Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
1918. október 11. • PETŐFI NÉPE • 5 A tények vonzásában • Az első képen: mosolyog a menyasszony, míg szép ruháján az utolsó simításokat végzik. Nem így az édesanya, aki hamarosan megválik egyetlen szeretett leányától. Sárközi lakodalom Tóth Sándor képriportja • Sikeres volt az öltöztetés: csodálják is körben a leendő új asszonyt. • Megérkezett a vőlegény; alig titkolható izgalom az arcán. • És íme, eljött a búcsúzás pillanata. 0 Egymásra néznek önfeledten a parádés, feldíszített hintón. A lakodalmas menet. ELŐTÉRBE került a dokumentum. Egyre inkább elfoglalja helyét az irodalomban, a filmen és úgy tűnik, a nagyközönség mind jobban kezd megbarátkozni jelenlétével. Sőt, nemcsak megbarátkozik vele, hanem mindinkább igényli, sok tekintetben előtérbe helyezi az érdeklődési listán. Néhány évvel ezelőtt a veszprémi tévótalálkozón igein éles vita bontakozott ki a jelenlevő íróik, rendezők és kritikusok között, vajon a képernyőn milyen fajta alkotásé a jövő, a fiction, vagy a non fiction kerül-e közelebb a nagy nézőtömegek érdeklődéséhez. A vitában rendkívül határozottan érvelt az azóta sajnálatosan elhunyt Urbán Ernő amellett, hogy igenis nem a kitalált, nem a költött, hanem az élet valós elemeire épülő, a valóságot művészi szinten átszerkesztő játékokra van szükség. Érveléséhez néhány hét múlva lététté az asztalra az azóta is felejthetetlen Írott malaszt című dokumentumjátékát. Ez az érv nyomós volt. És ha végigtekintünk az elmúlt néhány év televíziós produkcióin, úgy tűnik, a közönség körében elsősorban azok a művek keltették a legnagyobb érdeklődést, és legtöbb, visszhangot, amelyek hasonló módon készültek, tehát valóságelemekből születtek. Csak példaként említjük meg Dömölky János Miért? című többszörös díjnyertes tévéfilmjét, vagy Bokor Péter Századunk című sorozatát, az importált művek közül a Rosenberg házaspár tragédiáját bemutató sorozatot és másokat, A rövidfilm műfajokban szintén tapasztalhatjuk. milyen nagy hatású egy-egy, mindennapjaink valamilyen kérdését érintő téma körüljárása, például a miskolci fesztiválon díjazott Hogy a lifttel mennyi baj van! vaev Lakatos Vince tanya- viláent bemutató -sorozata. De azt is. miiven érdeklődéit kelt a Jogi esetek lep több. eevik adásából a másikba átmenő téma la. ami valóiéban nem más. mint a joffi is- pi -7^ éa* szolgáló, dokumentumiáték És ípv tovább A MOZIKBAN játszott kisfil- mek közül is a dokumentumfil- meket kíséri most kiemelt érdeklődés. Elég talán olyan dokumentumfilmre hivatkozni, mint az elmúlt esztendei Küldetés, amely bár sok tekintetben vitatható, de igen jó példa arra, hogy valóságos személy és annak gondjai, töprengései nagy tömegek érdeklődésére tarthatnak számoit. Élénk vita bontakozott ki a Csatatér című, tavalyi mohácsi jubileumi ünnepségek kapcsán különböző nézeteket ütköztető dokűmentum- film 'körül. És négy és fél órás terjedelme ellenére is viathatat- lan a sikere Dárday István Filmregényének, amely tudvalévőén valóságos történe/ti szálak ötvözéséből készült igen sajátos eszkö- zökkel ■ Túl is léphetünk gondolatmenetünkkel a televíziózás, vagy a filmművészet körein. Az irodalomban is egyre markánsabban jelentkezik a valóság, a dokumentumok, a tényirodalom iránti érdeklődés. Mind többen kíváncsiak a közvetlen múltra, a két világháború közötti Időszakunkra, sőt a távolabbi múltra is. A Magvető Könyvkiadó Tények és tanúk című sorozata okkal lett rendkívül népszerű, csakúgy, mint a Kossuth Kiadónak Népszerű történelem című sorozata, és még jó néhány 'kiadványtípus. Az utóbbi években megmutatkozó történelmi tartalmú érdeklődés serkenti a kiadókat ilyen művek fokozottabb megjelentetésére. TÖRTÉNELMI TUDATUNK ellentmondásairól sok szó esett az elmúlt években, 'hiszen mind történelemtanításunkban, mind történelemszemléletünkben adódtak a korábbi évtizedekben fonákságok, és születtek azok követelményeiként történelemismereti szándékok, hiányosságok. A ránk zúduló újabb ismeretanyagok, például a publikált levéltári kutatások, a két világháború közötti időszak, valamint a második világháború, s az abban való részvételünk különböző forrásokból adódó, frissebb megismerése egyre élesebben világítanak rá az említett ismereti hiányokra, s ez is indokolja, hogy mind többen fordulnak kiemelt érdeklődéssel olyan művek felé, amelyek az új tények ismeretében eddig megválaszolatlannak, vagy tévesen megvála- szoltnak tűnt kérdésekre megbízhatóbb feleleteit ígérnek. A kortárs az összefüggéseket keresi, a fiatalabb érdeklődő egyáltalán az adatokat. A tények iránt érdeklődik mindenki. " Ezért növekszik könyvkiadásunkban is a tényirodalom aránya. Tényirodalom, dokumentarista törekvés a filmművészetben, a non ficton előretörése a képernyőn, mind azt az egészséges érdeklődést hivatottak kielégíteni, amellyel a ma embere a tények vonzásában él, é=. mind többet szeretne 'környezetéről, annak jelenéről és múltjáról megismerni. B. M. Tánccal, dallal a vikingek földjén BÁCS-KISKUNBÓL INDULT A Kalocsai Népi Együttes az idén meghívást kapott Dániába, a „South festival 1978” elnevezésű rendezvényre. Ez a mindösz- sze néhány éves múltra, visszatekintő koppenhágai rendezvény amint neve is mutatja, ifjúsági fesztivál — rövid idő alatt nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki. A kalocsai csoport tagjai lelkesedéssel, izgalommal készültek erre a találkozóra. A hosszú és fárasztó autóbuszozást kárpótolta az élmény. A Szudéta-vidék és a Szász-' hegyek hidegében kissé dideregve sóvárogtunk a Vajas-parti meleg napok után. Rostockban viszont bemutatkozott az igazi, „dézsából ömlő” eső. Ám utána ragyogó napsütésben fürdött a város, s a fény nagyszerű alkalmat kínált a fotózásra, a tisztára mosott kikötőben. Nemsokára elnyelt bennünket a hatalmas, a vonatot is ‘gyomrában hurcoló komphajó, amely két órán át dohogott velünk a sirályok díszkíséretében. A jókora hullámok olykor a több emelet magasságú fedélzetre is felcsaptak. Partra szálltunk dán földön egy Gedser nevű helységben. Sztrádákon siettünk Koppenhága felé. A búzavetések még kékeszöldek voltak. Estére járt, amikor elértük a szálláshelyünket. Másnap igazi fesztiválhangulat fogadott bennünket a megnyitóünnepségen. Már ekkor kiderült, hogy a fesztiválon részt vevő nagy számú csoport (több mint harminc) „profilja” igen vegyes. A hangadók a kanadai, az amerikai, a dán és az afrikai menetelő zenekarok voltak. Felvonultak az olaszok is zsonglőrködő, látványos zászlódobáló mutatványaikkal. Jelentkezett a japán balett; szimfonikus zenekar és jelen voltak a valódi folklórt képviselő magyarok, a franciák, a lengyelek, a törökök, a szlovének, s az eszkimók. Nem volt tehát egységes a kép. A néptánc és a népzene halk finomságait elnyomták a látványos és hangos produkciók. De a magyar együtes „kapós” volt, és szép sikereket ért el. A műsorban állandóan szerepelt, naponta kétszer is. A lelkes tapsokból leszűrhettük a dán közönség rokon- szenvét. A főműsorunkat megtisz- telte családjával együtt a koppenhágai magyar nagykövet is, aki szívélyesen elbeszélgetett az együttes tagjaival. Külön örömünkre szolgált, hogy olyan szerepléseink is voltak, amikor bensőséges kapcsolat teremtődött a dán emberekkel, akik magyar táncokat akartak tanulni, illetve dán dalokra és táncokra tanították a magyar csoport tagjait, őszinte, meleg közeledésükért szívünkbe zártuk őket. Közben ismerkedtünk Dániával, Koppenhágával. Egyik oldalon a fotocellás ajtókai ellátott áruházak és árubőség, a másikon a drágaság. Fények és árnyékok a vikingek földjén. Különben a vikingekre igazán már csak a „skál” köszöntés, vagy az áruházak előtt viking öltözékben álló reklámharcosok és a kis, mindenütt fellelhető, viking-babafigurák emlékeztetnek. Dánia és Koppenhága felkínálta gazdag látnivalóit. Mi pedig nyitott szemmel jártunk. Ismerkedtünk a Christiansiborggal, a történelmi városrésszel, a Nemzeti Múzeummal. Megnéztük a francia impresszionista festők gazdag kiállítását, a Thorvaldens Múzeum anyagát. Láttuk a Tivolit, a Benneweis cirkuszt. Ellátogattunk a dán parlamentbe és megcsodáltuk a koppenhágai kikötőben a világhírű Sellőt. Felkerestük Helsingőrben Hamlet várát, és onnan átláthattunk a svéd Helsingforba. Majd a színpompás záróünnepély után haza- indultunk. Közben megszálltunk és elidőztünk egy kicsit Berlinben is. Felmentünk a híres tv-torony- ba, és sétáltunk az Unter den Lindenen. K. J. A JászaLdíjas művész minden második házról tud valamit, csak győzzék a kíséretében levő vendégek megjegyezni, ki mindenki élt, mi minden történt Kiskunhalason. A városismertetéshez, a képzőművészeti világhét itteni rendezvényei teremtettek alkalmat, hozták össze a szobrászokat, festőket, kritikusokat a hazalátogató Bodor Tiborral. A békaku- ruttyos nádas helyén épült kórházból — most már nem új kórház, megszokták — a tanyai kollégiumba vezető úton győződhettek meg a tanács autóbuszát megtöltő művészek, hogy ma is mennyire otthon van a Madách Színház tagja a kiskun városban. Kiszállunk, élvezi az ámulást, a bámulatot, jó, ilyen is van itt, mintha a sajátját mutogatná. Szó, ami szó, némi köze van is a diákotthonhoz, de erről majd később. Egy klubszobában bújtunk el, kapcsoltuk be a magnót. Hamarosan illedelmes kopogtatás, egy diák érdeklődik, hogy meddig maradunk. Itt a zongora, föllépésre készül, gyakorolni szeretne, magyarázkodik. Kérdem, hova való. Egy vülágvégi kis községet említ. — Számított-e ilyen igényekre, amikor vállalta a kollégiumi bizottságban a tagságot? Egyáltalán, hogy esett Bodor Tiborra a választás? — Ortutay Gyula tudta, hogy erről a vidékről származom. Tisztelettel gondolok rá, öröm volt vele a munka. Abban biztos voltam, hogy előteremtődik a szükséges pénz, (Kiskunhalas szülötte sem sajnálta a forintokat; szerk.), kivitelező is akad. Megjósoltam, hogy a szülőkkel lesz a legnagyobb meccs. Arra már nem számítottam, hogy ilyen gyorsan megnyerjük, ennyire hamar felismerik a diákotthonok előnyeit. — Mesélik: a halasi Bodorokat rokoni szálak fűzik Thorrna János családjához. — Anyai déd.nagyanyám ehhez a famíliához tartozott. A Mészöly családdal is rokonságba kerültünk. Apám, jászsági ember volt, A színész beosztott fináncként került ide. Csák mellékesen említem, hogy Szabados bácsinak, főnökének a lánya Nagy Péternek, a Nemzeti Színház igazgatójának az édesanyja. Anyai dédnagyapám, Kiss László, a Sziládyban tanított, noha eredetileg orvosként működött. Ügy hozta a sors, hogy neki kellett felboncolni vízgyűjtő medencébe fulladt fiát. Ezután tette le a szikét, s tért vissza szülővárosába, ahol mérnök édesapja tanácsi ember volt. — Áll-e még szülőháza? — Igen. Mondhatnám, hogy az Eötvös utcában láttam meg a napvilágot, ha az újszülöttek látnának. Évekig csak vakációra tértem haza, mert időközben Pestre helyezték apámat. Nyugdíjazása után telepedtünk meg ismét Halason. Második gimnazistaként léptem a református gimnázium tanulói közé. Amikor négyből buktam ötödik félévkor, nem gondoltam, hogy elsők között kapom meg a gimnázium plakettjét, összeszedtem magamat, közepesként elev.ickéltem az érettségiig. Ha izgalmiamban nem „biztos úrnak” titulálom az érettségi elnököt, akkor jó rendűén végzem. Rámripakodott! „Vegye tudomásul, én elnök úr vagyok, a sarki rendőr a biztos úr!” Ilyen címkórságos világ volt akkor. Álmos város volt Halas. Az a bizonyos homok nemcsak az ablak réseit tömte el, ellepte az agyakat is. Tele voltam vitalitással, itt meg poharazgaitással, „politizálással” verték el az időt a 48-as körben, a daloskörben. Amelyik kormány csökkentette az adót, azt dicsérték, szidták, amelyik a legcsekélyebb mértékben emelte. — Mire emlékszik legszívesebben diákkorából? — Néhány tanárra. Dr. Paulo- vits István szívvel-tlélekkel tanított. Kár, hogy fiatalon elvitte a tüdővész. Bizony, mai eszemmel nem csúfolódnék Hefi bácsin, azaz Polgár János tanár úron. Sajnálatos sántasága miatt a gonosz, de mégis kedves diákhumor emlegette a mitológiai Héphaisztosz- ként. A kézilabda-meccsekről meg Goór Imre jut az eszembe. Miatta vesztettük el az iskolai bajnokságot. Ügy futott, mint a szélvész, sok gólt kaptunk beadásaiból. A focival nem volt szerencsém. Negyedikesekkel játszottunk az érettségi előtt. Majd leszedték társaim a fejemet, amikor az egy méterről küldött lövésemet kiütötte a gyerek- kapus. Henni Gézának hívták. A színház már egészen fiatalon elgyűrűzött. Pompás társulatok látogattak akkoriban Halasra. Először Károlyi János együttesét láttam. A Sárga liliom bonviván- szerepét az akkor még keszeg Kazal László játszotta. A később Kossuth-díjas Szabó Samu volt a táncoskomikus. Osztályfőnöki engedély nélkül, micisapkában, féltűrt zakóval bújtam meg a nézőtéren. Szavalatként 1933-ban értem el első sikereimet. Jó gárda gyűlt össze akkoriban. A Sziládyba járt a ma operaénekes Nagypál László, Kamarás Gyula, az ismert rendező. — Kövezett út vezetett ezek után a színművészeti főiskolára? — Kétszer is összedugták fejüket a tanárok, hogy nem kompromittáLja-e a közös értesítőt, ha feltüntetik, hogy egy volt tanulójuk ezt a nem éppen jóhírű pályát választja. Rábólintottak végül is, mert nem volt kedvem sem a jogi egyetemhez, sem a teológiához. Előbbire az iskola, utóbbira apám próbált rábeszélni. Az akadémia elvégzése után Szegeden kezdtem pályámat, Miskolc következett, majd hat és fél év háború. A hadifogságban életemben először és utoljára színházi direktorként működtem. A muzsikát a szegedi gyalogezred zenekara szolgáltatta. Mi építettük Rusztavi városát. Amikor megérkeztünk, irdatlan . erdőség, végeláthatatlan mezők fogadtak. Ház se közelben, se távolban. Két éve talán, hogy Magyarországon járt az ottani színház. A Bánk bánt mutatták be Berényi Gábor rendezésében. Elszorult a szívem, amikor a tévériporternek elmondták, hogy hat éve már színházuk is van. Kis megszakítással Idestova 30 éve a Madáchiban játszom. — Elégedett? — Sok jó szerepet kaptam. A legszebb Mitohs volt a Vágy villamosában. Kétszáznegyvenszer játszattuk. Ü jab ban Farell a nagy élmény, Sütő András művében. Eredetileg másra osztották, beugrottam, nálam maradt. Mensárossal felváltva játszottam Poloniust, betegsége miatt teljesen átvettem a szerepet. Sorolhatnám sokáig, a lényeg az, hogy az ember mindig jót akar, a siker sok tényezőtől függ. Szívesen vállalok karakterszerepeket. Ha él valakiben hivatás, akkor mindegy, honnan hirdeti az igét, csőik mondja. De beszéljünk inkább Halasról. Míg diák voltaim, egyetlen szobrot sem avattak, most egyszerre kettőt is. Jó látni, hogy Halas is halad. Fejezzük be, hadd gyakoroljon a kollégista fiú. Amikor elterveztük a diákotthonokat, azt hittük, hogy mindenre gondoltunk, a zongora mégis kimaradt a számításiból. Csóválja a fejét. — Szerencsére szorítottak helyet neki. Elégedetten mosolyog. Heltai Nándor
