Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

1978. szeptember 20. • PETŐFI NEPE • 7 SAKK Korcsnoj szépített, most 4:2 a világbajnok javára! SPORT* SPORT ÖKÖLVÍVÁS Péntektől vasárnapig a Petőfi Népe Kupáért A Kecskeméti SC rendezésében és a Petőfi Népe Szer­kesztősége, valamint a Fémmunkás Vállalat támogatásával szeptember 22—23—24-én, péntektől vasárnapig Kecskemé­ten, a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a hagyo­mányos Petőfi Népe Kupa felnőtt II—III. osztályú, valamint serdülő egyéni és csapat ökölvívóverseny. KOSÁRLABDA Rangos nemzetközi mezőny rajtol a Türr István vándor kupáért! A bajai Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége és a Bajai SK kosár­labda-szakosztálya szeptember 21. és 23. kö­zött, immár negyedik alkalommal rendezi meg a Türr István nemzetközi férfi kosár­labdatornát. — A kosárlabda sport népsze­rűsítése és színvonalának emelé­se fontos szempont volt a Türr István Kupa alapítói között, ami­kor első ízben kiírták ezt a tor­nát — mondta Tax Imre, a bajai városi sportfelügyelőség vezetője. — Egyébként a sportérdekeken túl a vándorkupa elnevezésével Baja város a múlt század szabad­ságharcaiban kitűnt nagy fiának, Türr Istvánnak az emlékét is ápoljuk a versenyrendszer hagyo­mányossá tételével. Ugyanakkor bízunk benne, hogy njegfelelő le­hetőséget tudunk biztosítani a külföldi és a hazai Nemzeti Baj­nokság I. osztályában szereplő csapatainknak az őszi felkészü­lésre. A mezőny — ugyancsak hagyo­mányosan — igen rangos. Pályára lép a Belgrádi Partizán, a kupa védője, az ugyancsak I. ligás Tu- row, az NB I-es Videoton, a Pé­csi VSK, a Kecskeméti SC, a Kör­mendi FMTE, az Oroszlányi Bá­nyász és a vendéglátó Bajai SK. A mérkőzéseket „A” és „B” csoportokban bonyolítják le, vé­gül a csoportok azonos helye­zettjei játszanak majd a külön­böző helyezésekért. Az „A” cso­portban a Partizán, a KSC, a Kör­mend és a Videoton, a „B” cso­portban pedig a Turow, a PVSK, az Oroszlány és a BSK játszik. Az első mérkőzésre csütörtökön 14.45-kor kerül sor, a Turow a PVSK-val játszik, majd 16.15-kor a KSC—Körmend mérkőzést lát­hatják a nézők. Az ünnepélyes megnyitót. 17,45-koifci tartják. As torna további műsora: 18 órakor:« Partizán;—Videoton, 19.30 :JB§K— •* Oroszlány. Pénteken a következő mérkőzé­sekre kerül sor: 8.30: Oroszlány— Turow, 10 órakor: PVSK—BSK, 11.30-kor: Partizán—Körmend, 13 órakor: KSC—Videoton, 15 óra­kor: Partizán—KSC, 19.30: BSK— Turow. Szombaton 14 órától a helyosz­tó mérkőzéseket tartják. 14 órá­tól a 7—8., 15.30-tól az 5—6., 17 órától a 3—4. helyért mérkőznek a csapatok. Az - utolsó mérkőzés után, 18.30-kor Kassai Ervin Os- car-díjas nemzetközi játékvezetőt búcsúztatják az aktív mérkőzés­vezetéstől. Ezt követően kerül sor a döntő mérkőzésre. Valamennyi találkozót a Türr István sportcsarnokban játszák. • A héten ismét nagy csaták színhelye lesz a bajai Türr István sportcsarnok. (Szabó F. felvétele) Második lett Szegeden a BSK Nemzetközi férfi kosárlabda­tornán vett részt Szegeden a Ba­jai SK szombaton és vasárnap. A sérültek és betegek közül Ágfalvi, Kubatov és Pék már a csapat rendelkezésére állt, de Nyitrai és Ikotity még mindig hiányzott, s csatlakozott hozzájuk Karácsonyi is. A BSK így változatlanul tar­talékos csapattal, de felfelé ívelő formában játszott. Legyőzték a házigazda SZEOL AK csapatát 100 ponton felüli eredménnyel. A MAFC ellen szoros, 1 pontos ba­jai siker született. A tavaly még elsőligás jugoszláv Vojvodina lát­ványos, kemény, de nagyon sport­szerű mérkőzésen nyert a BSK el- ' len. Bajai SK—MAFC 74—73 (38—27) Ld.: Kubatov 16, Pék 14, Kan- csár 12, Csanádi 12, Varga 10. Vojvodina—Bajai SK 115—93 (63—52) Ld.: Horváth—Bors 20, Varga 16, Kancsár 14, Ágfalvi 12, Pék 10. Bajai SK—SZEOL AK 105—84 (50—47) Ld.: Kubatov 24, Kancsár 20, Hosszú 13, Pék 10, Csanádi 10. A nemzetközi kosárlabdatorna végeredménye: 1. Vojvodina (jugoszláv), 2. Ba­jai SK, 3. MAFC, 4. SZEOL AK. NB II-ES EREDMÉNYEK Kiskunfélegyházi Vasas—DVSC 52—45 (27—22) NB II. női. Debrecen, Vasutas­csarnok. Vezette: Béliéi, Patai. Kfh. Vasas: Holló (4), Pálinkás (8), Bódi (13), Rácz—Fodor (6), Szeginé (12). Csere: Farkas (8), Ivók (1), Fekete, Móricz, Lázár. Edző: Bódi Tivadar. Fegyelmezett csapatjátékával vívta ki az idegenben nagyon ér­tékes győzelmét a Vasas női együttese. DASE—K. MFSC 56—53 (19—22) NB II. női. Debrecen, szabadtéri pálya. Vezette: Ganzler, Dobronyi. K. MFSC: Szentesiné (18), Ola- josné (8), Bánságiné (10), Kégelné (4), Kontráné (10). Csere: Yasvá- riné (3), Szabó, Horváth, Illés, Mikó. Edző: Vasvári Károly. Kkfházi Lenin TSZ SK— Honvéd Zrínyi SE 100—66 (47—34) NB II. férfi. Bp. Hungária krt. Vezette: Kovács. Kkfházi Lenin Tsz SK: Mészá­ros (29), Hevér (19), Bódi Cs. (18), Nádasdi (14), Bódi S. (10). Csere: Nemcsok (9), Csáki (1), Reicher, Bense, Baksa. Edző: Kurucz Ist­ván. A jó formában levő félegyházi csapat a fiatal Bódi Cs.' irányítá­sával biztosan nyert Budapes­ten is. DASE—K. MFSC 112—53 (48—20) NB II. férfi. Debrecen, szabad­téri pálya. Vezette: Ganzler,’Dob-' ronyL K. MFSC? Krizsán (12), Emrí (2), Blaskovics (12), Pluhár (9), Magyar (8). Csere: Halász, Király (4), Bukta (2), Szántó (4). Edző: Vasvári Károly. Kecskeméti SC—Törökszentmlklós 89—61 (47—28) NB II. női. Törökszentmiklós. Vezette: Tímár-Geng, Molnár. KSC: Podani (6), Slajchó (10), Sütő (12), Kovácsné (18), Kende- resi (18). Csere: Nyilas (4), Ma­jor, Kurucz (9), Bielik (10), Gyu- * lai (2). Edző: Darida Károly. * Zakiján Judit, a Kecskeméti SC női kosárlabdacsapatának játé­kosa szeptember 16-án, szomba­ton tartotta esküvőjét Farkas Istvánnal Kecskeméten, a városi tanács dísztermében. MA Nemzett Bajnokság Kupa Nyíregyháza—Kecskeméti SC, Nyíregyháza, 15 óra. Előkészületi mérkőzések Ceglédi VSE—KTE, Cegléd, 15 óra. Kecskeméti SC tart.—Izsák, Kecskemét, Városi pálya, 15 óra. Országos Ifjúsági Bajnokság Az érdeklődés az , ökölvívó­sport iránt — dacára a gyengébb nemzetközi eredményeinknek — fellendülőben van, s ezt a visz- szaálilított CSB-nék tulajdonít­hatjuk. Azt természetesen nem mondhatjuk, hogy ott vagyunk, vagy akár csak megközelítettük azt a pontot, ahol a csapatbaj­nokság megszüntetése előtt vol­tunk, ám az is biztató, hogy valami mégis elkezdődött. A megyénkben ez a ,yvaáamd” első­sorban az utánpótlás-nevelés új­bóli megindulását, és fellendülé­séi jelenti. A Petőfi Népe Kupa ökölvívó­versenyre még nem zárult le a nevezés, s így Kelemen Árpád, a KSC módszertani csoportjának munkatársa csak a nevezési lista jelenlegi állásáról tudott felvilá­gosításokat adni. — A Petőfi Népe Kupa ököl- vivóverseny iránti érdeklődés — mondta — nagyjából közepesnek mondható. Elsősorban a vidéki szakosztályok küldik el verseny­zőiket, de akad a nevezők közt fővárosi egyesület is. Eddig 10 sportkör — névszerint a MEZŐ­GÉP Vasas, Borsodi Bányász, Pécsi VSK, Salgótarjáni TC, Ba­jai SK, Honvéd Kun Béla SE, Központi Sportiskola, Szekszárdi Dózsa és a Kiskunhalasi AC, va­lamiint a KSC — összesen 87 egyéni nevezést küldött be. Vár­ható még a Ceglédi VSE neve­zése, s esetleg egy-két fővárosi egyesület jelentkezése is. — Kik az esélyesek? — Elsősorban a múlt, évi védő Honvéd Kun Béla SE, és a Sal­gótarjáni TC. Mindketten 20—20 versenyzőt hoznak, s nyilván nagy küzdelmet vívnak majd a pontverseny első helyéért. A fél- egyháziak a felnőtt korosztály­ban, a Salgótarján az utánpótlás- nevelésben . ért el eddig jobb eredményeket. — Az idén a szokásos ifjúsági verseny helyett serdülő korosz­tályiban csapnak össze az ökölví­vók a felnőittek mellett. Miért volt szükség változtatásra? — A közelgő serdülő területi és országos bajnokságra készül­nek leginkább a szakosztályok, s így mindenki örömmel használja ki ezt a lehetőséget. — A kecskeméti ökölvívókat is láthatjuk? — Igen, természetesen a KSC ökölvívói is ott lesznek. A fel­nőtt korosztályiban Kertldtől vá­runk jobb szereplést. A serdülők teljes létszámban indulnak, s re­méljük igazolják is azt a ko­moly munkát, ami a kecskeméti ökölvívó-szakosztályban az után­pótlás-nevelés érdekében folyik. A háromnapos verseny érde­kes, jó sportcsemegét kínál a kecskemétieknek, s mivel a vá­rosiban változatlanul kedvelik az ökölvívást, bízunk benne, hogy a Petőfi Népe Kupa alkalmával is sokan biztatják majd a kecske­méti és a megyei versenyzőinket. Szabó Zoltán Kecskeméti SC—Vasas Izzó 3—2 (1—1) Kecskemét. KSC: Horváth — Magó, Sahin, Bállá, Virágh — Szécsényi (An­dó), Tönté (Kócsó), Bódogh — Pádár II., Szűcs, Pádár I. Edző: Tóth Antal. Góllövők: Pádár II., Szűcs, An- dó. Jók: Sahin, Balta, Pádár I., Szűcs. Pálfi József Néhány hete még bel&togatott a szerkesztőségünkbe, s az elmúlt hét­főn is pontosan megkaptuk a vasár­napi mérkőzés tudósítását. Pálfi József, a lapunk sportrovatá­nak kiskunfélegyházi tudósítója szom­baton, 74 éves korában elhunyt. Fiatal korában sportoló, aktív lab­darúgó volt, s egyike a KTK legelső Játékosainak. A sporttól később sem tudott elszakadni. A legutóbbi időkig tagja volt a városi Testnevelési és Sportfelügyelőség mellett működő propaganda bizottságnak, s tudósítot­ta a Petőfi Népét, a Népsportot és lapunk kiskunfélegyházi kiadását a város eseményeiről. Lelkiismeretes, pontos tudósítók mintaképe volt. El­sősorban a labdarúgást kedvelte, de ugyanolyan pontosan tudósított ököl­vívó, kosárlabda, s bármilyen ese­ményről. Nehéz elhinni, hogy a hosz- szú időn át tartó közös munkánk egyik percről a másikra örökre meg­szakadt. A világbajnoki párosmérkőzés 2L játszmájában Korcsnoj angol meg­nyitási! kezdő lépéseire Karpov ismét az elhárított vezércselbe terelte a küz­delmet. A 12. lépésben rendkívül bo­nyodalmas tisztáldozatot kínált fel, amit ellenfele elhárított. Később is kitért a bonyodalmak vállalása előL Megelégedett némi álláselőny szerzé­sével, majd kedvezőbb pozícióját gya­logelőnyre váltotta. A függő utáni folytatásban előnyét érvényesítve csökkentette hátrányát., A játszmák lefolyása: Korcsnoj Karpov (hontalan) (szovjet) 21. játszma Elhárított vezércsel 1. c4 Hf6 2. Hc3 e6 3. Hf3 d5 4. d4 Fe7 5. Ff4 0—0 6. e3 c5 7. de: Fc5: 8. Vc2 Hc6 9. Bdl Va5 10. a3 Be8 11. Hd2 eS 12. Fg5 Hd4 13. Ybl Ff5 14. Fd3 e4 15. Fc2 Hc2:+ 16. Vc2: Va6 17. Ff6: VfC: 18. Hb3 Fd6 19. Bd5: Be5 20. Hd4 Bet 21. Be5: Ve5: 22. Hf5: Vf5: 23. 0—• Bc4: 24. Bdl Ve5 25. g3 a6 26. Vb3 b5 27. a4 Bb4 28. Vd5 Vd5: 29. Bd5: Fft 30. ab: a5 31. Bd8 Bb2: 32. Ba8 tS 33, Ba5: Fb4 34. Ba8f Kf7 35. Ha4 Bblf 36. Kg2 Fd6 37. Ba7+ Kf6 38. b6 Fbt 39. Ba3 Fe5 40. Hc5 Fd6 41. b7 Ke7 42. Bg8 Fe5 és függő 43. f4 ef3:+ 44. Kf3: Kf7 45. Bc8 Ke7 46. h3 h5 47. Bg8 KÍ7 48. Bd8 g5 49. g4 hg4:f 50. gh: Ke7 5L Bg8 fg: 52. Kg4: Kf? 53. Bc8 Fd6 54. e4 Bglf 55. Kf5 g4 56. e5 Bflf 57. Ke4 Belf 58. Kd5 Bdlf 59. Hd3 Bd3 :f 60. Kc4 és sötét feladta. (1:0). Karpov Korcsnoj (szovjet) y (hontalan) 22. játszma Francia védelem I. e4 e6 2. d4 d5 3. Hd2 c5 4. ed: ed: 5. Fb5f Fd7 6. Ve2f Fe7 7. de: Hft 8. Hb3 0—0 9. Fe3 Be8 10. Hf3 Fc5: II. Hc5: Va5t 12. Vd2 b5: 13. 0—0—9 b6 14. Hd7: Hbd7: 15. Kbl He4 16. Vd3 Vd3: 17. Bd3: Hdf6 18. h3 Hc5 19. Bddl He6 20. c3 b5 21. Hd4 a6 22. Hc2 a5 23. Bd3 Bab8 24. Bhdl h6 25. f« Bbc8 26. g4 d4 27. cd: Hd5 28. Bfl bt 29. Fd2 Be7 30. f5 Hg5 31. He3 Hf6 32. d5 Hh3: 33. d6 Bd7 34. Hd5 Hd5: 35. Bd5: Ba8 36. Fe3 Hg5 37. Fb6 He4 3S. Bfdl a4 39. B5d4 Be8 40. Bb4: BdC: 41. Bd6: Hd6: 42. Fc7 Belf 43. KcS He8 44. Fa5 a3 45. Bb8 Be7 46. Fbt Be2f 47. Kd3 és függő 47. — ab: 48. Fd2 Be7 49. a4 Bd7f 50. Kc2 Kh7 5L Bb2: h5 52. gh: Hd6 53. Ba2 Hf5: 54. a5 Hd4f 55. Kc3 Hc6 56. a6 Bd5 57. Ff4 Bf5 58. Fd6 Bd5 59. Fg3 Bg5 60. Ff2 Bh5: 61. Kc4 Ha5f 62. Kc3 Hc6 63. Ba4 Kg8 64. Kc4 Ha5f és döntetlen (0,5:0,5) Korcsnoj Karpov (hontalan) (szovjet) 23. játszma Elhárított vezércsel 1. c4 HÍG 2. Hc3 e6 3. Hf3 d5 4. dt Fe7 5. Ff4 0—0 6. e3 c5 7. de: Fc5: 8. Vc2 Hc6 9. Bdl Va5 10. a3 Fe7 11. Hd2 e5 12. Fg5 d4 13. Hb3 Vb6 14. Ff6: Ff6: 15. Hd5 Vd8 16. Fd3 gG 17. ed: Hd4: 18. Hd4: ed: 19. Hf6:+ Vf6: 20. 0—0 Fe6 21. Bfel Bac8 22. b3 Bfd8 23. Fe4 Bc7 24. Bd2 Fg4 25. f3 Fe6 26. aft b6 27. a5 b5 28. eb: Fb3: 29. Bbl FdS 30. b6 ab: 31. Bb6: Bc6 32. Bc6: FcG: 33. Fd3 Fd7 34. a6 Ff5 35. Vf4 Kg" 36. Ff5: Vf5: 37. Vf5: gf: 38. Bal d3 39. Kf2 Be8 40. Ba2 Be7 41. Bd2 Be6 és döntetlen. (0,5:0,5) A világbajnoki párosmérkőzés 23. befejezett játszmája után az állás 4:2 Kárpov '(szovjet) világbajnok javára. MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG, KX. FORDULÓ Késve érkezett eredmények: Bajai Vízügv-Soartacus— Kiskunhalasi MEDOSZ 10:2 Fekete—Tóth 1:0. Szemző—Schilling 1:0, Rajnai—Soós értékelés után 0,5:0,5, Csatai—id. Sárközi 1:0, Lajdi—, Szabó 1:0, Schön—id. Lehoczky l :0, Matkovics—Szécsényi 0:1, Rasztik— Zseni 0,5:0,5, Zélity—Bárány 1:0, Nagy-Szabó—Juhász 1:0, Nyirati—Sö­rös 1:0, György—Lehoczky l :0. Lajosmizsei KSE—Kalocsai SE 4:8 Tóth—Czibulka 0:1, Skultéti—Folk­mann 1:0, Berki—dr. Németh 1:0, Szabó F.—Bükkös 0:1, Balogh—Kóródi 0Ú, Mozsár—Werner 0:1, Kemenczei— Nagy I. 0:1, Fodor—Bóka 0,5:0,5, Mó- ezó—Németh Z. 1:0, Szabó I.—dr. Te­leki 0,5:0,5, Kosa—Nagy I. 0:1, Szó­ród—Zombori 0:1. Vasárnap játszott mérkőzés a VII. fordulóból: Kecskeméti MFSC—Kecskeméti Tipográfia II. 7,5:4,5 Linczer—Garaguly 1:0, Tesinszky— Polgár 1:0, Kalmár—Csabai 1:0, Papp— Marosi 1:0, Kátai—dr. Huri 0,5:0,5, Fazekas—Nagy M. 0.5:0.5. Gyöngyösi— Sebők 0,5:0,5, Cseh—Roszik 0,5:0,5, Felegyi—Czapárik 0,5:0,5, Madarász— Brenyó 1:0, Beck—Pethő 0:1, Katzen- berger—dr. Jármai 0:1. A bajnokság állása: 1. Bácsép sc n. 9 9------ 77,5:30,5 1 8 2. K. Spart. 9 7 1 1 71.5 .‘36,5 15 3. K. Tip. 9 7 1 1 70,5:37,5 15 4. B.VÍz.-Sp. 9 7 — 2 68:40 14 5. K. MFSC 9 5 — 4 62,5:45.5 18 6. Kkh. MED. 9 3 2 4 52,5:55,5 8 7. Kkíh. Műa. 9 4 — 5 51:57 8 8. K. Tip. II. 9 3 — 6 49,5:58.5 6 9. Kai. SE 9 2 1 6 47,5:60,5 5 10. Ján. Sp. 9 2 1 6 44:64 5 11. Lajosm. KSE 9 2 — 7 35,5:72,5­4 12. Bácsép SC m. 9 — 9 18:90 • A bajnokság állása szempontjából: a továbbjutás 1. K. Tip. 7 6 1 — 56:28 13 2. B. Víz.-Sp. 7 6 — 1 54,5:29,5 12 3. K. Spart. . 7 5 1 1 53,5:30,5 11 4. K. MFSC 7 3 — 4 4$5:40,5 6 5. Ján. Spart. 7 2 1 4 35:49 5 6. Kkf. Műa. 6 2 — 4 31:41 4 7. Kkh. MED. 6 1 2 3 29,5:42,5 4 8. Kalocsai SE 7 1 1 5 36,5:47,5 3 9. Lajosm. KSE 6 1 — 5 20,5:51,5 2 A megyei csapatbajnokság követke­ző, X. fordulójára 24-én (vasárnap) kerül sor. HÍREK: — A Kecskeméti Spartacus szakosz­tálya f. hó 25-én (vasárnap) 15.30 órai kezdettel rendezi meg egyéni villám- versenyének következő fordulóját. Ne­vezni a helyszínen lehet. — A Kecskeméti Tipográfia I. oszt. minősítő versenyének eredményei: I. forduló: Garaguly—Balanyi 0,5:0,5; Polgár— Horváth 0,5:0,5, Kiss D.—Kátai 1:0, Solti—Merász 0,5:0,5. Gór—Borsos 0:1, Krizsány—Szabó 1:0, Nagy—Mihácsi 1:0, Kökény—Donkó 0,5:0,5, Mészá­ros—Gömöri 0,5:0,5: Marosi—Tőzsér 0,5:0,5. II. forduló: Borsos—Kiss D. 1:0, Krizsány—Nagy 1:0, Garaguly—Polgár 0,5:0.5. Balanyi —Horváth 0:1, Solti—Kökény 0:1, Me­rász—Donkó 0,5:0,5, Mészáros—Marosi 0,5:0,5, Gömöri—Tőzsér 0:1, Kátai— Gór 0,5:0,5, Szabó—Mihácsi 1:0. IU. forduló: Borsos—Krizsány 0^0,5, Horváth— Kökény 1:0, Tőzsér—^Garaguly 1:0, Polgár—Kiss D. Q:l, Merász—Szabó 0.5:0.5, Donkó—Nagy 0,5:0,5, Balanyi— Mészáros 0,5:0,5, Marosi—Kátai 0.5:0.S, Gór—Solti 1:0, Mihácsi—Gömöri 0:1. G1MES GYÖRGY A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója Bizonytalan kimenetelű mérkőzések •fid yf rifcyynv -■ * 1, A totó 38. heti,,, szeptember 24-1 szelvényén , továbbra* is magyar NB II-ffiŰTósáftírcök>rtalálhatók. A héten a Középcsoport hat mérkőzésével kez­dődik a szelvény. Érdekes, hogy a Keleti csoportból csak két mérkőzés került fel a szelvényre. A Nyugati csoport adja a legtöbb mérkőzést, a pótmérkőzésekkel együtt. Valameny- nyl találkozó igen jelentős és bizony­talan kimenetelű. Az 59 együttes kö­zül már csak a Budafok a veretlen. A pécsiek is elvesztették veretlensé­güket, viszont a Borsodi Bányász megszerezte első győzelmét, s nem is „kis” csapat, hanem a Kazincbarcikai Vegyész ellep. Tippjeink: 1. Váci Híradás—Pénzügyőr SE. NB II. Közép csoport. Nem sikerült az elmúlt forduló a két együttesnek. A váciak Dunaújvárosban, a Pénzügy­őr SE hazai pályán kaptak ki. Most javítani szeretnének. Tippünk: l, x. 2. Dunaújvárosi Építők—Szegedi EOL AK. NB II. Közép csoport. Az Építők ismét hazai pályán játszik, de rutinosabb ellenfél ellen, mint az el­múlt héten. Akkor biztosan nyert. Ez most nehezebb lesz. Tippünk: x. 3. Bem SE—Építők SE. NB H. Kö­zép csoport. A vasárnapi eredményük döntetlen. A Honvéd fiúk a Volán otthonából hozták el az egyik pontot. Az Építők hazai pályán vesztettek el egyet. A legvalószínűbb eredménynek most is a döntetlen látszik. Tippünk: x, l. 4. Dunakeszi VSE—Budafoki MTE. NB II. Közép csoport. A budafokiak még őrzik veretlenségüket, s jobb gólkülönbségükkel vezetnek. Dunake­szin is esélyesek a jó szereplésre. Tippünk: x, 2. 5. BVSC—Kossuth KFSE. NB II. Közép csoport. A. BVSC négy gólt kapott a Budafoktól, a Kossuth KFSE négy gólt rúgott a Spartacusnak. Ez a BVSC-nek vereséget, a vendégek­nek győzelmet jelentett. A hazai pá­lya előnye döntő lehet. Tippünk: 1, x. 6. Ganz-MAVAG—Balassagyarmati SE. NB II. Közép csoport. A MAVAG vendégként a 22. Volán otthonában az elmúlt forduló egyik fölényes győzelmét aratta. A vendégek' Sze­gedről hoztak el egy pontot, a SZE- OL-tól. Tippünk: x, 1. 7. Gyöngyösi Spartacus—Debreceni MTE. NB II. Keleti csoport. A gyön­gyösiek nagyon gyengén rajtoltak, a DMTE viszont meglepően jól. Ennek ellenére, érzésünk szerint, a Sparta­cus az esélyesebb. Tippünk: 1, x. 8. Szabó L. SE—Eger SE. NB II. Keleti csoport. Az egriek igen érté­kes győzelmet arattak a Nyíregyháza ellen az elmúlt fordulóban, míg a hazai gárda Lenlnvárosban hagyta a két pontot. A tapasztaltabb egriek lát­szanak esélyesebbnek, ám a fiatal honvéd gárda képes meglepetést okozni. Tippünk: x, 2. 9. Oroszlányi Bányász—Nagykanizsai Olajbányász. NB II. Nyugati csoport. Mindkét együttes eddigi teljesítménye közepesnek mondható. Az elmúlt va­sárnap nyertek, azonos eredménnyel. (1—0). Egymás elleni mérkőzésükön pontosztozkodás várható. Tippünk: x. 10. Bábolnai SE—Tapolcai Bauxit­bányász SE. NB II. Nyugati csoport. Közel egyenlő erejű csapatok Össze­csapása. A vendégek most egy pont­tal jobbak, de győzelemmel a bábol­naiak megelőzhetik őket. Tippünk: 1. 11. MÁV Nagykanizsai TE—Komlói Bányász. NB II. Nyugati csoport. A komlóiak otthon fölényes győzelmet arattak a Pét ellen, a MÁV vendég­ként vereséget szenvedett Répcela­kon. Nagy küzdelem, háromesélyes találkozó. Tippünk: x. 12. KOMEP (Tatabánya)—Kaposvári Rákóczi. NB II. Nyugati csoport. Ja­vul a kaposváriak játéka és lassan felzárkóznak az élmezőnyhöz. A KOMEP szereplése ötven. százalékos. A nagyobb esélyt a vendégeknek ad­juk. Tippünk: 2, x. 13. Pécsi VSK—Dorogi AC. NB II. Nyugati csoport. A pécsiek is elszen­vedték első vereségüket, de még ve­zetik a tabellát. A dorogiak hazai pályán kaptak ki a MÁV DAC-tól. Tippünk: 1. +1 mérkőzés: 14. Péti MTE—Ajkai Alumínium. NB II. Nyugati csoport. A pétiek sú­lyos vereséget szenvedtek Komlón és minden bizonnyal most javítani akar­nak. A hazai pálya előnye segíti őket. , Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, x. D. I. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.59: 8.05: 8.40: 9.05: 9.50: 10.15: 10.45: 15.50: 16.33: 16.40: Tévétorna. (Ism.) (Színes.) Iskolatévé: Magyar Iroda­lom. (Ált. isk. 6. oszt.) Érdekes allatkertek. 8. rész: A Bangkoki ál­latkert. (Ism.) Gazdag ember, szegény ember. (Amerikai tévé­filmsorozat. XII/12. rész. Delta. Tudományos Híradó. A Hlmedzsi vár. Japán film. (Ism.) (Színes.) Lehet egy kérdéssel több? Iskolatévé: Magyar iroda­lom. (Ism.) Hírek. Óvodások filmműsora: 1. Titkos tervrajz. — Lengyel rajzfilm a Lol- ka Bolka c. sorozatból. 2. Madárünnep. Szovjet bábfilm (Színes.) 3. Az ellopott fecske. Román rajzfilm. (Ism.) 17.10: Eletet az éveknek. Nyug­díjasok műsora. 17.40: Apáink kenyere. Doku­mentumfilm. A Szegedi Körzeti Stúdió' műsora. 18.10: Szomszédolás. Gyár a Karszton. (Színes.) 18.40: Szépen, jól magyarul. 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Színes.) 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Önök kérték. Kívánságmű­sor a nézők levelei alap­ján. 21.20: Utcák, terek művészete. Riportmüsor. 22.10: Tv-Híradó 3. 21.00: Tv-Híradó 2. 21.20: Tut-Anch-Amon Egyip­toma. Angol filmsorozat. XIII/2. rész: Egyiptom földje. (Ism.) (Színes.) 21.40: Reklám. 21.45: Juharlevél. Francia film­sorozat. XHI/12. rész: A szökevény. KOSSUTH 2. Műsor: 20.00: „Jókai — filmen”. 8.27: 9.03: 9.18: 9.28: 10.05: 10.39: 10.54: 12.35: 13.20: 13.40: 14.01: Zenekari muzsika. Zenevár. Máriássy Judit jegyzete. Humperdinck: Jancsi és Juliska. Háromfelvonásos mesejáték. Tudod-e? Válaszolunk hallgatóink­nak. A mesejáték folytatása. Tánczenei koktél. Brigádnapló. Mezők, falvak éneke. Bemutatjuk új felvételein­ket. 14.12: Jean Christophe. Romain Rolland regénye rádióra alkalmazva, n. rész: 15.10: Képzőművészeti Világhét. 16.10: Romantikus muzsika. 16.50: Hidas Frigyes—Gál Zsu­zsa: Crescendo — kantáta a Tanácsköztársaság év­fordulójára. 17.07: Köztünk maradjon. 17.25: Közvetítés a . Finnország— Magyarország labdarúgó EB selejtező mérkőzés I. félidejéről. 18.15: Magyar remekírók. 19.15: Bagoly a cégtáblán. Könyvtárosok vetélkedője. 20.25: Wilhelm Furtwängler ve­zényli a Bécsi és a Berli­ni Filharmonikus zene­kart. 21.14: Kis magyar néprajz. 21.19: Népzenei Hangos Újság. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ligeti György: Lux aeterna. 22.40: Érdek és társadalomirá­nyítás. 23.00: Mendelssohn kamarazené­jéből. 0.10: Operettrészletek.­PETŐFI 19.30: Halló Berlin, Halló Buda­pest! 20.33: Iránytű. 21.43: Bágya András szerzemé­nyeiből. 22.33: Verbunkosok, nóták. 23.20: Operettrészletek. 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. ■ _ 8.20: Tíz perc külpolitika. 3. MŰSOR 8.33: Nótacsokor. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 14.05: 10.00: A zene hullámhosszán. 15.05: 11.33: A Szabó család. 12.00: László Margit és Ilos­falvy Róbert Fali: Sztam- 15.30: bul rózsája című operett- 16.03: jéből énekel. 16.57: 12.33: Kamarazene. 17.50: 13.30: Zenés képeskönyv. 18^05: 14.00: Kettőtől Ötig ... 17.00: Ötödik sebesség. 19.00: 18.25: Közvetítés a Finnország— 19.33: Magyarország labdarúgó 20.20: EB selejtező mérkőzés II. 20.35: félidejéről. 21.15: 19.15: Egyszerű és mégsem megy. 21.55: Domány András sorozata. Operarészletek. Bach: 3. kantáta ..Ach. Gott, wie manches Her­zeleid”. D zs esszf elvételekből. Húszas stúdió. Hanglemezgyűjtőknek. Meditáció. Haydn és Mozart müvei­ből Katedra. Zenekari muzsika. Külföldi tudósoké a sző. A dzsessz történetéből. 2000 felé. Esti hangverseny száza­dunk zenéjébőL

Next

/
Thumbnails
Contents