Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-25 / 278. szám

1978. november 25. • PETŐFI NÉPE • 3 NAGYÜZEM A PETÖHÄZI CUKORGYÁRBAN LEHET ÍGY IS . . . Gyógyszertárat építettek társadalmi összefogással Kecskeméttől tizennyolc, Laki­telekihez kilenc kilométer László- falva, azaz, ahogy azt manapság mondani divatos: említésre sem érdemes táv. Csakhogy jóval hosszabbnak tűnnek a kilométe­rek, ha a lászlófalviafcat síró, be­teg gyermek vagy épp idős szülő várja, amíg a megyeszékhelyről vagy Lakitelekről visszaérkeznek a gyógyszerrel. Ám ez csak a múlt. Több mint két hete már nem kell motorra ülni, autóba vágni magát a lászlófalviaknak, hogy orvossághoz jussanak: no­vember óta százharminc négyzet- méteres, két és fél szobás szol­gálati lakással ellátott saját gyógyszertáruk van. Valószínűleg hamar megjegy­zik a nyitvatartási időt is, 'mivel az összehangolt az orvos rende­lésével: délelőtt 8—13 óráig, szombaton 12-ig, hétfőtől szerdáig pedig délután 14—17.30-ig tart nyitva a gyógyszertár. Lesz ké­szenléti szolgálat is, így szükség esetén bármikor hozzájuthat a lakosság a kiírt szerhez. Több mint tízéves vágya tel­jesült a lászlófalviaknak: me­gyénk nyolcvannegyedik gyógy­szertára kezdte meg működését — nyugtázhatnánk (örömmel) az eseményt, új feladatok felé for­dítva figyelmünket. Ezek ,is szép számmal akadnak, hiszen 1980-ig még nyolc patika létesítését ter­vezi a Gyógyszertári Központ, és még legalább ennyi építésére len­ne égetően szükség. Tudjuk azon­ban, hogy a beruházásokra for­dítható anyagi erő nem lesz ké­pes sem a szakmai, de még a lakossági dlgények kielégítésére sem, hacsak a lászlófalvi példa követőkre nem talál. Az új gyógy­szertárhoz szükséges másfélmillió forint itt sem máról holnapra teremtődött meg. A községi ta­nács vezetőinek előrelátó, taka­rékos gazdálkodásán múlott, hogy 1967 után (elsőnek ekkor vetették fel az építés szükségességét) nem enyészett el szalmalángként az ügy, s hogy ha jóval később is — 1974-ben — a munkálatok megkezdődhettek. A lélekszámhoz viszonyítva je­lentős összeg, harmincezer forint származik a mintegy háromezer lászlófalvi lakos körében rende­zett gyűjtésből. A MEZÖBER tár­sadalmi munkában készítette el a 44 ezer forint értékű terveket. A tereprendezés, az alapozás, az anyagok szállítása mind-mind a társadalmi munka becsületét di­cséri. A patika teljes berendezé­se, valamint a szakemberek biz­tosítása természetesen a Gyógy­szertári Központ feladata volt. A lászlófalvi példa lényegét mégsem elsősorban a számok jel­lemzik igazán. Többről: szemlé­letváltozásról tettek tanúbizony­ságot a vezetők, a lakosok. Nem szükségmegoldással odázták el a közös gondot, hanem előrelátha­tóan évtizeddere oldották meg a helyi gyógyszerellátás ügyét, meg­teremtve a tárgyi feltételeket — miegyeszerte követésre érdemes példát mutatva. Lehet tehát így is... Kraszkó Károly gyógyszerész • A Magyar Cukoripar petőházi cukorgyárában az idén 400 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel. Képünk a csomagolóban készült. (MTI-fotó, Tóth Gyula felvétele — KS.) ■v.v VIRÁGOT A DIÁKOTTHONNAK! Átadás előtti szépítkezés Tiszakécskén Liftjavítás, liftüzemeltetés Kecskeméten Október elején írtam néhány sort az épülő tiszakécskei kollé­giumról és az ottani, megalapo­zottnak, elszántnak tűnő ígére­tek hattásána azt is közöltem, hogy hamarosan felavatják az új diákotthont. Legkésőbb november elején már az új helyen lesznek, fogadkozott minden érdekelt. A cikkhez fényképet is akartam közölni, de szerkesztő kollégám lebeszélt. „Senki sem hisz a kö­zeli átadásban, ha megjelentetjük ezt a fotográfiát. Vakolatlanok a fallak, hiányoznak az ajtók. Fo­gadást ajánlottam, mivel hatá­rozottan állították kécskei isme­rősem: megeszik a hátralevő kis munkát, csináltak már nagyobb csodát. Szerencsémre nem kötte­tett meg, mert most fizethetnék. Pedig mindenki jót akart, min­denki tette a dolgát, majdnem minden anyagót beszerezitek, csak éppen valamilyen vasszögek hiá­nyozták. Hiába járták be ezékért a fél országot. (Most mér valóban a napokat, az óráikat számolják. A tanyai általános és középiskolások, szak- munkástanulók -legkésöbtf decétn^ bér elején birtokba vehetik a 30 hálából, 7 tanulóból, több klubszobáiból, könyvtárból, szak­köri helyiségöfcből és természe­tesen konyhából, étkezőből álló birodalmat. Régóta készülnek a nagy ese­ményre. Arra törekedtek, hogy kulturális, esztétikai nevelésüket segítő környezetet teremtsenek. Kérésükre 30 grafikát, töibb nagy­méretű tűzzománcot, mozaiikiké- pet, kerámiát ajándékozott a Budapesti Képző- és Iparművé­szeti Szakiskola a diákotthonnak. A belső udvariba díszkutat készí­tettek, nagyméretű vörösréz­plasztikát a homlokzatra és a könyvtár falára. Dr. Tóth Géza, a fáradhatatlan igazgató elmond­ta, hogy hívásukra eljött Pólyák Ferenc mátkái fafaragó és egy platánrönkbe gyönyörű paraszit- asszonyfejet faragott. Megígérte, hogy még agy szoborral gazdagít­ja a kollégiumot. Sokan segíte­nek. A Videoton Gyár két szo­cialista brigádja társadalmi munkában készítette el a hang­szóróikat, szerelte be a stúddóbe- rendezéseket A diákotthon ta­nulói, nevelői a tavasz óta híme­zik, varrják a függönyöket, a térítőkét. A hozzátartozók, a szülők, helyi szocialista brigádok is részt vesznek az ablaktisztítás - ban, a bútorok elrendezésében, a takarításban. De egy nagy kérésük is van. Szeretnék nagyméretű virágok­kal, ' pálmával, fikusszal, fflo-j dendronnal kellemesebbé tenni a környezetet. Pénzük nincs erre, abban reménykednek, hogy lesz­nek olyanok, akik a lakásukban már nem férő ilyen növényeket felajánlják a diákotthonnak. Várják az értesítéseket. H. N. Amikor liftekről beszélünk, írunk, akaratlanul is a budapesti liftek jutnak eszünkbe. Nem vé­letlenül, hisz számtalanszor hal­lottuk már, hogy a fővárosban több száz felvonó áll, jó néhá­nyat üzemeltetési engedély nél­kül használnak, ezek közül nem egy kifejezetten életveszélyes. Ilyenkor megnyugodva állapít­hattuk meg, hogy nálunk lift- ügyben minden rendben van. Ugyanis megyénkben mind ez ideig elég kevés liftes ház épült. Mostanában azonban Bács-Kis- kunban, ezen belül is. főleg Kecs­kemét új lakótelepein egyre több a magas ház, és ezzel együtt ter­mészetesen a lift is. A tervidő­szak végiére várhatóan 75—80 felvonó működik majd a megye­székhelyen, 1981-re pedig számuk elérheti a 100-a.t is. Ebben nin­csenek benne a saját karbantar­tókat foglalkoztató üzemek, in­tézmények liftjei. A felvonók működtetését a gyártó cég — nagyon helyesen — igen szigorú feltételekhez köti. Mindez a használók biztonságá­nak és a szerkezet élettartamá­nak növelése érdekében törté­nik. Hogy a liftek valóban hosz- szú ideig és jól működjenek, ah­hoz rendszeres karbantartás és jó szerelők szükségesek. A mun­kafolyamatot szabályzat írja elő, de szakembert nem teremthet egy előírás sem. És Kecskeméten éppen szakemberből van hiány. Noha még nem égető gond a lift- karbantartás, de nem is problé­mamentes. Az intézmények könnyebben megoldják a felmerülő nehézsé­geket; saját karbantartót alkal­maznak, aki mindig a helyszínen van, bármikor elérhető, ha a lift elromlik. Igaz, hogy így az ő munkaidejének egy része ki­használatlan — mert egy-egy munkahely csak néhány felvonót üzemel telt, és ha azok jók, ak­kor a szerelőnek nincs tenniva­lója —, de ez gazdaságossági kérdés, ettől a lift még jól mű­ködik. Saját emberei vannak az IKV- nak is, amely szervezetten 4 fős karbantartó brigádjával végzi a kezelésében levő lakóházak, közintézmények liftjeinek a felül­vizsgálatát és javítását. Nem ilyen megnyugtató azon­ban a lakásszövetkezetekbe tö­mörült, illetőleg társasházaikban élő lakástulajdonosok helyzete. A kezelésükben, vagy (tulaj do­nukbam levő felvonókhoz nekik is szükségük van szakemberre, aki elvégzi a havonta kötelező ellenőrzést, és aki gyorsan meg­javítja az éppen elromlott szer­kezetet. Mind a lakásszövetkezet, mind a társasház megbízottja szerző­dést köthetne — és megfelelő feltételek mellett kötne is — lift- javítással foglalkozó vállalattal, szövetkezettel, ilyen azonban Kecskeméten nincs. Van viszont az IKV-tnak a fentebb említett brigádja, és van szabad kapaci­tása is. Ám amikor az egyik la­kásszövetkezet megkereste ez ügyben az IKV-t, a vállalat olyan magas árakat kalkulált, hogy a szövetkezet — más megoldás nem lévén — kisiparost szerződtetett. Később a saját költségén két embert tanfolyamra küldött — könnyebben megteheti, mint egy társasházi közösség —, és ma már a saját szerelőivel dolgoztat. Ér­demes megemlíteni, hogy a két fő huszonegyezer forintnyi isko­láztatási költsége fél év alatt megtérült. A társasház-tulajdonosoknak nem marad más, választhatnak a városban dolgozó, működési engedéllyel rendelkező, tehát nem' főállású két kisiparos között. így aztán a „lift-piaci” árak a kívül­állóiknak meglehetősen magasnak tűnnek. Nem is szólva arról, hogy mi történne, ha az említett sze­relők elköltöznének, vagy a munkahely nem engedélyezné a további munkavállalásukat? Le­állnak a felvonók, vagy esetleg engedély nélkül üzemelnek majd? Ismerve a lakásépítés ütemét, hamarosan szükség lenne a vá­rosban egy szervezetre, amely összefogná a lift javítással kapcso­latos feladatokat, gazdaságosan megöl dhaitná a pótalkatrészek be­szerzését, készletezését, egyszóval gazdája lenne a szakmáinak. Hogy ki lenne ez a gazda, és hogyan, milyen formában működne, az további megbeszéléseket kíván. Az igények több oldalról is meg­vannak, érdemes lenne idejében foglalkozni a felvonóüggyél! Váczi Tamás Tizenegy nap Mongóliában 5, Ruhagyár Ulánbátorban A magyar vízügyisek többször is említették, hogy a szemben le­vő szép, modern üzemben — a ruhagyárban — szintén vannak honfitársaink. Amikor oda is el­látogattam, R. Lutaa főmérnök fogadott. — Az ulánbátori ruhagyárat magyar segítséggel korszerűsítet­tük —, tájékoztatott vendéglá­tóm. — Egymillió rubeles hitellel 1973—1974-ben a teljes géppar­kot kicseréltük. A budapesti Má­jus 1. Ruhagyár segített a beren­dezések felszerelésében, az új technológia kialakításában. Tő­lünk eddig több mint száz mű­szaki és munkás tanult a buda­pesti gyárban. Jómagam először 1971-ben töltöttem ott három hó­napot, két évvel ezelőtt pedig a két üzem együttműködési prog­ramjának kidolgozása miatt utaz­tam Budapestre. A magyar kollégák évente vált­ják egymást. Jelenleg a Május 1. Ruhagyár tizenegy szakértője dolgozik nálunk, s tanítja be kü­lönböző szakterületeken dolgo­zóinkat. Emellett segítenek — az ugyancsak Budapestről kapott — műszaki dokumentációk alapján az új technológia alkalmazásában. Nagy előrelépést jelentett például nálunk a minőség, a gazdaságos­ság és a munkatermelékenység szempontjából — a varrás és tű­zés helyett — a ragasztásos tech­nológia meghonosítása. A Május 1. Ruhagyár és üze­münk között együttműködési szer­ződés van érvényben. Az itt dol­gozó magyar csoport vezetője az idén Gellért Kálmán, akiről — mint elődjeiről is — csak jót mondhatok. Mindent megtesz azért, hogy a termelést gátló akadályokat elhárítsa. Amikor például a légkondicionáló beren­dezés elromlott, közbenjárására a Május 1. Ruhagyár szakembe­re ideutazott és Oki javította. A magyar szakemberek közre­működésével az utóbbi években jelentős eredményeket értünk el új terméktípusok gyártása és a minőség javítása terén. Üzemünk férfi, női, gyermek felső- és alsó­ruházati, valamint háztartási tex­tilcikkeket gyárt. Jó néhány új modellt kaptunk Budapestről, s ezek gyártás-előkészítésében se­gítenek a magyar szakértők. Ugyanakkor itt is terveznek újabb fazonokat, közben megtanítják a modellkészítésre mongol kollé­gáikat. Ennek köszönhető, hogy egyre kelendőbbek árucikkeink, és tíz termékünk viselheti a Ki­váló Áruk Fóruma emblémát. Ezt természetesen — akárcsak Magyarországon — azonnal visz- szavonják, ha romlik a minőség. Távozóban így összegeztem a hallottakat: Az ulánbátori ruha­gyár 750 tagú műszaki és mun­kásgárdája nem bizonyul rossz tanítványnak. A néhány évvel ezelőtt még távoli pusztákon, jurtákban lakók nagy szorgalom­mal és lelkesedéssel sajátítják el a szakmát. Erről azután a folyo­sókon és a lépcsőházban a dicső­ségtáblák is meggyőztek. Arány­lag sokan érték el a Kiváló Dol­gozó szintet. Vannak köztük, akik az ötéves tervüket két és fél év alatt teljesítették, |Ez a fajta munkaverseny nálunk ugyan már régen kiment a divatból, ám itt csak az számít mennyiségnek, ami minőségileg is megfelelő. S amit még a dicsőségtáhlák el­árultak, hogy Mongóliában a leg­jobb dolgozók előbb-utóbb köz­életi személyiségekké válnak. Az ulánbátori ruhagyár egyik kiváló dolgozója például képviselő a Nagy Népi Hurálban, többen pe­dig a megyei, járási, vagy a vá­rosi tanács tagjai. Nagy Ottó Következik: A barátság városa • Zsoldos István Modellszerkesztő Mongol kolléganőjét, Bajnitolt ta­nítja a modellkészítésre. ’ g Alsóruházat! cikkeket gyártó szalag az ulánbátori ruhagyárban. Társkeresők, magányosok lapja Azt írja Abody Béla, a 4 Év­szak felelős szerkesztője Bemu­tatkozás című cikkének bevezető soraiban: „Továbbra is segíteni szeretnénk a társkeresőkön, a magányosokon. Számolván vele, hogy valaki egy kapcsolaton be­lül is nagyon egyedül lehet, s egyedül is jó kapcsolatot tarthat a világgal.” Szeretnének szót ér­teni a fiatalokkal, az egyedülá- lókkal, nyugdíjasokkal, minden­kivel. Egyszóval erősen kitágít­ják a kört, bővítve a nemrég új köntösbe öltözött, kis formátum­ban, de 64 oldalon megjelenő ha­vilap olvasóinak táborát. Rokonszenves célokat hirdet meg lapjában az új szerkesztő, Abody Béla, azt is kimondva: Gazdagodnia kell a kapcsolatte­remtés értelmezésének, a magá­nyosnak szánt kézszorítás tartal­mának. Ebből is látszik, hogy nem holmi karitatív szerepet vál­lal magára a 4 Évszak, hanem élettel teli, gondolatokban gaz­dag programot tár az olvasó elé abból a célból, hogy mindenki tartalmasabbá tehesse önmaga életét. Tudósokat, művészeket, alkotókat fognak megszólaltatni tanácsot kérve az „önmegvalósí­tás” módszeréről, titkáról. Be­szélni akarnak arról, ami össze­kapcsol, társít, nemesit. „Szavazni szeretnénk mindazokban az ügyekben, amelyek tartalommal telítik az emberi kapcsolatokat — írja a szerkesztő. S ha valakiben felmerülne, hogy szükség van-e egyáltalán ilyesféle rendeltetésű sajtóorgá­numra manapság, amikor annyi­féle újság kerül forgalomba, a vá­laszt nem nehéz meglelnie. A legutóbbi, novemberi szám is igazolja létjogosultságát. Na­gyon nemes emberi célok érdeké­ben íródtak cikkei, melyek közül néhányat említve: Beszéljünk a felelőtlen házasságról — Somlyó Zsuzsa írása; Lélek és forradalom — beszélgetés Kun Miklós pszi­chiáter professzorral; Az ember vállalja önmagát — ez a címe a Szinetár Miklóssal készített in­terjúnak; bemutatják a költőhá­zaspár Károlyi Amyt és Weöres Sándort; s még egy házaspár ke­rül premier planba: Takács Ma­rika és Kazimir Károly. Külön nyugdíjasmelléklet, válogatott irodalmi anyag, karcolatok, sok színes írás és végül tíz oldalon a Társkeresés címszó alatti apró- hirdetések teszik valóban olvas­mányossá — ez utóbbit is bele­értve! — ezt a csöppet sem ki­zárólag a magányosoknak ajánl­ható lapot. Talán a kicsit megkérgesedett és olykor formálissá csiszolódott emberi kapcsolatok, a házasélet­ben is jelentkező monotónia és lelki beszűkülés feloldásában is segíthet — görcsoldó gyógyszer­ként — egy-egy őszinte önvizsgá­latra is serkentő, életbölcsességet sugárzó írás. Ezért is mutatjuk be jó szívvel a II. évfolyamának II. számával jelentkezett 4 Évszak című lapot. S ha már nincs az újságárusoknál, rövidesen követ­kezik a decemberi száma is. Ér­deklődéssel várjuk. T. P. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents