Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
% 1978. szeptember 7. 9 PETŐFI NEPE 9 SZECSKA VÁGÓ, GÓRÉ, NYITOTT SZÍN A lajosmizsei tanyamúzeumban • A gazda lakása volt egykor ez a szoba. Most Múzeumi terem. Benne a szőlőművelés, a gyümölcstermesztés eszközei. Es az a két fénykép kinagyítva, amely megdobogtatja a mezőgazdaság, a tanya- világ iránt érdeklődők szívét. Mathiász János és Kocsis Pál szőlő- nemesltő néz le a falról a látogatókra. A nyári ég vakítóan kék felettünk; lágy szellő simogatja, cirógatja az arcunkat, amikor a tanyaudvarra lépünk. Tanyaudvar? Művelődéstörténeti intézmény, bármily hihetetlenül is hangzik. A szórakozási-művelődési „tanyakombinát’’ épületei között sétálunk, Lajosmizsén. Ismerkedünk mindazzal, amit a szorgos igyekezet és a gondos törődés itt létrehozott. Középen a híres-nevezetes tanyacsárda áll, hivja-csalja a vendégeket szép környezetével, s balról a tanya-skanzen, jobbról pedig az alföldi tanyák életét és fejlődését bemutató hangulatos múze• Gépek, szerszámok. um. Mire is jó hát ez. az egész, így együtt? Arra, többek között, hogy aki — külföldi és hazai látogató egyaránt — ide érkezik, az egyrészt kikapcsolódhasson, másrészt pedig alkalma legyen elgondolkozni azon: miként, hogyan, milyen körülmények között élt e táj embere itt régebben. Aki veszi a fáradságot, és nézelődik itt az épületek és tárgyak között, s aki olvasgatja a beszédes, sokat eláruló feliratokat, az bizonyára nem bánja meg. Szöveg: Varga Mihály Kép: Pásztor Zoltán • A Nap egy pillanatra elbújt ugyan, de a ragyogás azért nem szűnt meg teljesen. A tanyamúzeum tágas udvarán mozdulatlanul állnak a csendben a régi „masinák”, többek között az a lóval hajtható egykori szecskavágó, amely nagyban megkönnyítette a gazda dolgát. A Petőfi Népe megemlékezett Reményi Edéről, a világhíres hegedűművészről: a 48-as szabadságharc tábori hegedűséről, Klapka közvitézéről, Görgey segédtiszt századosáról, születésének 150. évfordulója alkalmából. E megemlékezést — ugyancsak a Petőfi Népében — Fekete János, majd Balogh Ödön újabb adatokkal egészítette ki. Halasi vonatkozásokról nem történt említés. Pedig van mondanivaló a helyi jelentőséget meghaladóan is. Valahogyan ismétlődött a múlt. A pesti Du- na-parti Petőfi-szobor felállítását célzó mozgalom Halasról indult 'Jci és létesítésére is itt adták az első összeget. (De amikor 1882. október 15-én a szobor felavatására került sor, az ország, a megyék, városok és községek képviselőinek jelenlétében, akkor éppen „városunk képviseletéről nem gondoskodott senki sem.. Reményi Eide a 48-as szabadságharc után, komáromi menlevéllel száműzetésbe kényszerült. 1860-ban térhetett haza Angliából. Fővárosi hangverseny-diadalai után széltáben-hosszában kezdte bejárná az országot. Példa nélkül álló lelkesedéssel fogadták mindenütt, „mert nem elég, hogy úgy hegedült, mint egy második szent Dávid, hanem még azon felül azt is tudták róla, hogy ő a bujdosók közül jön... a menekültek küldöttje s éppen e miatt ott járt nyomában a zsandár mindenfelé, amerre csak hangversenyre elvetődött ...” Reményi 1860. november 18- án Félegyházán hangversenyezett. Odament érte és hozta el Halasra november 22-én Péter Dénes, a saját fogatán. „Egész úton Petőfiről folyt a beszéd, felváltva szavalták verseit ott a kocsin.” Péter Dénes Nagykőrösön Arany János kedves tanítványa volt. Nagy történelmi és irodalmi tudású férfi. Munkái Kiséri név alatt jelentek meg. Az 1860. évi halasi „kis-forradalom” egyik szervezőjeként fogták perbe. Az 1861. évi országgyűlésen Halas „kiskövete” (24 éves ekkori). A halasi gimnázium létrehozásában (Szilády Áronnal együtt) *! nagy érdeme van. Méltán írták halálakor: szülővárosa legér.telmesebb és legnépszerűbb fiát vesztette el, akit a munkásnép épp úgy tisztelt, mint az úri osztály. Péter Dénes testvér-nénjét vette el feleségül 1860-ban Petőfi násznagya: Sass Károly. Reményi Ede Halason Péter Dénes házának volt a vendége. A megérkezést követő nap reggelén, egyszerre odafordult Reményi Péter Déneshez: „Te, úgymond, azt gondoltam, hogy én ezután minden hangversenyem fele jövedelmét a Petőfinek emelendő szoiborra adom. Itt született a Kiskunságban ezt a vidéket szerette legjobban; úgy illik, hogy e gondolatom is itt születve, majd egyszer, ha százezer forintot összehegedülök, testté is váljon.” Reményi Péter Dénes elé letette naplója egyik kötetét és felszólítására, Péter Dénes beírta az előbbieknek megfelelő nyilatkozatát, és azt Reményi,' mint szent fogadalmát, aláírta. (Ha valahol megvan még, e nyilatkozat Reményi naplójának harmadik vagy negyedik füzetében található meg.) A pesti Duna-parti Petőfi-szobor' felállításának gondolata tehát Halason született meg, és az eszme innen indult el a megvalósulás útjára! Reményi a naplóbejegyzés idején hangversenyezett is Halason. E hangversenyezés fele jövedelme már a Petőfi-szobor alapé lett. „E szerint városunk közönsége volt az, mely az 1882-iben felállított Petőfi-szobor alapjához az első fillért letette.” De Reményi, mint redemtus polgár — az akkor nagy gazdasági jelentőségű nádasokból is részesült. A fehértói nádasokban (ma: Kunfehértó területe) Reményi Eide, Sass Károly (Petőfi násznagya) és Hollósa Imre, nem egyenlő arányú tulajdonként, 217 négyszögöl első osztályú nádas területet kaptak. Sass Károly felesége Péter Katalin (Péter Dénes testvérménje), Hollósi Imre testvére, (Holló® Katalin) Péter Ferenc felesége volt. Az előbbi nádas1 terület tehát a Péter család részére adatott ki egy' tagban, de Reményit nyilván a család tagjai juttatták redemcionális jusshoz, hogy ezzel is a családhoz, illetve Halashoz kössék. Reményi Edét hangversenye közben San Franciscóban is nagy ünneplésben részesítették. E közben összeesett, és meghalt ott a dobogón, 1898. május 15-én, 80 esztendeje. A Petőfi-szobor, a Széchenyi-szobor költségeinek jelentős részét ő hegedülte össze, ^Köáirífédrtériyfek részesültek 'jó- ..tékonyságából. Ahogyan. Jókai írja: Reményi volt ott (ti. Komáromban) az egyedüli vitéz, ki nem rakta le fegyverét (a nyirettyűjét), hanem tovább küzdött vele a magyar név dicsőségéért. Őrzi emlékét a népdallá vált szerzeménye: Repülj fecském ablakára... De ez is: Ezt a kerek erdőt járom én... Reményi Ede életregényét „Tékozló élet” c. kitűnő munkájában, a 15 év óta Halason élő, Halas-szerelmese, Zsigray Julianna dolgozta fel. Kár, hogy ebből a halasi vonatkozások kimaradtak — adatok híján. Reményi Edére büszke lehet hát Halas városának népe és magát becsülné meg, ha emlékének megörökítéséről is gondoskodna. N. Sz. I. A kerámiastúdióban Kecskemét hajdanvolt legmagasabb pontján, a Lugosi utcában található a kerámiastúdió. Ha belépünk a próbaüzemelésben levő gép, gipsz-, agyag-, forma- és mázvüágába, s megnézzük figyelmesen, hogyan öltenek alakot az első mintaóvoda berendezési mintatárgyai — a tisztasági kagylótól a szellemes szappan- tartóig, akkor megítélhetjük a stúdió belső lakóit, szellemre és munkakészségre nézve egyaránt. Néhány napot magam is az épületben töltöttem el, eddig kevéssé ismert tárgyaik; művészek, s könyvek között. Szerény munkám mellől figyeltem a külsőbelső forgalmat, a kemencék szájába naponta eltűnő, s belőlük naponként kikerülő kész darabókat. Találkoztam közben kecskeméti városlakóval, aki a stúdió ritkaságokat bőven tartogató könyvtárát bújta szenvedéllyel; és államférfival, aki „nem hagyja ki” a magyar vidék egyetlen művészeti szenzációját sem; és —. nem utolsósorban — találkoztam a megyei tanács egyik pénzügyi szakemberével is, aki hűséges követője a kerámiai átalakulásoknak. □ n □ • Variálható elemek. egyik együttműködő partner — lehetővé tesz, hogy anyagban, eszközben legyen együtt a stúdióban mindaz, ami az egyes gyárakban külön-külön használatos. S hogy az ezekkel dolgozó alkotók az ipar és művészet ügyében együtt láthassák a fejlődés meghatározó anyagi elemeit. Itt nyílik mód az egyéni kisműhelyek szellemi tágítására és_a kerámiaipar olykor unalmassá vált gyakorlatának, s gyakorta jellegtelen termékeinek gyökeres megújítására. Jelenleg a stúdióban hat meghívott művész dolgozik. Ez a tény eleve megmagyarázza a mozgalmas belső életet. Ugyanakkor megfordulnak itt mindazok, akik a jövő évi munkába — pályázati úton — fognak ezután bekapcsolódni. A nagy érdeklődést fokozza az is, hogy — először az országban — itt találkozhatnak a gyári tervezők és az alkotók. Ez lehetővé teszi a szellemi és technikai tapasztalatcserét, az ipari, s művészeti termékgyarapodását. A stúdió felszereltsége ugyan nem vetélkedik a gyárakéval; ám erre nincs is szükség: a kísérleti cél inkább azt igényli, amit a E5- nomkerámiai Művek — mint az □ □ □ Mi az, ami sokat lendítene a stúdió működésén? Például a kiállítóterem, mely egyben össze- gyűjthetné a stúdióban készült legjelentékenyebb műveket, Kecskemét kultúrájának egyik jelentős dokumentuma lehetne, ugyanakkor élő történelme egy ipari és művészeti létesítménynek, melyben a szakma, illetve a művészeti ág minden jelentős hazai és sok külföldi képviselője — itthagyott művében — önmagáról minőségi jegyet is ajándékozna a város lakói számára. Goór Imre 0 Az óvodai készlet. (Pásztor Zoltán felvételei) (9.) — Csakugyan nem tetszenek tudni? — kérdi hitetlenül. — De mit? — kérdi vissza a mama nyomottan. — Hát a ház, amiben lakott, az övé volt! A papa rámered. — Az a gyönyörű, háromszobás villa Balatonbogárdon?! — Az, az! — bólogat buzgón a jogi ember. • — Mi mindig azt hittük, szegény Arankám csak bérli — rázza fejét értetlenül a nagymami. — Hiszen mindig így mondta! Az ügyvéd elmosolyodik. — Igen, erről is megemlékezik a végrendeletében, csak ml nem nagyon akartuk hinni... Azt írta, világéletében titkolta a házát, hogy senki ne várja a halálát... — A nemes lélek! — sir fél megint a nagymami. — Erről rád Ismerek, drága Arankám! Az ügyvéd köszörül a torkán; igyekszik visszaevezni a családi gyászból a hivatalos vizekre. — Nos, a végrendelet felbontásakor kitűnt, hogy a megboldogult végső akaratából minden ingó és ingatlan vagyonát Ispánki Károly budapesti lakos és neje, Ispánki Kárólyné örökli. — A mama elé lép, meghajol. — Őszinte részvétem, asszonyom... és egyben őszintén gratulálok! — A ház ura élé lép. — Részvét és gratuláció! --- A nagymaminak kezet csókol. — Mélységesen át- ' érzett részvétem, drága néni kérem! — Köszönjük szépen — szipog a nagymama. A vendég félveszi táskáját, az iratot gondosan kétrét hajtja, s belesüllyeszti. — Én akkor nem is zavarnám tovább a meghitt családi együttest, pusztán a megrendítő hírrel ugrottam fel, hogy legelsőnek gratulálhassak, és kérem a lesújtott örökösöket: pénteken öt és hét között szíveskedjenek felkeresni irodámban —, s egy névjegyet nyújt át —, hogy az ügy nésde- teit és a lebonyolítás mikéntjét megbeszélhessük! — Még egyszer meghajol és sugárzó mosollyal mondja: — Tehát a holnaputáni viszontlátásra! — Viszontlátásra — motyogja a szóánadattól, no meg a nagy hírtől eltikkadt család. Az ügyvéd az ajtóig megy, ott még megfordul', megint meghajol. — Es elnézést a kései zavarásért! No, végre kint van. Jani kikíséri, s mire visszajön, a nagymami már a kredlencnél áll (ez is az apósa műve; készült 1906 karácsonyára), és egyik fiókjából egy fényképet húz elő, pityeregve. Á nagyított amatőrkép egy nem éppen új, de jó karban tartott villát ábrázol; előtte, fekete ruhában, egy idős néni. A nagymama felzokog. — Nézzétek a drágámat! A képet hosszan nézi a mama, majd odanyújtja a ház urának. O isi szemléli darab ideig, aztán Jani nyúl érte. De Magdi kiveszi a kezéből, maga elé tartja. — Milyen aranyos a néni! — mondja meghatva. Aztán Janihoz dől, s ezt már csak neki súgja: — De a kégli se utolsó! 10. Nyílik az ajtó. Az elnök oda- piliánt, majd meglepve int Ka- kucsinénak, hogy nézze ő is. Ispánki né tegnap volt itt, nagyobb tétel papuccsal — és rria már megint itt vám? Mi történt? Az asszony lejön a három lépcsőfokon, szatyrát határozott mozdulattal Kakucsiné asztalára csapja, és így szól: — Ebből a szemét munkából nem viszek többet! Kiakucsiné azt hiszi, rosszul hall. Egyáltalán: lehet a fülével valami, mert Ispánikdnénak már a köszönését sem hallotta... — Hogy mondja? — kérdi idegesen. — Jó reggelt... — Jó napot I Azt mondtam, ebből a vacak munkából nem kérek többet! — Ezt már nem lehet félreérteni. Ezt bizony jól hallotta! — Hogy érti ezt, Ispánkimé? — kérdi mégis, mert pillanatnyilag nem éri fel ésszel, amit átélt. Mi ütött ebbe az asszonyba? Ez mindig olyan készséges volt, olyan udvarias volt, olyan kis hálás... — Ügy értem, ahogy mondom! Ebből a rohadt tutyiból többé egy darabot se! Ezzel csak folyassa ki a szemét, akinek kedve van rá! De az én szemem világa drágább! Kakucsiné felelni akarna, de az elnök int neki, hogy hagyja, majd ő! Feláll, két öklére támaszkodva előredől az íróasztala fölött és mert a lázadást csírájában kell elfojtani, fenyegető hangon dörren rá a szemlátomást megbolondult bedolgozóra. — És mennyivel drágább, Ispánkiné? — Micsoda? — rebben meg a rebellis asszony tekintete. — Hát a szeme világa! Az asszony a fejét rázza. — Annyi pénze nincs ennék a szövetkezetnek! Szatymazi a polcok félé pillant, ahol hatalmas bálákban állnak a különféle nyersanyagok garmadái. Kissé lágyít a hangján. — Mert ugye, ha a darabbért akarná, mondjuk, tíz, vagy húsz fillérrel feljebb tornászni... Ispánkiné nevet. — Itt már a forint is kevés, Szatymazikám! Az elnök visszahull székére. — Akkor nem értem magát, Ispánkiné. Tulajdonképpen mit akar? A szemlátomást fellázadt bedolgozó keze a csípején, s ömlik szájából a szó: — Kényelmes, tiszta munkáit, nem szemrontót ám, de szaporát, hogy keresni is lehessen rajta! Erre az éhbérre, erre a szemrontó piszmogásra, erre az átkok átkára meg fogjanak más bolondot! Az elnök nézi, nézi, majd újra feláll, kijön az asztal mögül, s roppant udvariasan kérdi: — De drága Ispánkiné, kérem, az istenért, mi történt? A férje előlépett? Gratulálhatok? Mi lett belőle? Vezérigazgató? Az asszony gúnyosan legyint. — Ugyan! Belőlem lett villa- tulaj dános! Kakucsiné szájához kapja kezét, az elnök csak mosolyog, mosolyog, mosolyog, szinte már hü- déses vigyorral. — Három szoba a Balatonon, plusz alagsor! Az alagsorba a család, konyha is van lent, teljes komfort, a fenti három szoba kiadva! Van fogalma róla, Szatymazikám, hogy mát adnak egy szobáért a főszezonban például a nyugatnémetek? Napi kétszáz, per szoba, hogy a legpesszimis- tábban számoljak!... Számol maga is? Ez majdnem húszezer egy hónapban! És ezt szorozza meg kettő és féllel: ez a főszezon! És akkor az élő- és utóidőnyről; a szép nyárias húsvétról és pünkösdről,- egy enyhe szeptemberről még nem is beszéltem! És ar'ról sem, hogy ha éppen akarok, hát főzhetek is rájuk, ott a veteményeskertem! És akkor stikában panziót nyithatok, per koponya, mondjuk, fcettőszázhúsz—kettőszázötven, az öt vendéget véve. mondjuk, napi ezerkettőszáz, vagyis havi harminchatezer.,, Ha az adót leszámítom, még műidig marad havi harminc tisztán, egész nyáron... Na?! Ehhez mit szólnák?! Kakucsiné mélyen magába süpped ; csak orrcimpái reszketésén látszik, hogy él még. Az elnök arca bíborvörös, s ádámcsutkája ráng meg néha. Júniusig mondjuk csak húszezer, számol magában. Július: harminc. Augusztus: harminc. Szeptember: tizenöt. Hús- vét és pünkösd: moqjdjuk, egy ötös... Azaz évi száz, tisztán. Vagyis, éves átlagban, havi nyolcas ... Gondolatban végigfut a szövetkezet keresetkimutatásán, és megállapodik az I betűnél. Itt van, igen! Ispánkiné: tizennégyezer forint, vagyis — oszt villámgyorsan tizenkettővel — havi ezerszázötven... A betyár mindem t! És az egyik legjobb kezű bedolgozó! A legprecízebb! Hangjában lágy hárfák duruzsolnak, ahogy nagysokára megszólal: — Azért visz most még munkát kedves asszonyom? Vagy már most áttér a vendéglátóiparra? A lázadó, angyal tűnődik, majd megvonja vállát. — Ha rendes anyagot ad, esetleg viszek még... Valami szép, tiszta munkát... Zsebkendősze- gést, törüíközőendlizést... Szatvmazi maga a könyörgő alázat. — Kötényvarrást?... Van most egy nagyobb tételünk... (Folytatjuk.)
