő szőrszálai ismét színesedni kezdtek. Ám amikor ráébresztettek, hogy a rézen múlik a dolog, menten erőt vett rajtam hagyományos dacosságom. Réz, réz, réz... Mi lenne, ha körülnéznénk kissé a rézzel kapcsolatos szólásmondások között, amelyekben évszázados tapasztalatok sűrűsödtek bölcsességgé. Itt van mindjárt a még ma is közismert szólás: Kivágta a rezet. Mikor szoktuk ezt mondani, milyen magatartást jellemzőnk vele? Amikor valaki k i - tesz magáért, azaz megcselekszi, ami tőle telik. Nos — ebbe, attól függetlenül, hogy tehetséggel, vagy rátermettség nélkül teszi valaki, mindenképpen bele kell adnia anyait, apait, sőt az antitalentumnak még a kellemetlen izzadmányait is. Ez pedig — a kutatások mai tanúságai szerint — úgy látszik, rézfelhasználással jár. Pocsékolódik a szervezet rézállománya, s mindennek a hajzat „issza meg a levét”. Senki se csodálkozzék tehát, hogy aki túl gyakran kivágja a rezet, elősegíti saját őszülését is. Esetenként másokét hasonlóképpen. No de honnét jött rá erre az egyszerű dolgos nép, amelynek ajkán a szólásmondás született? Ehhez már csakugyan el ■kellett mélyedni a szólásmondás eredetének búvárlatában. O. Nagy Gábor két kitűnő könyvének egyikében rá is leltem a magyarázatra. A Kivágja a rezet — egykoron ama ténykedést jelentette amikor a kártyás atyafi az utolsó rézgarasát vágta ki, tette ki magáért. Azaz ő is megtette, ami még kitelt tőle. Igaz, ez más tartalmú „réz”-emésztés, mint amire ma azt mondjuk, kitett magáért —, de mégis csak rézpocsékolás. ArróL nem is beszélve, hogy az elkártyázott rézgarasok is gyakorta őszüléshez vezettek. De tudják, hogy van az, amikor az »ember akárha egy koszos kis gyümölcsöt leszakít a tudás fájáról... Utána még többet kíván. így jártam én O. Nagy Gábor másik könyvével, amelyben az eddig fellelt közmondások, szólásmondás,ok vannak ■sorba szedve. Lapozom, lapozom, hát egyszerre megüti a szemem a „Kecskemét” szó. S rávonatkoztatva három szólásmondás is. Hogy aszongya: Kevés haszna, minta kecskeméti (szél) malomnak. Okas, mint a kecskeméti szélmalom. (Mármint, hogy bölcsen hallgat.) No és ez a pajkos eredetet sejtető, hogy: „Messze ellátszik, mint a kecskeméti gatyás fa. Mind a három szólásmondás után ott a (rég) szócska, azt jelezvén, hogy bizony már száz esztendőnek előtte keletkezett mondásokat tisztelhetünk bennük. Hogy mi okból keltek ezek valamikor szárnyra, erről már nem találtam magyarázatot O. Nagy Gábor említett kiváló művében sem ... Ezért próbálják már összeszed ni em lékező tehetségüket ma még köztünk élő öregjeink; hátha valami felrémlik bennük, hogy esetleg gyerekkorukban ‘hallottak valamit emlegetni e szólások eredetéről. S ha nem sajnálják a fáradságot, írják -meg, vagy diktálják le könynyebben mozgó kezű fiatalnak, mire emlékeznek. Mire fel citálták például azt, hogy Meszszje ellátszik, mint a kecskeméti gatyás fa . i 1 Mert addig szorító bizonytalanságban vagyunk. Csak találgatózik az ember. Hogy talán a valamikori nagyvérű menyecske adott jelzést szeretőjének a gatya fára akasztásával, üzenvén, hogy „Jöhetsz, nincs itthon az uram-.” Vagy az ellenkezőjét. Az is fennállhat természetesen, hogy egyszerűen egy huncut alakú fatörzsről támadt a szólásmondás. Jó lenne tudni. Még álltkor is, ha gyakorlati 'hasznát aligha vehetnénk már. Legfeljebb az, előbbi csintalan értelmezést fogalmazhatnánk át mai viszonyokra. Teszem azt: Messzire látszik, mint a kecskeméti gatyás antenna^... Tóth István A törökszentmiklósi példa
