Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-29 / 150. szám
U1I. június 29. • PETŐFI NÉPE • I Új tankönyvek az általános iskolában Olvasni tanulok A KÉT KORÁNYI ÚTMUTATÁSA SZERINT „Fiam, legyél orvos...” Nem ábécéskönyv, nem olvasókönyv. A nyomtatott betűk ennél személyesebb kapcsolatról tudósítanak a most megjelent első osztályos iskoláskönyv, a „tankönyvek tankönyvének” címlapján... Azt hirdetik: ..Olvasni tanulok. Hogy ez csupán egy formális, a megszokásokat megváltoztató elnevezés? Nem így van. Az a kisdiák, aki az idén ősszel majd először veszi kezébe ezt az új iskoláskönyvet, nem hasonlít ahhoz a képzeletbeli, megszeppent kisgyerekhez, akit mamájapapája még kézenfogva „adott át” a tanító néninek — néhány évtizeddel ezelőtt... A mai első osztályosok nem az Iskolában kezdik meg ismerkedésüket a környező világgal, nem az első tanítási napon szakadnak el a szülői háztól. Az önállósodás — a céltudatos ismeretezerzés kezdeteivel együtt — jóval hamarabb, már az óvodában elkezdődik. A három-hat éves magyar gyermekeknek több mint nyolcvan százaléka, bár játékos formában, de tudatos pedagógiai vezetéssel, szervezett közösségben barátkozik meg a köznyezetismeret, a számolásmérés, az ábrázolás alapelveivel. Fejlettebbek testileg, és többet tudnak a világról, mint évtizedekkel ezelőtt hasonló korú társaik. Azok pedig, akik nem járnak óvodába, ötéves korukban kezdik meg felkészülésüket az iskolába. A mái gyerekek tehát viszonylag hamar kibetűzhetik majd első osztályos könyvük fedőlapján szereplő címfeliratot, és joggal Ismételhetik meg büszkén: olvasni tanulok. Az iskola ugyanis nem elkez-dl az oktatást, hanem csak folytatja, ott, ahol az óvoda abbahagyta. □ □ □ Az általános iskola első osztályában az idén bevezetésre kerülő új tantervek életbeléptetéséhez nékülözhetetlen új tankönyvek megírására, a szokásostól eltérően, nyílt pályázatot hirdetett az Oktatási Minisztérium, jó három évvel ezelőtt, 197S januárjában. Alig egy évre rá, március 15-én már ki is hirdették az eredményeket és ez év júniusában már el is hagyták; a nyomdákat az első osztályos tankönyvek. Az új kiadványok friss, korszerű, ötletgazdag pedagógiai szemlélete arról tanúskodik, hogy hasznos dolog volt demokratikus nyíltsággal megszervezni a munkák megíratását. A viszonylag rövid átfutási idő pedig az illetékesek; bírálók, szakértők és nem utolsósorban a nyomdák, illetve a kiadóvállalat munkatársainak ügybuzgalmát dicséri. Mindezek eredményeként az első osztályos tanítók már idejekorán, a nyár elején kézbevehetik az új tankönyveket. Ezeket ugyanis a minisztérium jóvoltából a posta a napokban kézbesíti a számukra. □ □ □ „Olyan tankönyvekre van szükségünk, amelyek tartalmukban, a tantervi anyag feldolgozásában, a műszaki kiállításban is jobbak, mint a régiek voltak, de nem lehetnek olyan mértékben újak, hogy az már kockázatot jelentsen a gyakorlati megvalósításban, a taníthatóságban” — nyilatkozta Polinszky Károly oktatási miniszter azon a tájékoztatón, amelyen az új kiadványokkal ismertette meg a sajtó munkatársait. „A könyvek készítését számos dolog meghatározta. Mindenekelőtt ez az adott tudomány mai színvonala, a nevelés és az oktatás terve... Figyelembe kellett venni a pedagógusok jelenlegi szakmai tudásának színvonalát, módszertani. felkészültségét és az ország gazdasági helyzetét is...” A miniszter utalt arra is, hogy az új tankönyvek — s ezt különösen jól tükrözik az első osztályosok számára készült kiadványok — munkáltató jellegűek. Ez azt jelenti, hogy úgy közvetítik az ismeretanyagot, hogy maga a tankönyv is segít a tanítónak az anyag feldolgozásában. Arra készteti a gyerekeket, hogy összefüggéseket keressenek az egyes anyagrészek között, kérdésekre válaszoljanak, feladatokat oldjanak meg, azaz hogy változatos tevékenységminták során sajátítsák el a tankönyvbe foglalt ismeretanyagot. is van rendjén: A felnőttek ne igyekezzenek „megtanulni” a számukra ismeretlennek tűnő logikai matematikát, elemi kombinatorikát, még elemi szinten sem, hagyják ezt a feladatot a pedagógusokra. Testnevelés, környezetismeret, olvasás—írás feladatlapok, és egy nagyon szép Ének—zene könyvecske egészíti ki a kiadványok sorát. Illetve még egy: a Technikai munkafüzet, amely sok hasznos ismeretet sugall a gyermekeknek a masnikötéstől kezdve a papírrepülő készítéséig. □ □ □ Az 1978/79-es tanévben ugyancsak ' új, Ismerkedés a művészettel című könyv alapján tanulják a negyedikes általános iskolások a rajzot. Az ötödikesek matematikából, a hatodikosok pedig a fizikából kapnak korszerűbb tankönyvet. ' A nyolcéves átfutásra terve, zett egységes iskolai tankönyvreformok vállalkozása nem kis szellemi és anyagi erők egységesítését szükségelteti. Az idei — nem is első — felvonás sikeresnek bizonyult. Idejében megjelentek a szép és tartalmas kiadványok. És bízvást remélhetjük: hasonlóképpen lesz ez az elkövetkező években is. Pavlovits Miklós Születése százötvenedik évfordulóján az egész világ ünnepelte Korányi Frigyest. Tudtommal ma már én vagyok az egyetlen magyar orvos, akit személyes találkozások élményei is fűznek hozzá. O mondta azt nekem jóságos, meleg, atyai hangon: „Fiam, legyél orvos!” Sok nehézség leküzdése árán, ennek a tanácsnak nyomán dolgozom immár hetedik évtizede ezen a nehéz, de örömteljes pályán. Legidősebb bátyám tbc-ben halt meg 1902-ben. Még nyolcam maradtunk testvérek, akik között én sokszor köhécselő kisgyermek voltam. A háziorvosunk nem talált semmi elváltozást, de édesanyám kétségbeesését látva, ajánlólevéllel Korányi Frigyeshez küldött. A professzor megvizsgált és röntgenre a kórházba utalt, mivel akkoriban még csak iott volt ilyen készülék. Mind Korányi vizsgálata, mind a lelet negatív volt. A köhécselés azonban ‘nem múlt el, ezért édesanyám újból és újból elvitt ellenőrző vizsgálatokra. Harmadik gimnazista koromban már szinte erőszakkal cipelt Pestre, de a professzor nem vizsgált meg, hanem elküldött a Rókus kórházba Tóvölgyihez, aki orrsövény-elváltozást állapított meg, s berendelt operációm. Korányi nagyon megörült, hogy megtalálták a köhécselés okát, édesanyámat pedig megkérdezte, hogy mi okozta az évekig tartó rettegést, félelmet. — Professzor úr, köszönöm a jóságát, türelmét. Első négy gyermekünket egy hét alatt elvitte a □ □ □ Az első osztályosok tankönyvei első pillantásra jókora csomagot mutatnak. Különösen szembetűnik ez akkor, amikór a kis emberkék vállára nehezedő aktatáska súlyára és terjedelmére gondolunk. Nap mint nap azonban nem kell magukkal hordaniuk a könyvek mindegyikét. Az olvasókönyv például kétkötetes, az első félév anyagát az Olvasni tanulok tartalmazza, a másodikét pedig az Olvasókönyv 1. A legvaskosabb kötet a Matematika munkalapok-é. Ezt pedig ahol csak tehetik, bent az iskolákban tárolják a tanítók. Igaz ugyan, hogy ezáltal sok szülő nem tudja követni gyermekének a tananyagban való előrehaladá- sát, de a minisztérium illetékeseinek véleménye szerint ez így — Mindig van valami iá ötlete ... Vele órákig beszélgethetsz értelmes dolgokról... Neki bármit elmondhatsz, még a „maszek” bánatodat is,.. — mondják róla a barátai, ismerősei és a klubos fiatalok. Szabóné Mikus Edit, a Megyei Művelődési Központ munkatársa a KISZ KB dicsérő oklevelét kiérdemelt Anonymus klub és a megyei ifjúsági klubtanács vezetője. Huszonöt éves, hét éve dolgozik a pályán. „Vérbeli” népművelő. Végül — saját bevallása szerint nem utolsósorban — feleség és családanya is. — Munka közben - szerettem bele a szakmámba — kezdi vallomását, visszaemlékezve az indulás éveire. Ném vettek fel az egyetemre, dolgozni mentem a kecskeméti népművelési tanácsadóba. Akkor még Így hívták. Azt mondták, legyen az én területem az ifjúsági klubmozgalom. „Bújtam" a módszertani kiadványokat. Mondhatni „könyv* bői" tanultam milyennek kell lenni egy ifjúsági klubnak, s közben a KISZ-bizottság • egyik munkatársával jártam a megyét. Tőle és egy kalocsai népművelőtől, a többszörösen kiváló Fórum klub volt vezetőjétől sokat tanultam. Több mint nyolcvan ifjúsági klubot jártam végig egykét év alatt. Jó iskola volt Aztán felvettek a debreceni tanítóképző népművelés-könyvtár szakára, levelező tagozatra. Todiftérla. Legnagyobb fiunk alig három éve halt meg tüdő baj ban. Azt tartják inálunk Félegyházán, ha egy családban valaki tüdőbajban hal meg, ott elpusztul az egész család, de még a tehenek is az istállóban. Korányi ezt mondotta: — Nagyon megértem asszonyom az aggodalmait, mi is nagyon jól ismerjük az alföldi állapotokat. Ha azonban úgy élnek és cselekszenek, ahogy azt most elmondom, akkor nem kell félnie, elkerülhetik a fertőzést — En kissé távolabb álltam, mfg a professzor a tanácsait sorolta, elővettem a noteszemet, s feljegyeztem azokat. O magához intett, s megkérdezte, hogy mit írtam. Közöltem, hogy már az iskolában is jegyzetelni szoktam a (tanárok magyarázatát, de még fontosabbnak tartom, hogy édesanyám se felejtse el a professzor úr tanácsait. Megdicsért, majd megkérdezte, hányadikos, s milyen tanuló vagyok. En büszkén vágtam ki, hogy már negyedikes leszek és mindig kitűnő voltam. Korányi ekkor fejemre tette a vábbra is ragaszkodtam az ifjúságpolitikai területhez, a klubvezetéshez, mindamellett, hogy filmt&rat vezettem, kiállításokat szerveztem, gépírtam, dekoráltam: mikor, mire volt szükség. 1974 tavaszán bízták rám a kecskeméti tiszti klub vezetését. Nagyon izgalmas volt ez az indulás. Gondoltam: most kipróbálhatom, helyt tudok-e állni? Két szekciót indítottam a klubban: egy politikait, és egy művészetit. Neves színészeket, közéleti embereket hívtunk meg beszélgetésre. Mindamellett sokat játszottunk. Rájöttem, hogy a játék nagyon fontot: hangulatot teremt, felold, aktivizál Észrevettem, hogy a többség itt is csak szórakozni akar, ám ezeket a fiatalokat is foglalkoztatni, mozgatni kell valamilyen módion. Az Anonymus klub egyben kísérleti terepem is. Sok a tizen- és huszonéves fiatal. Szinte állandóan közöttük vagyok. így tudom meg, hogyan gondolkoznak, milyenek az elképzeléseik, s közben figyelem, hogyan fejlődik, alakul a személyiségük. Az Anonymus klub gárdája úgy érzem, ma már egy fejlett közösség. Ha a nyári egy hónapra be is zár a művelődési központ, mi akkor is fogunk találkozni. Nincs nagyobb öröm, mint amikor egy magányos fiatalból sikerűi igazi közösségi embert nevelni. Nemrég levelet kaptunk egy volt tagunktól, aki most katona. Azt irta, nagyon hiányzik neki a klubbéli közösség, a barátok, az ismerősök. Ilyenkor érzem, hogy érdemes dolgozni. Mert egy népművelő nem látja ugyan közvetlenül a munkája eredményét, csak távlataiban érzi. Nagyon szeretem ezt a pályát, bár a kötöttséget miatt otthon gondot okoz. A férjem műszaki ember, de sokat segít, s megpróbál türelmesen alkalmazkodni a munkámhoz is. Megpróbálom egyensúlyban tartani a nehezen öszszeegyeztethető „szerepeket”. Ügy érzem, a jövő szempontjából ez az egyetlen megoldás. P. E. kezét és kimondotta egész életpályámat eldöntő szavait. — Azt tanácsolom neked fiam, legyél orvos, hiszen úgyis az Alföldön van a legtöbb tüdőbeteg, és ite majd gyógyíthatod őket. Ettől az időtől kezdve fokozott szorgalommal tanultam a természettudományokat, szép növény-, lepke-, bogárgyűjteményt szedtem össze. A növények alá odaírtam latin nevüket is, mert egyik tanárom azt mondotta, hogy általában ezekből képezik a belőlük készült orvosságok nevét. Külön történet, hogy miként alakult ki tanáraim hatására francia imádatom. Végül is az Eötvös Kollégiumba kerültem, tanárnak készültem. Mi „dögészek” i— ahogy a kollégiumban a természetrajz szakosokat nevezték — a második emeleti toronyszobában dolgoztunk, itt voltak laboratóriumaink is. Én gyakran lementem az első emeletre, hogy francia nyelvleckét vegyek. Váratlanul jelentkezett Jenovay Dezső ügyvéd, ő kezelte azt a kiskunfélegyházi Kalmár-féle alapítványt, amely ösztöndíjat adott külföldön tanuló helybeli diáknak. En már korábban is szerettem volna ebből a pénzből a párizsi egyetem orvosi fakultásán tanulni, de akkor helyhiány miatt elutasították kérelmemet. Most nehéz válaszút elé kerültem. Szerettem az Eötvös Kollégiumot, vonzott Párizs. Korányi egykori szavad döntöttek: „Fiam, legyél orvos...” 1910-től 1914-ig tanultam az Ecole Normal Supérieurban. 1914 nyomán kitört a háború. Később a MOTE 1917-es nagygyűlésén bemutattak Korányi Frigyes fiának, Korányi Sándor professzornak: „ö az, aki a professzor atyjának a buzdítására választotta az orvosi hivatást.” Néki köszönhettem, hogy a háború alatt kineveztek az Alsószombatfailvi Rehabilitációs Intézet vezetőjének. Mielőtt átvettem volna új beosztásomat, felkerestem Korányit. Kedvesen fogadott és tájékoztatott feladataimról. Természetesen magam is katonaiként szolgáltam és a betegek is a frontról visszatért katonák voltak. Korányi Sándor útmutatása szerint a fizikai erő fenntartása mellett gondoskodtunk a szellemi erő fenntartásáról is. Ehhez tartalékos, ahogyan akkor mondták „önkéntes” katonatisztek csoportja adott segítséget. A művészbrigádban tevékenykedett Harmat h Imre népszerű operettlibrettó-író, Baló Elemér, a Nemzeti, Csiszár Árpád, a Magyar Színház tagja és több zeneművész, festőművész. Sokat kaptam mindkét Korányitól. A fia/talabbnak számos előadását meghallgattam, útmutatásai szerint dolgoztam. Ott voltam 1928-ban azon a kecskeméti nagygyűlésen is, amikor Korányi Sándor a gümőkór aranytherápiájárói tartotta elnöki megnyitóját. Br. Szarvas András TÓTH BÉLA: Legendák a lóról (39.) Mondom Zimbónak, olyan hitványak a gebéink, hogy ezek utódait úgy kell majd kötéllel emelgetni, nehogy lóvá tudnának emberedni. ’Hát valahogy szerét ejthetnénk néhány darabnak. No, számolt Zámbó, számítgatott. Beszélt ispánnal, kurátorfal. Nemsokára egy hajnalon megindulunk a hadilovak árverésére. Lina nem jöhet. Megmondta Sári, hogy az ilyen lovazási eltévelyedéseiről térüljön vissza a tiszta és Ülő lányi foglalatosságok útjaira, s jobb lenne, ha 6 is valami felcseri iskola után gondolkozna, nem a parasztlovasok ideáinak világában bolyongana. Hogy is képzeli él a jővőjétl Felnőtt lánykoráig nem lát messzibb a lovak faránál) Mit tanulhat tőlünk, ganéjos térdű parasztoktól. Tizenhat éves. Okos lányt nem téveszthet meg a cifra csikósmaskara. Ki van alatta? Faragatlan paraszt. Mielőbb elszakadni az emlékétől is. A jövőjére gondoljon. Addig lovazlk, míg egy neki illő, jobb párti majd előéletére tekintettel, nem veheti feleségül. Szomorú voltam. Né, mire szépen megérne hosszú szolgálatom egyetlen értelme, elirigyli tőlem a nagyravágyó sógorasszonynak való. Mentünk Z&mbóval, nem panaszkodtam neki. Pedig égette nyelvemet a bajom. Mégiscsak az apja, hát mondana valamit. En olyan összeillőnek tartom magam Linával, hogy apámat, anyámat nem jobban. Zámbó kevés szavú. Nem gőgös, de most, hogy Sári’valaki lesz, kicsit fönnebb emelinti orrát Beérünk a vásártérre, ember ember hátán. S lovak ezrével. Vége a háborúnak, a királyok paroláznak egymással, pénzzé tesznek mindent, ami mozdítható. A csapattestek a megszállásuk alá esett értékeket ütik dobra, fele-fele arányban. Látófákra mászhatunk néhány garasért, hogy belássuk az óriási teret. 54. Bazár! tarkaságok között vásári kikiáltók, dobverések, kürtök hívják össze az érdeklődők csapatait. Vannak itt fehérek, feketék és kékek. Almásderesek, meggypirosak, fakósárgák, petytyezett vasszürkék. Zámbó lovas katona veit, de inkább csak ülte a cocót, nagy huzalmat biztosan nem érzett hozzájuk soha. Néki az egyik ló olyan, mint a másik. Gondolom, rám bízza a választást. nem is unszol, hogy melyik legyen a sok jó közül. Megbámul néhányat a kikiáltók által agyondicsértek közül. — Massena tábornok lova, 300 arany rénus forintokért! Ez a ló többször látta Napóleont, mint a felesége, 300 forint először, másodszor, senki többet harmadszor! — Larrey bárónak, Napóleon orvosának lova, 350 rénus forintokért, először, másodszor és harmadszor! Zámbó unhatja ezt a csetlő, botló, fárasztó csámborgást. Éhes is, szomjas Is. Vennénk meg ezeknek a híres emberektől használt lovaknak bármelyikét, aztán gyerünk. Ló, ló. Francia mesterlovak. En úgy vagyok vele, életemben először nézhetem szakmám szerint a portékát, hová siessék? Rossz ló van otthon is. Csöndesebb katonakupecek rekesztékéhez érünk. Zámbó ruházatukról ismeri őket. Burkus katonák, vagyis poroszok, akik a rossieri ménesből zsákmányolt gyönyörű lovakat kinálgatják. De nem kiabálnak, nem csapnak nagy hűhót portékájukhoz. Igaz jószágaik vannak, s a csöndöskék, pulykatojás-pöttyözéssel díszített pofájú, nagy csontú poroszok komoly embereknek mutatkoznak. A ménes matrikuléja is náluk. Aki kíváncsi, bélenézhet a lovak írott történetébe. Nem könyvből tanultam lovat megismerni. Szemre csápászom a burkusok zsákmányolta lóságot. Egy beszédesebb porosz, pipával az agyarán, sorolja a lovak históriáját. Ezek a kancák és mének Napóleont a borogyinól vereség után, csikorgó orosz télben tizen, két nap alatt Párizsba röpítették. Egy karistolás, egy inrándulás nem látszik rajtuk. Nem karácsonyi játékszerek, ezek lovak! Iszem, gondolom, nem vagyunk vakok! 'Persze, hogy nem tevék. Lovak ezek. Nekik nem dicsérem, mert akkor maguktól is csavargatják fölfelé az árat. De megakad lóismerő szemem egy gyönyörűséges világos pej csődörcsikón, olyan ötödfű korú lehetett látszatra. Poros is, meg árva is. Rendes lovas ember nem szólt ahhoz már úgy lehet évek óta. A ló meg érzékeny jószág. Elszomorodik, ha megfeledkeznék róla. De elhanyagoltságán is látszik, hogy nem akárki ő. Füle billenése, ahogy szomorkás szemével rám pislog, ahogy négy lábára egyformán terheli súlyát, ahogy tartja szép ívű nyakára tűzött fejét, ahogy rajzolnak formába öntött lábai, hajlik fara dombja, hullámzik sörénye, farka sűrűje. Úgy megáhítottám azt a párát, azt hittem, a nyakába borulok. — Hogy adják? — kérdem csak úgy mellékesen, hiszen nagy érdeklődést észnél levő vevő ne mutasson a kívánt portékáid iránt, mert nem tudja megvenni. — Négyszáz rénus forint. Nevetünk. Négyet Is adnak annyiért, nem is ilyen hitványát, hanem egyenesen tábornoki lovakat, hát hová a csillagos egekbe beszélnék maguk, katonák! — Na, altkor háromszáz! — Azt is csak lajtorjáról érhetnénk él! — Kétszáz, de a vele bandás másik kilenc arabust is vinni kell, s azokért 150-et leszámolni daratönként. — Hát annyi pénz nincs is a világon! — ijedt meg hirtelen Zámbó. Félrehúzódunk kicsit az eladóktól, a pénzeinket összemogyorózni, de akárhogy csűrjük, csavarjuk, a számtiszt Zámbónál nincs több 1300 forintnál. — Mondok én egyet, kettő lesz belőle, számiászt uram, Józsi bátyám, már megbocsásson kéretlen közvetlenségemért. Én megbirok a csödör árával, itt van a rávaló, maga a kilenc kancát fizesse! Ha én csikós vagyok, azok mesteri lovak, fejemmel kezeskedem értük! Van tán annyi szavam tizenkét évi szogálatom után maga előtt! — Van, fiam, hogyne volna, még 'több is! — Fölbátorít, Józsi bátyám. Tudja mit, az enyém a csődör, s egyúttal szépen kérem legkisebb, nekem legkedvesebb Linus lánya kezét! — Ne, te, ne! Egyszerre mindent? Mit szól ő? — Száz éve már rábólintott. -— Akkor mit mondhat egy hatlányú apa? — Azt, hogy ti tudjátok! — Hát akkor, ha tudjátok, tótkor ti tudjátok! Mentem olyan örömrivalogva, fújta bennem hetven rezesbanda,, de hazáig egy szót se szóltunk. A porosz katonakupeeék, igazolásul, hogy nem loptuk a cocákat, minden elkeltnek kitépték az anyakönyvi lapját, ráírták: megvásárolta Eszes Boldizsár alcsutí lovászmester, 1815. július 16-án Bécsújhelyen, a Mischelle lovasezred finánckorpuszától „Nonius 'senior, született 1810-ben, világospej, manmagassága 12 marók. Apja Orion angol télivér, anyja, normandiai nagy csontú.” 55. Azon az őszön, ahogy rozsdásodni kezdték az alsóbükki erdők lombjai, mint nős ember búcsúztam el Alcsut minden bokrától, lovától. Szülőföldem hívott engem, apám, anyám. Es küldött Sári sógorasszonyom sárkánytüzet lövellő szeme. Könnyen sátort bontottam, a világ Paulinával vélem jött. S jaj, anyámék, nem is tudták, hogy örüljenek szép kis menyüknek, elkóborolt fiuknak, Szerencséjüknek. Megyek jelentkezni a parancsnoknál. All kint Csekonics, bámulja a lovam. — Horniét loptad, te csikós gyerek? — Báncája van ennek, tessék megnézni, igaz jószág. — Bárca nélkül is elhiszem. Tudod te, hogy egész lói nemzedékek örökhagyó jó szülőédesapja ez, ha ember kezébe kerüL ♦ (Folytatjuk.) HA látók nasvon fontos”
