Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-21 / 223. szám

1978. szeptember 21. • PETŐFI NEPE 0 0 Fiatalok és alkotások NÉGYSZÁZ „ANTIK SZOBOR” OTTHONRA TALÁLT | Egyre szélesebb körben felis­mert igazság, hogy a művészetek (ránt fogékony, a műalkotásokba foglalt üzenetek megértésére és átélésére képes emberek elsősor­ban azokból válnak, akik ilyen vagy olyan formában, maguk is megpróbálkoznak gondolataik, érzelmeik kifejezésével, formába öntésével. Éppen ezért érdemel figyelmet az a kezdeményezés, amelyet a kiskunhalasi járásban valósítot­tak meg az utóbbi években: fel­figyelve a képzőművészet iránt érdeklődő, a képzőművészeti jel­legű alkotó tevékenységet űző fia­talok nagy számára, a járási KISZ-bizottság és a kiskunmajsai Ifjú. Gárda Művelődési Központ munkatársai alkotótábort szervez­tek a számukra, Kunfehértón. ;' Az idei esztendőben már har­madszor táboroztak együtt fiata­lok, akik között a kilencéves kis- iáktól a harmincéves szakmun- ásig a legkülönbözőbb korú és foglalkozású résztvevő akadt. A táborszervezők egyik fontos célja a különböző érdeklődésű és élményvilágú, egymástól elszige­telten tevékenykedő fiatalok kö­zösséggé formálása volt, amely­ben az összetartó erőt a szak­mai ismeretek kipserélése, a kö­zösen szerzett élmények jelenek. Jól szolgálták ezt a célt a kü­lönböző műteremlátogatások: a táborlakók felkeresték otthonuk­ban például Diószegi Balázs és Udvardi Erzsébet festőművésze­ket, akikkel hosszasan elbeszél gettek. Tihanyban Bernáth Aurél festményeivel, Balatonfüreden a Veszprém megyei amatőr képző­művészek munkáival, Balaton- bogláron pedig Nemes Attila szob­raival ismerkedtek meg — hogy csak néhány példát említsünk az elmúlt évek gazdag programjai­ból. Számos rendezvénnyel próbál­ták elősegíteni a tábor szervezői az általános műveltség és a mű­vészeti ismeretek terjesztését, s kapcsolatuk erősítését. Emlékeze­tesen jól sikerült például az az előadás, amelyet Szekér Endre és Goór Imre, a Forrás szerkesztő­ségének munkatársai tartottak 1976-ban, „Festészet és költészet” címen. Hasonlóan maradandó él­mény volt Hideg Antal költő rendhagyó irodalomórája, Kanyó Ferenc fotóművész erdélyi él­ménybeszámolója és Pólyák Fe­renc fafaragó szakmai bemuta­tója. Fontos szerepet kapott a közös programok sorában a különböző ismeretterjesztő filmek vetítése is, amelyek átfogó képet adtak a képzőművészeti irányzatok fel­méréséről. A kulturális értékekkel való is­merkedés mellett természetesen jelentős alkotó tevékenység is folyt a táborokban: 1976-ban versillusztrációk, 1977-ben pedig plakátok készítésére hirdettek pályázatot. Az itt készült munkákból min­den évben kiállítást rendeznek. Az idei termésből összeállított anyaggal Kömpöcön, Kecskemé­ten, Kiskunmajsán, Jászszent- lászlón, Kunfehértón, Kiskunhala­son, Tompán és Budapesten (a kerületi művelődési házakban) találkozhattak az érdeklődők. —s —s " A MAGYAR SZÍNÉSZET EGYIK ÚTTÖRŐJE mÉIHÉZ VIRÁG BENEDEK ÓDÁT ÍRT Mesélnek a sárguló lapok A múlt század második felében — sőt még századunk elején is egy ideig — nagyban hozzájárultak a Duna—Tisza közének déli részében a műveltség terjesztéséhez azok az évkönyvek, melyéket a Bács-Bodrog várme­gyei Történelmi Társulat jelentetett meg 'réndszeresen. Ezeknek a mostanra már ala­posan megsárgult, erősen töredezett lapokkal teli régi kiadványoknak az oldalain a régi események, egykori történések iránt érdeklő­dő ember sok-sok érdekes olvasmányt talál­hat, ha veszi a fáradságot, hogy a bajai mú­zeum hűvös-csendes kutatószobájában né­hány órán át lapozgasson. Kóbor színészek, kicsapott diákok Az egyik Ilyen Izgalmas olvasmányt nyújtó cikk címe így‘ hangzik : A magyar színészet legrégibb nyoma Szabadkán. Számunkra külön érdekes, hogy azj; írásnak - kecskeméti és bajai vonatkozása van. Szó van a cikkben ugyanis arról a Kilényi ■ Dávid- - ról, aki a magyarnyelvű színjátszás egyik igazi út­törője volt a lexikonok szerint; s áld életének egy rövidke szakaszában Kecskeméten szervezett tár­sulatot — úgymond — „kóbor színészekből és ki­csapott diákokból”. Nos, ez a csoport vált ketté a hírős városban, hogy azután az egyik fele a társulatnak a Dunántúlra menjen, Ü)falusi Sándor Igazgatása alatt, s a töb­biek a már említett Kilényi Dáviddal az élen, lét­rehozhassák az úgynevezett Alföldi Nemzeti Szín­játszó Társaságot. Óik kerültek aztán hamarosan — egy eredménytelen, rosszul sikerült körutazás után — Szabadkára. Ahol pedig az időtájt nem voltak valami szerencsések a körülmények. így számol be erről a későbbi tudósító: „Ha a szereplőket, a ját­szóhelyeket s a közönség részvételét nézzük köze- lebbről, a szomorúság egy nemével kell a magyar színészet ez első megjelenésére gondolni.” ‘ Miért? Sok oka volt ennek. A helytartó tanács például az „erkölcsöt veszélyeztető” darabok miatt nem engedélyezte a bemutatókat az iskolában. Át­mentek hát a vendéglő ivószobájába, ahol a derék polgárok „borozva és pipálva” nézték — ha nézték — az előadásokat. S a szereplők csupán létrák se­gítségével és az ablakon át juthattak be a „szín­padra”. Ezért aztán érthető volt, hogy az egyik sze­replő nő — Ecsedi Jozefa „fogyatékos erényű” kis­asszony — meghűlt, és „veszélyes betegségbe esett”. Ez a társaság innen Bajára ment, majd pedig Pécsre, hogy a lelkes Kilényi Dávid biztatására és vezetésével tovább igyekezzen javítani a magyar Színjátszás szép ügyét. S ezután csak évekkel ké­sőbb, 1826-ban került sor arra, hogy az említett Csekély hatású, ám kezdetnék mégis valamicskét jelentő események nyomában létrejöjjön az állandó Színtársulat Szabadkán. A fentiekhez csupán azt tesszük még hozzá ez alkalommal, hogy a kitűnő Kilényi 1852-ben halt meg, annyi sok fáradságos próbálkozás és sok-sok szép siker után, Debrecenben. Bácskai nóták, üzenet Bajára Lapozgatom a száz esztendős Bajai Közlöny cí­mű újság bekötött, öreg számait a bajai TUrr Ist­ván Múzeumban, s egyszerre csak az egyik lapon, a tárca rovatban erre a címre leszek figyelmes: Bácskai nóták. Négy véreiké alatt pedig ez a név állt: Dömötör Pál. Íme, a mai olvasó számára is érdekességgel bíró nóták szövege: I „Baja város sok gyönyörű leánya ki-ki sétál a nagy Duna partjára, Várja, várja szeretőjét, csak várja, Sírva gondol a bakára, huszárra." II „Jankováci híres alma gömbölyű, Ez a kislány gyönyörű! Nincsris tílyan túli piros almája, lq7T}ilyenlal píro^ kis szája." ■III.— '-c-—* „Rémi pusztán van egy kunyhó, nem is ház, Ott éldegél a párjával a juhász. Nem cserél 6 senki fia házával, Ott kap csókot százával." IV. „Párja vesztett kis madárka Sírva repked ágról-ágra, Ágról-ágra, fáról-fára, Ügy keresi: hol a párja?" Aki ezeket a nép ajkán születő nótákat gyűjtö­gette, Baján született, a múlt század negyvenes éveiben. Költő, műfordító és népdalgyűjtő volt egy - személyben. Különösen szerb nyelvből fordított so­kat; ezekből külön kötetet is megjelentetett ö alapította meg annak idején a zombori Tóth Kál­mán Társaságot. Ám ha érdekes embernek számít ő, még inkább elmondhatjuk ezt az édesapjáról: idősebb Dömötör Pálról. A nagy műveltségű férfiú háza a kulturális élet egyik központja volt. Kapcsolatban állott Dömötör Pál kora szinte valamennyi jeles személyiségeiveL Barátja volt jó néhány írónak, tudásnak. Levelezett Kazinczyval, meglátogatta Berzsenyit. Virág Bene­dek még ódát is irt hozzá: így küldte el az üzene­tét Bajára, ahol Dömötörék élték. „Magyar Dö­mötöröm, egyszer láttalak, a vár, a királyi vár alatt” — így kezdődik a költemény. Akihez az óda íródott, sokat tett a magyar művelődés ügyéért. Életének még kecskeméti vonatkozása is van: ő szerkesztette az úgynevezett Kecskeméti Nagy Ké­pes Naptárt — sok más hasonló kiadvány mellett. Ennek jelentős forrásértéke van ma már, különösen a kutatók számára. És sokat tett Jánoshalma — ak­kor Jankovác — fejlesztése, fellendítése érdekében, mint táblabíró. Varga Mihály Szakmák megszerettetése - szóval, képpel, érvekkel Gyakran el-eltűnődöm: mi is tkell tulajdonképpen ahhoz, hogy pgy mai fiatallal megszerettethes­sük valamelyik társadalmilag fon­tos szakmát, hivatást? Elég-e va­jon a rábeszélés, a javasolt mun­kakör szépségeinek a megcsil- fantása? Vagy szükséges-e a pél­dakép is, az idősebbek beszédes cselekedete? Netán rábízhatjuk a merő véletlenre a dolgot, a fia­talok pályaválasztásával kapcso­latosan? Nos, miközben legutóbb is eze­ken a dolgokon meditáltam, ka­póra jött egy kicsi füzetecske, amelynek címe: „Pályaválasztási tájékoztató". Megyénk legnagyobb építőipari vállalata, a BACSÉP jelentette meg — jó ötlettel — ezt a minden izében kifogásta­lan, tetszetős, sőt kimondottan esztétikus külsejű ajánló köny­vecskét a mai fiatalok kedvére. És természetesen a vállalat saját érdekében, hiszen az utánpótlás milyensége, minősége és mennyi­sége egyáltalán nem lehet kö­zömbös a munkahely további éle­tét, sorsát tekintve. Kinyitom hát a frissen napvi­lágot látott, szép szakmákat, nagy­szerű építőipari foglalkozásokat népszerűsítő könyvet, és ismer­kedem a kiadvány tartalmával. Mindazzal, amit ígér — nem is akárhogyan, de meggyőzően — a lányoknak, fiúknak. Mindjárt az első lapon féligkész házat lá­tok, óriásdaruk „társaságában”. Az • előregyártóit épületelemek közé vakon ásító ablakok szorul­tak; a fal még szürke, sivár; fent a tetőn mutogat egy ember — alakul hát az épület, hogy nem­sokára otthont adjon sok békes­ségre, nyugalomra vágyó család­nak. Aztán tovább lapozok. „Építe­ni csodálatos dolog" — olvasom. S ezt: „Téglából, homokból, ce­mentből, kavicsból és fából egy házat, otthont varázsolni — olyan mesterség, mely mindig nélkülözhetetlen volt, és az is marad." Ilyen egyszerű-szép be­vezető sorok után következik a kötetecske lapjain az egyes építő­ipari szakmák szemléletes bemu­tatása képekkel fotókkal. Megtudja az érdeklődő, hogy a kőműves szakma a legősibb és legismertebb építő tevékenység. S hogy az ácsok ma már nem csu­pán fával, de például fémmel is dolgoznak. Az épületburkolók meg színes „öltözéket" adnak a házaknak, a környezeti elemek­nek. A vasbetonszerelők munká­ja nemcsak nélkülözhetetlen, de sok szempontból izgalmas, cso­dálatos. És így tovább... A csőhálózat­szerelők, az épületlakatosok, az üvegezők éppen úgy büszkél­kedhetnek saját tevékenységük­kel a kis füzet szerint, mint a szobafestők, a villanyszerelők, a villamosgép- és épitőgépszerelők, vagy akár az esztergályosok. És történik mindezen szakmáknak a megszerettetése magyar szóval, tömör és helyesen érvelő szöveg­gel, meg sok beszédes képpel. A BÁCSÉP vezetői szerintünk he­lyesen jártak el, amikor a pálya- választási ténykedésnek ezt a bi­zonyára sok eredményt hozó for­máját választották; vagyis, hogy sokszorosítva kiadták, mai fiatal­ságunk elé tárták e füzetet, s ez­zel együtt mindazt a sole érdekes dolgot, ami korunk építőiparát jellemzi. S ugyanilyen megelége­déssel írhatjuk le Kontra György pályaválasztási felelős nevét is, aki e szép, tetszetős kiadványt megírta, megszerkesztette. (—a —y) Másolatmúzeum Tatán A belépő mintha messzetűnt évezredek világába térne, áhítat­tal bámulja az antikvitás reme­keit. Kétszáz embernagyságú szobrot vagy annál is nagyobb kolosszusokat, fekete-fehér szín­ben játszó remekeket. A hajdani templom ma két­szintes. Teljes rálátást enged a templombelsőben felépített galé­riára és a földszintre. Együtt lát­ni a kitűnően elrendezett teljes szoborkollekciót. A földszinten a görögök: Athe­ne, Parthenosa, a Nereida, a Bor­júvivő férfi, Athéné és a Gigász harca, a Naxosi Apollón, a Ko­losszális Demeter, Hera, frizek a Parthenonról, Perikies, Hermes, Eurydike, Orpheus, Az alvó Ad- riene és a többiek. Fent a galé­riában a rómaiak: A tövishúzó fiú, Aphrodite szobra (a milói Vénusz), a Birkózók, Niobe, A haldokló gallus, a Laokoon szo­borcsoport, Athene és Zeusz harca a, gigászokkal, A gyikölő Apolló és sok más felbecsülhe­tetlen érték az antikvitásból. A szobrok, bár tökéletes Illú­ziót keltenek, gipszmásolatok. Egy megmentett kollekció feltá­madása! Nem is olyan régen még pusztulásra ítélten hevertek. Majd teljesen elfelejtetten hányódtak évtizedeken át a Szépművészeti Múzeum egyik háború alatt meg­sérült termében. Senkinek sem kellettek. Nagyrészük különben is megsérült, töredezett. A mú­zeum gazdát igyekezett keresni számukra, de sokáig senki sem fogadta be a szobrokat. Egészen addig, amíg Bíró End­re, a tatai múzeumok igazgatója verekedni nem kezdett megmen­tésükért. — Még a század elején vásárol­ták össze ezeket a gipszmásolato­kat a Szépművészeti Múzeum ré­szére — idézi fel a szobrok múlt­ját Bíró Endre. — Hallatlan kul­turális értéket jelentenek ezek a másolatok, amelyek Közép-Euró- pa másolóműhelyeiből kerültek ki. Csakhogy hosszú éveken át el­dugva porosodtak, málladoztak. Nekem is csak úgy jutottak az eszembe, hogy még a háború előtt láttam egyszer kiállításon, s hogy a Művészet című folyóiratban -„ötszáz szobor -gazdát keres” címmel megjelent egy segítségért -Kiáltó cikk. Ügy véltem, el lehet­ne helyezni ezeket a nagybecsű értékeket a tatai (akkor még ro­mos) zsinagóga épületében. Mú­zeumot kell berendezni! Teljes értékű, önálló másolatmúzeumra gondoltam. — Az erőfeszítések eredménye­sed végződtek. — Sikerült elérnem, hogy a ma pótolhatatlan gyűjtemény ( a má­solóműhelyek már nem működ­nek), ókori anyagát mi kapjuk meg. Tatán is jól fogadták elgon­dolásomat. Steiner Tibor megyei tanácselnök sokat segített. A vá­rosi tanács pedig megvásárolta a régi zsinagóga használaton kívü­li épületét. A megye hozzájárult a restaurálási költségekhez. Az átépítés összegét, három és fél millió forintot pedig a Kulturá­lis Minisztérium fedezte. — Hány szobor került végül is Tatára? — A teljes antik gyűjteményt kaptuk meg. Kétszáz másolatot, amelyet korszerű körülmények között állítottunk ki egy önálló múzeumban. Kis Dániel szobrász- művész restaurálta a szobrokat. A gyűjteménynek azonban még úgy is, hogy megépítettük a galé­riát, csak a fele fért be. A másik felét a már megkapott és helyre- állításra kerülő Berta malomban helyezzük majd el 1980-ban. Ak­kor szándékozzuk megnyitni az ókori szobormásolatok újabb mú„ zeumát. A tataiak példáját követve Kecskemét a reneszánsz kor gi­gantikus alkotójának, Michelan­gelónak szobormásolatait a Tech­nika Házában helyezte el. Baja pedig a középkori másolatok anyagát kérte njagának. A tatai másolatmúzeum nagy látogatottságnak, népszerűségnek örvend máris. Télen, sajnos, fű­tési problémákkal küszködnek és többnyire zárva van. Azok, akik előre bejelentik látogatási szán­dékukat, így is bármikor megte­kinthetik a múzeumot. A megyei gimnáziumok diákjai abban a kiváltságban részesültek, hogy művészettörténeti óráikat a szobrok között tölthetik el. Sok bányász szocialista brigád kér a másolatmúzeumban tárlatvezetést. Sűrűn felkeresik külföldi látoga­tók, érdeklődők, sőt szakembe­rek is. — A Tatára és környékére lá­togató turistákat szeretnénk első­sorban becsalogatni új múzeu­munkba — mondja az igazgató, aki a kis város, tizedik múzeumi létesítményét teremtette meg. Az antikvitás'művészetét cso­dálhatják meg a látogatók torok­szorító, lélegzetelállító szépségé­ben a tatai görög—római szobor­másolatok múzeumában. Sikerült megmenteni a páratlanul gazdag anyagi és kulturális értéket. Ezen a nemes, bőséges anyagon nem­űéi GÖRÖG. RÖMAI ír Szobor. MÁSOLATOK zedékek nevelődhetnek majd fel, gyönyörködve letűnt évezredek csodás kultúrájában, értékeiben. Sz. B. MÚZEUMA BÄIA • Képeink a görög—római szobormásolat-múzeum anyagából valók. A hétévszázados Drezda, a ..művészetek városa — ma Drezda a német (történelem bé­kés korszakainak, viszontagságai­nak hét évszázados tanúja. Már 1216-ban város volt, 1485-ben. pe­dig tartományi székhely; fejedel­mek, királyok emelték fényét, pompáját. Múltja, építészeti em­lékei, kulturális és zenei élete, képtára, amelyet — a művészettör­ténet nagyszerű alkotásait, Remb­randt, Dürer festményeit megvá­sárolva — Erős Ágost és fia ala­pított meg, mindig vonzotta az érdeklődőket. Később a haladó polgárság és a baloldal egyik központja volt. Történetének leg­sötétebb szakaszát a hitleri fasiz­mus és a II. világháború idején élte meg. Hamburg mellett a leg­többet elszenvedett város volt. A szövetséges csapatok 1945. febru­ár 13—14-én megsemmisítő légi­támadást mérték Drezdára. Pe­dig az utolsó rohamot már — legalábbis hadásza tilag — semmi sem indokolta — állapította meg a szovjet hadvezetés —, ‘hiszen Németország már a végső vere­ség küszöbén állt. Az éjjel-nap­pal szünet nélküli szőnyegbombá­zás eredménye: 120 ezer halott, és romhalmaz. Az új német munkás—paraszt állam ereje, a drezdaiak munká­ja megalapozta a jelent. Az el­múlt három évtizedben 70 ezer lakás épült. Iskolák, kórházak, új városrészek, kereskedelmi és kul­turális központok, nőtték ki. a föld­ből. A műemlékeket restaurálták. Oktatási célokra csak tavaly 178 millió márkát áldozott a vá­ros. Drezdában jelenleg 9 főis­kolán és egyetemen több tízezer hallgató tanul. A műszaki egye­temet például 20 ezer diák, köz­tük sok száz külföldi látogatja. Az egyetem fejlesztésére, kollé­giumai építésére 380 millió már­kát fordítanak 1980-ig. Több mint kétszáz kutatóintézet kapott he­lyet Drezdában. Az egészségügyi hálózatban klinikák, kórházak; rendelőintézetek, betegségmegelő­ző és szűrő központok állnak ren­delkezésre. Fellendült az ipar is. Ma transz­formátorokat, röntgenkészüléke-! két, mérőműszereket, elektromoto­rokat szállítanak a világ minden tájára. A „művészeitek városa” azon­ban hű maradt régi nevéhez, Húszmilliós költséggel újjáépülte Zwinger. Múzeumait évente há­rommillió művészetbarát látogat­ja. A Semper Opera, az Állami Színház, a Staatskapelle, a Drez­dai Filharmonikusok Zenekara, á Kreuzchor, a fiúkórus bizonyítja a régi nagy hagyományok újjáéle­déséi Az Elba-parti városban 500 művész, író, zeneszerző £L (BUD APRESS—PANORAMA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents