Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
1 MŰVELŐDÉS TASNÁDI VARGA ÉVA: rr ;. ____ I RODALOM MŰVÉSZÉT Ősz Szekerek járnak az úton, s a szívem daltól árad, nekimennék az éjnek, deresedő határnak. S mint kölyökkoromban tettem, gallyat dobnék a tűzre, és nézném, hogy leng a fényben az asszonyok gyűszűje. Szekerek járnak az úton, — bizony, hogy ősz van újra, és bizony, hogy már mögöttem maradt az évek útja. Ablakom fénylő tükrére fehér ködök fonódnak, és különös fanyar ízét érzem a tiszta bornak. VALLOMÁSOK KODÁLYRÓL, BARTÓKRÓL Egy muzsikus műhelyében BREUER JÁNOS TIZENHÁROM ÓRA KADOSA PÁLLAL Klossy Irén: Őszi ragyogás. A munkások és a film — MAJD HA RÓLUNK, munkásokról csinálnak filmeket a rendezők, akkor többet járunk moziba, jobban látogatjuk a magyar filmeket. Ez a mondat egy beszélgetésen hangzott el. s nemcsak a vita vezetője, hanem a résztvevők többsége is kétségbe vonta a felszólaló igazát. Vitathatatlanul tovább csökken az érdeklődés egyes magyar filmek iránt, és akadt felszólaló, aki meg is fordította a kérdést, valahogy így : az hiányozna még, hogy több film _ szóljon a munkásokról lehet, hogy még annyian sem váltanának mozijegyet, mint eddig. Ez a vita pedig egy olyan beszélgetésen zajlott, amit a most már hagyományosan megrendezésre kerülő „munkás-filmnapo- kon” tartottak az elmúlt évben. Az immár rendszeresen visszatérő filmes eseménysorozat ihletője ugyanis éppen az a gondolat, hogy meg kell ragadni minden eszközt, amivel a magyar film- művészetet és a munkásokat közelebb lehet hozni egymáshoz. Ezért szerveznek a nagyüzemekben külön vetítéssorozatot, rendeznek találkozókat az alkotókkal, kritikusokkal, hogy akik talán maguktól a hétköznapi vetítésre nem váltanak jegyet, most mégis találkoznak a magyar filmgyártás régebbi, s legújabb produkcióival. Azon a dunakeszi vitán, ahol ezek az érvek elhangzottak, az a kérdés is felmerült: vajon milyenek a munkások, akikről több filmnek kellene szólni. Milyenek a mai munkások? Nemcsak egy alkalmi filmvita kérdése ez, hanem társadalmunk egészéé, bizony alaposan ráférne a tudományos kutatás, az elemzés, a témában rejlő kérdéscsoportok pontos megválaszolására. TERMÉSZETESEN maguk a filmesek is megpróbálnak válaszolni, hiszen ha olyan filmet készítenek, amelynek a mai munkások a hősei, akkor kikerülhetetlen az ilyesfajta válaszadás kötelezettsége. Márpedig készítenek a magyar filmesek- munkásokról szóló filmeket. Nem is keveset, s már csak ezért sincs igaza annak a felszólalónak, akinek bevezetőül a véleményét idéztük. Hogy csak egyetlen rendező nevét és — hazánkon kívül elég nagy visszhangot keltett — műveinek címeit idézzük, itt van Mészáros Márta. Legutolsó bemutatott filmjében az Qk ketten-ben Monori Lili egy mai munkásasszonyt, és Marina Vlady is egy munkásnőből lett vezető alakját formálta meg. A férfi főszereplő, bár technikusi végzettsége volt, a film története szerint ugyancsak munkásként dolgozott. Mészáros Márta előző filmje a Kilenc hónap volt. Ebben — szintén Monori Lili — ugyancsak munkásasszonyt játszott, bár ha egyetemre is járt közben. Az ezt megelőző Mészáros Márta filmben Berek Kati játszott egy gyerek után vágyódó magányos munkásasszonyt. (Örök- befogadás). Idézhetnénk az elmúlt hónapok filmjei közül Rényi Tamás K. O.- ját is, amelynek bokszoló hőse munkás volt, apja családja egy jellegzetes munkáskörnyezetet személyesített meg. Vagy itt van például az elmúlt év — szakmai körökben legalábbis — a legnagyobb visszhangot kiváltott műve a Filmregény. A három lány főszereplő egy munkáscsalád három gyereke, s a filmben külön is nagy hangsúlyt kap a mai munkásélet néhány jellegzetes vonása. A példák sorát folytatni lehetne, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy filmvásznainkról egyáltalán nem hiányoznak azok a hősök, akiknek munkás a foglalkozása. Ez a megfogalmazás talán már jelzi is egy másfajta, a korábbitól eltérő munkás-értelmezés lényegét. A felsorolt filmekben ugyanis az a körülmény, hogy valaki egy üzem munkásaként keresi a kenyerét, egyszer sem volt a jellemét, törekvéseit, emberi magatartását egyedül meghatározó tényező. Az egyik munkásnő (Berek Kati) zárkózott volt, szigorú, egyszerű, visszahúzódó. A másik (Monori Lili mindkét filmben) kicsit agresszív, néha önző. az érzelmét nyíltan vállaló, de mindig őszinte, kitartó, kemény karakter. A Filmregény munkásai nagyon különbözőek voltak. A K. O.-ban szereplő apa (Bencze Ferenc) konok, kicsit műveletlen, de hallatlanul tisztességes, magának való ember. Magyarán: azért mert munkások, azért nem lehet egyszerűsíteni a jellemüket. A MŰVÉSZET SZÁMÁRA pedig alapvetően fontos, hogy teljes és hiteles emberi jellemet próbáljanak megrajzolni, olyan kitalált lényét, akiről el lehet hinni, hogy akár létezhetett volna is. Emellett persze szinte mindegyikre jellemző volt néhány, elsősorban a munkásosztályra jellemző tulajdonság: a vonzódás az őszinteséghez, a tisztességhez, a szókimondás, keménység, a „megjátszások”.elutasítása és így tovább. Emberek voltak tehát ezek a hősök, akiken a „munkás-sors” nem mint valami külön ruha, e célra varrt különleges kosztüm díszelgett, hanem szerves része volt emberi jellemüknek. Ebből persze az is következik, hogy nem is volt mindig olyan jelentősége annak: mi a foglalkozásuk. Lehet, hogy most munkások, de holnap mérnökök lesznek, vagy lehet, hogy „nagymenő” volt valamelyik, aki mára minden segédmunkát elvállal. S ha sikerült a filmeseknek valódi embereket ábrázolni — ez persze nem mindig sikerült — akkor eleget tettek legfőbb művészi kötelességüknek. S mert a magyar filmesek túlnyomó többsége a munkásosztály ügyének elkötelezettje, ezért többnyire olyan munkásokat ábrázoltak, akik ugyancsak elkötelezettjei a humanitásnak, a tisztességnek, a köz ügyének. Akkor is, ha erről külön nem beszéltek e hősök, mert nem a szóbeli elkötelezettségen van a hangsúly.. Persze aki munkásokról elkötelezett filmet készít, az nem biztos, hogy egyúttal jól filmet is csinál. Olyat, amelyik érdeklődést kelt, leköti az embereket, megmozgatja gondolkodásukat, s másfél órára elszórakoztatja őket. A „munkásfilm” tehát nem ad felmentést a kötelezettség alól, hogy egyben jó filmet kell készíteni. S hogy ezek a magyar filmek jók-e, vagy sem, erről bőven lehet vitatkozni. REMÉLHETŐLEG vitatkoznak is majd sokan, hiszen idén is megrendezik a Munkás-filmnapo- kat szerte az országban. Az sem lenne baj, ha valamivel kevesebb lenne a rendezvények száma, s a kevesebb vetítésen kevesebb vitán többen lennének jelen, nagyobb elmélyültséggel, nagyobb haszonnal cserélnék ki véleményüket az ott megjelentek. A jó vitákra a lehetőségeket az elmúlt év, s néhány új bemutatásra váró film megfelelő lehetőségeket kínál. B. L. HATVANI DÁNIEL: A fájdalom szabadsága Despota-isten büntet kábítószer-szagú szabadságvággyal felgyorsult szívveréssel Lombok a fészket kivetik magukból irigyelvén a madarat éjszaka szállni tanulnak Attörhetetlen bürök sziklák mindenütt s ugyanazok a tengerek s ugyanazon fájdalmai a törött ágaknak a körüljárható erdőknek Csak a sosem látott havak az érintetlen patakok tisztaságát gyűlölöm Hajthatnám pedig fejem .bolygóknak ölébe idő-tócsák csillognak naprendszerközi óceánok De hiába keringenek sejtjeim csóktalanul otthonos vagyok már csak a fájdalom késeket szikráztaió szabadságában A zenekedvelő ember elmegy a hangversenyre, vagy leforgatja a hanglemezt, járatja á magnót, bekapcsolja a rádiót: élvezi kedvenc énekés zeneszámait, átadja magát a muzsikának. A képek \ és szobrok szerelmese járkál a múzeumban, vagy amennyiben egy-egy neki tetsző műhöz hozzájut, kiakasztja azt a falára odahaza — és gyönyörködik a képben. A líra vagy a prózai alkotások iránt érdeklődőnek talán még könnyebb a dolga: kézbe veszi a könyvet, a folyóiratot, és saját gazdagodására olvas. □ □ □ Ki-ki tehát szórakozásból és művelődési vágytól hajtva ismerkedik a művekkel, a legkülönfélébb módokon. Ám különös módon a legtöbb ember mindezzel nem elégszik meg: a műalkotások szerzői, létrehozói iránt is érdeklődik. Az Ady költészetét szerető olvasó nagy élvezettel kíséri így utólag figyelemmel klasszikusunk nem éppen szabályos életútját; Bartók kedvelője igyekszik megfejteni és megérteni a világ egyik legnagyobb muzsikusának sorsát; aki meg éppenséggel a Csont- váry-képekben leli örömét, nem kevés izgalommal olvassa századunk — és minden idők — egyik leghatásosabb művészének életrajzát. Ügy gondolom, ez egészen .természetes, érthető. Ugyanis lehetetlen bármely alkotó munkásságát megérteni annak a társadalmi és más közegnek, a művész életének-sorsá- nak ismerete nélkül, amelyben a képek, szobrok, versek, zeneművek stb. létrejöttek, megszülettek. Mivel ezt napjainkban a jelek szerint egy- íre többen és egyre mélyebben felismerik, nyilván ez magyarázza, hogy mostanában megnőtt az érdeklődés a nagyközönség körében az életrajzok, életregények, s minden egyéb olyan írás, könyv iránt, amely /Valamilyen formában betekintést nyújt valamely ismert alkotó életébe, műhelyébe. □ □ □ Szerintünk ezek közé tartozik az a szerény külsejű, ám tartalmában gazdag, és élvezetes olvasmányt nyújtó könyv is, melynek Breuer János a szerzője, s mely az alábbi nem éppen megszokott címet viseli: Tizenhárom óra Kadosa Pállal. A zeneesztéta és zenetörténész ugyanis — ezt fejezi ki konkrétan a cím — éppen ennyi időt töltött el beszélgetés közben az ismert zeneszerzővel és zongora- művésszel. E folyamatos beszélgetéseknek mintegy a hű „jegyzőkönyvét” kapjuk a Zeneműkiadó jóvoltából. A kötet egyébként Kadosa Pál hetven- ötödik születésnapjára látott napvilágot. □ □ □ Csak bámulja az olvasó a kérdező „riporter” nagyszerű felkészültségét. Mindent tud a 'kérdezett egész eddigi élet- ;útjáról. Nem egyszer ő az, aki „kiigazítja” a zeneszerződ a saját életével kapcsolatos apróbb tévedésekkel kapcsolatban. S legalább ilyen élményt ad, ennyire kedvére van az embernek az, hogy Kadosa Pál szerény és önkritikus — nem szégyellt például régebbi tévedéseit belátni, vagy ha kell mindenkinél szigorúbban ítéli meg egy-egy régebbi, szerinte gyengébben sikerült művét. (Nem sokszor van alkalmunk hasonló őszinteséggel találkozni.) Ám ami számunkra italán még ezeknél is fontosabb, az, hogy a kötet lapjairól sok-sok érdekes dolgot, tényanyagot megtudhatunk Bartók Béláról. Kodály Zoltánról és a hazai meg külföldi zenei élet sok más kiválóságáról. Akinek az apja egykor Kodály Zoltán szüleivel szoros kapcsolatban állott — Kadosa Pál —, s aki később a mester egyik ígéretes tanítványa volt, majd murtka- és harcostársa, az érthetően sokat tud mondani a kodályi életmű iránt érdeklődő embereknek. Külön érdekessége a műnek az a rész, ahol Bartók és Kodály kapcsolatáról van szó. Ugyanis' az a fejezet is, amelyből kiderül, hogy az Erkel- és Kossuth- díjias kiváló művész a húszas- harmincas években milyen szoros kapcsolatban állott a kor haladó mozgalmaival, konkrétan a hazai munkásmozgalommal is. □ □ □ Ha a fentiekhez hozzá tesz- szük, hogy Kadosa Pálnak milyen sok és mennyire nagy szerepe volt a felszabadulás utáni évtizedek hazai zenekultúrájának fellendítésében — ez is kiderül a „mammut-in- iterjúfoól” —, akkor látjuk csak igazán, hogy aki saját szerzeményeivel világhírt szerzett magáinak, s aki mint zongora- művész is széles körben ismert volt fiatal éveitől kezdődően, az részt tudott vállalni mindenkor a mozgalmi életből, ha úgy tetszik: a napi közművelődési munkából. Többek között ezért is érdemes elolvasni Breuer János könyvét. V. M. rt (I 3 s .1 n 1 15 >1 A d il d A d a s 1 A-I " 3 ‘S íl A villamosmegálló előtt nagynövésű akácfák álltak. Az akác illatára mintha gyermekkori emlékeim elevenedtek volna meg. A dúsan virágzó fehér fürtöket déli szél libegtette, mozgatta szinte ünnepélyesen. A pesti villamos futni kezdett velem; már messze jártunk, de mégis utolért a kissé émelygős illat. Kihajoltam az ajtón, visz- sza^visszanéztem makacsul, az akácfák irányába, miközben a gyárak füstje függönyt húzott elém; de újra és újra megvillantak távolról a fehér fürtök. S zabadszállás negyven évvel ezelőtt sem feküdt a világ végén, de mégis úgy tűnt, hogy elaludt, és aludt a századokon át. A házak inádikalap alatt gubbasztottak hallgatagon; apró szemüket állandóan csukva tartották, mert a vastag, szürke por megkereste a legkisebb rést is, és elárasztotta a földes, gerendás szobák minden zugát. A por hatalom volt, mint a sivatag homokja. Előle alig lehetett menekülni. Ha az utcán végigzörgött egy kocsi, mintha egy dühöngő vulkán kráteréből tört volna elő a füst, a gáz. A por átlátszó halotti lepelként borította el az eperfáikat. A határban más vélt minden. A vasúton túl óriási szikes tavak húzódtak kristálytisztán, mint források vize. Jó volt mélyükbe nézni, benne megfürödni. Igaz; a víz kicsípte a bőrt sokszor véresre, de ki bánta azt? Langyos volt, mint anyánk teje, és inem volt benne pióca. Nem volt mély, így nyáron a sekélyebbek kiszáradtak, mert az eső ritka, öröm volt. A községtől keletre köves út kanyarodott a szőlők felé a vásártér mellett földbe ágyazva cigányputrik által, fölöttük kihúzott madzagokon színes ruhadarabokat lengetett a szél. Sok-sok apró meztelen gyerek bukfencezett a domb aszott füvén. Két szélmalom állt a közben, vályognyakukon magas tetejű kunkalapként billegett a tető. Nyári szélcsendes időben a keA sárkányok földjén rekek mozdulatlanok voltak, ilyenkor odahallatszott a kon- ikunrens gépi daráló kelepelése. A szélmalmokon túl, az út két oldalán nagy területen ősi mocsár húzódott, kisebb-nagyobb nádassal váltakozva, fölötte gólyák keringtek méltósággal, majd lejjebb ereszkedve, óvatosan rátették lábukat egy zsombékra, szárnyukkal még csapkodva csőrüket bemártották, majd felrúgták magukat, a szájukban kapá- lódzó békával. A csordakút körül tarkáliló gulyák legeltek; kolompjuk búgó mély hangja messze szállt. A mocsár fölött színes madársereg keringett, vijjogásuk, szárnycsat- togásuk bábeli hangzavart okozott. t Vasárnap délelőtt a községháza előtt bőgatyás, fekete, ezüst-pity- kés dolmányú, piroslképű kunok hallgatták a publikálást. Hosszú szárú pipából füstölögtek, némán és mozdulatlanul álltak, mint vastag derekú örejf fák. Ha a publikáló valami érdekeset mondott a pipaszárral megbökték magas tetejű kalapjukat. A századból már majdnem egyharmadot megevett az idő, de mi erre nem gondoltunk azon a májuson, amikor ott lapultunk a szélmalom árnyékában. Mindketten mezítláb voltunk. Akkoriban a polgári iskola derekát tapostuk, osztálytársam a lelencből kiadott „körösztös gyerök” valahogy elszabadult a libaőrzésből. Kezünkben letört ág volt, tele émelyítően édes illatú akácfavi- rággal. Azt csipegettük, rágcsáltuk gépiesen, leharaptuk a virágot, a kis zöld tartóját eldobtuk. — Jobb mint a nádméz — mondta a társam, de szemét nem vette le az égről. Mind a kettőnknek fájt már a nyaka, mert hosszú ideje néztünk már felfelé. Az ég tisztán, kéken ragyogott, s a kékségben mint óriási tóban nagy fehér virágként úszott egy hatszögletű sárkány. Finom, leheletnyi szél futkározott a szélmalom kerekei között. Ilyenkor a fa-tákolmány megcsikordult, ml pedig ijedten kaptuk oda a fejünket. A meg-megújuló szól magával hozta a közeli szeszfőzde és a nyíló akácok együttes illatát. A sárkány ilyenkor magasabbra futott az égen, selymes megfeszülő testén villogott a fény. — Nem várók tovább — súgta a társam, a karját dobásra lendítette. — Várj egy kicsit, míg lejjebb száll — súgtam, mert a spárga nagyon magasan van. Kicsit szorongva néztem körül. Azon a délután nagyon sok sárkány billegett az égen, mint megannyi nappal is látható égitest. A szélmalomnál elérkezett a döntés pillanata. Társam a vaskarikát, melyre zsineget' kötöttünk, nagy erővel dobta a sárkány zsinegére, s erősen megrántottuk. A nagy, fehér sárkányt már semmi sem tartotta. A váratlan szabadságtól mintha visszahőkölt volna, hátradőlt, ho- moríto-tt, egy pillanatra megállt a levegőben, azután a hosszú, színes rongyfarok átvette az uralmat, szélsebesen vitte a mocsár felé, ahol egy pillanatra hátára feküdt, majd élére állt, s azután nagy szaltóvai, sűrű körforgással a nádasba zuhant; mi pedig szélvész gyorsasággal belevetettük magunkat a nádasba, mert.üldözőink már a nyomunkban voltak. Ez a „csenés” bosszúból történt. A sárkány a gazdag gyümölcskereskedő fiáé volt. Az apja egyszer a szőlőből szilvát vitt haza, és mi ketten a szőlőkön túli Szigeten voltunk kint fürödni, s már hazafelé 12 kilométer volt a lábunkban. A lapos kocsira hátul feldobtuk magunkat, meglapultunk a ládák és kosarak árnyékában. A gyümölcshöz nem nyúltunk, sőt utálkozva fordítottuk el fejünket, mert fürdés után a főjegyző szőlőjébe kúsztunk be, ahol a dústestű tőkék alatt hasalva ettük, haraptuk a mézédes, de itt-ott még savanyT kás fürtöket. A lovak trappoltak, j mi meg jólesően pihentettük fel* sebzett talpunkat. A bakon az . apja mellett ült a kereskedő fia , dölyfösen, bőrszegélyű kabátjá- . ban. Hirtelen elkiáltotta magát: J „Édösapám, kapaszkodnak!” A , következő pillanatban a hátun- , kon éreztük az ostor csípős, égető ri ütését. 3 Kis sziget emelkedett ki a ná- t das legmélyebb vizéből. Közepén | fából, nádból összeállított egysze- r rű kunyhó állt. Ott élt nyáron 1 egy 90. éve felé járó öregember, j Azt mondták róla, hogy Rózsa „ Sándor bandájában Is „szolgált”. y A „csenés” után nem találtuk ott az öreget, csónakját azonban elköltöttük, és nagy örömünkre, megtaláltuk a sárkányt a nádas tetején. A spárgát letéptük és megosztoztunk rajta, a sárkányt meggyújtottuk. A nádas élt, lélegzett körülöttünk. Ott szerettünk csak élni, ha futó órákra is. Nyitott szemmel meztelenül úsztunk a víz alatt, s ha egy fűcsomóban bíbictojást találtunk, éhesen, gyorsan szür- csöltük ki. Csónakáztunk és fürödtünk, a víz alatt úszva, vadkacsákat kergettünk és néha szóra bírtuk az öreg betyárt. A langyos szélben elaludtunk. Már késő délután volt, s az otthon képe fenyegetőn jött elénk.' A szélmalom kerekei forogni kezditek, a hazakészülő gulya ko- lompszava mind közelebb hallatszott. Vadkacsák tarka csapatai szállt el fejünk födött. Egy bíbic ügyetlenkedett a tojásai kö-’ rül, futásból vissza-visszanézett. Sunranás, csobbanás, bugyborékoló neszek hallatszottak. Estére készülődött az ősi mocsár. Egy nádirigó surrogott fölénk, majd meghintáztatta magát egy nádszálon, csodálkozva ránk bámult, halkan füttyentett és felénk tartotta rozsdássárgás, fehérbe foltosodé hasát. Játszótársamtól elköszöntem ée én is futattam haza. A villamos megállt, csak á kiáltásra lettem figyelmes: „Végállomás!” Ekkor vettem észre, hogy elábrándoztaim a múltba és tovább utaztam. Kiss Gél*
