Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
9 FELFEDEZŐ ÉS ÖSSZEGEZŐ KIÁLLÍTÁS A TZ" ml r • MézesT Kiskunság k°“ népi fafaragása ssr~ „Népművészetünk úgy termett, mint a vadvirág. Nem ültette, nem gondozta senki, csak lett a maga jószántából. Alkotóinak nagy része is ismeretlen. Akár a népdalok szerzőiről, ezekről sem tudunk sokat.” Az idézet Andrássy Kurta János A magyar nép szobrászaté című alapvető könyvéből való. Idestova fél évszázada ő jegyezte fel Nagy Pál Miklósnak, a kecskeméti „Két oroszlánhoz” udvarosának, az egykori Nagytakarékban kezdődő pályafutását. Az otthonából elűzött félárva kisgyerek kacséri tehénpásztorként díszítgette először unalmában a kezeügyébe kerülő fadarabokat. Gazdája megdicsérte, talán ezért nem hagyta abba kedvtelését Kecskemétre kerülvén se. A „Magyar királyok és hősök arc- képcsarnoka” című kiadványból egyre több fejet faragott botokra. Történt, hogy gazdája megbízásából kamatot fizetett a pénzintézetben. Várakozás közben az ott tartózkodó urak megcsodálták, majd „ellhírelték” tudományát. Egy híres kutató is értesült Nagy Pál Miklós tehetségéről. Segítette, buzdította, és amikor itt rosszra fordult a barkóca (berkenye) művészének a dolgai, beszerezte a besnyői barátokhoz tehenésznek. Karriert csinált. A szerencsésebbek közé tartozott, de hány tehetség csenevé- szett el, mint a nap nem sütötte virág. Elporladt emlékük, széthányódtak alkotásaik. Művészi becsüket csak az újabb kutatások teszik nyilvánvalóvá. A múzeumok is csak az utóbbi évtizedekben fogadták be a faragó művészet remekeit és csak a nép életét elmélyülten ismerők, a gyökereket kutatók kezdték meg tervszerű gyűjtésüket. Közéjük tartozott a kiskunfélegyházi Szalay Gyula. Az ő fáradozásait is méltányolja. koronázza az elmúlt vasárnap a Kiskun Múzeumban megnyitott szívmelengető, szemlélődésre ösztönző, gazdagságunkat tükröző kiállítás. Valóban régi adósságot törleszt a múzeum — mint ezt Korkes Zsuzsa írta az ügyhöz méltó küllemű katalógus eligazító előszavában —, annál is inkább, mert elérkezett az ideje a Kiskunság monografikus feldolgozásának, mert a napjainkban divattá se- kélyesedő és az elhivatottalkat is árnyékoló fafaragó-művészkedés megkívánja a mércét, a kezdetek felmutatását, 'bizonyos elvek tisztázását. Korkes Zsuzsa, Sümegi György és Sztrinkó István, A Kiskunság népi fafaragása kiállítás rendezői ismételten bizonyították, hogy a fával való foglalatoskodás nem szűkíthető a pásztorművészet körébe. Nem, mert az időn a ha• Kádárszerszámok. dór felvételei.) gyományokon, és a szokáson kívül más is szükségeltetik: nevezetesen hajlam, képesség. Továbbá: mindenkinek van elbeszélésre, elmondásra, megörökítésre kívánkozó öröme, fájdalma. Ki dallal, ki szóval, ki vésővel, ki cirkálómmal, araszos bicskával „mondja el” búbánatát, háláját, vígságát. Végül a társadalmi igény is kiváltja a felhasznált anyagok míves, tetszetős megmunkálásának, a tárgyak szemgyönyörködtető elkészítésének az igényét. Az Andrássy Kurta szóhasználatával alkalmazott népi szobrászatnak nevezett alkotások mindig szervesen illeszkednek az adott tárgy funkciójához. A fiatal rendezők a viszonylag kis térben sikerrel emelték ki, különítették el a készítők, és használat szerint csoportosítva a szakemberek számára is egyben-más- ban újdonságot jelentő fafaragásokat. Egyaránt érzékeltették a népművészet egységes folyamatát és a sajátos helyi színeket, formákat, jellegzetességeket. A kiállítás bizonyára sok ezer látogatója a gyönyörű guzsalyok, mángorlók, az érdekes formájú kásakavarók, gazdagon díszített pásztorbotok, a mesés-, vagy his- tóriás könyvnek is beillő béretva- tokok, szélmalombelsők láttán egyetértenek a mind általánosabb felfogással: „a fában szegény Kiskunságon is igen magas szintű fafaragó-művészet jött létre”. Heltal Nándor BÉKÉS MEGYEI FIATALOK ÍRÁSAIRÓL A véletlen sodorta a kezembe azt a kicsiny könyvet, amelyet a KISZ Békés megyei Bizottsága adott ki a következő címmel: Válogatás a Békés megyei fiatalok írásaiból. Elhiszem amit az olvasóhoz írott néhány mondatos bevezetés tartalmaz: hosszú vajúdás után, többszöri nekirugaszkodás eredményéként állt össze a kötet, amelyet őszinte érdeklődéssel és fokozott kíváncsisággal olvastam végig. Igaz. az is érdekelt volna, hogy kik ezék a fiatalok, hol élnek, hány évesek és milyen kenyérkereső foglalkozást űznek. A tizennégy költő, író feltételezésem szeriint először jelentkezik kötetbe foglaltan. így tehát illene, hogy írásaikról szólva elsősorban az erényékről beszéljék, s a hibákat, a fogyatékosság-ókat csupán utólag, mintegy „mellékesként” hozzam szóba. Ügy gondolom azonban helyesebb és hasznosabb az őszinte szó még akkor is — vagy talán éppen ezért —, ha fiatalokról, pályakezdőkről van szó, ha a mérleg súlyosabbnak mutatja a gyengesékeket, a hibákat. No, nem nagy hibáikról van itten szó, csupán olyanokról, amelyek a mai magyar 'líra és próza középszerére jellemzőek. Ilyen és ehhez hasonló verseik, prózai írások tucatszámra jelennek meg manapság anélkül, hogy bármily csekély befolyással lennének az irodalmi közállapotokra. A szóban forgó kötettel összefüggésben azért szükséges szólni a jelenségekről, mert fiatalokról van szó. Olyan emberekről, akik — miiként a must — forrásban vannak,' s a kezeléstől függ: zamatos bor lesz-e belőlük vagy — ecet. Ennek a „kezelésnek” az igényével írom az alábbiakat. A kötet sorrendjében először Szokolay Zoltán három versét olvashatjuk, Az Áradás és a Nem nyughatom címűek bizonyítják, hogy nem ez az ő hangja. Ahhoz a moderneslkedő vonulathoz sorolható verseik ezék, amelyek szerzői nem gondolják át kellően, mit mon- daniak: „iszappal borul bé valahány reményünk / könnyel teljes arcunk / vallómig csak élünk” — írja az Áradásban. A másikban, a Nemnyughatom-banilyeneket -mond: „Magyarországon az őszinteség / szívem piros ágyán fekszik / ő is utcákon kóborolt / s most gyöngyöt ver homlokára a láz...”, majd korábban: „Ki menti meg az őszinteséget”. Sokkal jobb, érleltebb, őszintébb, tisztább a harmadik: Magyar című Szokolay-vers. Ez az ő hangja, ezt kellene folytatnia, erősítenie. 1 Hunya Márta négy verse érett költőre voll. Tisztán, cifraságok nélkül, már-tmár „igénytelenül” ír, de tudjuk, hogy ezt elérni, megvalósítani a legnehezebb. Etunya Márta azonban erre képes, s ettől költő. Tomka Mihálynak a versépitéssel vannak gondjai — többek között. Gondolatilag kapkodó, szerkezetileg széthulló, vagy legalábbis igen laza verseket olvasunk tőle. Két sora azonban ígéret: „s hiszek néha szétnyíló ökölben ' földre hulló, törtpengéjű késben”, bár a fogalmazás itit sem világos, nem pontos. Varga Dávid sem gondolja végig, hogy mit ír le: „S bár maholnap miniden / henye dőzsölésre nógat...” Aztán: „Odaivénült, hol jobb a lét” — mondja egy halottról. Légnagyohb baj azonban a közlhielyszerű fogalmazás, a tánc- dalszövegek színvonala (csupán egy példa: Most már vígadban élünk, sok földi jó veri el éhünk...) Ez az, ami nem költészet. Hasonló problémákkal küzd Krasznahorkai Géza is, különösen a Történet című versben látható ez: .....és megszólalt egy kisgyerek / já taszunlk papást, mamást / ám rossz volt az ívará.ny / ezért háborúsdit játszottak..Bevallom, ezt nem értem. Sikerültnek látszik az Emlékoszlop című verse, ha leszámítj ük a gyatra rímeket. ígéretes tehetségről vallanak viszont Murvai Árpád és Géczy János versei, bár ez utóbbinál aligha értik az olvasók a varjúdad kifejezést. „Tanuljuk s tanítjuk a leckét” A kötet legerősebb költői tehetsége Varsa Zoltán. Érett, tiszta, fegyelmezett Versei legfőbb értékei a kiadványnak. Ügy" is mondhatnám: ezekért a versekért érdemes kézibe venni az antológiát. Varsa, ha okosan bánik az érteleim fegyelmező erejével, hamarosan név lesz a mai költők között. Mostani versein még kitapintható Nagy László és Ladányi Mihály erős hatása, de versépitése, képei, költői ereje már egyéni jeleket mutat Tudatos költő Varsa. Például azt is tudjla, hogy „tanuljuk, s tanítjuk a leckét” a Költészet nevű csapszékben. Gyönyörű sorai vannak: „csordában csatangol a hőség”... Aztán : „testem erdőtűzzel világolj / hazátlan szeretőknek..Elkötelezett költő Varsa Zoltán: .. országod múltját, nagyjait / nem bankókra metszve őrződ / tetteidben fölkel, sajog / ezernyi jeltelen ősöd.. A kötetben közölt prózai írások közül Szekeres András Cement és Köváry E. Péter Légvonat című írása említhető, mint viszonylag sikerült elbeszéléseik. Szente Béla A második élet, Sarusi Mihály Hogy a szegény ember nyugodtan töltheSse téli szünidejét, Réthy István Csináljunk gesztenyemanót, Bencsik Máté Piros tenger és Zana Zoltán És pont ez az egér című írása még a közhellyel, a sablonnal, vagy a szerkezet zavarosságával küzd. Az antológiáit grafikák díszítik, de sajnos nem tudjuk kihámozni a hét név és a hét grafika összevetéséből, hogy melyiket ki készítette. Pedig némelyik többet ér annál, semhogy névtelen díszítőelemként alkalmazzák. Gál Farkas ANTALFY ISTVÁN: Meg kell a világot szeretnem Elindul egy kis pók az ágon. s fut, fut — talán éppen előlem. S míg én őt csodálom az adott térben és időben, eltűnik előlem. Soha többé nem látom már, és ő sem engem. Mielőtt válna semmi-köddé: meg kell a világot szeretnem. BOLYA PÉTER: A hordó Katonaidőmet a mátraaljai D- ben töltöttem (pontosabban mellette, hiszen az őrszázad egy csertölgyes dombon „feküdt”, úgy öt kilométerre a falutól.) Jó dolgom volt: tartalékos tiszt voltam, az elöljáróim „dokinak” szólítottak, és inkább haverként kezelitek, minit beosztottként. Esténként állandó kimenőt kaptam, bátrain leereszkedhettem a faluba, oitit is Lénárt Mártonhoz, a leghíresebb d-d borosgazdához, akii már a század elején is met- szegebte a szőlőt, ősz hajú, nagydarab ember, az arca piros, mint a kadarka, csendes, de humoros természetű, még ma is napi három liter bort iszik meg (csakis a saját termésből, bolti bort még soha nem kóstolt); a pincéjében hat hordó áll, a legöre- gebbikiben tartja az aranyérmes hárslevelűt, a borok borát. A fészerbe is becsalt egyszer, nohát, majd’ hanyatt estem, amikor megláttam azt az óriási hordót, amelyet még borkereskedő korában csináltatott: bizony, kényelmesen ellákihiajtott volna benne egy háromtagú család. (Ma már csak emléknek szolgád az üres góliát-hordó; egyszer meg akarta vásárolni a szakszövetkezet, de Márton gazda nem adta. — „Kell az még nekem, hátha megfiad- zik” — mondta.) Három hold kültelki szőleje volt az öregnek, azt művelgette, napszámosok segítségével, hiszen egymaga már nem bírta volna, se felesége, se családja, magányos volt, akár a fészerbeli hordó. De a szőlő életben tartotta, hiszen „olyan az, mint az asszonynép, mindig törődni kell vele”... Tavasszal kitakarni, időben megmetszeni, sűrűn permetezni, kapálni, csonkolni, félkötözni, aztán jön a szüret a maga örömteli gondjaival, forog a prés, kén- gyertya bűzlik a hordókban, gyűlik a cefre (pálinka lesz belőle), telik a pince, kíváncsian kacsingat a lopó a falról; milyen, lesz az újbor? Esténként kettesben üldögéltünk a konyhában: Márton gazda meg én. Előttünk a bor, a poharak. Beszélgettünk. Szőlőről, embereikről, katonád olgjokról. — Aztán hova megy, ha leveti a mundért? — kérdezte egyszer a gazda. — Világgá — feleltem. Hamarosiain leszereltem, fejest ugrattam a civil életbe (lám mégse mentem világgá!), fővárosi emberként pergettem napjaimat, s hosszú évekbe telt, mire ismét D-be vetődtem (Eger felé utaztam, kocsival: félúton gondoltam egyet, s letértem a D-be vivő bakötőútra. Talán még megismer az öreg Lénárt, és megkínál a féltve őrzött hárslevelűből.) ... A ház üres volt, halott. Bedőlt a kerítés, burjánzott a gaz az udvaron, az ablakok betörve, a konyhaajtó kitárva ... Beléptem a házba. A „tisztaszobá”-ban csak egiy rothadó szalmazsákot találtam, a konyhában kukoricacsutkáik hevertek szerte a padlón, a kamrában senkinek sem kellő limlomok: bicikligumi, néhány lapátnyi brikett, rozsdás dróttekercs, lyukas lavór, és egy hatom szőlőkaró a sarokban. A fészerbe is benyitottam. A góliát-bordó elülső falát kiverték; mintha egy kerék, végtelen folyosó bejárata előtt álltam volna, amelyen Lénárt Márton is elindult, botjával kopogva, mérgesen dönmögve, mert ÉPP abban az esztendőben kedd meghalnia, amikor soha nem látott gazdag szüret ígérkezik. EGÉR A MARSON, NÉPMESÉK, MÉZGA ÉS TÁRSAI Rajzfilmesek Kecskeméten • Székelyföldi motívumok felhasználásával készítették el a Szállást kérő róka című filmet. gyök nemsokára láthatják a tizenhárom részes magyar népmesesorozat razjfilmjeit, amelyet Jan- kovich Marcell rendezett, de a társulatok mindegyike a kecskeméti műterem munkatársa volt. Ebből több epizód is inívódíjat kapott. A folytatáson már gondolkoznak. Rajztollal a kézben ugyancsak tovább „gondolják” az igen népszerű Ví zi pók—csoda pók sorozatot, Haui József és Újvári László pedig egy új, tizenhárom részes Mézga család tervezéséhez látott. A műterem közönsége és vezetősége azon munkálkodik, hogy az itt készített művek ne csak néhány alkalommal levetített filmek, hanem sokrétűen hasznosítható alkotások legyenek. A Vízipók—csodapók rajzait az Alföld Áruháziban árusították, néhány hónapja, s gyerekszobáikat, óvodákat díszíthettek velük a vásárlók. Azt tervezik, hogy a magyar népmesesorozat alapján diafilmeket készítenek. A népművészeti hitelességű egyes történeteket óvodák és iskolák pedagógusai is használni tudnák. Egyben tárgyalnak a Corvina Könyvkiadóval is a mesék és a kísérő rajzok együttes megjelentetéséről. A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében dolgozó fiatal rajzfilmesekről néhány évvel ezelőtt sokan elmondták: tehetséges pályakezdők. Napjainkban viszont minden túlzás nélkül illik már közösségükre a művészeti műhely fogalma. A művészeti műhely kifejezést indokolják azok a sikeres rajz- és animációs filmek, amelyek az elmúlt időben kerültek ki az alkotók keze, illetve ecsetje, rajztolla alól. Vasárnaponként este a gyerekek az Egér a Marson című filmsorozat egyes epizódjait nézik a televízió népszerű meseadásában. A huszonhat részes nemzetközi produkció felét jugoszláv rajzfilmesek, a másik tizenhárom sztorit pedig kecskemétiek készítették el. A mese történeteit gyermekek találták ki és szakmai zsűri válogatta össze a filmre legmegfelelőbbeket. A labdarúgó-világbajnokság szignálja és televíziós reklámfdl- mek, többek között a sertéshizlalást, vagy az Alföldi Cipőgyár termékeit népszerűsítő ötletes rajzfilmek is itt készültek. Hegedűs László „Allfa cipő”-jét például a hazai reklámfillmszemlén diplomával jutalmazták. Idestova megszűnt a „vendégrendezés” gyakorlata is Kecskeméten, s aiz új produkciókat már teljes helyi stáb állítja elő. önálló, egyedi filmen dolgozik Újvári László, aki a Neoton famíliá- ról, Hegedűs László pedig a Balázs Béla stúdióval közösen Vázlatok címmel készít rajzfilmet. Hegyi Füstös László ötperces kísérő filmje, a Regölés már vetítésre kész állapotban van. A tervek szerint mindhárom alkotást a mozihálózatban forgalmazzák majd. A televíziónézők, kicsik és na• Gyorsan népszerűvé vált a Marson kalandozó kedves egérke figurája. • Kép a Só című mesefilmből. A kecskeméti pannóniások több szállal kapcsolódnak a város köz- művelődési, közoktatási életébe. Az Óvónőképző Intézettel a közelmúltban megkötött együttműködési szerződés célja például az, hogy a gyerekeket és a hallgatókat is bevonják a műterem munkatársainak kísérteti tevékenységébe, amelynek célja: minél hatásosabb, kifejezőbb, ötletesebb rajz- és animációs alkotásokat készíteni a fiatal korosztályok számára. P. M.
