Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-27 / 148. szám
Épül a gyógyszertár Uj kertész üzemmérnökök Dicséretes tanulmányi eredményekről, jó felkészültségről adtak számot az idei tanévben a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karának végzős hallgatói. A júniusi államvizsgákon csaknem százan fejezték be tanulmányaikat. A legeredményesebbek a szőlőtermesztési szakosok voltak; Vizsgaeredményeik átlaga meghaladta a 4,5-et. Négy hallgató külön jutalmat is kapott tartalmas szakdolgozatáért, amelyben a Duna—Tisza közének mezőgazdasági, kertészeti termelési kultúráját elemezték és több, a gyakorlatban is jól hasznosítható javaslatot is tettek. A végzett üzemmérnökök hamarosan munkába is állnak, többségük termelőszövetkezetekben. A fiatal szakemberek nem szűkölködtek álláskínálatokban. Az idén végzett kilencven hallgató több mint kétszáz gazdaság által meghirdetett pályázat között válogathatott. • Dj gyógyszertárat építenek Szabadszálláson. A tanácsháza tőszomszédságában készülő épületben a gyógyszertáron kívül helyet kap a tanács új tanácsterme és az emeleten egy gyógyszerészlakást is átadnak. (Pásztor Zoltán felvétele) A Fáklya űj száma Könyvismertető, portré, színesképes riport: gazdag olvasnivalót, számos érdekességet kínál a Fáklya július 2-án megjelenő, legújabb száma. A lap összeállítást közöl a magyar könyvek szovjetuniábeli fogadtatásáról, elterjedtségéről. Cikk olvasható a lapban a KGST-onszágok számítástechnikai együttműködéséről, portré mutatja be a 63 éves Tovsztogonovot, a leningrádi drámai szín-Felmérés készül a megyében folyó kutató és fejlesztő munkáról A megyei pártbizottság márciusi ülésén foglalkozott a tudománypolitikai irányelvek végrehajtásával, s határozatában többek között azt is előírta, hogy a gazdálkodó egységekben folyó műszaki kutatás-fejlesztésről készüljön felmérés. A munka elvégzésére a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének megyei elnökségét kérték fel. A felmérés dr. Molnár Benedek, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgatója, a MTESZ alelnöke irányításával a napokban elkezdődött. FOGYNAK A TAVAK — A megye gazdasági egységeiben folyó műszaki kutató és fejlesztő munka eddig is nagymértékben járult hozzá a Központi Bizottság tudománypolitikai irányelveinek megvalósulásához — mondotta a főigazgató. — Ennek hatékonyságát azonban lényegesen növelni lehet, ha elemezni tudjuk a már elért eredményeket. A felmérést a MTESZ 23 megyei tudományos tagegyesülete végzi el a területéhez tartozó gazdasági egységekben. Az erről szóló jelentést ez év végén terjesztjük a megyei pártbizottság elé. N. O. Feltárják a szikes vizel ismeretlen ne •i Még nem tudni, hogy mit rejtenek a szikes tavak; az elmúlt 15 év kutató munkája kevés volt hozzá. A teljes feltáráshoz kitűnő lehetőséget nyújtanak a Kiskunsági Nemzeti Park védett szikes vizei, ahol folytatják a munkát a limnológusok. Külön csoport alakult az állandó, illetve a pangóvizek változó növény- és állatvilágának számbavételére. A mezőgazdasági művelés korszerűsödésével, az intenzívebb termőföld-hasznosítással eltűnnek a vízállásos területek, a sekélyebb vizű tavak, s ezzel együtt pusztul élőviláguk. Ezt megelőzve mentik meg a tudomány szántára a tavak kialakulásával létrejött vízi életközösséget,- amely eltér az élővizekétől. Létük a folyók áradásából ered — amikor még nem volt gátja a Tiszának, Dunának —, pusztulásukat a termőföld-hasznosítás, a lecsapolás ' '11 A *1' r- es állatvilágát okozta. Ma mintegy ezerre becsülik a vízállásos területeket, s fogynak a mélyebb fekvésű szikes tavak is, és a korszerű vízgazdálkodással átalakul szerkezetük. így például „édesül” a Kondortó és a Vadkerti-tó vize, amelyek korábban sziksósak voltak. Ezért a mostani kutatómunka mentőszolgálatot teljesít, hogy az utókor is ismerje azokat a puhatestűeket, planktonokat, algákat, mikrobákat, amelyek most még élnek ezekben a vizekben. Ugyanakkor megfigyelik azt is, hogy a mesterséges hatások milyen mértékben befolyásolják' az ősi vízi életközösséget, s változik-e a rovarvilág és talál-e életteret a szikes vizű kisemlős. Ugyanilyen gondossággal mérik fel a növénytársulást, a szikes vizekre jellemző sás, hínár, nád szerepét az állatvilág kialakulásában, fennmaradásában. FÁRASZTJÁK AZ AGYAT ház főrendezőjét. A tudományos kaleidoszkóp ezúttal az almatermesztés új módszereiről, a korróziót megakadályozó felületvédelemről, a borostyánlelőhelyekröl, és a fóliasátor kiterjedt alkalmazásáról ad hírt. A szám a hagyományos orosz nyelvleckével, Fáklya-fotóval, keresztrejtvénnyel, filmelőzetessel, s a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programjának ismertetésével zárul. Megkezdődtek az egyetemi felvételi vizsgák Tegnap országszerte megkezdődtek az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák. Az idén a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára 35 700-an jelentkeztek, a felvehetők számánál két- és félszer többen. A jelentkezőknek tehát minden tudásukra szükség lesz, hogy szeptembertől elsőéves egyetemi vagy főiskolai hallgatók lehessenek. A felvételiken az elérhető legmagasabb pontszám az idén is 20,' ebből legfeljebb 10 pontot hozhattak magukkal a gimnáziumból vagy szakközépiskolából, és újaibb 10 pontot szerezhetnek a felvételin. A jelentkezők többsége az írásbeli vizsgán már túl van, sokan írták ugyanis közös érettségi—felvételi írásbeli dolgozatot — májusban — matematikából, fizikából és biológiából. Ok már a felvételi bizottságok elé állhatták, szóban is számot adni tudásukról. A többi jelentkező az első napokon az írásbeli követelményeknek tesz eleget, ezt. követően szóbeliznek. A felvételi vizsgákat az intézmények többségér ben a hét .végéig befejezik, néhány intézményben pedig a jövő héten zárulnak a vizsgák. Ezt követően az intézmények felvételi bizottságai döntenek, és az eredményről írásban értesítik a pályázókat. Az elutasítottak, de fellebbezésre jogosultak, 8 napon belül nyújthatják be fellebbezésüket az egyetemihez, illetve a főiskolához, a miniszternek, Illetve az illetékes főhatóság vezetőjének címezve. A tárcáik, főhatóságok augusztus végén bírálják el a fellebbezéseket. (MTI) GYORSHAJTÁSBÓL, FIGYELMETLENSÉGBŐL Három nap alatt négy halálos baleset . • A Fa-, Papír- és Nyomdaipari Minőségellenőrző Intézet rendszeresen ellenőrzi-a bútorok minőségét.'Képünkön: „fárasztják” ellenőrzés céljából az ágyat. Az elmúlt hét vége — sajnos —, bővelkedett közlekedési szerencsétlenségekben, Péntektől hétfőig tiz közlekedési baleset történt, amelyek közül négy halálos ál-, dozatot is követelt. Kecskemétien, a Délibáb utca 70. számú ház előtt Varga Imre 56 éves, Kecskemét, Rákócziváros 13. szám alatti lakos egy kölcsönkért lovas kocsival, amelyen húsz mázsa szén volt, kénytelen volt megállni, mert1 a 8 százalékos lejtőn a ló nem bírta a terhet. A kocsi háj tója leszállt a járműről, eközben az hátrafelé megindult, s az árokba borult. A kocsi a lovat és a hajtőt is magával rántotta, s a ló . Varga Imrére zuhant, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. ■Lajosmázsén, a Dózsa György . út 102. számú ház előtt Nagy Pál 27 éves, Lajosmrzse, Bem utca 2. szám alatti lakos személygépkocsijával Budapest irányába közlekedett. Az út széléről hirtelen elindult Katona Imre 12 éves, Lajosmázse, Dózsa György út 138. szám alatti lakos, s Nagy Pál járművével elütötte. A gyermeket eszméletlen állapotban szállították a mentők a kórházba, ahol rövid idő múlva meghalt. Kalocsán, a Bátyai út 3. számú ház előtt nagy sebességgel vezette motorkerékpárját Pénzes Imre József 20 éves, Bátya,' Kis Endre utca 1. szám alatti lakos. Az enyhe útkanyarban járművével kisodródott, s a lakóépület falúnak ütközött. A .fiatalembert a mentők kórházba szállították, ahol a gyors orvosi segítség ellenére meghalt. Hétfőn reggel fél 7 órakor Kisszállás belterületén, a Felszabadulás útja 39. számú ház előtt Bakos Sándor 30 éves, Kunfehértó, Móra Ferenc utca 1. szám alatti lakos a rábízott kistehergépkocsival elütötte a kerékpárjával balra kanyarodó Sánta Mihály 65 éves, Kisszállás, Április 4. tér 8. szám alatti lakost. Az idős ember a helyszínen meghalt. Lajosmizsén, a Dózsa György út 92. számú ház előtt egy ismeretlen személygépkocsi elütötte az irányjeízés és körültekintés nélkül kerékpárjával balra kanyarodó Eruzsa János 75 éves, Lajosmizse, Kossuth utca 74. szám alatti lakost. A személyautó megállás nélkül továbbhajtott. A kerékpárost súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A rendőrség a 'cserbenhagyót még Budapest előtt elfogta és előállította Anderson Ulla-Britt svéd és Zoric Rade jugoszláv állampolgárokat, akik a baleset elkövetését beismerték. Soltszentimrén, a Dózsa György út 75. számú ház előtt Rakonczai István 21 éves, Soltszentimre, Tanya 21. szám alatti lakos — akitől vezetői engedélyét ittas vezetés miatt bevonták — motorkerékpárral a MÁV-állomás felé közlekedett ittas állapotban. A motoros elütötte a vele szemben gyalogosan közlekedő Baglyas Ferenc 31 éves, Soltszentimre, Imre herceg útja 16. szám alatti lakost. Rakonczai a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Kisszállás határában, az 53-as és az 55-ös út kereszteződésében Djurdjevity Drzávko jugoszláv állampolgár személygépkocsijával Tompa felől közlekedve megállás nélkül hajtott rá az 55-ös útra, s ott összeütközött az elsőbbséget élvező Bajusz Lajos 54 éves, Kiskunhalas, Felsőszőlő 178. szám alatt lakó motorossal. Bajuszt súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Kalocsa határában, az 51-es számú úton Stütz Éva NSZK-állampolgár személygépkocsijával gyorshajtás miatt áttért az úttest bal oldalárai, ahol az árokba borult. Stütz Éva, Kowalozyk Szilvia és Jerkovics Georg NSZK- ál lampolgárok súlyosan, Jerkovics Katherine NSZK-állampolgár életveszélyesen megsérült. A sebesülteket a mentők a kórházba szállították. Az anyagi kár 40 ezer forint. Dávodon, az 51-es út és az Augusztus 20. Tsz bekötőútjának kereszteződésében Szabó Antal 30 éves, Dávod, Hunyadi utca 12. szám alatti lakos egédmotoros kerékpárjával nem adott elsőbbséget az 51-es úton személygépkocsijával közlekedő Szabó Imre 22 éves. Nagybaracska, Pozsonyi út 15. szám alatti lakosnak és öszszéütköztek. Szabó Antal súlyosan, a személygépkocsiban utazó Wéber István dávodi lakos könynyebben megsérült. A személygépkocsiban 80 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kecskeméten, a Budai-kapunál Marton Imre, Kecskemét, Akadémia körút 28. szám -alatti lakos egy kölcsönkért személygépkocsival elütötte a főútvonalon kerékpáron közlekedő Tóth Ferenc, Kecskemét, Budaihegy 12. szám alatti lakost. A kerékpárost a mentők a kórházba szállították. G. G. KÉT TŰZESET HARKAKÖTÖNYI NYÜLVADÁSZAT Ki gondolná» hogy a mezei nyúlnál jóval kisebb termetű. Igaz» hogy bőségesebb «»gyermekáldással” szaporodó üregi nyulak milyen kárt tudnak okozni falánkságukkal. Az elszaporodó tapsifülesek a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgoz ó Gazdaság harkakötönyl erdészetének több száz hektáros fényű- és lomberdő ültetvényében garázdálkodván néhány év alatt milliós károkat okoztak választékos étlapjukkal» ugyanis szívesen fogyasztják a fenyőcsemeték csúcshajtásait, s a gyenge lombokat. Megfékezésükre a harkakötönyl Táncsics vadásztársaság — együttműködve az erdészekkel — tavasztól szervezett irtóhadjáratot folytat, s több mint ezret ártalmatlanná tett a pusztítókból. A fiatal üregi nyúl húsából ízletes étel főzhető — mondják, olyan a húsa, mint a galambé ... Az erdészet pedig a begyűjtött nyúlfttlek párjáért 6 forintot fizet. NAPTAR 1978. június 27., kedd Névnap: László Napkelte: 3 óra 48 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte: 23 óra 50 perc. Holdnyugta: 11 óra 49 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel-' hőátvonulások, szórványos záporral, zivatarral. Élénk, időnként erős északnyugati szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 7— 12, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. A Balaton vizének hőmérsék. lete tegnap 11 órakor Siófoknál 20 fok volt.-Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, elszórtan zivatarral, zápor^sővel. Az erős szél csak lassan mérséklődik. Az évszakhoz képest hűvös idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 25-én a középhőménséklet 17,1 (az 50 éves átlag 20,0), a legmagasabb hőmérséklet 23,< Celsius-fok volt. A nap 0 órát sütótt, 1,0 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 13,9, 13 órakor 19,6 Celsius-tokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséket 11,2 Celsius-íok volt. — Az idei szezon legnagyobb forgalmát jeléntették vasárnap a Balatonról. A víkendezőkkel együtt a becslések szerint mintegy negyedmillió ember tartózkodott az üdülővidéken. Néhány nemzetközi táborban 15—20 ország nemzeti lobogóját húzták fel az árbocokra. — Jelentős munkaverseny-felajánlásokról kaptunk hírt a kis- . kunfélegyházi ÁFÉSZ-től. Negyvenkilenc egységük nevezett a kiváló címért, hatan a szakma it i mestere címet kívánják elérni. Harmincöt szocialista brigád vállalta, hogy mindent megtesz a tervek maradéktalan teljesítéséért, illetve túlteljesítéséért — Megnyílt a szegedi partfürdő. Csaknem kéthónapos kényszerszünet után a hét végén megnyitotta kapuját a szegediek közkedvelt strandja, a Tisza-parti partfürdő. Az újszegedi strandot az idén tavasszal sem kímélte meg a folyó, amely majdnem minden évben elönti az árterületet. Most. miután visszahúzódott medrébe, ismét birtokukba' vehették a strandot, a víz, s a napfény kedvelői. — Honismereti diáktábof nyílt vasárnap Miskolcon, a Csanyikvölgyben. Július 4-ig az ország számos településéről 110 meghívott fiatal vész részt a táborozáson és 11 kutatási területen, a Hermann Ottó Múzeum munkatársai, egyetemi, -főiskolai hallgatók segítségével gyűjtőmunkát is végeznek. — Tizenegy együttes ötszáz tagja szerepelt a Szegeden megrendezett szakszervezeti néptáncegyüttesek országos találkozóján. Az arany fokozat első osztályába sorolták a Vasas Művészegyüttes tánckarát, a vegyipariak Bartók Béla táncegyüttesét, valamint a HVÜSZ Bihari János táncegyüttesét. — Az ifjúság kulturált szabadidő-eltöltését, művelődési és sportolási lehetőségét biztosító létesítmények kialakítására, fejlesztésére, illetve fenntartására tavaly több mint hárommillió forintot használtak fel Bács-Kiskun megye tanácsai. — POLONÉZ-BEMUTATÓ. Tihanyban tartották vasárnap az országos Polski-Fiat találkozót, amelyen bemutatták az olasz licenc alapján lengyel tervezők közreműködésével kialakított legújabb lengyel autót, a Polonézt. Rövidesen szakemberek érkeznek a testvéri országból hazánkba, annak vizsgálatára, hogy milyen újabb lehetőség kínálkozik kooperációra a gépjárműalkatrészgyártásban. — Tizennyolc hektár erdő telepítéséhez fogtak hozzá a napokban Csólyospáloson. A Kunsági Szakszövetkezet olyan területeket ültet be fákkal, melyeket eddig gazdaságosan még legelőként sem tudtak hasznosítani. — Óvodák összefogással.. A tanács és a vállalatok, szövetkezetek közötti kapcsolat egyik leglátványosabb formája Kiskunhalason a gyermekintézmények fejlesztése. Az üzemek anyagi áldozatvállalásával, s dolgozóik társadalmi munkavégzésével készült el a közelmúltban a Bajza, a Lomb és a Székely utcai, valamint a tangazdasági óvoda, összesen 250 férőhellyel, illetve a Május 1. téri ötvenfős bölcsőde. — Helyesbítés. Lapunk vasárnapi számában a munkáslakásépítési akció ötesztendős tapasztalatairól szóló cikkünkben sajnálatos elírás történt Az OTP ugyanis a munkás igényének megfelelően, legfeljebb azonban a kedvezményekkel csökkentett költség 70 százalékáig nyújt kölcsönt, melynek évi kamata egy (és nem öt!) százalék. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. június 27. kedd, Sopronban 20.00 órakor: KOLDUSOPERA 0 MOZI 1978. június 27.: KECSKEMÉT VÁROSI: léi 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A JAVÍTHATATLAN 50 százalékkal felemelt helyárút Az Ifjúsági bérletek nem érvényeseiét Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték KECSKEMET ARPÄD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TÜZES GYERMEKKOR Színes, magyarul beszélő szovjet Ifjúsági film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor MICHAELA ES A BARSON YMACKO Színes román mesefllm-összeálUtás STÜDIÖMOZI: 8 órakor (A városi mozi épületében) EGY BÜROKRATA HALALA Kubai film Kilencvenezer forint a kár Szombaton, a délelőtti órákban Kunféhértón, az Előre Tsz 4x3 méteres fészerében tűz keletkezett. A tüzet a kiskunhalasi állami tűzoltók oltották el, az anyagi kár 43 ezer forint. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet szabálytalanság okozta, ugyanis egy katlanban tüzeltek, s a lángok átterjedtek a fészerre, amelyben különböző permetező, vegyszereket tároltak. Néhány órával később Qrgoványon, a III. kerület 9. szám alatt, a Sallai Termelőszövetkezet tulajdonában levő nádfedésű lakóépület tetőzete gyulladt ki villámcsapás következtében. Égett a 40 négyzetméter alapterületű lakóépület tetőzete, a padlástérben tárolt szemes- és darált takarmány és egyéb felszerelés. Az anyagi kár 47 ezer forint. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. PETŐFI NfiPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér lfst. Telefon: 12-619. 12-S18 (központi): n-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: havi 20,— fonpt Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlái* Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út á. Telefon: 13-729 igazgató: Ablaka István Index: 25 961 hu issN 0133—ara j