Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-02 / 153. szám

19TO. július - • PETŐFI NÉPE • 3 A tudománypolitikai elvek valóra váltása: „A tudomány szerepét fo­kozni kell társadalmunkban arra kell törekedni, hogy mindinkább termelőerővé vál­jék. Hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények fel­­használását. Növelni kell a szocialista fejlődésünkkel kap­csolatos kutatások arányát." (Az MSZMP XI. kongresszu­sának határozatiból.) mindannyiunk fontos ügye Interjú Katanics Sándorral A párt tudománypolitikai irányelveinek nyilvánosságra hozatala óta immár csaknem egy évtized telt el. Azóta or­szágos és megyei politikai, valamint állami testületek a legkülönbözőbb módon foglal­koztak szocialista építésünknek e nélkülözhetetlen, rendkívül fontos — és a jövőben egyre inkább azzá váló — területé­vel. A tudománypolitika időszerű kérdéseivel szőkébb ha­zánkban, Bács-Kiskunban is újra meg újra fokozottan törőd­ni kell, ha azt akarjuk, hogy ez az életet alakító, befolyásoló „eszköz” tovább erősödjön. Erről beszélgettünk a napokban Katanics Sándorral, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizott­ságának titkárával. Irányelvek és célok — A Központi Bizottság 1969- ben határozta el a tudománypo­litikai irányelvek közzétételét. Mi tette ezt akkor szükségessé, és hogyan foglalná össze e fontos dokumentum lényegét? — Az irányelvekre szooializt must építő társadalmunknak rendkívüli mértékben szük­sége volt. Többek között az új gazdasági mechanizmus bevezeté­se még világosabbá tette a tu­domány gyakorlati — naponta,' folyamatosan történő —, széle­sebb körű alkalmazását, hatéko­nyabb felhasználását. Az újonnan jelentkező, ezzel kapcsolatos igé­nyek — és azok kielégítésének gyakori akadályai, gondjai, ne­hézségei — a tudományos élet problémáiként jelentkeztek. A Központi Bizottság hangsúlyo­zottan állapította meg, hogy ko­runkat a tudományok rendkívül gyors ütemű fejlődése jellemzi. Ugyanakkor nagy mértékben megnőtt az egyre differenciáltab­bá váló tudományok társadalmi szerepe is. Az Irányelvekben fél­reérthetetlenül kifejezésre jutott, hogy a tudományos élet, a kuta­tó munka feltételeit javítani kell. Mégpedig elsősorban abból a cél­ból, hogy a tudomány eszközei­vel mélyrehatóan feltárják a természet és a társadalom alap­vető mozgástörvényeit, s hogy ezáltal is hatékonyabban lehessen szolgálni a munkásosztály, a dol­gozó nép, a társadalom igényeit, a szocialista építést. A kidolgozott elvek valóra váltása mindannyi­unk fontos közügye. — Az irányelvekben megfo­galmazott egyértelmű, világos és lényegre törő megállapítások, va­lamint a célkitűzések között volt-e olyan, amit külön is ki kellene emelni, amire a csaknem egy évtized elteltével is külö­nösen oda kell figyelni? — Kiemelt feladatként hatá­rozta meg a Központi Bizottság a tudományos kutatás személyi és tárgyi feltételeinek javítását, a tudományos tevékenység közben megszületett új eredmények gya­kori hasznosításának fokozását, a tudomány irányítási rendszeré­nek korszerű átalakítását, a nem­zetközi tudományos kapcsolatok gazdagítását. S ide sorolható még az is, hogy előtérbe került a tár­sadalomtudományi kutatás foko­zottabb támogatása. Nos, ezek az alapvető célok azóta sem változ­tak; ma éppen úgy érvényesek, mint egy évtizeddel ezelőtt, az irányelvek megszületése idején. — Megyénk közvéleménye ho­gyan fogadta annak idején a tudománypolitikai elvek, tapasz­talatok és d meghatározott célok, feladatok közzétételét? Ezzel összefüggésben a megyei párt­vezetés mit tett a Központi Bi­zottság nagy jelentőségű ülése után? — A párt megyei végrehajtó bizottsága az. irányelvek megjele­nését követően, 1970-ben, majd 1974-ben foglalkozott Bács-Kis­kun megye tudományos életével, s mindkét esetben a lehető leg­pontosabban, konkrétan határoz­ta meg a tennivalókat. A Politi­kai Bizottság tavalyi határozata alapján végrehajtó bizottságunk ez év márciusában ismételten megtárgyalta, elemezte a megyé­ben folyó tudományos kutató munka helyzetét, és meghatároz­ta a soron következő feladatokat. Határozat született többek kö­zött arra, hogy kommunista ak­tívaülésen is tovább kell keresni, kutatni a legcélravezetőbb mód­szereket, megoldásokat a tudo­mány fejlesztésére, a tudomány és a gyakorlat — többek között a termelés — jobb összehango­lására. Az említett kommunista aktíva, a tudománypolitikai ta­nácskozás a közelmúltban zaj­lott le, nagy érdeklődés mellett. Ezen az emlékezetes tanácskozá­son elsősorban két dolog mu­tatkozott meg a lehető legszem­betűnőbben. Az — a sok tartal­mas hozzászólás is erre utalt —, hogy Bács-Kiskun tudományos élete ma már gazdag, változatos képet mutat, s az, hogy a kutatók többsége keresi a kapcsolatot a mindennapok gyakorlatával, a termelő munkával. Természete­sen sok egyéb lényeges kérdés is szobakénül! a gyümölcsözőnek mondható tanácskozáson. Töb­bek között-a ma még tapasztalha­tó akadályozó tényezők is. Hagyományok, eredmények — A kommunista aktíván el­hangzottak mellett sok egyéb té­nyező is azt bizonyítja, hogy tudományos életünk egyre gaz­dagodik. A tudománypolitikai el­vek érvényre jutnak, az ezzel kapcsolatos szemlélet társadalmi méretekben ugyancsak javul, ön szerint elsősorban mi az, ami ezt pozitív irányban befolyásol­ja? — Kedvező feltételeket terem­tett ezekhez az örvendetes válto­zásokhoz az elmúlt esztendők lendületes társadalmi-gazdasági fejlődése, az igazán jó, felszaba­dult politikai légkör. S nem utolsósorban megyénkben — mint másutt is — az ipari, me­zőgazdasági üzemek és vállala­tok önállóságának és felelősségé­nek növekedése. Jórészt ezek tet­ték lehetővé a tudomány szerepé­nek erősödését. — Mit tart a legnagyobb, leg­szembetűnőbb eredménynek me­gyénkben a tudománypolitikai irányelvek valóra váltásában? Kimutatható-e konkrétan is az zennyolc komplex mezőgazdasá­gi termelési rendszernek a tag­jai. Ezek közül nyolcnak a gesz­tora — ügyviteli központja — is nálunk található. Hogy a ku­tató helyek ezekben mennyire szerepet játszanak, jól mutatja egyebek között: a Zöldségter­mesztési Kutató Intézet négy ilyen termelési rendszernek az aktív tagja. De hogy ipari pél­dát is mondjak, megemlítem, hogy a GAMF tudományos dol­gozói több tárcaszintű program­hoz nyújtanak rendszeres segít­séget. Ha ezekhez hozzáadjuk, hogy a múzeumi hálózatunk és a levél­tárunk az utóbbi években egyre­­másra jelentetik meg tudományos értékű kiadványaikat, s hogy az Oktatási Igazgatóság tudományos ülései — a tervszerű szociológiai és egyéb kutatásokkal együtt — egyre színvonalasabbak, akkor csak még jobban aláhúzom azt a letagadhatatlan tényt, hogy a tudománypolitikai irányelvek Bács-Kiskunban is jó talajra ta­láltak. Nincs miért szégyenkez­nünk; sőt. Egyébként a kérdésre adott válaszom úgy lesz teljes, ha megemlítem, hogy megyénkben ma már egyetlen év 'leforgása alatt negyvenmillió forintot szán­hatunk tudományos kutatásra. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez természetesen a múlthoz .viszonyítva eredmény. Ugyanis a jövő várható felada­taihoz mérten — sőt részben már ma is — egyre elégtelenebb lesz. De azt gondolom, ez így törvény­­szerű. — Az irányelvek megszületése idején köztudottá lett, hogy ha­zánkban a kutatásra, fejlesztésre fordított összegek növekedési üte­me jóval meghaladta a nemzeti jövedelemét. Ez vajon azt jelen­ti, hogy hazánkban — és persze megyénkben — minden a legna­gyobb rendben volt — és van — ilyen tekintetben? — Hiba lenne azt mondani, hogy már minden tökéletesen rendben van, hogy nincsenek már komoly tennivalóink. Ügy gondolom: az eddigieknél is több lesz ezentúl a feladatunk, ha azt akarjuk, hogy semmilyen vonat­kozásban ne lassuljon le az élet. A kutatási témák kiválasztása néhol — elsősorban a felsőokta­tási intézményeiknél — még az egyéni ambícióktól és kapcsola­toktól, ismeretségektől függ, sok­kal inkább, mint az intézmény profiljától, igényeitől. Ezen gyö­keresen kellene változtatni. Töb­bek között — vagy elsősorban — a tervszerűség, az összehangolt­ság javításával. Továbbá a 'tech­nológiai és ökonómiai kutatások anyagi, erkölcsi megbecsülése kö­rül sincs még minden rendben. Ennek jobbítása azért is fontos, mert az ilyen irányú tudományos tevékenység kapcsolódik talán a legközvetlenebbül a termelési munkákhoz, a hétköznapok éltető gyakorlatához. A kutatóhelyek és az oktatási intézmények káder­­utánpótlásával sem lehetünk elé­gedettek. Gondot okoz olykor az is, hogy noha a kutatásokra for­dítható összeg javulást mutat, ám az anyag- és műszerellátás nem javul kellő mértékben. Publikációk, kapcsolatok előrehaladás ilyen tekintetben? Még pontosabban fogalmazva a kérdést: vannak-e számokkal ki­fejezhető eredmények? — Mi azt tartjuk, hogy Bács- Kiskunban a tudományos kuta­tásnak szerény, de megbecsülen­dő hagyományai vannak. Az el­múlt jó tíz év alatt különösen számottevő fejlődés tanúi lehet­tünk. Gondoljunk csak az iltt ki­kísérletezett triticale világsikeré­re, a fűszerpaprika és a különfé­le szőlő- és paradicsomfajták ne­mesítésére stb. Napjainkban im­már összesen harmincnyolc ön­álló és öt egyéb kutatóhelyen fo­lyik a kísérletezés, a tervszerű tudományos tevékenység. Ezeken a termelést is befolyásoló helye­ken ma már mintegy kétezer ember dolgozik. S ami szintén nem közömbös: megyénk kutatói közül harminchármán rendelkez­nek valamilyen tudományos mi­nősítéssel. Szívesen említem meg azt is e kérdéssel kapcsolatban, hogy a tudományos kutatás egyre több­féleképpen kapcsolódik az élethez szükséges javak előállításához. Megyénk gazdaságai például ti­— Az említett megyei tanács­kozáson többen is szóba hozták a tudományos kapcsolatok széle­sítésének szükségességét, a tudo­mány és a gyakorlat szorosabbá tételét. Mi a véleménye erről? — A Politikai Bizottság meg­állapítása szerint hazánk nem­zetközi tudományos kapcsolatai bővültek. Kedvezően hatott erre a nemzetközi' helyzet' alakulása és' a szoicalista országok gazda­sági együttműködésében bekövet­kezett sokféle pozitív változás. A szocialista, baráti országok együttműködési programjában meglehetősen sok közös kutatási munka is szerepel. Azt is el kell mondani ezzel kapcsolatban, hogy a jó elvek és elképzelések való­ra váltása, a tervek megvalósítá­­m még kezdeti szakaszban van. Az együttműködés igazán korsze­rű formái, legeredményesebb módszerei még nem alakultak ki. Vonatkozik ez a megállapítás például a közösen működtetett intézetekre, laboratóriumokra, az együttesen végzett folyamatos és tervszerű kutatásokra. — Ezzel kapcsolatban mit le­het elmondani a Bács-Kiskunban működő tudományos műhelyek­ről, megyénk kutató helyeinek hazai és külföldi kapcsolatairól? — Két kiemelt, országos sze­repkört betöltő kutató-kísérlete­ző intézetünk összesen húsz or­szággal tart fenn — írásos 1 meg­állapodások alapján — rendsze­res kapcsolatot. S ezeknek csak­nem a fele tőkés ország. Ez el­mondható a bajai obszervatóri­umról, az erdészeti és más ku­tató intézetekről is, a hazai együttműködési eredményekről nem is szólva. Az elmondottakhoz még hozzá kell tenni, hogy nem csupán a műhelyek és a kutatók közötti kapcsolatra gondolunk, amikor ez a téma szóba kerül. Hanem a tudomány és a gyakorlat kap­csolatára is. Ugyanis, ha azt vall­juk, hogy- a termelés nem nélkü­lözheti a tudomány által újon­nan feltárt kutatási eredménye­ket, akkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a tudo­mánynak is szüksége van — másként nem is lehet — arra, hogy mintegy „szembesítse” ön­magát a gyakorlattal. Ez nélkü­lözhetetlen. Erre viszont más mód nincsen, csak a közös mun­kán, közös törekvésen alapuló, szoros kapcsolat. Hogy erre is említsek példát: a műszaki fő­iskola kutatást is végző oktatói nem egy üzem gyártmány- és gyártásfejlesztésében is közremű­ködnek, hathatósan. Ha már ez a kérdés így szó­ba került, nem mulaszthatom el annak megemlítését, hogy egyes esetekben a tudományos kutatá­si eredmények vállalati .„befoga­dókészsége” nem kielégítő. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy nem mindenütt ismerték még fel an­nak fontosságát, hogy a tudo­mány valamilyen módon jelen legyen a termelésben. Ha a mű­szaki fejlesztések színvonala nem a kívánalmaknak megfele­lően alakul, lehetetlen a termé­kek versenyképességét a hazai és nemzetközi piacokon megtar­tani. Pedig nem csupán megtar­tani, de szinte naponta fokozni kell. Az új kutatási, technológiai stb. eredmények nélkül ez lehe­tetlen. Az elmondottakhoz ide kíván­kozik még, hogy megyénk ipari gazdálkodó egységeiben átfogó és elemző vizsgálat folyik a mű­szaki kutató-fejlesztő munka helyzetével kapcsolatban. Erre a meglehetősen széles körű és nagy hozzáértést, lelkiismeretes­séget kívánó munkára a MTESZ és a Magyar Közgazdasági Tár­saság megyei szervezeteit kértük fel. — A tudósok, kutatók és kísér­letezők nem csupán önmaguk kedvtelésére dolgoznak. Tudomá­nyos munkálkodásuk eredményeit másokhoz is el akarják juttat­ni. Óhatatlanul felmerül a kér­dés: mennyiben van erre lehe­tőségük? Rendelkezésükre állnak­­e kellő mértékben a publikációs eszközök? — Kutatóinkban szerencsére megvan az igény és a törekvés eredményeik közzétételére, má­sokhoz való eljuttatására. Átla­gosan évente két-három könyvet és legalább százötven cikket, ta­nulmányt jelentetnek meg a ki­adók és szerkesztőségek jóvoltá­ból. Ez első látásra szép, ám szerintünk a mainál tágabb, szélesebb körű publikációs lehe­tőségre lenne szükség megyei szinten. Ez azt jelenti, hogy ma még a megyén kívüli — orszá­gos, nemzetközi — fórumok több lehetőséget kínálnak, mint sző­kébb hazánk orgánumai. Ezen a helyzeten egyrészt azzal is lehet­ne javítani, ha az intézeti év­könyvek megjelentetését rend­szeresebbé tennék. Ez bizony né­hol ugyancsak akadozik. — Befejezésül engedjen meg egy meglehetősen szokványos — ám nehezen kikerülhető — kér­dést: Hogyan lehetne sűrítve megfogalmazni az elkövetkező időszak tudománypolitikai felada­tait? — Ezzel kapcsolatban elsősor­ban az MSZMP Politikai Bizott­ságának említett tavalyi, és a megyei végrehajtó bizottság idei — márciusi határozatára hívom fel a figyelmet. Ügy gondolom, hogy a pártszervek vezetőin és munkatársaikon kívül a tudomá­nyos intézetek irányítói is nagy hasznát vehetik annak, ha is­merik ezeket az állásfoglalásokat. Továbbá úgy gondolom, hogy mindabból, amiről most szó esett, nagy vonalakban a feladatok is kiviláglanak. Fontos, hogy a ré­gebben külön-külön utakat járó tudomány és a gyakorlat miha­marabb szorosabban — és na­ponta gyümölcsözően, a befekte­tett erőfeszítéseket mintegy ka­matoztatva — tartozzon egymás­hoz. A termelés és a kutatás így válhat csakis az' életalakítás együttes tényezőjévé, nélkülözhe­tetlen eszközévé. — Köszönöm a beszélgetést. Varga Mihály Bienvenidos a Cuba! • Íme, az új, kubai modern stílus egyik remekbesikerült példánya. Szépsége, a tervezők fantáziáját dicséri, a kivitelezés kifogástalan minősége — erre Kubában nagyon ügyelnek — az építők érdeme. 5. Mi változott meg? „Azért hoztuk létre ezt a mú­zeumot, hogy min'denki emlékez­zen arra, milyen véres áldozatok­ba és fájdalmakba kerül a sza­badság és szeretnénk, ha a jövő nemzedék nem felejtené el a már­tírok emlékét.” Öt éve ezekkel a szavakkal nyi­totta meg Raoul Castro, a fegyve­res erők minisztere, Kuba Forra­dalmi Múzeumát. A volt Elnöki. Palota hatalmas, fehér márvány épületében bemutatott anyag, vé­gigvezet a kubai nép történelmén. A kőkorszaktól napjainkig —, ezt a címet is adhatnánk a kiállítás­nak, bár az indián őslakosság alig hagyott emléket maga után. A spanyol hódítók már többet. Egy vitrinben láthatók, ennek a kor­nak a munka- és kínzóesziközei. Talán, nem véletlenül. Az ember­telen munkába legalább annyian belepusztultak, mint az emberte­len kínzásokba. Nem véletlen, hogy a dohány­­ültetvényes rnunkások már 1723- ban fellázadtak. Ez volt az első függetlenségi mozgalom. Száz év­vel később, Manuel Cespedes ügy­véd és cukorgyár-tulajdonos, meghirdette a 'harcot, az ország felszabadítására a spanyol gyar­mati uralom alól. A küzdelem el­bukott, Cespedest kivégezték. Férfiak néznek ránk a csillogó üveg mögül. Tekintetük bátor és nyílt. Szép, férfias vonásaik ér­telmet, büszkeséget, szenvedélyt sugároznak. Ok voltak az elsők, akik életüket, vérüket adták a szabadságért. Calixto Garcia, An­tonio Maceo, Maximo Gomez, a néger Moncada. Mind megölték. Nemcsak a felkelőket, de a velük rokonszenvező néger lakosságot is. Ezzel magyarázható, hogy a hő­sies küzdelem ellenére Kuba utol­sónak szabadult fel a spanyol gyarmati uralom alól ÍLatin-Ame­­rikában és elsőként lett aiz Egye­sült Államok függő, félgyarmati területe. A helyzet tovább éleződött. Machadó véres diktatúrája, kivál­totta az „őrmesterek lázadását” és hatalomra juttatta Batistát, a későbbi véres kezű diktátort. A múzeumban érintetlenül meg­hagyták ravatalozói pompával be­rendezett dolgozószobáját. Min­den csupa arany, meg ezüst, és a' terem még üresen is kísérteties. Látszik, hogy Batista adott a kül­sőségekre. Süppedős szőnyegeken lépdelt, aranyozott karfán pihen­tette a kezét. Vér sehol. De kint a folyosón van egy döbbenetes erejű fotó. Egy kisfiút ábrázol. A gyerek iszonyodva áll a lépcsőfel­­járat mellett. A lépcsőkről vér csurog a lába elé. Ebben az egyetlen képben ben­ne van az egész korszak rettene­té, kegyetlensége. Az ember szin­te megkönnyebbül, amikor Fidel pillantásával találkozik. Látja a nevezetes hajón, a Granmán, har­cosok között a Sierrában, írógépe előtt és a szónoki emelvényen, megviselten, gondterhelten, jó­kedvűen és győztesen. Egy másik fénykép Che és a repülőbaleset következtében elhunyt Cienfue­­gos találkozását örökíti meg. Olyan ez a három arc: a ko­moly Fidelé, a széles karimával beárnyékolt Cienfuegosé és a fél­recsapott baszk sapkát viselő Guevaráé, mint három pecsét a forradalom zászlóján. Évszázadok múlva is tisztán és sérthetetlenül állják majd a rájuk szegeződő te­kinteteket. Ma is együtt láthatók zászlókon, plakátokon. A nép ra­gaszkodik hozzájuk. Számukra a három személy egyet jelent: a forradalom tisztaságát, erejét és győzelmét. Ez a szeretet és ragaszkodás semmit sem változott húsz év alatt. Más annál inkább. Gyárak, iskolák, kórházak és lakótelepek épültek. Javarészük a gyárak dol­gozóiból alakított mikrobrigádok közreműködésével. Munkások ez­rei rakták a téglát, emelték, fes­tették a falakat, munkaidejük le­telte után. Az építés még tart. A lakás még így kevesebb, mint az igénylők száma. Mi változott még? Megszűnt a létbizonytalanság. Nincsenek nyo­morgók, de nincsenek dúsgazda­gok sem. A magyarok nem akar­tak hinni a fülüknek, amikor meghallották, hogy minden kubai dolgozó negyed kiló húst kap 9 naponként. A zsemlyét is súlyra mérik és 10—15 deka jár na­ponta. Cigaretta? Kéthetenként 4 dobozzal adnak, jegyre. A szen­vedélyes dohányosok szabadáron is hozzájuthatnak, de háromszor annyi pesót fizetnek érte, mint a kedvezményesért. Ugyancsak jegyre adják a ruhaneműt és évente két pár cipőt. — Mi még nem tanítunk ott —, magyarázták kubai ismerőseink —, hogy mindenki mindenből bő­séggel részesüljön. De már elju­tottunk oda. hogy senki sem éhezik és nem jár rongyokban. A forradalom előtt itt égbekiáltóak voltaik az ellentétek. Valaki vagy nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény. Ebben az országban több millió ember évekig színét sem látta a húsnak. Jó, hogy most is csak 9 naponként jut, de minderi­­kjnek! „Ahol meghal egy hős, ott egy új nép születik!" — olvastam egy, a mártírok tisziteletére emelt em­lékművön. Szép, költői gondolat, és minden szava igaz. Vadas Zsuzsa (Folyt, kön.)

Next

/
Thumbnails
Contents