Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-02 / 153. szám
19TO. július - • PETŐFI NÉPE • 3 A tudománypolitikai elvek valóra váltása: „A tudomány szerepét fokozni kell társadalmunkban arra kell törekedni, hogy mindinkább termelőerővé váljék. Hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények felhasználását. Növelni kell a szocialista fejlődésünkkel kapcsolatos kutatások arányát." (Az MSZMP XI. kongresszusának határozatiból.) mindannyiunk fontos ügye Interjú Katanics Sándorral A párt tudománypolitikai irányelveinek nyilvánosságra hozatala óta immár csaknem egy évtized telt el. Azóta országos és megyei politikai, valamint állami testületek a legkülönbözőbb módon foglalkoztak szocialista építésünknek e nélkülözhetetlen, rendkívül fontos — és a jövőben egyre inkább azzá váló — területével. A tudománypolitika időszerű kérdéseivel szőkébb hazánkban, Bács-Kiskunban is újra meg újra fokozottan törődni kell, ha azt akarjuk, hogy ez az életet alakító, befolyásoló „eszköz” tovább erősödjön. Erről beszélgettünk a napokban Katanics Sándorral, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkárával. Irányelvek és célok — A Központi Bizottság 1969- ben határozta el a tudománypolitikai irányelvek közzétételét. Mi tette ezt akkor szükségessé, és hogyan foglalná össze e fontos dokumentum lényegét? — Az irányelvekre szooializt must építő társadalmunknak rendkívüli mértékben szüksége volt. Többek között az új gazdasági mechanizmus bevezetése még világosabbá tette a tudomány gyakorlati — naponta,' folyamatosan történő —, szélesebb körű alkalmazását, hatékonyabb felhasználását. Az újonnan jelentkező, ezzel kapcsolatos igények — és azok kielégítésének gyakori akadályai, gondjai, nehézségei — a tudományos élet problémáiként jelentkeztek. A Központi Bizottság hangsúlyozottan állapította meg, hogy korunkat a tudományok rendkívül gyors ütemű fejlődése jellemzi. Ugyanakkor nagy mértékben megnőtt az egyre differenciáltabbá váló tudományok társadalmi szerepe is. Az Irányelvekben félreérthetetlenül kifejezésre jutott, hogy a tudományos élet, a kutató munka feltételeit javítani kell. Mégpedig elsősorban abból a célból, hogy a tudomány eszközeivel mélyrehatóan feltárják a természet és a társadalom alapvető mozgástörvényeit, s hogy ezáltal is hatékonyabban lehessen szolgálni a munkásosztály, a dolgozó nép, a társadalom igényeit, a szocialista építést. A kidolgozott elvek valóra váltása mindannyiunk fontos közügye. — Az irányelvekben megfogalmazott egyértelmű, világos és lényegre törő megállapítások, valamint a célkitűzések között volt-e olyan, amit külön is ki kellene emelni, amire a csaknem egy évtized elteltével is különösen oda kell figyelni? — Kiemelt feladatként határozta meg a Központi Bizottság a tudományos kutatás személyi és tárgyi feltételeinek javítását, a tudományos tevékenység közben megszületett új eredmények gyakori hasznosításának fokozását, a tudomány irányítási rendszerének korszerű átalakítását, a nemzetközi tudományos kapcsolatok gazdagítását. S ide sorolható még az is, hogy előtérbe került a társadalomtudományi kutatás fokozottabb támogatása. Nos, ezek az alapvető célok azóta sem változtak; ma éppen úgy érvényesek, mint egy évtizeddel ezelőtt, az irányelvek megszületése idején. — Megyénk közvéleménye hogyan fogadta annak idején a tudománypolitikai elvek, tapasztalatok és d meghatározott célok, feladatok közzétételét? Ezzel összefüggésben a megyei pártvezetés mit tett a Központi Bizottság nagy jelentőségű ülése után? — A párt megyei végrehajtó bizottsága az. irányelvek megjelenését követően, 1970-ben, majd 1974-ben foglalkozott Bács-Kiskun megye tudományos életével, s mindkét esetben a lehető legpontosabban, konkrétan határozta meg a tennivalókat. A Politikai Bizottság tavalyi határozata alapján végrehajtó bizottságunk ez év márciusában ismételten megtárgyalta, elemezte a megyében folyó tudományos kutató munka helyzetét, és meghatározta a soron következő feladatokat. Határozat született többek között arra, hogy kommunista aktívaülésen is tovább kell keresni, kutatni a legcélravezetőbb módszereket, megoldásokat a tudomány fejlesztésére, a tudomány és a gyakorlat — többek között a termelés — jobb összehangolására. Az említett kommunista aktíva, a tudománypolitikai tanácskozás a közelmúltban zajlott le, nagy érdeklődés mellett. Ezen az emlékezetes tanácskozáson elsősorban két dolog mutatkozott meg a lehető legszembetűnőbben. Az — a sok tartalmas hozzászólás is erre utalt —, hogy Bács-Kiskun tudományos élete ma már gazdag, változatos képet mutat, s az, hogy a kutatók többsége keresi a kapcsolatot a mindennapok gyakorlatával, a termelő munkával. Természetesen sok egyéb lényeges kérdés is szobakénül! a gyümölcsözőnek mondható tanácskozáson. Többek között-a ma még tapasztalható akadályozó tényezők is. Hagyományok, eredmények — A kommunista aktíván elhangzottak mellett sok egyéb tényező is azt bizonyítja, hogy tudományos életünk egyre gazdagodik. A tudománypolitikai elvek érvényre jutnak, az ezzel kapcsolatos szemlélet társadalmi méretekben ugyancsak javul, ön szerint elsősorban mi az, ami ezt pozitív irányban befolyásolja? — Kedvező feltételeket teremtett ezekhez az örvendetes változásokhoz az elmúlt esztendők lendületes társadalmi-gazdasági fejlődése, az igazán jó, felszabadult politikai légkör. S nem utolsósorban megyénkben — mint másutt is — az ipari, mezőgazdasági üzemek és vállalatok önállóságának és felelősségének növekedése. Jórészt ezek tették lehetővé a tudomány szerepének erősödését. — Mit tart a legnagyobb, legszembetűnőbb eredménynek megyénkben a tudománypolitikai irányelvek valóra váltásában? Kimutatható-e konkrétan is az zennyolc komplex mezőgazdasági termelési rendszernek a tagjai. Ezek közül nyolcnak a gesztora — ügyviteli központja — is nálunk található. Hogy a kutató helyek ezekben mennyire szerepet játszanak, jól mutatja egyebek között: a Zöldségtermesztési Kutató Intézet négy ilyen termelési rendszernek az aktív tagja. De hogy ipari példát is mondjak, megemlítem, hogy a GAMF tudományos dolgozói több tárcaszintű programhoz nyújtanak rendszeres segítséget. Ha ezekhez hozzáadjuk, hogy a múzeumi hálózatunk és a levéltárunk az utóbbi években egyremásra jelentetik meg tudományos értékű kiadványaikat, s hogy az Oktatási Igazgatóság tudományos ülései — a tervszerű szociológiai és egyéb kutatásokkal együtt — egyre színvonalasabbak, akkor csak még jobban aláhúzom azt a letagadhatatlan tényt, hogy a tudománypolitikai irányelvek Bács-Kiskunban is jó talajra találtak. Nincs miért szégyenkeznünk; sőt. Egyébként a kérdésre adott válaszom úgy lesz teljes, ha megemlítem, hogy megyénkben ma már egyetlen év 'leforgása alatt negyvenmillió forintot szánhatunk tudományos kutatásra. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez természetesen a múlthoz .viszonyítva eredmény. Ugyanis a jövő várható feladataihoz mérten — sőt részben már ma is — egyre elégtelenebb lesz. De azt gondolom, ez így törvényszerű. — Az irányelvek megszületése idején köztudottá lett, hogy hazánkban a kutatásra, fejlesztésre fordított összegek növekedési üteme jóval meghaladta a nemzeti jövedelemét. Ez vajon azt jelenti, hogy hazánkban — és persze megyénkben — minden a legnagyobb rendben volt — és van — ilyen tekintetben? — Hiba lenne azt mondani, hogy már minden tökéletesen rendben van, hogy nincsenek már komoly tennivalóink. Ügy gondolom: az eddigieknél is több lesz ezentúl a feladatunk, ha azt akarjuk, hogy semmilyen vonatkozásban ne lassuljon le az élet. A kutatási témák kiválasztása néhol — elsősorban a felsőoktatási intézményeiknél — még az egyéni ambícióktól és kapcsolatoktól, ismeretségektől függ, sokkal inkább, mint az intézmény profiljától, igényeitől. Ezen gyökeresen kellene változtatni. Többek között — vagy elsősorban — a tervszerűség, az összehangoltság javításával. Továbbá a 'technológiai és ökonómiai kutatások anyagi, erkölcsi megbecsülése körül sincs még minden rendben. Ennek jobbítása azért is fontos, mert az ilyen irányú tudományos tevékenység kapcsolódik talán a legközvetlenebbül a termelési munkákhoz, a hétköznapok éltető gyakorlatához. A kutatóhelyek és az oktatási intézmények káderutánpótlásával sem lehetünk elégedettek. Gondot okoz olykor az is, hogy noha a kutatásokra fordítható összeg javulást mutat, ám az anyag- és műszerellátás nem javul kellő mértékben. Publikációk, kapcsolatok előrehaladás ilyen tekintetben? Még pontosabban fogalmazva a kérdést: vannak-e számokkal kifejezhető eredmények? — Mi azt tartjuk, hogy Bács- Kiskunban a tudományos kutatásnak szerény, de megbecsülendő hagyományai vannak. Az elmúlt jó tíz év alatt különösen számottevő fejlődés tanúi lehettünk. Gondoljunk csak az iltt kikísérletezett triticale világsikerére, a fűszerpaprika és a különféle szőlő- és paradicsomfajták nemesítésére stb. Napjainkban immár összesen harmincnyolc önálló és öt egyéb kutatóhelyen folyik a kísérletezés, a tervszerű tudományos tevékenység. Ezeken a termelést is befolyásoló helyeken ma már mintegy kétezer ember dolgozik. S ami szintén nem közömbös: megyénk kutatói közül harminchármán rendelkeznek valamilyen tudományos minősítéssel. Szívesen említem meg azt is e kérdéssel kapcsolatban, hogy a tudományos kutatás egyre többféleképpen kapcsolódik az élethez szükséges javak előállításához. Megyénk gazdaságai például ti— Az említett megyei tanácskozáson többen is szóba hozták a tudományos kapcsolatok szélesítésének szükségességét, a tudomány és a gyakorlat szorosabbá tételét. Mi a véleménye erről? — A Politikai Bizottság megállapítása szerint hazánk nemzetközi tudományos kapcsolatai bővültek. Kedvezően hatott erre a nemzetközi' helyzet' alakulása és' a szoicalista országok gazdasági együttműködésében bekövetkezett sokféle pozitív változás. A szocialista, baráti országok együttműködési programjában meglehetősen sok közös kutatási munka is szerepel. Azt is el kell mondani ezzel kapcsolatban, hogy a jó elvek és elképzelések valóra váltása, a tervek megvalósítám még kezdeti szakaszban van. Az együttműködés igazán korszerű formái, legeredményesebb módszerei még nem alakultak ki. Vonatkozik ez a megállapítás például a közösen működtetett intézetekre, laboratóriumokra, az együttesen végzett folyamatos és tervszerű kutatásokra. — Ezzel kapcsolatban mit lehet elmondani a Bács-Kiskunban működő tudományos műhelyekről, megyénk kutató helyeinek hazai és külföldi kapcsolatairól? — Két kiemelt, országos szerepkört betöltő kutató-kísérletező intézetünk összesen húsz országgal tart fenn — írásos 1 megállapodások alapján — rendszeres kapcsolatot. S ezeknek csaknem a fele tőkés ország. Ez elmondható a bajai obszervatóriumról, az erdészeti és más kutató intézetekről is, a hazai együttműködési eredményekről nem is szólva. Az elmondottakhoz még hozzá kell tenni, hogy nem csupán a műhelyek és a kutatók közötti kapcsolatra gondolunk, amikor ez a téma szóba kerül. Hanem a tudomány és a gyakorlat kapcsolatára is. Ugyanis, ha azt valljuk, hogy- a termelés nem nélkülözheti a tudomány által újonnan feltárt kutatási eredményeket, akkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a tudománynak is szüksége van — másként nem is lehet — arra, hogy mintegy „szembesítse” önmagát a gyakorlattal. Ez nélkülözhetetlen. Erre viszont más mód nincsen, csak a közös munkán, közös törekvésen alapuló, szoros kapcsolat. Hogy erre is említsek példát: a műszaki főiskola kutatást is végző oktatói nem egy üzem gyártmány- és gyártásfejlesztésében is közreműködnek, hathatósan. Ha már ez a kérdés így szóba került, nem mulaszthatom el annak megemlítését, hogy egyes esetekben a tudományos kutatási eredmények vállalati .„befogadókészsége” nem kielégítő. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindenütt ismerték még fel annak fontosságát, hogy a tudomány valamilyen módon jelen legyen a termelésben. Ha a műszaki fejlesztések színvonala nem a kívánalmaknak megfelelően alakul, lehetetlen a termékek versenyképességét a hazai és nemzetközi piacokon megtartani. Pedig nem csupán megtartani, de szinte naponta fokozni kell. Az új kutatási, technológiai stb. eredmények nélkül ez lehetetlen. Az elmondottakhoz ide kívánkozik még, hogy megyénk ipari gazdálkodó egységeiben átfogó és elemző vizsgálat folyik a műszaki kutató-fejlesztő munka helyzetével kapcsolatban. Erre a meglehetősen széles körű és nagy hozzáértést, lelkiismeretességet kívánó munkára a MTESZ és a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezeteit kértük fel. — A tudósok, kutatók és kísérletezők nem csupán önmaguk kedvtelésére dolgoznak. Tudományos munkálkodásuk eredményeit másokhoz is el akarják juttatni. Óhatatlanul felmerül a kérdés: mennyiben van erre lehetőségük? Rendelkezésükre állnake kellő mértékben a publikációs eszközök? — Kutatóinkban szerencsére megvan az igény és a törekvés eredményeik közzétételére, másokhoz való eljuttatására. Átlagosan évente két-három könyvet és legalább százötven cikket, tanulmányt jelentetnek meg a kiadók és szerkesztőségek jóvoltából. Ez első látásra szép, ám szerintünk a mainál tágabb, szélesebb körű publikációs lehetőségre lenne szükség megyei szinten. Ez azt jelenti, hogy ma még a megyén kívüli — országos, nemzetközi — fórumok több lehetőséget kínálnak, mint szőkébb hazánk orgánumai. Ezen a helyzeten egyrészt azzal is lehetne javítani, ha az intézeti évkönyvek megjelentetését rendszeresebbé tennék. Ez bizony néhol ugyancsak akadozik. — Befejezésül engedjen meg egy meglehetősen szokványos — ám nehezen kikerülhető — kérdést: Hogyan lehetne sűrítve megfogalmazni az elkövetkező időszak tudománypolitikai feladatait? — Ezzel kapcsolatban elsősorban az MSZMP Politikai Bizottságának említett tavalyi, és a megyei végrehajtó bizottság idei — márciusi határozatára hívom fel a figyelmet. Ügy gondolom, hogy a pártszervek vezetőin és munkatársaikon kívül a tudományos intézetek irányítói is nagy hasznát vehetik annak, ha ismerik ezeket az állásfoglalásokat. Továbbá úgy gondolom, hogy mindabból, amiről most szó esett, nagy vonalakban a feladatok is kiviláglanak. Fontos, hogy a régebben külön-külön utakat járó tudomány és a gyakorlat mihamarabb szorosabban — és naponta gyümölcsözően, a befektetett erőfeszítéseket mintegy kamatoztatva — tartozzon egymáshoz. A termelés és a kutatás így válhat csakis az' életalakítás együttes tényezőjévé, nélkülözhetetlen eszközévé. — Köszönöm a beszélgetést. Varga Mihály Bienvenidos a Cuba! • Íme, az új, kubai modern stílus egyik remekbesikerült példánya. Szépsége, a tervezők fantáziáját dicséri, a kivitelezés kifogástalan minősége — erre Kubában nagyon ügyelnek — az építők érdeme. 5. Mi változott meg? „Azért hoztuk létre ezt a múzeumot, hogy min'denki emlékezzen arra, milyen véres áldozatokba és fájdalmakba kerül a szabadság és szeretnénk, ha a jövő nemzedék nem felejtené el a mártírok emlékét.” Öt éve ezekkel a szavakkal nyitotta meg Raoul Castro, a fegyveres erők minisztere, Kuba Forradalmi Múzeumát. A volt Elnöki. Palota hatalmas, fehér márvány épületében bemutatott anyag, végigvezet a kubai nép történelmén. A kőkorszaktól napjainkig —, ezt a címet is adhatnánk a kiállításnak, bár az indián őslakosság alig hagyott emléket maga után. A spanyol hódítók már többet. Egy vitrinben láthatók, ennek a kornak a munka- és kínzóesziközei. Talán, nem véletlenül. Az embertelen munkába legalább annyian belepusztultak, mint az embertelen kínzásokba. Nem véletlen, hogy a dohányültetvényes rnunkások már 1723- ban fellázadtak. Ez volt az első függetlenségi mozgalom. Száz évvel később, Manuel Cespedes ügyvéd és cukorgyár-tulajdonos, meghirdette a 'harcot, az ország felszabadítására a spanyol gyarmati uralom alól. A küzdelem elbukott, Cespedest kivégezték. Férfiak néznek ránk a csillogó üveg mögül. Tekintetük bátor és nyílt. Szép, férfias vonásaik értelmet, büszkeséget, szenvedélyt sugároznak. Ok voltak az elsők, akik életüket, vérüket adták a szabadságért. Calixto Garcia, Antonio Maceo, Maximo Gomez, a néger Moncada. Mind megölték. Nemcsak a felkelőket, de a velük rokonszenvező néger lakosságot is. Ezzel magyarázható, hogy a hősies küzdelem ellenére Kuba utolsónak szabadult fel a spanyol gyarmati uralom alól ÍLatin-Amerikában és elsőként lett aiz Egyesült Államok függő, félgyarmati területe. A helyzet tovább éleződött. Machadó véres diktatúrája, kiváltotta az „őrmesterek lázadását” és hatalomra juttatta Batistát, a későbbi véres kezű diktátort. A múzeumban érintetlenül meghagyták ravatalozói pompával berendezett dolgozószobáját. Minden csupa arany, meg ezüst, és a' terem még üresen is kísérteties. Látszik, hogy Batista adott a külsőségekre. Süppedős szőnyegeken lépdelt, aranyozott karfán pihentette a kezét. Vér sehol. De kint a folyosón van egy döbbenetes erejű fotó. Egy kisfiút ábrázol. A gyerek iszonyodva áll a lépcsőfeljárat mellett. A lépcsőkről vér csurog a lába elé. Ebben az egyetlen képben benne van az egész korszak retteneté, kegyetlensége. Az ember szinte megkönnyebbül, amikor Fidel pillantásával találkozik. Látja a nevezetes hajón, a Granmán, harcosok között a Sierrában, írógépe előtt és a szónoki emelvényen, megviselten, gondterhelten, jókedvűen és győztesen. Egy másik fénykép Che és a repülőbaleset következtében elhunyt Cienfuegos találkozását örökíti meg. Olyan ez a három arc: a komoly Fidelé, a széles karimával beárnyékolt Cienfuegosé és a félrecsapott baszk sapkát viselő Guevaráé, mint három pecsét a forradalom zászlóján. Évszázadok múlva is tisztán és sérthetetlenül állják majd a rájuk szegeződő tekinteteket. Ma is együtt láthatók zászlókon, plakátokon. A nép ragaszkodik hozzájuk. Számukra a három személy egyet jelent: a forradalom tisztaságát, erejét és győzelmét. Ez a szeretet és ragaszkodás semmit sem változott húsz év alatt. Más annál inkább. Gyárak, iskolák, kórházak és lakótelepek épültek. Javarészük a gyárak dolgozóiból alakított mikrobrigádok közreműködésével. Munkások ezrei rakták a téglát, emelték, festették a falakat, munkaidejük letelte után. Az építés még tart. A lakás még így kevesebb, mint az igénylők száma. Mi változott még? Megszűnt a létbizonytalanság. Nincsenek nyomorgók, de nincsenek dúsgazdagok sem. A magyarok nem akartak hinni a fülüknek, amikor meghallották, hogy minden kubai dolgozó negyed kiló húst kap 9 naponként. A zsemlyét is súlyra mérik és 10—15 deka jár naponta. Cigaretta? Kéthetenként 4 dobozzal adnak, jegyre. A szenvedélyes dohányosok szabadáron is hozzájuthatnak, de háromszor annyi pesót fizetnek érte, mint a kedvezményesért. Ugyancsak jegyre adják a ruhaneműt és évente két pár cipőt. — Mi még nem tanítunk ott —, magyarázták kubai ismerőseink —, hogy mindenki mindenből bőséggel részesüljön. De már eljutottunk oda. hogy senki sem éhezik és nem jár rongyokban. A forradalom előtt itt égbekiáltóak voltaik az ellentétek. Valaki vagy nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény. Ebben az országban több millió ember évekig színét sem látta a húsnak. Jó, hogy most is csak 9 naponként jut, de minderikjnek! „Ahol meghal egy hős, ott egy új nép születik!" — olvastam egy, a mártírok tisziteletére emelt emlékművön. Szép, költői gondolat, és minden szava igaz. Vadas Zsuzsa (Folyt, kön.)
