Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-09 / 264. szám
1978. november 9. • PETŐFI NÉPE » SPORT* SPORT - SPORT Nagy sikerű tornabemutatók és sportversenyek Jánoshalma sporttal ünnepelte a példás társadalmi összefogással vasárnap átadott új sportcsarnok elkészültét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes megnyitót követően a nagyközség ifjúsága lépett a majdani küzdőtérre, s remek tornabemutatóval szórakoztatta a közel ezer nézőt. Az óvódások nagy sikert aratott „Csiribiri” elnevezésű vidám gyakorlattal nyitották a sort, majd az általános iskolások „Irány Kuba” című tréfás vetélkedője következett. Nagy sikert aratott a „Gimnasztika az 1860-as évekből”, a „Népi gyermekjátékok” és a „Botgyakorlat” is. A Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkásképző Intézet szabadgyakorlatot, a Radnóti Miklós Gimnázium pedig remek karikagyakorlatot mutatott be, végül a Magyar Néphadsereg helyi alakulatának gyakorlatai váltották ki a nézőközönség elismerését. Az ünnepség másnap, november 6-án kézilabdával, tornával és labdarúgással folytatódott. Ez azonban már nem csak bemutató, hanem verseny is volt a javából! Akik látták, jól szórakoztak, s a vetélkedők végeztével nem véletlenül kívántak hasonló folytatást. A hétfői napon lejátszott mérkőzések eredményei, Hunyadi Kupa női kézilabdatorna: Testnevelési Főiskola—Jánoshalma 17—12 (7—6). Vezette: Hódos, dr. Bicsérdi. Góldobók: Ádám 5, Szabó, Hűi, Major, Gatyán, Kalmár 2—2, Juhász, Lantos illetve Fenyvesi 4, Mikó I., Debella K. 3—3, De- bella I. 2. Bp. Spartacus—Jánoshalma 24—7 (13—3). Ld.: Krónerné, Ceglédi 7—7, Nyári 4, illetve Mikó I. 4. Bp. Spartacus—TFSE 18—17 (11—8). Ld.: Nyári, Ceglédi 5—5, Bata 4, illetve Hűi 6. A Hunyadi Kupa női kézilabd-ator na győztese a Bp. Spartacus, 2. Testnevelési Főiskola, 3. Jánoshalma. A torna legeredményesebb játékosai: Ceglédi Margit (Spartacus), Ádám Anikó (TFSE) és N(ikó Irén (Jánoshalma). A Hunyadi Kupa férfi kispályás labdarúgótorna eredményei: Kiskunhalas—Baja 1—1 (1—0). Vezette: Kiss Gy. Góllövők: Rádi illetve Bartalos. A büntetőrúgásokkal a Kiskunhalas nyert. Jánoshalma—Kecskemét 6—1 (2—0). Vezette: Turcsik. Góllövők: Csernák 3, Ádám, Szécsi, Fenyvesi, illetve Kovács. Kecskemét—Baja 4—3 (3—1). Vezette: Kiss Gy. Góllövők: Palincsár, Váczi, Kiss. Kovács, illetve Balogh 2, Rausch. A döntőben: Jánoshalma—Kiskunhalas 4—3 (4—0). Vezette: Turcsik. Góllövők: Fenyvesi III., Fenyvesi IV., Mizser, Németh, illetve Csernák 2, Vanyista. A Hunyadi Kupa férfi kispályás labdarúgótorna végeredménye: 1. Jánoshalma, 2. Kiskunhalas, 3. Kecskemét, 4. Baja. Nagy ♦ % tetszést aratott az óvódások bemutatója. . • —■ - s . , n ** a I-*' * m.» a * - . . - ... . , síp* si'v? ?*»> Jánoshalma előnye 1 pont ki, Sárközi, illetve Tóth. Jók: Ónodi, Márity, Pintér, Laki, ilJánoshalma—Honvéd Szamuely SE 4—1 (0—0) Jánoshalma, 600 néző, vezette: ifj. Molnár. Jánoshalma: Csernák — Bátyai, Maráczi, Fenyvesi IV., Nagy, Angeli, Liliom, Horváth, Szabó (Híz), Péter, Fenyvesi III. Edző: Fertőszegi Béla. Honvéd Szamuely SE: Tomasikov — Szalontai, Kiss, Bese, Czár, Lelesz, Szabó, Újvári, Rácz, Maruzsa, Ungii. Edző: Malomszegi Ottó. Góilövők: Fenyvesi III. 2, Fenyvesi IV., Horváth, illetve Bátyai (öngól). Jók: Liliom (a mezőny legjobbja), Angeli, Fenyvesi Hl., Fenyvesi IV. KTE—Tiszakécske 0—0 Tiszakécske, 800 néző, vezette: Suba. KTE: Kerpits — Görbe, Csordás, Komáromi, Nagyhegyesi, Putnoki, Portland®, Horváth, Magyar I., B oh ács, Magyar II. Edző: Gacs Tibor. Tiszakécske: Szabó — Kecskés, Balia, Laczikó, Gyorsa, Sántha, Domonics, Dobó, Pálinkás (Száraz), Józsa, Almást (Boros). Edző: Uz.so.vics Sándor. Jók: Csordás, Nagyhegyesi, Putnoki, illetve Gyorsa, Sántha, Józsa. Ifjúságiak: KTE—Tiszakécske 4—2 (2—0). Gólilövők: Petrovácz 2, Kacsur, Koch, illetve: Ézjsiás 2. ^oltvadkert—Sükösd 0—0 Soltvadkert, 100 néző, vezette: Varga. Soltvadkert: Balogh — Lehr, Eiler, Prittmann, Mészáros, Csorna, Szávai, Oláh, Szol!ősi, Erdős, Köpe. Edző: Me&kó István. Sükösd: Szente — Jagicza, Lógó I., Faddi II., Szabó, Lakner, Raidics (Pernye), Evainiics (Kocsis), Páncsics, Németh, Kovács. Edző: Varga Imre. Jók: Friftmann, Mészáros, Csorna, Szávai, illetve Lógó I., Lakner, Páncsiics. Ifjúságiák: Soltvadkert—Sükösd 1—1 (1—1). Góllövők: Ka- tzeinbactker, illetve Reich. Honvéd Radnóti SE— Érsekcsanád 2—0 (0—0) Szabadszállás, 150 néző, vezette: Zsigó. Honvéd Radnóti SE: Szabó III. Török, Kovács, Rapcsák, Szabó II., Muhi, Zimány, Szombati, Suba, Szekeres (Karagics), Hegyesi (Józsa). Edző: Veres István. Érsekcsanád: Varga — Marinké, Gyurieza, Kovács, Mechler, Csuraii, Koszorús I., Kiss, Triebl, Bárdos (Koszorús II.). Edző: Borsa György. Góllövő: Muhi 2. Jók: Zimány (a mezőny legjobbja), Muhi, Rapcsák, Szombati, illetve Kiss. Kalocsai SE—Lajosmizse 0—0 Kalocsa, 300 néző, vezette: Szabó. Kalocsa Niezner — Kapitány, Pécsi, Hűtés, Tamás, Jenei, Matos (Szabó), Farkas (Posztobányi), Kovács, Lakatos, Vén. Edző: Molnár Ferenc. Lajosmizse: Szmulai — Szívós, Kucsera, Kovács, Bende, Kállai, Tömöri (Györgyik), Vajda II., Kislőrincz, Lukács, Kovács. Edző: Máté Ferenc. Jók: Tamás, Kapitány, Posztobányi,' illetve Szmulai, Szívós, Bende. Ifjúságiak: Kalocsa—Lajosmizse 0—0. Kiskőrös—Honvéd Gábor A. SE 2—0 (1—0) Kiskőrös, 200 néző, vezette: Karácsonyi. Kiskőrös: Béreczikii — Kálmán, Dedáik, Hajinak, Dusnoki I. (Szentgyörgyi), Kun, Major, Frank, Judáik (Fodor), Katona, Dusnoki II. Edző: Rapcsák Tivadar. Honvéd Gábor Áron SE: Ku- baitovics — Galánitai, Udvari, Kovács, Endrődi, Soós, Kiss, Tóth, Novak, Berndt, Garai (Maglódi). Edző: Kévés Ferenc. Gólilövők: Katona, Major. Jók: Dedák, Major, Katona, illetve Gallánitai, Udvari, Nováik. Honvéd Mezőfi SE—Fájsz 1—0 (1—0) Kecskemét, Szolnoki u., 100 néző, vezette: Papp. Honvéd Mezőfi SE: Domokos — Kutasi, Ábel, Seres (Szabó), Popp, Varga, Érsek, Farkas, Kőitek, Zátrok, Kocsis. Edző: Krivy Ottó. Fájsz: Fatér — Kupusz, Horváth, Kráczer, Kovács, Galambos, Dinnyés, Barátti, Herner, Gombkötő, Zsákai. Edző: Bujdosó Márton. Góllövő: Seres. Jók: Seres, Koilek, illetve Kráczer, Zsákai. Bajai SK—Izsák 5—1 (3—0) Baja, 600 néző, vezette: Czen- cz'ik. Bajai SK: Péter — Glavaitity, Simon, Márity (Petresevics), Sárközi, Laki, Ónodi, Talkác§, Pintér, Raidics, Kazal. Edző: Rónai Sándor. Izsák: Varga — Laki, Mezei, Bogdány, Nagy, Tóth, Szász, Molnár (Fekete), Felföldi, Varga II., Tánczos, Jakus. Edző: Fekete Sándor. Góilövők: Radies 2, Ónodi, Laletve Tóth. Ifjúságiak: Baja—Izsák 5—0 (2—0). Góilövők: Bognár 3, Bognár II. 1, Fald um. Harta—Császártöltés 3—2 (1—0) Hanta, 200 néző, vezette: Farkas. Harta: Páli — Stefán, Lehócz- ki, Nagy, Arnold, Kaitber, Valikov,ics, Stefe, Takács, Frei, Halász. Edző: Blezáik Sándor. Császártöltés: Koch — Schindler, Lisfca, Buchmütler, / Albert, Varga, LdgetfaJvi, Mankó, bak- ner, Szeicz, (Gerber dr.), SchilM. Edző: dr. Gerber Pál. Góilövők: Frei 2, Halász, illetve Gerber dr. 2. Jók: Frei (a mezőny legjobbja), Lehóczki, Nagy, illetve Gerber dr. Ifjúságiak: Császártöltés— Harlta 2—0 (2—0). Góllövő: Bergmann 2. Honvéd Kun Béla SE—: Kiskunhalasi MEDOSZ 1—1 iKiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Bubori. Góllövők: Kisznyér 11-esből, illetve Kars ad 11-esből. A MEGYEI labdarügo-bajnoksAg AllAsa NOVEMBER 8-AN 1. Jánoshalma 15 9 5 1 31—11 23 2. Bajai SK 15 10 2 3 43—9 22 3. Kalocsai SE 15 9 4 2 27—11 22 4. KTE 19 8 3 4 28—17 19 5. H. Mezőfi SE 15 8 3 4 23—14 19 6. H. Kun B. SE 15 7 4 4 26—17 18 7. Kkh. MEDOSZ* 15 8 2 5 26—19 17 8. Lajosmizse 15 7 3 5 25—19 17 9. Tiszakécske 15 5 7 3 20—14 17 10. Fájsz 15 7 3 5 15—11 17 11* Sükösd 15 7 2 6 23—12 16 12. H. Szamuely SE 15 6 3 6 32—24 15 13. Izsák 15 5 5 5 16—23 15 14. Soltvadkert 15 3 8 4 13—16 14 15. Kiskőrös 15 3 7 5 14—20 13 16. Érsekcsanád 15 4 1 10 21—33 9 17. H. Gábor A. SE 15 2 5 8 10—26 8 18. Harta** 15 2 4 9 15—41 6 19. Császártöltés 15 3 — 12 15—48 6 20. H. Radnóti SE 15 1 2 12 11-49# 4 Megjegyzés az egy csillaggal jelzett csapattól 1 a két csillaggal jelzett csapattól 2 büntetőpont levonva. A megyei IFJÜSAGI BAJNOKSÁG Állasa t. KTE 13 10 1 2 48—14 21 2. Kkh. MEDOSZ 12 9 2 1 41—17 20 3. Kiskőrös 12 9 1 2 57—11 19 4. Kalocsa 13 8 3 2 50—10 19 5. Sükösd 13 6 4 3 36-23 18 6. H. Kun B. SE 11 8 1 2 45—13 17 7. Bajai SK 13 8 — 5 35—14 16 8. Jánoshalma 11 6 2 3 40—19 14 9. H. Radnóti SE 12 6 — 6 28—35 12 10. Lajosmizse 12 5 1 6 31—19 11 11. Tiszakécske 13 4 3 6 33—26 11 12. Soltvadkert 12 4 1 7 21—27 9 13. Izsák 11 3 — 8 14—38 6 14. Fájsz 12 3 — 9 23—52 6 15. Császártöltés 13 3 — 10 16-61 6 16. Érsekcsanád 12 2 — 10 22—56 4 17. Harta 14 — 1 13 3—84 1 KOSÁRLABDA Biztos BSK-győzelem a megyei rangadón Bajai SK—Kecskeméti SC 84—60 (42—36) NB I. férfi. Baja, 400 néző. Vezette: Gencsev, Juhász. BSK: Agfalvi (11), Kubatov (2), Karácsonyi (19), Kancsór (2), Nyitna! (22). Csere: Pék (4), Ikotity (6), Horváth-Bors (15), Csanádi (3), Szabó. Edző: Kovács József. KSC: Felföldi (2), Székedd (4), Farkas (12), Paljor (13), Csikai (15). Csere: Kovács (4), Subin (4) , Bogsohütz (4), Tóth A. (2). A mérkőzés első perceiben volt csak egyenrangú a két csapat. A BSK ezután fokozatosan elhúzott. A BSK-ból Nyitrai, Ágfalvi, Karácsonyi és Horváth- Bors jó dobóteljesítményt nyúj- nyújtott, a KSC kulcsemberei viszont a közepesnél is gyengébben dobtak. Bajai SK—Oroszlányi Bányász 65—61 (31—40) NB I. férfi, Oroszlány. Vezette : Benendi, Szász. BSK: Ágfalvi, Nyitrai (4), Kubatov (28), Karácsonyi (20), Kancsáir. Csere: Ikotity (2), Pék (2), Csanádi (4), Horváth-Bors (5) . Edző: Kovács József. Oroszlány: Varga, Manner (18), Knajinyik (23), Lupis (5), Bocskor (11). Csere: Hidasi, Zsolnay (3). Edző: Kovács József. Fegyelmezett játékával a BSK rászolgált a győzelemre. Kecskeméti SC—Soproni MAFC 94—71 (53—36) NB I. férfi. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Baesfay, Ritter. KSC: Csikai (24), Pajor (14), Subin (15), Széked! (3), Farikas (16). Csere: Felföldi (2), Bog- söhüitz (10), Kovács (10). Edző: Kégel Tamás. Sopron: Bebes (13), Győri, Varga (8), Balogh (23), Bartucz (10). Csere: Lipták (2), Palotai (6), Ezer (5), Block (4). Edző: Bakk László. Szertefoszlott az Szolnoki MTE—Kecskeméti SC 72—59 (30—36) NB II. női. Kecskemét. 500 néző. Vezette: Gencsev, Juhász. Szolnoki MTE: Bozsó (4), Hegedűs (13), Rititliing (4), Bódi (14), Eckbauer (23). Csere: Királyné (4), Czitárd (10). Edző: Káplár József. KSC: Podaini (4), Bielik (10), Zakiiján (18), Kenderes! (5), Né- mediné (10). Csere: Kovácsné (4), Danidáné, Nyilas. Edző: Dari,da Károly. iMár a bemelegítésnél látszott, hogy a rutinosabb és magasabb szolnokiak sokkal idegesebbek. Két percig nem esett kosár. A 2. perc végén a Sopron 1—0-ra vezetett, s közben mór 5 büntetőt elhibáztak. A 4. percben 8—3, majd nem sokkal később már 23—15 volrt az állás a belelendülő KSC javára. A szünet után mindkét csapat elég sok hibával játszott, de -a KSC pontosabban dobott. A 17. percben ó8—59-nél volt a legnagyobb különbség a két csapat közt. A hajrában sokat kapkodtak a kecskemétiek, s így nem sikerült elérni a 100 pontor. NBI-es remény Ez látszott az első félidőben, hiszen a 6. percben már 14—3-ra, majd 2 perccel később már 22— 8-ra vezettek a kecskemétiek. Ezután a 4 hibát gyűjtött Bieli- ket lecserélték, s a Szolnok a szünetig 6 pontra feljött. A második félidőben 4 perc alatt egyenlített a Szolnok, majd a hajrában a nagy hangerővel — de sportszerűen — biztató szurkolóik buzdítása mellett, biztosan szerezték meg a győzelmet. Ez a Mólkozó is bizonyította, hogy a tehetséges — de az NB I-hez méi túl fiatal — kecskeméti csapat nem érett a magasabb osztályra. A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója Rangadó Nyíregyházán, Milánóban és Rómában A totó 45. heti, november 12-i szelvényén változatlanul 12 magyar NB Il-es és négy olasz A-osztályú mérkőzés található. Rangadóval kezdődik a szelvény, s a Keleti csoportból négy mérkőzés szerepel a főmérkőzések között. A Középcsoportot három találkozó képviseli, köztük van a Balassagyarmat—Kecskeméti SC mérkőzés. A Nyugati csoport mindössze két mérkőzést ad. Az olasz A-osztály ismét négy mérkőzéssel szerepei a totóban. A négyből három „örökrangadónak” számít. A pótmérkőzéseket a Keleti csoport adja. Tippjeink: 1. Nyíregyházi Vasutas Spartacus— Kazincbarcikai Vegyész. NB II. Keleti csoport. Meglepetésre mindketten vereséget szenvedtek az elmúlt fordulóban. A Vasutas Mezőtúron, a Vegyész hazai pályán, a Szolnoki MTE-től, A vereséggel a nyíregyháziak a harmadik, a barclkaiak pedig az ötödik helyre kerültek. Tippünk: x, 2. 2. Papp J. SE—Debreceni VSC. NB II. Keleti csoport. Az új listavezető- 're nehéz 90 perc vár MisRöléon, mert ■ a honvéd „együttes, Is jó erőből áll az utóbbi időkben pedig jól is szerepelt. Háromesélyes mérkőzés, ahol döntő lehet a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma. Tippünk: x, 2. 3. Lehel SC (Jászberény)—Ózdi Kohász. NB II. Keleti csoport. Az Ózd jelenleg jobb mint hazai ellenfele, amit bizonyít a tabellán elfoglalt helyük is. A Lehel veresége esetén a veszélyes zónába kerülhet. Tippünk: 1, x. 4. Gyulai SE—Békéscsabai TASK. NB II. Keleti csoport. A gyulai gárda mérsékelten szerepel, s már közel van a kieső helyhez. A két együttes a múltban is nagy harcot vívott egymással és bizonyára Így lesz ez most is. Csabaiak pillanatnyilag sokkal jobbak. 5. Balassagyarmati SE—Kecskeméti SC. NB II. Középcsoport. A hazat együttes jóval tudása alatt szerepel az őszi idényben és még adós a jó játékkal. A KSC tartja második helyét a táblázaton, de szorosan ott van mögötte az egyre javuló Szegedi EOL. Háromesélyes mérkőzés, némi hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1. 6. 22. sz. Volán—Váci Híradás. NB II. Középcsoport. A Volán Kecskeméten majdnem meglepetést okozott a KSC ellen, (az egyik pontot el is vitte), míg a váciak otthon vesztettek el egy pontot, a budafokiakkal játszottak döntetlenre. A hazai pálya előnye a Volánt segíti. Tippünk: 1. 2. Építők SC—BKV Előre. NB II. Középcsoport. A két fővárosi csapat egymás elleni küzdelméből, a rutinosabb hazaiak kerülhetnek ki győztesen, de elképzelhető az Előre pontszerzése is, feledtetve az elmúlt heti hazai vereségét. Tippünk: l, x. 8. Dorogi AC—Oroszlányi Bányász. NB II. Nyugati csoport. A nem is oly régen még NB I-es Dorog sereghajtó lett az NB II-ben, a tizennegyedik forduló után. Az oroszlányiak nem minden remény nélkül utaznak Dorogra, mivel esélyük lehet a pontszerzésre, a nagyon gyengén szereplő hazaiak ellen. Tippünk: x, 1. 9. Ajkai Alumínium—Komlói Bányász. NB II. Nyugati csoport. Nagyszerű sorozattal dicsekedhetnek a komlóiak: szeptember 27-én vesztettek először, és azóta veretlenek. Ennek következtében már listavezetők lettek. Idegenben is esélyesebbek, de a hazaiak is jól szerepelnek. Tippünk: 2, x. 10. Napoli—Juventus. Olasz A-osztály. A két. együttes eddig feltűnően mérsékelt formát mutatott. Igaz, a Juventus nyert a Milán ellen az elmúlt vasárnap és javított helyzetén, míg a Napoli újabb vereségével a 8. lett a tabellán. Rangadó, amely háromesélyes. Tippünk: x, 1. 11. Milan—Internazionale. Olasz A- osztály. A milánói örökrangadón •bármelyik együttes megszerezheti a győzelmet. Mindketten hazai pályán játszanak, s igy egyenlőek az esélyek. Tippünk: 1, 2. 12. Lazio—AS Róma. Olasz A-osztály. A római mérkőzésen, amely szintén háromesélyes, a jobban szereplő Laziónak adjuk a győzelmi esélytöbbletet, de a pontosztozkodás sem kizárt. Tippünk: 1, x. 13. Catanzaro—Fiorentina. Olasz A- osztály. Az újonc Catanzaro legénysége tartja a „lépést” a jónevű nagyobb együttesekkel, amit igazol 10. helye is a tabellán. A vendégek csak egy ponttal jobbak a hazaiaknál. Tippünk: x. +1 mérkőzés: 14. Kisvárdai SE—Gyöngyösi Spartacus. NB II. Keleti csoport. Mindkét együttes nagyon gyengén szerepel, az elmúlt vasárnap is vereséget szenvedtek. A hazaiak sereghajtók és még nyeretlenek. A megszerzett pontjaik száma négy, a legkevesebb az egész NB II-ben. Csak a házai pálya előnyében bízhatnak. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 2. D. I. NB II. Középcsoport 1. Volán SC 13 10 2 1 22—6 22 2. Kecskemét 13 9 1 3 16—10 19 3. SZEOL AK 14 7 4 3 20—17 18 4. KKFSE 13 6 5 2 23—16 17 5. Budafok 13 5 6 2 21—13 16 6. BVSC 14 5 6 3 17—17 16 7. Ganz-M. 13 4 6 3 15—10 14 8. Szegedi D. 13 5 4 4 16—13 14 9. Építők SC 13 4 5 4 19—13 13 10. Vác 13 4 4 5 15—lf 12 11. Bem SE 14 2 8 4 11—15 12 12. Bp. Spart. 14 4 4 6 18—23 12 13. Dunaújváros 13 4 3 6 20—22 11 14. Pénzügyőr 13 4 3 6 15—18 11 15. B.-gyarmat 13 3 5 5 14—18 11 16. Dunakeszi 14 2 7 5 10—15 U 17. BKV Előre 13 4 2 7 13—12 1# 18. 22. Volán 13 1 6 6 10—21 8 19. Ikarus 13 2 1 10 5—24 5 Szabadnapos: Ganz-MÄVAG. Szegedi D.—B.gyarmati SE 3—0 Vasas Ikarus—SZEOL Ak 0—2 Pénzügyőr SE—Építők SC 0—0 BKV Előre—Volán SC 0—2 Dunakeszi Vasutas—BVSC 1—2 H. Bem J. SE—Bp. Spartacus 3—1 Dunaújv. Építők—Budafoki MTE 3—3 Vác—KKFSE 2—2 TOTÓ A TOTO 44. HETI EREDMÉNYE 1. Oroszlány—Kaposvár 2—2 x 2. Fűzfő—MÁV DAC 0—0 X 3. KOMÉP—Pécsi VSK 3—0 l 4. BKV Előre—Volán SC 0—2 i 5. Dunaújv. É.—Budafok 3—3 x 6. Vác—Kossuth KFSE 2—2 X 7. Dunakeszi—BVSC 1—2 2 8. Gyöngyös—Eger 1—2 2 9. Szabó L. SE—Nyíregyháza 2—1 1 10. Atalanta—Perugia 0—2 2 11. Fiorentina—Bologna 1—0 1 12. Juventus—Milan 1—0 I 13. Roma—Torino 0—2 2 +1 14. Szarvas—Papp J. SE 1—1 X 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos egy akadt, nyereménye: 1 184 557 forint. 12 találatos 17, egyenként 46 453 forintot kapnak. A 11 találatosokra 3464. a 10 találatosokra 470 forintot fizetnek. A 10 találatos nyereményeket november ll-től, a 11, 12 és 13 találatos nyereményeket pedig november 16-tól lehet átvenni. Az utolsó pillanatban sikerült az egyenlítés 22. sz. Volán—Kecskeméti SC 2—2 (1—0) Kecskemét, 2500 néző. Vezette: Győri. 22. sz. Volán: Kertész — Bar- tosik, Jancsika. Réthy, Vasulev, Köböl, Pál, (Halászi a 73. percben), Zombori, Oravecz, Németh, Molnár Gy. Edző: dr. Varga László. KSC: Frák — Elekes II., Egyed, Szabó, Rózsa (Drahos a szünetben), Bedzsula, Vágj, Prikidáno- vics, Oskolás, Puskás, Leskó II. (SÖrÖ3 a szünetben). Edző: Verebes József. Az első percben szögletet ért el a KSC, s egyelőre a folytatás sem látszott rossznak. A 12. percben Vági balról belőtt labdáját Puskás kapásiből küldte kapura, de az erős lövés a kapu közepébe .tartott, s így Kertész köny- nyen hárította. Fokozatosan jött fel a Volán, s a 15. percben egy szöglet után csák nehezen tisztázott a kecskeméti védelem. A 19. percben Szabó labdájával Pri- kidanovics indult meg a bal szélien, ám a beadását Végi messze fölé és mellé -lőtte. A 22. percben váratlanul megszerezte a vezetést a Volán. Egy előreívelt labda leperdült Egyed lábáról, s éppen Molnár Gy. elé került. A csatár elhúzott Egyed mellett, majd a kifutó Frák mellett a kapu jobb oldalába vágta a labdát. 1—0. A gól a vendégcsapatot hozta fel, bár ez akkor inkább csak enyhe mezőnyfölényt; jelentett. A 32. percben szöglet után Németh fejelt a bal kapufa mellé. Egy perc múlva Egyed megsérült, s csak négyperces ápolás után tért vissza. A félidő utolsó perceiben is a Volán kezdeményezett többel. A szünetben végrehajtott kettős csere megváltoztatta a játék képét. Támadott a kecskeméti csapat és a 49. percben egyenlített. Sörös lövését a vetődő kapus már csak a gólvonalon túlról tudta kikotorni. A közvetlenül a kapu mellett álló játékvezető azonnal gólt ítélt. 1—1. A folytatásban támadni próbált a KSC, de igazán gólveszélyes helyzet nem adódott. Közben a kecskeméti védelem változatlanul sokat bizonytalankodott, s így a Volán ellentámadásai sokszor zavart akoztak a KSC kapuja előtt. A 63. percben Elekes II. hibája uitán Egyed az utolsó pillanatban mentett szögletre. A 65. percben jobbról Zombori ívelt szögletet. A labda Prikidánovics fejéről visszakerült Zomborihoz, aki egyből beívelte. Ügy tűnt, hogy a kapu másik oldalán az alapvonalon túlra kerül a labda, s nyilván Frák is ezt hitte, mert megtorpant. Molnár Gy. azonban l niég a vonalon elcsípte, s kö- 'zépre adta. A befutó Zombori 6 méterről az üres kapu közepébe lőtte. 2—1. Elkeseredett KSC-rohamok következtek, de eredmény nékül. A 73. percben Puskás fejesét védte a kapus. A 79. percben Prikidánovics labdáját ütötte szögletre Kertész. A 82. percben Vági szabadrúgása a sorfalban akatdt eL A 90. percben az utolsó lehetőséget használta ki a KSC az egyenlítésre. Szaibó a félvonal közeléből ívelt szabadrúgást. A 18-osnál Puskás lefejelte a labdái, s a nagy lendülettel érkező Sörös maga elé tette és a tehetetlen kapus mellett a hálóba lőtte. 2—2. Már kezdésre sem volt idő. Kellemetlen perceket éltek át a kecskeméti szurkolók ezen a mérkőzésen. Az első félidőben — a várt gólok helyett — inkább a vendégcsapat támadásait láihatták, s gólt is Molnár Gy. lett. Még szerencse, hogy csak egyet, A szünet után a kecskeméti csapat támadóbb felfogásban játszott, s bár elég hamar sikerült az egyenlítés, a folyamatos játék most is sokat akadozott. Amikor a Volán másodszor is megszerezte a vezetést, úgy tűnt, alig van remény a pontszerzésre. A KSC azonban — s ez dicséretes — megállás nélkül küzdött, s szinte az utolsó pillanatban sikerült az egyenlítés. Az egyéni teljesítmények közül h Vitán csapatából Jancsikat Bartosik. Zombori és Molnár Gy. játéka tűnt ki. A KSC-ből Szabó, Vági, Oskolás és Sörös teljesítménye emelhető ki. Szép volt a botgyakorlat...