Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-16 / 165. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET „NYAKAS LAJOSMIZSEI SZÜZEK” A Tanyaszínház Hétfőn este, a sötétedés előtti órákban a Megyei Művelődési Központ lajosmizsei tanyaklubjának ud. varán felállított szabadtéri színpadon mutatta be új produkcióját a Tanyaszínház. Az évről év. re újjáalakuló együttes ez alkalommal a korai magyar drámai emlékek egyikét, a Három körösztyin leány című moralitást dolgozta fel, illetve dolgozta át, s tett kísérletet arra, hogy játszhatóvá és élvezhetővé tegye ezt a bizony alig-alig színpadképes darabot. idei műsora HÁROM kOrösztvén I.EÁNY Műfaji kérdések iA Tanyaszínház, mint ismeretes, meghatározott tartalmi, és bizonyos értelemben formai célkitűzések jegyében szerveződött indulása idején. Szendrö Iván, aikitől a gondolat elindult, és aki akkoriban a Kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt, elsősorban a vásári komédiák műfaját kívánta feleleveníteni e hagyományos színjátszás valamennyi követelményével és következményével együtt. Elsősorban tehát népi színházat kívánt létrehozni, egyszerű emberek alkalmi közönsége számára, akiket maguk a színészek toboroznák össze... A nappali előadások, bizonyos értelemben spontán szervezett nézőinek megnyerésére ezért rögtönzött, vagy a rögtönzés elemeit hasznosító színdarabok voltak a legalkalmasabbak: középkor végi francia bohózatok, farce-ok, az olasz comédla deli’ arte egy-két darabja. A szókimondó, nemegyszer vaskos humorú, ám lényegében egyszerű, egy-két csattanóra, poénra épülő egyíelvonásosok megérdemelt sikert arattak a vásárokon, községek főterein. A nézők vidáman kaparásztak, jól szórakoztak az „életközell” színpad szereplőin. A műfaj másik sajátsága a színészek kötetlensége volt, akik úgymond a kőszínházakban uralkodó „rendezői hatalom” alól kiszabadulva, egyfajta spontán, „játék az örömteli játékért” elv jegyében szerveződtek. Mii és rendezés Tavaly nyáron Csokonai Karnyónéját mutatta be a Tanyaszínház, s ez a produkció módosított az együttes eddigi ha gyományaln. A csoport fenntartói, a Megyei Művelődési Központ .illetékesei ugyanis azt gondolták, hogy az igényes. irodalmi mű megkívánja a rendezést. És igazuk is volt. Csiszár Imre rendező elemző módon olvasta el a darabot és tudatosan próbálta ki a harsány, eredetileg a diákközönségnek szánt színmű hatáselemeit.' Kidolgozta a részleteket, fegyelmet, következetességét érvényesített, azaz egyfajta tudatos rendezői elvet motivált az előadás egészében. Ezáltal bonyolultabbá vált az Irodalmi alapanyag színpadi megjelenítése. Megmaradtak a nevettetést kiváltó helyzetek, a jellemkomlkumók forrásai, de egyben érzékelni lehetett a mű mélyebb, őszszetettebb mondanivalójának rétegeit is. Azt már mondanunk sem kell, • Egy jelenet az előadásból. (Karáth Imre felvétele) mindez nem vált az előadás kárára. Az idei produkció abban különbözik az előzőtől, hogy bár ezúttal is a magyar drámairodalom nemes hagyományainak felelevenítése volt az együttes célja, ezúttal azonban ismét mellőzték a rendezőt. Szivszorongató komédia ? Ez a tény azért is okozott egyenetlenséget'az előadás színvonalában, mert egymásnak bizonyos mértékig ellentnumdó hatáselemek ötvöződtek egy.be a közös átdolgozás nyomán. A Három körösztyény leány megpróbáltatásai és hitbéli felmagasztosulása eredetileg ugyanis inkább sztvszorongatónak, mint vidámnak szánt történet, és tanulsága sem túlságosan bonyolult, a szűzi erény, ha másutt nem is, de az égben elnyeri jutalmát. Ezt a morális játékot élénkíti, Ízesíti az együttes a vásári komédiák stílusában előadott humoros, vaskos 'betétszámokkal. Ezek az élvezhető előadáshoz valóban szükséges betétek helyenként sikerültek, máshol viszont elütnek az egésztől mind szövegűik, mind bohózati jellegük következtében; azaz rontják, zavarják egymás hatását. A nézőben ezért vetődik fel Időnként a kérdés; nem lett volna-e célszerűbb, ha próbákat egy „kívülálló” személy vezeti, aki egységében is képes átlátni, végig tudja gondolni a produkció minden mozzanatát. Várj us Antal vicekapilány, „aki t hittel kereskedik”, három „nyakas” lajosmizsei szüzet rabol el és visz a török császárnak hűsége bizonyságaként.,. Ez az ötletes Indítás elnyerte a helybéli nézők rokona zenvét és azután már végig nagy érdeklődéssel, feszült figyelemmel követték a további történetet, amelyből nem hiányzott sem feszült izgalom, sem váratlan esemény, sem pedig a humor. Az előadás hatásos és érdekes, helyenként megkapóan nt jó részeket is tartalmaz. A hat szereplő közül a császárt- és. a- -királyt, illetve a bohócot alakító színészeknek volt mit játszaniuk, volt szerepük, a három lány viszont jórészt statisztálásra kényszerült. Ha már átdolgozásról volt szó, nem ártott volna számukra is valamivel több szerepet Írni. Hangulatosan kísérte az előadást a Balázs János, Lassú Tamás és Róbert György triójából álló népi hangszeres zeneikar, s lényegében dicséretre érdemes a színészek mindegyike: Fehér Anna, Horváth Zsuzsa, Orovecz Mária, Besze Sándor, Csemák Árpád és Szendrö Iván. A Tanyaszlnház idei kísérlete érdekes és tanulságos. A bemutatónak 'hasznát látja majd a közönség Bács-Kiskunban és a produkció kiadásaihoz társult Csongrád megyében, valamint azok, akik a következő évek programját kidolgozzák és válaszolnak az idén felmerülő műfaji kérdésekre. Pavlovlts Miklós 9 Orosz István plakátja. Képzőművészek és munkások Vannak dolgok, amelyeknek használ, ha rendkívüli, ünnepi eseményből mindennapivá lesznek. Nem jelent ez feltétlenül elszürkülést, sőt ellenkezőleg: attól lesz színesebbé, érdekesebbé. Másfél, két évtizeddel ezelőtt még ritka eseményszámba ment, ha munkások képzőművészeti kiállításra látogattak el. Manapság számos szocialista brigád naplójában lehet olvasni effajta beírásokat. Kollektíván néznek meg egy-egy kiállítást, megbeszélik az ott látottakat, tanulnak belőle. Az pedig már nem szerepel egyetlen brigádnaplóban sem, hogy — az ilyen látogatásokból a művészek is tanulnak. Jobban megismerik a mai közönség igényeit, érdeklődési körét, s még új gondolatokat, témákat is kapnák a munkásközönségtől. Azoktól a munkásoktól, akik valóban saját akaratukból, szépérzékük sugallatára mennek el egy-egy művész tárlatára, vagy egy egész korszakot, stílusirányzatot bemutató kiállításra. Megvan tehát a kapcsolat a munkások és a képzőművészek között. Mégis új, s talán ezt a kapcsolatot is szorosabbra fonja az a kezdeményezés, amelyet a szabadfoglalkozású képző- és iparművészek pártszervezete indított. A soraikba tömörült művészek — amellett, hogy kiállításaikon mindig; külön szeretettel várják a munkásközönséget —, „házhoz szállítják” a művészetet. Elviszik műveiket az üzemekbe, gyáraikba, intézményekbe. Budapesti nagyüzemekben kezdték akciójukat, s 1978-as tervükben még nagyrészt ismét budapesti és Pest környéki kiállítások szerepelnek. Festők, szobrászok, iparművészek, grafikusok váltják egymást az üzemek művelődési házaiban — de néhol talán csak az ebédlő vagy a tanácsterem egy részében rendezik meg kiállításukat. Nem tartanak igényt reprezentatív külsőségekre. A fontos az, hogy minél közvetlenebbül találkozhassanak a művészek közönségükkel, a munkásokkal. Már jártak az Egyesült Izzóban, a Volán Trösztnél, a budafoki Papíripari Vállalatnál, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnál és még egy sor helyen és hallottunk, szolnoki,. szegedi, miskolci kezdeményezésről is. Gyűjtik a tapasztalatokat a művészek. Nem mindenütt egyforma a fogadtatás — hiszen ki állíthatná, hogy hazánkban mindenütt egyenletesen magas a kulturális színvonal. Vannak helyek, ahol már hetekkel előre készülődnek a gyári, helyi mozgalmi szervek és számos aktivistájuk, s akadnak még olyanok is, ahol a művészek fogadtatása még nem haladja meg a kötelező udvariasság szintjét, De az utóbbi csoportba tartozó helyeken is akad legalább néhány ember, aki a látottaktól kap kedvet arra, hogy tárlatok, kiállítások gyakori látogatója legyen. Egész éves programmal mentek a művészek az egyik budapesti szakmunkásképző intézetbe: a Kaesz Gyula Faipari Szakmunkásképzőbe. A februári képzőművészeti tárlatot májusban a bed-, ső építészek kiállítása követte, őszre pedig olyan művészek, mint a 'Makrisz-házaspár és Kádár György Kossuth-dija« festő- és grafikusművész bemutatását tervezik. Éves terv szerint rendezik a kiállításokat az Egyesült Izzó-, ban is, ahol novemberben kollektív tárlatot rendeznek mindazok műveiből, akiknek alkotásai már sikert arattak a nagyüzem dolgozói körében. Jó és hasznos tehát a szabadfoglalkozású művészek pártszervezetének kezdeményezése. Nem kell már zárt kapukat döngetniük, hiszen a képzőművészeti műveltség — csakúgy, mint a műveltség számos más ága — egyre nagyobb teret kap a munkások köreiben. Új benne az, hogy most ők mennek el a közönséghez, s így még személyesebb, még közvetlenebb lehet — és bizonyára lesz is — a kapcsolat művészek és munkások között. V. E. SZAMU1L MARSAK: Tábortűznél Krim kormos eoére tábortüzünk lövöldözi sziporkáit sziszegve. A kesernyés füstben körül ülünk; és eszembe jut: Gorkij is járt erre. ő is nézte, mint lobognak a lángok, s hallgatta, mint veri a viz a partot; Látom az akkori tüzet és felkiáltok, oly ismerős, hogy szivem belesajgott. (Antalfy István fordítása) BERTÓK LÁSZLÓ: Hanyatt-falum Szaporodnak az öregasszonyok, hanyatt-falum kö-ujja 1, mint pisztoly csöve halántékomon, mint a kipusztult állatok. Anyám elküldte teste darabját mintául a földnek, apám mozdulatából kiáll a penge, élén: elárult gyermekkorom. BÁLLÁ ZSÓFIA: Különvég Megsüketilive napi forgalomban, szállva Az úttest, bérházak szakadékot fölött, Kél falás közt holtsápadtra válva, Feldereng egy hang, mint eltűnt szobában Egy lámpa narancsforró homálya; kinyúlt Kifutópálya lesz a test, hol az Emlékek dübörögve leszállnak. 9 Révéss Napsugár: Balaton. ZELEl MIKLÓS: — Elefántfű, szavannaszag I — üvöltött fel Fütyök és megrúgta a hátizsákkal vacakoló Cskálovot. Nem lehet tudni, melyikük ordította el először ezt a két szót. Azt sem, mit jelent. Talán a szabadságot. Ami lelkűk mélyén az erotlkummal volt egyenlő. Amikor csak eszükbe jutott, hogy mennek a tengerhez, mindig ezt Uvöltötték. — Elefántfű, szavannaszag I Olyan szabadok leszünk öregem, de olyan szabadok, mint — mondta hónapokkal ezelőtt FUtyök a rendőrségi ablak előtt álló sor közepén, de útlevélkérő lapot lobogtató keze megállt a levegőben. Hirtelen nem tudta mihez hasonlítani a szabadságot. Mintha a rúgást észre sem vette volna, Cskálov szép nyugodtan bekötözte a hátizsákot, a sarokba vitte, azután csak úgy félfordulatból fektette két vállra a még mindig üvöltöző és ugrándozó Fütyököt, rátérdelt a két karjára és ő is felüvöltött: — Elefántfű, szavannaszag! Meg vannak hibbanva' ezek, mondta magában Cskálov anyja, de ezen a héten, ahogy á két fiú lombosodó örömét látta, már semmiért nem haragudott. Szabadok, gondolta. Megdolgoztak Először a tengerhez érte tisztességesen. Bár ha meggondoljuk, még 6 sem látta _ soha a tengert. De hát ezek mégis fiúk, mégis gyerekek, hadd menjenek. A lábosban sercegett a zsír, meglocsolta a húst, és viszszarakta a fedőt. Még két év, és kész ember lesz belőlük. — Elefántfű, szavannaszag! Ezekből? — mosolyodott el, s csodálkozott az előbbi gondolaton. — Borisz Cskálava, ugye fokhagymásán süti nekünk a húst? — a konyhaajtó részében Fütyök vigyorgott, készen a menekülésre, de most nem zavarták ki, pedig ez máskor csupán ezért is megtörtént, ha Borbála néni helyett Boris nénit mondott. Reggel ötkor már a villamosmegállóban vártak. A hatalmas hátizsákot, ami Cskálov hátán dagadozott, Fütyök kicsit szégyellte a munkába menő emberek előtt. Távolabbra állt, mintha ő nem tartozna a hátizsákhoz, de Cskálov rögtön mellette volt megint, s hátán a bűnjel. Hatkor már az útpadkáról Integettek a menekülő autóknak. • — Csavarogtok, srácok? —' kérdette végre egy Robur sofőré. — Megyünk a tengerhez — mondta készségesen Cskálov. — Csavargunk — mondta Fütyök. — Az a jó. Na ugorjatok fel gyorsan, Kecskemétig jöhettek. Jutabálákat szállított a Robur. — Mekkora mázlink van! — mondta Cskálov, ledobta a hátizsákot, levette az ingét, és elterült a bálákon. Fütyök kiült oldalra, és a ‘ gyorsuló kereket bámulta. Mintha minden fordulatukkal nagy forgácsokat esztergáltak volna le az előttük levő távolságból. —■ Cskálov! — szólt Fütyök a kocsi oldalába kapaszkodva. — Mi van? — riadt fel a fiú. — Ki söpri össze a forgácsokat? — Milyen forgácsokat? Ja, a műhelysöprés? Az most elmarad egy kicsit. — Azt hiszem — vigyorgott Fütyök. Kesernyés szaga volt az útnak. Fütyök pislogva szagolgatta. Gumiszag? Vagy az út szaga? Biztosan az út szaga. Az lehet ilyen. Az elfogyó távolságnak száll a füstje. Ez vonaton egyáltalán nem érződik. Ott büdös van inkább. Jól mondtam én, hogy stoppal jöjjünk. Már kora délután a határon voltak. — Ott a határ — mutatott előre Cskálov. — Látod a sorompót? — Én nem Ilyennek képzeltem. — Ott a határ és kész. Aztán átmegyünk rajta, és a határ lesz itt, mi meg ott Minek kell mindenről elképzelni valamit? — Mert úgy szebb — felelte gondolkodás nélkül Fütyök. Mióta megkapta az útlevelét és naponta megszámolta benne az öt ablakot, elképzelve, ahogy az egyiken kimászik, a másikon meg be, azóta rengeteget foglalkoztatta a határ. Még sose látott határt ős úgy jelent meg neki, mint kezdet és vég. Ez meg olyan itt, mint egy tolatás! határ: eddig és nem tovább. Pedig a sínek messzire futnak, tovább is lehetne tolatni. Az egész határ, a sorompóval együtt, teljesen átmeneti, kitalált ügyletnek tűnt Holott végleges, megmásíthatatlan, szinte kozmikus eseményként élt benne a fogalom: határ. Ezt pedig, nézte Fütyök a sorompót, nyugodtan lehetett volna száz méterrel idébb vagy odább rakni. Ügy képzelte el, hogy gyalogolnak, gyalogolnak, egyszer csak felnyílik előttük egy sorompó, aztán egy másik, és attól fogva valami egészen más történik velük. Ehelyett a sorompó nyitva állt, amikor odaértek. A két irányból áramló autós tömegnek üdítőt, fagylaltot, sört árultak a határkőnél, aminek a túlsó oldalán is ugyanolyan olajfoltos lapulevelek kornyadoztak, mint az innensőn. — Siessetek, srácok, nagy a tömeg! Jó nyaralást — mondta egy katona. Fütyök csalódottan nézte útlevelében a bélyegzőt. — Látod, hogy nem kell mindenféléket elképzelni — mondta vigasztalóan Cskálov. Fütyök zsebrevágta az útlevelet — Majd a tengernél... Meglátod, az egészen más lesz, az már igazi lesz. A tenger az igazi. Azzal nem tudnak mit csinálni. Siessünk — mondta Fütyök. — Elefánttá — mondta Cskáícv és egykedvűen r «dalt cafatokra egy öreg lapui /elet, azután órákig gubbasztottak egy alacsony dzsipben. A sofőrt is megkínálták fokhagymás hússaL — Bun, bún — bólogatott teli szájjal a sofőr, és egy történetbe kezdett, amiből egy szót sem értettek. — Elég ócska tragacsokból adódik össze a messzeség — mondta Fütyök az ülésből kilógó kacatot sodorgatva. Cskálov kihajított egy csontot az ablakon. — Talán azt hitted, hogy majd kidughatjuk a fejünket a felhők fölé? Nagyot zökkent a dzsip, a sofőr káromkodott, Fütyök nézte Cskálov zsírosán fénylő mancsát, aztán az agyonhasznált, esőtlen tájat a koszos ablakon át. — Azt hittem — mondta. Egy mellékút szűk torkolatában megállt a dzsip, Cskálov kikecmergett, kivette a hátizsákot, utána Fütyök Is kiszállt Az olajos bőrű sofőr erős fogait villogtatva előremutatott intett a fiúknak és elindult — Elefántfű, szavannaszag! — próbálkozott egy üvöltéssel Cskálov, hátha sikerül feltámasztania a tegnapi jókedvet, de az ócska dzsip magával vitte. — Ne erőlködj — mondta Fütyök. — Nemsokára ránk esteledik — felelte Cskálov. — Este nem szívesen veszik fel a stoppost Fütyök nem válaszolt A tengerparton sós a szél, olvasta egyszer egy könyvben. Beleszagolt hát a levegőbe, de a tengertől még hosszú szárazföld választotta el őket s fölötte sótlanul álldogált a megrekedt levegő. Igazán hamisnak érezte a csatakiáltást.
