Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

A Szovjet Irodalom emlékszáma Szeretem Tolsztojt. S ezt nem a 150. évforduló mondatja velem. Szeptember 9-e, a születésnap már egyébként is el­múlt. Ha valami,. akkor a mostani főhaj­tás ténylég nem egyetlen napra szól. így lehetnek ezzel má­sok is. A Petőfi nevét viselő irodalmi múzeum például szep­tember 28-ára időzítette a Tolsztoj-emlékkiállítást, amelynek rendezésére szovjet szakemberek érkeznek hazánkba. S vala­mivel korábban tisztelegnek az íróóriás előtt a 607. számú Bács-Kiskun megyei Szakmunkásképző Intézet fiataljai is. A Tolsztoj-évfordulóra v^fóísztoj volt azon kivételek egyi­ke," ^akinek a műveit annak elle­nére js fokozódó és nagy kedv­vel forgattam, hogy azok kötele­zd olvasmányok voltak egykori tanulmányaim ' során. Emlékszem mások' és a magam szövegelem­zési .'izgalmaira, amikor az Anna Karénina regényszerkesztését boncolgatva egyszercsak megvi­lágosodott : az akadályversenyen Vronszkij lovának a gerinctöré­se Anna tragédiáját vetíti előre. Való igaz, hogy a Háború és bé­ke minden újraolvasásra tud újat közölni. Akii ma foglalkozik po­litikával, vagy csak egyszerűen követi a világpolitika esemé­nyeit és nem kerülik el a fi­gyelmét a kor fő kérdéseivel foglalkozó dokumentumok, az napjainkban is lépten-nyomon találkozhat az emberiséget érintő „téma” feldolgozási és megvála­szolásai kísérleteivel. S a szerep­lők! Csupán a Háború és béké­ben ötszázan, vannak. Natasa természetességétől az írói önarc­képet mutató Pierren át a tolsz- tojian töprengő Levinig az Anna Karéninában, mintha az emberi tudat helykereső folyamata tá­rulna fel. Vajon honnan tudott róluk mindent? Magyarázatke­resés közben örömmel fedeztem fel Száraz György sorait az Élet és Irodalom hasábjain: „S mi minden volt ő e nyolc évtized alatt: hazafi és kozmopolita, mi­litarista és békeapostol,' együgyű hivő és konok eretnek, korhely és antialkoholista, kártyás világ­fi, zsugori földesúr, gőgös arisz­tokrata és fokhagymaszagú mu­zsik. Minden megvolt . benne együtt és egymás ellenében. S a sók-sok régi én: egyiket sem öl­te meg egészen”. De nem csak az újraolvasások alkalmával nyilvánvaló belső végtelenséget építette ki egy-egy regényében vagy elbeszélésében. Változatosak azok a gyakorlati és szellemi területek is, ahová eljutott. Ha úgy tetszik, irodal­mi „forgatókönyveket” írt azok­nak a későbbi filmrendezőknek, akik a nagy totálban összefog­ható csatajeleneteket vagy tájké­peket szeretik és azoknak is, akik a premier plánnál megragadha­tó lélekábrázolásra törekednek. Amikor azt szerettem volna, hogy iskolában tanítsak, a peda­gógiához nyújtott kiegészítést; az esztétikai búvárkodás alkalmá­val művészeti felismeréseit és hitvallását adta útravalóul Ami­kor Bács-Kiskun krími testvér­megyéjével ismerkedtem, Sze- vasztopol múltjáról a szevaszto- poli elbeszélések ős tájékoztattak. Talán ez a fajta teljesség az oka, hogy az évfordulós megem­lékezések különös gonddal ké­szülnek. Tanúja lehettem, hogy a tévé-híradó kötelezően kétperces összeállításához az adás előtt két héttel kezdte meg a dokumentu­mok gyűjtését Pálíy István. S igen nagy munka, egyebek közt hosszú hónapokra visszanyúló tervezés, szervezés készíthette elő a Szovjet Irodalom szeptemberi lapszámát is. Elsőnek maga Tolsztoj tűnik fel a hasábokon. A szerkesztő­ség új fordítások közreadásával, árnyalja tovább a Tolsztoj-port­rét. A mindinkább irodalmivá váló napló- és levélrészletek a pályakezdésről, illetve a halál ál­lomásához vezető „futás” előz­ményeiről adnak hírt. örökérvé­nyű, amit A művészétről írt. Ez alkalommal tükör-szedésben oro­szul és magyarul is olvashatók a gondolatok. Nagyon jellemző a tökélyre fejlesztett egyszerű és világos fogalmazás. Az eredeti szöveg lefordításához nem feltét­lenül szükséges felsőfokú nyelv­vizsga: „A művészet célja, ha igazi művészet és ha van célja, hogy fejezze ki, mondja ki az igazságot, az emberi lélekről, olyan titkokat mondjon ki, ame­lyeket nem lehet kimondani egy­szerű szavakkal. Ez teszi művé­szetté. A művészet mikroszkóp, amelyet a művész saját lelkének titkaira irányít és megmutatja az embereknek ezeket a minden­kivel közös titkokat.” A nagy elődhöz fűződd kapcso­latról először a legközelebbiek, szovjet írók — Gorkij, Leonov, Zaligin — vallanak bensősége­sen. Majd a magyar irodalom világában elfoglalt helyet érzé­keltetik a szerkesztőség körkér­déseire küldött válaszok. Töb­biekkel együtt megírta vélemé­nyét Vas István és Szabó Mag­da, a fiatalabbak közül Balázs Erdélyi János kiállítása A Tudomány és Technika Há­za' előcsarnokában rendezett ki­állításon Kner Imre idézet vezet Erdélyi János könyvművész vi­lágába. Az alkotó felelősségét hangoztatják a nyilván hitvallás­ként, programként vállalt sorok. Tegyük hozzá, megnövekedett fe­lelősségét! A gyomai mester remekei né­hány száz gyűjtőhöz jutottak el, ma nem ritkaság a százezres ki­advány. Sőt,, a tipográfustól a címlap tervezőjétől is függ, hogy hányán kérik a boltban, a könyv­tárban ezt, vagy azt a könyvet, miiként ajánlja, kínálja magát a mű. A „legjobb barát” külleme, arc.ulata, minősége sokak hangu­latát befolyásolja. Sokan eljutot­tak oda a ^műveltségben, hogy nemcsak Olvassák a verseket, ha­nem észreveszik a strófák ízléses elhelyezését, örömüket lelik a jól megválasztott betűkben. A könyvművész soha annyira nem befolyásolhatta a közízlést, irilh^ éppen napjainkban. A gon- dolattartalom hatékony megjele­nítése soha nem volt annyira fontos, mint rohanó századunk­ban. A Zrínyi Nyomda művészeti igazgatója, a jeles és megbecsült köny.vtérvező, vállalta ezt a fele­lősséget. Évtizedek óta tudatosan, következetesen építi tehetségét, hogy eleget tehessen a napról napra változó, növekvő körülmé­nyeknek. A MTESZ nyomda- és papíripari egyesülete és a Petőfi Irodalmi Múzeum adott alkalmat arra, hogy érzékelhessük az im­már jó néhány évtizedes életmű főbb vonulatait, az egykori nyom- dásztanorlcból lett művész mun­kásságának jellemzőit. Szinte nincs olyan ember ha­zánkban, aki ne találkozott vol- íja a tipográfus egyik-másik al­kotásával. ö tervezte a Marx— Engels-sórozatot, a Kossuth Ki­adó sok termékét. Tehetségét di­cséri a XI. kongresszus jegyző­könyvének egyszerűségében ts erőteljes címlapja, tördelése, Ká­dár .János beszédeinek és cikkei­nek a tartalomhoz' illő tipografi- zálása. Kezdeményezőkészségét dicsérik a nagy számban bemu­tatott miniatűr kiadványok. Igaza Van Kass János grafikus- művésznek:. „A magyar könyv-, a nyomda- és a tipográfusművé­szet nagy korszaka az elmúlt har­minc esztendő. Ennek a felfelé ívelő szakasznak eredményeit jel­zi munkásságával a Tótfalusi-díj­jal, számos nemzetközi elismerés­sel kitüntetett Erdélyi János, aki nagy "körültekintéssel és finom ér­zékkel hasznosítja a nyomdászat magyar és .nemzetközi eredmé­nyeit." • A pályatárs, a barát, Kass János grafikusművész méltatja a kiállító (jobbról) munkásságát. 0 Plakettek, díszdobozok a miniatűr könyveket bemutató tárlóban. (Tóth Sándor felvételei) A mesterség alapos ismerete talán sehol sem annyira fontos, mint a könyvgyártásban. A ki­advány művészi megformálása egyedi munkát követel, de nem vonatkoztatható el a technikai bá­zistól, a rendelkezésre álló, vagy kiválasztott anyagoktól, a készí­tők szakmai tudásától, a társada­lom igényétől. A több száz kiállított műtárgyat — igen, műtárgyat — szemlélve, feltűnik, hogy minél kevesebb a közlésre váró szöveg, annál sza­badabban szárnyal Erdélyi János fantáziája. Neruda Száz szerelmes szonettje, Petőfi Az apostol cí­mű művének új kiadása a ma­gyar nyomda művészet büszkesége. Nyomon követhetjük egy-egy terv József és ördögh Szilveszter je­lentkezett, s Dobos László és Rácz Olivér Pozsonyból, Herceg János pedig Zomborból keltezte levelét. Külön tanulmányok lát­tak napvilágot a szintén klasz- szikussá vált Lukács György, Németh László és Veres Péter „olvasatairól”, Tolsztoj-értelme- zéseiről. A külföld szemével most nem kisebb alkotók emlékbeszédeit, előszavait gyűjtötte csokorba a Szovjet Irodalom, mint Anatole France, Lion Feuchtwanger, vagy a Forsyte Saga szerzője: John Galsworthy. Először jelent meg nyomtatásban Stefan Zweig be­jegyzése egy ismeretlen moszkvai emlékkönyvbe: „Tolsztojnak kö­szönhetjük, hogy új mércével kö­zelítünk önmagunkhoz. Köszön­hetjük, hogy nagyszerű példát mutatott ennek a rendkívül ne­héz feladatnak a megoldására, egész életét neki szentelte, mint művész és ember. Ezért élete éppúgy művészi alkotás, mint könyvei.” Még izgalmasabbá te­szi ezt a szemlét, hogy az írói nyilatkozatokat értékelő kom­mentárok követik. Napjaink kortársai közül is többen megszólalnak a világhírű angol James Aldridge-től a fran­cia Henry Troyat-ig. S végül hadd idézzem Tolsztoj legna­gyobb kortársát, Lenint. Értéke­lése csupa nagy betűvel jelent meg a Szovjet Irodalom emlék­számának harmadik oldalán: „Amikor Tolsztoj Oroszország történelmi életének ezt a szaka­szát ábrázolta, annyi nagy kér­dést tudott felvetni munkáiban, olyan művészi erőVel tudta meg­jeleníteni őket, hogy a művei a világirodalom legelső alkotásai .•közé tartoznak.” Úgy tűnik, nem véletlenül sze­rettem meg Tolsztojt. Halász Ferenc mm PAVEL MATEV: Ősszel Csillaga te az évszakoknak, húga a réti fűnek, madárnak, emlékek máris megrohannak, ha virágba borul tan látlak. Ez az ősz is emléked hozta, idéz egy régi jó barátot, ahogy a Nap megaranyozza a lombon át is a világot. Ha hull a ligeti fák lombja, ha őszi köd hull már a tájra, talán kopott szavakkal mondja, de mondja, bármennyire fájna. Talán egy perc még, s útra indul vándor madárcsapatok V-je, és mi, aggodalmakon is túl, lépünk új holnapok elébe. (Antalfy István fordítása.) EGY FILM — ÉS AMI MÖGÖTTE VAN A közelmúltban egy rövidfilm ősbemutatójára gyülekeztek a köz­ség lakói Dusnokon, a művelődési ház mozitermében. Egy ilyen ren­dezvény ritka eseménynek számít a négyezer főt számláló községben; s még ritkább az, hogy a nézők közül sokan azzal a titkolt, vagy bevallott érdeklődéssel siethettek a bemutatóra, hogy saját, vagy jó ismerősük arcvonásait is felfedezhetik a mozivásznon. A filmet ugyanis Dusnokon forgatja Fehéri Tamás rendező. Jórészt két helyszínen: a templomban és az ifjúsági klubban. Ügy tűnik, hogy e két intézmény, vagy épület alkotja a község két „szomszédvárát”, amelyeke^ a helybeli fiatalság — a maga sajátos igényeivel — egyaránt szép számban és gyakorta felkeres. És — mint ez a filmből kitűnik — jól érzi magát itt is, ott is. Kinek-kinek vágya, személyiségének óhajtása szerint... lett; szerinte egyik sem zavarja . a másikat. Ettől még lehet ő jő KISZ-tag, dolgos, becsületes em­ber — jelentette ki. □ □ □ Hát érről van szó a filmben; ezt a kettős világot tárják fel az alkotók, akik érzékenyen, becsü­letesen, kerülve a lehető legcse­kélyebb beavatkozást is, igyekez­tek; nem leleplezni, de megértve bemutatni a réginek és az újnak a „társbérletét” az emberekben. A probléma ugyanis bonyolult, szerteágazó. Mindenfajta leegy­szerűsítés csak torzít a valósá­gon. És az elhallgatás sem cél­szerű. A fiatalság világnézetéről a legcsekélyebb fáradságba sem kerül szólamokat kijelenteni, ám ha valójában formálni akarjuk őket, és végére kívánunk járni e problémának, akkor azt látjuk, hogy számos ellentmondás ke­resztezi az utat. Kezdve a nagy­szülők vallásos „elvárásaitól”, a középnemzedékek „mindegy” szemléletén át a legkisebbek fan­táziájára ható egyházi jelképek, feszületek, ünnepek, templomok jelenlétéig. Amelyek mind-mind kérdéseket vetnek fel és hosszas, célszerű magyarázatokat igényel­nek; illetve igényelnének. Különösen így van ez a hagyo­mányokat jobban őrző, zártabb faluközösségekben, kisebb tele­püléseken. □ □ □ Fehér Tamás filmje „szerencsés” alkotás, s hogy ez mit jelent, azt csak azok tudják igazán, akik megpróbálták már „tetten érni” a mindig változékony valóságot. Fifilino József kamerája és a mikrofon rendre megtalálta azo­kat Dusnokon, akik a gondolat­kör lényegi kérdéseiről, jól és tö­mören beszéltek... Kitűnőek, ki­fejeznek a képek, gazdagok, gyor­sak, változékonyak... A i rendezőnek nem ez az első Bács-Kiskun megyében készített műve; Hatvani Dániel szociográ­fiája nyomán forgatott néhány éve már Soltvadkertem is. Az „Ide—oda” azonban sikeresebb amannál, mind formáját, mind gondolati érzékenységét, kifejezé­si eszközeit tekintve. Pavlovits Miklós A részint színes, egyes jelene­tekben pedig fekete-fehér válto­zatban készült négyvenperces do­kumentumfilm címe: Ide—oda. Á forgatócsoport ellátogatott a község katolikus templomába és az ifjúsági klubba. Felvettek szí­nielőadásra készülő fiatalokat — a szentély előtt és a művelődési házban. Rögzítettek beszélgetése­ket — a lelki életről és a marxis­ta világnézetről... Ide—oda, mondja a cím, ide —oda „vág” a kép. Kólót tán­coló párokról, allelujázó arcokra. A disco klub táncosairól Mária és Krisztus történetét megsze­mélyesítő gyerekekre, a megke- resztelésre váró csecsemőkről fáklyás felvonulás résztvevőire és így tovább. Látunk bozontos hajú plébánost, jól fésült KISZ- tagot, József Attilát a templom­ban, és Tóth Árpádot a községi ünnepségen szavaló fiatalt, gitár­ral a kezében songot, másutt egyházi szerzeményt éneklőket... □ □ □ Miről is szól ez a furcsa, iz­galmas, lebilincselően érdekes dokumentumfilm?... A világné­zetről. Dusnokon?... Ott és má­sutt ... Mert amit a kamera és a mikrofon ott rögzített, többé-ke- vésbé így van sokfelé. Kinn a világban és a „kettős nevelés­ben” részesülő fiatalokban, oda­benn. A film egyik érdekes figurája — egy rokonszenves fiatalember — az ateizmus kérdéseiről vitat­kozván elmondta: kisgyermek- korában gyakori látogatója volt a templomnak; szerette a díszes környezetet, az ünnepi ceremó­niákat és azt a nagy és gazdag mesét, amit a hittanórán sugá­roztak ... Azóta ugyan megta­nulta az iskolában, hogy az em­ber aminósavakból, fehérjékből felépült anyagi lény... De, ha nem is gyakran, továbbra is el­jár a templomba. Az is egy vi­lág, és a materializmus is egy. Békességben élnek egymás mel­HORVATH PÉTER: végleges kialakulásának a folya­matát. Tanulságos ebből a szem­pontból az Ady és kora című könyv négy változata. A legsi­kerültebben szürkés, mélybarnás, olivzöldes háttérből a vér és arany színeivel ragyog fel a for­radalmár költő neve. Eedélyi sohasem dolgozott vá­logatott -• kevesek számára, tudá­sát, művészetét a hétköznapok kincsévé tette. Szívesen vállalko­zott és vállalkozik — mert örö­münkre ma is ereje teljében dol­gozik —, szakkönyvek tipografi- zálására. Ezúton is felhívjuk kiállítására a szépet kedvelők figyelmét. H. N. Az igazi Trója Az öreg lépdelt a Körös partján. A hídon embe­rek nyüzsögtek, meg-megálltak egy pillanatra, kö­szöntötték egymást, aztán sietős léptekkel tovább indultak a dolguk után. Az öreg nekidőlt egy fa­törzsnek, és botja végével megzörgette a lehullott nagy, sárga leveleket. Ócska biciklijén postás ke­rekezett" át a hídon, fütyörészve dobta át egyik vál­láról a másikra a postástáskát. Kisfiú rohant le a hídról, az öreg előtt megtorpant, leguggolt elé: — Három Lóránt vagyok. — Ez szép — felelte fáradtan az öreg. — Mit akarsz? — Nézni téged. — Ez jó neked? — Nem. De a nővérem rámparancsolt. — Ugyan — mondta erre az öreg. Az iskolában nemrég szólalt meg az ötödik óra kezdetét jelző csengő. A pincérek a Csaba Gyön­gyében már nekikészülődtek a munkának, szét­hordták a tányérokat, evőeszközöket, virágot is tet­tek minden asztalra, két szál piros szegfűt. — Tanár vagy? — Igen. — De már nyugdíjas? — Így ráérek délelőtt is. — Te se akarsz beszélgetni velem? — Nem. A kisfiú eltűnődött, majd megkérdezte: — Horgászhi tudsz? — Nem tudok.. — Akkor mesélj valamit. — Nem mesélek. Az öregember Trójára gondolt, az Igazira, amit neki kellett volna megtalálnia, és — akárcsak ál­mában — most is maga előtt látta szép Helénét, Agamemnont, a görögök nagyhírű vezérét és mind á daliákat: Hectort, és magát Parist — de a kép, akárcsak a csatorna zavaros, lusta vize, gyűrűket vetett. Ha elrobognak a harci szekerek, elül a por, gondolta. — Menj haza szépen — mondta a kisfiú. — Na­gyon öreg vagy már, még bele találsz pottyanni a vízbe. — Még nézelődnék egy kicsit — mondta az öreg­ember. A kisfiú felvonta szemöldökét: . — Nézelődni?! Minek? Az öregember lassan elindult félfelé a parton. A könyvtár zöld kúszónövénnyel befuttatott, öreg 0 Diószegi Balázs grafikája. épülete előtt megbotlott a járdaszegélybe. Egy kis­lány segítette föl. — Ifjúság — mondta néki az öregember és meg­simogatta a fejét. — Eszternek hívnak — mondta a kislány, és fel- kacagott Az öregember szuszogva igyekezett hazafelé. Be­tette maga mögött az előszoba ajtaját, kalapját, botját a fogasra akasztotta, mint mindig. — Körül keli néznem alaposan — molyogta. — Még sok időm van. Sok időm. — Lenyomta a szo­bája kilincsét, amit évék óta nem érintett rajta kívül senki. Az ajtó kinyílt, az öreg megszédült, és — bár mintha elvágódott volna — a következő pillanatban megpillantotta a nővérét, amint az a bordó kordbársony huzatú karosszéken ült; és hor­golt — Hiszen te... — Semmi baj — mondta a nővér. Egészen úgy mosolygott, mint azokon a megbámult, régesrégi fényképeken, amelyeket az öreg a fiókban őrzött A haja is úgy volt fésülve, ahogyan az édesapjuk szerette látni: koszorúban. — De én Tróját... — nyöszörgőit az öregember. — Tudod, az igazi Tróját nekem kell... — Persze — mosolygott a nő. — Én pedig csil­lagokat horgolok. Csillagokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents