Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

i 1978. október 8. FETÖFi NÉPE ® A lajosmizsei citerazenekar • Egy mindennapos feladat:,Csi- tári Miklósné a filmszalag álla­potát ellenőrzi. A beszélgetést megszakítja né­hány percre a telefon csörgése: a kertészeti főiskola egyik tanára érdeklődik, lehet-e már kölcsö­nözni abból a kisfilm-sorozatból, amit a „Kertészet és Szőlészet” című szaklap legújabb száma reklámoz? Csitári Miklósné, a megyei film­tár vezetője sajnálkozva nemet mond, és ígéri: jelezni fogja a film érkezését. • • • Később megtudom, hogy egy- egy iskolai oktatófilm érkezése eseményszámba megy: az 1961- ben alapított filmtár készlete évente tíz—tizenöt új alkotással gyarapszik. Igaz, egyikből-másik- ból hat—nyolc példány érkezik, de tekintve, hogy a megyében itöbb száz oktatási intézmény mű­ködik, ez bizony kevés. Még ak­kor is, ha az iskolák egy része nem kér filmeket. Ez utóbbiak száma azonban csökken: a filmtár vezetőjének asztalán szaporodnak az igénylő­lapok. Mutatja az egyiket: a na­pokban érkezett Bajáról, a Be- reczki Máté Kertészeti Szakközép- iskolából. Szeptemberre mintegy huszonöt filmet kértek. S mert ilyen iskola egyre több van a megyében, a filmtár veze­tőjének mind nehezebb igazságot tennie: — Igyekszünk a kölcsönzési idő csökkentésével segíteni a gondo­kon— mondja Csitári Miklósné. — Ha például kiderül, hogy az egyik Baja környéki faluba kül­dött filmünkre valamelyik másik Baja környéki iskolában is szük­ség van, akkor telefonálunk, hogy ne küldjék vissza, hanem vigyék át a filmet. • • • A fentiekből egyértelműen ki­derül, hogy a film egyre fonto­sabb szerepet játszik az oktatás­ban. Nem véletlenül: a szakemberek véleménye szerint az írásos és az élőszavas közvetítéssel szemben számos előnye van! Könnyen ért­hető, érzékletes képet ad például az olyan jelenségekről is, amelyek szóban csak bonyolult körülírás­sal határozhatók meg. Vagyis a világ nehezen hozzáférhető, eddig csaknem rejtve maradt tartalmai is hozzáférhetőkké válnak általuk. Másrészt az ilyen módszerekkel közvetített ismeretek jobban lekö­tik a figyelmet, könnyebben meg­jegyezhetek. Ahogy a szakembe­rek mondják: magasabb az okta­tási értékük. * * * Éppen ezért elgondolkoztató és elszomorító is egy kicsit az a hely­zetkép, amelyet a Népművelési Intézet munkatársai készítettek a közelmúltban a megyei filmtárak tevékenységéről, s amelyet egy országos konferencia keretében vitattak meg nemrégiben a köz- művelődési, szakemberek, Kecs­keméten. Kiderült, hogy a Bács-Kiskun megyei állapotok bizonyos tekin­tetben jobbak, mint a megyék túl­nyomó többségében, amelyekben a filmtárak jelentős része rossz, egészségtelen feltételek között dolgozik. Ráadásul vannak olyan filmtárak, ahol — pénz hiányá­ban — egyáltalán nincs mód új filmek vásárlására. Ez a filmtár évente harmincezer forintért vá­sárolhat új filmeket, s a tulajdo­nában levő kópiákat is megfelelő helyiségben tárolhatja. * * • Illetve... majdnem megfelelő helyiségben. Mert a dübörgő tor­naterem szomszédsága bizony olykor kellemetlen: nehéz megér­teni például, hogy milyen filmet kérnek telefonon. Ám ennél is na­gyobb probléma, hogy a filmek jelentős százaléka sok évvel eze­lőtt készült, s mára már szinte a használhatatlanságig megkopott. S vele együtt kopik természetesen az is, amit a szakemberek így hívnak: magasabb oktatási érték. Ez pedig olyan kár, mely nemcsak a megyei filmtár ügye ... K. J. — Nem is hinné, milyen so­kan tudnak citerázni Lajosmi- zsén. De nem olyan könnyű ám rávenni őket, hogy a színpadra is kiálljanak! Szégyellik magu­kat — mondja a lajosmizsei Ró­zsa Sándor citerazenekar egyik tagja. Pedig a lajosmizseiek nem panaszkodhatnak. Kát kitűnő együttes is működik a község­ben, s hogy nem is akárhogyan, példázza ezt a megyei találkozón aratott sikerük, a fergeteges taps, a közönség hangos bíztatása. Ezért azonban meg kell küzde­niük. Tömegmozgalommá lett me­gyénkben a citeramuzsikálás. S miként a legutóbbi találkozó színvonala is bizonyította, a ze­nei minősig a jobb játék iránti igény erőteljesen megnövekedett. — Mit jelent ez az igénynö­vekedés a zenekar vezetőjének? — kérdezem Kórodi Antalt. — A játék alapjait még gyer­mekkoromban tanultam, Öcsö­dön. Most, csaknem ötvenéve­sen kezdek karvezetést, szolfézst, néprajzot, közművelődést tanul­ni, a KÓTA és a Megyei Műve­lődési Központ által szervezett továbbképzéseken. Kazánfűtő az eredeti szakmám. A lajosmizsei együttes a köz­ségi művelődési ház támogatásá­val alakult, 1974-ben. Az elmúlt években sikerrel szerepeltek Bu­dapesten, Szegeden, Kecskemé­ten, valamint a csehszlovákiai Csallóközben és számos Bács- Kiskun megyei községben. Tag­jai a helyi tsz, a háziipari .szö­vetkezet és a MÁV dolgozói. He­ti nyolc órai elfoglaltságot jelent számukra a gyakorlás, és a la­josmizsei néptánccsoporttal az együttműködés. De erre — saját bevallásuk szerint — nem saj­nálják az időt és a fáradságot. A népnyelv gazdagsága • A Rózsa Sándor citerazenekar fellépés közben. — összejövünk mi máskor is — mondja Ilonka néni, Kórodi Antal felesége és segítőtársa. Két hangszeren játszik: bendzsón és citerán. — Karácsonykor és húsvétkor jó hangulatú házi ünnepséget rendezünk rétes sütéssel és kö­zös gyakorlással összekötve. Ha a férjem valamiért nem ér rá, én helyettesítem a próbákon. Rendszeresen bejárok egy órával korábban, hogy felihangoljam a citerákat. Nem mintha más mun­kám nem lenne; bedolgozója va­gyok a Kiskunfélegyházi Háziipa­ri Szövetkezetnek, emellett el­látom a háztartást, a jószágot, a kertet. Magnón idézzük fel ismét az együttes gyönyörű ballada-blokk­ját, helyi gyűjtésű népdalcsok­rát. Ilonka néni tiszta, kemény mezzoszopránja tolmácsolja a dalt, Kovács Mari balladáját, A korszerű jogszabály útja amit a valamikori summáslány- tól, a most hetvennyolc éves édesanyjától tanult. Gyorsabb ritmusú dalra váltanak: „Végig porzik a lajosi kövesutca’’ — énekli a csoport. Ilonka néni nagy figyelemmel hallgatja a kö­zös produkciót, majd megjegyzi: — Nem ‘volt Lajoson bizony még betonút sem, mikor már ez a nóta volt itt. A dalcsokor minden egyes da­rabja, a szülőföld, a szűtkebb ha­za, a lakóhely múltjáról, szere- tetéről szól. Hallgatom. Közben az utcáról idegesítően tör be a motorok és autók zaja, a füstös, gázolajos XX. század. Idebenn a betyárballadák, lajosi „harangos- nóták” világa idéz egy darab történelmet. Egy kis közösség őr­zi a népzene tiszteletét, szerete- tét. Reméljük, őrzi minél tovább — időt, s fáradságot nem kímél­ve — a közös muzsikálásban. P. E. Mexikói ajándék Nemcsak az ember növi-híz- za ki a ruháját. Időnként így járnak az intézmények is. A ru­ha ilyenkor a jogszabály, amely valaha életre hívta az intéz­ményt vagy később rendelkezett működéséről. Ám az élet halad, s a régi ruha lassanként szűknek bizonyul. Mint most a. művelődési ottho­noké. Idestova két évtizede — ponto­sabban 18 éve, 1960-ban — sza­bályozták legutóbb átfogóan a művelődési otthonok működését. Ugyanakkor adták ki a minden .művelődési otthonra érvényes működési szabályzatot is. Akko­riban számos községben ez volt a művelődésnek szinte egyetlen bá­zisa. Aki ismereteit akarta bőví­teni — el kellett mennie a mű­velődési otthonba. Annál is in­kább, mert akkoriban — például — még ritkaságnak számított, a hí kásákban a televíziós készülék. Egyedül ezen is lemérhető az azóta eltelt évek fejlődése, hi­szen ma már hárommilliónál több lakásban ülnek esténként a képernyő elé. Változott tehát a közművelő­dés helyzete, a két évtized előtti­vel már hasonlítani is alig lehet. Az erről szóló párthatározat és a nyomában meghozott törvény pedig a további előrelépéseket is meghatározta. Végképp szűk lett tehát az 1960-a.s ruha a művelő­dési otthonok számára, újat kell készíteni nekik. Igaz, toldozták- foldoziták az utóbbi években a ré- g;t: jelent meg egyszer egy sor rendelkezés, módosítva és kiegé­szítve a túlhaladott jogszabályo­kat. Az „új ruha” vagyis a korsze­rű jogszabály a művelődési ott­honokról most. már javában ké­szül. A Kulturális Minisztérium először saját módszertani köz­pontjával. a Népművelési Inté­zettel készíttette él a szakmai véleményt, majd szűkkörű vitá­ra bocsátotta. Meaállapították, hogv a művelődési otthon a kö­zösségi művelődés létesítménye, tehát nemcsak az egyes ember, hanem a falu, a város lakossága kulturális szín vonalemelkedésé­nek letéteményese. Paragrafusokba ás cikkelvekbe foglaltak sok mindent a művelő­dési otthonokat, illetően Folyta­tódott a vita a minisztériumban, magáévá tette az alapvető kon- renriót a miniszterhelyettesi ér­tekezlet. Csakhogy a művelődési ottho­nok ügye olyan széles köröket Arint. hogy dönteni csak vala­mennyi érdekelt meghallgatása után lehet. A művelődés, a mű­veltség alapkérdése a demokrá­ciának — mi sem természete­sebb, mint hogy a vele kapcsola­tos intézkedéseket széles körű vitának kell megelőznie. Ezért küldték el — immár egy­séges szerkezetbe foglalva a majdani minisztertanácsi rende­lettervezetet és a miniszteri uta­sítás tervezetét — valamennyi megyei tanács és a Fővárosi Ta­nács művelődési osztályainak, amelyek bevonták az előkészítés­be a KISZ-bizottságokat. a nép- fiontbizottságofcat, a szakszerve­zetek megyei, tanácsait, a megyei könyvtárakat, a művelődési köz­pontokat és természetesen a já­rási, a városi művelődési osztá­lyokat is. Számos megyében a jelentősebb nagyközségekbe is el­jutott a tervezet, s megkérdez­tek minden szervet és minden­kit, amelynek és akinek munká­ja valamilyen módon kapcsoló­dik a művelődésügyhöz. Nem lehet csodálni, hogy a megyékből küldött hozzászólások, javaslatok kötet vastagságúra növekedtek. Lényegesen többre rúgtak, mint az eredeti tervezet. Rengeteg munkát adtak a mi­nisztériumoknak, de ők — s ez valami örvendetesen új — szí­vesen vették a sok helyről jött, sokféle, s hellyel-közzel bizonyá­ra egymásnak ellent is. mondó észrevételt. Üjabb határozat született: a megyék és a főváros észrevéte­leinek messzemenő figyelembe­vételével átdolgozták a jogszabá­lyok tervezetét. Még ez is módo­sulhat: elküldik az érdekelt or­szágos hatáskörű szerveknek — minisztériumoknak, főhatóságok­nak. a szakszervezetek, az ifjú­ság. a szövetkezetek országos ve­zető testületéinek —. s majd azok javaslatainak visszaérkezé­se után készül csak el a végle­ges szöveg.. Készül tehát az „új ruha”. Igaz, hogy közben hónapok tel­nek el, de a főgondot arra for­dítják, hogy minden méret a le­hető legpontosabb legyen, a ruha jól álljon. Amikor valamennyi vélemény beérkezik, elkészül a művelődési otthonokról szóló miniszterta­nácsi rendelet és annak végre­hajtási utasításaként a kulturális miniszter rendelete. Ez vala­mennyi művelődési otthon szá­mára kötelező érvényű lesz — ugyanúgy mint annak hatályba lépéséig a most érvényes 2/1960. számú kormányrendelet és a 3/1960. MM. számú miniszteri rendelke­zés. Ehhez csatlakozva adják ki a művelődési otthonok szervezeti ás működési szabályzatát és a társadalmi vezetőségekre vonat­kozó irányelveket. Az előbbi csu­pán általánosságban határozza meg a tennivalókat., a helyi vi­szonyokra, az egyes művelődési otthonokra a vezetőségeknek kell alkalmazniuk az Irányelveket. Mindenütt önállóan készítik el a szabályzatot, az Irányelvek út­mutatást adnak abhoz, hogy mit tartalmazzanak ezek. Vagyis, nemcsak az előzetes vita volt demokratikus. Az új jogszabályok is a szocialista de­mokrácia jegyében készülnek, s ezt akarják általánossá tenni a művelődési otthonoknál. Hogy legyenek azok is a szocialista de­mokrácia iskolái. V. E. 0 Háromszáz kötetből álló könyv­gyűjteményt ajándékozott az Eötvös Loránd Tudomány Egye­tem spanyol nyelv- és irodalom tanszékének a Mexikói Egyesült Államok kormánya. A gyűjte­ményt az ELTE bölcsészettudo­mányi karán Louis de la Hidalga nagykövet, a Mexikói Külügymi­nisztérium csoportfőnöke, a Kul­turális Kapcsolatok Intézetének meghívására hazánkban tartóz­kodó mexikói küldöttség vezető­je adta át. (MTI-fotó: Pólya Zol­tán felvétele — KS.) A nyelvjárások kialakulásának ismerete megkönnyíti a népnyelv fontosságának megértését. A nyelvészet szerint a nyelv terü­leti tagolódásai egy régebbi nyelvállapot fennmaradása. Va­lamikor minden nyelv nyelvjá­rástípusokban élt. Ezekből kiin­dulva és ezek föllé nőve keletke­zik egy egységes nyelvi típus. Ezt a szabályt alkalmazhatjuk a mi nyelvünkre is. A nyelvé­szek megállapítása szerint már az ősi finnugor nyelvben voltak kisebb eltérések, amelyek a nyelv fejlődése folyamán még újabbakkal gyarapodtak. A finn­ugor korról nyelvemlékeink nin­csenek ugyan, de az ősi nyelv jellemzőit a magyar nyelv fejlő­dése és. a rokon nyelvi megfele­lők alapján kikövetkeztethetjük. Pl. az ősmagyar korra visszave­títhetjük az sz—s nyelvi válto­zatot a következő példák alap­ján : sző—sövény; szem—sömör, szenved—senyved, szer—sor, or­szág—uraság. A mai nyelvjárások­ban a sündisznónaik sok sz-szel kezdődő változata van (pl. szól-, szül-, színdisznó). A feltevések szerint a nyelvi különbségek kezdetben a törzsi elkülönülésre voltak jellemzőek, de később ez az elkülönülés a törzsi rendszer megszűnése után megváltozott. A mai nyelvjárási helyzetet teljes biztonsággal nem vetíthetjük vissza, de a különb­ségek megléte kimutatható. Pl. a mai hegy-nek a régi, már írott nyelvben hegy, higy, hogy válto­zatai voltak. Néhány szavunk bi­zonyságát is figyelembe vehet­jük. Pl. a hány (mocsár), ötte- vény (töltés), gerencsér (fazekas), himpér (málna) ma is a nyelv- terület nyugati részére jellem­zőek, míg a folyó jelentésű jó (pl. Sajó: Só-t-jó, vagyis sós fo­lyó), erge (ér), gorond (domb, kis mocsári sziget), cakó (gólya)/ a keleti rész jellemző szavai. így tehát egységes köznyelv­ről és irodalmi nyelvről nem be­szélhetünk. Az írók a maguk nyelvjárását használták. Két vál­tozat, az i-ző és az ö-ző nyelvi változat elkülönülését jól meg­figyelhetjük. Pl. Tar Benedek 1541-ben a Házasságrul való dí- csíretében ezt írja: „Tudjátok, úgy illik ifjú aggal öszve, Mint az íkes sólyom az bagoly físzké- be. És Hetek akkor lészen egyes- ■ségben. Mikor íl báránnyal far­kas békességben”. Az i-ző pél­dák: dícsíret, íkes, físzkébe, He­tek (életük), íí (él). Egy 1500 kö­rül írt kódex következő sorai­ban a dőlt betűvel szedett sza­vakban a mai ö-ző nyelvjárásra ismerünk: „O szentségös békes­ség, te oly igön nagy felségös jószág (kincs) vagy, hogy .semmi tenáladnál csodálafosb, dicsősé- gösb, édességösb jó nem hallátik embörök között.” De lassan kialakult a köz- és az irodalmi nyelv, és a nép nyel­ve megmaradt a harmadik.nyel­vi rétegnek. De nem szigetelő­déit el, szókincse állandóan gaz­dagította az említett két nyelvi változatot. A gyér, szikár, zamat a múlt század elején még erősen táji jellegű szó volt, ma már nem az. Első tájszótárunk 1838-ban még tájszónak minősítette az ácsorog, ádáz, andalog, asztag, csitri, csősz .szavakat. A nyelv­újítók helyes eljárása volt, hogy a tájszavakat köznyelvi szintre emelték. Pl. csapat, doboz, ha­nyag, hús, kelengye, poggyász, silány. A páholy eredeti jelenté­se szerint szénatartó rekesz volt. A rikkancs egészen modern szó­nak látszik, pedig már 200 év­vel ezelőtt feljegyezték pásztor jelentéssel. A századifordulón kiadott Ma­gyar Tájszótár még tájszóként tartja nyilván e szavakat: csata­kos, éhomra, eszkábál, összega­balyodik, galacsin, gémberedik, kecmereg, lagymatag, szemereg az. eső. Az újabb tájnyelvi átvé­telek közül megemlítjük a hő- zöng, trehány, fölfázik és ódzko­dik szavakat, a sok hangutánzó és hangfestő szóról sem feled­kezve meg (pl. vakkant, kecme­reg, viszolyog). A nyelvjárások különleges szó- használatát egy szókapcsolat nyelvjárási használatával jelle­mezzük. „Egy kosár kukorica” Dél-Dunántúl ety kosár kukori­ca, Közép-Dunántúl egy véka kukorica, Vas megyében ety si- linga kukorica, Dél-Alföldön ety kas kukorica, az Alföld észak­keleti részén egy kaska tengeri, a Tolna megyei csángók és a Nyitra vidéki magyarok között ety kas terebúza (vagy törökbú­za), a Szamos vidékén ety kasita máié. A kukoricahéjat fosztják, a Dunán túl ellenben zsurmujják, kopozzák, kopozik, kobzik, az Al­föld északkeleti részén hántják. (Ugye emlékeznek Arany János Tengeri-hántás című versére?) És végül a Szamos vidékén fejik a máiét. Bizony nagy eltérések vannak! De említsük meg a rántotta különböző változatait is! Sopron­ban rénye, Baranyában kajdena, hajdina, gajgonya, Veszprémben pedig süttojás (sütt-tojás). Az ízletes fánk is nagy terü­leten elterjedt tésztaféle. A pa­lócok pampuskának nevezik, a Dunától északra siska a neve, Pánkó-nak a székelyek és a csángók nevezik, de néhol van más neve is: huppancs, lapótya, krepli. A szlovákiai magyarok, akik siská-nak nevezik a fánkot, ez utóbbi szót is ismerik, de for­gácsfánk jelentésben. A palócok­nál heröce, herőke a neve. A Dunától keletre csörge, csöröge e tészta neve, néha még meg­toldva a fánk szóval is. Erre is Arany Jánost idézzük az Árva fiú című balladából: „Ifi'asz- szony gyújt lángot, süti annál a csöröge-fánkot.” 'Még egy növény nevét említ­sünk meg: a latinul Fagopyrum nevű növényét. Nyugaton hajdi­na, a palócok körében pohánka, északkeleten tatárka, Erdélyben haricska, hiriska a neve. A haj­dina déli szláv, a pohánka szlo­vák, a tatárka pedig ukrán ere­detű. Tehát minden nyelvjárás külön „gazdálkodik”. Vesz át szavakat a szomszédos nyelvek­ből, és néha ad is át nekik. A jövevényszavak egy részét pedig a nyelvjárások közvetítik a köz­nyelvbe. A rovat rendelkezésére bocsá­tott hely kihasználásával be kell fejeznünk a példákat. De talán népnyelvünk gazdagságát ezzel is sikerült bemutatni. Kiss István Nem szalmaláng A hivatalban csoda történt... Kelemen bá­csi, a könyvelő nem kö­szönt Kissnek, a főosz­tályvezetőnek, amikor a reggel átment a szobán. Mindenki csodálkozva nézett Kelemen bácsira. Hiszen ő volt az, aki Íróasztala mellől feláll­va, félszegen meghajol­va szokott jó reggelt kí­vánni felettesének. Peresznyei meg is je­gyezte: — Nem vette észre őt? — De igen! Ö jött be, neki kellett volna kö­szönnie! — válaszolta az öreg, és hangja erő­teljesen, bátran hang­zott. Nem olyan hal­kan, alázatosan, mint eddig. Peresznyei meglepő­dött egy kicsit, azután vállat vont, majd egy hosszú kimutatást vitt oda Kelemen bácsinak: — Le kell ugranom az eszpresszóba. Kérem, csinálja meg helyettem. Ugye, megteszi? — Nem csinálom meg, van elég dolgom. Peresznyei három éve volt a vállalatnál, és már sok munkát, sózott Kelemenre. Mint ahogy mások is ... Most látott szájjal bámult idős kar­társára, aztán visszatet­te kalapját a fogasra. Mi van ezzel a Kele­mennel? A meglepetések soro­zata folytatódott. Kele­men intett a hivatalse­gédnek: — Kérem., vigye ezt át a bérelszámolóba. — Most nem érek rá —, morgott a hivatal­segéd. — Na. jó. akkor tele­fonálok Sziks~ainak, hogy maga nem ér rá átvinni az aktát. A hivatalsegéd cso­dálkozva nézett a köny­velőre. azután elvette az iratot az asztalról: — No, azért átvihe- tem, ha olyan sürgős —, mondta és az ajtóból visszanézett. Mi van ez­zel a Kelemennel? — tűnődött — Mintha ki­cserélték volna. Délben Kelemen fi­gyelmeztette Margitkát, a gépítónöt: — Arra kérem, ne maradjon el fél óránál tovább az ebédnél. Sür­gős diktálnivalóm van! Margitka az ebédlő­ben elúiságolta a Ke­lemen-ügyet. Senki se tudott magyarázatot ad­ni Kelemen furcsa vi­selkedésére. Délután a főosztály- vezető hívatta Kele­ment: — Gratulálni szeret­nék. Az égés? hivatal azt beszéli magáról, hogy teljesen megvál- ic:otl. Magabiztos, eré­lyes. bátor lett. Nagyon örülök ennek. Többször is szóltam már magá­nak. hogy manapság nem kell alázatoskodni. Helyes, hogy végre megváltozott. Persze, jobb lett volna, ha már sokkal előbb öntudatra ébred. Kelemen felsóhajtott: — Nehéz volt... Hosz- szú évek óta gyötröm magam szerencsétlen természetem miatt. Gyakran szerettem vol­na legyőzni önmaga­mat, de nem ment. Van egy orvos barátom, az­zal sokszor beszélget­tem a szervilizmusról. Mindig azzal biztatott, hogy akarat kérdése az egész. Sokszor nekidu- ráltarn magam, de nem ment. Végül is szilár­dan eltökéltem magam és Sikerült... — Helyesen cseleke­dett! Csak így tovább! Fel a fejjel! — mond­ta Kiss. és a kabátja után nyúlt. A könyvelő­ben egy pillanatra fel­ébredt a régi Kelemen, aki ilyenkor mindiq fel­segítette felettesére a kabátot. Tétova lépést tett a fogas felé. azután megállt, közben leejtet­te a kezében levő go- lyóstpllat. Kiss észre­vette a, félbemaradt mozdulatot, felemelte beosztottja golyóstollát, azután felvette a kabát­ját. és udvariasan maga elé engedte az ajtónál az „új" Kelement. Palásti László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents