Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-29 / 281. szám
1978. november 29. • PETŐFI NÉPE • 5 Szakmunkásképzés Kiskunhalason 7. Tízezer munkás ma és holnap Néhány héttel ezelőtt az MSZMP városi bizottságának szervezésében ankétot rendeztek Kiskunhalason a szakmunkásképzés, a szakember-utánpótlás témakörében. A beszélgetést, amelyen részt vettek a legfontosabb városi üzemek és vállalatok képviselői, az tette aktuálissá, hogy a nyolcadikos általános iskolás gyerekek rövidesen kitöltik továbbtanulási jelentkezési lapjukat, tehát döntenek arról, hogy milyen szakmát válasszanak. Köztudott, hogy hazánkban elfogytak a munkaerő-tartalékok. Új szakembereket, munkásokat, a mezőgazdasági és az ipani üzemek döntő többségié már cSák az iskolákból várhat. A jelenlegi demográfiai helyzet következményeként azonban sem az általános iskolákban, sem a szakmunkásképző intézetekben nem végez annyi fia tail, mint ameny- nyire a termelésben szükség volna. Ügy is fogalmazhatunk; éles, sőt a jövőben egyre élesedik az üzemek közötti „'konkurrencia- harc” a képzett szakmunkásak megszerzéséért, és ezzel együtt már az általános iskolai tanulók megnyeréséért is. Egy-egy terület, város kiegyensúlyozott munkaerő-gazdálkodása, illetve egészséges ipari fejlődése szempontjából kulcsfontosságú kérdés tehát, hová, s merre veszik útjukat a végzős nyolcadikosok. Távoli iskolákba — ahonnan a visszatérés útja rögös, bizonytalan — avagy a helyiig vagy közeli intézményekbe jelentkeznek, s mint végzősök, az otthoni üzemek jól képzett szakembereinek létszámát gyarapítják. A számok bizonysága Mielőtt az ankéton elhangzottak ismertetésére térnék* hadd idézzek néhány számadatot Kiskunhalas ipari fejlődésének jellemzésére. Hiszen csak ezek tükrében érthetők meg a szakmunkás-utánpótlás problémái. Az MSZMP városi bizottságának határozata előírja* hogy az ipari termelésnek az országos ütemnél gyorsabban, 1978-ban hét-nyolc százalékkal kell emelkednie. Az export tervezett ősz- • szege 615 millió forint, a városi termelés egynegyede. Az exportcikkek majdnem kilenctized részét azonban egyetlen üzem, a baromfifeldolgozó vállalat dolgozói termelik meg — tavaly 547 millió forint értékben. A Halasi Kötöttárugyár idei exportterve 74 millió forint. A Városi építőipar 1978-ban 380 milliós termelést tervezett, ez a tavalyit 11 százalékkal haladja meg. A kiskunhalasi üzemek közül a legjelentősebbekben rekonstrukciót végeznek. A Fémmunkás, a Papíripara Vállalat, a Baromfifeldolgozó és a Ganz-MÁ- VAG gyáregységei a Kötöttáru- gyárral együtt 415 millió forint értékű beruházást terveztek 1978-ra — részben épületekre, azok felújítására, részben pedig az eddigieknél korszerűbb, hatékonyabb termelőberendezések Vásárlására. A termelés növelését — akarva, akaratlan — létszámbővítéssel már tavaly sem lehetett elősegíteni. A halasa üzemek tervezett munkásiétszámuknak csupán 95,6 százalékát tudták betölteni. Ez az arány nem valószínű, hogy emelkedne a jövőben. A városi ipari dolgozók létszáma körülbelül tízezer fő, s ami az elkövetkező éveket illeti, ennyi is marad. Egyet lehet tenni csupán: a tízezer Kiskunhalason dolgozó munkás 1980-ban vagy 82-ben magasabb szakmai tudással* hatékonyabban lássa el majd megnövekedett feladatát. Esi ezen van a hangsúly, hiszen továbbra is emelkednie kell az egy dolgozó által megtermelt termelési értéknek. És ezt bizony csak jobb munka szervezéssel, korszerűbb, [bonyolultabb termelési berendezésék beállításával, jobb kihasználásával, tehát fegyelmezettebb és tudatosabb munkával érhető el. E korántsem teljes „követelménylista” alapja az az ektató- nevelő munka, amelyet elsősorban a szakmunkásképző intézetek tanárai, oktatói végeznek, hogy sokoldalúan képzett, fiatal szakembereket bocsássanak ki kapuikon. Ezért is volt az eszmecsere résztvevőinek vendéglátója a Kiskunhalasi Ipari Szakmunkás- képző Intézet. Szaktantermek, kollégium A 618-as Ipari Szakmunkás- képző Intézet igazgatója, dr. For- ezek György még a beszélgetés megkezdése előtt rövid sétára invitálta a megjelenteket. Bemutatta a tizenkétezer kötetes könyvtárat, a kollégiumot, és néhányat az intézmény szaktantermei közül. A vasipari szakrajzterem rendje egyszemélyes munkaasztalaival, felszerelésével egy gyár szerkesztési szobájára emlékeztetett. Az elektrotechnikai szaktanteremben nemcsak a jövendő villanyszerelők tanulnak, hanem mindazok, akik számára ez a tárgy kötelező. Tehát többek között női szabók, lakatosok, esztergályosok is. A padokba beépített mérőműszerek, dobozok, csatlakozók segítségével minden tanuló önállóan kísérletezhet, s az elektronikus feleltetőgép pedig a gyakorlatban elsajátítható elméleti kérdések számonkérését köny- nyíti meg ... A kémia szaktanteremben egy hatalmas programozható periódusos rendszer, hívta fel magára a figyelmet. Különböző kapcsolók segítségével a diákok az elemek más-más csoportjait világíthatják meg, és így a kérni tudományának alaprendszerében a diákok szemléletesen és könnyen eligazodhatnak. ) — Régen túljutottunk már azon a gyakorlaton, amikor a modern gépek mellé állított fiatal szakmunkások értetlenül meredtek kapott feladatukra; hiszen az iskolában többnyire kályhacSöve- ket fabrikáltak, mert másra nem volt mód — magyarázta bevezetőjében az igazgató. — Ma már úgy ahogy, de lépést tartunk az üzemek fejlődésével. Csak egyetlen példa: a kiskunhalasi gyárakban is megjelentek már a legkorszerűbb típusú, úgynevezett NC- vezérlésű esztergapadok. Ezekhez csak azok a legfiatalabb szakmunkások értenek, akik már megismerkedtek az integrált áramkörökkel, a digitális vezérléssel, a tirisztoros rendszerekkel. Erre csak nálunk van mód a mi iskolánkban, de itt sem régóta. Tehát csak a legfrissebben végzettek ismerik ezeket a rendszereket. Nos, hát ezért kell az ipari- tanuló-oktatást, amennyire lehet „jövő-készre” szervezni... A legnagyobb problémánk az, hogy a magas színvonalú elméleti oktatás mellé a központi tanműhely hiányában egyelőre még alig-alig tudjuk felzárkóztatni a gyakorlati képzést. Ezen sürgősen változtatni kell. Pavlovits Miklós (Folytatjuk) • A világító periódusos rendszer a kémia szaktanterem 'alán. ® A kiskunhalasi 618-as Ipari Szakmunkásképző Intézet oktatási épülete. (Tóth Sándor felvételei) Jubileumi hangverseny Több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza Baján az öntevékeny zenei mozgalom. Az újabb fellendülést 1958-tól számíthatjuk: akkor alakult újjá a Liszt Ferenc Énekkar, mely a József Attila Művelődési Központ művészeti csoportjaként dolgozik, Vigh László és Vigh Lászlóné karnagyok vezetésével. A jelenleg mintegy negyven főt számláló vegyeskar tagjainak negyede kezdettől fogiva együtt énekel. A mostani és a régi dalosok sok szép emléket őrizhetnek a közös próbáikról, 'koncertekről, a kilenc külföldi útról, a mind magasabb elismerést hozó országos minősítő hangversenyekről. A több ízben elnyert aranykoszorús fokozat után legutóbb a „fesztiválkórus” minősítést is megkapta' az együttes. A napokban a jubileumi koncert első résziében a szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus és a Kecskeméti Városi Vegyeskar szerepelt. A Tolna megyei vendégek műsorából kiemelkedett Liszt, A munka himnusza című műve, melyet Marczis Demeter operaénekes adott elő, Thész László biztos támaszt jelentő zongorakíséretével. Az együttes karnagya Fertőszöginé Huth Erzsébet. A kecskeméti kórus Roz- gonyi Éva vezényletével a tőlük megszokott kulturáltsággal énékelit néhány reneszánsz kórusdalt, majd' Kodály Pange Lingua című ciklusát adták elő Ordasi Péter értékes orgonakíséretével. Ezt követően a bajai kórus mutatkozott be ismételten, a lelkes közönség előtt. A gazdag, változatos műsor és a megszólaltatás színvonala egyaránt azt bizonyította, hogy a bajai Liszt Ferenc Énekkar a megye zenei életének jelentős tényezője. Négy évszázad kórus- muzsikájáiból adtak válogatást: a reneszánsz madrigáloktól barokk oratóri műrészleten, romantikus operakóruson keresztül az utóbbi évtizedek magyar szerzőiig ívelt a műsor. Már ez önmagában is az éneklők és a vezetők: helyes célkitűzéseit tükrözte: hallgatóságukat a muzsika sokféle stílusával, sokféle kifejezési formájával akarták megismertetni. Ügy tűnt, mind a karnagyok, mind a dalosok jól érzik magukat ebben a sokszínű világban, s ha talán nem is egészen egyénírtve, de megtalálják a megfelelő hangvételt a régi muzsikához majd Verdihez és Mendelssohnhoz éppúgy, mint Udvaréi és Bartók műveihez. A kórus mindehhez jeles hanganyaggal rendelkezik. Legszebben az akkordikus szerkezetű tételekben közép hangerővel szólalt meg. Itt sejthettük meg tartalékaikat, a még színesebb hangzás, még gazdagabb kifejezési készség kifejlesztésének biztosítékát. A Vigh László által vezényelt művek sorábÓL Deák-Bárdos György Eli, éli című sötét színekben és harmóniákban pompázó darabja és Udvardi László Tél című kompozíciója tetszett legjobban. A karnagy elképzelése híven szolgálta a zeneszerzői mondanivalót. Vigh Lászlóné a német népdalok hangját idéző lírai Mendel- ssohn-kórussal és Bartók Négy szlovák népdalának lendületes fináléjával bizonyította legszebben karvezetői rátermettségét. A Bartók-mű zongorakíséretét Dohai Tamás színvonalasan játszatta. Befejezésül a kórus névadójának az alkalomhoz illő Magyar ünnepi dalát adta elő az egyesített énekkar, Vigh László vezetésével. A hangverseny méltó lezárása volt húsz év eredményekben gazdag munkájának és nyitánya a következő évek fejlődésének, a további sikereknek. I. M. Az iskolák gazdái: a tanácsok Születéstől a halálig életünk minden fontos állomásához közük van a tanácsoknak, a napi ügyesbajos dolgainkról nem is beszélve. Sok más „kommunális ellátás” szervezésén kívül az ifjúság iskoláztatása is rájuk hárul. Az 1971. évi I. törvény megalkotása óta ugyancsak megnövekedtek idevágó feladataik, hiszen — az üzemi óvodákat, a gyakorlóiskolákat, s néhány kisegítő jellegű intézményt leszámítva — az iskolák egyedüli gazdái a tanácsok lettek. Jogi szóval: iskolafenntartó hatáskört látnak el. Jó gazdák Hét esztendő telt el az új tanácstörvény életre hívása óta, s ennyi idő már elégségesnek látszik ahhoz, hogy megbízható véleményt mondhassunk a tanácsok és az iskolák kapcsolatának alakulásáról. Röviden azt állapíthatjuk meg az eltelt időszakról, hogy a tanácsok jó gazdának bizonyulnak, lelkiismeretesen törődnek a gondjaikra bízott oktatási intézményekkel. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy ezalatt mindvégig felhőtlen lett volna a tanácsok és az iskolák viszonya, hogy ne lettek volna ki- sebb-nagyobb súrlódások egyes tanácsok és iskolák, kiváltképpen pedig egyes tanácselnökök és pedagógusok között. Oktatásügyünk nagy eredményei — például, hogy a tízéves tankötelezettségen belül a gyerekeknek több mint 90 százaléka elvégzi az általános iskolát, és az itt végzetteknek átlagosan 85 százaléka továbbtanul középfokú oktatási intézményekben — elválaszthatatlanok a tanácsi irányítástól. Csupán összehasonlításképpen említjük meg, hogy 1938-ban a fiataloknak mindössze 19 százaléka szerzett tanköteles korban a mai általános iskolának megfelelő végzettséget, s 17 százalékuk jutott be középiskolába. Óriásit fejlődött az iskolák felszereltsége is a felszabadulás után, leginkább az utóbbi öt évben, amikor is 570 millió forint értékű taneszközzel, oktatógéppel stb. gazdagodtak iskoláink. Ebben az oktatásügyi kormányzat támogatásán kívül igen nagy része volt a tanácsok erőfeszítéseinek ’ is. Most már elmondhatjuk, hogy minden magyar általános iskolában ott vannak az alapvető audiovizuális és más tecnikai eszközök. Gyenge pont: az ellenőrzés Tennivaló persze mindig akad bőségesen a tanácsokon. Emelkedőben van újra a gyermeklétszám, kopnak a régi iskolaépületek, ezért a tanácsoknak bővítésről, új iskolák építéséről kell gondoskodniuk. Az oktatás tárgyi felszereltségének fejlesztésén kívül az elkövetkező időben nagy figyelmet kell fordítani az iskolai nevelés tartalmi kérdéseire. Ez megköveteli a művelődésügyi szakigazgatási dolgozók továbbképzését. Ma még az oktatásirányítási tanácsi tevékenységnek falun és városon egyaránt az ellenőrzés az egyik leggyengébb pontja. Még a nagyobb városokban is nehéz feladat jól felkészült tanulmányi felügyelőt találni. A pedagógusokat nem vonzza a tanácsi munka, mivel az Iskolai lehetőségek sokkal kedvezőbbek annál, mint amit a tanácson nyújtani tudnak. Gond az Is, hogy a tanácsok és az iskolák érintkezésében gyakran sok az adminisztráció, a bürokratizmus. A feladatok azonban nem meg- oldhatatlanok. Községi vezetők - pedagógusok Kulcskérdés a tanács és az iskola kapcsolatának alakulásában a pedagógusokhoz való viszony. Annak idején, amikor életbe lépett az új tanácstörvény, sok nevelő attól tartott, hogy a helyi tanács önállóságának kiszélesedésével egyenes arányban növekszik majd a pedagógusok kiszolgáltatottsága a községi vezetőknek. Mi tagadás, időnként előfordultak efféle visz- szaélések, s hellyel-közzel még ma is hallunk egy-egy kirívó esetről; akadnak még elhanyagolt iskolák az országban, avagy esetenként az elsietett iskolakörzetesítésnek is rossz visszhangja támad a lakosság között, de egészében véve a higgadtság, a jó viszony jellemző a tanácsok és az iskolák együttélésére. Egymásra vagyunk utalva. A tanításhoz szükséges tárgyi és személyi feltételek megteremtése tanácsi feladat, az iskolára viszont a nevelőmunka vár, és ebben az iskola teljeset! önálló. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy tanácselnök az iskola belső életébe próbálna beavatkozni. Az együttműködésnek három fontos feltétele van: a kölcsönös bizalom, a magas fokú szakmaipolitikai tájékozottság és a jó munkamegosztás. Ahol megvannak ezek a feltételek, ott/ a tanács nemcsak az iskolafenntartói munkában kiváló, hanem a lakosság egyéb szükségleteinek kielégítésében is elöljáf. Az ilyen helyeken az emberekkel való kapcsolatokban a hivatalnoki ridegség helyébe a törődés, a megértés, a figyelmesség lép. P. K. I. „A VISSZAHULLÓ RAKÉTÁK ÍVE, MINT AZ ÉGI TEJÚTÉ...” Tosiko könyve Bizonyára megbocsátja a távoli Japánban a holdviola-szelídségű, virágszál-karcsú, mimóza érzékenységű, cirmos szegfű-erejű, napvirág ragyogású asszony, hogy így, keresztnevén tudatom a jó hírt: Ikebana círhű könyvét szeretettel, érdeklődéssel fogadták az olvasók. Siker, a szó legtisztább értelmében. Ívaki Tosiko itthon érezte magát hazánkban, csodálta a kiskunsági tájat. Férjével, a jeles népzenekutatóval — Bartók monográfiája nagy feltűnést keltett a szigetországban — sűrűn ellátogatott Kecskemétre, rendszeresen részt vettek a népzenei találkozókon, a hajdani tanyanapokon. Bársony Mihály bácsi, a tiszaalpári tekerőlantos és Ne- messzeghy Lajosné egyként szívébe fogadta őket, sok idős és fiatal barátjuk él a két folyó között. A rokonszenves, művelt asz- szonyt több intézmény is meghívta magyarországi tartózkodásuk során, hogy tartson itt is előadást az ikebana-készítésröl. A bemutató elmaradt, kaptuk helyette a Natura kiadó jóvoltából ezt a pompás kötetet. Nehéz elképzelni szerzőjénél illetékesebbet. iElőbb kerámia szakot} végzett ia japán fővárosban, majd az ikebana főiskolán tanult. Eredményes vizsgái után tíz évig művelte és oktatta ezt a nálunk még kevéssé ismert művészetet. Sokan még a szó pontos jelentését sem ismerik. Szerinte „a növények erezete, levele és virága éppúgy kifejezi a belső lényeget, mint ahogy az embernek nemcsak cselekedete, hanem arcvonásai is hűen tükrözik szellemi életét. Amikor őseink az első növényeket vázába helyezték, ez tulajdonképpen azt jelentette számukra, hogy önálló világot alkottak az edény és a benne ® Japán lakás és átmenete a kertbe. elhelyezett virágok, ágak segítségével. Alapeszméjüket az ikebana szó fejezi ki a legpontosabban. szó szerint ,vízben (tóban) virág’, de Japánban a vázába helyezett növények újjáélesztését jelenti eredeti, természetes mivoltukban.” A továbbiakban szemléletes bepillantást kapunk a távoli nép hagyományaiba, gondolatvilágába, a művészetekről alkotott felfogásába. Megismerkedhetünk a zen bölcselet művészetfilozófiai gondolataival, történetével, a tust és vizet használó, a gondolati, akarati, érzelmi egység kifejezésére hivatott szumi-e-festé- szet természetképével, a sajátos tea-szertartásokkal. Virág kompozlciós versenyek, társasági játékok, vallási szertartások után, hatszáz esztendeje jelent meg az igazi ikebana, mint azt egy 1351-ben kiadott tízkötetes, tekercsképes mű is tanúsítja. Kaunjo, a híres költő szép verset is írt a „Vázában nyíló / pompázó virágos ág” szépségéről, üzenetéről. A művészi ikebana akkor bontakozott ki, amikor határainkon feltűntek a törökök. Egy fennmaradt régi írás szerint akkor igazi művészi alkotás, „ha a vázába rendezett növények az embert a természet titokzatos és tökéletes törvényeire emlékeztetik”. Érzékletes képet kapunk a modern ikebanáról, majd a következő fejezetben készítése elveiről, módjairól. Nyomon követhetjük az alkotás gondolati és technikai folyamatát, majd gyönyörű példákon szemlélteti, hogy mit mondhat ez a művészet korunk emberének. Egy juharágból, két sárga és egy narancsszínű dáliából komponálta — például — Tejút című művét. „Kisgyerek- korom óta az elmúlt nyáron láttam tűzijátékot. Amikor a Duna- parti estén figyeltem a vízbe hulló fényeket, a színes rakéták röptét a Gellérthegy ormán, olyan érzés fogott el... mintha valami mesebeli magasságban állnék. A visszahalló rakéták íve mint az égi Tejúté... Ezt az érzést, élményt akartam visszaadni a virágok nyelvén. A főszereplő a Tejút végtelen csillagcsóváját jelképező friss juharág .. A Nagygyörgy Sándor fotóival gazdagított kötetet bevezető előszók mind hangoztatják, hogy Ivaki Tosiko „ért a virágok nyelvén” és utalnak arra, hogy a mi világnézetünktől idegen a sajános zen-kettősségen alapuló eszmei átlényegülés, de nem is erről akarnak minket meggyőzni az ódon zamatú idézetek, hanem a virágkötő-művészet hagyományairól, eszmei indítékairól. A könyvet Ivaki Hadzslmu fordította, a sajátos nyelvezet magyarításában Rab Nóra és Fábián Gyula segédkezett. H. N.
