Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-30 / 177. szám
rr W rr MŰVEL ODE S IRODALOM NI LÁTOGATÁS A KECSKEMÉTI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓTELEPEN OTTO FERNANDEZ kubai költő verse: Monumentalist ák és magyar művésztársaik Rajzasztalok, (estékes tégelyek, fémlapok, csöbrök, szórópisztolyok, vázlatok és féllgkétz alkotások • • Körülöttük festékes ruházatú férfiak és nők... Ventillátorok zúgnak, elektromos Jelzőlámpák villognak. Valaki aggodalmasan kérdezősködik: mi történhetett, hogy az egyik hőmérő mutatója már csupán hatszáz fokot mutat? Talán nem főt a kemence?... Másutt orosz mondatokat hallani; néhányon egy kísérleti munkadarabot állnak körül, az égő vörös festék megfolyt a rézlapon. A tolmács fordít, magyarázza a zománcfestékek viselkedését és tulajdonságait az izzó kemencékben. Megszokott hétköznapi délelőtt a kecskeméti IV. Nemzetközi Zománcmüvészeti Alkotótáborban. A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán berendezett kollektív műteremben az előzetesen kidolgozott programhoz igazodó egyéni elképzeléseknek megfelelően formálódnak a művek. Utcatáblák, útbaigazító oszlopok, kapuk és díszkutak borító lemezei... Tizennyolcán azonos gondolatkörben Az idén tizennyolcán dolgoznak a kecskeméti alkotótelepen. Öten a Szovjetunióból érkeztek. A többiek Budapestről, Dunaújvárosból, Zalaegerszegről, Szentendréről; az ország több városa képviselteti magát egy-két alkotóval. Festőkkel, keramikusokkal, ötvösökkel, iparművészekkel ... Vannak, akik már ismerős anyagként dolgoznak a tűzzománc festékekkel, a fémlemezekkel, mások viszont csak most ismerkednek a technológiával, a munkafogásokkal. Terjed a négy évvel ezelőtt kezdődő kecskeméti kísérlet híre; az alkotótábor problémáit, gondolatkörét, eredményeit és kudarcait magukkal vitték a korábbi résztvevők. S ha a viszonylag rövid, egyhónapos együttlét során létrejött művek nem is oldották meg minden vonatkozásban azokat a kérdéseket, amelyek jegyében e közösség szerveződött; a gondolat tovább terjed. És ez a fontos... Hiszen a kecskeméti Széchenyiváros, amelynek „bebútorozását" esztétikusabbá tételét az idén is folytatják az alkotótáboriak, sajnos nemcsak „egy példányban” létezik... Sok-sok házgyári hasonmása van szerte az országban. De nemcsak az országban, hanem a határokon túl is... Erről beszél a moszkvai Viktor Guscsin, szovjet vendégművész. Az iparművészeti főiskolát „monumentalista” szakon végezte el. Ez a műfaji fogalom nehezen ültethető át magyarra: a monumentallsták a Szovjetunióban azok a művészek, akik épületek, terek, építészeti belső és külső környezetek művészi díszítésével, egyénítésével foglalkoznak. Kő, beton, vas, festék, mozaik, üveg és egyéb anyagokkal dolgoznak. Már képzésük során is olyan gondolatokkal és problémákkal ismerkedtek meg, amelyek a zománoművészeti alkotótábor szervezőit és fenntartóit foglalkoztatják. A monumentallsták — Igen, azt hiszem, a világon mindenütt gond a házgyári lakótelepek szebbé, humánusabbá tétele — magyarázta Viktor Guscsín. — Különösen ott, ahol gyors ütemben kell megoldani a rohamosan növekvő lakásigények kielégítését... A magyarországi, illetve kecskeméti művésztelep gondolatköre nem Ismeretlen a számunkra, magával a zománctechnikával azonban most találkozunk először. Lényegében azzal a céllal érkeztünk, hogy ismerkedjünk a tűzzománc alkalmazási lehetőségeivel, s gyújtsunk össze otthon is hasznosítható tapasztalatokat... — Jól be tudnak illeszkedni a közös munkába? — Ml a kezdetben azt képzeltük — veszi át a szót a Rigából érkezett Jurisz Gagainisz —, hogy konkrét program szerint, pontosan kidolgozott építészeti elképzelésékhez Igazodva kell majd tevékenykednünk. Tehát megkapunk egy házat, teret, vagy épületegyüttest, amelyet díszítenünk kell... Nálunk ugyanis ez a megszokott gyakorlat. Vagy az elkészült építmény dekorálására kapunk megbízást, vagy még a konkrét tervek kidolgozásának Időszakában kapcsolódunk be a munkába és együtt gondolkodunk az építészekkel ... Tehát mindenképpen tudjuk: mi a feladatunk. Es ez sOk mindent egyszerűbbé tesz. — És ez hiányzik most Kecskeméten? — Részben. Az esténként megrendezett előadások, konzultációk, vagy viták jól tükrözik számunkra a magyar formakincset, a folklór hagyományait, a helyi ízlésvilágot — folytatja Vlagylm Kulakov. — Ezt a. gazdagságot viszont konkrét feladat hiányában nem tudjuk feldolgozni, illetve hasznosítani a helybeliek számára. Kapuk, díszkutak, Jelzőtáblák A jelenlegi résztvevők közül négyen már haladóknak számítanak: B. Bencze Lilla, ifi. Kotlán Károly, Túri Endre és Zidarics Ilona dolgozott már egy hónapot Kecskeméten az előző' művésztelepek egyik-másikában. Így Ismerik az égetett tűzzománc alkalmazásának lehetőségeit. Báron László, a kecskeméti Óvónőképző Intézet tanára viszont még sokat kísérletezik az égetéssel, míg szándéka szerint elkészül a zománc díszítésű kapu. Horváth Olivér festőművész Pécsről érkezett és egy jó két méter magas irányjelző oszlop makettjén dolgozik... fíácz Gábor iparművész viszont véglegesnek szánt nagyságban készíti el tervezett ivókútjának kék-fehér zománc elemeit, amelyet faállványra erősítve a Széchenyiváros egyik parkjába szán. Koffán Károly egy köztéri öntöttvas diszkút teljes műszaki rajzával érkezett, s azon dolgozik; miként lehet az egyes burkolóelemeket zománcozott lapokkal díszíteni. Emellett egy ka• Pillanatkép a műteremben. • Koffán Károly festékszóró pisztollyal hordja fel a színezékeket a fémlapokra. (Tóth Sándor felvételei) zettás berakású kaput is tervez. Ennek különböző méretű változatai más és más funkciót tölthetnek be. Az l:2-es kicsinyítés szekrényajtónak használható, az egy-egyes méretnagyság szobaajtó, a háromszoros nagyítás pedig épületek külső bejáratához alkalmazható. □ □ □ A kemencék ajtajai mögött, vörösen izzó térben tüzesfényű zománcfelületekké olvadnak öszsze az eredetileg tompaszínű festékek ... Egyesek számára meglepetést hoz minden egyes égetés, mások viszont eredeti elképzelésüket látják viszont. Formálódnak, készülnek a IV. kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelepet záró, a Megyei Művelődési Központban rendezendő kiállítás alkotásai. £s azok Is, amelyeket tervezett helyükön, végleges környezetükben, a Széchenyivárosban „avatnak” majd fel... Az alkotótelep résztvevői a napi „kétkezi” munka után esténként művészeti kérdésekkel foglalkoznak. Viták, konzultációk, előadások és eszmecserék szolgálják a nézetazonosság kialakulását ... Es a további munkára ösztönző termékeny gondolkodást. „ Psvlovits Miklós • Viktor Guscsln és Jurisz Gagainisz az égetést ellenőrzik. • Ugyancsak a Szovjetunióból érkezett Ludmilla Icstajeva üvegművész.. A megosztott idő Ami volt: a tökéletes homály, a halál rettegett szakadéka, a röhej roncsolt cipősarkai; a vizsla éhség a rémült emberszemekben. Most az életünk fénylő, fenséges paripa, mely habzón, vadul vágtat a virradatba: Veríték fröccsen a kőre, puska dobban a kőre, szerelem omlik a köre, kalászok a gyermekeknek, tiszta útjukra étek. Es majdan eljön az ember; virág a hajnal szemérmes arcán, érinthetetlen csodája az utaknak, ki az idők magva felett ül vigyázva, és óvó, örök pásztora immár a Földön a mosolynak és a szeretetnek. Csuday Csaba fordítása Etienne Hajdú szobrai Németh Lajos műtörténész írja a Franciaországban élő magyar művészről: „Nehéz röviden jellemezni Etienne Hajdú művészetét és meghatározni azt a helyet, amelyet a modem szobrászatban elfoglal. Ami azonban az első pillantásra szembeöitllk: önálló stílusú művész, márpedig ez önmagában is nagy dolog. Sokrétű keresés és élményanyag rejlik Etienne Hajdú stílusában. Forrása is több ágból fakad. Mindenekelőtt az eredendő természeti élmény. Ha szobrait a közkeletű stílustipoligizálás általában „non figurstívnak” minősíti is, művészete azonban szöges ellentéte a fogalmi-absztrakt művészetnek, ízig-vérig konkrét, érzéki plasztika az övé. Nem arról van szó, hogy művei a természeti vegetációra vagy a kőzetek és korallok világára hasonlítanának; a szellemük rokon velük, a belülről formálódásnak az elve, organikus, szerves jellegük. Kevés szobor előtt érzi úgy magát az ember, mint Hajdú plasztikái előtt: mintha lélegzenének e művek, belső élet mozgatja, hevíti őket. Másik lényegi vonása Hajdú stílusának: nagy szobrászati kultúrák szelleme inkamálódlk benne. Maga is vallja, hogy mindent meg akart ismerni és magába szívni, a klasszikus antikot csakúgy, mint a francia románkort, vagy a legújabb plasztikai törekvések formaproblémáit, új térértelmezését. A megmunkált anyag szépségének a tisztelete jellemzi Hajdú stílusát, és a hangsúly egyformán ott van a megmunkáláson, az anyagon és a szépségen — anélkül, hogy a szépség csupán artisztikum vagy merő esztétikum lenne. Belülről ragyog fel a szép-Körfonadék (1948). • Sztélé (1918). ség — ritka adottság meghajszoll korunkban. Klasszikus ízű müvek ezek — elkerülve azonban a klasszicitás buktatóit. Majdnem véget ZELEI MIKLÓS: ért augusztus, amikor a strandon észrevette, hogy Zita ott hasal egy törülközőn a medence szélén. Három évig jártak egy osztályba, de az alatt nem tűnt fel neki, hogy Zita ennyire szép. Most mintha a medence betonja is hullámzana alatta, nemcsak a víz, amiben a karját lógatja. Feri gyorsan Zita mellé hasalt, egész délután együtt napoztak, úsztak, beszélgetlek. Este elkísérte haza, s másnap reggel a lakótelep sarkán állt, nézte az egyforma blokkokat. Mennyivel Izgalmasabb az ő régi, zegzugos utcájuk, egy-egy kopaszodó fával minden udvaron, mint ez az új negyed. Örült, hogy nem itt laknak. Pöttyös strandzsákját lóbálva végre megérkezett Zita. — Ezt neked hoztam — mondta, és a pöttyös zsákból kivett egy borítékot. — Mi van benhe? — Nézd megl — mondta Zita. Feri kinyitotta a borítékot. Kép volt benhe. A kicsit formátlan, csámpás vázában nagyfejű, sárga virágok álltak. — Milyen virág ez? — kérdezte Feri. — Nem virág. — Hát? — Napraforgók. Ez van Gogh Napraforgók című képének reprodukciója. A kedvencem. Azért adom oda, hogy a te kedvenced is ez legyen. Jó? Napraforgók — Jó — mondta Feri és Zitát nézte. — Nagyon szép. — 0, az eredeti ennél sokkal szebb lehet! — csapta össze tenyerét a lányka. — Tudod, a nyomdában elvész a színekből. Van Gogh egyébként holland festő és grafikus volt, a nap szerelmese, született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezernyolcszázkllencven. — Tényleg, fakó egy kicsit — csodálkozott Feri. — De ha nem mondod, észre sem veszem. Honnan tudod, hogy mikor született van Gogh? — Az anyukám mondta. Meg egy csomó mást is. Van hét nagy lexikonunk, abból nézi ki nekem. A képeket is ő adta, de nemcsak van Goghtól áml És azt mondta, hogy válasszak mindegyik festőtől egy képet, mert a jól nevelt ember művelt, és vannak kedvenc képei. Csontvárytól is van kedvenc képém. — Tényleg? Az ki? — Született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezerkllencszáztlzenkilenc. Magyar festő, eredeti foglalkozása gyógyszerész, Magányos cédrusa a kedvenc képem. •— Könnyű megjegyezni. Akkor született, amikor van Gogh és akkor halt meg, amikor a Tanácsköztársaság — mondta vállrándítva Feri. — Igen, van mihez kötnöm, mondta az anyukám. Már egy csomó dátumot tudok. Az anyukám néha kikérdezi, nehogy elfelejtsem. A kedvenc képeimet is szokta kérdezni. — Nem unalmas? — Egyáltalán. Azt mondta az anyukám, most elég, ha csak a dátumokat tudom. Ha megnövök, meg kell majd Ismerkednem szenvedélyes életükkel Is, A kedvenc zeneszerzőm Mozart. Te mit hallottál Mozarttól? — Én? Semmit. — Richard Wagnertől se? — Attól se. — Nahát ez elég baj. Nem tudod, milyen élményektől fosztottad meg magad. Én? — kérdezte Feri. — Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Ferire. — Ennek véget kell vetni. Majd holnap felírom neked .az összes dátumot, amit én már tudok, és megtanulod őket. Rendben? — Igen — válaszolta gondterhelten Feri, és a nadrágba gyömöszölte az ingét. — Ne vegyél csak belépőt — szólt Zita a pénztár előtt: — Mi bérelünk kabint. Addig is kell valami, amíg meglesz a víkendházunk. — Megéri? — Hogyne érné meg. Bármikor jöhetünk. Én is, gondolta Feri, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekötötte annál, semhogy meg tudjon szólalni. — Lesz házatok? — kérdezte végül. — Persze, lesz. — Még ezen a nyáron? — Hát azt nem tudom. Lehel, hogy még soká. Majd örökölni fogunk a nagymamitól, azt eladjuk, és abból vesszük a víkendházat. Csak megy föl az áruk. Évről évre drágább az Ilyesmi. Rémes. — De hát ahhoz a nagymamádnak meg kell halnia — mondta piros arccal Feri. Zita csodálkozva nézett rá. Madár melle megmozdult a kicsi trikóban, ahogy odafordította a fejét. — Mindenkinek meg kell halnia. Erre lehet számítani. Feri nem tudott mit mondani, bólogatott, mintha értené miről van szó. Talán értette is, és ezért nem tudott mondani semmit — Itt vagyunk — állt meg Zita a 72-es számú kabin ajtajában. Leguggolt, a nyakában lógó kulccsal kinyitotta a nem éppen kicsi tuto-lakatot — Várj meg, hamar elkészülök, azután jöhetsz te is, és megyünk a napra. Mintha várkaput őrizne. Feri olyan komolyan állt az ajtó elé. Egy hét is eltelt, vagy talán még több. Zita már meg-meghívta hozzájuk Ferit, s Feri megtanult tizenöt dátumot. Azért ennyit, mert a nyolcadik festő élt még, s így a neve mellől egyelőre hiányzott a vonatkozó évszám. — Ez él még! — csodálkozott Feri, — Az nem baj. Annyival la könnyebb a dolgod — válaszolt Zita. Csak egy dátumot kell megtanulnod. Bejött Zita mamája, ésTerefere süteményt tett eléjük. — Parancsoljatok. — Köszönöm szépen, de én ezt nem szeretem — mondta Feri. — Mit szeretsz? — Ilyenkor a zsíros kenyeret! Zita mamája szótlanul ment át a nagyszobába, rózsaszín pongyolája úgy úszott utána, mint egy fakuló királynői palást a kelléktárból. Csak akkor jött elő megint, amikor Feri az ajtóban állt menésre készen. — Mielőtt elbúcsúznánk, kisfiam, arra szeretnélek kérni, hogy ezután ritkábban gyere, mert megkezdődött a gimnázium, és Zitukának meg kell alapoznia a nevét. Sokat kell tanulnia. — Nekem is kell tanulnom — mondta értetlenül és mosolyogva Feri. — De neked sokkal kevesebbet, mert csak iptanos vagy — érvelt Zita. — Én pedig gimnáziumba járok! Feri elvörösödött, az arcuM eltűnt a mosoly. — Jó — mondta és kifordult az ajtón. Zsebbe dugta a két öklét és futott. Forró ökle megérezte a papírt. Kivette és vigyorogva összetépte. Még huszonhat dátum,volt rajta.
