Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)
1978-08-01 / 178. szám
1078. augusztus 1. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT. SPORT • SPORT CSELGÁNCS Bajnok a Bp. Honvéd, a KSC bronzérmes . Már az országos cselgáncs-csapatbajnokságot megelőző délelőtt mérlegelésén kitűnt, hogy valamennyi részt vevő együttes a legjobb csapatával vesz részt a küzdelemben. Néhányan panaszkodtak ugyan sérülésre, de a szereplést mindenki vállalta. A kecskeméti Városi Sportcsarnok a hangulathoz „méltó”, Igazi forró légkörben várta a küzdelmet. A csarnok falán elhelyezett hőmérő higanyszála ugyanis 30 fokot mutatott, ami aztán alaposan próbára tette a vastag cselgáncsruhában izzadó verseny-' zőket, bírákat sőt még a nézőket is. Az ünnepélyes megnyitót Fekete Béla, a Városi Testnevelési és Sportfelügyelőség vezetője tartotta, majd a délelőtt megtartott sorsolás szerint két tataimin kezdődött meg a küzdelem. — A sorsolásunk bizony nem a legjobb — mondta kérdésünkre Varga András, a KSC vezetőedzője. — A Honvéd ellen kezdünk, s a BSK és az MVSC ellen nem éppen könnyűnek ígérkező mérkőzések után a negyedik fordulóban a Spartacust kaptuk ellenfélül. A kiírásnak megfelelően a CSB első napján négy, a második napon három fordulót bonyolítottak le. Elsőként az Ú. Dózsa—Miskolci VSC, és a Békéscsabai Szalvai SE—Szolnoki Kilián SE cselgáncsozól kezdték meg a versenyt. Az 1-es tatamin az 0. Dózsa versenyzői gyűjtögették a győzelmeket. A miskolciak nagyon küzdöttek, de csak Szvobodának sikerült kiharcolni egy győzelmet Petrányi ellen. A 2-es szőnyegen hamar kiderült, hogy a Kilián SE cselgáncsozói tudásban elmaradtak a mezőny többi csapatától. Végig, valamennyi találkozójukat elvesztették, sőt a mérkőzések többségét ipponnal. Az első forduló második felében a Bajai SK a Bp. Spartacus, a KSC pedig a Honvéd ellen mérkőzött. A BSK-ból Beck A. egészen jól tartotta magát a válogatott Patekkal szemben. Sebők döntetlenül mérkőzött Németh ellen. A kecskemétiek tartalékos csapattal kezdtek. 9:0 arányban vezetett már a Honvéd, mert Niagysolymosi, bár Tuncslk ellen végig ő volt a támadó, egy kontra akcióból vesztett. Kiss E. legyőzte Radnait, E. Kovács K. pedig Tiralát. A második fordulóban a KSC—BSK-találkozó a vártnál szorosabban alakult. Kovács B. ugyan legyőzte Bánkit, de Kincses két waazarival vesztett Gáspár ellen. Kerekes ippont dobott Mészároson, Csikóst viszont Horváth leszorította. 2:0 volt az állás, de ezután már csak KSC- győzelmek következtek. Ebben a fordulóban még a Szalvai SE—0. Dózsa-mérkőzés hozott nagy küzdelmet. A harmadik fordulóban a BSK a Kilián SE ellen simán nyert 7:0 arányban. A KSC a kiesés ellen küzdő MVSC-t kapta. — Félek ettől a mérkőzéstől, a miskolciak mindig nagyon nehéz ellenfelek voltak — mondta Varga András a találkozó előtt. Igaza lett, mert két MVSC-győzelemmel kezdődött. Kovács B. váratlanul, jukóval kapott ki Hoffmanntól. Kerekes és Nagysolymosl egyenlített. A végén 3:3 állásnál Kiss E. indult a +05 kgoan a nála vagy 20 kg-mal nehezebb Tóth ellen. Dobást ugyan nem sikerült végrehajtania, de Tóthot megintették, s feladta.. A negyedik fordulóra már este 20 óra után került sor. A csattanó a végére maradt, a KSC— BP. Spartacus mérkőzésre. A két alsó súlycsoportban simán nyert Kollár Kovács B., Patek pedig Kálmán ellen. Nagysolymosl nagyszerű mérkőzésen legyőzte Keserűt, Csikós Némethet, Kiss E. pedig ipponnal Gábort. E. Kovács J. vesztett Csák ellen, s a mérkőzés 3:3-ra állt az E. Kovács K. Varga mérkőzés előtt. A KSC-nek tehát nem adtak sok esélyt. E. Kovács azonban nagyszerűen küzdött a sokszoros vá-9 A békéscsabai Petrovszki fogásából nem könnyű kimenekülni. • A Honvéd versenyzői örömükben dobálták Gyányl Ferenc mestert. (Banczlk István felvételei.) Ingatott .Varga ellen. Mindketten 2—2 kokát gyűjtöttek, s Vargát a végén megintették, s így E. Kovács győzött. A szombati fordulók eredményei: I. forduló: O. Dózsa—Miskolci VSC 6:1, Bcs. Szalvai—Szolnoki Kilián 7:0, Bp. Spartacus—Bajai SK 6:0, Bp. Honvéd—KSC 5:2. II. forduló: Bcs. Szalvai SE—O. Dózsa 4:3, Bp. Honvéd—Szolnoki Kilián 7:0, KSC—Bajai SK 5:2, Bp. Spartacus—MVSC 6:1. III. forduló: Bp. Spartacus—Ü. Dózsa 5:1, Bp. Honvéd—Bcs. Szalvai SE 6:1, BSK—Szolnoki Kilián 7:0, KSC— MVSC 4:3. IV. forduló: Bp. Honvéd—O. Dózsa 5:1, MVSC—Szolnoki Kilián 7:0, Bcs. Szalvai SE—BSK 6:1, KSC—Bp. Spartacus 4:3. Az eliső nap után tehát a Honvéd állt az élen 4 győzelemmel. A KSC, a Bp. Spartacus és a Szalvai SE 3—3 győzelemmel állt, az Ú. Dózsa és a BSK pedig 1—1 győzelmet szerzett. A vasárnapi első mérkőzés a KSC számára rosszul végződött. Az O. Dózsa a 60, 65, és 71 kg-os súlycsoportok után már -3:0 arányban vezetett Csikós és Török 3:2-re szépített, de következett a meglepetés. Kiss E. jukóval vesztett Pomlkálisziki ellen, és ezután már E. Kovács veresége Szepesitől csak kellemetlen ráadás volt. A hetedik fordulóban került sor a kiesés szempontjából döntő BSK—MVSC találkozóra, s itt dőlt el természetesen az érmek sorsa is. A BSK számára nem a legjobban kezdődött a kiesési rangadó. Tóth nem tudott akciót indítani Hoffmann ellen, aki végül le Is szorította. Gáspár ie rosszul állt Terják ellen a 65 kgban. Az utolsó percben jártak, amikor a miskolci fiú jukóval vezetett. Aztán hirtelen fordult a kocka. Gáspár alig 15 másodperc alatt kétszer ért el 5 pontos dobást, s ezzel meg is nyerte a mérkőzését, Racsmány ellen Varga ismét az MVSC-t juttatta vezetéshez, s Sebők egyenlített egy szép, ippont érő dobással. Tamás következett az egész verseny során igen eredményes Szvoboda ellen. Az utolsó percekig ő is vesztésre állt, aztán remek Ipponnal fordított. Ercsényi kikapott Sütőtől, s a bentmarad ás sorsa így a Haller—Tóth-mérkőzéstől függött. A két nehézsúlyú közül Haller volt az erősebb, Tóth a nehezebb, s ő „valódi” cselgáncsozó. Nem bírtak egymással. Három közös intés után egy indításnál Tóth kilépett, s az újabb Intése már leléptetést, s a bajai csapat győzelmét jelentette. A döntővel — amit a Honvéd vívott a Spartacusaal —, egyldőben folyt a KSC—Bcs. Szalvai SE-mérkőzés, s ez döntötte el a helyezések sorsát. A KSC-nek legalább döntetlen kellett a harmadik helyhez, de bármelyik csapat győz, második lehet. Ez volt a tét. Mivel sérülés miatt Nagysolymoaira már nem számíthatott Varga edző, a mérkőzés inkább a csabaiak győzelmét ígérte. A két alsó súlycsoportban a várakozásnak megfelelően megszerezték a győzelmet a Szalvai SE cselgáncsozói, de — bár erre számítottunk — a következő kettőn a KSC nem tudott egyenlíteni. Kerekes és Csikós is csak döntetlent ért el. Ezután Kiss E. és E. Kovács J. remekelt, s a mérkőzés 2:2-re állt, amikor a nehézsúlyban E. Kovács K. és Petrovszki szőnyegre lépett. A közönség biztatása közben E. Kovács nagyszerűen harcolt, s bár akciót nem tudott kezdeni a nála jóval nehezebb Petrovszkival szemben, de ő volt a kezdeményező. A negyedik percben egy indítás után mindketten eleresztették egymást, s a földre estek. Sajnos E. Kovács olyan balszerencsésen, hogy a válla kiugrott. Nem tudta folytatni a küzdelmet, s mivel a sérülésig nem volt akció, a szabályok szerint ez is döntetlen lett. A 2:2-es végeredménnyel a KSC bronzérmes. A vasárnapi eredmények: V. forduló: Bp. Spartacus—Kilián SE 7:0, Bp. Honvéd—BSK 6:1, Ü. Dózsa— KSC 5:2, Szalvai SE—'MVSC 3:3. VI. forduló: KSC—Kilián SE 7:0, Bp. Spartacus—Szalvai SE 7:0, O. Dózsa— BSK 5:2, Bp. Honvéd—MVSC 6:1. VII. forduló. O. Dózsa—Kilián SE 7:0, BSK— MVSC 4:3, KSC—Szalvai SE 2:2, Bp. Honvéd—Bp. Spartacus 4:3. A döntőben a Honvéd már 4:0 arányban vezetett, s már bajnokként három mérkőzést könnyen vettek, illetve feladtak. Az országos cselgáncs-csapatbajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd 14 pont, 2. Bp. Spartacus, 3. Kecskeméti SC, 4. Újpesti Dózsa, 5. Honvéd Szalvai SE, 6. Bajai SK, 7. Miskolci VSC, 8. Honvéd Kilián SE. A két utolsó csapat esett ki az első osztályból. Szabó Zoltán Megkezdődött a megyei labdarúgó-bajnokság H. Kun Béla SE—H. Gábor A. SE 2—0 (0—0) Kiskunhalas, 200 néző, vezette: Németh. H. Kun B. SE: Gulyás —Széli, Horváth, Kókai, Olasz, Zágon, Kovács (Nagy J.), Darányi, Miklós, Kisznyér, Csapó (Tóth Cs.). Edző: Vereb István. H. Gábor Áron SE; Kubatovics — Berndt, Tóth A., Hangya, Galántai, Kovács, Kiss (Garal), Endrődi, Soós, Kovács (Berecenl), Novák. Edző: Kévés Ferenc. A hazai csapat a jó játékkal a 65. percig ellenállt, de a jobb összetételű vendégcsapat végül megérdemelten nyert. Góllövő: Kisznyér 2. Jók: Gulyás, Horváth, Kisznyér, illetve Hangya, Endrődi, Kovács P. Lajosmlzse—Meződ SE 2—1 (0—0) Lajosmizse, 500 néző. Lajosmlzse: Bíró — . Kovács, Gyurgyik, Aszódi, Szívós, Kisjuhász dr., Kállai, Tömöri, Kucsera, Pethő, Vajda. Edző: Máté Ferenc. H. Mezőfi SE: Domokos — Kutast, Ábel, Seres, Popp, Varga, Érsek, Szűcs, Farkas, Vigh, Kocsis. Edző: Krivy Ottó. Óriási küzdelemben a nagyobb lelkesedéssel játszó hazai csapat megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Aszódi (Lajosmlzse) a kiállítás sorsára jutott. Góllövők: Kállai, Kisjuhász dr., illetve Érsek. Jók: Kovács, Kisjuhász dr., Szívós, Kucsera, illetve Kutas!, Farkas, Érsek, Seres. Izsák—Tlszakécske 1—1 (1—1) Izsák, 400 néző, vezette: Francziskovlcs. Izsák: Varga I. — Németh, Gylffkó dr., Bőthl, Laki, Nagy, Tóth, Tánczos (Molnár), Pataki (Szász), Varga II., Mezei. Edző: Fekete Sándor. Tlszakécske: Szabó — Kecskés (Domonlcs), Bállá, Laczkó, Gyorsa, Sántha, Dobó, Losonczi, Ézslás, Bus, Józsa. Edző: Uzsovics Sándor. Nehezen tudta az egyik bajnoki pontot otthon tartani a hazai csapat. A vendégcsapat csatársora igen Sok gólhelyzetet hagyott ki. Góllövők: Tóth, illetve Józsa. Jók: Varga I., Németh, Bőthl, Tóth, illetve Szabó, Kecskés, Gyorsa. Ifjúságiak: Izsák—Tiszakécske 5—0 (2—0). Vezette: Dörnény. Góllövők: Jakus, Lóvéi 2—2, Kocsis. Jánoshalma—H. Radnóti SE 6—0 (2—0) Jánoshalma, 800 néző, vezette: Czenczlk. Jánoshalma: Csernák — Bátyai, Maráczi, Fenyvesi IV., Szegezdi, Angeli (Adám), Urbán, Liliom, Szabó, Horváth, Péter. Edző: Fertőszegi Béla. H. Radnóti SE: Szabó (Tóth) — Baffer, Rapcsák, Szabó II., Török, Kerekes, Sztrapák, Suba, Szekeres, Franczkó, Zimár, Pócsa. Edző: E. Tóth László. Jánoshalma nagy fölényben játszott és igen sok gólhelyzetet hagyott ki a csatársora. Góllövők: Szabó 3, Péter 2, Horváth. Jók: Szegezdi, Liliom, Szabó, illetve Török, Zimár. Fájsz—H. Szamuely SE I—0 (1—0) Fájsz, 300 néző, vezette: Horváth Gy. Fájsz: Fatér — Kupusz, Horváth, Kráczer, Kovács, Baráth, Dinnyés, Kalmár, Herner (Galambos), Gombkötő, Zsákai. Edző: Bujdosó Márton. H. Szamuely SE: Serdült — Weinstein (Szalontai), Kiss, Szabó, Czár (Lelesz), Brezniczki, Szabó I., Újvári, Fazekas, Marosa, Morvái. Edző: Pala András. Kemény, végig nagy iramú mérkőzésen Herner korai kiválása megzavarta a hazai csapatot, így csak nehezen tudták megszerezni a győzelmet. Góllövő: Kalmár. Jók: Gombkötő, Zsákai, Horváth, illetve Kiss, Czár, Marosa. Sükösd—Érsekcsanád 1—0 (0—0) Érsekcsanád, 500 néző, vezette: Pongrácz. Sükösd: Szente — Jagicza, Szabó, Bogárdi, Kovács, Németh, Páncsics, Evan les, Kocsis, Lógó, Reich (Faddi II.). Edző: Varga Imre. Érsekcsanád: Csordás — Gyűricza, Marinké, Kovács, Ádám, Tüske (Szabó), Melcher, Kiss, Koszorús I., Bárdos, Vörös (Koszorús II.). Edző: Bartha György. A vendégcsapat jobb középpályásai révén mezőnyfölényben játszott és a győzelmet megérdemelten szerezte meg. Góllövő: Evanics. Jók: Szabó, Bogárdi, Páncsics, illetve Csordás, Kovács. Ifjúságiak: Sükösd—Érsekcsanád 6—3 (3—3). Góllövők: Lógó 3, Kernya, Koprlnovácz, Takács, illetve Csurai 2, Szaniszló. Bajai SK—Harta 10—0 (6—0) Baja, 600 néző, vezette: Suba. Baja: Péter — Bada, Molnár, Simon, Glavatity, Laki, Ónodi, Pintér, Sárközi, Radics, Kazal. Edző: Rónai Sándor. Harta: Pál (Krisztián) — Horváth, Pavelkó, Nagy, Arnold, Fehér, Pandur, Szűcs, Szatmári, Frei, Halász. Edző: Lezsák Sándor. A bajai csapat már a 13. percben 3—0-ra vezetett, tetszés szerint érték el góljaikat. Góllövők: Sárközi 3, Radics 3., Kazal, Laki, Ónodi 2, Jók: Laki (a mezőny legjobbja), Simon, Radics, Sárközi, illetve Arnold, Pandúr. Ifjúságiak: Bajai SK—Harta 6—0 (3—0). Góllövők: Bognár I. 3, Bognár II. 3. Császártöltés—Soltvadkert 2—0 (1—0) Császártöltés, 400 néző, vezette: Szabó J. Császártöltés: Koch — Lentner, Liska, Buchmüller, Ligetfalvi, Albert, Szeicz, Ober, Markó, Lakner, Gerber dr. Edző: Gerber Pál dr. Soltvadkert: Szőríi — Dukál, Frittman, Szarka, Eiler, Fábián, Balogh, Szőllősi, Perényi, Oláh, Erdős. Edző: Markó István. A jó iramú mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten győzött. Góllövők: Ligetfalvi, Lakner. Jók: Szeicz, Lentner, Markó, illetve Eiler, Szőnfl. Ifjúságiak: Császártöltés—Soltvadkert 1—0 (í—0). Vezette: öze. Góllövő: Kovács. Kalocsa—Kiskőrös 1—I (1—0) Kalocsa, 600 néző, vezette: Ihos. Kalocsa: Niezner — Pongrácz, Pécsi, Szabó (Varga), Tamás, Varjú, Lakatos, Posztobányi, Kapitány, Matos, Illés (Kovács). Edző: Molnár Ferenc. Kiskőrös: Vasa — Szentgyörgyi, Dedák, Hajtmann, Antal, Rácz, László, Polareczki, Dusnokt, Judák, Katona. Az egyénieskedő hazaiakkal szemben a folyamatos csapatjátékot mutató kiskőrösiek megérdemelten vitték el az egyik bajnoki pontot. Góllövők: Matos, illetve Judák. Jók: Niezner, Pécsi, Kovács, illetve Dedák, László, Judák. 3—0 (1—0). Előkészületi mérkőzés Kecskeméti SC—Szarvasi Főiskolai Spartacus 3—1 (0—1) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Kávai. KSC: Leskó (Frák) — Bedzsula (Rózsa), Elekes I., Egyed (Csellók), Drahosz (Szabó), Elekes II., Linka (Oskolás), Végi (Petroczki), Sörös, Puskás (Leskó II.), Prikidánovlts. Az első félidőben nem ment a játék a kecskemétieknek. A Szarvas a 11. percben megszerezte a vezetésit, a kecskeméti támadások pedig sorra elakadtak a vendégek jól záró védelmén. A szünet utáni első cserék után felgyorsult a kecskemétiek támadójátéka. Mindkét szélen gyors támadásokat vezetett a KSC, s az TÖMEGSPORT Az elmúlt hét végén tartották Kecskeméten a Falusi Dolgozók Spartakiádjának területi döntőjét. A nagyszabású vetélkedőn három megyéből tizennégy csapat döntötte el a helyezéseket. A három sportágban megtartott vetélkedőn iBács-Klákun megye volt a legeredményesebb. Versenyzőink három .első és két második helyezést szereztek. egyenlítés sem késett. Az 51. percben Puskás a 16-osnál került lövőhelyzetbe, de lövés helyett a teljesen tisztán álló Sörös elé gurított, aki 7 méterről a hálóba lőtt. 1—1. Az 59. percben a bad oldalon futott a KSC támadása. Vági a lábak közt Puskást ugratta ld, aki egy lépés után hatalmas erővel bombázott a bal felső sarokba. 2—1. A 64. percben Vági elverte a labdát az egyik cselezgető védőtől, majd a 16-osról laposan a bal sarokba (lőtte. 3—1. Az utolsó húsz percre í cseréket hajtott végre a KSC. á játék azonban már lelassult, s több gól nem esett. Férfi kézilabdában a lajosmizseiek, női röplabdában a mélykútiak, férfi röplabdában pedig a kunszeri trmküósiak szereztek aranyérmet. Ugyancsak dicséretesnék mondható a nemesnádudvari férfi kispályás focicsapat és a harkakörtönyi női kézilabdacsapat teljesítménye is. Második helyezésükkel jó felkészültségről tettek tanúságot. A VILÁG SPORTJA SOROKBAN Barcelonában befejeződött a fiatal asztaliteniszezők Európabajnoksága. A leánypárosban Balvári Ildikó a jugoszláv Perfcucin oldalán ezüstérmet nyert. A döntőben 2:1 (19, —8 11) arányban győzött ellenük a szovjet Popova, N. Antonyan kettős. DONYECK: .*■ Szovjetunió tízpróba válogass 47 765:45 596 pontarányban ■győzte az Egyesült Államok oatát. A legjobb egyéni ered- 3 szovjet Grebenyuk érte el tini VICHY: Franciaország 4:1 arányban győzött a teniszezők Galea-kupa versenyén a Csehszlovákia elleni döntőben. A harmadik helyért: Nagy-Britannia—Svédország 3:1. Az Ű. Dózsa és az IBUSZ sportirodája autóbusszal, félpanziós ellátással, sportutazást szervez a szeptember 13-án Bmóban lejátszásra kerülő Zbrojovka Brno—Újpesti Dózsa labdarúgó BEK-mérkőzésre. Az utazás időtartama szeptember 12-től 14-ig, részvételi díj: 1050 forint, előleg 600 forint Jelentkezés: augusztus 9-ig aiz IBUSZ sportirodájában (VI., November 7. tér 3.) Az utazással kapcsolatos felvilágosítást az Ú. Dózsa sportklubban (228-846) és a sportirodában kaphatnak az érdeklődők. (MTI) Bács-Kiskun megye volt a legeredményesebb MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.12: Hírek. lf.ZS: Joachim, dobd a gépbe. Magyarul beszéld csehszlovák filmvígjáték (színes) 18.001 VIT-KUBA (színes) 18.301 Főid és kenyér. A Horizont Szerkeiztdiég műsora (színes) 10.0S: Esti mese (színes) 18.20:.Idősebbek Is elkezdhetik. 11.30 < Tv-hlradó. 30.00: Gazdag ember, ezegény ember. Magyarul beszélő amerikai tévélUmsorozat. Xll/5. rész. (színes) eo.ts: Közgazdaság! kislexikon. Rajzfilmsorozat. 0. réaz: reálbér, reáljövedelem 20.55: Zene, zene, zene. Szentendrei kOrkép (színes) 21.45: VIT-KUBA (színes) 28.48: Tv-hlradó 3. 2. MOSOB: 20.00: ZENES NYÁRI ESTEK — Donizetti: Rita. Zenés anekdota nyolc képben, (ism.) (színes) 20.58: Artisták a porondon. R0- vidfilm. 21.08: Tv-hlradö 2. 21.25: Románkori művészet az NDK-ban. NDK rOvldtllm (Ism.) 21.50: Reklámműsor. 21.88: Juharlevél. Magyarul beszélő francia filmsorozat. xin/5. rész. KOSSUTH 8.25: Tanuljunk gyermeknyelven. II. rész. 8.55: Yehudi Menuhin hegedűi. 10.05: Ballagd idd. 10.28: A Magyar Rádió él Televízió énekkara énekel. 10.80: Donizetti: A farsang csütörtökje. Egyfelvonasos opera. 11.80: Jókai Mór élete és kora. Irta: Mikszáth Kálmán. 12.35: Melódiakoktél. KOzben: 18.10: TOrvénykOnyv. 13.28: A Melódiákoktól folytatása. 14.02: Grant kapitány gyermekei. Verne regénye rádióra alkalmazva. I. réaz. 14.81: EneklO Ifjúság. 18.10: Orosz forradalmi dalok. 18.23: MezOk, falvak éneke. 18.44: Magyarán szólva... 10.05: Harsan a kürtszó! 10.38: Salnt-Saens: Az állatok farsangja — szvit. 17.0T: Fiatalok stúdiója. 17.31: Grieg: c-moll szonáta. 18.00: A Szabó család. 19.15: Olasz művészek operahangversenye. 20.03: Gazdasági minit órum a tervezésről. 20.33: Népdalok. Ferenc Éva és Tihanyi József énekel. 20.50: Asszíriából jelentem. 21.28: Mozart: C-dür vonósOtSs. 22.20: Nagy siker volt! A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye a pécsi Liszt Ferenc teremben. 22.54: Meditáció. 23.04: A hangverseny közvetítés folytatása. 23.38: Népzene. Rigó Sándor zenekara játszik, Cseke Júlia énekel. 0.10: Sztevanovlty Zorán és Dusán táncdalalbél. PETŐFI 0.08: Fdvétzene táncrltmusban. (.20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 8.58: Verbunkosok, nóták. 0.83: Derűre is derű. 10.00: Zenée műsor üdülőknek. 12.00: Ben Franklin Párizsban. 12.33: Arcképek a szlovák irodalomból. 12.50: Szimfonikus táncok. 12.89: Schumann: Erdei képek. 14.00: KettOtOl hatig ... 18.00: OtOdlk sebesség. 18.33: Beszélni nehéz. 13.45: Magyar nóták. Böbe Gáspár Ernd népi zenekara Játszik, Takács Béla énekel. 18.18: H. Bákóczl Ferenc emlékiratai. Jegyzet. 10.30: Csak fiataloknak! 20.36: Mindenki könyvtára. 21.09: A tegnap slágereiből. 22.00: Népdalok. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.03: Részletek Lehár Cigányszerelem és Luxemburg grófja című operettjéből. 23.33: Schubert-kórusművek. 3. MOSOK 14.05: Dzsesszfelvételekből. 14.24: Virégh Endre Liszt-orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. KOzben: 18.04: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról. 15.23: A hangversenyközvetités folytatása. 10.03: Romantikus operákból. 17.00: Sosztakovics: l. szimfónia. 17.30: Harminc perc alatt a FOld kOrffll. 18.03: Madrigálok. 18.30: Brahmz: A szép Magdolna — dalciklus. 10.33: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 13.53: Szimfonikus zene. 22.08: Voltaire és a muzsika. TOTÓ A totó 30. heti eredménye 1. Vác—KKFSE 1-3 t 2. Budafok—MÁV DAC 4—1 1 3. ESMTK—Szekszárd 1—1 X 4. Auras—Bp. Spartacus 0—1 3 8. Lehel SC—KTE 1—1 1 6. Bem SE—Szóin. MÁV 4—1 1 7. Papp J. SE—MVSC 0—0 X 8. MÁV NTE—Nagyk. O. 0-1 2 9. Kap. V.—Táncsics SE 1-4 3 10. Marcali—Dombóvár 0—4 3 11. Hódmezöv.—Szabó SE 6—0 1 12. Törekvés—M. ÉRDÉRT 3—1 1 13. Sülysáp—Lőrinci Fonó 1—1 3 +1 14. Kőszeg—Csorna 1—4 3 A 13 találatos szelvények száma 24, nyereményük egyenként 35114 forint, ezek kOzül 13 plusz 1 találatos szelvény 2. a nyeremény és a jutalom együtt 191174 forint. íz találatot 852 fogadó ért el. nyereményük egyenként 1008 forint, li találatos szelvény 6560, egyenként 88 forintot érnek. A 10 találatos szelvények száma 42 722 ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI)