Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-08 / 184. szám

1978. augusztus 8. • PETŐFI NÉPE • 5 „Végigmuzsikáltam Kukkantóék Vajda Lajos jubileumára Mivel foglalkoznak a lapszer­­** •/ az életemet” —- Rámutatott az apám a teli kancsóra, és azt mondta: No, asszony, nincs ebben a borban nóta? De bizony van — válaszolta az én kicsi anyám, és már kezdte is... Talán tőle örököltem ezt a Hajlamot. De nézze csak meg azt a hang­szert. Százéves. Sokak fogát koptathatta! Látszik is... A múltkor kérte tőlem egy matkói ember. Azt mondja: Mákos koma, nem adja el ezt a klarinétot? Nem én, amíg élek. Fehérre me­szelt nádfede­­les ház, apró, sötét ablakok­kal, százéves eperfával. Itt él a 86 éves Mákos János, matkópusztai népzenész. Ti­zennégy gyere­kes parasztcsa­lád fia Jakab­­szállásról 1900- ban költöztek ide. A testvé­rek közül már egy sem él. ö maga végigmu­zsikálta az éle­tét. „Szerelme, kedvese” a fe­kete ébenfa „dé” klarinét. — Szólt ne­kem a Béres János, a híres pesti furulya­­készítő: tartsak velük, nem bá­nom meg. Mondom, nem megyek én. Itt akarok marad­ni, ahol a szü­leim, meg a testvéreim éltek. Emlékszem — még gyerek voltam —, vasárna­ponként jöttek a nótafák meg a muzsikusok. Éjszaka körülkerül­ték a tanyát, közben nótáztak, citeráztak, tamburáztak. Emlék­szem az őszi kukoricafosztásra, a padkaporos bálákra... Öregesen, hajlott háttal ül a hokedlin. Megnedvesíti ősz ba­juszát egy korty borral. Három­negyed évszázad távlatában ke­resgél az emlékezetében. — A kecskeméti tejpiacnál volt a katolikus egylet vendég­lője. Ide kértek egy alkalommal bennünket. Akkor együtt vol­tunk zenészek, - hárman: klariné­tos, hegedűs,., bőgős. Azokból már ,.egy s^1. él. Kérdezem: fel­fogjuk-e ezt a bálát? Hát fog­juk fel... Végig is csináltuk reggelig, meg másnap délig. Ek­kor azt mondja nekem a tulaj­donos: amióta .itt áll ez a ven­déglő, nem volt ilyen muzsika. Hát igen... A hang -vitte az embert'. Csak fogtam ezt a fe­kete ébenfát, és járt a kezem. Simán fújtam, vigyáztam, hogy ne hallatsszon ki a trilla. Ez olyan volt, mintha két prímhe­gedű játszott volna. Mert ez az öreg jószág úgy is tud szól­ni-, akár egy hegedű. Mariska néni, János bácsi élete párja immár 58. éve csön­desén üldögél az ágyon, ám hir­telen csak kiszakad belőle a panasz: — Soha nem szeretett itthon lenni. Vasárnaponként ebéd után alig várta, hogy eltűnhessen. Csak azt láttam, hogy az uram sehol sincsen. Ment muzsikálni. Még most is néha kiáll a sző­lőbe, vagy a kunyhó mögé, és fújja. Azt hiszi, nem látom... — Az asszony mindig szégyeil­te, hogy muzsikálok — replikái az öreg. De hát: nem tudtam.vol­na én enélkUl élni. Meg aztán: egy-egy lakodalomban nemegy­szer száz pengőt is kerestem: Tudja-re,.. hogy,. 80 krajcár .volt. akkor a napszám? Egyébként is nótáé, vidám ember voltam. Egyszer körülmuzsikáltam az ongoványi piacot Játszottam én már eperfán, szénaboglyán, sze­kéren, kukoricarakás tetején, meg a jóisten tudja, hol. Hát ezt szégyellte az asszony... Pe­dig az itthoni munkát elvégez­tem. —■ Mostanában hogy telnek napjai? — Jól bírom magam. A zöld­kukoricát idén is én kapáltam. Hanem: tudja mit? Ha még egy­szer kezdhetném az életemet hát újból így csinálnám: végig­muzsikálnám. Posváncz Etelka kesztőségek nyáron? Az újságok­ból nap mint nap kiderül. De mit csinálnak egy iskolai híradó ifjú munkatársai és szerkesztőbizott­ságának tagjai, amikor javában tart a nyári vakáció7 A tanév­nyitó utáni első szám majd csak szeptemberben lát napvilágot. Látszatra tehát teljes a csönd, a nyugalom; szakzsargonnal élve; az uborkaszezon. Korántsincs mindenütt így. Ez derült ki a bácsalmási 3578. sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat lapja, a Kukkantó házatáján tá­jékozódva. Molnár József iskolai igazgatóhelyettes, a szerkesztőbi­zottság irányitója — negyedszá­zados úttörővezetői tapasztalatok­kal a háta mögött — számontart­­ja mindazt, amiről legközelebb fognak beszámolni: a nagyközség életének fontosabb és iskolai vo­natkozású eseményeit, a táboro­zásokat. A bajai járás üzemeinek, gaz­daságainak és más szerveinek a segítségével például megújult fel­tételek fogadhatták Balatonalmá­di közelében a káptalanfüredi váltótábófba érkezett kétszáz bácsalmási lányt és fiút. 'S a szer­kesztőbizottság tagjai? Varga Má­ria, a Pajtás „Aranytollas’’ tudó­sítója jutalomként eljutott Mon­góliába, az ugyancsak „Aranytol­las” ifj. Oriold Károly pedig Sze­geden, a Kincskereső című ifjúsá­gi folyóirat táborában vehetett részt. Mindketten a helybeli Hu­nyadi János Gimnáziumban foly­tatják a tanulmányaikat ősztől és ifivezetőként is kapcsolatban ma­radnak a Kukkantóvál. Az idén sem maradt el a meg­tisztelő fölkérés, amely a szer­kesztőbizottság tíz tagját — Mol­nár Hella vezetésével — a csille­bérci úttörőtáborba szólította. (Közülük négyen az ötödik osz­tályt fejezték, be júniusban.) Az ifjú tudósítók a napi két alka­lommal megszólaló „házi-rádió” műsorait készítik és állítják ösz­­sze. Ügy tűnik, hogy teljesen jo­gos a fölkérés, hiszen a Kukkantó csapata az országos riporter-ve­télkedőn az első őt helyezett kö­zött végzett a hasonló évjáratú fiatalok sorában. A tizenharmadik évfolyamában járó úttörőújság nevelő szerepé­nek a jelentősége aligha lenne mérhető a szerény, 150-es pél­dányszámhoz, vagy akár a papir­és sokszorosítási költségekhez vi­szonyítva. ~ fcT'hasábok a Petőfi Tsz stencilgépén kapják meg vég­leges formájukat). Az egyik nö­vendék, Kiss Pál például már a Ferihegyi Légiközlekedés című lap, Harczi Tibor az Országos Üt­­törőszövetség munkatársa, a Bács­almási Állami Gazdaság személy­zeti osztályvezetőjeként dolgozó Horváth Zoltán pedig egy ideje a helyi honismereti munkát irá­nyítja. Számukra természetesen már nincs vakáció és nem két hóna­pig tart a nyári szünet. — halász — 70 évvel ezelőtt — 1908. augusz­tus 6-án — született Vajda Lajos, a modem magyar piktúra tragi­kus sorsú, mindössze 33 évet élt mestere. Rövidke, alig egyévtize­des, küzdelmekkel és szenve­désekkel terhes alkotópályája so­rán a két világháború közötti ma­gyar művészet egyik legidőtáil­­lóbb, mondandójában és proble­matikájában egyetemes jelentősé­gű életművét teremtette meg. A Zalaegerszegről elszárma­zott, s gyermek- és ifjúkorát Belgrádban, majd Szentendrén töltő Vajda korán érő tehetség, törékeny szervezete mintha ösz­tönözte volna, hogy gyorsan mondja el, amit alkar. Érdeklődé­se már főiskoládként, 1927—29- ben azok közé a progresszív fia­talok közé vonta, akik a hazai művészet tradicionális, ábrázoló jellegű törekvéseivel szemben a dolgok mélyebb értelmét kereső és felmutató, intellektuálisabb európai irányzatokra figyeltek. így került kapcsolatba a húszas évek végén Kassák Munka-körével, majd utazik ki Párizsba, ahol az orosz-szovjet filmművészet hatá­sára a szociális célzatú témák, il­letve a fotómontázson alapuló szimultán képépftés irányába tá­jékozódik. 1930—34 között szüle­tett alkotásai a realitás és a kép­zettársítás együttes erejével ad­nak hírt a farrángó világról, az emberi nem XX. századi há­nyattatásairól. A modern ember problémáit, világképének átalakulását repre­zentálni Óhajtó szándéka fordítja hazatérve a népművészet felé, amelynek kollektív szellemére és tiszta erkölcsdségne támaszkod­va nemcsak a kor szentimenta- 1 izmusba, illetve erőszakba tor­kolló polgári mitológiáival fordul szembe, de egy új, a hazai ha­gyományokból kinövő, egyetemes igényű piktúra alapjait veti meg. Egyik, feleségéhez címzett leve­lében írja, hogy ugyanazt akar­ja a festészet területén, „amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak.” . Barátjával, Kor­­niss Dezsővel Szentendrén és a szomszédos Szigetmonostoron gyűjtött magyar, szerb és zsidó motívumok sajátos, szürrealisti­­kus egybeszerkesztésével, majd a régi, pravoszláv ikonok modern képi átírásával 1935—37-ben olyan szintetikus, a tér és az idő elvont értelmét megvalósító stí­lust alakít ki, amelyben a hét­köznapi lét alaphelyzetei egy el­képzelt, humánus életforma szim­bólumává nemesednek. Ez az életforma a maga ethoszt és szel­lemet sugárzó atomszférájával, áttekinthető, tiszta rendjével éles ellentétben áll az egyre zavaro­sabbá váló külvilággal, s a mű­vész abbeli reményét testesíti meg, hogy a ráció erejével mód van a kaotikus valóság átvilágí­tására, a barbárság megfékezé­sére. Ez a reménye, s véle együtt egész erre épített gondolati-mű­vészi rendszere 1938-ban, a há­ború kitörésével összeomlik: zsi­dó származása miatt személyes sorsában is fenyegetett Vajda rá­A VÉNUSZ MEGHÓDÍTÁSA — MIBŐL ALL AZ ESTHAJNAL­­CSILLAG ATMOSZFÉRÁJA? esős rakétát (a 4. számú szput­­nyikot) és pályájának egy meg­felelő pontján február 12-én in­dították útnak az első VÉNUSZ- rakétát. E kísérlet során a 643,5 kg súlyú iindítórakétát tehát már — a Ciolkovszkij által említett — ,,űrállomás”-nak is felfoghat­juk. A VÉNUSZ—1 100 ezer, a második Vénusz-szonda (1965) 24 ezer kilométer távolságra haladt el a bolygó mellett, és a harma­dik, amelyet 3 nappal később lőttek fel, becsapódott a fel­színre. A VÉNUSZ—4 már simán leszállt, (1967. VI. 12.) és meg­mérte a légkör hőmérsékletét, sű­rűségét és vegyi összetételét. 97 perces rádióösszeköttetése olyan adatokat szolgáltatott, melyeket évszázadok csillagászati megfi­gyelése sem tudott volna össze­gyűjteni. Még pontosabb Információkat továbbított a Földre a VÉ­NUSZ—5. (1969. I. 5.) és azötnaa múlva becsapódó VÉNUSZ—6. Folytatta az űrszondázást a VÉ­NUSZ—7, amely a bolygó köze­geinek paramétereit — á legalsó szintet kivéve — rögzítette, de később a felszín közelében ural­kodó 480 °C hőmérsékleten és kb. 90 atmoszféra nyomáson elégett Az 1972. VII. 22-én, 4 hónapos repülés ' után érkezett VÉ­NUSZ—8 már ezt a megpróbálta­tást is kiállta, mert 500 kg súlyú leszálló berendezése 50 percig adott információt a felszínről. A következő iker-szonda volt: a VÉNUSZ—10 hat nappal később indult el a Földről, mint a.VÉ­NUSZ—9 és csak három nappal később ért a bolygóra. Az „ik­rek" egymástól 2200 km-re adtak képriportot a Földre. Ezeket az egyenként 5 tonnás űrszondákat 3000 tonna súlyú gigantikus ra­kéták — amelyek magassága meghaladta a 100 métert —, emelték fel 300 millió kilométe­res útjukra, száguldásuk ideje alatt felfogták a földi' rádiójele­ket, majd levált a leszállóberen­dezés, az orbitális rész pedig 1500 km távolságban a Vénusz holdja lett. Fényképeik mintegy 300 méteres körzetben készültek, s azokon a 30—40 cm nagyságú kövek is láthatók. Itt az űrszondák által szerzett információkból csak annyit em­lítünk meg, hogy a Vénusz titok­zatos atmoszférája 90—95 száza­lékban széndioxidból, a többi fő­leg közömbös gázokból áll, oxi­géntartalma csak 0,4 százalék. Az élővilág jelenlétét a Vénuszon uralkodó körülmények kizárják. A következő számunkban má­sodik szomszédunk, a MARS fel­kutatásáról számolunk be. (Folytatása következik.) Mai technikai ismereteink mel­lett minden célra alkalmas űrha­jók még elméletben sem létez­nek. Merőben más eszközökre van szükség például a Hold, vagy valamely más égitest megközelíté­sére. A tudósok már több mint 20 éve lépéseket tettek a Nap­rendszer bolygóinak felderítésé­re Először a legközelebbi — a Föld pályáján haladva, a Nap felé, a bal szomszédunk — a Vénusz, a titokzatos Esthajnal - csillag felderítését vették tervbe, amelynek tej fehér felhőköntösén a távcsövek áthatolni nem tud­nak. A Vénusz-kutatás majdnem teljesen a szovjet tudósok kezé­be került, mert az amerikai MA­­RIMER—10, a Merkúr felé ha­ladva, csak éppen útbaejtette a Vénuszt. A Szovjetunióban 1961. február 4-én felbocsátottak egy kétlép­• Egy szovjet gyártmányú Vénusz-rakéta szerke­zeti felépítése: 1. Műszertartály. 2. Rádióantenna. 8. Hőmérők. 4. Napelemek. 5. Parabolaantenna. 6. Irányító műszerek. Középen: az üzemanyagtartá­lyok. t Balra: a VÉNUSZ—10 űrszonda. döbben, hogy a megbolydult vi­lág már nem ábrázolható többé a tiszta harmónia eszközeivé. Ek­kor — mintegy fenséget és örök­létet sugalló, a teljes ember ké­pét formázó ikonportréi dialekti­kus ellentéteként — megjelennek vásznain az ösztönvilág szörnyei: általuk véli figyeümeztetni kortár­sait a lelkiismeret és az éberség feladásának következményeire, a rájuk váró tragédiáikra. Ezt a maszkperiódusnak nevezett idő­szakot életé utolsó, már munkatá­­borral és tüdőbajjal keserített éveiben egy még nyomasztóbb, alkotóerejének végső megfeszítésé­vel készült fekete képsor követi, amelyen a non-figuratív formák­ba ágyazott pesszimista víziókat József Attila keserű panaszdalai­hoz hasonlóan már csak külsődle­ges tényezők: a hallatlan mű­gonddal kimunkált forma, a vo­nalak célzatos rendje ellensúlyoz­zák. S ez a rend nem hagy két­séget afelől hogy Vajda, bár a saját és nemzedéke életét megpe-' csételtnek látja, bízik a tágabb emberi közösség jövőjében. Két­ségbeesett sikoltása ezért lehet egyben tiltakozás is: elutasítása a gonosznak, s tanúságtevés a hu­mánum igazságai mellett. Karakterének befelé forduló zártsága, emberi elszigeteltsége, s korai halála miatt (1941. szeptem­ber 7-én hunyt el a budakeszi tüdőszanatóriumban) Vajda, illet­ve a vajdai életmű nem lett, nem lehetett aktuális művészeti ható­erő a negyvenes években. Művé­szetét életében kevesen ismerték és becsülték, néhány barát, kollé­ga, tanítvány — a szentendrei festők kicsiny közössége állt mindössze mellette. Kitörési kí­sérletei érdektelenségbe fúltak, így esett meg, hogy akárcsak Csontváryt, művészetünk másik magányosát, öt is csak az utókor állította méltó helyére. Ma már bizonyos —, s erről győz meg az évforduló kapcsán a Nemzeti Ga­lériában megnyílt, minden eddigi­nél teljesebb emlékkiállítása is —, hogy személyében azt a ma­gyar festőt tisztelhetjük, aki a kelet-európai népi tradíció művé­szi metamorfózisával, s a korkér­dések éles és tiszta megfogalmaz 9 Vajda Lajos arcképe. 9 Arcok báránnyal. (MTI-fotó — KS) zásával bekapcsolta piktúránkat a modern művészet nagy áram­körébe. T. A. PAPlRCSÓNAK, MASNIKÖTÉS, LAKBERENDEZÉS Technika az első osztályban „Technikai munkafüzet”. Ez az elnevezés áll annak az új tan­könyvnek a fedőlapján, amelyet az idén szeptemberben vesznek első alkalommal a kezükbe az ál­talános iskolák újdonsült kisdi­ákjai. A könyvecske komoly, sőt egy kissé ridegnek ható elnevezése talán kétkedő fejcsóválásra kész­tet egyeseket. Ám akik kézbeve­szik, azok már rövid betekintés után is meggyőződhetnek arról, miként lehet elemi fokon hasz­nos és érdekes technikai ismere­tet tanítani... Pontosabban fo­galmazva a tárgy azt bizonyítja, hogy a gyerekekkel meg le­het taníttatni fontos munkafogá­sokat: az olló, a csavar húzó, a madzag, illetve a legbonyolultabb, de mégis legegyszerűbb „szer­számnak”, a kéznek sokrétű hasz­nálatát. Az új tankönyv és vele együtt a tantárgy elnevezése talán nem túl találó. Ez azonban nem nagy baj, hiszen a fedőnévnél fonto­sabb a pedagógiai cél: a gyer­meki kézügyesség és találékony­ság sokoldalú fejlesztése... Az új tantárgy ezt a munkát a gyurmázással kezdi. Az első fel­adatok könnyűek: a kicsinyek kif­lit, gombát, bohócfejet formáz­nak. Aztán következnek a szög­letes testek; dobókocka , dominó, kisebb és nagyobb házak. Gyufa és hurkapálcika állatok és em­berkék sík, majd térbeli elrende­zésben, ezt követően pedig papír­lapok hajtogatása a feladat; csá­kók, csónakok, könyvjelzők és virágocskák készülnek majd. A gyakorlatok legnehezebbiké­­nek tűnik a masni megkötése a cipőmadzagon és a fonal befűzé­se a gomblyukba. Az anyagok és tárgyak ismeretét kívánja a raj­zos lakásberendezés, amely során a gyerekek a konyha és a nappa­li szoba bútorainak kivágott ké­peit rendezik el az adott kör­nyezetben. Későb alakzatokat, formákat kell összerakniuk koc­kákból. Valóságos technikai tudást követel viszont már a gépjármű­­ismeret. Az autók főbb szerkeze­ti részednek megismerését ügye­sen kapcsolják agyibe a népszerű fémépítőszekrény elemek össze­szerelési feladataival DR. NEMETH TBOft TECHNIKA munkafüzet Az óvodából érkező első osztá­lyosok között minden bizonnyal népszerű lesz ez a tantárgy. Szá­mukra a feladatok nem támasz­tanak magas követelményeket, hiszen a technika lényegében a foglalkoztató termekben már megszokott játékos ismeretszerzé­si tevékenységet folytatja. Ta­lán többet bajlódnak vele azok, akik otthon nevelkedtek, s til­tott volt előlük olló és csavarhú­zó. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy nekik sem lesz nehéz be­pótolni lemaradásukat. Az új általános iskolai tan­tervek legfontosabb célkitűzése az életre nevelés. Az első osztá­lyos technika minden bizonnyal jól szolgálja ezt Igaz ugyan, hogy a sokféle segédeszköz és anyag kezelése nem kevés munkát il­letve munkatöbbletet ad a peda­gógusoknak. De fáradságuk meg­térül a többlet tudásban. A fia­tal nemzedékekben megalapozzák majd azt a nem szükségtelen szemléletet, amelyben az „ügyes kéz” és a .gondolkodó fej” egyenrangú fontosságúak és egy­mást szervesen kiegészítik. Más szóval: ugyanazon módon! ítélik meg azt az embert aki ügyesen és találékonyan dolgozik a gé­pek között mint azt aki elmé­leti feladatokkal foglalkozik. P. M. Növekvő oktatási együttműködés Ebben az ötéves tervben (1976—1980) a KGST-csereakció keretében több mlint 16 400 aspi­ráns és egyetemi hallgató része­sül tudományos továbbképzésben. Az akció folyamán 1971-től 1975- Ig 2900 aspiráns és 9000 hallgató képzését Irányították speciális munkacsoportok. A tudományos­technikai együttműködés a KGST 1972-es határozata alapján jött létre. Az NDK—szovjet kapcsola­tok során 60 felsőfokú és közép­iskola kötött baráti szerződést. Több mint 100 szovjet egyetemen és főiskolán jelenleg 4200 NDK- beli fiatal képzése folyik. (BU­­DAPRESS—PANORAMA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents