Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-04 / 261. szám
s» APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan SOLTVADKERTI-TONAL, Nelele.its u. 9. szám alatti fürdőszobás, télen is lakható nyaraló eladó. Érdeklődni: Kiskunhalason, a piac mögött. Kovács órásnál. 2104 KÉTSZOBÁS. kertes. fél . ház sürgősen eladó. Kiskunhalas. Nefelejts u. 5. Érdeklődni 16 órától. 2066 ELADÓ Kecskemét, Epreskert utca 62. számú ház. 4566 ELADÓ átírható, hobbinak is alkalmas, 1158 négyszögül szőlő Szarkáiban, a betonúihoz közel. Részletekben Is. Érdeklődni: Vidáéknál. Kecskemét, Zimay L. u. 10. _______ 6354 K ECSKEMÉTEN az. épülő, ú,1 kórház mellett, igényes kétszintes sortársasházba építtető társakat keresünk. Érdeklődni: napközben a 11-021-es kecskeméti telefonon. 4633 KÉT szoba, összkomfortos ház. 237 négyszögöl telekkel áron alul eladó. Szabadszál- lás, Szántó B. út 8. 6264 350 NÉGYSZÖGÖL hobbikért eladó, úrihegyi vasútállomás mellett. Érdeklődni: Kecskemét. Szolnokihegy 12. II. emelet 12. Mindennap este 6 óra után. 4756 KÉTRENDBELI fürdőszobás ház eladó. Kecskemét, Szabadkai u. 8. (Rendőríalu). Érdeklődni: naponta 6 óra után, vasárnap egész nap. _________________ 4690 TÖSERDÖBEN telek eladó. Érdeklődni 17 óra után, Kecskemét, Avar u. 11. sz. _________ 6412 TÖSERDEi üdülőtelek eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Nyitra u. 12. 6423 ELADÓ fél ház, két kisszo- ba. konyha, fürdőszoba, több melléképülettel elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Puskin utca 11. szám. _____ 4761 T ÖSFÜRDÖN, 80 négyszög- öles üres üdülőtelket vennék. Árajánlatokat „Nyári víkend" jeligére kérem a Kiskunhalasi Hirdetőbe, Magyarja. 2. 2087 KISKUNHALAS központjában. Eötvös u. 17. számú ház, beköltözhetően eladó. _____________ 2099 4 SZOBÁS, ~ fürdőszobás, • családi ház. azonnal beköltözhetően, 3 szobás lakrészszel eladó. Érdeklődni vasárnap 9—16 óráig. Kecskemét, IV. kér. Kasza utca 5. ________________________1384 B ORBAS 120, számú tanya eladó, fél hold földdel, jó- szágtartásra alkalmas. (Békéscsabai útban 13 km-nél. közvetlen a betonút mellett.) Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi u. 36. szám alatt. 4676 BELTERÜLETI gyümölcsös 94 négyszögöl eladó. Tulajdonos. Kecskemét, fczigány J. U, 4._______________ 4732 S ZOBA, konyhás házrész eladó. ^Kecskemét,. Vörös- maVty"ú^-L6„ 'X,.* 4733.. SZOLNOKON 644 négyszög- öles közművesített, beltelek, beköltözhető épületekkel, állattartásra is alkalmas, olcsón eladó. Sütőné. Szolnok, Ságvári-kert 65. II. 3. 4724 50 000 FT kp. plusz részlet- fizetéssel házat, vagy házrészt keresek megvételre Kecskemét városhoz közel. Ajánlatokat „Tanya is megfelel 74 048” Jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._____________________4728 S ZOBA, konyhás házrész eladó. azonnal elfoglalható. Kecskemét, Zöldfa utca 51. egész nap._________________4730 HÁZ eladó. Kecskemét, Sörház u. 32. Érdeklődni: november 6-án, 7-én. 4750 KECSKEMÉTEN 200 négyzetméter mezőgazdasági épület, beköltözhető lakással eladó. Jelige „Víz. villany van 126 965” Felszabadulás téri hirdetőbe. 1371 KATYMAR. Kossuth u. 14-es és 18-as számú ház azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott cserépkályha, olajkályha eladó. 1142 Lakás TOMPA, Damjanich utca 87. szám alatti családi ház. beköltözhetően eladó.______2085 É LADÓ nagyméretű. 3 szoba összkomfortos, garázsos lakás. Kisebb lakást cserébe beszámítok. Érdeklődni a helyszínen. Kecskemét, Széchenyi krt. 22 b. Lévai. 6419 SZALAGHAZI, kétszobás, parkettás, beköltözhető lakás eladó. Kecskemét, Petőfi S. u. 7. VII 222._____4738 2 DlÁKFIÜ, kétszobás, fürdőszobás lakást bérelne Kecskeméten. Ajánlatokat Kecskemét' Kertészeti Főiskola portájára kérünk. 4753 Gépek és alkatrészek ELADÓ UAZ személygépkocsi. Megtekinthető Baja, Szegedi u. 77 b. sz. alatt. 1144 TRABANTOSOK figyelem! Pótfütés készítése és szerelése. Fritsch Miklós. Kiskörös, Szabadkai utca -33. 4609 MB 1000-es Skoda, 2 éves műszakival eladó. Jánoshalma, József A. 9 a.____ 1367 M TZ 50-es traktor billenős pótkocsival eladó. Kiskunhalas. Zrínyi u. 16.______2064 U O rendszámú Zsiguli Kombi eladó. Kiskunhalas, Víz u. 7. Érdeklődni 17 óra után. _______________ 2070 C Y-OS 353-as karosszériahibás Wartburg, alkatrésznek eladó. Jakabszállás, II. kerület 5/a, _______________4636 Z APOROZSEC 1979 novemberéig érvényes műszakival, kis hibával, sürgősen olcsón eladó. Soltvadkert. Munkácsy M. u. 12._____2100 A RO-RAJ tipusú gépkocsi, műszaki vizsgázott, megegyezéssel eladó. Érdeklődni lehet: 6221 Akasztó, Lenin ú. 81. szám alatt, egész nap. 367 TRABANT combi 60i-es karosszéria, futóművel eladó. Kecskemét, Benei úti iskolánál;_____________________6426 P G-S Lada 1600-as eladó. Ajánlatot „Korálpiros” jeligére a kiadóba kérek. _______________ 6428 M I A motoros munkagép és egy 350-es Jáwa motorkerékpár új állapotban eladó. Kiskunhalas, Gózon u. 57. 2079 ELADÓ 250-es MZ Trophi és SB—50-e.s Simson motorkerékpár. Érdeklődni: Vaskút. Segesvári u. 19. sz. szombat, vasárnap egész nap. 1146 ARO gépkocsi rendszámnélküli, üzemképes állapotban eladó, Csengőd, Kulér 15. Mészáros József.____6421 v ennék Warszawa rend- számnélkülV gépkocsit. Lehét mötorhibás is. Értesítést .askúltétl László, Lajosntizse, Tárnál u, 7. kérek. 6415 500-AS Fiat áron alul eladó. Érdeklődni: délután 2—8 óráig, Kecskemét, Fazekas u. 2._______________, 6373 U K-S Trabant eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Liszt Ferenc utca 27. II. emelet 12. (17 órától, hétfőn, kedden egész nap.)_______________4710 R ENAULT 850-es gépkocsi üzemképes motorral, karosszériahibával alkatrészként is eladó. Ara: 6000,— Ft. Érdeklődni: Kecskemét. Nagykőrösi u. 35. I. em. 2. ' Délután 3-tól.____________4735 U X rendszámú, most vizsgázott, fehér Wartburg és IF rendszámú, fehér Wartburg 2 éves műszakival; olcsón eladó. Megtekinthető: vasárnap délután. Kecskemét, Petőfi S. u. 14. IX. emelet 27. Szijártóné. 4711 AUDI 60tas alkatrészenként eladó. Cím: Vaskút, Kossuth L. u. 152. sz. 1131 ELADÓ IX-es 601-es Trabant Kecskemét. Batthyány utca 8. belső udvar. (15 órától.) 4712 ELADÓ jó állapotban levő Zsiguli. Kecskemét, Hajnal u. 1. 4722 DÉGAZ mellett garázs eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Halasi út 13. III 28, délután 17 óra után. 4723 ZL-ES Lada Kombi, jó állapotban eladó. Soltvadkert, Szakái. Bócsai úti. bisztró. 4725 MIA Diesel munkagép, 20 mázsa teherbírású oldalmagasítóval. KRESZ-előírásai- nak megfelel, eladó. Tóth Ambrus, orgovány, Népköztársaság útja.___________6410 S UPER 50-es traktor, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni , a délutáni órákban. Soltyádkert, Ady E. u. 44. ______ __ _ 6196 F IAT 126-os. PC-s, eladó. Kiskunfélegyháza, Martinovics u. 23. 2933 Egyéb adásvétel 40 Db juh eladó. Érdeklődni: Kispál Mihály, Kecel, Csukás-tó 148. 6348 MEKALOR 20 olajkazán, jótállással eladó. Érdeklődni Kiskunhalason, a Kossuth utcai bútorraktárban. Iványinénál.______________2065 MUZEÁLIS értékű, nagyméretű zongora, elköltözés miatt, áron alul eladó. Ba- ranyi. Kunbaja, Zrínyi u. 63. sz._____________________1143 ELADÓ néhány mai magyar festmény. Kiskunhalas, Kuruc vitézek tere 46. III. em. Törtely. Megtekinthetők 17 órától.____________________2076 KUNBARÁT és Kunleány sima szőlővessző eladó. Soltvadkert, Grőtzer u. 7. Antal István. ________ 2082 S AJATGYÖKERÜ csemege- és borszőlővesezők nagy választékban megrendelhetők, kaphatók november 15-től. Ungerbauer György. Csong- rád. Felszabadulás u. 42. ___________________________4555 G YÖKERES vesszők, csemege- és borfajták, zalagyön- gye korlátlan mennyiségben kaphatók. Schiszler szőlőiskola, Soltvadkert. _________________________1043 B ONTÁSBÓL eladó: tégla, ajtók, ablakok, deszka, léc és fűrészelt gerendák. Kecskemét, Kisfaludy utca 12. sz. (az óvoda mellett). 4338 PIANINO sürgősen eladó. Kecskemét, Szabadkai u. 8. Rendőrfalu. Érdeklődni: naponta 6 óra után, vasárnap egész nap.____________ 4691 6 00 NÉGYZETMÉTERES fó- llaváz és OTR olajkazán, 20 hl olaj eladó. Kiskőrös. Ma-, dách u. 28, ______________6425 G YERMEK sportkocsi, autóba is szerelhető, igényesnek eladó. Kecskemét, Horváth Döme utca 8. Este 5 után. ______________________4705 L ÉGFÜVÓS olajkazán, motorral is hajtható tricikli, 4()0-as> szalagfűnész esztergával. hordozható cserépkályha, karos lemezolló, , 600-as Trabant Combi rendszámnélküli eladók. Kecskemét, Zsinór u. 9.______________6402 LUXUS kivitelű, máriaüve- ges, amerikai kokszkandalló igényesnek eladó. Megtekinthető: Budapest, II., Vö- röstorony u, 13/b. 6420 ELADÓ jó állapotban levő, centrifugái mosógép, nagyképernyős tv duplaheverő, 2 fotel, külön mosógép, olcsón. Kecskemét, Hajnal u. L__________________________4721 ELADÓ Kari gyermekszobabútor. olasz Járósbaba, irha- és műszőrme-bundák. Kecskemét, Irinyi út 37. III. emelet 23._________________. 4713 R AKTÁRNAK száraz, világos pince kiadó. Vasajtók eladók, Kecskemét, Rendör- 1 falu. Benke József u. 30. Nagy. 6200 ÖUlAS gyümölcsű, piros, fehér, fekete ribizketövek darabonként 20 Ft. Meistu- verk évelő szegfűpalánta több színben, tövenként 4 Ft. kaphatók Toronyi-kertészet. Békéscsaba. Sztraka 27. 1388 GAZKÁLYHA, propán-bul in gázra eladó. Kiskunfélegyháza, Molnár Béla u. 2. 2901 V egyes BETEG vagy idős személy gondozását vállalom lakásomon is. Leveleket „összkomfortos lakás” jeligére a kiadóba kérek. 6346 ESERNYÖ.JAVÍTÁS, áthúzás, külföldit is. Postán utánvéttel is. Kecskemét, Szarvas utca 17. Mészáros. 4599 PLISZÉROZAST. guvréro- zást, hosszú alkalmi és menyasszonyi ruhát rövid határidőre vállalok. Postán küldheti, utánvétellel szállítok. Spitzer Dezsöné. Kecs- kemét. Rákóczi u. 28. 3527 KULCSMASOLÁS autó- és biztonsági zárakhoz megvárható. 8—16-ig, szombaton 8— 12-ig, Hambalkó Tibor, Ba- 1 a. Hattyú u. 2. 1128 CSALÁDI házépítkezőkkel 1979-es évre megrendelést kötök anyaggal vagy anyag nélkül, vidéken is. Leveleket „Kulcsátadással 74 072” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4751 BOTOROZOTT szobába leány szobatársat keresek. Kecskemét. Hoffmann János utca 6, ____________________4759 B OTORAINK tárolására alkalmas raktárhelyiséget keresünk 1979. február 1-éveL Szék- és Kárpitosipari Vállalat Kecskeméti Gyára. Kecskemét, Törökfái 159. sz. Érdeklődni lehet: a 13-758-as telefonon. 4695 KISGYERMEK nappali gondozását vállalom. Leveleket „Házhoz megyek 74 053” jeligére kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 4734 KÜLÖN bejáratú albérleti szoba, igényes, idősebb férfinek kiadó. Kecskemét, Széchenyi körút 34. 4739 RAKTÁRHELYISÉGET keresünk 1979. január 1-ével Kecskeméten, takarmány tárolása céljából kb.: 35—45 négyzetméter alapterülettel. Értesítést kérjük a Tojástermelő Szakcsoport Kecskemét, Munkácsy u. 8. címre küldeni. Telefon: 12-456. 4744 KÜLÖN bejáratú szoba, bútorozva, vagy üresen kiadó. Kecskemét. Pásztor u. 14. (Muszáj) 4729 1978. OKTOBER 26-án. csütörtökön fél 5 órakor elveszett tacskó szukakutyám. Színe barna, álián őszülő, farkán fekete háromszög van. 4 éves. A becsületes megtaláló magas jutalomban részesül. Címem: Antallcz Mihály. Kecskemét, Lenin tér 14 c, III. em. 35. 6340 Házasság Ne menjen máshová! megyén belül is rendelkezésére állnak a színesfém alapanyagok metamid. bonamid rudak, alumínium épületbádogos szerkezetek, szerelvények, — színesfém félgyártmányok. — PVC nyomó- és lefolyócsövek, — forrasztó ón. Színesfém szakiizlet Kecskemét, Külső-szegedi út 9. sz. a VASTELEPÉN. 1350 Gvászhír Fájd ilomfcól megtört szívvel tudatjuk. hogy szeretett férjem, fiain, testvérünk, vejem, sógorunk FAZEKAS GERGELY életének 33. évében, tragikus hir- i elenséggel elhunyt. Temetése f. hó l-én, szombaton negyed 2 órakor les/ a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 4804 * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk » IFJ. B. NAGY MIHÁLY Kecskemét, Petőfi S. u. 7. szám iliUti lakos, életének 39. évében október 26-án, tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. Gyászoló család. 6129 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátokiak, ismerősöknek, a Ganz-MA- Vao dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk KARDOS IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló csalad, Kiskunhalas. 2110 MUNKAALKALOM Már kapható! AZ OLASZ SZABADALOM ALAPJÄN, OLASZ GÉPSORON ÉS TECHNOLÓGIÁVAL GYÁRTOTT 20x20-as mázas zalaegerszegi padlóburkolólap rss miíím, 21 ÉVES. 167 'cm magas. fizikai. dolgoaA- elvált férfi,u ezúton keresi korban hozzáillő lány, vagy elvált asz- szony ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Szeretet és szerelem” jeligére kérem a Kiskunhalast Hirdetőbe, Magyar u. 2. 2103 40 ÉVES, elvált férfi, mások által csinosnak mondott. 35 év alatti nő ismeretségét keresi házasság céljából. Átlagon felüli anyagiakkal rendelkezem. Csak kézzel Írott fényképes levelekre válaszolok. Leveleket: „Minden van csak Te hiányzol" jeligére a bajai Magyar Hirdető Kirendeltségébe kérem. , _ _ 1149 165 CM magas. 40 éves. barna. házzal, kerttel rendelkező szakmunkás házasság céljából megismerkedne kor. ban hozzáillő, házias növel. Leveleket „Kertbarát" Jeligére a kiadóba kérek. Ezt. ajánljuk, ezt keresse SZAKÜZLETEINKBEN: Kecskeméten, Baján, Kiskunhalason és TELEPEINKEN: Bácsalmáson, Kalocsán, Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Lajosmizsén 4587 Vállalat FÉMIPARI SZÖVETKEZET KISKUNFÉLEGYHÁZA, ALPÁRI ÜT 5. TELEFON: 507. TELEX: 26 445. Vegye igénybe szövetkezetünk garanciális és garancián túli szolgáltatásait Rádió—tv híradástechnikai cikkek, motorkerékpár, robogók, gumijavítás, kerék-kiegyensúlyozás. Kossuth utcai Szolgáltató Ház, Móra tér 11. Telefon: 226. Felszabadulás u. 36. Háztartási kisgép-, varrógépjavító részleg. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 16. Szolgáltató Ház. ELADÓT felvesz rum Áruba/.. a kecskeméti Cent- 4716 Yfl.LANYSZERELÖ- K LT. felvonulási üzemhez változó munkahelyre, továbbá festő, üveges, kőműves, ács-állványo- /o, vasbetonszerelő, lakatos szakmunkásokat, tetőszigetelő és hőszigetelő, valamint férfi és női betanított és segéd munkásokat felveszünk, jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. fszt. in. 4747 AZONNALI belépéssel felveszünk targoncavezető vizsgával rendelkező raktári dolgozót, központunk gyógyszerraktárába. Jelentkezni lehet: Kecskemét. Izsáki út 8. sz. alatt, a raktárve- zetőnél. - 4749 FELVÉTELRE keresünk építési műszaki ellenőrt (üzemmérnök, technikus) és épületgépészt. (Kiskunhalas környékiek előnyben.) Jelentkezni lehet: TE- SZÖV. Kiskunhalasi Szolgáltató Ágazat vezetőjénél, Kiskunhalas, Dózsa György u. 13. Telefon: 446. 4743 MEZŐGÉP Vállalat tmk-mühelyébe gyakorlattal rendelkező villanyszerélőt keresünk felvételre. Jelentkezni lehet: tmk-főművezetőnél. Kecskemét, Külső-Szegedi Út 136. 4745 MEGYEI Kórház felvesz betegellátó osztályaira: takarítónőt, műtőssegédet, segédápolónőt, továbbá a mosodába betanított munkást. A kórház óvodájába óvónőt esetleg képesítés nélkül is. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Izsáki út 5. i 1389 A KECSKEMÉTI Számítóközpont pályázatot hirdet kétműszakos műszerész munkakör betöltésére. Pályázhat minden 35 évnél nem Idősebb férfi dolgozó. aki elektroműszerész vagy íroda- gépinüszerész szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezik és legalább 3 év szakmai gyakorlata van. Pályázatokat kérjük — eddigi tevékenység megjelölésével — írásban beküldeni címünkre, Kecskemét, Irinyi u. 17. sz. 1391 DÉGAZ Kecskeméti Üzemegysége utcai gázvezetékek építéséhez felvételre keres kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezés a DÉGAZ Üzemegység, Kecskemét, Ipoly u. 5. sz. alatti telephelyen. 3370 A KALOCSA és Vidéke Sütőipari Vál- lalat pályázatot hirdet a kiskörös» gyáregységvezetői állás1 betöltésére. Feltételek: legalább 5 éves szakmai —■ vezetői gyakorlat, vagy szakirányú felsőfokú, illetve középfokú végzettség. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a vállalat személyzeti és oktatási osztálj’án. Kalocsa, Tömöri u. 56. szám alatt, telefon: 519-es. Sütőipari Vállalat, Kalocsa. 371 FELVESZÜNK gépmunkásokat, valamint 16—20 éves fiatalokat lakatos betanító tanfolyamunkra. Bejárókat autóbuszokkal szállítjuk, munkásszállásunk van. Érdeklődni: a munkaügyi osztályon lehet. Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 4659 MS MŰSZAKI CIKKEIT: rádió, tv, mosógép, centrifuga, porszívó stb. RUHÁZATI ÁRUIT: szőrme- és bőrruházat stb. kínálja fel megvételre a BÁV BAJAI BOLTJÁNAK átvételi irodájában. Nyitva: 8—13-ig, 14.30— 16.30-ig, szombaton 8—12-ig. 1148 FÉRFI- ÉS NŐI DOLGOZÓK RÉSZÉRE / /. ff* ■ , építőipari I ■■ ff f I I H I f ff konnyugepkezelo-kepzo tanfolyamot indítunk Oktatási idő: 6 hónap. Kezdete: 1978. november 88. Helye: KECSKEMÉT Feltétel: 8 általános iskolai végzettség:, 18—45 életév. A tanfolyam vizsgája országos érvényűi A tanfolyam ideje alatt és után folyamatos munkát biztosítunk! A jelentkezőkkel szerződést kötünk! Szociális juttatások a kollektív »zerződés szerint. Jelentkezés: személyesen vagy írásban BACS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Kecskemét, Klapka u. 34. fszt. 10. 4748 Pályázati felhívás! A KALOCSAI PAPRIKA- ÉS KONZERVIPARI VÁLLALAT pályázatot hirdet CSUMASAN leszakított FÜSZERPAPRIKA-FÉLTERMÉK csumatlanitAsänak megvalösitAsAra A pályázaton bárki részt vehet egyénileg vagy csoportosan. A csumátlanító gép elégítse ki az alábbi követelményeket: A gép 84 órás teljesítménye legalább 150 q csumátlanított féltermék. A gép csumakiválasztása legalább 85%-os legyen az eredeti csumatartalomra vonatkoztatva, a kiválogatott csumában a paprikabőr aránya legfeljebb 40° o, a porlási veszteség legfeljebb 0,5% lehet. A legkevesebb külön kiszolgáló személyzetet igényelje. A gép ne szennyezze környezetét. A gépbe kerülő fűszerpaprika-féltermék nedvességtartalma kb. 8%-os. A CSUMAKIVALOGATÓ GÉP FELTALÁLÓJÁNAK KÜLÖNDÍJA: 20 000,— FT A különdíj az újítási díjtól függetlenül illeti meg a pályázót. A beérkezett pályamunkákat vállalati bíráló bizottság értékeli. A nem megfelelő pályázatok elutasításra kerülnek. Beküldési határidő: 1979. március 15. Egyenértékű pályamunkák esetén a bizottságnak joga van a díj megosztására. Cím: KALOCSAI PAPRIKA- ÉS KONZERVIPARI VÁLLALAT 6301 Kalocsa, Paprika u. 1. Postafiók: 71. Telefon: 46, 112. 1394 «)>>