Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1978. szeptember 22.

A kísérlet harmadik évébe lépnek

A múlt év nyarán riportban számoltunk be olvasóinknak arról a kísérletről, amibe egyrészről a kalocsai Fiúnevelő Intézet oktatóinevelői kollektívája, másrészről a Jármű Szövetkezet ottani telepének vezetősége, munkásgárdája kezdett. Ennek előzménye az a megállapodás volt, amelynek lényegéről egy párt-vb ülésen jutott egy akaratra Érsek Kálmán, a Fiúnevelő Intézet igazgatója, Szivák Lajos, a BUDAMOBIL elnöke és Tesch Rezső telepvezető. ,

Ok hányták-vetették meg azt a kérdést, hogy milyen személyiség- formáló, jellemgazdagító következménye lenne annak, ha az intézeti zártság keretei között termelőmunkára nevelt fiatalok igazi üzembe, igazi munkások közé járnának ki dolgozni? Hiszen az intézet vastag falain belül már számos bizonyítékát adták annak, mire képesek a munkában. Ikaroszhoz gyártanak alkatrészeket a Bajai Kismotor- és Gépgyárnak, szerelnek, sorjáznak a kalocsai műanyaggyárnak —, hogy többet ne' mondjunk. De bizonyára emelne emberi tartásukon, növelné önbizalmukat, ha gyári viszonyok között, hús-vér munkások keze alatt mutathatnák meg, mit tudnak.

• A „Varga Ferenc” szocialista brigád néhány tagja a gyerekekkel. Mielőtt új munkába kezdenek, meg lehet kérdezni, ki tud egy jó viccet. (Pásztor Zoltán felvételei)'

Mert régóta égeti a velük foglalkozó pedagógusokat a nagy kérdés: miként lehetne több és természetesebb érzelmi élményhez juttatná ezeket a gyerekeket? Akiket államigazgatási úton — tíztől—tizennyolc éves korukig állami gondozottakként — javítónevelésre utaltak ide. S igen nagy eredmény, hogy évfolyamok 6ora került már ki innét alapiskolázottsággal, szakmával az életbe. Védve,' mentesülve az intézetben azoktól a szerencsétlen körülményektől, hatásoktól, amik a felelőtlen szülők életvitele miatt veszélyes családi környezetben érhették őket.

Kísérletet említettünk, s az érdekéitekkel egyetemben figyeltük a fejleményeket. 1976 szeptembere óta viszi-hozza az a kis zöld busz azt a 25—30 főnyi gyerekcsoportot, amelyik egymást váltja a Jármű Szövetkezet műhelyeiben. A múlt év nyarán már ilyen véleményeket gyűjthettünk az érintettektől:

„Fiúk, a becsületünkről van szó!” — Indultak az első műszakra a gyerekek.

Aztán a gyárban, intézetben: „Csinálják, csak úgy izzadnak bele, de meg akarják mutatni”. — „Nem lógnak, érdekli őket a munka.” — „Nagyot néztünk, amikor ők jelentkeztek: brigádvezető elvtárs, új munkát kérünk.” — „A magatartásuk, tanulási kedvük sokat javult azóta.”

'Megvan a varázsa a BUDAMO- BIL-sapkán'ak. Igazán jó értelemben vett „státusszimbólum”, hiszen a legderekabbak kapják — jó munkáért, stramm magatartásért. Tavaly májusban új intézeti zászlót avattak — az önkormányzati alkotmány kihirdetése alkalmából —, s az a lobogó is a BUDAMOBIL ajándéka.

'Mik a vélemények a kísérlet második esztendejében? Nem többről beszélhetünk-e már, mint kísérletről?

Mezei László, a Fiúnevelő fintézet igazgatóhelyettese:

— Az eddigi folyamatok biztató alakulása is hozzájárult, hogy idén ősztől pszichológus is működik áz intézettben. 0 majd tudománya egzakt módszereivel végzi felméréseit, s ad pontos, kielemzett adatokra alapozott választ a gyerekek személyiségfejlődéséről. Ennek már számos örvendetes jelét tapasztaltuk. Bizonyára érdekes és hasznosítható tanulságokkal szolgálnak majd például a „kontrollcsoportokról” szerzett megfigyelések. Hogy tudniillik a személyiségformálódás intenzitása ‘ milyen azoknál a fiúknál, akik az üzembe járnak ki dolgozni, illetve az idebent tevékenykedőknél.

— Üj elképzelések latolgatása folyik arról, hogyan lehetne megkönnyíteni az intézetből nagykorúsága folytán kikerült fiatalok saját lábra állását, beilleszkedését a társadalomba. Különösen azokét, • akiknek senkije sincs, nem várja őket családi otthon. Egyik gyerekünk például azzal jött vissza az ország másik feléből, hogy továbbra is itt szeretne dolgozni. Ilyen helyzetekben lenne jó valami otthon-szálló féle, ahol megvethetnék lábukat az életbe kilépő fiatalemberek, míg beleszoknak az önállóságba. Az Oktatási Minisztérium és a BUDAMOBIL között megbeszélések kezdődtek ezirányban.

— Az intézet és a szövetkezet közötti kapcsolat szorosabbá, mind barátibbá válásának számos új kifejezője van. A május közös ünnepünk. Az üzem számos rendezvényének, kiállításainak előkészítésében a mi gyerekeink is közreműködnek. Kőművestanulóink — Varga László irányításával — tatarozási munkákat végeztek a telepen. Nagyon meg voltak velük elégedve. Változás, a munkássá fogadás jele az is, hogy 'fiaink most már odakint Öltöznek át munkaruhába.'Műszak végén tisztálkodnak, s megint utcai ruhát öltenek.

— Külön hangsúlyozom, hogy a szövetkezet munkásai a nevelésben is nagy segítségünkre vannak. Őszintén mondom, hogy sok nevelő példát vehetne róluk...

Gloviák Ferenc, az intézeti gyakorlati oktatás vezetője: — Nem is olyan- régen még nekünk kellett utánajárni, hogy munkát kapjunk a fiúk foglalkoztatására. Most már a partnerek keresnek meg bennünket Az Asztalos- és Építőipari Ktsz-től a napokban járt itt Balaton Sándor. Kész

szerződést hozott, hogy szeptemberben kezdhessük a lábrácsok, vasajtók, -ablakok, lépcsőkorlátok gyártását számukra. Tavalya dunapatajá nagyközségi tanács rendelt iskolaparkettázást tőlünk. Emellett megvannak a már ismertetett stabil partnereink.

Hogy a Fiúnevelő Intézet BU- DAMOBIL-ba kijáró és az intézet benti műhelyeiben dolgozó fiataljai mind több bizalmat vívtak ki munkájuk iránt, oroszlán- része van ebben a jó szakoktató testületnek. Oszoli István, Gyar- maczki Ádám, Tóth János, Szabó László, Mészáros Sándor, Junger András, Berta-Somogyi József, Purak Ferenc, Varga László s nevelő kollégáik tanítják a gyerekeket a lakatos, szobafestő,

parkettázó, melegburkoló, esztergályos, hegesztő, kőműves szakmára. A BUDAMOBIL részéről az ő fáradozásuk elismerését is jelentette, amikor az idei szövetkezeti nap alkalmából vezetőjüket, Gloviák Ferencet a Szövetkezet' Kiváló Dolgozója kitüntetéssel jutalmazták.

A Jármű Szövetkezet három vezető emberek a tények mellett érzékletes sztorikkal, epizódokkal -jellemezte aintézeti rfiúk-, jellemformálódását. .

Király'József, áz áranyköszdtüs „Varga Ferenc” szocialista brigád vezetője: — A tizenöt-húsz, kiemelkedően dolgozó srácnak külön kis részleget alakítottunk ki. Rájuk bíztuk az NDK-ba kerülő bútorszállítók bizonyos térelemeinek készítését. Többféle műveletet végeztek önállóan. Szinte kifogástalanul állták a sarat. Óriási szó volt, hogy esztergapadnál önállóan tevékenykedhettek. Kapott önálló feladatot két hegesztő is.

Bodócs László művezető: — Kezdetben milyen zárkózottak, gátlásosak voltak. Végigjártuk a brigádokat, megbeszéltük az emberekkel, ne faggatózzanak, kérdezősködjenek. Várják meg, míg ők felengednek.

Fehérvári Imre párttltkár: — Nagyon ragaszkodnak a munkásokhoz. Különös, kedves naiv módon kezdték ezt kimutatni. Az intézetből hozott uzsonnát egyik is, másik is „ottfelejtette" .az asztalon. „Hadd tízóraizzon más is” — mondták egymás közt.

— Király József: — Karácsonyra üdvözlőlapokat küldtek. Maguk festettek, rajzoltak rá. Boldog ünnepeket kívántak nekem, s a brigádnak. Két kis fickó meg elébem vágódik: „Ezt meg Király bácsinak hoztuk”. — És egy-egy narancsot nyomnak a kezembe. De hisz’ nektek jobban kell még, hogy nőjetek. Vegyétek úgy, hogy tiszta szívvel elfogadtam.

Bodócs László: — Egyik kollégánk Harkányban gyógyította az ízületeit. Ül a vízben, élvezi a melegét, egyszercsak váratlanul harsognak körülötte: „Lajos bácsi, Lajos bácsi, de örülünk!” — Gyerekeink üdvözölték, akik a nyári időszakban kukoricát címereztek a közeli állami gazdaságban.

Király József: — Egyik fiúnak kitelt az ideje. Azzal búcsúzott, hogy ősszel okvetlen meglátogat- java?brigádot .13. ’A másik'pöttöm kis kamasz alig látszik ki a földből, 'de- -él-hal 'a ;munkáért.- Arra figyeltünk fel, hogy kabátujját lehúzta a kezére. Megnéztük, miért. Hát, hogy legtöbbet teljesítsen, duplán markolászta a sár kos vasdarabokat. Persze feltörte a tenyerét, kesztyűn át is. De csinálta volna szisszenés nélkül, felsértett kézzel. Alig engedte bekötözni.

Riporter: — Ennyire „angyali” a magatartásuk, semmi gikszer nem történt még?

Bodócs László: — Semmiség, ami megesett egyikükkel. Sokkal nagyobb problémákra számítottunk. Nem is érdemes részletezni, hiszen gondtalan családi környezetben élő gyerekek még olyanabb kópéságokra képesek. Hány felnőtt követ el hasonlót Elégany- nyi, hogy a vétkes egy hónapig el volt tiltva az üzemi munkától. Mikor legközelebb kijött, csak megállt a műhelyajtóban. Majd, hogy látta, senki nem esik neki, amiiért, meglakolt már, megköny- nyebbülve foglalta el munkahelyét. Másik részlegen. Pár hétig még kerülte azt a műhelyt ahol a csintalanságot elkövette. Végül csak odamerészkedett a brigádvezetőhöz: engedje már meg, hogy újra a haverja mellett dolgozhasson ...

Király József: — Van az intézetben bizonyos „őrség” szolgálatuk. Akire sor kerül, megérdemli a pihenést. De nem élnek vele. Mondják, alig várják, hogy utána jöhessenek a műhelybe...

Tóth István

Béla bácsi birodalma

msssssmsssssmsssssmwoo

Végtelen nyugalmat áraszt a rezzenéstelen víztükör. A csend szinte tapintható, meg se töri a néha felhangzó rigófütty, vagy az evezők óvatos csobbanása. A lehorgonyzóit, karókhoz kötött csónakokban türelmes horgászok őrködnek botjaik rezdülésén, finom pára lebeg a víz felett mindenütt.

Alig kétszáz méterre az 52-es út lüktető forgalmától, Bács-Kis- kun megye legnyugatibb csücskében .található ez a csodabirodalom, a solti Duna-holtág partján.

A horgásztanya csendes, aki csak teheti, a vízen van most, azt mondják, jó kapás van. Fiatalos, energikus mozgású ember siet elém, Simon Béla, az előbb említett birodalom gazdája.

— Húsz éve már, hogy halőrként dolgozom itt — mondja Béla bácsi. — Kora reggei jövök ki, nekifogok az ellenőrzésnek, kiadom a napijegyeket, kishalat, meg mindenféle' csalit adok a „rászorulóknak”. Aztán elüldögélünk, beszélgetünk.

— Miiven volt az idei nyár?

— Egyre többen fedezik fel horgásztanyánkat. Magyarok is, külföldiek is, főleg az NSZK-be- liek járnak ide szívesen. Nézze csak! — teszi elém a „Blinker” című nyugatnémet horgászújságot —. egy egész hasábot szentelnek nekünk!

Olvasom a címét: „Magyarország — pontyország”. Tényleg így van?

— De így ám! Fognak itt akkora jószágokat, hogy csak úgy

ropognak a botok! Nekem is horogra akadt már az idén egy nyolc és fél kilós potyka. Olyan vacsorát főztem itt kinn belőle, de olyat!... — mondja, és az embernek összefut a nyál a szájában.

A családjáról faggatom. Béla bácsi arcán felhő fut át, mélyen leszívja a füstöt, csöppnyi csend után mondja:

— Sajnos, nincs gyerekem... De — s már mosolyog is — nyáron több gyerekem van, mint bárkinek! A horgásztársak, a vendégek bízzák rám a csemetéiket, néha egész óvoda van itt! Olyanok, mint_fi kis ördögök: az egyik zsíroskenyérért nyúz, a másik málnaszörpért törleszkedik, a harmadik meg játszani akar velem. Estére kelvén, már úgy csilipgel bennem a gyermeknevetés, mint a csengőszó!

Imádja a természetét. Hosszú perpekig képes figyelni, miként

araszol a hatalmas szarvasbogár felfelé az évszázados tölgy kérgén, elnézegeti a sirályok villanó röptét.

— Nekem nemcsak az emberek a barátaim. Itt van például Kle- rensz: a bozontos szőrű kutya kö- lyökkora óta járja velem a vízpartot, még a gondolataimat is ismeri: Aztán Frici, a félszemű rigó, „aki” reggelente siet üdvözölni néhány jó falat reményében. Sajnos, Zsiga barátom már készülődik, a kedves, barátságos gólya a kezemből ette egész nyáron a keszeget, s ha üres volt netán a kezem, méltatlankodva kelepelt újabb adagért...

Estig elhallgattam volna Béla bácsi történeteit, és egy percig sem titkoltam, mennyire irigylem őt az itt töltött évekért, a csendes víztükörért, az árnyas fákért, melyek sárguló lombjai között most észrevétlenül búcsúzik a nyár. Csapat Lajos

Ne legyen se sok, se kevés!

• Akik kevésbé jártasak a gaz. daságpolitika és a gazdálkodás rejtelmeiben — szerte a világon az ő táboruk a nagyobb —, azok az utóbbi időszakban az importtal, tehát a külföldi áruk behozatalával . kapcsolatos véleményekben és állásfoglalásokban aligha igazodnak el.

Hasznos-e vagy káros az im_ port, elkerülhető-e vagy sem a behozatal bővítése? Hol kezdődik a túlzott takarékosság az importtal, illetve valóban pazarolják-e sokfelé a devizát a külföldi gé. pekre, anyagokra, árukra, vagy lehetséges-e ezek hazai előállítása, mikor ésszerű ez? A napi hírekben, a minisztériumi és,vállalati nyilatkozatokban gyakran fel. vetődnek e kérdések, s eközben egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézetek is napvilágot láttak.

9 Volt — és talán még ma is van —, aki az importot akár a termeléshez, akár a fogyasztók ellátásához szükséges, feleslegnek: a pazarlás forrásának tartja. Többen viszont amellett szálltak síkra, ha valaminek a termelése itthon sem mennyiségben, sem minőségben nem megfelelő, akkor annak a gyártását kár erőltetni, hozzák be inkább a világpiacról, hiszen nem kell mindenben önellátásra törekedni.

Az ember hirtelenjében nem tudja eldönteni, melyik állásponttól féltse . jobban ' a gazdaság egészséges fejlődését, hiszen mindkét javaslat végletesen túlzó megoldást kínálgat. A túlzottan kis választék (ha korlátlanul, egyre bővítenénk az importot, lemondva egyre több termék hazai fejlesztéséről) legalább annyira veszélyes, mint amennyire a túlságosan széles profil, amely a termelést gazdaságtalanná teheti. Arról nem is szólva, hogy az ország jelenlegi helyzete sem megfelelő ahhoz, hogy az import mértéktelen bővítését válasszuk, csak azért, mert egyes területeken esetleg elmaradt a hazai ipar a nemzetközi átlagtól. Nem tudnak a hazai vállalatok — egyelőre legalábbis nem — annyi jól értékesíthető gyártmányt előállítani, amennyivel megkereshetnék egy ilyesfajta importpolitika költségeit.

• A másik fajta nézőpont is veszedelmes túlzás. Tehát, hogy az import eleve pazarlás s kiszolgáltat bennünket a világpiac kényekedvének, gyártsunk inkább mindent itthon. Az életszínvonal növekedése és a technikai haladás miatt ugyanis egyre többféle termékre lenne szükség: s ha valamennyit a hazai ipar akarná előállítani, akkor a hazai piaci igényeket tekintve, csakis kis sorozatokat gyárthatnánk, s kevés pénz jutna termékfejlesztésre. A túlzottan lecsökkentett behozatal egyben fékezné a fejlődést

Ráadásul a világkereskedelemben nem élhet meg az az ország, amely mindig csak eladni akar, venni meg soha. Különben is, ahhoz, hogy a hazai gyártó és fejlesztő kapacitás kihasználtsága javuljon, növekedjék a hozama, a jelenlegi gyártmányválasztéknak 25—35 százalékától meg kellene válni. Tehát szelektív fejlesztésre van szükség. Ez pedig import nélkül megintcsak lehetetlen. Elvégre, ha le is mondunk valaminek a gyártásáról, azért a fogyasztásához még ragaszkodhatunk. Sőt: jelenleg a gazdaságtalan termékek gyártását sokfelé azért nem tudják abbahagyni, mert például a belkereskedelem ragaszkodik azokhoz, nem akar importálni. Emiatt is lassúbb a termékszerkezet-váltás a kívánatosnál.

Tehát — ha az importpolitika alakításához javasolt két végletes nézőpontot elvetjük — világosan kirajzolódik, hogy az importot sem a szükséges mértéken felül, sem az ésszerű határon alul, különösen hosszú ideig, nem tanácsos tartani, mert ez a gazdaság eltorzulásához, s az ellátás romlásához vezethet. Az importtal való öncélú takarékosság lénye, gében kiszakíthatja a gazdaságot a nemzetközi munkamegosztás éltető áramlataiból, az általános fejlődés menetéből.

9 Az import alapkérdése persze az, hogy végső soron milyen a hazai munka minősége, értéke, nem. zetközi rangja. Ettől függ ugyanis, hogy — bármelyik vállalat vagy akár az egész népgazdaság — mennyire szabadon alakíthatja importpolitikáját. Nincs túl. zás abban, ha azt állítjuk e kérdésben — milyen legyen az ország importpolitikája — a külkereskedők, de még a kormány is csak másodsorban dönthet —, mert az importpolitikát is megszabja, mi. képpen dolgoznak a gyárakban a munkások, mérnökök, tudnak-e józanul gazdálkodni ’ az import anyagokkal, képesek-e olyasmit gyártani, amivel megkereshetik a külföldi termelőeszközök és fo. gyasztási cikkek árát a világpiacon.

G. F.

Anyagmozgatás a mezőgazdaságban

>A/ «, YJ./JLL.AIX

• Csehszlovák hidraulikus berendezés, amely a szllázs telszedésére, gyors rakodására szolgál. A VSH—180 típusjelű gépet már sorozatban gyártják.

(MTI Külföldi Képszolgálat — KS)

A mezőgazdaságban dolgozók száma világviszonylatban évről évre csökken.

Ez részint annak tulajdonít, ható, hogy a gépesítés üteme meggyorsult, s az egyes munkaműve- ■ letek elvégzéséhez ma már sokkal * keve. sebb kézi munkaerőre van szükség. A hatalmas erejű traktorok, • a nagy teljesítményű talajművelő-, a „mindentudó” termésbetakarító gépek sokasága mellett még eltörpül a korszerű rakodóberendezések száma a mezőgazda, sági üzemekben. Pedig e szerkezetekkel az egyik legnehezebb fizikai munka küszöbölhető ki, amilyen például a kaparószalagos felszedő-rakodó az ömlesztett légszáraz gabona pótkocsiba, vagonba való ki-berakására, vagy éppen a szérűn levő gabona szellőztetés céljából való átrakására.

Az ömlesztett termény, granulátum (műtrágya) és egyéb szilárd anyagok vízszintes vagy enyhén lejtős terepen történő mozgatására az ún. géplapát szolgálhat, amely nem más, mint egy köny- nyű építésű csörlő, a szabád kötélvéghez erősített lapáttal. Az ömlesztett terménynek nagyobb, 20 fokos, vagy annál meredekebb emelkedéssel történő mozgatásához szállítócsigák állnak rendelkezésre. Serleges felvonót akkor használnak, ha az ömlesztett termény vagy más anyag függőleges irányú mechanikus mozgatása a feladat.

A tömeges állattartás is elképzelhetetlen az anyagmozgató berendezések használata nélkül. Nem kisebb gond ennél a takarmány — különösen a szálas takarmány — megfelelő tárolása, előkészítése és a felhasználáshoz való elosztása és elszállítása sem. Ha silótakarmányról van szó, annak még az elkészítése is jelentős anyagmozgatási feladatokkal jár.

t