Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-27 / 148. szám
IMS. janiul IT, • PETŐFI NÉPE • • A korszerűbb műveltségért Néhány gondolat a Kodály zenei nevelési módszerének dák pszichológiai hatásvizsgálata című könyvről Először nézegettem a könyvet. Kodály zenei neveiéi! módszerének pszichológiai hatéi« vizsgálata. Szerzői: Barkóczl Ilona és Pléh Csaba. A tárgyilagos dm nem ragadta messzire az érdeklődésemet. Avatatlan vagyok ebben a kérdésben. Annyit tudok a Kodály nevelési módszerről, amennyit a legtöbb szülő, aki gyermeke jellemének, jó tulajdonságainak kifejlesztése érdekében 'tenni szeretne. Ogyls, hogy társat keres törekvéséhez a nevelő és oktató Intézményekben. És ügy gondolom, ahogy a köztudatban él, kevés még azoknak a gyermekeknek a száma, akik a Kodály-módszer szerint nevelő Intézményekben gyarapodhatnak. Vagy mégsem? A folyamat újabb állomása — A Kodály-módszer nevelési Intézményeinkben közel három évtizede országosan bevezetett, sikeréről beszámolnak a tömegkommunikációs eszközök, világhírre tett szert — olvasom dr. Kokas Klára bevezető szavalt. Egyszerre fellobbant az érdeklődésem. A város Kecskemét, Kodály Zoltán szülőhelye és zenei nevelési módszerének bölcsője. Ahol nemcsak ének-zenei általános Iskola működik, de a zenepedagógiai intézet Kodály szellemének, művének egyik nemzetközi központja, évről évre magas színvonalon képzett nevelőket bocsát szerte a világba. Nem véletlen tehát, hogy az Itteni munkához kaptak lehetőséget és támogatást a könyv alkotói és pszichológus munkatársai. Általános érvényű tanulság Tevékenységüket olyan alaposan, olyan messzemenő részletekig kiterjedő figyelemmel végezték, ahogy az a pedagógiát, a nevelési elveket, a Kodály-módszert magas fokon Ismerő és érlő kutatókhoz illő, küldetésükhöz méltó. Összegezésük és következtetésük ennek alapján tárgyszerű, őszinte, emberi és hatásos. Vagyis nemcsak néhány Iskolára jellemző, hanem a nevelési elvekre mindenütt. Tanulsága határokat, földrészeket átívelően általános érvényű. gyermeket környezeti hatások és személyes kapcsolatok útján éri el a zene. Mindennapos szükségletté akkor válik, ha céltudatos zenei képességfejlesztést is kai), A zenei nevelés hatása Mi a hatása annak, ha a gyermeknek Igénye, szükséglete lesz a zene? — Az aktív zenélés, éneklés, a zenei képességfejlesztés szisztematikus rendjével lehetőséget ad a művészet tartalmi befogadására, s ugyanakkor önálló továbbfejlődésére — olvasom Kokas Klára szavalt. Ez azonban csak egy része az egésznek. Jóllehet nagyon jelentős része, hiszen a magas Igényű esztétikai ítélökészsSgnek, a tiszta és igazi művészet befogadásának a képességét alakítja ki. Am éppen a szerzők írják, könyvük I. fejezetében: — A Kodályféle zenei nevelés az általános iskolában több más tantárgy tanulására pozitív transzferhatást gyakorol (vagyis más tantárgyakra Is fogékonyabbak). A következő mondatokat és a lábjegyzeteket olvasva, az egész világot átölelő, hasznos, hatásos és mind jobban terjedő nevelési felfogás élesztgette a figyelmem. Az a törekvés, hogy általa értékes, művelt emberré váljon minden tanuló, köztudott. (Már amennyire köztudott.) Ha e módszer megteremtőjének kecskeméti származása lenne az érdeklődés Indítéka, ezért sem kellene szégyenkezni. De az a tény, hogy ennek a nevelési módszernek a pszichológiai hatásvizsgálatáról értékelő összefoglalás, átfogó tanulmány készült, ez a folyamatnak mindenképpen jelentős szakasza. Jelentős, mert nemcsak az okát mutatja annak, amiért a Kodálymódszer Kanadától Japánig, a Szovjetuniótól Ausztráliáig behálózza a világot (noha még ritka, ám mindinkább sűrűsödő szálakkal), de bizonyságát is adja annak, hogy újabb vizsgálati Időszakon haladt túl. Vagyis, az eredményt láttatja. Nem nagyképűség, . vagy röghözkötött beszürkült gondolkodás, •hogy a.föld-kerekén híressé vált, hasznosan érlelődő módszernek egyetlen városban, illetve annak három iskolája egy-egy osztályában lefolytatott vizsgálat eredményét jelentősnek tekintjük. Nemi Erről szó sincs. A gyermek ugyanis mindenütt gyermek. Gondolkodásában, cselekedeteiben az érzelmek vezérlik. Még csak szerzi az ismereteket, gyűjtögeti a tapasztalatokat, és ezek halmozásában, raktározásában és az érzelmek kormányozzák. Elsősorban tehát érzelmi indítékú külső hatások férkőznek hozzá és válnak ismertté, értelmét gyarapító tapasztalattá. Ha ezek a hatások tiszták, nemesek, emberiek, ilyenek lesznek a gyermek, a fiatal jellemét, képességeit megalapozó tulajdonságok. — A zene az, ami elsősorban érzelmi töltésével hat a gyerekre, már kifejlődésének igen korai szakaszától — olvasom az előszóban. — Ezért tartotta Kodály olyan fontosnak, hogy a zenei nevelést a lehető legkorábban kezdjük. — (Majd ismétli Kodály világszerte idézett szavait, amely szerint — a zenei nevelésnek az anya születése előtt kilenc hónappal kell kezdődnie. A tréfás köntösbe öltöztetett figyelmeztetés nagyon is komoly tartalmat .faordoz...aAz anya elsődleges átadó szerepét hangsúlyozza, s egyúttal azt a fogékony, kort, amelyről — bár ismereteink még mindig rendkívül gyérek — egyre több figyelmeztető jelzést kapunk az orvostudomány és a piszlchológia irodalmából. Fejlődésének első esztendeiben a — A vizsgálatok és eredményeik kapcsán merült fel egy részletesebb, szélesebb körű, szigorúbban ellenőrzött, és longitudinális jellegű hatásvizsgálat megszervezésének a gondolata. A kezdeti elképzelések szerint ez kiterjedt volna a nyelv, a matematika, a képzőművészeti nevelés területeire, valamint — ezek kiegészítéseként — egy általánosabb kogitív-intellektuális hatás (vagyis a gondolkodás, elmélkedés — értelmi, szellemi hatásának) vizsgálata is. Mi ez utóbbi kérdésfeltevés kidolgozására vállalkoztunk. A szerzők tehát, mint a mű bemutatásakor is elmondták, csak a pszichológiai hatásvizsgálatot tudták vállalni, csak így élhették el, hogy a ma ismert valamenynyi vizsgálati módszert alkalmazhassák, ezek eredményeit, összefüggéseit, kapcsolatát összegezzék. A könyv végül is olyan teljesítmény, amelynek a tanulmányozása során bizonyos fokig kikövetkeztethető, milyen a Kodálymódszer hatása. a kezdeti elkép- _. zelésekben tervezett többi neve- : lést ágazatra. És mert bizonyosaké lehetünk, hogy folytatódik a nevelési gyakorlat hatásvizsgálata, ez a mű jó alapot nyújt a további kutatásra is. B. A. (Folytatjuk) Santiago Alvarez: „A film a szenvedélyem” Santiago Alvarez költő, újságíró, számos nemzetközi filmfesztivál díjnyertese, világhírnevet vívott ki dokumentumfilmjeivel. Mint egy interjúban leszögezte, a kubai filmgyártás az ország jelenkori történetében, forradalmi átalakulásában gyökerezik. Az, hogy a kubai filmek sokban hasonlítanak az olasz neorealista filmalkotásokhoz, a Nagy Októberről készült szovjet filmek egyikéhez-másikához is, Alvarez szerint egészen logikus, öt Driga Vertov tanítványának tartják, pedig már több niint 300 híradót és több mint 20 dokumentumfilmet készített akkor, amikor Vertov munkásságával megismerkedett. Alvarez a filmírók és újságírók egyetemén előadó. Az a véleménye — és erre tanítja tanit- * ványait is —, hogy csak jó újságíróból lehet jó dokumentumfilm-iró és -rendező. Ez hivatás, méghozzá a legigazibbak közül való, igazi szenvedély egy újságíró számára. A dokumentumfilm készítéséhez igaz dokumentumok, történetek szükégesek. (BUDAPRESS — PRENSA LATINA) Mezőtúr fazekassága Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Fazekasklállítással köszönti a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit a Néprajzi Múzeum őrzi. Mezőtúr az Alföld második legnagyobb fazekasközpontja, a korsósmunka terén országosan első. A múlt század elején még olyan fekete edényeket égettek, mint napjainkban Nádudvaron. 1813-ban „Czéh—Forma Társaság”-ot alakítottak és 1817-ben sikerült elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét, költségeihez 88 mester Járult hozzá. A gyűjtemény legkorábbi tárgya egy fekete gyertyamártó edény is az 1813-as évszámot viseli. Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fejlődését folyamatosan szemlélhetjük. A mázas edények az 1890-es évektől jelennek meg. A virágozott díszítés klasszikus fénykorát az 1880-as évektől számítjuk, a fejlődés az 1890-es években jut el csúcspontjára. A korsómesterek írástudók voltak, a korsósok által szignált tárgyak alapján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A „cifra” munka terén K. Nagy Gábornak volt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a századfordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel —, a kiállítás a hagyományoshoz közelálló munkáit mutatja be. A kiállítás záróesztendeje 1914, ez a korszak törést jelentett a hagyományos stílusban. Készül a bodonyi szőttes A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet részlegében népi hagyományok felhasználásával régi eszvátákon, azaz szövőszékeken készítik a palóc népművészeti szőtteseket. • (MTI-fotó: Manek Attila felvétele—K8) Mit ígérnek a katalógusok? Képzőművészeti életünk — tágabban mai közművelődésünk — egyik sajátossága, hogy meglehetősen sok a tárlat. A múzeumok, galériák és más „hivatalos” intézmények, szervek mellett napjainkban művelődési otthonok, könyvtáraik,'sőt nemegyszer üzemek, vállalatok, szövetkezetek is rendeznék jó szándékkal nemes törekvéstől vezérelve kiállítást. Ez jó dolog. Ám az már kevésbé, hogy az egyéni és csoportos bemutatkozások során bizony elég sok a gyenge, felszínes, erőtlen mű. Olykor még a dilettánsok is helyet kapnak, eléggé el nem ítélhető módon. A másik negatívum, ami hamar szembetűnik, az, hogy a tárlatokra készült ismertető lapok, meghívók, füzetek, katalógusok ajánló szövegei gyakran kifogásolhatók. Ezekben az önmagukról valló alkotók vagy pedig az előszavak írói olyasmiket mondanak el, melyék — enyhén szólva — feleslegesek, vagy értelmetlenek. 'Mosolygásra és boszszankodásra serkentik gyakorta az igényesebb embereket. Nézzünk példákat. □ □ □ Azt várná a tárlatlátogató a katalógusoktól, hogy szöveg és kép segítségével meggyőzzék őt arról, hogy X Y képeit, szobrait érdemes megnéznie. Ezek helyett mit kap sok esetben? Azt például megtudhatja, hogy a művész hol járt külföldi tanulmányutakon. „Több nyugati országot beutaztam” — írja önmagáról egy. festő. S az olvasó azt kérdezi ilyenkor: Na és? „Több nagysikerű kiállítást rendeztem” — mondja másvalaki. S az olvasó hümmög ezt látva: Leonardo műveiből talán? Egyik művészünkről megtudjuk, hogy „elvégeste a murális és grafikai szakot is”. Gyakori az ilyesfajta közhely is: „munkái köz- és magángyűjtemérnyekbén találhatók.” Vagy mit kezd az olvasó az olyan információkkal, hogy egy művész „számos könyvborítót készített”, „ösztöndíjasként Rómában járt”, „otthonos a festészetben és a grafikában”, „bűvöli a plasztika”, vagy hogy „derűs lényének” ilyen és olyan a „harmóniája”? Mit kezdhet bárki és az ilyen semmi lényegeset el nem áruló, éppen ezért teljesen felesleges közlésekkel? Nyilván semmit. Ám ez még mind semmi. A túlbonyolított, értelmetlen mondatok szinte hemzsegnek az ajánló szövegekben. Néhány elrettentő példa: Valakinek a képein (nem tréfa!) „feltárul a keresetlen motívum bensőséges hangulata”. Hűha! — mondja a kicsit is figyelmes és igényes olvasó. S hát még, amikor ezt látja: „Egyfajta díszítményes világkép bontakozik ki festészetéből, mely a nagyvonalúság mellett az egyszerűség, a szűkszavúság mellett a képzettársulás lehetőségének is utat nyit.” Mi ez? — kérdezi fejét felkapva az olvasó. S ugyancsak csodálkozik, amikor az aláírást megnézi. Egyik vezető művészeti szakemberünk nevét látja ugyanis a borzalmas zöveg alatt. Ám van még „olyanabb” szövegrész is. Az egyik művésznő így nyilatkozik: „A festményeket az agyi idegtekervények alkotják meg”. És még hozzáteszi ehhez: „a saját agytekervényeim rabszolgája vagyok”. Szegény. □ □ □ Legalább ennyi rósz példával szolgálhatunk a nagyotmondással kapcsolatban is. Azt írják valakiről, hogy a „maradandóság igényével kezd minden munkájához”. Egy másik festőt az „egyensúlyi állapot” ragadja a „festőiség csúcsaira”. Végezetül pedig álljon itt a talán legkirívóbb nagyotmondás. Azt írja önmagáról az egyik nevét-se-hallottuk művész, hogy őt az „áramlás, örvénylés, formáls kialakulása, keletkezése, a tenger, a légkör, a Kozmosz” foglalkoztatja. És hozzáteszi: már másfél évtizede. □ □ □ Miért tettük szóvá a fentieket? Elsősorban azért, mert szűkebb hazánkban, megyénkben is — sajnos —, elég gyakran találkozunk hasonló hibákkal. Mert bizony, ezek hibák, a javából. A Megyei Művelődési Központ egyik legutóbbi tárlatán hasonlóan „za> varos” és „bonyolult” szövegeket olvashattunk a népszerűsítő feliratokon. V. M. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról (38.) Zámbó meg nem Ugyílhette örökösen legkisebbik Unkáját, hát az én legényeim kisérgették, ha fölkéredzkedett a hátasra. Ahogy Ldna nődögéit, úgy magasodott közöttünk a barátság. Tízéves korában már kikunyeráita az apjától, hogy a lovagláshoz huszárruhát csináltasson. Inkább lemond évi három másikról egy huszárosért. Amikor abba bele tette magát, csuda szép kis arcocskájával, pattant belőle olyan kedves kis kötök, hogy mindenki beleszeretett. Nem urlzált, nem hányta, vetette magát. De iskolába nem járt volna, ha ml nem muszájítjűk. Csak a lovak, meg a lovaik! Kifogtunk rajta. Addig nem jöhetett se istállóba, se jártatásra, míg az uradalmi mester leckeszabatát le nem tudta. Neveltük. Jött nagy irkalobogtatva naponta, kész a penzum, leírta/ megtanulta. Mondott német verseket, dalolt franciául. Huncutkodott. Ha nem volt türelme az új leckét lovaglásig megtanulni, a két héttel korábban tanultakat hadarta elő. Mi nem tudtunk incigavanolgolni, nem ellenőrizhettük. Kacagott rajtunk. És mindig veszedelmesebb lovakra vágyódott. Megülte a frisslen idomítottal, és kezesltette a pányván táncoló szilajt. 51. Ha estefelé, míg az etetés-itatás közötti szünetben kiültünk az istálló elé, Lina úgy telepedett közénk, mintha velünk együtt keresné a kenyerét. Szelídkés nővérei jöttek érte, ránk is mórikáltak, mért nem kergetjük már haza ezt a lányt. Száz tennivalója akadna, főzni,- varrni szoktatnák testvérei. Varrt-e, főzött-e, mink azt nem tudtuk. De szerettük, hogy szeret bennünket. Jelenlétében soha nem beszéltünk a magunk szája szerint. Egy fenét, egy árokparton termett szót el nem gurítottunk. A puszta ottléte béklyózott bennünket. Nő volt, fiúnak öltözve. S nemcsak a lovakról szóló legendák, tulajdonságtörténetek, családfa-históriák érdekelték. A híresebbek születési adatait is tudta. Számon tartott százig való lovat, színével, szokásával, fajtájával együtt. Gyakran átmentünk a csanaki méneshez. Addig kuncsorgott, jött velünk. De nem a Kegydíjon, árról leért volna már a lába. Ismerte* a hartai csikósokat és lovaikat éppúgy, mint a caákvári ldomitókat. Hanem, ahogy nagy havakkal rárjkazaíkadt az 1789-es év januárja, s vele az urakra a borzalmas hír: Jön Napóleoni, szedelőzködtünk ml is a parancsolatok szerint. Beköltözünk Tatára, egymás hegyén-hátán ember, állat. > Nem jött Napóleon. Vissza régi fészkeinkbe. Már nem jön, már nem jön, pedig igaz izgalommal vártuk mi, csikósok és hasonszőrű uradalmi parittyafenekűek, hiszen annyisöpr vert róla a história éveken át, nagyon szerettük volna a magunk szemével is látni. Létezik ő, vagy csak a nevében riogatják az errevalósiakat Közöttünk az súgódott, hogy az nekünk jót hozna. Megszüntet robotot, úrdolgát, füst-, por- és szakálladót, derest, börtönt, katonaszolgálatot. Az olyan Napóleont mi pedig akármilyen titokzatosan, de vártuk. A világért nem mondtuk volna Tusi előtt a nevét, se a tiszttartók bármelyüké előtt. Hiszen nem ült ám el jöttéről a hír. Ahogy tavaszodott, újra fújták a szellők, hogy jön Napóleon! Nemesi katonaseregek gyülekeztek a Duna belső oldalán. Sátortáborok, tüzek, vidám muzsikaszavas rukkolások, várakozások. A föld meghajolt már, anynyian voltunk. Linával nem győztünk eleget nézelődni. Sorozták a gróf méneseit, porciózták széjjel szénakazlait. Zsákolták el az abrakraktárakat. Majd fizetnek érte a győzelem utáni Adtak az utolsó lóról is blankettákat. Június első napjaiban már futásra volt állítva minden szükséges bugyrunk. Jött a parancsolat, hogy értékes emberek és értékeik vonuljanak a győri erődségbe. Mondom Bulanzsé Péternek, hogy 'hozza értékes irháját, egyetmását Ő is. Nevetett. Hanem ml megindultunk a család kíséretében hat lovon, három szekéren Győrnek. Lina velünk. De olyan vastag sugárban teli az út menekülő népekkel, civilekkel és katonákkal, hogy csak az árokparton tudtunk valamicskét előre mocorogni. Tusi egykor való szívszerelmét, gyalogos tisztjét találta meg a menekülésben. Leparancsolt bennünket lovunkról, majd következzünk be gyalog. Elváltak útjaink. Vidám cseverészéssel, már ahogy a hadizajos, hangos sóhajos menekülésben cseverészni lehetett, tömeglelteik Győr város tátott kapuján befelé. Mi ketten Linával, élelmes tarisznyáinkkal Kismegyeren szorultunk, ott is egy fölfelé szaladó vadkörtefás domboldalon. (Vásári nyüzsgésben, színekben polyog adattunk a hadinép. Olaszoktól érkezett Ferenc császár katonái, vértesek és vértetlenék, kéknadrágos huszárok, lófaroksisakosak. És tüzérség, lőporos kocsik trénjei. Száz zsinórral teleclfrított, öreg podagrás nemesi tisztek, kürtszavak & sorakozásra verő dobok. Linával fölhúzódunk egy ágasbogas vén vadkörtefára, ahonnét mindent látunk. Ültünk, mintha valami előkelő nézőtérre fizettünk volna be, lábunk lelóg, sorakoznak előttünk a lovas svarumlénlák. Sietésükön látszik, hogy nem parádéra állítják össze a sorfalakat. Amoda a francia seregek tán éppen hasonlóképpen állnak már, váll váll mellett. A csákók alól kövér lzzadságcseppek gurulgatnak, törülgetlk verejtékező, piros orcájukat as aranyzsinóros nemesi fők. A nap is süt, meg az izgatottság is hajtja. Egyszerre halálos csönd. Ml jelre vártak, megbeszélték, hogy mikor csaphatnak összejj ahogy egy párbajban szokás? Nem értettük mi a csönd jelét Linával. Hanem váratlanul a franciák mögött eldördülnek az ágyúk. Tíz vagy száz, éles vagy vak, nem tudjuk, de hangjuk tömören kap körül bennünket, mintha gyapotbálákba fúrtuk volna a fejünket. S az ülőhelyül kiválasztott vadkörtefa apró levelei mind megzizzentek a dörejtől. A sorok előtt toporgó három nemes vezénylő tiszt ijedtében úgy esik le lováról, ahogy bagolyfióka az odúból. Lina harsányan fölkacagott. Hangja csengett, mintha kristálypoharakat csendítenének egymáshoz, és gurult, szaladt kacagása, akár elszakadt gyöngyfüzér kövér szemei a vikszolt pádimentumon. A lovasok sorai fölágaskodva' fordulnak hátra, aztán fölhangzik a visszakozóra szóló kürtjei: Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj! Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj! Egymást törve, zúzva vágtatnak a zsinóros mundérok, a nyerítő lovak hátán úgy összekúszálódva, mintha nem is emberek, csak csupa rongygöncök lennének a lovak nyergeibe kötve. A szomorú látványon nem tudtunk örülni. 52. Üj ágyútüzek durrogtak a meszszeségben, s magja a vadkörtefaliget koronáit vitte, mintha karddal metszené valami óriási kertész. Nem vettük tréfára bámészkodásunkat. A kismegy éri rét kunyhói lángba borultak, fussunk, míg nem késő! Haditapasztalatok nélkül való civilek módjára odafelé futottunk, ahonnét hanyatt-, homlok Komáromnak retirált a nemesi felkelők batalionja. Meleg lókukók és elhagyott menték, gazdátlanná lett kardok, lódingok, kulacsok, dobok között bukdár . Csolva völgyelünk a lejtőnek, amerre szabad út látszik előttünk. De pár száz méterre megpillantjuk a francia lovasság első sorait, amint elegáns tartásban vágtáznak az elfutott mieink után. Két tűz között. Vissza már nem juthatunk. A földre vetjük magunkat. Most kacarássz, Lina! Nem volt megijedve. Nem fúrta a fejét vakondok módjára a földbe. Hanyatt feküdt, nyitott szemmel kémlelte a ránk rohanó ezernyi ló döbbenetes, földet rázó robaját. És vágtára vezénylő, mages hangú kürtök biztatják üldözőre a francia svadronok sorfalait. (Folytatjuk.) 0 Képeink a kiállításon készültek (Hauer Lajos felvételei — K8)
