Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
1978. október 15. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT • SPORT• SPORT Sport idősebb korban Korunk életformájának alakításában döntő jelentőségű volt az utóbbi néhány évtized. Társadalmunk gyökeres átalakulása, a tudományos-technikai forradalom eredményeinek egyre fokozottabb felhasználása, az urbanizáció előnyös, de ugyanakkor hátrányos módon is befolyásolta az ember életritmusát. A hasznos hatások mellett egyre több gátló tényezőt kell figyelembe venni: az izomzatfejlesztő fizikai munka csökkenését és a szinte állandósuló stresszhatást. E kettő, Valamint egyéb tényezők következtében az ember — különösen a fiatalok — fizikai teljesítőképessége csökkent, növekedett a keringési megbetegedések és a halálozások száma. A kiutat ebből csak a tömegtestnevelés, a tömegsport és a minőségi sport fejlesztésével várhatunk. Foglalkozott e problémával az MSZMP XI. kongresszusa is, megállapítva, hogy a sokoldalúan fejlett szocialista ember kialakításához elengedhetetlenül szükséges a fizikai felkészültség is. Társadalmi üggyé kell tenni az iskolai testnevelést, a tömeges testedzést és a tömegsportot. A csökkent fizikai igénybevétel, á pszichés túlterhelés és a táplálkozási tényezők — zsíros túltáp- laltság, az élvezeti szerek fokozott használata — játszanak szerepet a keringési megbetegedések nagy számában. Az érelmeszesedés, illetve az ebből fakadó problémák egyre fiatalabb korosztályokat érintenek. Statisztikák bizonyítják, hogy ez ellen a rendszeres fizikai munkának — és ilyen a sporttevékenység — kifejezetten védő hatása van. A rendszeres testedzés a keringés teljesítőképességét, gazdaságos működését, fokozza. A teljesítménycsökkenés a szív, a keringés és a légzőrendszer szempontjából már a negyedik évtizedben megkezdődik. Rendszeres intenzív testedzés következtében ez a fordulópont magasabb évjáratokra tolható el. Nagyon fontos ezen időpont bekövetkeztével a sporttevékenység folytatása. Mit tegyenek azok a negyven éven felüliek, akik a kérdés fontosságát felismerve, eddigi tétlenségük helyett rendszeres tevékenységet akarnak folytatni? Feltétlenül kezdjék el, azonban megfelelő óvatossággal és igen fokozatosan emelt napi megterheléssel. Ha később ,kezd valakj spó'r■ .ja V - : ' •• K- ! 12 • tolni, a nem jól adagolt fizikai megterhelés a szívre nézve egyre nagyobb veszélyt jelent, A rendszeres mozgást azonban még hatvan éven túl is el lehet kezdeni az elmondott szempontok figyelembevételével!. A kocogás, és a „fuss az életedért" nem a futás mindent gyógyító hatását jelenti, hanem azt bizonyítja, hogy mindenkinek módjában áll szervezetét alaposan átmozgatni, mert ae utca, a parkolt és a két lába mindenkinek rendelkezésére áll. De nemcsak látásról van szó, hiszen a sport több ága űzhető idősebb korban. Minél korábban kezd vailaki sportolni, annál jobb esélyei vannak. Az időskori testedzésnél az időtartam-terhelést kell előtérbe állítani a gyorsasági, vagy a hirtelen erőkifejtések helyett. A gyors erőkifejtés a már meszese- désnek kitett érrendszerre a nyomásfokozódás miatt veszélyes. Ez különösen azokra vonatkozik, akik a rendszeres testedzést csak idős korukban kezdik meg. Az edzéshiány gyakran okoz egyéb jellegű sérülési is. A rendszeres sport- munka — ideértve nem a versenyszerű, de rendszeres testedzést is — olyan eszköz, amelyet sikerrel alkafimazhatunk az öregedés időportt'jának kitolására. Aki így él, az biológiailag rendszerint fiatalabb, mint ahogy az életkorának megfelelne. Aki ebben a mozgalomban részt kíván venni, az keresse fel a megyei sportorvosi rendelőt, ahol részletes felvilágosítást kaphat ar-, fői,' hogy 'mily érv "testedzést végez-' 4« 0 Az idősebb korban is űzhető sportágak közé tartozik az asztalitenisz, vagy például a teke is, (Banczik István felvétele.) zen korától és egészségi állapotától függően. Kecskeméten, a megyei sportorvosi rendelőben a 'tanácsadás időpontja minden csütörtökön 8—10 óráig. Dr. Balázs Tibor megyei sportfőorvos Szilárd alapokat raknak Lajosmizsén a birkózók Sokak által ismert a birkózósport kedvelői között, hogy Lajosmizsén hagyományai vannak a birkózósportnak. Innen indult világhódító útjára minden idők egyik legnagyobb magyar birkózóbajnoka a háromszoros világbajnok, háromszoros ezüstérmes — végül Tokióban aranyérmet nyerő — Pólyák Imre. A felszabadulás óta többször is nekirugaszkodtak a lajosmizsei sportvezetők, edzők; birkózók, de valahogy mindig elmaradtak a várt nagy eredmények. — Mire felnőttek versenyzőink — mondotta Kiss László vezetőedző — valahogy el is maradtak a sporttól. Szétfújta őket a szél. A helyi párt- és tanácsi vezetők. valamint az általános iskola vezetői, Kemény Mihály igazgató és Sípos Ottó igazgatóhelyettes, egyben testnevelő és a helyi kézilabdacsapat edzője a birkózók segítségére siettek. A központi általános iskola 300 főnyi felsőtagozatos diákját szűrték át és a grundbirkózás szabályai szerint két napon át tartó felmérésen kiválasztották a legügyesebbeket. A nem mindennapi tehetségkutatásnak a művelődési otthon adott helyet, ahol egyébként a birkózók edzéseit is tartják. A széles körű társadalmi összefogás eredményeként jelenleg 76, 5—8. osztályos általános iskolás tanuló vesz részt Lajosmizsén a birkózó edzéseken. Kiss László edzőnek, valamint a szakosztály idősebb versenyzőinek ugyancsak .a sarkukra kell állni, hogy ebből a hatalmas tömegből csoportokra osztva — meg tudják szervezni a szakszerű edzéseket. — Feltételeink még nem ideálisak, de olyan szilárd alapokat rakunk, hogy mire felépül a nagyközség minden igényt kielégítő sportcsarnoka, pezsegjen az élet, ne kongjon az ürességtől a terem — mondotta beszélgetésünk végén Kiss Lászíó vezetőedző. Borbély Pál „Erős akarattal” című könyvében leírta a lajosmizsei Pólyák Imre kemény életútját. Hisszük, hogy azok a „gyökerek”, amelyről fel tudott nőni, még teremnek hasonlóan kemény minden megterhelést vállaló sportembereket Lajosmizsén. Kovács Sándor Négy, volt NB I-es játékos az Építők csapatában A Volán elleni sikertelen rangadó után ismét nehéz mérkőzés elölt áll a Kecskeméti SC NB Il-es labdarúgó-csapata, mert e/en a vasárnapion az Építők SC vendégei lesznek, a Népligeti pályán. Az ellenfél — bár jelenleg csak a 12. helyen áll — jó erőt képvisel. Az Építők csapatában négy olyan játékos is van, akik NB I-ben szerepeltek, sőt közülük hárman még a címeres mezt is magukra húzhatták. Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt vasárnap Bene úgyszólván egyedül döntötte el a 2 pont sorsát, akkor most nyilván csak a fiatal kecskeméti együttes harcos erényeiben bízhatunk. Fegyelmezett, tudatos csaliét játékkal és lelkesedéssel mégis elérhető, hogy pontot, vagy talán pontokat szerezzen a KSC. Az Építők SC eddigi szereplése a várakozás, alatt maradt, ám az elmúlt heti szegedi eredményük arra mutat, hogy ikifelé tartanak a „hullámvölgyből”. Az Építők — a szó igazi értelmében — játsz- sza a labdarúgást. Főleg egyéni játékra törekednek, s ezért is kell a szokottnál is jobban odafigyelni, s a siker érdekében szorosabban fogni embereiket a KSC védőinek. Elöl a Brainikovics— Máté kettősük jelént állandó .veszélyt. A középpályán Pataki dr. az, aki fáradhatatlanul szervezi a jáiékot, s a védekezésük elsősorban Páncsics dr. nyugalmán és tapasztalatán alapszik. Vannak persze sebezhető pontjaik, erre utal, hogy a 12 adott gól mellett 10 gólt kaptak. A Kecskeméti SC csapatát erre a mérkőzésre elsősorban a biztonságos védekezés megszervezésével készítette fel Verebes József edző, s ebből a védekezésből kell indítani a gyors kontraakciókat. A heti edzésmunka zömében ennek gyakorlásából állt. A KSC összeállításában van még néhány kérdőjel, de előreláthatólag marad a Volán elleni keret, tehát Leskó I.. Frák. Bed- zsula, Elekes II., Egyed. Prikidá- novics, Draihos, Szabó, Rózsa, Vá- gi, Oskolás, Puskás, Leskó II., Tóth készül a játékra. Az elmúlt hetekben — s ez örvendetes — igen sok kecskeméti szurkoló kísérte el idegenbe is a KSC-t, Reméljük, így lesz ez most is, a Népligetben 14 órakor kezdődő találkozóm. L. L, SOROKBAN ELUTASÍTOTTAK A HARTAI SE BEADVÁNYÁT A Hartai SE beadvánnyal fordult a megyei labdarúgó-szövetséghez, amelyben a levont 2 büntetőpont visszaadását kérte. A megyei labdarúgó-szövetség a felhozott indoklást nem fogadta el, s a beadványt elutasította. A 2 büntetőpont tehát továbbra is érvényben van. labdarúgás Kiskőrösi járási bajnokság eredményei : Rém—Csikéria 4—2, Kunfehértó —Kunbaja 3—0, Imrehegy—Kaskantyú 1—2, Fülöpszállás—Tabdi 3—0, Csólyos- pálos—Páht 1—1, Borota—Soltvadkert II. 3—0. A bajnokság élén Kaskantyú áll 11 ponttal. 2. Rém 10. 3. Kunfehértó 9 ponttal. Juhász Gyulát idézzük VÍZSZINTES: 1. Juhász Gyula egyik ismert mondásának első része (Zárt betűk: E. Z, D, E.) 14. Régi nemesi cím. 15. Ketté vágó. 16. Az ezüst vegy- Jele. 17. A sav átrágja az anyagot. 19. Szénhidrogénből levezethető Jellegzetes szaRú szerves vegyület. 20. Hengeres testű, tüskés szárnyú halfaj. 22. Vagy úszunk vele, vagy megfizetjük. 23. Alkalmazott rövidítése. 25. Élete. 26. Régi kisváros Belgiumban. 28. Nobel-díjas német kémikus, a dién-szintézls egyik felfedezője. 30. Tengeri hajó sebességét mérő műszer. 31. A tér meghatározott része. 32. Szignáltat. 34. A ponty két vége! 35. Annál mélyebbre. 36. Fekete festék, névelővel. 37. Porció. 39. Rangja szerint szólít valakit. 41. Fogyókúrázók fogyasztják ezt a kekszet. 43. Féldrágakő. 44. „A” verskellék. 45. Állat has alatti prémje. 46. A talp hátsó része! 48. Zászlót kirakat. 50. A virág része. 51. Az Idő múlására figyelmeztet. 53. Eredetileg a vadlovak betörése. átvitt értelemben cirkusz, látványosság. 54. ... Lescaut — Puccini egyik Ismert operája. 55. Hasonlító szócska. 57. Etelt készít. 58. Brit hfr- Ugynöksék (Press Association). 59. Pusztít. 61. Gyakori olasz női név. 63. Megelőz. 66. Indulatszócska. 67. Egy Ruhr-vtdéki városba való. 69. Puccini operája, amelyet Alfano fejezett be. FÜGGŐLEGES: 2. írógépen leírja. 3. Az Aranyember Írójának monogramja. 4. A kőzápor egy darabja. 5. A levegővel robbanóelegyet alkotó szénhidrogén vegyület. 6. A világűr Irodalmi neve. 7. A germánlum és a kén vegy- jele. 8. Napon szárítás. 9. Várának Faria abbé Is rabja volt, 1». A Ciprusi Demokratikus Unió nevének rövidítése. 11. Magához szorít. 12. Vág, szel. 13. Vegyi elem atomjainak azonos rendszámú, tőlük csak tömegszámban eltérő változata. 14. Az Idézet befejez* része (Zárt betűk: A. S, D.) 18. Becézett nőt név. 21. A hibát elismerő. 24. Meszes anyagból égetett útburkoló anyag. 27. Ernyő páros betűi. 28. Lent. 29. Nagy ipari város Lengyelországban. •32. Mesebeli okos ló, névelővel. 33. Volt sakkvilágbajnok. 36. Kézjegyével ellát. 38. Amerikai úrhajótípus volt. 40. Kúp betűi. 41. ... méter — fajsúlymé- rő. 42. Magas katonai rang. 44. Állatoknak állítják fel a téli erdőben, névelővel. 47. Büntetett előélet. 49. Szabadságát tölti. 50. Helyrag. 52. Becézett Anna. 54. Egyedül én. 56. Mély. németül (TIEF). 58. A dinár váltópénze. 60. A vizek városa. 62. A férfi sorsa. 64. Attila népe. 65. Község Komárom megyében, Dorog közelében, ford. 68. Szovjet repülőgéptípus betűjele. 70. Duna azonos hangzói. N. B. Az október 8-án megjelent kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Vlzsz. 1: A bűvös szerelem. Vlzsz. 36: A pásztoróra. Vlzsz. 62: Sámson és Deltla. Függ. 1: A megcsalt világ. Függ. 16: Ravasf rókácskűi Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Rubosi Istvánná, Lajosmlz.se; Várda Egon, Kecskemét; Svendor István, Hetényegyháza; Sólyom Imre, Kiskunhalas. Az Ifjúmunkás és Szakmunkástanuló Napok sportrendezvényeiről A KISZ megyei bizottsága és az SZMT már évek óta közöse« rendezi meg a megyei ifjúmunkás és szakmunkástanuló napokat. A rendezvény kiterjed szakmai, politikai, nevelő versenyekre. Különböző fórumokat, tanácskozásokat, találkozókat, tapasztalatcseréket rendeznek, s' a mozgalom jelentős részét pedig a kulturális és sportrendezvények teszik ki. Különösen az utóbbi, tehát a sportrendezvényeken való részvétel aránya emelkedett ugrásszerűen az elmúlt év során. Szabó Gyula, az SZMT sportfelelőse ezt foglalta össze egy rövid beszélgetés keretében. — örvendetes, hogy az ifjú- mutnkás és szakmunkástanuló napok keretében évről évre nő a fiatalok igénye a sportrendezvények iránt. Az idén az alapszervezetektől kiindulva, a városijárási versenyeken át a megyei szintig közel tízezer fiatal vett részt a sportversenyeken. Érdekes módon, a legnépszerűbbek éppen a honvédelmi jellegű versenyek voltak, elsősorban a sportlövészet, amelyben a résztvevők az összes indulók számának körülbelül a felét tették ki. Ezen túlmenően a sportprogramban szerepelt akadályverseny, atlétika, kispályás labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz verseny, s rendeztek kerékpártúrákat is. A tapasztalatunk, hogy ezeknek a sportrendezvényéknek számát jövőben még lehet fokozni, s a résztvevők számának további emelkedése várható. Mindez a nevelés nagyszerű eszköze, s kitűnő. alkalom a tömegsport, s az edzett ifjúságért mozgalom céljainak megvalósítására. Az ifjúmunkás és szakmunkás- tanuló napok sportrendezvényein a sportsikerek mellett jelentős sportpolitikai eredményeket könyvelhettünk el. Szabó Zoltán iV*V»'*V«V«V«V»VtVt X*X*X*X,X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X,X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X,X*»*X*X*X*X*X*t'X’«’»*»’»*»'«’*’»’s’«'s*»’»w»”«’s*e*»'s''»w*"s,'e”«’«"sV’*"»w«"»’*"«’» •?Xv*v*v«v*v«v#*X%v*v*v#v#v*v*v*v»vXvX#X*X*XvX#X#X#X#X*X#X#X#X#X,X,X,X,X#X#X,X#X*X*X*X*X*X,X#X#X*X#X,X#*#X MAI MfSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.04: Tévétorna (lsm.) (Színes) 8.10: Mindenki iskolája, l. Irodalom. 8.45: 2. Biológia. 9.15: Cyprián apó mesél. Csehszlovák filmsorozat gyerekeknek. 1. rész: 9.25: Játsszunk együtt 1 9.35: Ezermester. Csehszlovák bábfilm. (Színes) 9.15: Reklám. 9.50: Bors. Kalandfilm-sorozat. XV,7. rész: A Magdolna- bál (lsm.)10.50: Hírek. 10.55: Tatabányai BányászVasas bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. 12.15: Érdekes állatkertek. 13.08: Pedagógusok fóruma. 13.45: Golgota. Szovjet filmsorozat. IV,'2. rész: A választás. (lsm.) (Színes) 15.00: Reklám. 15.05: Üdülés pénz nélkül. Olasz—francia—NSZK filmvígjáték. (Szines) 16.50: A jáki templom. 17.05: Műsorainkat ajánljuk! 17.30: A magyarok elődeiről él a honfoglalásról. 11.00: Lehet egy kérdéssel több? 18.30: Reklám. 18.40: Esti mese. (Szines) 18.50: Tévétorna. (Szines) 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.03: Szoba Párizsban. Angol film. (Színes) 21.25: Sporthírek. 21.35: Budapesti Művészeti Hetek. Zenés TV-színház. Hidas Frigyes: Bösendor- tér. 22.30: Hírek. KOSSUTH 7.23: Kopogtató. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: Nyolc rádió nyolc dala. 8.59: Olvastam egy novellát. 9.24: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.45: Méznél édesb szép szúk ... Balassi Bálint versel. 10.03: Tündér Ilona. 10.52: A Magyar Népdal Hete. 11.26: Operaáriák. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Ravel müveiből. 13.00: Rázós úton. 13.10: Adám Jenő: Dankó Pista dalai. 13.50: Metronóm. 14.10: Fischer Annie zongorázik. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.17: Üj operalemezeinkből. 16.08: Gács Lászlóra emlékezünk születésének 75. évfordulóján. 16.38: A Magyar Népdal Hete. 17.10: Helmuth Zacharlás énekkara játszik. 17.24: Beatrice apródjai. 18.10: Világhírű énekesek zenés játékokból énekelnek. 18.50: A Fő utcától a falu széléig. (lsm.y 19.40: A Magyar Népdal Hete. 20.24: Szerepjátszók. Graham Greene regénye. 21.23: Jacques Thlbaud és Marguerite Long Mozart-fel- vételeiből. 22.20: Szimfonikus zene. 0.10: Előadja a szerző: Victor Máté. PETŐFI 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Mendelssohn orgona- müveibfil. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Vasárnapi koktél. 10.33: Sanzonalbum. 11.06: Hnwarth: Három svájci dal. 11.13: Columbo a gyerekek között. 11.33: Jó ebédhez szél a nóta. 12.38: Tamás bátya kunyhója. Harriet Beecher-Stowe regénye alapján rádióra alkalmazva III. (befejező) rész. 14.00: Táskarádió. 15.00: Hangverseny a Magyar Népdal Hete alkalmából. Kb. 15.43: Ének szövegek. Kb. 16.00: A népzenei hangverseny közvetítésének folytatása. 16.35: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.50: A vasárnap sportja. Totó. 17.20: Ötórai tea. 18.20: Ha még nem tudná . .. 18.50: Népzenekedvelőknek. 19.33: Kritikusok fóruma. 19.43: Operettrészletek. 20.34: Magnósok figyelem! 21.19: Dohnányl: A tenor. Víg- opera. 22.33: Tomslts Rudolf szerzeményeiből. 23.10: Romberg filmzenéiből. 23.35: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: Melis György énekel. 9.04: Solti György Wagner- felvételeiböl. 9.55: Üj zenei újság. 10.30: A Budapesti Kamara- együttes hangversenye 12.10: Égtájak. 13.00: Müvészlemezek. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: A Magyar Népdal Hete. 14.30: Romantikus kórusmuzslka. 15.08: Rádíószínház. Az ország- alapító. Justinas Marcln- kevicius drámai költeményének rádióváltozata. 16.29: Régi hangszerek világa. 16.47: Mibe kerül ez nekem? 17.02: Hangfelvételek felsőfokon. 18.03: Sólymos Péter zongoraestje. Kb. 18.38: A magyar széppróza századai. Kb. 18.53: A zongoraest közvetítésének folytatása. 19.33: A Brnol Állami Filharmonikus zenekar hangversenye Kb. 20.30: Tallózás a sajtóban. Kb. 20.50: A hangversenyközve- tltés folytatása. Kb. 21.30: Csak fiataloknak! Kb. 22.30: Operaáriák. Hétfő KOSSUTH 8.25: Verbunkosok, nóták. 9.00: Északi szél. Verseit elmondja Benjámin László (lsm.). 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Énekeljünk! 10.05: Nyitnikék — kisiskolások műsora. 10.35: Operarészletek. Dvorzsák: n.i«7oi i/ q 11.30: A Fekete Afrika történetéből. 11.40: A boldog ember. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban — I. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.22: Irodalmi évfordulónaptár. Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Kóruspódium. 15.27: Hívogató. A Gyermekrádió irodalmi újságja. 16.05: Farkas Ferenc: Cantus Pannonlcus — kantáta. Janus Pannonius verseire. 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. 17.10: Népdalok. Mazsaroff Mária és a Zeneművészeti Főiskola leány kara énekel. 17.35: Szakszerűbben ... 18.00: Mozart: F-dűr szonáta. 18.15: Hol volt, hol nem volt ... 18.30: Esti Magazin. 19.15: Opera-művészlemezek. 20.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.00: Fehéren — feketén. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Romantikus zene. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. PETŐFI 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.33: Alekszandrov: Poéma Ukrajnáról. 8.40: A Rádió Dalszínháza. 9.50: Zsebbe, vagy hajtókára? 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Aktfotó. Lussa Vince fotóművésszel beszélget Csapó György. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Többszemközt a Kossuth Klubban. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.25: A tegnap slágereiből. 20.00: Eszmék faggatása. 21.20: Híres előadók albuma. 22.00 Klasszikus operettekből. 23.15: Népi muzsika. 3. MŰSOR 8.08: Barokk kamarazene. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Weber operáiból. 10.30: Iszfandljár és Rusztem. Részlet Firdauszl Királyok Könyve című költői művéből. 11.05: Otto Klemperer vezényel « Philharmonia zenekar élén. 12.44: Karai József kórusművei magyar költők verseire. 13.07: Operarészletek. Erkel Ferenc: Sarolta. 14.00: Kamarazene. 16.00: Arcok, művek, korok. Jávor Ottó előadása a francia szlmbollzmusröl. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Világhírű előadóművészek Beethoven-f elvételeiből. 18.0(1: A Zsebrádiószínház bemutatója. 19.05: Iskolarádió. 18.30: A hét zeneműve. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: Kb. 20.20: ... miért nö a fű, hogyha majd leszárad? — Versek. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.40: Láttuk, hallottuk. Kb. 22.05: Dzsesszfelvételekből. 22.25: Századunk zenéjéből. 22.47: Operarészletek.