Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-28 / 280. szám

Négy megyébe szállítanak mirelit-árut Választékbővítés a bajai hűtőipari gyárban # Borsófeldolgozás a Magyar Hűtőipar bajai gyárában. Magyar-szovjet barátsági nap Dunavecsén és Tasson A megyei népfrontelnökség, va­lamint Dunavecse és Tass párt-, tanácsi és népfrontvezetőségei rendezésében tegnap a két tele­pülésen magyar—szovjet barát­sági napot tartottak. A program keretében Dunave­csén és Tasson magyar—szovjet barátsági gyűlésre került sor. Az eseményeken részt vett és felszó­lalt P. I. Oszkolkov, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgatója. A barátsági nap alkalmábóll Tasson „Egy szocialista Munka Hőse élete” címmel kiállítást nyi­tottak. Jogászok tanácskozásai A különböző jogterületen dol­gozó jogászok tegnap Kecskemé­ten három tanácskozást tartottak. Dr. Hideg Ferencnek, a megyei bíróság elnökhelyettesének előter­jesztésében a Kecskeméti Megyei Bíróság polgári kollégiuma meg­tárgyalta a kisajátítási kártala­nítási perek ítélkezési gyakorla­tának eddigi tapasztalatait. Ugyancsak tegnap, a Kecske­méti Megyei Bíróságon a Bács- Kiskun,'Békés, Csongrád és Szol­nok megyében dolgozó szövetke­zeti jogászok tartottak tájértekez­letet. A Magyar Jogász Szövet­ség megyei szervezetének szövet­kezeti tagozata által rendezett ér­tekezleten dr. Kovács József, a MÉM jogi osztályának munkatár­sa A földjog időszerű elvi és gya­korlati kérdéseiről tartott elő­adást, amelyet vita követett. A Magyar Jogász Szövetség me­gyei szervezetének vezetősége megtárgyalta a szövetkezeti jogász szakosztály munkáját és a szak­osztály félegyházi városi csoport­jának tevékenységét. Fórum a békéről A Hazafias Népfront Bács-Kis- kun megyei Bizottsága ma dél­után 2 órakor a IX. Magyar Bé­kekongresszus előkészületeiről és a békemozgalom 30 évéről rendez fórumot Kecskeméten, a HNF Rákóczi úti emeleti helyiségé­ben. Vitaindítót mond és a vitát vezeti Gyapay Dénes, az Esti Hír­lap főmunkatársa. A Magyar Hűtőipar exportter­melésre orientált vállalat, évente a termékeinek általában 60 szá­zalékait értékesíti külföldi piacon. A gyorsfagyasztott élelmiszeripa­ri cikkek fennmaradó 40 száza­léka a magyar háziasszonyok fa­zekába kerül, lilletve üzemi kony­hák, vendégíátóipari vállalatok, kórházak és kollégiumok kony­háin használják fel A Magyar Hűtőipar 12 éve termelő bajai gyárának az ellátási körzete négy megyére, Bács-Kiskunra, Tolná­ra, Baranyára és Somogy egy részére terjed ki. Mint Hominyi Kálmán, a ba­jai gyár anyag- és áruforgalmi osztályvezetője elmondta, a gyorsfagyasztott termékek, fél­kész ételek iránti belföldi keres­let évente növekszik, mintegy 20 —25 százalékkal. Az idén a ke­reskedelemnek szállított mirelit­készítmények mennyisége már több, mint 300 vagon lesz. A nem közvetlen fogyasztásra, ha­nem további feldolgozásra — például konzervgyáraknak — ér­tékesített termékmennyiség száz vagonnyi ebben az évben. A háziasszonyoknak, a dolgozó nőknek mindig nagy gond, hogy a családnak minél kevesebb fá­radsággal és rövid idő alatt el­készítsék az ebédet vagy a va­csorát. A második műszakon könny í ten ek a gyorsfagyasztott áruik, a félkész ételek. A nagy­fogyasztók, a vendéglátó válla­latok és a többlék munkáját is könnyebbé teszik ezek a készít­mények. A bajai gyár hetente ö,t alkalommal szállít megrende­lőinek, többek között Barcsra, Szigetvárral, Kaposvárra, Duna- földvárra, Kiskunhalasra és az attól délre eső településekre. Jó Augusztusban hírt adtunk ar­ról, hogy új fajtával bővült az üdítőital-választék, megjelenítek a boltokban, és a vendégliátóipari egységekben a Gyöngy család tagjái. A Kőbányai Sörgyár kecs­keméti kirendeltsége a múlt hé­ten Gyöngy-kóstol óra invi tálta a vásárlókat három áruházba. — ízlett a közönségnek az új ital? — kérdeztük Szundi Ist­vánt, a kirendeltség vezetőjét. a kapcsolata az állami és a szö­vetkezeti kiskereskedelemmel és a nagyfogyasztókkal. A legfőbb felvevőpiacok közé tartozik Pécs, Baja és Kalocsa. Egyes helyekre hetente többször szállítanak mi­relit-árut. A Magyar Hűtőipar bajai gyá­ra minden éviben bővíti a vá­lasztékot. Az idén gyümölcsle­vesek gyártását kezdték meg. Egyelőre csak nagyfogyasztói ki­szerelésben szállítják az alma-, a meggy-, az őszibarack- és a szilvalevest. A választékbővítés érdekében a hűtőipari gyár együttműködik a Bajai Sütőipa­ri Vállalattal. Ebben az évben megkezdték a gyorsfagyasztott — Az Alföld Áruház, a Szé­chenyi téri, valamint a széohe- nyivárosi ABC-áruházak közön­ségének körében nem várt si-_ kert aratott a kóstoló. Kiderült, hogy nagyon sokan még nem is hallottak erről a görög és hol­land alapanyagból készülő, je­lenleg négy ízben forgalomba ho­zott italról. Az első bemutatkozás augusztusban volt a Hírős Na­pokon és a sikerre jellemző, hogy azóta havonta átlag 25—26 ezer levelestészták, a túróstáska és a gombóc gyártását. A kooperáció abban áll, hogy a sütőipari fél­kész termékeket a hűtőházban fagyasztják és értékesítik a ha­zai kereskedelemiben. Egyre inkább sikere van a fogyasztók körében a már régeb­ben gyártott félkészborsó-, zöld­bab-, karalábé-, karfiol-, zeller - csirkeragu- és tavaszi levesnek. Az egészséges táplálkozás kö­vetelményeit kielégítő fagyasz­tott élelmiszerek további népsze- rűsödósét segítené elő, ha a tá­roláshoz szükséges hűtőberende­zések még több kereskedelmi egységben állnának rendelkezés­re. A. T. S. palackra szóló megrendelést ‘ka­punk. Az ital széles körű elterjedé­séhez még rövid az idő, de va­lószínűleg hamarosan a Gyöngy italok versenytársai lesznek a Pepsi-Colának. Ebből különben egyre nagyobb' a kereslet, szep­tember végéig többet adtunk át a kereskedelemnek, mint tavaly egész évben. Tavaly ugyanis ösz- szesen 9 ezer 600 hektoliter üdí­tő ital volt az évi forgalmunk,, most pedig kilenc hónap alatt 10 ezer 670 hektoliterrel adtunk át a kereskedelemnek. .— A sörellátás? — Nehezen tudjuk kielégítem az igényeket. Október végéiig, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 9 ezer 800 hektoliter­rel többet, azaz 140 ezer 313 hek­toliter üveges és hordós sört for­galmaztunk. Különböző — raj­tunk kívül álló — okok miatt kevés az import sör, a hazai gyá­rak pedig nehezen győzik az el­látást. Közelednék a karácsonyi ünnepek, s mi természetesen mindent megteszünk azért, hogy miinél több sört és üdítő italt juttassunk a fogyasztókhoz. O. L. Képünkön: az üdítő italok raktárában nagy készlet várja az értékesítést. Képünkön Lengyel Menyhért egy frissen érkezett Gyöngy-szállítmányt hord be a raktárba. (Opauszky László fel­vétele) A Gyöngy család sikere Szép siker az országos döntőn ■r FIGYELMETLENSÉG, ITTASSÁG Súlyos közlekedési balesetek Az OKISZ tavaly hirdette meg az ipari szövetkezetekben dolgo­zók részére az országos szövetke­zetpolitikai vetélkedőt. Bács-Kis- kunban csaknem hétezer szövet­kezeti dolgozó indult a házi ve­télkedőn, majd a megyei rész­versenyeken 31 csapat százötven tagja mérte össze tudását február­ban. Március utolsó napján ren­dezték meg a megyei döntőt, ame­lyen első helyezett lett a Kiskő­rösi Vegyes- és Építőipari Szövet­kezet, második pedig a Kecs­keméti Fémipari Szövetkezet. Az ő csapataik képviselték megyén­ket a májusi országos elődöntőn, s onnan a fémiparosok jutottak be az országos döntőbe. Szombaton Budapesten, a Hír­adástechnika Szövetkezet kultúr­A legújabb sminkdivatról, a legkorszerűbb kozmetikai anya­gokról, és eljárásokról hangzot­tak el beszámolók, előadások a Magyar Fodrász—Kozmetikus Egyesület vasárnap megtartott V. kongresszusán á Duna Intercon­tinental Szállóban. Hazánkban mintegy 25 ezer fodrász és hét­ezer kozmetikus tevékenykedik, képviseletükben a kongresszuson megközelítően ezren vettek részt. A kozmetikai ipar az utóbbi évek­ben világszerte mind nagyobb fi­gyelmet fordít — az arc ápolása mellett — az egész test gondozá­sára, szépítésére. Hazánkban két termében a tíz legjobb csapat ver­senyzett. Most is nehéz kérdések­re kellett válaszolni, egyebek" kö­zött az önkormányzattal, a gaz­dálkodással, a szövetkezeti moz­galommal kapcsolatban. Üj fel­adatot jelentett a 30 soros „betű­rács” rejtvény megfejtése. Végig fej-fej melletti küzdelem folyt, váltakozó sikerrel, végül is a munkásmozgalmi ismeretekből legjobban felkészült csapatok tör­tek az élre. Első lett a Miskolci Lakáskarbantartó és Szolgál la tó­ipari Szövetkezet, második a Mű- anyagipari Szövetkezet, har­madik pedig a megyénket képvi­selő Kecskeméti Fémipari Szövet­kezet csapata. Dr. M. L. évvel ezelőtt nyíltak meg az első, úgynevezett testkultúrás szalo­nok. Jelenleg a fővárosban hat, korszerű kondicionáló, fogyasztó­gépekkel felszerelt üzlet működik, és jövőre újabb három nyílik. Több előadó hívta fel a figyel­met a természetben fellelhető anyagok, gyógynövénykivonatok felhasználására a kozmetikában. Megkülönböztetett figyelem kísér­te Rácz Istvánnak, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem bőrgyó­gyászati klinikája docensének elő­adását, a bőr anatómiai és életta­ni kutatások legújabb eredmé­nyeiről. (MTI) Hétfőn a kora hajnali órákban a Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza közötti úton súlyos balesetet oko­zott az ittasság. Kovács János 23 éves telepvezető, Tiszaalpár, Tán­csics utca 23. szám alatti lakos részegen vezette személygépkocsi­ját Kiskunfélegyháza irányába. Az egyik útkanyarban a nedves úttesten a jármű megcsúszott, és a jobb oldali árokba futva egy fának ütközött. A baleset követ­keztében Kovács János és Mo­gyoró Franciska 18 éves, Kiskun­félegyháza, Radnóti út 36. szám alatti lakos, továbbá Csányi Franciska 18 éves, Kiskunfélegy­háza, Radnóti utca 66. szám alat­ti lakos súlyosan, Mészáros István 24 éves, Kiskunfélegyháza, XI. kerület, Tanya 162. és Könyves Sándor 19 éves, Bugac, Petőfi ut­ca 14. szám alatti lakos könnyeb­ben megsérült. A gépkocsiban 30 ezer forint anyagi kár keletke­zett. Kovács Jánostól vezetői en­gedélyét elvették. Kecskeméten, az Irinyi utca és az Akadémia körút kereszteződé­sében Virág József 24 éves, bri­gádvezető, Helvécia, Matkó 238. szám alatti lakos Trabant sze­mélygépkocsijával az Irinyi utcán mintegy 50 kilométeres sebesség­gel közlekedett. Figyelmen kívül hagyta az Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és azonos sebességgel akart áthaladni az Akadémia körúton. Az elsőbbséggel rendel­kező Mónus Sándor 23 éves gép­lakatos, Kecskemét, Lánchíd ut­ca 5, a. szám alatti lakos ekkor ér­kezett oda oldalkocsis motorke­rékpárjával, akinek Virág József nekiütközött. Mónus Sándorné 58 éves, Kecskemét, Borbás 74. szám alatti lakos megsérült. A jármű­vekben 14 ezer forint anyagi kár keletkezett. Csávoly és Jánoshalma között nem az útviszonyoknak megfele­lő sebességgel vezette személy- gépkocsiját Pintér János 19 éves előadó, Sükösd, Templom utca 12. szám alatti lakos. A gépkocsi a jeges úton megcsúszott, az árokba futott és ott egy fának ütközött. A személygépkocsiban utazó Noll Apollónia 14 éves sükösdi lakos súlyosan, Noll Ádám 49 éves és 43 éves felesége, valamint Kon­dor Mária 16 éves könnyebben megsérült. Az anyagi kár 15 ezer forint. Kunbaján, a Zrínyi utca 72. szá­mú ház előtt Sternák Jzsef 63 éves nyugdíjas, Kossuth utca 12/a. szám alatti lakos erősen ittas ál­lapotban kerékpárjával áttért az úttest bal oldalára, és az őt előző, már féktávolságon belül tehergép­kocsival érkező Dudás Tibor 24 éves, Kunbaja, Arany János utca 22. szám alatti lakos elütötte. Ster­nák Józsefet a mentők súlyos sé­rüléssel szállították a kórházba. G. G. Kozmetikus kongresszus Budapesten NAPTAR 1978. november 28., kedd Névnap: Stefánia Napkelte: 7 óra 07 perc. Napnyugta: 15 óra 57 perc. Holdkelte: 4 óra 26 perc. Holdnyugta: 15 óra 08 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan erősen felhős, vagy bo­rult idő, ismétlődő eső. Főként az ország nyugati részein általában erősen felhős, vagy borult idő, ismétlődő eső, a nyugati ország­részben havazás. Többször élénk, időnként erős, az északnyugati ciszágrészben északnyugati, más­hol elsősorban délkeleti, keleti irányú szél. Legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet plusz 1—mí­nusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: túlnyomóan borult idő, sok­felé eső, havaseső. főként a he­gyekben havazás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0 fok körül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 5 fok közelében, je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 80 százalékán várható. (MTI) Kecskeméti Agrometeorológiai Ob­szervatórium jelenti: november 26-án a középhőmérséklet mínusz 0,6 (az 50 éves átlag 2,4). a legmagasabb hő­mérséklet 0,8 Celsius-fok volt. csa­padék nyomokban. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,6, 13 órakor 2,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli leg­alacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,6 Celsius-fok volt. — ELSŐ ÍZBEN rendezték meg a hét végén Szombathelyen a Bartók Béla Zeneiskolában a zeneművészeti szakközépiskolások országos hegedűversenyét. A ve­télkedőn az ország hét zenemű­vészeti szakközépiskolájából 25 versenyző vett részt a három korcsoportban megrendezett ver­senyen. — Megtartották az első közös nyúlvadászatot a Bács-Kiskun megyei vadásztársaságok. A mos­tanit négy vadászat követi még, egyes területeken azonban élve fogják majd be a nyulakat. A té­li hónapok alatt mintegy hatezret kerítenek hálóba, s ezeket élve ér­tékesítik a MAVAD útján. Fo­golyra tilos vadászni az idén. — ELLENFÉNY NÉLKÜL. Üj sorozatot indít a dunavecsei Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház; Ve­zető rockzenészeket hív meg. A találkozókon részint arra keres­nek választ, hogy ki csinált „kar­riertí”, részint a műfaj lehetősé­geit kutatják. Az első est ma lesz a nagyközség könyvtárában, ahol 19 órakor Illés Lajos, az Illés együttes vezetője várja a kérdéseket. Kecskeméti zeneiskolások Budapesten A Kecskeméti Állami Zeneis­kola tanárai és velük együtt az intézmény huszonöt tanulója a napokban a fővárosba látogatott. A Budapest XXII. kerületében működő zeneiskola nevelői meg­hívásának tettek eleget, akik az elmúlt tanév során a hírős vá­ros zenei életével ismerkedtek. A kecskeméti vendégek sikeres hangversenyt adtak Budatétény- ben, a Gyümölcs- és Dísznövény­termesztési Kutatóintézet dísz­termében. A kecskeméti és a XXII. kerületi párt- és tanács­vezetők is jelen voltak az ese­ményen, s együttesen elhatároz­ták: a kulturális kapcsolatokat a jövőben kibővítik. — „NYITOTT KAPUK” NAP­JA. A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szak- középiskola holnap megrendezi a hagyományos „nyitott kapuk” napját. Ezen a napon a szülők és a hozzátartozók, valamint más érdeklődők részt vehetnek vala­mennyi tanítási órán. — Energiagazdálkodási ver­senyt kezdeményezett a Kiskun­sági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége. Ennek célja, hogy a működésükhöz tartozó tsz- ekben, szakszövetkezetekben a gáz, fűtőolaj, valamint a villamos energia ésszerű felhasználására törekedjenek. — •TÉLAPÓ-JÁRÁS. A kiskun­félegyházi ÁFÉSZ tavaly kedves meglepetést szerzett a legifjabb vásárlóknak: a szövetkezet ÁBC- áruházába megidézte a Télapót. Értesüléseink szerint az idén is eljön a kedves vendég, a félegy­házi kicsinyek legnagyobb örö­mére. — KILENCVENÉVES AMA­TŐR. A Gyarmathy Lívia rende­zésében készülő, Minden szerdán című film egyik főszereplője Markovics Miklós nyugdíjas. 0 alakítja azt a munkást, aki a film története szerint felismeri, majd feljelenti egy ABC-áruház betörőjét. A börtönbüntetésre ítélt fiatalember a szabadulását követően baráti kapcsolatba ke­rül az idős férfinál, aki megpró­bálja életét jobbá formálni. Az amatőr főszereplő kilencvenéves, ritkán esik meg, hogy ilyen ko­rú ember szerepel filmen. Még különlegesebbé teszi a választást, hogy életében először áll a ka­merák elé. MŰSOR: — A karancslejtősi bányászok antifasiszta felkelésének évfor­dulója alkalmából vasárnap a Gusztáv akna bejáratánál felállí­tott emlékműnél koszorúzási ün­nepség volt. A salgótarjáni ipar­medence kommunistái és KISZ- fiataljai az idősebb és fiatalabb nemzedékek képviselői a felkelés még életben levő résztvevőivel együtt emlékeztek a felkelés már­tírjaira. — ZENÉS KIÁLLÍTÁSOK. Ér­dekes sorozatot indítanak de­cember közepén a kiskunmajsai Ifjú Gárda Művelődési Házban. Havonta, egy-egy grafikus, vagy festőművész tárlatmegnyitójával együtt rendezik majd a szoká­sos Filharmónia-koncerteket. El­sőként a Liszt Ferenc Kamara- zenekar és Gy. Szabó Béla gra­fikusművész mutatkozik be, de­cember közepén. — Nagyobb a fegyelem a Deb­receni Konzervgyárban, amióta a gyár vezetői szigorúan tartják ma­gukat ahhoz az elhatározáshoz, hogy csak azokat a jelentkezőket veszik fel, akik egy év alatt ket­tőnél többször nem változtattak munkahelyet, illetve előző mun­kahelyükön legalább 60 napot dol­goztak. Az intézkedés eredménye­ként az előző év azonos idősza­kához képest 30 százalékkal csök­kent az igazolatlan hiányzások, s mintegy 4000-rel a táppénzes na­pok száma. — EMLÉKEZÉS ' KRŰDY GYULÁRA. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár­ban holnap este hat órakor Krú­dy Gyulára emlékeznek. A nagy író századik születésnapján Czi- ne Mihály irodalomtörténész tart előadást. Közreműködik Szoko- lay Ottó színművész. — Évente 430 ezer óra teljesítő- képességű, korszerű tehergépko­csi-javító és felújító csarnok épül Győrött. A jelenlegi feltételek mellett évente 2000 fődarabot tud­nak rendbehozni, ezzel szem­ben az új csarnok egy év alatt 8000 fődarab felújítására ad le­hetőséget. Az új létesítményt 1980 végén adják át rendeltetésének. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. november 28. kedd du. 3 óra: PLAY MOLNÁR Ifjúsági A-bérlet Hódmezővásárhelyen 19 órakor: ö MEG ö MOZI 1978. november 28.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor EGYSZEREGY Színes magyar filmvígjátéJc KECSKEMÉT ARP AD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor BOCSÁNAT, ITT VERNEK? Színes, magyarul beszélő lengyel film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor SÜNI RUHÁJA Szovjet mesefilm-összeállftás STŰDIÖMOZI: (A Városi mozi épületében) 8 órakor CSÍNOM PALKÓ Színes magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X

Next

/
Thumbnails
Contents